Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-07 / 288. szám

1994. december 7., szerda 5. oldal Körkép A tévé képernyője előtt Szaporodnak az új műsorok, ha nem is gomba módra, alig van hét, hogy fel ne bukkanna egy-egy a programok sorá­ban. De olykor nem is annyira újak ezek, mint ahogyan hinni lehetne, bennük - különböző okokból történő hosszabb tá­voliét után — régi ismerőseink térnek vissza a képernyőre. Nyitott száj Legutóbb Juszt László lé­pett elő új műsorral, akit ugyan már üdvözölhettünk a Kék fény nyomdokaiba lépő, valamelyest azonban változó formájú bűnügyi magazinban- ő vezeti a Kriminálist -, most szélesebb vizekre eve­zett, a közélet „tengerére”, Nyitott száj című vitaműsorá­val ott keres magának és meghívott vendégeinek iz­galmas témát az eszmecse­rére. Hogy mennyire veszé­lyes, amire fejét adta, azt az indulatoktól csaknem robba­násig feszülő premier is mu­tatta, mert bizony a halálbün­tetésről rendezett polémia - maradjon-e vagy pedig eltö­röltessék, nálunk most más európai országokhoz hason­lóan nincs érvényben - csak­nem botrányba fulladt. Akadt, nem is akárki, Jancsó Miklós, aki meg is kérdőjelezte a vita ilyetén való jogosságát, azaz kérdőre vonta magát a műsor vezetőjét is. A Nyitott szájból már-már szabad száj lett! S a máskor oly vagány Juszt is csak nehezen tudott úrrá lenni a kialakult, válságos helyze­ten. Egyébként akik eltörlése mellett ágáltak, azok az em­beri méltóság nevében tették, akik pedig fenntartásáért ér­veltek, a gyilkosoktól való félelemből, védekezésül so­rakoztatták fel érveiket. Volt, aki ez ügyben, halálbüntetés tárgyában népszavazást javal­,,lőtt. Ám ifiele, szemben a nép tudatlanságát állította egy tu­dós férfiú, móndváh a nép, ak istenadta, úgyis csak érzései szerint voksolna, veszélyes lehetne belekeverni a popu- lizmust a dologba - a nép­szerű ugyanis nem mindig jogszerű is egyben. Tény: szombaton, késő délután ma­gasra csaptak a képernyőn az indulat hullámai, s majdnem elsodorták a műsor hajóját. Egy valamiért mégis örö­münk lehet: amit láttunk és hallottunk, egyáltalán nem volt unalmas, mint annyi jól­fésült, vitaműsomak kineve­zett stúdió-terefere. Patika-premier Új filmmel növekedett a hazai gyártmányú sorozatok száma: hétfőn este bemutatkozott a 16 részes Patika. Végre! - mondhatjuk, hisz annyit hal­lottunk már előzetesen róla, megszületésének bonyodal­mas körüíményeiről, majd várható erényeiről, szórakoz­tató voltáról s a benne fel­hangzó dalokról, hisz minden folytatásban egy-egy újabb Dés László-nóta. Címében is utal tartalmára, hisz a patika az a hely, ahol mindenféle ba­junkra orvosságot lelhetünk. Koltai Róbert egyfajta gyógy­szernek szánja filmjét (képle­tesen), rosszkedvűnk elhajlá­sára. Polacsek Norbert histó­riája, aki zenész és patikus egy személyben, vidám, kel­lemes perceket kínál. Garan­tálja ezt a főszerepet alakító Koltai közismerten színes egyénisége. A sorozat első darabját látván, könnyed hangvételű, laza szerkezetű film a Patika, talán kicsit lenge is tartalmában. De vár­juk meg a végét, a kezdet mindig nehéz, nehezebb, is­merkedés a figurákkal, az alaphelyzettel, melyből ki­bomlik majd a folyamat egé­sze. Mindenesetre az érzel­mes dal máris eltalálhatott szívünkhöz, ha a cselekmény- ami történik és ahogyan - még nem is hódított meg ben­nünket. Ami a dalok és a cse­lekmény viszonyát illeti, egy­szerű betétek-é vagy szerve­sen kötődnek hozzá, az első rész dalát hallván úgy tűnik, mintha a dalnak szánták volna a prímet, s ahhoz rendelték hozzá a többit, gombhoz a kabátot. Egyelőre e sorozat­nak a füstje erősebb, mint a lángja. Szarajevói Rómeó és Júlia Omnia vincit amor, azaz a szerelem mindent legyőz - tartja-hirdeti a latin bölcses­ség. S mit hallhattunk szom­bat este, egy amerikai doku­mentumfilmben? Bizony a szerelem sem győz le min­dent! Egy szarajevói asszony szájából hangzottak el a ke­serű és elkeserítő szavak; aki elvesztette lányát, a csodála­tos Admirát, akit gyilkos go­lyó pusztított el szerelmesé­vel, a békés természetű ked­ves fiúval, Boskóval együtt, amint menekültek volna az „őrült” városból. Láthattuk őket holtan, egymásba ka­rolva egy kihalt hídon, a senki földjén: a féktelen gyűlölet áldozatai. A muzulmánok és szerbek közötti ádáz gyűlölet pusztította el őket, akik sze­relmükkel példázhatták volna, így azonban csak halá­luk a bizonyság, hogy a két nép békében élhetne együtt, hisz édes kapcsolatukban, egy muzulmán lány és egy szerb fiú megható szerelmében ez testesült meg. Hogy nem tel­jesülhetett be e szerelem, oka: sajnos vannak a földnek e tá­ján, akiknek szerelme csakis a golyó és semmi más. Meg­rendítő, felkavaró, szíven ütő, felháborító és vehetném a jel­zőket, de mind kevés lenne, hogy kifejezzem e rendkívül szépen, gondosan felépített dokumentumfilm erős hatá­sát. A család, a szülők szavai­ból, a barátok vallomásaiból jól rajzolódott ki e békéden, háborús, , valóság képe. Itt mindennek helye volt és sze­repe, a legkisebb részletnek is. S bár a szerelmesek tragé­diája vérlázító, égbekiáltó igazságtalanság, a film meg­őrzi a műfaj kívánta tárgyila­gos hangnemet, nem zihál, lé­legzik egyenletes ritmusban. E mai Rómeó és Júlia törté­netben - hogy is eshet meg ily szörnyűség a XX. században! - azt keresik egyszerűen az alkotók, ami előidézte, meg­szülte a tragédiát, az okokat, hogy a többféle népességű vá­ros, a kozmopolita Szarajevó miként vált a gyűlölködés poklává, ahol gyakorta utolsó szó a süvöltő, gyilkos golyó, ahol vadász és zsákmány le­het az ember egy személyben, s ahol - hallhattuk - ötszáz márkát adnak egy szarajevói halottért a gyilkosnak. A Sza­rajevói Rómeó és Júlia című filmet John Zaritsky rendezte. Röviden Vége a bajnokságnak, a pá­lyán nincs foci, ha nincs, amit mutatni lehetne belőle, akkor beszéljünk róla; arról, ami volt, s ami elveszett Marseille óta, aminek immár 25 eszten­deje. Azóta csak lefelé tar­tunk, némi felbuzdulástól el­tekintve, ez derült ki abból az önmarcangoló beszélgetés­ből, melyet a Telesport rende­zett Vitray vezérletével. Fel­idéztetett a megtett út néhány lehangoló mozzanata, s be­lepte e múltidézést a szép idők utáni vágyakozás nosz­talgiája, meg a tanácstalan­ságé is, amikor a bajok oká­nak vizsgálatára került sor. Még most is titok, hogy mi is történt Mexikóban, a magyar labdarúgás Waterloojánál! Egyik labdarúgó résztvevője sem merte elárulni a titkot, mi idézte elő a csúfos bukást. Meddőnek érezhettük ezt a múltat tapogató, jövőt fürké­sző eszmecserét, s keserves emlékeket elevenített fel, s a kilátástalanság pedig egyene­sen nyomasztóan hatott. Saj­nos oly mélyre kerültünk, hogy alighanem már beszélni sem érdemes róla, a magyar labdarúgásról, értelmesen. Valkó Mihály Áldott átok a telefon? Két csoportban, hatvanegy gyerek Waldorf-módszer az óvodában Túrkeve nyolc óvodája közül a Mátyás király útiban Wal- dorf-pedagógia szerint szervezik a gyerekek foglalkozásait. Az Alma és a Margaréta csoportba járó hatvanegy gyerekkel négy óvónő és három dajka foglalkozik. Hogy pontosan mit jelent a Waldorf-módszer, arról beszélgettünk Debreczeni Péterné ve­zető óvónővel. Az óvónők: az új módszer alkalmazói Abonyban a legtöbb telefon­igénylő - mintegy 1600 család - otthonában idén szeptember 7-én megszólalt a régen várt te­lefon. Komplikációk ide, javít­gatások oda, lényeg, hogy van. Az átadáscsúszásokra borítsunk fátylat, örüljünk, hogy végre pillanatok alatt kommunikálha­tunk a világ bármely részén élőkkel. Hogy mennyire fontos ez a technikai csoda, igazolja az is, hogy újabb telefonigénylők - közel 400-an - izgatottan és tü­relmetlenül várnak arra, hogy ők is „élvezhessék” ezt az „ál­dott átkot”. Szájhagyomány út­ján elterjedt az a buta hír, hogy Abonyban az első két nap díjta­lanul hívhatunk bárkit a Matáv számlájára. Ám ők nem ilyen lágyszívűek - bevallom, nem lett volna rossz húzás tőlük: kellemes ajándéknak, gesztus­nak vette volna bárki. Ez a „kósza hír” az újdonság erejével párosult. Az első nap mindenki felhívta legkedve­sebb ismerőseit, távoli barátait. „Gyermeknap” volt Abonyban szeptember 7-én. Esz nélkül szóltak, búgtak, csengtek a ké­szülékek. Pergett az idő, még inkább a számláló. S az öröm ürömbe torkollott. Egyszer csak megérkezett a rettegve várt mumus, az előkelő telefonszámla, melynek vég­összegén a lakosság többsége igencsak meglepődött. Rádöb­bentünk valamennyien, még­sem játékszer a telefon: szeret­teinket, baráti kapcsolatainkat tömörebben, távirati stílusban kell „lerendezni”. A minap kaptuk meg az ok­tóberi beszélgetéseinket ösz- szegző számlát. Némi elége­dettséggel konstatáltuk: egy ki­csit sikerült visszafogottabban távrecsegnünk. B. Zs. Ennek a programnak a célja az egyéni képességfejlesztés, amely mindig igazodik az adott gyermek aktuális fejlettségé­hez. Két csoportúkban a gyere­kek vegyes életkornak. A ha­gyományos óvodai csoportok - kis-, középső és nagycsoport - náluk nem léteznek. Két cso­portjukban a hároméves korú együtt van az öt-hatévessel. Mikrocsoportos foglalkozásaik vannak, és epochális rendszer­ben dolgozzák fel a tanulási te­vékenységet. Utóbbi azt jelenti, hogy egyik héten csak környe­zetismerettel, a másikon csak matematikával foglalkoznak. Emellett mindennap van mese- és versfoglalkozás, ami kötetlen, ugyanúgy mint a heti kétszer két alkalommal tartott vizuális nevelés és ének-zene. A kötetlen forma azt jelenti, hogy a gyermek maga dönti el, mit szeretne csinálni. A testne­velési foglalkozás már köte­lező, és nagyon fontosnak tart­ják, hogy a tanköteles korú gyermekek minden foglalkozá­son részt vegyenek. Két éve dolgoznak ezzel a gyermek- központú programmal, amely a szülők tetszését is elnyerte. Ta­pasztalatuk az, hogy a vegyes életkorú csoportban családia­sabb a légkör. A kicsik meg­próbálnak alkalmazkodni a na­gyobbakhoz, és fordítva. A testvérpárok együtt lehetnek, és a beszoktatás is sokkal köny- nyebb, mivel a nagyobb gyere­kek segítik az újonnan bekerü­lőket. Hetente vitaminnapot tar­tanak, melyhez a gyümölcsö­ket, zöldségeket a szülők bizto­sítják. A gyerekek közösen ké­szítik el a vitamintálakat, is­merkedve egy-egy gyümölcs nevével, színével, termesztésé­vel és a higiéniai követelmé­nyekkel. A szülők támogatják ezeket a vitaminnapokat, mivel nagyon sok gyermek amit ed­dig otthon nem evett meg, azt az óvodában megszerette. A jellemre nevelésnél he­tente meghatároznak egy fel­adatot (például bemutatkozás, köszönés, vendégek fogadása), és azt tanulják. A nagyobbak - tizennégyen - délutánonként a számítógéppel és a német nyelvvel ismerkednek. A min­dennapi élethez tartozó szava­kat gyakorolják, és a mese is a tanultakhoz kapcsolódik ilyen­kor. Ha az időjárás engedi, ki­rándulásokat szerveznek, leg­utóbb Szenttamáson jártak. A gyerekeknek nagy élmény volt, hogy a mesékben oly sokszor szereplő kastélyt élőben láthat­ták. Pénzük kevés, de többféle módon próbálnak segíteni ma­gukon. Használt ruhákat gyűjtöttek, melyet eladtak, vagy bábokat készítenek, melyeket a szülők megvesznek, és az így össze­gyűlt pénzből játékokat vásá­rolnak az óvodának. Ebből a célból rendezik évente a jóté­konysági bált, melyen az idén közel háromszázan vettek részt. A Waldorf-módszerrel kapcso­latosan csak jó tapasztalataik vannak. És hogy a szülők is így érzik, mi sem bizonyítja job­ban, mint az a tény, hogy ál­landó túljelentkezés van óvodá­jukban. Czikkely Anna Utazók vagyunk mindannyian Lassan, de bevésődik tuda­tunkba a másság tisztelete, bár előttem még mindig nem tisz­tázódott, hogy mihez képest mérjük a másságot. Egy bizonyos: nem úgy kell másnak lenni, mint ahogy azt valamelyik nap megéltem a buszon. Csapzott hajú ifjú hölgy be­szélgetett a barátnőjével arról, hogy őt azért nem szeretik, mert ö más. Nos, ezt hallotta az utazókö­zönség azon része is, akik sze­rettek volna magukba merülni egy fárasztó nap után. A leány ugyanis szinte üvöltve osztotta meg gondolatait az ö mássá­gáról. így értesültem arról, hogy őt a tanárok azért nem szeretik, mert ő más. És azért kap rossz jegyet, mert azok a bunkó fel­nőttek nem képesek tolerálni az ő másságát. Mert ő más, ez már bizonyos. Nos, valóban. Bár az én ta­nulmányaim szerint az ilyesmit régebben devianciának hívták. Egyre többször figyelünk fel szükebb és tágabb környeze­tünkben élő másokra, ami ter­mészetes és hozzátartozik a kulturált ember fogalmához. Úgy gondolom, nem szabad le­járatni ezt a fogalmat, mint ahogyan az már megtörtént néhány, avíttnak titulált, bár roppant emberi érzéssel. A busz tiszteletre méltó uta­zóközönsége értesülhetett még arról is, hogy a kisasszony másságánál fogva mennyire különb, mint az egész világ. S valahol itt van az a bizonyos eb elhantolva. Mennyi baj okozója volt már, s lesz is, hogy voltak s lesznek olyanok, akik azt hiszik, hogy a másság egyet jelent azzal, hogy több, jobb, szebb, különb. Ennek jegyében már elpusz­tultak milliók, ennek nevében rombolták le a híres mostari hidat, ennek jegyében kiáltot­tak ki egy népet bűnösnek. Ez a gőg nagyon veszélyes, és még veszélyesebb, ha már ilyen zsenge korban rögzül és tuda­tosodik, hogy különb. Vasárnap választani fo­gunk, és a politikai palettán is csupa más van, hiszen ha nem így lenne, a választás sem lenne igazi lehetőség. Mindenkinek szíve joga lesz, hogy voksát arra adja, aki neki a legjobban megfelel. Am ez nem jelenti azt, hogy gyűlöl­nöm kellene azokat, akikre nem akarok szavazni. Szomorú lenne, ha szakíta­nom kellene azokkal, akik másképp vélekednek, mint én. Szóval, csak óvatosan ezzel a mássággal, kisasszony. Azt hiszem, attól olyan jó a világ, hogy nem vagyunk egy­formák. Mert megmondom őszintén, nagyon nem szeret­nék olyan lenni, mint meggon­dolatlan, ifjú utazótársam. Mindannyian utazók va­gyunk valahol, s ha a másság gyűlölete elhatalmasodna, bi­zony az az út sehová sem ve­zetne, és sehová sem jutnánk el. Oda semmiképp, ahová sze­retnénk.- csabai ­Rostélyos kalács Alsószentgyörgyről A jászsági ember életének is egyik legfontosabb eseménye évszázadok óta a házasságkö­tés. Régebben a nyári-őszi me­zőgazdasági munkák zömének végeztével, Szent Mihály nap­jától András-napig, illetve a téli hónapokban kötötték a legtöbb házasságot, s ez a szokás sok helyütt máig megőrződött. Bár a szimbolikus jelentő­ségű lakodalmi kalács sütésé­nek szokása országosan elter­jedt, külön figyelmet érdemel egy valóságos „konyhai re­mekmű”, a rostélyos kalács, amelyet Jászalsószentgyörgyön sütnek e jeles nap alkalmából. A rostélyos kalács múltját a községben a századfordulóig tudjuk nyomon követni. Ekkor - mivel sem a nászajándék, sem pedig a menyasszonytánc al­kalmával adott pénz nem volt még szokásban - elsősorban meghívottak megvendégelésére szolgált, kiegészítve a hagyo­mányos jászsági lakodalmi ét­rendet: a birkapörköltet, sülte­ket, kását és bort. Persze már ekkor is nagy becsnek örven­dett, hisz a lakodalmi menet élén haladó vőfély a jelképes rostélyos kalácsot és egy üveg bort vitt a kezében. Miután a nászajándék, a fia­tal házasok megajándékozása országosan is szokássá vált, a rostélyos kalácsnak is új sze­repkör jutott Jászalsószent­györgyön. A község „hivatásos” kalács­sütőinek, a 83 éves Kátai Már- tonnénak és lányának, Vámos Arpádnénak elmondása szerint ekkor a lakodalmat megelőző csütörtökön sütötték meg a há­zasulandók keresztszüleinek megrendelésére a rostélyos ka­lácsot - általában 10-10 darabot -, s ezt másnap, pénteken este kínálták foralt bor kíséretében az e napon ajándékokkal érkező meghívott vendégeknek. A legutóbbi időben - mint­egy 10-15 éve - ismét megvál­tozott a jászalsószentgyörgyi rostélyos kalács lakodalmi ce­remóniában játszott szerepe, s ebben nem kis szerepet játszott fenséges ízén kívül szemet gyönyörködtető formája is. Ma elsősorban lakodalmi meghívás megpecsételésére szolgál, azaz a már előzőleg meghívott ven­dégek kapják meg a csütörtö­kön megsütött kalácsot, még szinte melegen a menyasszony­tól és a vőlegénytől a lakodal­mat megelőző napon, pénteken. Ma már Vámosné Erzsiké néni 100-120 kalácsot is kisüt egy-egy lakodalom alkalmával. A rostélyos kalács egyébként hagyományos kalácstésztából készül (liszt, margarin, zsír, só, cukor, tej, élesztő), sajátos pi­kantériáját az összetört szegfű­szeg adja meg. Ä megkelt tésztából kilenc ágat sodornak, közülük négy-négy ág - sajátos és külön tudományt igénylő módon ösz- szefonva - belülre kerül, a ki­lencedik ág adja a kalács kör alakú keretét. Tetejét vaníliás cukorból, darált szegfűszegből és tojássárgájából kevert máz­zal vonják be, majd kerek tep­sibe és kemencébe kerül. Éz utóbbi adja meg a jászalsó­szentgyörgyi rostélyos kalács utánozhatatlan ízét.-törő-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents