Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-13 / 293. szám

1994. december 13., kedd Hazai Tükör 3. oldal Antall József halálának évfordulója. Tegnap Szolnokon a Demokrata Klubban mél­tatták az egy éve elhunyt miniszterelnök személyiségét és érdemeit az új demokrácia felépí­tésében. Archív felvételünkön Antall József a Szent István híd avatásán a megyeszékhelyen. Munkavédelmi ellenőrzés Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség hétfőn és kedden országos munkavédelmi ellenőrzést tart: mintegy 1000-1200 munkahe­lyet keresnek fel a szakmunkás- tanulókat foglalkoztató cégek­nél. Erről tájékoztatta Adám Lóránt, az OMMF elnöke hét­főn a sajtó képviselőit. Az ellenőrzési akció célja, hogy átfogó képet kapjanak a veszélyes szakmákban az eltérő körülmények között végzett gyakorlati képzés biztonsági feltételeiről. Gáspár Imréné, a felügyeleti főosztály vezetője elmondta, hogy olyan hiányosság eseté­ben, amelyben az oktatók fe­lelőssége bizonyítható, a mun­kavédelmi bírság összege ma­ximum 30 ezer forint, de ha a a képzés körülményei nem meg­felelőek, akkor akár a 3 millió forintot is elérheti. (MTI) Versmondó verseny a családok évében Karcagon a Gyermekek Háza a családok éve alkalmából vers­mondó versenyt hirdetett az ál­talános iskolásoknak. Szomba­ton kicsik, nagyok, szülők, pe­dagógusok s 48 versenyző gyűlt össze a házban, hogy el­mondják választott verseiket. Többen mondták Székely Magdolna Kirándulás az erdő­ben című versét, amelyben együtt a család s Mezei András Apja és fia című versét, ahol a szülő a fiának példaképe. A kis versmondók néha szív- szorítóan szavaltak, s hatalmas átéléssel, szeretettel álltak ki a nézők és a zsűri elé. A jelenlévők meghatottan hallgatták a kis állami gondo­zott kislány szavalatát, akitől szívszorító volt az édesanyai szeretetről hallani. A korosztályonkénti vég­eredmény a zsűri döntése sze­rint: 1. korosztály (3-4. osz­tály): I. Sebők Sára, II. Győri János, III. Barkóczi Titanilla, IV. Sáritha Petra, Fátyol Ilona, mindannyian a Györffy István iskola tanulói. 2. korosztály „Az ember sohasem semmisítheti meg azt, ami őt megsemmisítheti” Szajoli Rómeó és Júlia Már megadták a végtisztessé­get a múlt hét végi szajoli vasúti szerencsétlenség né­hány áldozatának. Nyíregy­házán, a város északi temető­jében szombaton együtt rava­talozták fel és egymás mellé temették Csók Noémit és Márföldi Pétert, akik együtt jártak. A végzetes napon Noémi Szolnokra utazott fő­iskolás barátjához - Péterhez, aki, hogy minél hamarabb együtt lehessenek, egy ko­rábbi vonattal elé ment, s az egyik állomáson szállt fel az utóbb kisiklott szerelvényre. Mindketten 19 évesek vol­tak. Valószerűtlenül fiatalok. A felnőttkor küszöbén innen. Most kezdték ízlelgetni az önállóságot, a nagybetűs éle­tet. Aminek - minden bi­zonnyal - a naposabb oldalát látták, mert volt számukra ér­telme, hiszén szerették egy­mást. Bizonyára szövögettek szép terveket, kimondva vagy gondolatban. Ami megtörtént velük, annak valószínűleg még csak a lehetősége sem ju­tott eszükbe soha. Mert mit akar egy ifjú em­ber? Szeretni és szeretve lenni, tanulni, dolgozni, s mindenekfelett élni - e korcs században is - boldogan. Va­jon hány napja nem látták egymást? Tudta-e Noémi, hogy Péter siet elébe, vagy meglepetésnek szánta a fiú? Találkoztak-e egyáltalán? Utoljára? Együtt voltak-e, mikor zsenge életük össze- rakhatatlan szilánkokra hul­lott? Meddig tartott, míg va­lakik) mulasztása miatt a számukra végleg feloldó vég­telen halál megkönyörült? Egy pillanatig, egy percig, ne­tán tovább? Péter és Noémi! Szegény szajoli Rómeó és Júlia! Nem ismertelek Benneteket, de na­gyon remélem, egy másod­percig sem szenvedtetek! Ha­nem - mit sem sejtve - a má­sik okozta viszontlátás örö­mébe burkolózva indultatok a hosszú útra, ahol már örökre elválaszthatatlanok lesztek. Szeretném, ha egyikőtök se érezte volna az idő legkisebb törtrészéig sem, amit Váci Mihály: „Hiszen te nem vagy már sehol, Soha sehol meg nem lellek, S mindig itt leszel valahol.” Igen, Ti már mindig ott lesztek egymás mellett. Ezzel soha be nem hegedő sebeket hagyva szüléitek, barátaitok, sőt vadidegenek mosolya he­lyén is. Talán megbocsátotok nekem, hogy tanulságot pró­bálok kovácsolni tragédiátok­ból, de azóta is egyre züm­mögi Zorán minduntalanul, szomorúan és kitörölhetetle­nül a fülembe: „Hogy lásd, egy napod mennyit ér, néha látnod kell, az élet hogyan fogy el.. Nem kellett volna, nem lett volna szabad látnunk, hogyan fogynak el az életek - köztük a Tiétek is. De lehet, hogy ez­után jobban fogjuk tudni, mennyit is ér egyetlen nap. -jzs­A ’95-ös millecentenárium nyitánya Őseink és rokonaink Kiállítás a Damjanich János Múzeumban (5-6. osztály): I. Szentes An­namária (Györffy), II. Mártha Viktor, III. Magyari Mihály (mindketten Kováts Mihály is­kola), IV. Farkas' Kitti (Györffy). 3. korosztály (7-8. osztály): I. Antal Anita, II. Pus­kás Mariann, III. Székely Krisztina (mindannyian a Ko­váts Mihály iskola diákjai). A verseny legszebben be­szélő, legjobb előadója díjat a zsűri (Tóth Erzsébet, Barna Sándor, Vál Tamásné) Szentes Annamáriának, a Györffy Ist­ván Általános Iskola tanulójá­nak ítélte. Minden résztvevő emlékla­pot, a legjobbak pedig könyvet kaptak, melyet részben a rende­zők, részben Vízkeleti Pál vál­lalkozó biztosított. A versenyt a Krónika könyvkereskedés is támogatta. A jelen lévő pedagógusok, szülők büszkék voltak a gyere­kekre, akik a legjobbat hozták ki magukból, s élményhez jut­tatták a hallgatóságot ezen a borús szombat délutánon.-de­Finnország nemzeti ünnepe al­kalmából kiállítás nyílt a szol­noki Damjanich János Múze­umban, ahol az érdeklődők megtekinthetik tizenegy orosz- országi múzeum régészeti kin­csét. A megnyitón beszélgettünk dr. Fodor Istvánnal, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes fő­igazgatójával, aki elmondta, hogy bizony manapság egyre kevesebben járnak múzeumba, tárlatokra, kiállításokra, bár en­nek ellenére szíves szóval invi­tál mindenkit egy múltat idéző sétára. Mint mondta, minden kiállí­tásnak megvan a maga sorsa, s ez a tárlat talán azért is került Szolnokra, mert ő itt nevelke­dett, és a szíve visszahúzza az Alföldre. A kiállítás ’95. már­ciusig látható, s az első a jövőre kezdődő - a honfoglalás ezer- egyszázadik évfordulója előtt tisztelgő - kulturális rendez­vénysorozatban. Mint ismere­tes, a magyarság keletről jött és korán vált - a kutatások szerint Kr. e. 1000-500 között - önál­lóvá, és az egyetlen finnugor nyelvű nép, amely áttért abban az időben a nomád állattartó kultúrára. Őseink az Eurázsia vidékén kapcsolatban álltak a nagy civi­lizációkkal, így az iránival, a bizáncival, talán ez a magyará­zata annak, hogy a múlt szá­zadban voltak olyan feltétele­zések, hogy őseinket az iráni földön találjuk meg. 1840 tájé­kán indult meg a kutatás abban az irányban, hogy igazi nyelvi rokonaink a vogulok és az osz- tyákok, és nem a lappok. A mil­lennium környékén, mint har­mincmilliós nemzetnek nehéz volt elfogadni a rideg tényt, hogy Eurázsia északi részén primitív körülmények között élő népcsoport leszármazottjai vagyunk, s ezen még az sem segített, hogy tudvalévőén a X. században magasabb kulturális szinten éltek, mint a XIX.-ben. Mégis azt gondolom - fejtette ki megnyitójában a főigazgató -, hogy nem kell misztikus ere­dettörténetet kitalálni, Kézay Simon krónikájában már meg­tette, de ezen mégiscsak túl va­gyunk már. A valóság, hajói meggondol­juk, szebb, mint az álom - fe­jezte be gondolatait dr. Fodor István. A kiállításon helyet kapnak a néprajzi tárolók, a kazah jurta, a nemezszőnyeg és mindazon használati eszközök, melyek a nomád népeknél az elmúlt év­századok alatt nem sokat vál­toztak. Külön érdekessége a látható tárgyaknak, hogy van, amelyik 6-7000 kilométer messziről, a Jenyiszejen túlról, Minuszinszk városából való. Akit érdekel, tegyen egy sétát múltunkban, csodálja meg az akkori nők gyönyörű ékszereit, és rájön, hogy a múlt valóban csak a pil­lanat suhogása. Cs. Á. Keddi Jegyzet Akik elmentek és akik nem Hogy sok-e az a negyven-egynéhány százalék, akik szavaztak vagy nem, ez megítélés dolga. Ha húszhoz viszonyítjuk, nagy­szerű, ha a százhoz arányújuk, magasabb is lehetne ez a szám. Mert a zöm vasárnap is otthon maradt. Mi lehet ennek az oka? Többféle magyarázat is adódhat - a teljesség igénye nélkül né­hány: Esett az eső, jobb otthon. (Igaz, akik az urnák elé járultak, útközben rájuk is hullott az égi áldás.) Elegem van a politiká­ból, az acsarkodásból, az áldatlan marakodásból. (Szerencsére ez a választás szolidabb, csendesebb volt a tavaszinál.) Azután lehettek olyan vélemények: minek menjek, nem lesz attól na­gyobb szelet kenyerem, minden marad a régiben. A fiam is munkanélküli, az asszony is, a szomszéd is. Erre szavazzak? Továbbá: az egyik jön, a másik megy, nincs itt nagy különbség; csak én, a csóró magyar vagyok az állandó - így maradt otthon. Leült a konyhába, a hokedlire, és arról morfondírozott, hogy a rendszerváltozásból keveseknek gazdagság jutott, a többségnek a nehéz, egyre nehezebb mindennapok. Akár dolgozik, akár nem. Akkor meg minek ez a felhajtás? Mások, sokan azért elmentek. Miért? Mert azt vallották, a demokrácia valahol ott kezdődik, ha választani lehet. Két, há­rom, öt vagy ennél is több jelölt közül. (Ennek az sem mond el­lent, hogy akadt a megyében néhány olyan település, ahol a polgármesterségért egy ember „versengett”. Gondolom, bizo­nyára azért, mert jól tette a dolgát, így a többiek ringbe sem szálltak.) Szóval lehetett választani: ki a függetlenekre, ki a kormánypárti, ki az ellenzéki jelöltre adta áldását. Rengetegen gondolkozhattak úgy, azért járulnak az urnák elé, hogy a ko­rábbi vezetőt megerősítsék beosztásában. No nem örökre, de’ újabb négy évre. Elvégre aki olvassa a neveket, rájön, a legtöbb helyen tart a folyamatosság, azaz kissé nyakatekerten fogal­mazva, a régi lett az új is. Azért, mert az emberek megismerték, elfogadták, megszokták. Úgy voltak vele, ő már tudja a dörgést, minek ide új ember? Vigye, képviselje tovább a falu érdekeit, természetesen a testülettel együtt. Kívánom, kívánjuk a régi, régi-új polgármestereknek, helyi testületeknek, hogy adassák meg számukra a lehetőség: ne csak a „nincs”-en, a „varí’-on is vitatkozhassanak. Pártérdek, hova­tartozás nélkül azokért, akik megválasztották őket. Meg azo­kért, akik most nem rájuk szavaztak. És akik most lemaradtak, nekik is kívánom: mivel nemes versenyben mérettettek meg, ne keseredjenek el. Ne szidják a rendszert, a választókat, a szavazás menetét, a lebonyolítás módját. Bizonyos vagyok abban, hogy a kimaradottak között sok tehetséges, nagyon tehetséges lélek akad. Ezért munkálkod­janak máshol, civil szervezetekben, mutassák meg, önök is al­kalmasak lettek volna. De hát istenem: a lista, a listák végesek, ajelöltek száma meg végtelen volt. A révbe értekre komoly esz­tendők várnak, hiszen négy év múlva ismét megmérettetnek. Az önök, ön, a kedves választók titokban leadott igenjei vagy nemjei révén. Éppen ezért bízom abban, hogy 1998-ban már olyasmit írunk: a voksolók voltak többen, a távolmaradók ke­vesebben. Hogy miért? Mert nem mindegy, ki, kik állnak annak a településnek az élén, ahol én, te, ő, ön, maga, mi élünk. És ha ebbe beleszólhat az ember - csak egyetlen vokssal is -, miért ne tegye. Nem igaz? D. Szabó Miklós Diótörő - jótékony célból A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára mutatja be a dalszínház Andrássy úti épüle­tében december 14-én a Ma­gyar Állami Operaház balett­kara a Diótörő című balettet. Jegyeket 1066 Budapest, Teréz körút 24. szám alatt lehet venni. A Nemzetközi Gyermek- mentő Szolgálat Magyar Egye­sülete 1990 májusában alakult a hannoveri, hasonló nevű szer­vezet mintájára és támogatásá­val. A szolgálat célja a fizikai­lag és szellemileg sérült gyer­mekek felkarolása, életkörül­ményeinek javítása, jövőjük megalapozása. Egészségügyi programjukkal magyar és külföldi gyerekek kivizsgálását, orvosi kezelését, egészségügyi dolgozók, gyógypedagógusok továbbkép­zését támogatják. A szolgálat saját intézmé­nyében a testileg vagy szellemi­leg sérült gyermekek korai fej­lesztését segítik. Modell értékű programjukban támogatják a nevelőszülőkhöz kihelyezett ál­lami gondozott gyermeke­ket. (MTI) Oszlopos Simeon Várszínházi premier Sarkadi Imre Oszlopos Simeon „Avagy: lássuk. Uramisten, mire megyünk mi ketten” című drámájának premierjét pénte­ken tartják a Várszínház Refek- tóriumában. Kis János szerepét Szakácsi Sándor játssza. Máriát Varga Mária, Zsuzsit Juhász Judit, Vinczénét Hámori Ildikó ala­kítja. Jóbot Rékasi Károly, Bálin­tot Keresztes Sándor, Szabót Mezei Lajos, Müllert Izsóf Vilmos formálja meg. Sarkadi drámáját Szilágyi Tibor állí­totta színpadra. Á díszletek ter­vezője Szlávik István vendég- művész. A jelmezterveket Szakács Györgyi (vendégművész) ké­szítette. Az Oszlopos Simeon ősbe­mutatója huszonkét esztendő­vel ezelőtt volt a Madách Szín­ház Stúdiószínpadán, a szerző halála után hat esztendővel. A legendássá vált előadást Pártos Géza rendezte, Gábor Miklós főszereplésével. Vinczénét Kiss Manyi alakí­totta. (MTI) Megyei kulturális találkozó immár ötödik alkalommal Daloló, táncoló cigány gyermekek A megyei önkormányzat és a Lungo Drom Országos Érdek- védelmi Cigányszövetség tá­mogatásával a megyei pedagó­giai intézet szombaton a gyer­mekvárosban újra megrendezte a kulturális seregszemlét. Farkas Flórián, a cigány­szövetség elnöke szerint immár hagyományt teremtettek a pe­dagógiai intézettel karöltve, s szeretnék is folytatni. Jelentő­ségét abban látja, hogy kellenek az ilyen, identitást megőrző programok, hiszen a hétközna­pokban nem jelennek meg ezek a kulturális elemek ilyen tisz­tán. A gyerekek megtanulnak tanulni, felelőssé válni valami­ért, és nem utolsósorban ezek az alkalmak a családban is ün­nepnappá válnak. Mindenkép­pen hasznosnak ítéli meg, hi­szen megfigyelhető, hogy akik folyamatosan eljártak a Ki mit tud?-okra, azok a gyerekek az iskolában is jobb eredményt ér­nek el, és a magatartásukkal sincs probléma. Nem új felis­merés, hogy a gyermek for­málja a családot, így elmond­hatjuk, hogy az egész cigány­ság javára válnak ezek a ren­dezvények. A legnagyobb sikert a táncosok aratták Arra a kérdésre, hogy van­nak-e szponzorok, mosolyogva válaszolta, hogy természetesen igen, hiszen a kultúra nagyon is fogékony politizálási technika. A Lungo Drom úgy tapasztalta, hogy ez az ügy nemcsak szá­mukra, hanem a többségi társa­dalom számára is fontos, hiszen a cselekvés a személyiség mo­torja, és az előítéletek leküz­dése csak a többségi társada­lommal karöltve sikerülhet. Az esemény jelentőségét mu­tatja, hogy tizenöt településről százhúsz gyermek vett részt, a fellépők nagy igyekezettel mu­tatták be produkcióikat, melye­ket a szakértő zsűri ugyanolyan szeretettel bírált el. Fehér Mónika, a kunszent­mártoni József Attila Gimná­zium tanulója pergő ritmusú ci- gánydal-összeállítása nyílt színi tapsot kapott. Az egész napos rendezvényre ez a jó hangulat volt a jellemző.-csabai-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents