Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-10 / 291. szám
1994. december 10., szombat Nézőpontok 5. oldal Szombati jegyzet Radírt Szolnoknak! A szolnoki papírgyár ügye lassan mindenki számára unalmassá válik, anélkül, hogy érthető lenne, mi is zajlik valójában. Nem is érthető, még számomra sem. Az eddigi állami vagyon- ügynökségi döntések fényében és ismeretében nem. Csak azt látni, hogy a nyolcvanas években hatmilliárd forintból elkészült, modemnek számító gyár lassan az enyészetté válik. Vagy netán oly kedves az AVÜ-igazgatótanács tagjainak, hogy nem akarnak tőle megszabadulni immár egy éve? Ha ugyanis „kölönc” lenne a nyakukon, akkor minden bizonnyal pontot tehettek volna már rég az egész szolnoki hercehurcának a végére. Most viszont csak azt látni, hogy radírozni szeretnének. Kiradírozni a magyar ipari alma- nachból a szolnoki papírgyárat. Mert ugye minek az oda? Ha már osztrák vélemény szerint is csak ócskavasnak jó a teljes, ma még mindig több mint hárommilliárdot érő eszközállomány? Szóval a héten újból terítékre került a Szolnok Papír Rt. Már mindenki azt hitte a megye- székhelyen és környékén, hogy újra lesz egy munkaalkalom, hogy lassan a volt gyári dolgozók elővehetik porosodó jegyzeteiket, felfrissíteni tudásukat. S az esetleg vissza nem térők helyett néhány százzal csökkenthető a munkanélküliek tábora. Ám nem így történt. Az ÁVÜ újból döntést hozott, ráadásul olyat, mely köztudottan, még ÁVÜ-berkekben is, a meghozatala előtt kudarcra volt és van ítelve. Azzal, hogy az év végéig Prinzhom megveheti az egész részvénytársaságot, ha újra is indítja, nem ütött egy legyet sem az ÁVÜ, pedig lehet, kettőt akart. Mert eddig sem kívánt az osztrák úr tárgyalni a vagyonügynökséggel Szolnokról úgy, hogy nem kapja meg jutányos áron a Dunapackot. S az már biztos: nem kapja meg egyhamar! Addig pedig Szolnokon is további egy hónap türelmi időre kárhoztatták a várakozókat. S ezzel újból összeomlott a bizalom, mely az utóbbi időben kezdett visszatérni. Valójában mit akar az ÁVÜ? S azzal, hogy különböző személycserék voltak, mi változott? Változott valami? Eddig semmi, már ami a magyar papírgyártás helyzetét illeti. Legalábbis Szolnokon. De végre jó lenne választ kapni: kell nekünk egyáltalán ez a gyár? Vagy egyszerűen felesleges? Szét kell hordani? Es kész. Az állam - egyre biztosabb - le fogja nyelni, költségvetési hiányként azt a potom 2,7 milliárdot, amivel a társaság még tartozik. Ha ugyan azóta a kamatokkal együtt még alatta van a három- milliárdnak. Amennyiben a válasz az lett volna, hogy újra kell indítani, akkor még esély is lett volna ennek a tartozásnak a visszafizetésére. Ráadásul úgy, hogy a nemzeti jövedelemben megjelenik a szolnoki papírgyár termelése, adót fizet, foglalkoztat, ... De mégsem. A mostani plusz egy hónap újabb összegekkel növeli majd az újraindítás számláját. Ha egyáltalán erre még sor kerül. Mert egyre biztosabb, hogy a vagyonügynökség igazgatóságának tagjai tisztában sincsenek azzal, hol is van valójában maga a gyár, s egyáltalán mit jelentene a papírgyár ismételt üzembe helyezése Szolnoknak. Ellenkező esetben figyelembe vették volna az önkormányzat, a szakszervezet és a szakemberek véleményét. De ők csak tárgyaltak. Hogy miről, azt ma sem tudni, mert a tárgyalási helyzet nem változott június óta. Ma is ugyanott tartanak az osztrák többségi tulajdonossal az ügyek, mint ahol eddig. Egy jottányit sem haladt előre semmi. Akkor meg miért adtak megint egy hónap haladékot? Vagy kinek nem érdeke az igagatótanács- ban - vagy valahol másutt, befolyásos körökben - a gyár újraindítása? Számtalan megválaszolatlan, ám annál élesebben felvetődő kérdés merül fel az emberekben. Merthogy a magyarázat - már ami a döntéseket illeti - csak elkenése az ügynek. Mindenki tisztában van azzal, hogy ha a Prinz- hom-csoporthoz tartozó többségi tulajdonos Briegl und Bergmeister eddig nem tett eleget az ÁVÜ követelményeinek, ezután sem fog. Ám a döntéshozókat nem lehet majd felelősségre vonni, merthogy az egy testület. Közösen hozták a döntést. S ha bebizonyosodik, hogy az eddig jelentkező befektetők is elállnak a Szolnok Papír Rt. megvételétől és újraindításától, akkor persze testületileg lehet széttárt karokkal állni a kérdezők elé: „Kérem, mi erről nem tehetünk. Miért nem vártak a befektetők türelmesen néhány száz évet?” Alig két hónapja járt Szolnokon a júniusban kinevezett privatizációs biztos, Bartha Ferenc, aki a Hozam Klubban azt a választ adta egy kérdésre: „Ha most nem sikerül megegyezni a Prinzhomékkal, akkor felszámolási eljárás keretében eladjuk 5 millió dollárért a gyárat a Dresden Papier AG-nak.” Azóta volt már fel- számolási eljárás indítása, annak visszavona- tása, újra felkínálás Prinzhomnak. Ki érti ezt? Úgy tűnik, nem kell ezt értenie senkinek. A dolgok ma így mennek az ÁVÜ-nél, s ezen változtatás nem lesz még egy jó ideig. Lassan mi, szolnokiak - és Szolnok környékiek - pedig beletörődhetünk abba, hogy ez a gyár nem fog újraindulni. Akárhogy is szeretnénk! Radírt ragadtak kezükbe a döntéshozók... Kifulladásig a Keróban 24 órás vetélkedőt, rendeztek tegnap reggel fél nyolctól Szolnokon, a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában, melyen a diákok és tanárok egyaránt teljes erőbedobással vettek részt. Az ifjúság négy csapatba (pirosak, fehérek, kékek és feketék) tömörült egy-egy kiválasztott csapatkapitány köré, és számos feladatban mérte össze tudását. Például: ki gyűjti a legtöbb képeslapot, nadrágszíjat, hangszert, amit meg is szólaltat? Ki írja és mutatja be a legjobb színdarabot, ki állítja fel a legjobb botlábú tánccsoportot, ki főzi a legfinomabbat? Mindennek elbírálásában szigorú (az igazgatónőből és a szakmák képviselőiből összeállított) zsűri döntött, s minden résztvevőt díjaztak. Felvételünk az ötödik órában készült, mikor még igen jó iramban folyt a vetélkedés. Kép és szöveg: K. É. PAPÍR-ÍRÓSZER DISZKONTÁRUHÁZA megújult és folyamatosan bővülő áruválasztékkal várja vásárlóit! Kínálatunkból: papíráruk, írószerek, irodai kellékek, bőráruk, ajándékozási cikkek, karácsonyi áruk és sok ezernyi termék, amit iskolában, irodában és otthon használnak. Cím: Szolnok, Piroskai u. 1. Telefon: 56/344-780 KIS- ÉS NAGYKERESKEDELMI ÉRTÉKESÍTÉS. RENDKÍVÜLI VÁSÁRLÁSI KEDVEZMÉNYEK! KÉT HETENKÉNT AKCIÓ! >> á APISZ - napról napra jobb Haláldélután Három óra a pokolban Fél négy Igyekeznem kell a fiamért az iskolába. A fene egye meg, valaki keresztbe állt mögöttem a parkolóban. Sebaj, jön a tulaj.- Elnézést.- Nem történt semmi. Irány az iskola. Én vagyok szinte az utolsó, aki elhozza a gyereket.- Apa, dolgozol még ma?- Nem - felelem.- Akkor nintendózunk?