Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-19 / 16. szám
1995. január 19., csütörtök Sport 11. oldal Egy sérülés margójára Szerencse a szerencsétlenségben Tajthy Gyuri jelenleg három lábon áll A múlt pénteken drámai fordulatokkal vegyített férfi kézilabda-mérkőzésnek lehettek tanúi a szolnoki Olaj-csamokot zsúfolásig megtöltő nézők. Az NB I. újonca, a sereghajtó Alföldi Gabona TSE „hazai” környezetben fogadta a pálya tulajdonosát, a Mól Szolnok KK-t. Jól tükrözi az izgalmakat az a tény, hogy egyetlen alkalommal sem vezettek a csapatok egy gólnál többel. Míg az olajosoknál nem akadt olyan játékos, aki a nehéz pillanatokban nyugalmat kölcsönzött volna társainak, addig a miklósiaknál többen is átlagon felüli teljesítményt nyújtottak. Közülük is kiemelkedett azonban Tajthy György kapus, aki a biztosnak tűnő ziccerek mellett két hetest is hárított. A másodikat - egy- gólos TSE-vezetésnél - 30 másodperccel a vége előtt! Bravúros védését követően azonban eltorzult arccal a földre hanyatlott, de csak a közönség bekiabálása, illetve a vezetők pályára rohanása után vették észre a játékvezetők a fájdalmasan vergődő Tajthy Gyurit. A kapushoz elsőként érkező társak elhűlve figyelték a természetellenes helyzetben kicsavarodott jobb lábat. Szerencsére a gyors jegelés, illetve orvosi segítség következményeként helyére került a kicsavarodott térd. A hét elején már megnyugodva, szinte fájdalommentesen tudott beszélni sérüléséről a portás.- A hétméteres előtt úgy gondoltam, hogy Bendó Csaba a bal lábamhoz fogja dobni a büntetőt, ezért erre is mozdultam el. Valami hetedik érzéktől vezérelve azonban visszatornáztam magam, és jobb kézzel, vállmagasságban bele tudtam kapni a labdába. Ilyen esetekben a védést követően a jobb lábnak ki kell csúsznia egy fél- spárgaszerü helyzetbe, de sajnos leragadt a lábfejem, s a lendületben lévő felsőtestem szinte kicsavarta a térdemet. A nagy erő következtében az kiugrott helyéről. Szerencsémre olyan erős térdvédő volt rajtam, hogy keresztszalagjaim ennek ellenére nem szakadtak el, s a jegelés hatására a térdem pillanatok alatt, magától „visszakattant” a helyére. Sebestyén Mihály főorvos úr - a Mól Szolnok KK sportorvosa - azonnal kezelésbe vett, így állítólag egy kiadós pihenés is elegendő a szalaghúzódás kikeveréséhez. Az öltözőben azért megvizsgáltam a cipőm talpát, hogy miért nem tudtam kicsúsztatni a lábamat. Sajnos a mezőnyjátékosok által használt vaksz került felületére, így érthetővé vált, miért ragadt le abban a pillanatban. A kiesés ellen küzdő, de Becskerekivel jelentősen megerősödött TSE-t nyilván érzékenyen érinti remek formában lévő portásának kiesése, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Fejes kapus júniusig eltiltását tölti. így jelenleg egyetlen hálóőr, Tóth Pál áll Kocsis edző rendelkezésére, s ez édeskevésnek tűnik. Talán ha szerencséje van a miklósiaknak, azokra a találkozókra, melyeken a legnagyobb riválisokkal találkoznak, Tajthy Gyuri is felépül. Jelenleg két hétig takaros kis gipszcsizmát kénytelen hordánk ________________(géléi) H etedszer is Martini Egy hete a világ legjobb tőrvívónői randevúztak Budapesten, a következő hét vége pedig a gyengébb nemet reprezentáló párbajtőrözőké lesz. Szombaton és vasárnap immár hetedik alkalommal rendezik meg a Martini Kupa női párbajtőr Világ Kupa-viadalt - amint az az eseményről tartott sajtótájékoztatón elhangzott.- Egy házasságban a hetedik év a kritikus. Nos, a mi házasságunk is éppen hét éve tart a Martini céggel - kezdte Ne- deczky László, a viadal fő szervezője. - Nem szeretnénk, ha a kapcsolat a kritikusnak nevezett esztendőben megromlana, ezért újítunk. A fináléra a Budapest Kongresszusi Központban gálaformában kerül sor: a nézők nem széksorokban, hanem asztalok mellett foglalnak helyet, s Martinit szolgálnak fel nekik. Kornfeld Pál, a Bacardi- Martini csoport magyarországi vegyes vállalatának, az Inter- drinks Kft.-nek a vezérigazgatója elmondta, hogy a Martini sikeres ital, éppen ezért cégük sikeres hazai sportágakat szponzorál. A vívás pedig az... Szólt arról is, hogy az idén bővül azon sportágak köre, amelyeket támogatnak: a vívás, az öttusa és a motorcsónak mellett a Postás asztaliteniszezőit és a szentesi vízilabdázókat is „felkarolták”. Kovács Tamás technikai igazgató biztosította a megjelenteket, hogy a mezőny színvonala méltó lesz a verseny névadójához. A világranglista első 16 helyezettje - köztük Hormay Adrienn, Király Hajnalka és Szalay Gyöngyi - csak vasárnap 9 órától, a 64-es direkt kieséses táblán kapcsolódik a küzdelmekbe, a többiek azonban már szombaton 14 órakor elkezdik a csatározást a Nemzeti Sportcsarnokban. Sportiskolások a küzdőtéren Röplabda A Szolnok Városi Sportiskola ifjúsági csapata az elmúlt hét végén dupla fordulót játszott idegenben. Dunaújváros-SZVSI 0:3 (-9, -1,-4) Csupán az első játszmában alakult ki igazán jó játék, a másodikban és harmadikban egyértelmű volt a sportiskola fölénye. MAFC-SZVSI 0:3 (-16,-6,-7) A főmérkőzésen bravúrosan játszó Pénzes és Surányi kissé fáradtan mozgott a juniormecs- csen, s ennek köszönhető az első játszma minimális különbségű megnyerése. A következő kettőre aztán regenerálódott a két fiatal, s ekkor már nem volt vitás a mérkőzés végkimenetele. Sajnos sérülések tizedelik a csapatot - Bosnyák térd, Aggod gerinc -, ez várhatóan negatívan érinti a következő mérkőzések eredményességét. SZVSI: Pénzes, Lovász, Surányi, Oszmán, Nedbalek, Pénzes L. Csere: Kardos. Edző: Pénzes György. Kosárlabda Január 14-15-én Székesfehérváron rendezték meg az OrszáForma-1 Véglegessé vált, hogy a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságon érdekelt Sauber csapat színeiben idén a német Heinz-Harald Frentzen és az osztrák Karl Wendlinger szerepel. Mint ismert, a tiroli versenyző tavaly májusban a Monacói Nagydíj edzésén súlyos balesetet szenvedett, s 19 napig feküdt kómában. Szurkológyűlés A Szolnoki Olaj KK baráti köre szurkológyűlést tart a mai napon 18 órakor a Mól tiszaligeti üdülőjében. Vendégek: a sportegyesület vezetői és játékosai. Labdarúgás A brazilok labdarúgócsillaga, Romario a jövőben az 1-es számú mezben játszik új klubjában, a Flamengóban. Pedig szó sincs arról, hogy a gólerős csatár posztot vált, s csatár helyett kapus lesz. A szakírók kiderítették: az FC Barcelonától elköszönt világbajnok, aki korábban rendre a 11-es számú mezt öltötte magára, a Branma nevű sörgyárral kötött szponzori szerződést, s azt a céget éppen az 1-es sorszám alatt jegyezték be a brazil élelmiszer-ipari vállalatok sorában. gos Kadett Kupa (OKK) C-csoportjának területi selejtezőjét. Négy egyesület csapatai - Albacomp, Nagykőrös, Csepel, Szolnoki Olaj KK Sí - versenyeztek a továbbjutást jelentő 1 -2. helyért. A szolnoki fiatalok veretlenül az 1. helyen kerültek az országos döntőbe. Sz. Olaj KK SI-Csepel 80-50 Olaj KK Sí: Kohári 8, Cziczás 2419, Szabó 10, Bálint 15, Mgyar 17. Csere: Tóth 2, Molnár A. 2, Horváth 2, Molnár, Mulicz, Szalay, Honhalmi. A 12. percben már 40-12 volt az eredmény, s ezzel eldőlt a mérkőzés. Szolnoki Olaj KK SI- Nagykőrös 99-66 Olaj KK SÍ: Kohári 9, Cziczás 37/12, Szabó 10, Bálint 32/9, Magyar 4. Csere: Horváth 4, Molnár A., Honhalmi 2, Tóth, Szalay 1, Mulicz, Molnár J. Fokozatosan őrölte fel ellenfele erejét az Sí. Szolnoki Olaj KK SI- Albacomp 88-77 Olaj KK Sí: Kohári 5/3, Bálint 8, Magyar 9, Szabó 14, Cziczás 42/12. Csere: Molnár G., Horváth 10, Szalay, Molnár, Honhalmi, Tóth, Mulicz. Edző: Pál Szabó Sándor. Fej fej mellett haladtak a Paks, 500 n„ v: Váradi, Várhalmi Paks: Hosszú 6/6, Sivenici, Munteán 2, MOKOS 26/24, STAN 14. Csere: Pálkerti 13/3, Gócs 2, Doma 2, Lakosa. Edző: Simon Károly. Olaj KK: Katona 5/3, VARGA 17, GÓBI 19, TAKÁCS 20/12, Mérész 8. Csere: Jusztin, Kis P. Edző: Rezák László, Tóth Zoltán. Szokatlan felállásban, Ivko- vics, Tóth Attila és Alexe nélkül kezdett a szolnoki együttes, a hazaiaknál Gergely és Gulyás hiányzott. Varga kosarával kezdődött a mérkőzés, amelyre a válasz Mokos triplája volt, ám Mérész és Góbi találataival elA pontgyáros Varga Géza csapatok, s a végig vezető sportiskolások megérdemelten győztek. Különdíjat kapott Cziczás László mint a legtöbb pontot és a legtöbb hárompontos kosarat dobó játékos. Külön ki kell emelni Bálint Szabolcs támadó-, valamint Szabó Gábor védőmunkáját. Sz. Olaj SI-Bp. Honvéd A 62-61 (34-24, 54-54) Olaj KK Sí: Bellér 14, Szabó 12, Katona 10, Agócs 8, Berta 7, Nánási 4, Kállai 3, Balogh 2, Csontos 1. Edző: Maroska Mariann. Az egy évvel fiatalabb szolnoki fiúk pontos játékkal lepték meg a pestieket az első félidőben. A második játékrészben felzárkózott az ellenfél, és kiharcolta a hosszabbítást, ahol a büntetőket biztosabban értékesítő szolnokiaknak végül is sikerült győzniük. Szolnoki Olaj Sí-Oroszlány 59-58 (28-33) Olaj KK Sí: Csontos 11, Szabó 8, Berta 8, Katona 7, Kállai 6, Agócs 4, Bellér 4, Nánási 4, Balogh 5, Tasi 2. Edző: Maroska Mariann Fél órával a hosszabbításban kiharcolt győzelem után ismét pályára léptek a fiatalok, akik ismét nem találtak legyőzőre. húzott az Olaj. Az ex-szolnoki Hosszú, majd Mokos újabb hármasa következett. Varga azonban büntetővel egyenlített. Hosszú és Mokos újabb távoli kosaraival meglépett a hazai gárda, de a Góbi, Takács, Mérész trió révén hamarosan az Olajnál volt az előny. Stan két szép tempójára Varga ziccere volt a válasz, így már egyenlő volt az állás. A hajrában rákapcsoltak a vendégek, a szünetre tehát a szolnoki gárda vonulhatott előnnyel. A második játékrész Stan és Góbi dobópárbajával indult, ami a Tisza-parti játékos győzelmével végződött. A hazaiaknál továbbra is Stan tartotta a frontot, míg a másik oldalon Takács és Góbi is kivette a részét a pontszerzésben. Ekkor azonban hirtelen rövidzárlat keletkezett a szolnokiak játékában, Mokos zsinórban négy triplát szórt, a paksiak négy perc alatt 18 pontot varázsoltak a szolnoki gyűrűbe. Ismét megrázták magukat a piros-feketék, az utolsó percre egállal fordultak a csapatok. Takács 65-65-ös állásnál szerzett labdát, és a fiatal irányító, valamint Góbi büntetőjének köszönhetően a szolnoki gárda várhatja a szombati visszavágót kedvezőbb pozícióból. Tudósításunk Westel rádiótelefonon érkezett. Kosárlabda Magyar Kupa, férfiak Fiatalos lendülettel Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj KK 65-69 (28-36) Szekeres a Mária utcában lelt kérőre Ezt is megértük - végre vala- hára. Hosszú évek hiábavaló)?) munkája után úgy fest, a női 400 méteres gátfutás magyar bajnoka révbe ér. Már-már nonszensznek tűnt, hogy Szekeres Judit, a Szolnoki MÁV MTE atlétája menetrendszerűen szállítja az országos bajnoki címeket, ugyanakkor „cége” képtelen valamirevaló tiszteletdíjjal honorálni eme hőstetteket. írd és mond, komolyabb ellenszolgáltatás nélkül, csupán szerelemből jutott fel a csúcsra. Azonban mindenki tudta, ez így nem mehet tovább, hiszen a nagyobb teljesítmény eléréséhez már jóval hathatósabb támogatásra van szükség, mint az egyszerű meleg kézfogás. A 24. órában viszont megmozdult az állóvíz, olyannyira, hogy szerdán a szolnoki Mária utcai Hozam Klubban hivatalosan is támogatókra lelt a bajnoknő, aki a jövőben talán még inkább a sportnak szentelheti életét. Ámbár nem hozták nyilvánosságra, hogy a két gáláns úr, Ondrék András (Hozam Rt.) és Radványi András (Project Rt.) mennyivel száll be Szekeres Judit éves büdzséjébe, az azonban felettébb örömteli, hogy ily módon- a nagy álom - az atlantai olimpia is elérhető közelségbe kerül, feltéve, ha Jutka és edzője (Szerencsés Károly) üstökön ragadja a kínálkozó lehetőséget. Érdeklődésünkre Ondrék úr elmondta: szaktanácsadójának (sportügyekben), Balasi Péternek köszönheti, hogy egy olyan kvalitású válogatott sportolóra tette voksát, no és pénzét, aki már bizonyított. Határozottan kijelentette, az atlétanőnek nem lesznek anyagi gondjai az elkövetkező két évben, ami hatalmas szó mai világunkban. A Hozam Rt. igazgatója reményét fejezte ki, hogy ezzel a közeljövőben aláírandó szponzori szerződéssel még szorosabbá és gyümölcsözőbbé válik a kapcsolat cége és hazánk legnagyobb szállítmányozója, a Magyar Államvasutak között. <s.y, A „randevúnak” a Hozam Klub adott otthont FOTÓ: barna Agassi beköszönt Igazi sztárok léptek pályára a 6.2 millió dollár összdíjazású ausztrál nemzetközi teniszbajnokság második napján: a férfiaknál André Agassi és Boris Becker, a nőknél Arantxa San- chez-Vicario és Gabriela Saba- tini. Kezdetben mégsem ők, hanem az időjárás játszotta a főszerepet. Megeredt az eső, s emiatt legalább három órára félbe kellett szakítani a küzdelmeket. Tizenöt pályáról vonultak le a teniszezők, s összesen 60 mérkőzést halasztottak későbbre. Agassit és San- chez-Vicariót mindez nem érintette, hiszen a centerpályán működésbe hozták a csukható tetőberendezést, s így fedett pályán folytatódhattak a labdamenetek. A külsőségeket is kedvelő és a feltűnést ezúttal leginkább a tüskehajával keltő Agassinak - élete első mel- boume-i Grand Slam-találkozó- ján - nem jelentett gondot a dél-afrikai Grant Stafford búcsúztatása. Az amerikainak mindössze másfél órányi játékra volt szüksége a három játszma megnyeréséhez. A női mezőny első kiemeltje, Sanchez-Vicario még kevesebbet, csupán 50 percet töltött a pályán a kínai Fang Li ellen, igaz, neki csak két szettet kellett nyernie. A spanyol fölényes győzelme annyira megviselte a kínai teniszezőnőt, hogy a 2. játszmában 0-5-ös állásnál eltörött nála a mécses: a rövid pihenőidőt sírással töltötte, majd könnyes szemekkel tért vissza a pályára. - Úgy éreztem magam most, mint egy kezdő - mondta nekikeseredetten Fang Li. Az égi áldás mellett kedden a „csillagok” is elkezdtek hullani Melboume-ben. A legnagyobb név közülük a negyedikként kiemelt Gorán Ivanisevic. A nyolchetes eltiltás után első mérkőzését vívó horvát teniszezőnek a német Carl-Uwe Steeb parancsolt megálljt.