Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-01 / 283. szám

6 Szolnoki Extra 1994. december 1., csütörtök SZTEREÓ KEVERŐPULTá\\\ a hallgatók szolgálatába a Magyar Rádió Szolnoki Stú­diójában. A 15 csatornás, magyar gyártmányú berendezés - mely 5 millió forintba került - már képes arra is, hogy - majdan - egész napos rádióműsort továbbítson a középhullámú és URH-adóra, valamint - már most - a szolnoki kábelhálózatra szte­reó minőségben. A szolnoki rádió 4 sztereó stúdiómagnóval is gyarapodott, azzal a céllal, hogy a 41 esztendeje mindennap megszólaló rádióműsor „halihatóbb és hall- gathatóbb” legyen. (Fotó: Mészáros) A színpadon önmagát adja, az életben játszik Első találkozásunk előtt fel­vetődött bennem a kérdés: va­jon a tizenkilenc éves Kondo- rosi Judit miben különbözik a hasonló korú lányoktól? Nos, a válasz az alábbiakban foglal­ható össze. A szegedi születésű hölgynek már a szülei sem mindennapiak. Apja helikopterpilóta a hadse­regben, anyja pedig egy kirgiz származású varrónő, aki azon­ban jelenleg tolmácsként dolgo­zik. Ő maga elsősorban a divat­szakma iránt érdeklődik. Tizen­négy évesen szerepelt először divatbemutatón, ám ott a koz­metikai szerek által okozott vál­tozás annyira megrémítette, hogy csaknem síra fakadt. Az­óta persze hozzászokott ehhez. Több megméretésen is szere­pelt, s idáig tradicionálisan mindig a második helyet sze­rezte meg. De optimism, bízik abban, hogy jövőre az „Év arca” versenyen vigasztalódhat. S hogy addig se essen ki a formá­ból, hétvégeken Pestre, a nem­zetközi divatstúdióba jár. Miután elvégezte a gimnázi­umot, kiutazott az olaszországi Firenzébe egy családhoz baby sittemek. Kisé ugyan meglepő, de nem gyerekekre, hanem ku­tyákra kellett vigyáznia. Aztán hazajött, és letette olaszból a középfokú nyelvvizsgát, ami jól kiegészítette a hasonló szintű orosz végzettségét. Mindezek mellett az angollal is foglalko­zik. Talán épp a nyelvtudásának szerette volna hasznát venni, amikor beutazta fél Európát. Olaszországon kívül járt Bulgá­riában, Csehszlovákiában, Ausztriában és az egykori Jugo­szláviában is. A tanulás fontos szerepet tölt be az életében, jelenleg a Kül­kereskedelmi Főiskola nulladik évfolyamát végzi, ahol sok ér­dekes tantárggyal találkozik. Ilyen a matematika, a közgaz­daságtan, a jog, a statisztika vagy a könyvvitel -, hogy csak a legizgalmasabbakat említsük. Számítástechnikát szintén tanul, noha már rendelkezik alapfokú programozói és adatbázis-keze­lői végzettséggel. A rengeteg tennivaló mellett azért jut idő kikapcsolódásra. Például fitnessre jár, mert vé­leménye szerint az alakja meg­kívánja a testformálás ilyen ha­tározott módját. Meg aztán nagy a csábítás: imádja az olasz konyhát, odahaza gyakran az ő kezében látható a fakanál. Ked­venc itala a Mozart likőr - mér­tékletesen fogyasztva. Egyéb­ként krimikedvelő, s szívesen hallgatja Lenny Krawitzot. Olykor, ha nagy ritkán együtt van a család, oroszul beszélget­nek, s jó néhány ismerősükkel szintén ezen a nyelven társalog­nak. Diszkókba is eljár. Ilyenkor elég merészen öltözködik, nem annyira a fiúk kedvéért, inkább a lányokat pukkasztja. Mert jól­esik, ha felfigyelnek rá. Saját bevallása szerint a szín­padon adja önmagát, és az élet­ben játszik. Ezért többnyire a szexis, de elegáns ruhákat ré­szesíti előnyben, ugyanis meg­fogalmazott magában egy érték­rendet, amelyhez mindenkor tartani szeretné magát. Eszerint a tökéletes nő: ápolt, sportos, odafigyel önmagára. M. G. A. Közlekedési vetélkedő az óvodában Sok apró csodálója akadt a rendőrségi autónak (Fotó: Barna) A Széchenyi-lakótelepi Szi­várvány óvodában hovatovább rendszeressé válnak a biztonsá­gos közlekedést célzó vetélke­dők, melyeket a rendőrséggel karöltve szerveznek meg. A Gyermek- és Ifjúságvédő Inté­zet, valamint a Vöröskereszt ajándékokkal támogatja a ren­dezvényt. A gyerekek legnagyobb örö­mére „szabad préda” lehetett a rendőrségi autó. Amit máskor csak tisztes távolból szemlél­hetnek, most egész nap birto­kukban lehetett. Természetesen csak felügyelet mellett. Freytag Béláné, az óvoda ve­zetője elmondta, szeretnék, ha a vetélkedő hagyománnyá válna intézményükben. Ami azért is fontos, mert a gyerekek már az óvodában, játékos keretek kö­zött sajátítják el a biztonságos közlekedés szabályait. A versenyben négyfős csapa­tok képviselték az óvoda min­den csoportját. A feladatok he­lyes megfejtését, minden alka­lommal játékkal jutalmazták. A rendezvény végét játékos sport- verseny jelezte. Az ajándékozottak listáján minden csapat minden résztve­vője szerepelt, mert a régi mon­dás ez esetben is igaznak bizo­nyult: nem az eredmény a fon­tos, hanem a részvétel. -tbg­A fűszerpaprika- őrleményről Módosult a jövedéki törvény - az elkövetkező időkben a fűszerpap­rika-őrlemény is jövedéki terméknek minősül. Az a kiskereskedő, aki a fűszerpaprika-őrlemény- nyel kapcsolatos jövedéki tevékenységét 1994. no­vember 26. előtt kezdte meg, 15 napon belül köte­les benyújtani a polgár- mesteri hivatal ügyfél- szolgálati irodájához a jö­vedéki engedély, illetve kiegészítő engedély iránti kérelmét. Feloldották a tilalmat Szolnok Város Polgár- mesteri Hivatala értesíti a gépjárművezetőket, hogy a téli időszakra a közút tisz­tításával kapcsolatos va­sárnapi parkírozási tilal­mat - a vonatkozó KRESZ-táblák egyidejű eltávolításával - 1994. no­vember 27-től föloldotta. Az oldalpárt szerkesztette: Cs. Csáti Réka Ez az út is Európába vezet! Együtt a hatékony környezetgazdálkodásért „Szolnok európai település”- hirdetik a városba bevezető utak mentén elhelyezett táblák. Bizonyságul azoknak a szintén európai helységeknek a listáját is megismerheti e sajátos hír­adásból minden hozzánk ér­kező, amelyekkel a megyeszék­hely testvérvárosi kapcsolatokat ápol. Valóban ettől lennénk eu­rópai település? Nos, nyilvánva­lóan nem csak ettől, mi több, sok területen rendkívül sokat kell még tenni azért, hogy ne csak földrajzi értelemben felel­jünk meg mindannak, amit e fogalom jelent. De az Európába vezető út kétségtelenül a kap­csolatokon keresztül is vezet, amennyiben azokat nem csupán felveszik, hanem a szó szoros értelmében, ténylegesen is ápol­ják, tartalommal töltik meg. Ezért pedig nemcsak egy város vezetése, hanem az adott hely­ségben működő intézmények, civil szerveződések vagy akár egyes egyének is sokat tehet­nek. Hogy Szolnokon ebben az irányban haladnak a dolgok, azt- egyéb példák mellett - a Kör­nyezetgazdálkodási és Építő­ipari Műszaki Szakközépis­kola és a hollandiai Eindhoven városában működő Politechni­kai Líceum formálódó együtt­működése is mutatja, amely en­nek az évnek a kölcsönösen kedvező tapasztalatai alapján, .most - a „felek” kinyilvánított szándéka szerint - hosszabb tá­von is biztosítottnak látszik. Er­ről kérdeztük a szolnoki szak- középiskola igazgatóját, Kovács Libort.- Hogyan „találtak egy­másra" a hollandiai partnerrel?- Az „egymásra találásnál” egy kicsit azért korábbról kell kezdenem. A mi iskolánk ugyanis nem egyszerűen egy középiskola a városban, hanem speciális iskola a térségben, sőt az országban is. Olyan - ma még lényegében kimunkálatlan- úton járunk, amely nemzet­közi jelentőséggel bír. A kör­nyezetgazdálkodás, környezet- hasznosítás problémái ugyanis nemcsak helyi vagy országos, hanem globális szintű kihívást jelentenek az emberiség szá­mára. Ez már önmagában is nemzetközi összefogást igé­nyel, amit már az ide kapcso­lódó oktatásban el kell kezdeni, ha hatékonyan akarjuk csinálni. Ugyanakkor a mi iskolánk, mint speciális profilú intézmény számos profilmódosítást - Szolnokon messze a legtöbbet - hajtott végre az elmúlt években, anélkül azonban, hogy a koráb­biakat teljesen „kidobta” volna. Mivel itthon nincs megfelelő „viszonyítási alapunk”, a nem­zetközi kapcsolat egyfajta „kontroll”-ként is igen fontos a számunkra. Nyugat-Európában ugyanis az egész problémakör „fontos ügyként” való kezelése sokéves múltra tekint vissza, rengeteg a tapasztalatuk, a pro­filok is „letisztultak”. Mi vi­szont az ottani sztereotípiáktól mentes új gondolatokkal, ötle­tekkel lehetünk hasznosak a számukra. Hát ezért kerestük a kapcsolatokat - ők is, mi is -, végül is így találtunk egymásra.- Miben tudtak konkrétan is együttműködni ebben az eszten­dőben?- Megindítottuk a kölcsönös diákcserét, természetesen szakmai jelleggel. A mieink áp­rilisban voltak ott, ők október­ben nálunk. Megegyezésünk szerint öt al­ternatív témacsoportban vettek részt a gyerekek szakmai gya­korlaton ott is, itt is. A végén - feladatlap-rendszerű felmérés keretében - tudásukról bizony­ságot is tettek, aminek alapján a választott témacsoportból alap­szintű szakmai tanúsítványt is kaptak. Ez utóbbiról el kell mondanom, hogy odakint sok­kal nagyobb jelentőséggel bír, mint amilyennel ma még ná­lunk.- A konkrét szakmai csere­kapcsolatokon túl, adott-e Önöknek az együttműködés ed­dig valami újat szemléletben is?- Nem annyira újat adott, mint amennyire megerősített, és ez legalább annyira fontos. Ők is azt vallják ugyanis, hogy a környezetgazdálkodás nem egyszerűen környezet- és ter­mészetvédelem, de nem is egy­oldalú technológiafejlesztés. Éz az emberi élőhely védelme és fejlesztése egyidejűleg. Minden szükséges maradjon meg az élő környezetből, de minden szük­séges fejlesztés is történjen meg, ami az emberi életminő­séget javítja. A lényeg, hogy minél több élőlény élhessen meg optimáli­san, alaptulajdonságait meg­tartva ugyanazon a helyen. Mi is ebben a komplexitásban gon­dolkodunk, ezt a szemléletet szeretnénk átadni a nálunk ta­nuló diákoknak. A másik dolog, hogy iga­zolva látjuk azon elképzelésün­ket, hogy e komplex szemlélet­hez kell „igazítani” az oktatás- szervezést is az iskolában. Partnerünknél már ez a gyakor­lat. Mi is megszüntetjük az ed­digi specializációkat, és beve­zetjük a szakmacsoportos kép­zést, ami nem konkrét munka­körökre készít fel, hanem öt-húsz „kimenetet” is előké­szíthet, ezáltal jelentősen növeli az elhelyezkedés, de a későbbi szakmai továbbképzés és speci- alizáció esélyeit is.- Hogyan válhat ez az együttműködés hosszabb tá­vúvá, és miként terjedhet ki esetleg más területekre is?- A napokban kaptunk üzene­tet holland partnerünktől, amelyben jelezték, hogy szíve­sen kötnének velünk szerződést három- vagy akár ötéves együttműködésről is, amely­nek tartalmáról is tárgyalnának. Azt hiszem, a megvalósítás raj­tunk nem fog múlni, hiszen ez pontosan megegyezik a mi szándékainkkal is. Sz. P. A század eleji Szolnok hangulatát idézve: Amstel Galéria Szandaszőlősön- Azt az emberbarát képbemutatást szeretnénk újra megvalósí­tani, ami a 10-es, 20-as években szinte az egész országban, így Szolnokon is jellemző volt. Nálunk a Kádár cukrászdában és a Nemzeti Szálló éttermében voltak kiállítások - mondta Berta Ferenc, akivel e hagyomány felélesztéséről, pontosabban mo­dernebb formájáról, az Amstel Galériáról beszélgettem.- Létrehoztunk egy galériát, amely egy Amstel sörözőben kapott helyet. Kicsit elrugasz­kodtunk ugyan a múlttól, hiszen az akkori szokástól eltérően mi nem a belvárosban, hanem Szandaszőlősön valósítottuk meg a galériát: egy maszek sö­röző ad otthont a kiállításoknak a Nagy Lajos út 11. szám alatt.- Gondolom, a megvalósítás előtt felmérték az igényeket. . .- Pillanatnyilag tíz képző­művész-kiállító jelentkezőnk van - festő, grafikus stb. Most küldjük ki a leveleket Mező­túrra és Kunszentmártonba - itt ugyanis fotóklubok működnek - és természetesen a Jászkun Fotóklub is tud erről a lehető­ségről. Ők aztán összeírják, hogy kik szeretnének kiállítani egyszerre vagy külön-külön.- Mikor lesz az első kiállítás?- Az első kiállítónk decem­ber 15-én, csütörtökön 18 óra­kor mutatkozik be a közönség előtt - Bertalan László képző­művész, grafikus személyében.- Én nem voltam még ebben a bizonyos sörözőben, így nem tudom, hogy mekkora helyük van a kiállítandó képeknek.- Összesen húsz képet tu­dunk elhelyezni 40-szer 50-es keretben. A kereteket Fotográ­fiáért Alapítvány biztosítja, de ha valaki saját keretben akarja bemutatni az alkotásait, akkor tulajdonképppen annyit állíthat ki, amennyit csak akar.- Milyen szisztéma alapján következnek egymás után a kiál­lítók?- Azt mindenképpen el sze­retnénk kerülni, hogy egymás után csak grafikusok vagy csak fotósok képeit láthassa a közön­ség, így például a mostani gra­fikuskiállítást egy fotográfus kiállítása követi január 19-től. Igaz, hogy mi Fotográfiáért Alapítvány vagyunk, de rá kel­lett jönnünk, hogy a fotóművé­szet a művészet tortájában csak egy kis szeletet jelent. Ebben az évben tehát egy ki­állítást rendezünk, 1995-re vé­gig megvannak a kiállítók, 1996-ra most folyik a „betáblá- zás”, de elképzelhetőnek tar­tom, hogy 1997-re már most is folyamatosan fognak jelent­kezni a művészek.- Jól értem: akkora az érdek­lődés, hogy már most „telt há­zas” az 1995-ös év?- így van, minden hónapban új kiállítás lesz, s mind a tizen­két hónapra megvannak a kiállí­tók. Na most az elképzelhető, hogy mivel a képzőművészek között sokan vannak, akik gra­fikával, festészettel és sok egyébbel is foglalkoznak, tehát nem csak egy művészeti ágat művelnek, így egy évben több alkalommal is kiállíthat egy év­ben. Mondjuk valaki grafikus­ként mutatkozik be januárban, az bemutatkozhat festőként is a későbbiekben.- Mi alapján válogatnak a kiállítók között, illetve válogat­nak-e egyáltalán?- Nincs művészeti, technikai, stílusbeli megszorítás - csupán annyi, hogy a kiállító vállalja a kiállított képeket. Vállalja azt, hogy amit kitesz a közönség elé, az olyan színvonalú, ami­lyet megkövetel saját magától.- Miért pont Szandaszőlősre esett a választás, amikor hely­színt kerestek a galériának?- A sörözőnek elég nagy a lá­togatottsága, s Szandán egyre többen laknak. Úgy gondoljuk, hogy akik kiköltöztek, azok egy galérialátogató kört képviseltek, tehát valószínűleg van rá igé­nyük. Mi pedig a helyükre visz- szük a lehetőséget. Persze szeretnénk egy kis ér­dekességet is „belecsempészni” a dologba: minden kiállításra körülbelül nyolcvan meghívó készül majd, ebből harminc úgynevezett protokollmeghívó lesz, vagyis sörjegyet jelent majd. Ez annyit jelent, hogy a meghívó tulajdonosa elfo­gyaszthat egy pohár sört is, amit a söröző tulajdonosa ajánl fel - amellett, hogy a galériának is helyet ad. Reméljük, hogy meg tudjuk nyerni Bertalan Lászlót, az első kiállítónkat állandó kiál­lításrendezőnek - gyakorlata van a dologban, hiszen baráti körben ő szokta rendezni a kiál­lításokat.- Ki vagy kik fogják meg­nyitni a kiállításokat? — Minden művész maga kéri fel a megnyitásra az illető urat vagy hölgyet. Azért gondoltuk így, mert az alapívány ugyan bármikor bárkit felkérhet a megnyitásra, de ha olyan em­bert kérünk fel, aki nem ismeri a művészt, nem ismeri az össze­függéseket az alkotó és a képek között, nem ismeri magát a mű­vészt, akkor az nem lesz jó megnyitó. A kiállításokra egyébként gyűjtőket is meghívunk majd, s nem elsősorban az adás-vétel miatt, sokkal inkább azért, hogy tapasztalataikkal segítsék a munkánkat. Van egy hallgatólagos meg­egyezés a galéria és a kiállítók között: a művész a kiállítás után egy képet az alapítványnak ad. Ehhez azért elmondom, hogy mindezt nem pénzforgalom mi­att tesszük, vagyis kértük, ha­nem mert szeretnénk csinálni ezekből a képekből egy gyűjte­ményes kiállítást. A későbbiek­ben pedig ezeket a gyűjtemé­nyes kiállításokat és más önálló kiálllításokat is szeretenénk „vándoroltatni”, vagyis megmu­tatni, bemutatni őket a megye határain kívül is. Szeretnénk egyfajta mecé- nási szerepet is betölteni, hogy minél jobban megismerjék eze­ket az embereket, művészeket. Cs. Cs. R.

Next

/
Thumbnails
Contents