Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-23 / 302. szám
4. oldal 1994. december 23., péntek Körkép - Ügyeletek A „szeretet postaállomása” Karácsonyi gyermekposta Nagykarácsonyban Nagykarácsony! ünnepi bélyegzők Régi szokás, hogy karácsony közeledtével a gyermekek megírják kívánságaikat a Jézuskának, s a levelet kirakják este az ablakba, ahol reggel hűlt helyét lelik. Mert elvitte az angyalka. Ez a levélírási gyakorlat egyrészt jó magaviseletre készteti a nebulókat, hiszen a Kisjézus csak annak teljesíti kérését, aki szófogadó, másrészt tájékoztatja a szülőt csemetéjük óhajáról. Ausztriában, Steyr városka tőszomszédságában van egy kis templom, körülötte néhány házzal. Ennek a templomnak a főoltárán a jászolban fekvő Kisjézus (németül Christkindl) látható, s erről a Kisdednek szentelt templomról nevezték el az apró települést. Hogy ki volt az első, aki a Jézuskának címzett levelet nem az ablakba helyezte, hanem egyenesen bedobta a postaládába, nem tudjuk. Tény, hogy a Christkindl- nek címzett levél pontosan megérkezett Christkindlbe, ahol azután a jólelkű postás szépen válaszolt a feladónak, mérhetetlen örömet szerezve ezzel a gyermeknek. A Kisjé- zussal való levelezésnek hamarosan híre ment. Sokasodtak a levelek már nem csupán Ausztriából, hanem Európa minden szegletéből. A derék postások már nem győzték. Ezért az osztrák posta külön karácsonyi postahivatalt állított föl a Christkindl-templom mellett, amely hivatalosan 1950 óta minden december 15-én nyílik. Az első évben 42 ezer levél érkezett, 1968-ban a levélforgalom Christkindlben megközelítette a 2 milliót. S ez a szám azóta is folyamatosan növekszik. Magyarországon Kisjézus nevű település ugyan nincs, de van Fejér megyében egy Nagy- karácsony nevű falu. Es a Magyar Rosta kitűnő érzékkel felismerte a község nevében rejlő ragyogó lehetőséget arra, hogy Sok-sok tízezer magyar gyermek is maradandó karácsonyi élményben részesüljön, amikor Szabó András olyan családban nőtt fel, ahol a hit természetes dolog volt, testvére is lelkész. A debreceni református kollégiumban érlelődött meg benne, hogy vállalja a lelkészi szolgálatot, ami abban az időben nagyon kilátástalan volt. A harmadik év elvégzése után püspöki rendelkezésre a sályi gyülekezethez került exmisszius- ként. Feleségével 1979-ben házasodtak össze. A lelkészi vizsgák után nagyon nehéz éveket éltek át, hiszen rendbe kellett hozniuk a templomot, a lelkészlakást. Ehhez a gyülekezetüktől is sok segítséget kaptak. Ennyi év után most látták, hogy szolgálaNagykarácsonyban felállította a „szeretet postaállomását”. A falu neve ebben a formájában nem régi. A valamikori Karácsonyszállás, Kiskarácsonyszállás és Nagykarácsonyszállás nevű részek, valamint Alap lakatlan területrészéből alakították 1952-ben, azóta van Nagykarácsony. A három tanyaszerű település eredeti elnevezése a szájhagyomány szerint onnan ered, hogy az évszázdokon át a nyugati országok vásáraira hajtott gulyákkal, nyájakkal nagyjából karácsony előtt kellett a várható jégzajlás miatt átkelniük a hajcsároknak a folyamon, mégpedig hagyományos útvonalon járva, Dunaföldvámál. Azután, az árteret elhagyva, a mai Nagykarácsony területén vertek tanyát, kaptak szállást, amíg az utak járhatóvá nem váltak. A Magyar Posta tehát felfedezte a falu nevében rejlő lehetőséget, és tanulmányozni kezdte az ausztriai és finnországi hasonló karácsonyi postahivatal működését, majd az ötletet továbbfejlesztette. Amíg ugyanis a két másik országban kimondottan december 25-ére, vagyis Krisztus születésének ünnepére, karácsonyra össztuknak volt eredménye, most kezdett beérni a gyümölcs. A gyülekezetben a hittanoktatáson már a gyerekek 90 százaléka részt vett, s őt is barátjuknak tekintetették, hiszen sokat játszott velük.- Minden olyan szép volt, rendben volt, amikor a karcagi gyülekezet meghívása eljutott hozzánk - emlékezik. - Emberileg nézve maradnunk kellett volna, de sok tusakodás és imádság után úgy éreztük, hogy az Úr új őrhelyre akar állítani bennünket. Szabó Andrásné Somodi Edit szülei nem voltak templomba járók, így a gyülekezeti életet sem ismerte. Általánospontosítottak, addig a Magyar Posta már az adventben, a Kisjézus születését váró keresztény előkészületi időben is lehetőséget ad mindenkinek a lelki felkészülés részeként egy sajátos örömszerzésre, figyelmességre. Mindenekelőtt külön karácsonyi bélyegsort bocsátott ki, 12 és 35 forintos címletekben, másfél millió példányban, valamint további másfél milliót a 12 forintos címletből. Az ünnepi bélyeg Molnár C. Pál Betlehemi éjszaka és Menekülés Egyiptomba című festményei alapján készült. Ezenkívül alkalmi bélyegzőket terveztetett Svindt Ferenc grafikusművészszel (ő készítette a bélyegek keretrajzát is), négy változatban: Angyali üdvözlet, Betlehemi éjszaka, Háromkirályok hódolata és Menekülés Egyiptomba. Az alkalmi bélyegzőket Nagy- karácsony postahivatala ütötte rá kézzel a lapra, levélre, attól függően, hogy a négy közül advent melyik hetében került oda - kérésre - karácsonyi üdvözlet. Tavaly 50 ezer karácsonyi jókívánságra került bélyegző Nagykarácsonyban. Vajon 1994-ben mekkora lesz a forgalom? Dr. Csonkaréti Károly ban reál érdeklődésű volt, így egy debreceni gyógyszertárban dolgozott asszisztensként. Egy napon azonban, mint mondta, a húsvéti evangélium valósága átjárta a lelkét. Az első ige, amit hallott, radikális volt: Jöjj, és kövess engem! 1976-ban jelentkezett a teológiára, s együtt kezdték a lelkészi éveket Sá- lyon férjével. 1986-ban a szomszédos tibolddaróci gyülekezet megválasztotta lelkipásztorának. Négy éve lehetőséget kapott a börtönmisszióra. Mezőkövesden, az előzetesen letartóztatottak között végezte ezt a szolgálatot. Először csoportonkénti istentiszteletet tartott, majd később a személyes, egyéni lelkigondozásra volt módja. Az évek folyamán sok tragikus emberi sors rajzolódott ki előtte, s több esetben sikerült beszélgetéseivel az öngyilkos- sági szándékától is eltérítenie a letartóztatottat. Miután nagyon szereti e természetet, így ottani hittanos gyerekeit sokszor ültette kocsiba, s a szabadban tartotta meg az órákat. A konfirmandusokkal díszítették a templomot, énekeltek, játszottak. Karcagon az óvodai és általános iskolai hittanoktatás a feladata. Itt látta meg, hogy, milyen jelentősége van már óvodáskorban a hitoktatásnak. Két gyermekük, Dávid és Tekla most ismerkedik a karcagi környezettel, az új iskolával. A házaspár keresi itt, az Alföldön is azokat a lehetőségeket, amelyek előző gyülekezetüknél is megvoltak, ám alkalmazkodnak a városhoz, az itteni szokásokhoz.-de0RV0SI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: 1994. december 24-én, szombaton 07 órától december 27-én, kedden 07 óráig tart. Szolnokon a Hetényi Géza Kórházban (Tószegi út 21., tel.: 421-521) szombat, vasárnap és ünnepnapokon az alábbi szak- rendelések fogadnak betegeket: baleseti általános sebészet a sürgősségi osztályon; szülészet-nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián; belgyógyászat: - sürgős esetekben - a kórház sürgősségi osztályán. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9. (a volt laboratórium helyén), T: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Tószeg, Tvárkony, Tvárkony-Szőlő, Tjenő, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: MóraF.u.9., tel.: 423-102. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombat, vasárnap és ünnepnap 8-tól 17 óráig, 17 órától másnap reggel 8-ig a kórház szájsebészeti osztályán (Tószegi u. 21.) fogadják a betegeket, sürgős esetben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. (szombaton 7.30 órától első munkanap reggel 7.30-ig). Zagyvarékas, Szászberek: pénteken 18 órától első munkanap 08 óráig. Körzeti ügyelet: dr. Katona G., Szászberek, Korvin O. u. 81., tel.: 366-214. Tószeg, Tiszavár- kony, Tiszavárkony-szőlő, Ti- szajenő, Vezseny: szombaton 07 órától első munkanap 08 óráig. Telefon: 60/303-462. Körzeti ügyelet: dr. Gyuricza S., Tószeg, Munkácsy u. 2/a. Tisza- földvár: központi ügyelet: Kossuth u. 139. (szombaton 07 órától első munkanap 07 óráig). Be- senyszög: dr. Elbakour Afif, Be- senyszög, Damjanich u. 4. (pénteken 16 órától első munkanap 8 óráig). Nagykörű, Kőtelek, Ti- szasüly, Hunyadfalva, Csataszög: dr. Karácson J., Nagykörű, Rákóczi u. 4.' (szombaton 8 órától első munkanap 08 óráig). Újszász: dec. 24-25-én: dr. Ördög L., Damjanich u. 14.; 26-án: dr. Nemes J., Erkel F. u. 44. (szombat reggel 7 órától első munkanap 08 óráig.) Jászberény: szombaton a fogászati szakrendelés 7-től 12 óráig az Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben (Szelei u. 2.). Hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 312-226., szombaton 8 órától első munkanap reggel 8 óráig. Ellátási területe: Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászjákó- halma, Jásztelek, Pusztamonostor felnőtt- és gyermeklakossága. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton: 9-től 12-ig, valamint 15-18 óráig, vasárnap és ünnepnapokon: 9-től 12 óráig és 16-18 óráig. Jászberényi terület: (szombaton 7 órától első munkanap 07 óráig.) Jánoshida: központi ügyelet: Fő u. 49. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászal- sószentgyörgy. Jászboldog- háza: dr. Kiss Imre, Arany J. u. 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: Szabadság u. 21. Jászszent- andrás: (szombat 07 órától első munkanap 08 óráig.) Körzeti ügyelet: Haladás u. 10. Jász- árokszállás: (szombaton 07 órától első munkanap 07-ig): Körzeti ügyelet: dec. 24-25-én: Széchenyi u. 19.; dec. 26-án: Kisfaludy u. 11. Ellátási területe: Já- szárokszállás, Jászágó. Jászla- dány: központi ügyelet: Petőfi u. 1., (szombaton 08 órától első munkanap 09 óráig.) Jászkisér: körzeti ügyelet: december 24-25-én: Virág u. 5.; december 26-án: Wittenberger u. 17. (szombaton 07 órától első munkanap 07 óráig.) Jászapáti: körzeti ügyelet: (péntek este 19 órától első munkanap 07 óráig): december 24-25-én: József A. u. 1.; dec. 26-án: István király u. 5. Ellátási területe: Jászapáti, Jász- ivány. Karcagon a szakrendelések ügyeleti szolgálatot nem teljesítenek! A Háziorvosi Intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., tel.: 311-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 321-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunmadaras: körzeti ügyelet: (szombaton reggel 7 órától első munkanap 07 óráig): dec.24-25-én: Sarló u. 8.; dec. 26-án: Kunhegyesi u. 41. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: fogászat: 8-tól 10 óráig (Kossuth u. 7-11.), vasárnap egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti ügyelet: „Pigall” Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot Ellátó Betéti Társaság: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós: központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. I. 19. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tisza- püspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. (pénteken 18 órától első munkanap 07 óráig.) Ellátási területe: Fegyvernek, Tiszabő, Örményes, Kuncsorba. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: körzeti orvosi ügyelet: dr. Lengyel Gy., Kengyel, Kossuth u. 141. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a„ tel.: 259. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Ti- szaug, Tiszakürt, _ Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Litkei T., Hősök tere 10/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 2-4., tel.: 59/352-422. (szombaton 08 órától első munkanap 08 óráig.) Ellátási területe: Tiszafüred, -Kócs, -Örvény, Tiszaszőlős, Ti- szaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Ti- szaderzs, Tiszaszentimre. Kunhegyes: központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszabura, Abádszalók, Tomajmonostora, Pusztataskony, Újszentgyörgy, Tiszagyenda, Tiszaroff. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Jászberényi kerület: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfényszaru: dr. Fenyvesi M., Jászberény, Lehel vezér tér 16.; dr. Buczkó B., Jászjákóhalma, Fő u. 69. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Hoblyák J., Jászszentandrás, Akácfa u. 12.; dr. Galambos S„ Jászapáti, Hunyadi u. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Urbán I., Jászdózsa, Dózsa Gy. u. 85. Jászkisér, Jászladány: dr. Szűcs A., Jászkisér, Bokányi D. u. 2. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószent- györgy: dr. Maczkó S., Jászalsó- szentgyörgy, Fő u. 51. Export-állami ügyelet: dr. Hoblyák J„ Jászszentandrás, Akácfa u. 12. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmonostora: dr. Lőrincz J., Tiszaszentimre, Fő u. 13/a., tel.: 59/356-202. II. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda: dr. Vörös J„ Abádszalók, Darvin u. 3. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes: dr. Horváth L., Kunhegyes, Zádor u. 2. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaörs, Tisza- igar, Nagyiván: dr. Tóth I., Kunmadaras, Kunhegyesi u. 4L, tel.: 59/327-383. Állami export-ügyelet a IV. kerületben: dr. Lőrincz J., Tiszaszentimre, Fő u. 13/a., tel.: 59/356-202. Karcag: nagyüzemben: dr. Magyar Gy., Hajnal u. 22.; a városban: dr. Fűzfői B., Eötvös L. u. 3., tel.: 59/311-817. * Magángyakorlat - Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Hunyadfalva, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Böhmer L., Tiszasüly, Béke u. 1/2. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákócziújfalu, Rákóczifalva: dr. Vissi Ferenc, Szolnok, Vörösmező u. 223., telefon: 56/423-092. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Tatár Gábor, Fegyvernek, Dózsa György u. 55/a. Zagyvarékas, Újszász, Szászberek: dr. Cseh G., Újszász, Erkel Ferenc u. 38., telefon: 56/366-354. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Bárdos Gy., Szolnok, Csíki G. u. 2., tel.: 60/301-821. Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- jenő, Vezseny: dr. Csizmás I.,. Tószeg, Rákóczi u. 7., tel.: 56/421-289. Törökszentmiklós: dr. Körösi G., Törökszentmiklós, Kazinczy u. 6. Hatósági és export szállítási ügyelet: Törökszentmiklós, Ti- szapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes, Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu, Újszász, Szolnok, Szajol, Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Zagyvarékas, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny, Rákóczifalva: dr. Böhmer L., Szolnok, Ibolya u. 27., tel.: 56/378-130. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföld- vár: dr. Tátrai J., Tiszaföldvár, Ó Nagy B. u. 33/a., tel.: 258. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Nagy L„ Csépa, Béke u. 54/a. III. körzet: Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Ternyi V., Kunszentmárton, Alsóköröspart 4., tel.: 461-106. Kisújszállás: dr. Tölgyvári B., Kisújszállás, Nyár u. 45. Mezőtúr, Kétpó: dr. Begazy Zs„ József Á. u. 9. Exportügyelet: dr. Begazy Zs., Mezőtúr, József A. u. 9. Túrkeve: dr. Pilikta R., Széchenyi u. 12. GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon december 24-25-én az Izisz magángyógyszertár (Jubileum tér 5.) tart ügyeletet december 26-án reggel 8-ig. December 23-án, illetve december 26-január 4. között zárva tartanak. Szombaton a szandaszőlősi Szent Orbán patika 8-tól 12-ig, az Agora (Ság- vári krt. 23. fsz. 1.) 8-tól 12-ig, a 15/50 gyógyszertár (Széchenyi krt.) 8-tól 12 óráig tart nyitva. A Fehérkereszt (Baross u.) és a Korona patika (Dózsa Gy. u. 26-28.) december '24-éíí,' szombaton zárva lesz! Karcagon a Horváth F. u. 1-ben lévő, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1. szám alatti, Ti- szaföldváron a belterületi, Tiszafüreden a Baross u. 26. szám alatti, Törökszentmióson a Kossuth u. 83. szám alatti, Túr- kevén a Kenyérmező u. 18. sz. alatti, Mezőtúron az Újváros VII. úti gyógyszertár tart ügyeletet szombaton, vasárnap és hétfőn. Állandó ügyelet éjjel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Postaköz u. 1., Jászberény, Apponyi tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Martfű, Higiénia gyógyszertár, Lenin u. 3., Szolnok, Baross u. 5. szám alatt. AUTÓMENTÉS A Magyar Autóklub Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete hétköznap, valamint ünnep- és vasárnap éjjel-nappal segélyszolgálatot tart. Nappal 7-tól 19 óráig városi indítószolgálat is van. A segélyszolgálat éjjel-nappal hívható a 088 segélykérő telefonon. Hétköznap reggel 7-19 óráig a debreceni diszpécserközponton keresztül, 19-07-ig éjjel a budapesti diszpécserközponton keresztül, illetve ünnep- és vasárnap éjjel-nappal a budapesti diszpécserközponton keresztül. A 088 segélykérő telefon mellett mindennap hívható 7-19 óráig az 56/420-801 telefonon is. Az ügyelet helye mindennap 7-19 óráig Szolnok, Thököly u. 48-56. Műszaki állomás 19-07 óráig csak a 088 telefonon érhető el. Hétfőtől péntekig a tiszafüredi műszaki állomás is hívható 7-15,30-ig az 59/352-355-ös telefonszámon. Az Autóklub autómentést és szállítást is biztosít éjjel-nappal: Szolnokon: Gabriel Taxi, telefon: 344-111. Kunhegyesen: Faragó Imre, telefon: 59/326-442 ' és 06-60-386-583 rádiótelefonon. Jászberény: Szabó László, telefon: 57/311-179. A Szathmáry-Car Kft. üzlete keleti autóalkatrészeket árusít, ahol éjszakai és- hét végi ügyeletet is tartanak. T.: 56/420-360. A Bükk mellől Karcagra Beszélgetés a református lelkész házaspárral Egy hónapja költözött Karcagra Szabó András és felesége, Somodi Edit református lelkipásztor, miután a karcagi gyülekezet meghívta őket. Tizenöt évi szolgálat után hagyták ott a sályi és a tibolddaróci gyülekezetét. Nyáron, amikor Karcagon jártak hittanos gyerekeikkel, még nem gondolták, hogy néhány hónap múlva idekerülnek. Itt Nagy Kálmán esperes és a református gyülekezet is nagy szeretettel fogadta őket. Velük beszélgettünk a lelkészi munkáról. Nagy tervekkel érkeztek Karcagra