Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-03 / 285. szám

1994. december 3., szombat Nézőpontok 5 Szombati jegyzet fa Szegényen és szabadon? Vissza-visszatérő problémája volt a jobbol­dali pártok némely mértékadó személyiségei­nek, különösen pedig azoknak, akik hosz- szabb-rövidebb emigrációból tértek vissza a rendszerváltás után, hogy a magyar nép valami érthetetlen rezignáltsággal, sőt szinte rossz kedvvel fogadta a változásokat már ’90-ben is, és ez a rosszkedv csak növekedett a következő négy esztendőben. Holott a népnek - mondták - lelkesen és ujjongva kellett volna üdvözölnie a szabadságot, negyven évnyi elnyomás után. Ehelyett négy év után a nép, immár vitatha­tatlanul szabad választásokon, egyértelmű több­séggel eltávolította a hatalomból azokat, akik úgymond a szabadságot elhozták neki. Az értet­lenség, a hitetlenkedés és a méltatlankodás sokkjában azután nagy hirtelen el is mondták mindennek a népet szóban és írásban: kiskorú­nak, a szabadságra éretlennek, sőt ostobának, utána nem győztek magyarázkodni, hogy nem „úgy” gondolták. De hát valóban honnan ez a rosszkedv? Nyilván okok sorozatával állunk szemben, s hogy az emberek ezek közül melyiket érzik fon­tosnak, meghatározónak, az a helyzetüktől függ. Ugyanis nincs abszolút szabadság, mint ahogy nincs abszolút elnyomás sem. A legke­ményebb diktatúrában is vannak, akik szabad­nak érzik magukat, és a legteljesebb demokrá­cia is korlátoz bizonyos szándékokat. Ez köz­hely, de kiindulásképpen nem árt megállapítani. Hogy egy rendszerben elnyomottnak vagy sza­badnak érezzük-e magunkat, az a korlátozás és a megengedés arányaitól függ egy bizonyos korszak hallgatólagos közmegegyezése és az egyéni igények, hajlamok szerint. Hiszen min­dennapi tapasztalatunk, hogy amit az egyik em­ber már elviselhetetlen korlátozásnak érez, arról a másik még akár tudomást sem vesz. A lelkesedés hiánya véleményem szerint jó­részt abból ered, hogy az emberek nem érzékel­ték egyéni életükben a felszabadulást. Hogy miért nem? Elsősorban talán azért, mert az előző, az úgynevezett Kádár-rendszert, annak utolsó húsz-huszonöt évében már nem mint nyomasztó diktatúrát élték meg. Márpedig a mai felnőtt generációk nagy részének eszmél- kedése arra az időszakra esett, az idősebbek számára pedig - hacsak nem érték őket koráb­ban különösen súlyos méltánytalanságok - az húsz-huszonöt év megbékélés, a kompromisz- szumkötés időszaka volt. Ezt érzik a politikai élet jobboldalán is, ezért némely politikusok és publicisták - jórészt eredménytelen - kísérlete a Rákosi-rendszer és a késő kádári kor összemo­sására, hogy az utóbbit az előzővel kompromit­tálják. De hát - vethetné ez ellen valaki - mégis­csak vannak mindenki számára nyilvánvaló vál­tozások: a sajtó- és szólásszabadság kiszélese­dése, szinte korlátlan sztrájk- és gyülekezési jog, a szabad szervezkedés lehetősége. Mindez valóban lelkesítőén hatott az embe­rek egy, politikával átitatott részére, amely rész lelkesedett, hellyel-közzel ujjongott is, csak ép­pen - megmaradt kisebbségnek. S akik mindent a politika szemüvegén át néztek, nem értették, hogy a többség miért nem ujjong velük. A többség azonban, noha számára is nyilván­való volt a változás, mindezt nem tartotta elég fontosnak. Mert miért lelkesítené a politikáról szabadabban író sajtó azt, aki gondosan átla­pozza a politikai híreket és eszmefuttatásokat; a szólásszabadság azt, aki a maga baráti, családi körében eddig is elmonta a véleményét, tágabb körhöz pedig nem is akar szólni; a szervezkedés joga azt, akinek esze ágában sincs szervezkedni; a sztrájkjog a mun­kanélkülit; a több­párti szabad vá­lasztás joga a haj­léktalant, akinek lakcíme sincs, ahol nyilvántarthatnák, ahová