Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-01 / 283. szám

12 Hírek----információk------érdekességek 1994. december 1., csütörtök 1994. december 1., csütörtök Elza napja Napkelte: 7.11 órakor, napnyugta: 14.51 órakor. Holdkelte: 5.00 órakor, holdnyugta: 14.51 órakor. Születésnaptár 110 éve született Kocsis Pál (Kecskemét) Kos- suth-díjas szőlőnemesítő, aki szülővárosában elsősor­ban az Alföld homoktala­jára alkalmas bor- és cse­megeszőlő-fajták nemesí­tésével foglalkozott. Min­tegy két és fél ezer hibridjé­ből 67 fajtát termesztenek, közéjük tartozik a kecske­méti rizling. Munkásságát 1966-ban Entz Ferenc-em- lékéremmel tüntették ki. 1800-ban e napon szüle­tett Vörösmarty Mihály. Eseménynaptár AIDS elleni világnap. Az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) 1988-ban de­cember 1-jét az AIDS elleni világnappá nyilvánította, hogy ezzel is felhívja a fi­gyelmet a nemzetközi ösz- szefogás szükségességére. A WHO becslése szerint 1994-ben világszerte min­tegy 16 millióra tehető az AIDS-es betegek, illetve HIV-víushordozók száma, közülük körülbelül egymil­lió a gyermek. Elza Elza. Az Elizabeth (Er­zsébet, jelentése Isten az én esküvésem) név becéző rö­vidülése, védőszentje Szent Elizabet, remeteségbe vo­nult francia apáca. Virága fehér levelű borostyán. Ökumenikus egyházi naptár A zsinagógái naptában hanuka 4. napja. Várják a nyugdíjasokat A Szolnok és Vidéke Ipartes­tület pénteken 14 órakor nyug­díjas-találkozót rendez, melyre a Szapáry u. 24. szám alatti székházba várják nyugdíjasai­kat. Közélet A választásra készülődve Szolnok. Ma délután, 16.30 és 17.30 között Horváth Péter, a 7. választókerületben a Fi­desz, az MDF és a KDNP által támogatott képviselőjelölt Szandaszőlős és a Kertváros polgárait invitálja kötetlen be­szélgetésre, a Szandaszőlősi Ál­talános Iskolába.- Holnap 17.30-tól Semsey Sándor SZDSZ-es képviselője­lölt kötetlen beszélgetésre várja a Tallinn városrész polgárait a Balogh Béla úti általános iskola földszintjén. Jászapáti. A Magyar Szocia­lista Párt helyi szervezete pén­teken 17 órától rendezi válasz­tási fórumát, melynek meghí­vott vendége Akar László, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. Az érdeklődőket a Kristály étterembe hívják a szervezők. Abony. Holnap 18 órától a városi sportcsarnokban is vá­lasztási gyűlés lesz. A meghí­vott vendég dr. Lakos László földművelésügyi miniszter, a 16. vk. országgyűlési képvise­lője. A nagygyűlésen bemutat­koznak az egyéni választókör­zetben induló önkormányzati képviselőjelöltek és a koalíció polgármesterjelöltje, Bene László. Az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ szervezete várja az érdeklődőket. A 07 JELENTI Tároló nélkül maradt kerékpárok A jászapáti városgondnokság ismeretlen tettes ellen tett feljelen­tést, aki néhány nappal ezelőtt éj­szaka a piactérről ellopta az úgyne­vezett állósoros kerékpártárolót. Féktávon belül a hajléktalan November 29-én délután súlyos közlekedési baleset történt Tisza- földvár belterületén. Egy 51 éves hajléktalan férfi feltehetően erősen ittas állapotban féktávolságon belül egy furgon elé lépett, ami elütötte. A gyalogost súlyos sérüléssel szál­lították kórházba. Vak sorompó Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen a jászberényi rendőrök, mivel az elkövetők meg­rongálták a Pusztamonostor és Jászberény között lévő fénysorom­pót. A tettesek a védelmi berende­zés mindkét lámpáját összetörték. Póznatolvajok Ismeretlen tolvajok 10 db tele­fonoszlopot tulajdonítottak el Ti- szavárkony környékén. A JNSZ Megyei Távközlési Üzemet a ron­gálással és a lopással 1 351 000 Ft kár érte. Nem minden arany, ami fénylik Igencsak pórul járt az a tiszakürti hölgy, aki egy ismeretlen nőtől - aki külföldinek adta ki magát - arany ékszerként 2 karkötőt és nyakláncot vásárolt 24 ezer forin­tért. Mint kiderült, „az ékszerek” rézből és alumíniumból készültek. Repülős gólyabál Szolnok. Pénteken 17 órától a városi HEMO-ban rendezi a repülőtiszti főiskola gólyabál­ját. A változatos programban lesz vetélkedő, felavatják a „gó­lyákat”, 20 órától pedig Maksa Zoltán bombázza humorával az agysejteket. A Crossroad a ze­néről gondoskodik, fellép a Pe­likán táncegyüttes, mindezek mellett kaszinó, diszkó, koktél­bár és büfé várja az érdeklődő­ket. A rendezvényen minden kikapcsolódni vágyót szívesen látnak. A biblia igéje által Szolnok. Ma 18 órától a Vá­rosi Művelődési Központban Jim Sanders pásztorai, Veres Marianna és Dávid Ferenc gyó­gyítanak - a szent szellem ereje és a biblia igéje által. Az ingye­nes rendezvényre a gyógyulni vágyókat szeretettel várják. Számítanak a felajánlásokra A szolnoki Varrógép Kft. József Attila úti bemutatóter­mében nem csupán ingyenes szaktanácsadással szol­gálnak, hanem „azon melegében” kipróbálhatja varrótu­dományát a vásárló. Szolnok. A Nagycsaládosok Egyesülete december 5-én Mi­kulás-ünnepséget szervez. Eh­hez keres támogatókat, akik pénzbeli felajánlásaikat az OTP Baross úti fiókjának 837-003640-7 számára várják. Tárgyi felajánlásokat az egyesület irodájában (Szapáry u. 19.), munkanapokon 15 és 17 óra között fogadnak. Tüdőszűrés Kenderesen a tüdőszűrés de­cember 20-ig tart. A szűrés a település orvosi rendelőjében (Szent I. u. 59.), az alábbi idő­pontokban történik: Hétfőn és szerdán 10 órától 17.30-ig, kedden és csütörtökön reggel 7-től 12.30-ig. A tiidö- szürés 10 éves kortól a végső korhatárig kötelező! ÉLKER BEVÁSÁRLÓ HÉT VÉGE december 2-3-án, (péntek-szombat) Minden ÉLKER ABC-ben akciós árak: ÉlkcrKfL Sulitok Párizsi 259 Ft/kg Baromfi párizsi 250 Ft/kg Zala felvágott 405 Ft/kg Virsli 315 Ft/kg Disznósajt 240 Ft/kg Fagy. tyúk 150 Ft/kg Fagy. liba far-hát 55 Ft/kg Fagy. kacsaaprólék 100 Ft/kg Natúr baromfivagdalt 280 Ft/kg 20 % tejföl 0,2 29 Ft Vaj 10 dkg 32 Ft Kefir, joghurt 0,2 16,50 Ft 8 tojásos csigatészta 59 Ft 8 tojásos levestészta 45 Ft 4 tojásos körettészta 35 Ft Coca-Cola, Fanta, Sprite, Lift, Klnley II 45 Ft 1,5 I 79 Ft 21 119 Ft Coca-Cola, Fanta, Sprite 2,51 139 Ft Ezen kívül engedményes áron kínálunk még húskészítményeket, friss csirkét, tortalapot, reggeliző pelyheket, kávét... Amíg a készlet tart! December 2 - 10-ig folyamatosan akciós áron: liszt, rizs, kristálycukor, paprika, margarinok, szörpök. INNEN - ONNAN Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villanhat a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma a 4-es főút Szolnok és Fegyvernek közötti szakaszán és Jászberény külterületén, de­cember 2-án, pénteken szintén a 4-esen, Szolnok és Kenderes között lesz ellenőrzés. Fogadóóra Búzás Sándor országgyűlési képviselő pénteken 9-től délig tart fogadóórát Kunhegyesen, a városháza 3. számú szobájában. Ugyanő délután (13-tól 16 óráig) Törökszentmiklóson, a polgármesteri hivatal I. 105-ös helyiségében várja fogadónap­ján a polgárokat. Építkezők figyelmébe Szolnok. Holnap 17 órától fórumot rendez a Tófenék utcá­ban működő Szegfű Klub, ahol a lakásépítési kedvezményekről esik szó. A házigazda Iváncsik Imre, a vendégek az APEH és az OTP szakértői lesznek. Bioenergetikai tanfolyam Szolnok. „Programozás a gyógyításban” címmel bioener­getikai tanfolyamat tart Jurij Zsepalo professzor december 3-án 9 órakor a Szolnok ispán körút 7. szám alatti ház föl­dszintjén, a Hermész Bt. irodá­jában. December 5-től 9-ig munkaidőben ugyanitt gyógyít. December 17-én Sziráki Tat­jána nemzetközi minősítésű ext- raszensz bioenergetikus tart tan­folyamot daganatos betegek ré­szére. Érdeklődni a 370-487-es te­lefonon lehet. Az Edda Szolnokon Országunk egyik legprofibb rockcsapata, a jövő év áprilisá­ban 15. születésnapját ünneplő Edda müvek lesz Szolnok ven­dége. A zenészek négy hosszú év elteltével látogatnak ismét a megyeszékhelyre, ahol orszá­gos turnéjuk egyik állomása­ként a városi sportcsarnokban december 2-án, pénteken 19 órától adnak koncertet. Az Omega Kft. által rendezett bulin már a most kiadott szülinapi al­bum dalaiból is hallhat a rajon­gótábor. Akik nem szeretnének a kon­certről lemaradni, a Városi Művelődési Központban és az Expressz-irodában már most megvehetik jegyeiket. □ Elkülönített nemek. (Kuvait.) A kuvaiti parlament kedden - az iszlám jog szellemében - törvényt fogadott el a férfiak és nők elkülönítéséről a Kuvaiti Egye­tem tantermeiben, könyvtáraiban és éttermeiben. Az AP jelentése sze­rint az ötvenfőnyi parlament har­minckét képviselője volt jelen a szavazáson. Közülük huszonhat támogatta a törvényt, egy törvény­hozó tartózkodott, öten nemmel szavaztak. Nyugati kapcsolatai el­lenére Kuvait rendíthetetlen mu­zulmán állam, és a törvény ellen szavazó képviselők azt kockáztat­ták, hogy elveszítik mandátumukat az 1996-ban esedékes választáso­kon - jegyzi meg az amerikai hír- ügynökség. Az új törvény öt évet ad az állami egyetemnek a nemek elkülönítését szolgáló intézkedések bevezetésére. □ Félnek a hírszerzők. (Kairó.) Az izraeli hírszerző szolgálat, a Moszad vezetői kilenc éve nem jelennek meg a parlament védelmi és külügyi bizottsága előtt, s titokzatos távolmaradásukat azzal a félelmükkel indokolják, hogy a Táncgála Mikulásra Szolnok. Jön a Mikulás! De­cember 5-én délelőtt 10 órától kisgyermekeknek, délután 17 órától felnőtteknek és iskolá­soknak rendezik meg a VMK színháztermében a nagy miku­lási táncgálát - a művelődési központ balettiskolájának nö­vendékei, valamint a Szolnoki Balett közreműködésével. Min­den gyermek Mikulás-csoma­got is kap! Az eseményről, illetve a jegy- vásárlás felől a 344-133-as tele­fonszámon lehet érdeklődni. Főszerkesztő a vendég Ma 15.45-kor a TV 1-en is­mét jelentkezik a Magyar Tele­vízió Szegedi Stúdiójának Mit ér az ember, ha vidéki...?! című műsora, melynek vendége An­nus József országgyűlési kép­viselő, a Tiszatáj főszerkesztője lesz. Az író-politikus nemcsak a parlamenti munkáról, hanem a Tiszatáj egykori betiltásáról és újraszületésének körülményei­ről is beszél. Vasutas-beszámoló Szolnok. A Vasutasok Szak- szervezetének nyugdíjascso­portja (Jubileum tér 1/A) be­számoló taggyűlést tart decem­ber 2-án 9 órától, a MÁV Cso­móponti Művelődési Ház II. emeleti nagytermében. képviselők netán „kikotyognak” va­lamit. A Háárec című újság szerdai jelentése szerint a Moszad jelenlegi vezetője is, akinek neve természe­tesen titok, ehhez tartotta magát. A szolgálat külföldi tevékenysége te­hát rejtély marad a kneszet szinte valamennyi tagja számára, hiszen a hírszerzés főnöke a 25 fős teljes bi­zottság helyett csak a háromfős al­bizottság előtt jelenik meg. □ Jelcin döntött tv-ügyben. (Moszkva.) Borisz Jelcin orosz elnök szerdán rendeletet hozott az osztankinói tévé állami többségű részvénytársasággá alakításáról. Jelcin ezzel lemondott az orosz és az államközösségi tévécsatorna egyesítésére vonatkozó, jelentős el­lenállásba ütközött korábbi tervről. A FÁK-országok döntő többségé­ben fogható osztankinói tévé rész­vényeinek 51 százaléka az orosz ál­lami vagyonügynökség kezében marad. A fennmaradó részen az ér­tesülések szerint 12 további részvé­nyes osztozik, köztük a legnagyobb orosz kereskedelmi bankok, a La­dákat gyártó Avtovaz részvénytár­saság és az ITAR-TASZSZ. Fekete lyuk iatal házaspár építkezik. Többévi albérlet után végre saját lakáshoz jutottak egy tár­sasházban. Az ezzel járó költsé­geket és hercehurcát említeni sem kell. Elfogyott a pénzük, a lakás pedig csak részben van kész. De lakni kell. És valahogy megélni is. A feleség munkanélküli. Ha mun­kát keres, a munkaadók „vi­sítva" visszakoznak, mikor meg­hallják, hogy van egy kisgyereke. Ezek után nem csoda, ha a férj (csak úgy, életösztönből) már azon kezd el gondolkodni, in­gyenkonyhán kellene kosztolnia. Az asszony pedig elmegy vidéken lakó szüleihez, és ott húzza ki a hétvégéket a gyerekkel, amíg a férj vigyáz a lakásra. És az ő helyzetük még csak egyedinek sem mondható. Keserű kórrajz egy korról, ahol ifjú házasként, gyerekkel vagy anélkül a kezdés rettenetesen nehéz. (És mintegy örök zárásként: nyugdíjasként a vég is rettentően nehéz.) Mit lehet ehhez hozzátenni? Talán csak annyit, ha valaki elfe­lejtette volna: idén volt a csalá­dok éve. És hogy mi lesz jövőre? Csak remélni merem, hogy nem az, amit egy ifjú politikusunk mondott nemrég: 1995 a fiatal családok fekete éve lesz... b. gy. Történelmünk sorsfordulói Szolnok. Az Ifjúsági Iroda és a VMK közös történelmi diák­szabadegyetemi sorozatát - mely a Magyar történelem sors­fordulói címet viseli - minden olyan érdeklődőnek érdemes meghallgatnia, aki úgy érzi, nem tud eleget, s szeretne beha­tóbban megismerkedni históri­ánkkal. A sorozat részeként a VMK színháztermében ma 17 órakor dr. Kristó Gyula, a JATE BTK ismert oktatója az Ar- pád-ház tündöklésének és ha­nyatlásának időszakáról beszél hallgatóságának. Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! KEREKPAK-AKCIO! AKCIÓ! KI Mountain-bike kerékpárok nagy választékban, rKft. kamatmentes részletre is! Szolnok, Tószegi út 2. T: 56/370-311/409. AKCIÓ a KOTKO­DA baromfiboltban! Egész csirke 189 Ft/kg, tyúk 169 Ft/kg, pulyka alsócomb 169 Ft/kg, 3-5 kg egész pulykák vására. Vár­juk kedves vásárlóin­kat a Szolnok, Széc- henyi-butiksor főút felőli részén! Nyitva: 8-18-ig. »56910/24K* VENNÉK I. osztályú házelemgyári betonga­rázst Tószeg 30 km-es körzetében. VENNÉK jó állapotú 6-6.5 ton­nás, billenős vontató­pótkocsit. Árajánlato­kat: Tószeg, Petőfi út 12. vagy 56/431-240 telefonszámra 17-19- ig. *66501/1K* ESCOM- legnagyobb német komputercég - Szolnokon. Számítástechnikai cikkek a DOMUS-szal szemben, Ady E. út 10. alatt, a VIDEOSZFÉRA Kft új üzletében. Megbízható, tesztelt, márkás gépiek 1-3 év garanciával. Felhasználói és játékprogramok, ezer új apróság. *66234/1K* ® NAGYKERESKE­DELMI cég Szolnok megye területére 2 fő területi képviselőt ke­res. Érettségi, gépkocsi, telefon szükséges. Pró­baidő után főállás le­hetséges. Érdeklődni: 36/364-661, 56/370- 496 telefonszámokon. *66477/1T* „FEKETE MACSKA” import bálásruhavásár a Széchenyi-lakótelepen, a „Zöld iskolában” de­cember 2-án, (pénteken) 16.00-19.00 óráig és 3- án, (szombaton) 9.00- 18.00 óráig. *66514/1K* NŐI FODRÁSZOKAT alkalmazok Szolnok leg­forgalmasabb helyén lé­vő üzletemben. Csak ko­moly szakemberek je­lentkezését várom. Szol­nok, Ady E. út 24. „Éva” szalon. *66423/1K* s ÚJRUHAVÁSÁR lesz december 1 -jén, (csütörtökön) Szolno­kon, a Városi Művelő­dési Központban. Aján­lataink: kabátok, kötött pulóverek, hálóingek, papucsok nagy válasz­tékban. *66518/1T* JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • KésSíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a ..Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér I. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, Valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/312-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12, II. 12. Telefon: 461-445. Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/371-681,45. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. TeL: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents