Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-23 / 302. szám

Győri Ferencné Mezőtúrról: „Három fiúgyermek édesanyja va­gyok. Az '50-es években tanultam meg munkatársaimtól kötni. Em­lékszem, még kötőtűm sem volt, hanem két drótot kihegyeztem, a végére parafadugót húztam, és így gyakoroltam. Amikor harmadik gyermekemmel itthon voltam, a házimunka mellett sokat kézimun­káztam; subáztam, hímeztem, varrtam és kötöttem. Legjobban a pulóvereket, sálakat szerettem. Ötvenéves korom óta rokkantnyug­díjas vagyok. A kórházban betegtársaimtól is sokfajta kötésmintát tanultam. A képen látható pulóver bőrszínű - a nyak és a csavart díszítés világosabb borszínű. Középvastag félgyapjú fonalat hasz­náltam, 3-as és 4-es kötőtűvel készítettem; 30 dkg kellett hozzá. Ha lehetséges, legyenek szívesek leközölni az újságban, nekem ez lenne a születésnapi ajándékom, ugyanis november 28-án leszek 56 éves." Olvasónk kérését örömmel teljesítjük. Igaz, a közléssel nem tud­tunk naprakészek lenni, de utólag is nagyon jó egészséget, sok bol­dogságot kívánunk születésnapja alkalmából. (A szerk.) Kudelka Éva örményesi olva­sónk két fényképet küldött. Mi ebből a látványosabbat, többet mutatót választottuk; bár az ér­dekesség kedvéért eláruljuk, hogy a borítékban lévő másik felvételen a fiatalember háttal áll, s a boci is hátulnézetből lát­ható. Szerintünk nagyon ötletes a megoldás! Most pedig leveléből idé­zünk néhány mondatot: „A képen a nővérem kisebb fiának kötött pulóver látható, melyet az Arany Kötőtű című újság mintája alapján kötöttem külföldi fonalból. A magyar fonalak közül álta­lam legkedveltebb a Füred fan­tázianevű, melyből egy- és két- szálasan is szépen lehet kötni. Sajnos jelenleg a magamnak kötött holmikról nincs fényké­pem.” Váradi Gábor né Kunhegyes­ről küldte el fotóját s a levelet, amelyből az alábbiakat idéz­zük: „Az általam beküldött fény­képen lévő kardigánt egy na­gyon kedves volt munkatársam kötötte, én a hímzést készítet­tem. Kötéshez 50 dekagramm Ámor fonalat vásároltam, a hímzés is általában Amor, de ha nem volt megfelelő szín, ak­kor hasonló vastagságú fonalat használtam. A nagyobb virágok közepe gyönggyel van díszítve. Használtam még arany és fényes bordó hímzőfonalat is. Gyermekeim születése óta saj­nos nagyon ritkán kötök, s ha igen, akkor is csak egy-egy sapkát, sálat. Régebben, amikor még több időm volt, próbáltam olyan modelleket választani, amelyek igazi kihívást jelentettek szá­momra. A pályázatra beküldött kardigánt is azért választottam, mert ez volt az első modell, amit hímeztem. Általában köt ős magazinok­ból választottam a darabokat, s ezen újságok alapján fejlesztet­tem tovább az általános iskolá­ban tanultakat. Sok pályázótársammal együtt köszönöm a lehetőséget arra, hogy széles körben bemu­tathatjuk munkáinkat.” Pinczés Lászlóné szolnoki ol­vasónk írja: „A fotón gyerme­keim láthatók. Közel 10 éve kö­tök a családomnak és magam­nak. Lilla kislányom macis pu­lóvere egy fogadás alkalmával készült - a pulóver megkötése volt a tét. Tamás kutyás puló­vere az ő kérésére készült. A pu­lóverek mintáját az Andi-Bandi című újságból vettem, maradék fonalakat használtam fel.” Szponzoraink Örömmel tudatjuk, hogy felhívásunk után több szponzor je­lentkezett, ajánlott fel ajándékokat a leendő nyerteseknek. A szolnoki Sarló utca 1. szám alatt lévő Marianna fonalbolt tulajdonosa 1500 forint értékű fonalvásárlási lehetőséget kínál üzletében egy pályázónak; három pulóverre való fonalat - 5000 forint értékben - ajánlott fel a Catrimpex Kft. Fonalnagyke­reskedés (1151 Budapest, Énekes utca 6.); egy Fibri márka­nevű szabadidőruhát a Senior Váci Kötöttárugyár Rt.; 5000 forint értékű parfümöt ajánlott fel az Exkluzív parfüméria (Szolnok Városi Művelődési Központ aulájában) egy szolnoki pályázónak; a Lehel Hűtőgépgyár Kft. Kompresszor- és Kondenzátorgyára (Törökszentmiklós, Kossuth Lajos utca 263.) egy Electrolux Combi 99-es porszívót - 6690 forint ér­tékben; a Nagy és Társai Bt. Üveg-, Porcelán és Vegyescikk Nagykereskedése (Szolnok, József Attila utca 83.) egy 3000 forintos mokkáskészletet; a Kuzen Fonal, Rövidárukellék Nagykereskedés (Szolnok, Kápolna út 11.) annak a legszebb három pályamunkát készítőnek ajánl fel díjat 2000, 1500 és 1000 forint értékben, akik munkadarabjukat hazai gyártású kö­tőfonalból készítették. Köszönettel fogadunk minden további felajánlást! Benedek Zoltánná Tiszafüred­ről nevezett be pályázatunkra: „Három gyermek édesanyja vagyok. Kézimunkázni még ál­talános iskolában tanítottak bennünket, ahol többek között kötésből egy bébicipő volt az előírás. Az első igazi kötésmun­kám 21 éves koromban egy fér­fipulóverrel kezdődött. Később megszülettek a gyerekek: Rita, Zalán és Szidónia. Nekik anyagi okokból is nagyon sok kötött holmit készítettem - sok­szor fél éjszakán át. A nagyok szívesen emlékeznek vissza egy-egy kedvenc pulóverre, nadrágra, aminek az oviban vagy a suliban is sikere volt. Mindig a bonyolultabb minták vonzottak, akár ír vagy norvég minta volt az. A fenti képen fér­jem látható egy éve készült pu­lóverében. Ehhez 70 dkg köze­pes vastagságú fonal dupla szála kellett, 5-ös tűvel kötöt­tem. A mintát a Modische Maschen című német újságból szótáraztam! A bal oldalon lát- ' ható képen legkisebb gyerme­kem Szidónia (Donika) látható. Ő egyébként a legkedvesebb munkaalanyom, mivel gyesen vagyok vele. A kardigánhoz 40 dkg Diploma fonalat használ­tam. Ez nem leírás alapján, csak ötletszerűen készült. A Néplapnak 20 éve vagyok olvasója, az egyetlen napilap, amire időt szakítok, és meg va­gyok elégedve tartalmával. To­vábbi munkájukhoz jó egészsé­get, sok szép eredményt kívá­nok.” Köszönjük olvasónk jókí­vánságait. Ádáminé Gonda Júlia Törökszentmiklósról nevezett be pályáza­tunkra: „A képen látható pulóvert 3 éves kislányomnak kötöttem a Strick & Schick Extra egy régebbi számából. Ez egy német nyelvű kötős magazin, amihez mellékelnek magyar nyelvű leírásokat is, de a Sandra című újságnak is rendszeres olvasója vagyok. Legjobban gyerekpulóvereket szeretek kötni, sok színes figurával. A pulóvere­ket én állítom össze, és én is hímezem. Ezt a gombás pulcsit körül­belül 30 dkg fonalból készítettem 4-es és 4,5 kötőtűvel, 80 százalék gyapjú- és 20 százalék műszáltartalmú fonalból.” Az oldalt szerkesztette: Szabados Krisztina /

Next

/
Thumbnails
Contents