- Hát hogyne, hisz péntek van, jön a hétvége. Háromnegyed öt Épp családi bevásárlás a hétvégére. Az ABC előtt tűzoltók, mentők szirénáznak, és eszeveszettül rohannak. Összeszorul a gyomrom. Nem igaz, hogy baj van - mondogatom nyugtatva magamat, sőt hazudok is egy keveset: nem létezik, hogy valami nagy baj történhetett. Beülünk az autóba, és már majdnem hazaérünk, amikor csörög a telefon.- Hallottad?-Mit?- Szajolnál a gyorsvonat belerohant az állomásba.- Öreg, ez hülye vicc.- Komolyan. Amilyen gyorsan csak tudsz, rohanj. Nem hiszem el még mindig az egészet. Hívom az ügyeletet.- Rendőrség? Igaz, hogy Szajolnál...- Igen - mondja az ügyeletes tiszt -, nagyon nagy baj van ... Nem várom meg a válaszát, a családot kiteszem, és irány a helyszín. Már erősen sötétedik. A Szolnokról Szajolba vezető 4-esen nagy a forgalom. Kockáztatok. Nincs olyan közlekedési szabály, amit meg ne szegnék Szajolig. Ám megfog a sor. Sziréna hangját hallom mögöttem. Egy tűzoltó. Rátapadok. Lesz, ami lesz. A 4-esről lefordulva emberek rohannak a sza- joli utcákon, előttem a tűzoltó szirénája elhalkul. Megérkeztünk. Veszek egy nagy levegőt, és gyerünk. Öt óra tíz Az állomás előtt tűzoltók, mentők, rendőrök tömege. Meglátok egy ismerőst. Húsz év óta rendőr.- Mi történt?- Nem tudom, de nagyon kösd fel a gatyát...! Elrohan. Kezében egy rádió, és kétségbeesetten kér erősítést, segítséget.- Csak gyorsan, gyorsan, az istenért. Az állomás épülete mögött, a sínek mellett hatalmas morajlás, csattogás. A látvány iszonytató. Két tűzoltó támogat egy 60 év körüli nénit, aki a fiát keresi. Ránézésre is erősen sokkos állapotban van. Elhaladnak mellettem, amikor egy puhára lépek, majd elesek. Ahogy visszanézek, a homályban egy letépett lábat pillantok meg, és előtte 4-5 méterre a gazdáját összegörnyedve. Ez nem lehet igaz - mormogom magamnak. Erőt gyűjtök. Megpillantom az elemlámpák villogó fényében az összedőlt épületeket, és benne egy hatalmas összegyűrt fémtömeget. Mint megtudom, ez volt a szerelvény egyik kocsija. Hangokat hallok a roncsok közül:- Segítsen már valaki! Nagyon fáj!- Istenem, ne tedd ezt velem!- Jöjjön már valaki! Segítség! Rémült, tehetetlen tekintetek. Egyre elhalóbb hangok. A kerekek között nyöszörgést hallok. Egy arra kószáló lámpa fényénél egy húsz év körüli férfi felsőteste villan elő, kezeivel lomhán kapálózik. Szeme üveges, izzad. Közelebb hajolva látom, hogy az alsótestét feltekerte a kerék tengelye. Még él! Megjelenik orvosi táskával egy ember, utcai ruhában, odakúszik a kerekek között a sérülthöz, és egy injekciót ad neki.- Orvos vagyok - mondja. A morfiumtól legalább nem szenved. Megpróbálják kiszabadítani, de már késő. Háromnegyed hat ■■■■■i A szirénák vijjognak, viszik a sebesülteket. Az épület és a szerelvény roncsai között egy fürdőkádat pillantok meg. Nem értem. A kád mellett egy idős nénit ápolnak a mentősök.- Nyugodjon meg, Kovács néni, túl van a nehezén - nyugtatják az ápolói. De ő csak mondja, mondja, közben erősen vérzik.- Hogy kerültem ide? Én csak fürödni mentem. Istenem, hogy kerültem ide? Mint később kiderült, Kovács nénit a kádban, fürdés közben érte a katasztrófa. Az állomás szolgálati lakásában, a kádban fürdött, amikor egy nagy robaj kihajította az utcára. Kádastól, emberestől. Az orvos szerint még az is lehet, hogy a vaskád mentette meg az életét, a súlyos sérülés ellenére. Hátam mögött gyereksírást hallok. A kisújszállási tűzoltók akkor rohannak el egy picivel. Ő él! Mögöttük egy hátizsákot hoz egy önkéntes ismeretlen, és szömyűlködik, hogy a zsák pántját egy kéz fogja görcsösén, és a segítő nem találja az embert. Őrületes por száll. A kárelhárítók lámpákat telepítenek. Pár méterre tőlük egy nyílt combcsonttörött lányt cipelnek a mentők.- Állítsátok el a vérzést - ordítja az egyik. Mindent megpróbálnak. Pár perccel később a lány eszméletét veszti. Az orvosa szinte eszeveszetten dolgozik. A lány 25 perc múlva halott.- Vérmérgezés - mondja az orvos, keresztet vet, és rohan vissza a még életben lévőkhöz. Az állomás előtt a kíváncsiskodók százait próbálják feltartani a rend őrei. Fél hét Sötétkék kabátos, nyakkendős, elegáns úr érkezik falfehéren. Egy rendőrtisztet kérdez. A fia felől érdeklődik, aki Debrecenben tanul, és most kellett volna jönnie, ezzel a vonattal haza, Szolnokra. Leírja, hogy néz ki, hogy hívják, de biztató választ nem kaphat. Tudomásul veszi, és elvonszolja magát a véresen poros sötétségbe. Reménykedik. Közben az állomás várótermében megül a méltóságos moraj. A sebesültek maguk elé meredve adnak hálát, hogy itt lehetnek. A lelakott helyiségben felértékelődik az itt. Fájdalmaik ellenére nem hangoskodnak, csak egyszerűen élnek. A romok közül egy fiatal lány összetört testét vonszolja két rendőr. Az áldozat már halott. Zsebéből előkerül a személyi igazolvány, és a főtörzs egyébként is fehér arca megfagy. Az igazolványból gyűrt távirat kerül elő. Aznapi feladásai, Ceglédről: „Azonnal gyere, a mama meghalt. Stop. Anya.” A kislány 21 éves debreceni orvos- tanhallgató. Ő elindult. Döbbenet az arcokon. A fal mögül dö- römbölés és kiabálás hallatszik.- Valaki beszomlt a trafikba - üvöltik. Majd egy órai megfeszített munkával kiszabadítják a bent rekedtet. Amikor kivánszorog, csak a könnyes szeme villog a homályban.- Nem tudom, mi történt. Épp a Jani kért egy doboz cigit, meg két zacskó magot, még viccelődtünk is, mert kerékpárját ott szorongatta, és az egyik magot földre ejtette - hangja elcsuklik, csak kis idő múlva tudja folytatni. Ahogy kiadtam neki a peronra a kisablakon, mintha bomba robbant volna, hatalmas csattanás, és eltűnt - pupillái kitágulnak, és szinte remeg.- A trafikom sarkánál volt a legnagyobb gyűrődés. Tudja, nem vagyok hívő ember, de épp ma reggel ajánlott egy román egy bőrkötéses Bibliát. Megvettem. Délelőtt még azt olvasgattam. Ötvenhárom éves vagyok, de ilyet még nem éltem át- idegesen próbálja poros, tépett ruháját igazgatni.- Nem tudom, mennyi időn keresztül, tehetetlenül néztem, hogy halnak meg emberek tőlem fél méterre - sírás tör rá. Szerencsém van, higgye el. A fiam minden délután itt áll a trafik előtt, együtt szoktunk hazamenni. Nem tudom ugyan miért, de ma nem jött. Hála a jó Istennek. A legnagyobb szerencse, hogy a resti be volt zárva.- Miért, szünnap volt?- Nem. Nem tudta kifizetni a bérleti díjat a bérlő. Ha most az működik, ötven emberrel több a halott. Tudja, ma van máso- dika, fizetésnap. Idős hölgy rohan, megbotlik, elesik. Már a földről kiáltja rekedten:- Gyula, élsz? Én is itt vagyok a gyerekkel. Egymásra borulva sírnak. Újjászülettek. Nyolc óra A váróterem nyirkos padlóján sűrűsödnek az elemyedt testek. Ők már megérkeztek. Kép és szöveg: Barna Sándor Élők után kutattak még szombaton is a romok alatt