Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-23 / 302. szám

1994. december 23., péntek Sport 11. oldal Asztalitenisz Férfi kosárlabda NB II., Keleti csoport Szolnokra került a Hatvani Kupa Túlórára kényszerült az SZTE „Hatvani Kupa” elnevezései a MÁV SE asztalitenisz-szakosz­tálya Davis Cupa-rendszerben évzáró asztalitenisz-versenyt rendezett Hatvanban. A kétfős csapatok 3-3-as csoportokban körmérkőzéssel döntötték el a továbbjutást. A hagyományos versenyen NB II-III. osztályban szereplő csapatok vettek részt, összesen tizenketten. Már a selejtezők során szín­vonalas összecsapásokra került sor. Megyénket a Jászkun-Vo- lán-Nefag SC két csapattal, míg a tiszások három csapattal kép­viselték ezen a rangos esemé­nyen. A lögjobb nyolc közé a Jászkun-Volán-Nefag mindkét csapata, a Tiszásoknál csak az első csapat jutott. A dobogóért vívott küzdelem eredményei: Jászkun Vo­lán-Nefag SC I.-Tápiószele 3:0, Tisza SE I.-Hatvan I. 3:1, Jászkun Volán-Nefag SC II- Tokod 0:3, Hatvan II.-Mátra SE 3:2. Az elődöntő párosításai: Jászkun Volán-Nefag SC I.- Hatvan II. 3:0, Szolnok Tisza SE I.-Tokod 3:0. Döntőbe a két szolnoki együttes került. A selejtezők során már egyszer találkoztak Az idén kiemelkedően szere­pelt hazai sportolók közül hú­szán - tíz férfi és tíz női ver­senyző - a Fáy utcai sportcsar­nokban töltik a karácsonyt, a Szuperbajnok Kupáért versen­genek. Knézy Jenő, a Telesport szerkesztő-riportere, a verseny ötletgazdája a következő spor­tolókat hívta meg az ese­ményre: Bodor Péter motor­csónak-versenyző, Borhi Zsombor kajakos, Éles József kézilabdázó (ő a tavalyi győz­tes), Fajkusz Csaba tornász, Kropkó Péter triatlonista, Lisz­tes Krisztián labdarúgó. Marti­nék János öttusázó, Noszály Sándor teniszező, Orosz László Lesskó színvonalas mérkő­zéseket játszott Skumáthék Csiszárékkal, és akkor Volán-győzelem szüle­tett. Papírforma szerint ez lát­szott megismétlődni a döntőben is. Azonban Lesskóék másként képzelték a végső összecsapást. Az első mérkőzésen Lukács 2:0-ra jobbnak bizonyult Csi­szárnál. Lesskó azonban szín­vonalas összecsapáson Sku- máthot legyőzve visszahozta a kosárlabdázó, Rózsa Norbert úszó Balogh Judit kosárlab­dázó, Bóta Enikő röplabdázó, Czakó Krisztina műkorcso­lyázó, Forró Judit gokartos, Igaly Diana sportlövő, Kökény Beatrix kézilabdázó, Kőbán Rita kajakos, Mohamed Aida vívó, Stieber Mercedes vízilab­dázó, Takács Mária súlyemelő A viadalon hat, erőt és ügyes­séget igénylő számban mérik össze tudásukat a meghívottak. A két győztes elnyeri a Magyar Olimpiai Bizottság által alapí­tott vándorserleget. A nők de­cember 25-én, vasárnap 15.30 órától, a férfiak másnap, hétfőn, 14.35-től versengenek. reményt, 1-1. A páros játék igazi taktikai összecsapást ho­zott az „Anti-lapos” eddig ve­retlen Lukácsékkal szemben. Óriási mérkőzésen Lesskóék 2-1-re győztek. A Hatvani-Hollóházi Kupát eldöntő mérkőzésen Lesskó nem bírt Lukáccsal, aki dicsére­tes módon veretlen maradt eb­ben a versenyben. A Csiszár- Skumáth mérkőzésen mindkét játékos teljes erőbedobással küzdött. A helyi érdeklődők, valamint a csapattagok a szín­vonalas labdameneteket meg­tapsolva biztatták a kaucsuk- labda bűvölőit. Az első két szettben megosztozkodtak a versenyzők. A döntő szettben először Csiszár kapott jobban lábra, 10-nél az ő előnyével fordultak, azonban Skumáth sorozatai kö­vetkeztek, és 17:11-re a volá- nos fiú vezetett! Nem sokáig. Csiszár 17-nél befogta ellenfe­lét, és végül 21:18-ra nyert. Ez azt jelentette, hogy a tiszások jó véghajrával elnyerték a felaján­lott Hatvani Kupát. Az asztalitenisz-együttesek­nél most rövid pihenő követke­zik, mert a nemzeti csapatbaj­nokság 1995. január 21-ével már folytatódik. Jégkorong A Magyar Jégkorong Szövet­ség elnöksége a Dunaferr SC fellebbezése alapján felülvizs­gálta a fegyelmi bizottság 1994. december 15-én hozott fe­gyelmi határozatát, amelynek értelmében Simon Csabát, a Dunaferr SC jégkorongozóját 1995. március 15-ig a játéktól eltiltotta. Az elnökség a fegyelmi bi­zottság határozatát megváltoz­tatva Simon Csaba játékjogát 1994. december 22-vel vissza­adta. Emlékezetes, hogy a fe­gyelmi eljárás lefolytatására azért került sor, mert Simon Csaba a december 5-i FTC- Dunaferr mérkőzésen súlyos sérülést okozott Paraizs Ernő­nek, a ferencvárosiak játékosá­nak. A vonatkozó felvételek, il­letve a mérkőzésen jelen lévők nyilatkozata alapján az elnök­ség azt állapította meg, hogy feltehetően véletlen baleset tör­tént, a szándékos sérülésokozás nem bizonyítható. „A sérülést ugyan nagy valószínűséggel Simon Csaba okozta, de nyil­vánvalóan nem szándékosan. Simon Csaba szerelési kísérlete szabálytalannak minősíthető, de ennek szankcionálása az adott mérkőzésen történt vég­leges kiállítással, valamint a fe­gyelmi eljárás következtében három mérkőzéstől való távol- maradással elegendőnek mu­tatkozik. Ezért az elnökség Si­mon Csaba játékjogának hely­reállítása mellett döntött” - áll az MJSZ vezető testületének határozatában. Szolnoki Olaj KKII.- Kiskunfélegyháza 81-68 (14-23) Szolnok, Olaj-csarnok, v.: Sza- lontai, Darida. Olaj KK II: Erdei 18, Mű­rész Cs. 18/12, Ihász 12/3, Bódi, Ferenczi 19/9. Csere: Gulyás 10/6, Gyenge 4, Son­koly, Rigó. Edző: Tapodi László. Erdei és Ihász kosaraival in­dult a találkozó, amit két Mé- rész-hárompontos követett, ám a vendégek tartották a lépést a hazaiakkal, és öt perc elteltével kiegyenlítettek. Ferenczi reme­kül fogta össze a Tisza-partia- kat, sőt a pontszerzésből is ki­vette a részét. Ihász és Gulyás tripláival a félidő derekára tíz ponttal megugrott az Olaj. Né­hány apró figyelmetlenségből adódóan sikerült felzárkózni a vendégeknek, de Erdei révén a játékrész végére újra tíz pontra nőtt az előny. A második húsz percet is a Szolnok kezdte job­ban, Mérész és Ferenczi vezér­letével fokozatosan növelte előnyét a hazai gárda, és nyolc perc elteltével már húsz pontra növelte előnyét. Az ezen a na­pon rendkívül jól játszó Fe­renczi triplái révén a 35. perc­ben már magabiztos vezetést tudhattak maguknak a szolno­kiak, akiket kissé könnyelművé tett a jókora előny. Szolnoki TE-Prima Medikus 100-91 (86-86,4741) Szolnok, Olaj-csamok, v.: Szalontai, Darida. SZTE: Molnár 9, Abonyi, Tóth Z. 26, Szalay 12, dr. Ko­vács 16. Csere: Csák 25/3, Kiss Z. 8, Vona 4, Pór, dr. Nyerges. Edző: Tóth Z. Néhány héttel ezelőtt még úgy festett, talán elmarad megyénk egyik legeredményesebb szak­osztályának évzárója. Szeren­csére az utolsó pillanatban el­vonultak a viharfelhők, így le­hetőséget kaptak az atléták is, hogy számot adjanak a maguk mögött hagyott időszak ered­ményeiről. Hosszú évek óta szállítják menetrendszerűen az érmeket az egyesület „konyhá­jára”, ám Barócsi Helén, Mol­nár Mónika és Kovács István sérüléseinek köszönhetően ne­hezen csordogáltak a bajnoki pontok, ami döntően befolyá­solta az idei szereplést. Örven­detes azonban, hogy a fiatal versenyzők (Biber Zsolt, Kő­vágó Zoltán, Dorogi Zoltán, Hortobágyi Zoltán, Ölbaum Emese, Kanyó Dóra, Árva Pet­ronella, Rakvács Tímea és még sororolhatnánk) kompenzálni tudták az idősebbek kieső ér­meit, így gyakorlatilag nem tör­tént visszalépés az 1993-as fe- lülmúlhatatlannak tartott A vendégcsapat szerzett ve­zetést, amit egészen a félidő de­rekáig megőrzött, ám a remek formában játszó Csák vezérle­tével 2 perc alatt 10 pontos előnyt hozott össze a hazai gárda. Ezt követően a debrece­niek percei következtek, akik szinte pillanatok alatt ledolgoz­ták a hátrányt. A végjáték azonban ismét az SZTE-nek si­került jobban, Tóth Z. pontjai­nak köszönhetően sikerült némi előnyt kicsikarni. A második já­tékrész első öt perce hidegzu­hanyként érte Pórékat, akiket szinte teljesen állva hagyott a Medikus. Mégis magukra talál­tak a hazaiak, dr. Kovács és Csák révén a 12. percben már újra náluk volt az előny. A fél­idő hátralévő részében fej fej mellett haladt a két csapat. 86-84-es debreceni vezetésnél Tóth Z. dobhatott kettőt, aki hi­degvérrel értékesítette bünte­tőit, így hosszabbításra került sor. A túlórázásra három főre fogyatkozott vendégek már nem tudtak megálljt paran­csolni a vendéglátóknak. Megyei bajnokság Félidejéhez érkezett a megyei felnőtt férfi kosárlabda-bajnok­ság. Őszi első a Szolnoki MÁV MTE, mely veretlenül vezeti a tabellát. A MÁV MTE-nek má­sodik idénye a megyei felnőtt­csapatok bajnokságában. Tava­lyi 2. helyezésük, úgy tűnik, nem volt véletlen. De hogy a véghajrában is ezt az előkelő helyet foglalják el, ahhoz még sok kemény csatában diadal­maskodniuk kell. A sportisko­lások a tabella második helyén tanyáznak. A verseghysek a kezdeti nehézségek után feltá­madtak. Tatrodi mester hiánvát Szekeres, a 400 gát bajnoka idényhez képest. A városi sportiskola megalakulásával ugyan a serdülő korcsoportosok átkerültek, ám mindez nem je­lentett szétválást, hisz a sporto­lók a megszokott környezetben, érezhetni lehetett a játékukon, később viszont győzelmet győ­zelemre halmoztak. A mezőtú­riak kénytelenek voltak nélkü­lözni a csapatuk legponterő- sebb játékosát, G. Kis Sándort. Ez a dobott pontjaik számán is látszik, de ők is kapták a legke­vesebbet. Az Építünk zárja az élmezőnyt. A főiskolások a leg- rapszodikusabb teljesítményt nyújtották. Otthonukban bárkit le tudnak győzni, de idegenben több vereség becsúszott a kelle­ténél. A kunszentiek az idén nélkülözték az idegenlégióso­kat, Ez a teljesítményükön is meglátszott. De Gyertyás há­tára vette a csapatot, és az utolsó három fordulóban zsi­nórban nyertek. Az újszászi fiúk a tavalyi év folyamán elő­ször indultak, akkor nyeretlenül végeztek az utolsó helyen. Idén viszont már két győzelem is ju­tott nekik. Mezőtúr második csapatának ez az első idénye a felnőttek között. Ennek ellenére a fiatalok lépést tudtak tartani a „nagyokkal”. Komoly ellenfél­nek számítottak még a listave­zetőkkel szemben is. Tavasszal biztos több győzelmet aratnak. A kisúji móriczosok a vártnál gyengébben szerepelnek. De ahogy az örökifjú K. Szabót ismerjük, tavaszig összeszedik magukat. A bajnokság állása 1. Sz. MÁV MTE 9 9 - 796-542 18 2. Sz. Olaj Sí 9 7 2 823-691 16 3. Verseghy DSE 9 6 3 737-644 15 4. Mezőtúri. 9 6 3 644-516 15 5. Sz. Építünk 9 6 3 701-676 15 6. Sz. KGF SE 9 4 5 747-699 12 7. Kunszentmárton 9 3 6 587-660 12 8. Újszász 9 2 7 470-715 11 9. Mezőtúr II. 9 1 8 478-685 10 10. Kisúiszállás 9 1 8 626-782 10 továbbra is egységet alkotva készülhettek a MÁV MTE-ben. A klub egyetlen felnőtt magyar bajnoka - Szekeres Judit sze­mélyében - is atléta, aki 400 gáton hódította vissza az első­séget. Sajnos a nehéz gazdasági helyzet mindinkább kihat a szakosztály működésére, egyre nehezebb megteremteni a felté­teleket az életben maradáshoz még akkor is, ha a város ön- kormányzata, az OTSH, a sportcentrum, valamint néhány szponzor mindent elkövetett, hogy a víz fölött maradjon a ta­rajos hullámok között kapálózó királynő. Meddig lehet húzni azt a bizonyos nadrágszíjat - merül fel a kérdés. Úgy tűnik, a 103(!) I—VIII. helyezés nem te­szi lehetővé, hogy a sportágnak szánt összegek maradéktalanul megtalálják a címzettet. Bízunk benne, a jövőben is megmarad az atléták, edzők fanatizmusa, akik - ez idáig - türelemmel vi­seltettek sorsuk iránt. Triatlonranglista A Magyar Triatlon Szövetség közzétette az 1994. évi duatlon- és triatlonranglistákat, valamint az I. osztályú és az aranyjelvé­nyes versenyzők névsorát. A listákon a következő Szolnok megyei versenyzők szerepel­nek. Duatlon: a felnőtt férfiak korosztályában I. osztályú ver­senyző: Barta István (Újszász). Aranyjelvényes versenyző ifjú­sági fiúk: Jász Zsolt (Űjszász), Lipták Tamás (Szolnok VSI). Serdülő fiúk: Szórád Szilárd, Joó Zoltán (mindkettő Új­szász), Orosz István (Karcag), Jász" Csaba (Jászapáti), Barna József (Szolnok VSI). Serdülő lányok: Baky Orsolya (Új­szász), Barna Ágnes (Szolnok VSI). Gyermekkorcsoport: Nagy Zoltán, Baky Réka (mindkettő Új szász). Ä Digitál duatlon ranglista végeredmé­nye: 1. Lehmann Tibor (Supra- lux Küllő) 800, 2. Barta István (Újszász) 770 pont. Triatlonban I. osztályú versenyző jelenleg nincs a megyében. Aranyjelvé­nyes fiúk: Barna József (Szol­nok VSI), Nagy Zoltán (Új­szász). Aranyjelvényes lányok: Nagy Gabriella, Molnár Enikő, Barna Ágnes (mindhárom SZVSI), Baky Réka (Újszász). A megye triatlonistái évzáró báljukat 1995. jan. 13-án az új­szászi Szász étteremben tartják. Ki a legszuperebb? Atlétikai évzáró a Szolnoki MÁV MTE-nél Tarajos hullámok között Röplabda - előtérben a fiatalok Cél az izraeli Eb-döntő Ismét van remény A Magyar Röplabda Szövetség és az Ortoreha Kft. sajtótájé­koztatóján egy szponzori szer­ződés megkötéséről tájékoz­tatta az újságírókat. Az egye­lőre egy évre szóló megállapo­dás még szeptemberben jött létre, de csak most hozták nyil­vánosságra. A kft. és az MRSZ közötti szerződés a férfi junior­válogatott (1977-es és 1978-as születésű játékosok csapata) működési feltételeinek biztosí­tását szolgálja. A szerződés elősegíti egyrészt a gárdának a magyar bajnokságban való részvételét, másrészt külön szerződés esetében a nemzet­közi porondon való fellépését. A válogatott a támogatásért névhasználattal „fizet”, azaz Ortoreha juniorválogatott né­ven szerepel. A támogató cég képviselője elmondta, hogy az Ortoreha Ortopédtechnikai Re­habilitációs Kft. 1990-ben ala­kult. Fő profilja gyógyászati segédeszközök - művégtagok, ízületeket támasztó és rögzítő protézisek, botok, mankók, fű­zők - készítése. A megállapodás értelmében a kft. az MRSZ-nek kedvezmé­nyesen biztosítja az orvosi se­gédeszközöket, valamint a ju­niorválogatott tagjainak jobb, színvonalasabb orvosi ellátást biztosít. Elhangzott: fiatal kor­ban különösen fontos, hogy a játékosok megkapják azokat az eszközöket, amelyek hozzájá­rulhatnak a sérülések elkerülé­séhez, illetve sérülés esetén a gyorsabb felgyógyuláshoz. Müller Ferenc, a válogatott ve­zető edzője rövid helyzetképet adott tanítványai szerepléséről. Elmondása szerint, 1993-ban, amikor „összehozták” a csapa­tot, három nemzetközi tornán tudtak részt venni, s mindhár­mat megnyerték. Az 1994-es idényben azonban egyetlen nemzetközi viadalra sem jutott el a csapat, éppen az anyagi le­hetőségek hiánya miatt. A vezető edző bízik abban, hogy az új szponzor segítségé­vel sikerül 1995-ben olyan tor­nákon indulniuk, amelyek segí­tik az igen tehetséges csapat fejlődését. Céljuk az 1996-os izraeli Európa-bajnoki döntőbe való bejutás. Müller Ferenc vé­gezetül elmondta, hogy az új szerződés remélhetőleg lehető­séget ad majd rá, hogy a fiata­lok hazai tornákon is részt ve­gyenek. Emlékeztetett arra, hogy korábban hazánkban több rangos viadalt rendeztek a fiata­lok számára, az utóbbi időben azonban, gazdasági nehézségek miatt hasonló esemény nem va­lósulhatott meg. Tenisz A svájci Martina Hingis is indul az Ausztráliához tar­tozó Új-Dél-Wales szövet­ségi állam nemzetközi te­niszbajnokságán, amelyet január 9-e és 15-e között Sydneyben rendeznek meg. A szervezők sajtótájékoz­tatójukon megemlítették, hogy a tizennégy esztendős helvét szupertehetség Euró­pán kívül eddig nem indult profitomán. Darry Masters tomaigazgató azt is hozzá­tette, hogy a spanyol Arantxa Sánchez-Vicario, a női világranglista második helyezettje korábbi terveivel ellentétben mégsem áll rajt­hoz versenyükön, amely az ausztrál nemzetközi bajnok­ság főpróbájának számít. A férfiaknál a legjobbak közül ott lesz a mezőnyben az ukrán Medvegyev, a cseh Petr Korda és a svájci Ros­set. Megkezdte érdemi munkáját a testnevelési és sporttörvényt előkészítő bizottság. Az első ülésen Gallov Rezső államtit­kár, az OTSH elnöke tájékoz­tatta a bizottság tagjait a sport- törvény előkészítése érdekében tett többéves erőfeszítésekről, hangsúlyozva, hogy most a kedvező körülmények között, a kormányzati és parlamenti szándék birtokában, 1995-ben- 74 év után - ismét van remény a sporttörvény megalkotására. Az országgyűlési képviselők­ből, a sport társadalmi szerve­zetéit reprezentáló szakembe­rekből, a sport érdek-képvise­leti szervezeteinek delegáltjai­ból, a sportsajtó és a leginkább érintett tárcák képviselőiből álló előkészítő bizottság megvi­tatta a testnevelési és sporttör­vény koncepciójának vázlatát, melyet a további munka kiin­duló alapjául elfogadott. A vi­tában külön hangsúlyt kapott az iskolai testnevelés, az iskolai sport és diáksport kapcsolatá­nak rendezése, fejlesztésének kérdései, a finanszírozás lehet­séges módjai, garanciái, a fel- használás ellenőrzihetőségének kérdései, a sportszervezetek törvényességi . felügyeletének rendezése, a testi és szellemi fogyatékosok testedzéséről való gondoskodás szükséges­sége. Szóba került a választott sportbíróság törvényi szabályo­zásának lehetősége, az olimpiai szimbólumok törvényi védett­ségének indokoltsága, valamint a nemzetközi tapasztalatok és az adaptálható gyakorlat átvéte­lének vizsgálata is. A bizottság a továbbiakban elfogadta a tör­vény-előkészítés menetére vo­natkozó javaslatot és az erre szolgáló részkoncepciók kidol­gozására kilenc munkacsoport létrehozását határozta el.

Next

/
Thumbnails
Contents