Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-19 / 16. szám
8. oldal Tükör — Műsorajánlat Felhős, sokfelé ködös idő Hazánk még mindig a Nyu- gat-Európa felett örvényifi ciklon, és a Keiet-európai-slkság felett kialakult magas nyomású rendszer között helyezkedik el. Ezért időjárásunkat továbbra is sajátos kettősség jellemzi. A nyugati országrészben a dél felől érkező enyhe levegő hatására éjszaka és napközben is magasabbak a hőmérsékletek, mint a keleti területeken. Ma szinte mindenütt erősen felhős lesz az ég, párás, sokfelé tartósan ködös idő várható. Hószállingózás, esetleg ónoseső elsősorban a Dunántúlon lehet. A keleti vidékeken legfeljebb hódara fordulhat elő. Folytatódik a barátságtalan, téli időjárás. Ma is többnyire erősen felhős lesz az ég, párás, ködös idő várható. Bár időnként megélénkül a déli, délkeleti szél, sokfele nem tudja feloszlatni a ködöt. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb hódara fordulhat elő. Az erős éjszakai fagyok után napközben is csak -3, -6 fok között alakul a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 0 Fertö-tó: 0 Tisza: 0 Duna: 0-3 Várható legmagasabb hőmérséklet "C °C Szolnok:-5 Kecskemét:-4 Jászberény:-6 Baja:-3 Tiszafüred:-6 KiskSrös:-4 Martfű:-5 Kiskunhalas:-4 Várható legnagyobb széllökések kmló km16 Balaton: 35-45 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 30-40 Fertö-tó: 40-50 Szolnok: 30-40 Kecskemét: 30-40 Jászberény: 35-40 Baja: 30-40 Tiszafüred: 30-40 Kiskörös: 30-35 Martfű: 30-35 Kiskunhalas: 30-35 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Varroda Szajolban. Az AS Mode Besenyszögi Kft. szajoli varrodájában 22 lány és asszony dolgozik. Blézereket és egyéb női felsőruhákat készítenek Németországba. A két bejáró kivételével mindannyian szajoliak. MJ.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 4 Wigner emlékére Wigner Jenőre, a közelmúltban elhunyt Nobel-díjas magyar származású amerikai fizikusra emlékezik az MTA Fizikai Tudományok Osztálya, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és a Magyar Nukleáris Társaság január 23-án hétfőn 15 órakor az ELTE Fizikai Intézetének nagy előadótermében. Az emlékülésre Wigner Jenő minden tisztelőjét várják a szervezők. Wigner Jenő a fizikai Nobel-dí- jat 1963-ban kapta meg az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztéséért, kiemelten az alapvető szimmetriaelvek fölfedezéséért és alkalmazásáért. (MTI) Határátlépés útlevél nélkül Az év elejétől immár útlevél nélkül, egyszerűen személyi igazolványuk felmutatásával utazhatnak be Magyarországra a francia állampolgárok. A gall utazóknak erre annak a jegy- • zéknek az alapján nyílt módjuk, amelyet Hóm Gyula kormányfő nyújtott át vendéglátóinak az elmúlt év végén tett párizsi látogatása alkalmával. Ehhez hasonló „könnyítés” már évek óta érvényben van a Németországból érkező vendégek esetében, és január 1 -je óta immár a Franciaországból érkező utazók is élhetnek ezzel a lehetőséggel. A francia látogatók számára ez különösen azt követően vált érdekessé, hogy január 1-jétől nyugati szomszédunk, Ausztria is az Európai Unió tagjainak sorába lépett; így egy Párizsból felkerekedő francia turista most már egészen Budapestig utazhat útlevél nélkül. Budapest azt szeretné, ha a Németországgal és Franciaországgal jelenleg egyoldalú rendben működő rezsim kölcsönössé válna, és a magyar turisták is egyszerűen személyi okmányaikkal utazgathatnának Európában. Ezzel kapcsolatban reményt keltő fejlemény, hogy Alain Lamassoure, az európai ügyekben illetékes francia miniszter - aki az EU soros elnöki tisztét betöltő Franciaország képviseletében járt Budapesten - tárgyalásai alkalmával megemlítette a magyar külügyminiszternek: Párizs is azon van, hogy ezt a könnyített határátkelési lehetőséget mielőbb kölcsönössé tegyék. A francia miniszter utalt arra is, hogy ennek érdekében már felvették a kapcsolatot az EU közös vízumpolitikáját meghatározó schengeni egyezmény tagállamaival. (MTI) Katonai pályára jelentkezőknek A Magyar Honvédségnek alaprendeltetése teljesítéséhez nélkülözhetetlenül szüksége van hazáját szerető és védelme iránt elkötelezett, jó képeségű és sokoldalúan felkészült hivatásos katonákra, illete azok folyamatos utánpótlására. Az MH hivatásos tisztjeinek és tiszthelyetteseinek döntő többségét a három katonai főiskolán képezik. A tisztképzés rendje- A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán (Szentendre) készülnek fel leendő feladataik ellátására a szárazföldi csapatok fegyvernemeinek alegységparancsnokai.- A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán (Budapest) képezik a szárazföldi és a honi légvédelmi csapatok fegyvernemeinek (szakcsapatainak) alegységparancsnokait, műszaki-technikai és gazdálkodó szakembereit.- A Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán tanulnak a repülő, a repülés technikai feltételeit és biztonságát szolgáló szakemberek. A képzés időtartama: 4 év (8 félév). A megszerzett diploma egyenértékű a polgári főiskolákon megszerezhető képesítéssel. A tisztképzés egyes, meghatározott technikai és gazdálkodó profilú szakaira lányok is jelentkezhetnek! Pályázati határidő: február 1. A tiszthelyettesképzés rendszere- Az MH katonai főiskoláinak és honvéd szakközépiskoláinak bázisán szervezett képzési formák keretében készülnek fel leendő beosztásuk ellátására a honvédség szakasz (részleg) -parancsnok, hadi- techniai üzemeltető, üzemben tartó, valamint hadtápellátó, kiszolgáló tiszthelyettesei. 1+1 éves képzési rend Egyéves érettségi vizsgára felkészítő tanfolyam ^érettségi vizsga) a honvéd szakközépiskolákban. Felvehetők: a szakmunkás- képző iskolai végzettségű, 17-22 év közötti fiúk. A képzés a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által jóváhagyott tanulmányi program alapján történik. Eredményes vizsga esetén a növendékek szakközépiskolai érettségi bizonyítványt kapnak. A tanulmányi szerződés alapján: a Magyar Honvédség térítés nélkül biztosítja a középfokú tanintézeti növendékeit megillető teljes ellátást (a szállást, az étkezést, az oktatást, a formaruházatot, a tanulmányi pótlékot) - a növendék vállalja, hogy képességei szerint tanul, és az eredményes érettségi vizsgát követően az érettségizett fiatalok részére szervezett egyéves tiszthelyettes-iskolán folytatja tanulmányait. Kétéves képzési rend Felvehetők: a szakmunkás- képző iskolai végzettségű fiúk (17-23 év), akik vállalják, hogy avatásuk után - 5 éven belül - érettségi vizsgát tesznek. Pályázati határidő: január 20. Bővebb felvilágosítást az MH Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságán (tel.: 376-455) Mészáros Gábor őrnagytól lehet kérni. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 10.-------------------1-------------------J R ÁDIÓ A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJA Szolnok 1350 KHZ (222,22 m) kábelfrekvencián 102,8 MHZ 17.00-18.30: Alföldi magazin - Szerkesztő: Bálint Erika - Tel.: 421-133 - (A tartalomból: Hírek - Reklám -17.30: Alföldi krónika - Tudósítások, riportok - Sajtótájékoztató a szolnoki városházán- Egyeztető tárgyalás a a megyeházán - Cukorrépa tanácskozás - Jász-polgármesterek találkozója - Sport - Rendőrségi hírek - 18.00-18.30: Szóváltás - Aktuális párbeszéd, közben Zeneturmix - A vasút gazdasági konszolidációs programjáról - Az agrárkamara új megyei elnöke) - Felelős szerkesztő: Benkő Imre RÁDIÓ 2000 Szolnok Városi Rádió (Szolnok, Jubileum tér 5., Tel.: 426-400): 5.00-12.00 óráig naponta az FM 92,2 MHZ-es ultra- rövidhullámon valamint a Szolnok városi kábeltelevízió hálózatban a 107,6 MHZ-es kábel- frekvencián KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben * 4.30: Regcjeli Krónika - közben: 4.40: Határok nélkül - 5.40: Falurádió - 8.25: Mindennapi tudomány - 8.35: Civil percek - 8.40: Paragrafus - 8.50: Ajánlott levél - 8.55: Kulturális programok - 9.05: Napközben - 11.05: Countryzene magyar előadókkal -11.35: Kiszáradt az én örömem zöld fája - XII/9. -12.00: Déli Krónika -12.30: Ki nyer ma?- 12.40: Törvénykönyv - 12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Vendég a háznál - 13.20: A római katolikus egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Rákos Sándor versei -15.05: Válogatott perceink - 15.35: Eszmék és téveszmék - 15.55: Forró drót - 16.00: Délutáni Krónika - 16.10: Mindennapi gazdaság - 16.20: Közönségszolgálat - 16.25: A hét muzsikusa: Ligeti András - 17.05: Magyarországról jövök - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! -19.40: Hegyi Béla összeállítása - 20.05: Hagyományápolók - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Muzsikáló nagyvilág - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Harangszó - 23.05: Egy énekes - több szerep - URH: 6.30: A BBC magyar műsora - 6.55: Körzeti magazinok - 18.30-21.00: Nemzetiségi műsorok - 21.00: Az Amerika Hangja magyar műsora - 22.30: A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30: Hajnal - benne félóránként: Hírek. Időjárás - 6.03: Reggeli csúcs - benne félóránként: Hírek. Időjárá? - 7.45: Sportreggel - 8.00: Állomáskereső - 8.10: Rivaldafényben - 8.45: Helykereső - 9.00: Hírpercek. Lapszemle. Sport - 9.15: Sok hűhó... - 10.00: Zene-szó - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.50: Gordiusz plusz - 11.55: Állomáskereső - 12.00: Nótakedvelőknek - 12.50: Korkérdés - 13.00: Hírpercek - 13.10: Örökzöld dallamok - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Kabarécsütörtök -15.00: Hírek. Időjárás -16.45: Szfinx -16.58: Útközben - 17.00: Hírpercek - 17.08: Állomáskreső - 17.10: Mágnes - Hullámvasút - 18.00: Észkerék - 18.30: Helykereső - 19.00: Hírek. Időjárás -19.03: Állomáskereső - 19.05: A 8-as stúdió újdonságaiból - 20.00: Zeneközeiben - közben: 21.00: Hírpercek - 21.45: Jazzlista - 22.15: Sok hűhó... - 23.00: Hírek- 23.03: Sporthíradó - 23.10: Záróra - 0.15-4.20: Cigánynóták BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium -10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Hunyadi Sándor: Fekete szárú cseresznye -11.06: Verdi: Simon Boccanegra - részletek - 12.00: Hírek. Időjárás -12.05: I. Ránki Dezső zongorahangversenye - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Thomas Hardy: Egy tiszta nő IV/4. - 14.51: Pátria - 15.05: Magyar zeneszerzők - 16.05: Operaközvetítés - 17.00: Előttem az ősöm -18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Fiatal művészek pódiuma - 19.05: Bartók Fesztivál, 1948 - 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye - közben: 20.30: Hírek. Időjárás - 20.35: Berda József versei 21.30: Az Alpenlandi Fúvószenekar felvételeiből - 21.45: A zene üzenete - 22.05: Napjaink zenéje - 23.23: Scola-vita - A gyermek évszázada - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05: Éjszakai jazzklub - 2.00: Hírek. Időjárás - 2.03: Az éjszaka zenéje TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es sávon 17.00: Képes Képújság - 19.32: HTV: A British Múzeum kincsei 12. - 20.00: VTV: Ön dönt! Az elveszett bálvány II. rész (brazil sor.) A cselekményt a nézők befolyásolják, ha hívják az alábbi telefonszámokat: igen 426-436, nem 426-136. A műsor telefonszáma: 424-637, 426-244- 21.00: HTV: Keménykalap és krumpliorr (magyar film) - Hírek, információk a 424-637-es telefonszámon közölhetők TV 1 5.28: Műsorismertetés - 5.30: Falutévé - kertésszel, ipartippel, kárpótlással - 5.5: Határtól - határig - 6.00: Napkelte - 6.00: Hírösszefoglaló - 6.40: Reuers - 6.55: Mese - 7.00: Hírösszefoglaló - 9.00: KÉK - 9.35: Játék - 9.45: A fogadalom (brazil sor.) IX/3. - 11.20: Játék - 11.30: Határváros (fr.-kanadai sor.) Egy különös cowboy -12.00: Déli harangszó - Időjárás. Hírek * 15.58: Műsorismertetés - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Kormányváró - 16.30: A kisasszony (brazil sor.) - 17.05: Körző - 17.50: Palackposta - 18.15: Üzlet - Gazdasági híradó - 18.30: Kérdezz! Felelek - 19.00: Rajzfilmek - 19.10: Múzsa - 19.30: Híradó - Időjárás - 20.08: Telesport - 20.20: Szomszédok (tele- regény) - 20.55: Friderikusz-show - 22.25: Ostromnapok - 1945. január 19. - 22.35: kisvilág - 23.00: Felkínálom - 23.50: BBC-híradó - 0.10: Képújság TV 2 15.55: Műsorajánlat. Időjárás - 15.00: Repeta-Irodalom - Jókai - Regénymesék - 16.20: Egy ma- gya nábob (magyar film) -17.55: Műsorajánlat. Időjárás - 18.00: Körzeti híradók - 18.13: Körzeti magazinok - 18.50: Kriminális - 19.25: Kojak (am. filmsor.) A királynő ütése - 20.20: Utón - 20.55: Ütköző - 21.40: Szentképek titkai X/10. - 22.00: Objektív- 22.30: Időjárás. Hószolgálat - 22.40: Környezetünk hírei - 22.45: Elesettek (perui-spanyol film) A Magyar Rádió és a Magyar Televízió a müsorváltoz- tatás jogát fenntartja HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei - 17.30: Az Úr kegyelméből (am. film) - 19.05: Falcon Crest (am. sor.) A szüret - 20.00: Kakukktojás (am. film) - 21.55: Mozimánia: Anthony Quinn (am. film) - 22.55: A bárányok hallgatnak (am. film) - 0.30: Forró kalandok 10. SZÍV TV 19.00: Műsorajánló - 19.10: Family album - 19.35: Gyermekmozi - 20.05: Dokumentum- és kisfilmek - 21.00: Szív-TV-mozi 83 óra múlva kialszik a fény (am. krimi) - 22.45: Kisfilmek DUNA TV 8.00-12.00: Képes Krónika - 16.00: A Szentföld - 16.45: Tizenhét évesen - 17.10: Kertgazda -17.30: Pumukli kalandjai- 17.55: Műsorismertetés - 18.00: Híradó - 18.15: Szakíts helyettem! - 19.20: Strauss-mu- zsika a Vigadóban - 20.00: Váltó- 20.45: Esti kérdés - 21.00: Híradó - 21.15: Tízparancsolat - 22.15: Élet az élet után - 23.05: Vers PRO 7 5.10: Hármak társasága - 5.35: Most mindenki együtt! - 5.55: Alf - 6.20: Tapsi Hapsi - 6.45: Tom és Jerry - 7.15: Flintstone család - 7.45: Waltonék - 8.40: A mi kis farmunk - 9.40: A bíboros (am. film 1. rész) - 11.30: Hármak társasága - 12.00: Scarecrow és Mrs. King - 13.00: Charlie angyalai - 14.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja - 15.00: A Colbyk -16.00: A mi kis farmunk (sor.) - 17.00: Dennis - 17.05: Tapsi Hapsi -17.30: Tom 1995. január 19., csütörtök és Jerry - 17.55: Flintstone család - 18.25: Most mindenki együtt! - 18.55: Roseanne - 19.25: Alf-19.55: Hírek-20.15: Reménytelen utazás (am. film) - 22.10: Dupla O kölyök - 23.50: Hírek - 24.00: Renegát - 0.55: Riporterek - 1.50: Hírek - 2.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja - 3.00: Scarecrow és Mrs. King - 3.45: Hírek - 3.55: Charlie angyalai SUPER 6.00: Hírek - 6.15: Piacgazdaság - 6.30: Üzleti bennfentes - 7.00: Mai témák - 9.00: Su- per-shop - 10.00: Európai pénzkerék - 14.00: Amerikai pénzkerék - 18.00: Mai témák - 19.00: Hírek -19.30: Életmódmagazin - 20.00: X-press szórakozás - 20.30: NBC-hírmagazin - 21.30: Belső kiadás - 22.00: Hírek - 22.30: Jay Leno-show - 23.30: Talkshow - 24.00: Financial Times - 0.20: Piacgazdaság - 0.30: Hírmagazin -1.00: Azonos időben,- 1.30: Jay Leno-show - 2.30: Életmódmagazin - 3.00: Rivera-show SAT 1 5.30: Németország ma reggel - 7.30: Reggeli a SAT 1 -gyei! - 9.15: Szomszédok - 10.15: Jó formában - 10.45: Asszonyok! - 11.45: Németország délben - 12.00: A szerelem útjai - 12.30: Kalifornaiai nap alatt - 13.30: Falcon Crest - 14.30: Tarzan - 15.00: Ürszekerek (am. sci-fi sor.) -16.00: MacGyver -17.00: Kockáztass! - 18.00: Mindent vagy semmit - 19.00: hírek - 19.15: Sporthírek - 19.30: Sze- encsekerék - 20.15: Rex felügyelő (német bűnügyi sor.) - 21.15: Schreinemakers tisztelet- len show-ja - 24.00: Név nélküli asszony (olasz thriller) - 1.40: Űrszekerek - 2.30: MacGyver - 3.20: Falcon Crest - 4.10: Kaliforniai nap alatt - 5.05: Jó formában EUROSPORT 8.30: Lovaglás - 9.30: Eurosí - 10.30: Hódeszka -11.00: Tenisz Melbourne-ből - 19.30: Euro- sport-hírek - 20.00: Küzdősportok - 21.00: Pankráció - 22.00: Tenisz Melbourne-ből - 23.Ö0: Ökölvívás - 24.00: Nemzetközi motoros magazin - 1.00: Euro- sport-hírek -1.30: Műsorzárás RTL 5.30: RTL-hírek - 5.35: Flints- tone-parádé - 6.10: Hűik - 6.35: Fpiderman - 7.00: Reggeli magazin - 7.35: Power Rangers - 8.05: Flintstone-parádé - 8.35: Lucky Luke - 9.05: Kojak -10.00: Gazdag és szép - 10.30: Hétköznapjaink - 11.00: Forró nyeremény -11.30: Családi párbaj - 12.00: Déli magazin - 12.30: A Springfield-sztori - 13.15: Kalifornia klán -14.10: Gyilkosság a hobbija - 15.00: Ilona Christen - 16.00: Hans Meiser -17.00: Je- opardy! - 17.30: Egymás közt - 18.00: Gazdag és szép - 18.30: Robbanékony - 18.45: Híradó - 19.10: Robbanékony -19.40: Jó idők, rossz idők (sor.) - 20.15: A mi iskolánk a legjobb - 21.15: Városi kórház - 22.15: A rendőrőrs (német krimisor.) - 23.15: Gottschalk-show - 24.00: RTL - Éjféli hírek - 0.30: RTL - Éjszakai show - 1.30: Kojak - 2.20: Gyilkosság a hobbija MOZI Szolnokon a Nemzetiben 16.30, 18.30 és 20.30 órakor Veszélyes vizeken, a Tisza mozi A-termében 18.15 és 20 órakor Csoda New Yorkban, B-teremben 18.30 órakor Szeress Mexikóban, a Tallinnban 18 és 20 órakor Időzsaru, Jászberényben 18 és 20 órakor A specialista, Törökszentmikló- son 19 órakor Bronxi mese, Túrkevén 19 órakor Karácsonyi lidércnyomás, Jászárokszállá- son 18 órakor Méregzsák, Cibakházán 18 órakor Ipiapacs egy, kettő, három, Kunmadarason 19 órakor Csapd le csacsi, Jánoshidán 18 órakor A prizzik becsülete, Kisújszálláson 19 órakor Sorsjegyesek, Martfűn 18.30 órakor Szabadnapos baba, Mezőtúron 18 és 20 órakor A mi házunk SZÍNHÁZ Szolnokon a Szigligeti Színházban 19 órakor Don Carlos (Pethes bérlet)