kiküldhet- nék neki a kopog­tatócédulát, és így tovább. Lehet ezt a ma­gatartást ostorozni, békaperspektívát, felelőt­lenséget emlegetni, csak egyet nem lehet: nem venni róla tudomást. Illetve azt is lehet, de az fájó (politikai) következménekkel járhat. Az emberek a világ változását saját helyzetük változásán mérik le elsősorban, a nagy tömegek helyzete pedig nem változott, vagy ha igén, csak rosszabb lett. S ez utóbbi tényt lehet ugyan megmagyarázni azzal, hogy a negatív követ­kezményekkel járó változások bekövetkezése törvényszerű volt, mert ezek nélkül még sokkal nehezebb helyzetbe került volna az ország, csakhogy ez a magyarázat, a némi közgazda- sági, gazdaságpolitikai műveltséggel rendel­kező kisebbségen kívül másnak megint keveset mond. Elfogadása vagy elutasítása inkább biza­lom vagy bizalmatlanság kérdése, hiszen a gaz­daság nem kísérleti terep, ott a dolgok mindig „élesben” mennek, és megismételhetetlenek. Az emberek tudomásul vették, hogy a törvé­nyek a korábbinál nagyobb szabadság lehetősé­gét biztosítják nekik. Ismétlem, csak a lehető­ségét, és ez a lehetőség kőkemény következe­tességgel csak az anyagiak függvényében válik valósággá. A szabadság egy bizonyos szem­pontból a választható lehetőségek számától függ, a választható lehetőségek száma pedig a rendelkezésre álló anyagiaktól. Nagyon egy­szerű példán bemutatva, ha bemegyek egy ha­talmas választékot kínáló élelmiszer-áruházba, de csak annyi pénzem van, amennyi egy kis ke­nyérre elég, hiába van meg a lehetőség (a vá­laszték), az számomra nem válik valósággá, hi­szen csak kenyeret vehetek, ha nem akarok éhezni. Minél több pénzem van azonban, annál több a választási lehetőségem, az adott össze­függésben annál szabadabb vagyok. Aki például korábban háromévenként utazha­tott, mert nem kapott gyakrabban valutát és ki­utazási engedélyt, most pedig nincs pénze, hogy utazzon, azt nem fogja lelkesíteni az utazás elv­ben immár korlátlan lehetősége. A Petőfi-féle „Részünk minden nyomor / De szabadok vagyunk!” bizony nem több jámbor illúziónál. Korunk pedig nem kedvez az illúzi­óknak, aki mégis ilyeneket kerget, az fájdalma­san csalódik: jelszavakban, ígéretekben vagy éppen a népben, amely a maga kollektív böl­csességével azért többnyire felismeri a saját ér­dekeit, egyre nehezebb megtéveszteni, manipu­lálni. Korunk hőse Soros György, aki azt mondta egy interjúban, hogy a sok pénz nagy hatalom. - És nagy szabadság - tehetjük hozzá, szabadság olyan dolgok választására, olyasmi megtételére, amit nélküle nem választhatnánk és nem tehetnénk meg. Vagyis, lényegükre csu­paszítva a dolgokat, ma mindannyian olyan mértékben vagyunk szabadok, amilyen mérték­ben pénzzel vagy pénzben kifejezhető, pénzt érő eszközökkel megvesszük magunknak a sza­badságot. Életképek Dél-Franciaországból (5. rész) A faluház élteti a falvakat „Arra tudok garanciát vállalni, hogy meglesz a 2,8 millió forint, arra már nem, hogy holnap vagy két év múlva” Méltányosság - kinek a bőrére? A faluházak Franciaor­szágban a 100 és 400 lélek- szám közötti kistelepüléseken találhatók meg, s mindegyiket egy-egy helyi egyesület mű­ködteti. Legtöbbjükben ön­kéntes animátorok (népműve­lők) dolgoznak. Egy-egy faluházat működtető egyesület tagjai éves tagsági díjat fizetnek, ennek fejében tagsági kártyát kapnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ingyen látogathatják a faluház rendezvényeit, hanem minden szolgáltatásért fizetnek. Fő te­vékenységük, a szabadidő hasznos eltöltésének, így - a magyar gyakorlattól eltérően - a sportéletnek a megszerve­zése is. Aege-Villesben, ahol vendégül láttak bennünket, a faluház önkéntes animátora maga a falu polgármestere. E kistelepülésen 350 lakos él. A faluházak működésének finanszírozását nem csupán a működtető egyesület tagdíja biztosítja, kapnak támogatást a megyétől, a régiótól, az állam­tól, és a helyi önkormányza­toktól is. A faluházak az utóbbi évek­ben egyre több új típusú tevé­kenységet végeznek. Ilyenek: a szellemi hagyaték megőrzése, a régi, ősi nyelv felelevenítése, környezet- és természetvéde­lem. A szociális beilleszkedést segítő tevékenység a legújabb, amelyet ez évben indítottak el. Elsősorban olyan embereken próbálnak segíteni, akiknek még a faluban sincs kapcsola­tuk, annyira visszavonultak sa­ját problémáik miatt. A régió­ban 130 faluház tevékenyke­dik. A lakossági és helyi egyesü­letek által működtetett ifjúsági és művelődési házak célja: a kulturális, a sport és szociális területen lehetőséget teremteni arra, hogy a lakosok fejleszt­hessék képességeiket. A régió 85 intézményében maximáli­san érvényesül a tolerancia, az egymás tisztelete, és tilos val­lási és politikai tevékenységet kifejteni falaik között. Bízom benne, írásommal si­került valamelyest bemutat­nom azt a franciaországi ré­giót, amellyel a jövőben me­gyénk bővebb kapcsolatot kí­ván teremteni. Kenyeres Sándorné (Vége) 30 - 50 % ÁRENGEDMÉNY Bútor - Ruha Áruház | Szolnok, Mester út 35. 1 Az állami ingatlanok el­adása, a privatizáció biztosan sokáig vitatéma lesz még. Nem csoda. Visszaélések, igazságtalanságok, meg nem értés, kimerülésig folytatott viták és perek fűződnek hozzá. Olyan ügyek, ame­lyekre azt lehet mondani: ten­gerikígyó. Szolnok egyik, a „tengerikí­gyó” minősítést is kiérdemlő ügye a cukorgyári lakótelep la­kásainak eladása. A lakástulaj­donosok jelentős része most perben áll a lakásokat értékesítő Második Cukorgyári Szolgál­tató és Vagyonértékesítő Kft.-vel. Első fokon már döntött a bíróság. Az ügynek még sincs vége... A Szolnokon lakóknak nem kell lefesteni a tájat, a házakat: a cukorgyári lakótelep javarésze régi, sokat szolgált - hogy ne mondjam: ócska - lakásokból áll. Amelyekben „csupán” az elektromos, a víz-, a gázvezeték szorul felújításra, no meg né­hány helyen a födém, nem be­szélve azokról a pincékről, ame­lyekben áll a víz. Persze, akadnak közöttük jobb lakások is. Főleg azok, amelyeket a hajdani cukorgyár virágkora idején fel is újítottak. Rossznyelvek tudni vélik, hogy a gyár volt vezető beosztású dolgozóinak lakásai nem tar­toznak a lelakottak közé. Ám a többire bizony költeni kell.. . Nem csoda hát, hogy ezek a lakások nem sok pénzért keltek el. A lakás olcsó, de lelakott Az eladás körülményeiről a lakók képviseletében Gajdos Pállal és Nagy Györggyel be­szélgettem.- Százkilencven lakás volt a cukorgyár tulajdonában - kezdi Gajdos Pál. - Amikor a gyárat megvették a franciák, a privati­záció során csak a termelőegy­séget vitték be a részvénytársa­ságba. A lakások, a strand, a sport­pálya stb. nem kellettek a fran­cia tőkésnek. Olyan döntés szü­letett, hogy ezt a vagyonrészt a gyártól elkülönítetten fogják ér­tékesíteni. A lakásoknál ma­radva, az Állami Vagyonügy­nökség értékesítésre kijelölte a lakásokat, elővásárlási jogot biztosítva az ott lakóknak. A lakások értékesítését a Má­sodik Cukorgyári Szolgáltató és Vagyonkezelő Kft. végezte, amelynek ügyvezető igazgatója Lakatos László. A vételárat 1992. december 31-ig kellett befizetni. Nagy György:- Sokan nem értik, hogy mi bajunk is van, amikor milyen olcsón vettük ezeket a lakáso­kat. Az enyém például 87 négy­zetméter, a forgalmi értéke 870 ezer forint. De a jogszabály sze­rint - mivel már több mint 15 év telt el azóta, hogy felújították -, a forgalmi érték teljes összegé­nek tizenöt százalékával ér ke­vesebbet. Az igaz, hogy az eladások so­rán különböző kedvezményeket kaptunk. Ha valaki egy összeg­ben kifizette a vételárat, akkor a negyven százalékát elengedték, így én ezt a lakást 132 ezer 240 forintért vettem meg. Innen in­dult a vitám a kft.-vel. Megegyeztek, mégis per lett- Miért?- Sokalltuk a vételárat. A kft. részéről elég kemény elutasí­tásban volt részünk. Én úgy éreztem, hogy az ál­lamtól veszem a lakást, a kft. csak megbízást kapott az érté­kesítésre. De az ügyvezető igazgató úgy lépett fel, mintha a kft. tulajdonos volna. Lakatos László azt mondta, hogy a kft. a tulajdonos, annyiért adja a la­kást, amennyiért akarja, és ha nem veszik meg, akkor felemeli a lakbért. Gajdos Pál:- Én például 200 ezerért vet­tem a negyven évnél idősebb lakásomat. A pénzt befizettük; ki kész­pénzben, ki részletre, mindenki az anyagi lehetőségei szerint. A lakók közül csak egy-két ember állt ellen, és nem fizette be a pénzt.- Látszólag megegyeztek te­hát a kft.-vel. Miből lett később a probléma?- Hogy a kft. olyan áron érté­kesítette a lakásokat, mintha azok a városban lennnek! Ho­lott ez ipari övezet, ami azt je­lenti, hogy 20 százalékos ár- kedvezmény jár nekünk. írtunk a cukorgyár értékesíté­sével is megbízott Kossuth Holdingnak, és a Holding el is ismerte, hogy ezt a 20 százalé­kos kedvezményt meg kell adni, - mutatják a levelet. Visszakérik a 20 százalékot- De addigra már befizették a pénzt.- Be, és szerettük volna visz- szakapni ezt a húsz százalékot. A kft. ügyvezető igazgatója azonban először nem akarta megadni. Majd amikor a kft. taggyűlést tartott, elismerte ő is, hogy visszajár a húsz százalék. Újabb levél következik, ame­lyet meg kell néznem. Ebben Lakatos László ügyvezető igaz­gató azt írja a húsz százalék visszafizetéséről: „A tényleges visszafizetés megkezdésére je­lenleg konkrét időpontot meg­adni nem tudok.” A lakástulajdonosok ebbe nem nyugodtak bele. A kft. a pénz visszafizetésére 1993. má­jus 15-ig kapott határidőt a la­kástulajdonosok által felhatal­mazott ügyvédektől. Erre az ügyvezető igazgató a következőképpen válaszolt: „a határidőt figyelembe venni az anyagi lehetőségeink miatt nem tudjuk, a visszafizetésre konkrét időpontot megjelölni nem lehet, méltányosság, illetve a ked­vezmény bírói úton való követe­lése az Önök hatáskörébe tarto­zik.” Lakatos Lászlónak a levelét a lakástulajdonosok cinikusnak minősítették. Meg voltak győ­ződve arról, hogy a kft. hasz­nálja az általuk befizetett pénzt, valamelyik bankban jól kama­tozik neki. Ők meg menjenek a bíróságra, pereskedjenek hóna­pokig, ha látni akarják a pénzü­ket. Végül született egy olyan kompromisszum, hogy a kérdé­ses 2 millió 800 ezer forintot a kft. az ügyvédi kamara számlá­ján letétbe helyezi azzal a kité­tellel, hogy a lakástulajdonosok csak a vízvezeték-hálózat felújí­tására fordíthatják ezt a pénzt. Ez a megoldás sem tetszett a cukorgyáriaknak.- Ez a pénz a miénk, mi fizet­tük be korábban, úgy is lehet mondani, hogy túlfizetésünk van. És amikor visszakérjük a pénzünket, akkor azt mondják, hogy csak egy bizonyos célra fordíthatjuk? Bírósághoz fordultak. Köz­ben a kft. ügyvezető igazgatója néhány héttel ezelőtt kérte a le­tétbe helyezett pénz visszauta­lását. A szolnoki bíróság a le­tétbe helyezett pénzre biztosí­tási intézkedést rendelt el, tekin­tettel a kft. anyagi tartozásaira. A lakók elmondása szerint „tiszta sor”: a kft. direkt nem fi­zet nekik, nem adja vissza a pénzüket. De vajon mit szól mindehhez Lakatos László, a Második Cu­korgyári Szolgáltató és Va­gyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója?- Igaz, hogy a lakások el­adása során Ön megfenyegetett embereket?- Egyszer, egy lakógyűlésen már elhangzott ez a vád elle­nem, hogy megfenyegettem, zsaroltam valakit. Mondtam, hogy álljon ide az, akit én meg­fenyegettem. De nem tudták bebizonyítani, senki nem vál­lalta el, hogy igenis vele előfor­dult.- A cukorgyáriaknak az a vé­leménye, hogy ők befizették a pénzt, visszakérik a 20 százalé­kát, és a kft. azt mondja, hogy nincs. Hol van a pénz?- Ez a kft. még nem is léte­zett, amikor ezekhez a cukor­gyári vagyontárgyakhoz már 8-10 millió forint adósság tarto­zott. Tudja, mennyi mínuszt „termelt” csak maga a strand?- Mi köze ennek a lakások­hoz?- Hát ez egy kft.! Az ÁVÜ annak idején nem kérdezte meg az embereket arról, hogy bele- tartozzék-e a kft. vagyonába a strand, az óvoda, a sportpálya meg a többi létesítmény! Adósságok, adósságok- Nekik az a gyanújuk, hogy Ön ezt a pénzt használja.- Ez nem igaz. Az igazság az, hogy a kft.-riek adóssága van, amely már az említett üzemelte­tésből, karbantartásból jött ösz- sze. Először ezt az adósságot kel­lene kifizetnünk, és csak utána visszafizetni azt a bizonyos 2,8 milliót.- Nem sikerült elfogadtatnia az emberekkel, hogy ez egy összvagyon, amire tartozás van?- Nem fogadták el. Én meg­értem őket. Ha a tulajdonosok, - az ÁVÜ, a Kossuth Holding - úgy döntött volna, hogy fizes­sem ki azonnal a 20 százalékot, én kifizetem azonnal. De nézze meg, hogy döntött a kft. taggyű­lése! Mutatja a taggyűlés határoza­tát, amelyben az áll, hogy a la­kástulajdonosoknak idézem: „az adósságok rendezését köve­tően” kell visszafizetni a pénzt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 2,8 millió forint vissza­fizetését az utolsó helyre sorol­ták a kft. tulajdonosai. Az ügy­vezető igazgató önálló döntési lehetőséggel nem rendelkezik, ő csak a tulajdonosok akaratát válthatja valóra.- Én a hatáskörömet mesz- szemenően túlléptem, amikor letétbe helyeztem ezt a pénzt - magyarázza Lakatos László. - Azért tettem, hogy lássák az emberek, hogy megvan ez a pénz, hogy hajlandó vagyok ki­fizetni, ha a tulajdonosok úgy döntenek. Azzal a kikötéssel he­lyeztem letétbe, hogy egy-két hónapon belül újítsák fel ebből a pénzből a vízvezeték-hálóza­tot. Először elfogadták ezt. Va­lamilyen indokot hozzá kellett csatolnom a letétbe helyezés­hez, hogy be tudjam bizonyí­tani, hogy a pénzátadás előreso­rolása indokolt volt. Ezek után ők visszatáncolnak a vízveze­ték-hálózat felújításától, tehát nem fogadják el a feltételt. Ak­kor én miért gyakoroljak méltá­nyosságot a saját bőrömre? A kft. tulajdonosai ugyanis úgy döntöttek a taggyűlésen, hogy a lakástulajdonosoknak a pénzt csak a kft. adósságainak rende­zését követően fizethetem ki. Az időpont bizonytalan- A cukorgyáriak attól is félnek, hogy a kft. megszűnik, és oda a pénzük.- A kft. az adósságok miatt több perben is benne van. Amíg egy cég ellen per van folyamat­ban, addig nem szűnhet meg. Azt kell megérteni, hogy én nem vagyok felhatalmazva a pénz. visszafizetésére. Ha én most visszafizetem ezt a pénzt, és valakinek a végén nem tudja a kft. kifizetni az adósságot, és kiderül, hogy azért nem, mert én előresoroltam ezt a visszafi­zetést, holott a tulajdonosok a legvégére sorolták - engem örökre eltiltanak a gazdasági te­vékenységtől!- Miből lehet pénze a kft.-nek?- A meglévő ingatlanok el­adásából. Nézze, én arra garan­ciát merek vállalni, hogy a 2,8 millió forintra lesz pénz. Arra már nem, hogy mikor: holnap vagy két év múlva. Persze, addig még hátravan a másodfokú bíróság döntése, mely megváltoztathatja ezt r az időpontot. Paulina Éva BÉKÉSCSABA *66334/1H* IFA TULAJDONOSOK, VISZONTELADÓK, FIGYELEM! IFA W 50, L 60, UAZ, BARKAS alkatrészek 1994. december 1-től - december 31-ig 10-50 %-os árengedménnyel kaphatók, AMÍG A KÉSZLET TART, a BAGE Kereskedőház Rt. Raktáráruházában Békéscsaba, Kereki u. 1. (Kétegyházi útról) Telefon: 66/441-550 Telefax: 66/441-138

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents