Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-09 / 290. szám

16. oldal Hírek - Információk — Érdekességek 1994. december 9., péntek Naptár 1994. december 9., péntek Natália napja Napkelte: 7,20 órakor, napnyugta: 15,53 órakor. Holdkelte: 11,32 órakor, holdnyugta: 23,37 órakor. Születésnaptár 60 éves Garas Dezső Kos­suth- cs Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, aki a Nemzeti Színházban kezdte pályafutását, majd több együttes, köztük a szolnoki Szigligeti Színház után 1993-tói a Művész Színház alapító tagja, illetve szabadfoglalkozású mű­vész. Eseménynaptár 1874-ben e napon hunyt el Reiner Ferenc mérnök, a Magyat Tudományos Aka­démia tagja. Nevéhez fűző­dik többek között a dunai rakpart építése és a pesti Duna-szakasz szabályozása. Natália Natália. Latin eredetű név, jelentése az Úr születés­napja, védőszentje Szent Natália cordobai vértanú. Virága változatos színű ger­be ráesőkor. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox naptárban Szűz Mária fogantatása. Szent Szofróniusz ciprusi érsek. Az autista gyermekekért Szolnok. Ma délután 14 órától 16 óráig a Technika Házában szakmai tanácskozást tart az au­tista gyermekekért a nemzet­közi családév jegyében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Családvédelmi és Gyógypeda­gógiai Szolgálat, az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdek- védelmi Szövetsége megyei szervezete, az NN holland élet- biztosító, a Technika Háza HRAP-csoportja és a „Csalá­dok nemzetközi éve” iroda. Bár évek óta foglalkoznak az autista gyermekek szüleivel - kéthavonta tartanak megbeszé­léseket -, de a mai - a szponzo­rok segítsége miatt - nagyobb lélegzetvételű rendezvény lesz. A plenáris ülésen az autista gyermekeket nevelő szülők és szakemberek találkoznak, de a szervezők az érdekeltek mellett minden érdeklődőt szeretettel várnak. Horváth Krisztina és Gyön­gyösi Patrícia, az Autizmus Ku­tatócsoport két munkatársának előadásában szó lesz az autiz­mus fogalmáról, a jellemző tü­netekről is - s természetesen a rendezvény „hivatalos” része, vagyis az előadások után leül­nek a szülőkkel egy órára, hogy megválaszolják a minden bi­zonnyal szép számban felme­rülő kérdéseket. Harmincéves a Híd Színház órakor lézerdiszkó nyílik, mely hajnal háromig - az indulásra való tekintettel - ingyenes sör- fogyasztással és belépővel várja vendégeit. Jászfelsőszentgyörgy. A huszonöt éves József Attila Művelődési Ház rendezvényei már véget értek - a kivétel az az esemény, melyet az eredetileg tervezett november 12-i idő­pont helyett ma este rendeznek. A közművelődésben dolgozók baráti találkozóján vacsora és bál - meglepetéssel egybekötve - várja a megjelenőket. Szolnok. A Városi Művelő­dési Központban ma kezdődik a 30 éves Híd Színház ünnepi rendezvénysorozata. Ma dél­után 5 órakor fotókiállítás nyí­lik Képek a Híd Színház életé­ből címmel, majd az egykori tagokkal köteteden baráti be­szélgetésen találkozhatnak. Abony. Szántai Lajos sorozata folytatódik a Kinizsi Pál Gim­náziumban működő népfőisko­lán. Ma 17 órától Mitikus törté­nelem című előadásának ezúttal negyedik részét hallhatják.- A Jäger Sörözőben ma 20 Angolul tanulni Mezőtúr. A Kaszap Nagy Ist­ván nyelvi tagozatos Reformá­tus Általános Iskola intenzív, 80 órás angolnyelv-tanfolya- mot indít kezdő és haladó (érettségi-előkészítő) szinten december hónapban. A kezdő oktatás foglalkozá­sainak időpontja: szombaton­ként 14 és 17 óra között, a ha­ladó tanfolyamoké: pénteken­ként 14-től 17 óráig. Jelent­kezni és bővebb felvilágosítást kérni a református lelkészi hi­vatalban lehet. Vételkimaradások várhatók Szolnok. A Kábelkom-Szol- nok Kft. tájékoztatja a Sütő út- Petőfi út közötti területen lakó­kat, hogy a Titász Rt. és a Ká­belkom szakemberei megkezd­ték a területen kiépített kábelte­levíziós hálózat üzembe helye­zését és a lakások csatlakozta­tását a városi kábeltelevízió-há­lózathoz. A bemérések és a csatlakoz­tatások várhatan december 15-év'el fejeződnek be. A hátralévő időszakban - 8 és 18 óra között - a már bekap­csolt hálózat különböző részein hosszabb-rövidebb ideig vétel- kimaradások, megszakítások lesznek észlelhetők, melyek a bemérések, beállítások miatt szükségesek. A Kábelkom szakemberei kérik a területen lakók türelmét és megértését. A 07 Jelenti Megöléssel fenyegette a polgármestert December 7-én reggel 8 óra után néhány perccel D. J. tö­rökszentmiklósi 58 éves férfi rátámadt hivatali helyiségében a törökszentmiklósi polgármes­terre. Az idős ember azt kifogá­solta, hogy a polgármester ke­vés segélyt utalt ki a számára. Ezért görbebotjával megfenye­gette, és azt hangoztatta, hogy megöli. A garázda férfit a pol­gármesteri hivatal dolgozói fé­kezték meg. A rendőrség hiva­talos személy elleni erőszak bűntette alapos gyanúja miatt vizsgálatot indított az ügyben. Padláson talált körözött December 7-én kora délután a Szolnoki Rendőrkapitányság járőrei elfogták Thaleb Karim algériai állampolgárt, aki ellen az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztálya körözést adott ki szökés miatt. A férfi egy szol­noki lakóház padlásán bújt el, onnan állították elő a rendőrök. Teherautó az árokban Ugyanezen a napon hajnalban közlekedési baleset történt Tó­szeg belterületén, a Kucorgó ét­terem előtti útszakaszon. Egy teherautó vezetője megcsúszott járművével, kisodródott, és az útárokba rohant. A baleset kö­vetkeztében a gépkocsivezető, egy 54 éves felgyői férfi súlyos sérülést szenvedett. Déli 12 óra után néhány perccel Szolnokon, a Várkonyi téren négyes karambol történt. Egy személygépkocsi vezetője figyelmen kívül hagyva az el­sőbbségadás kötelező táblát, behajtott az útkereszteződésbe, ahol összeütközött egy, a Zagyva hídról érkező szabályo­san közlekedő autóval. Az üt­közés után még két gépkocsi megsérült. Megy a gyűrű vándorútra December 6-ra virradóra betö­réses lopást követtek el a szol­noki Páris butik sérelmére. Az ismeretlen elkövető bezúzta az üzlet kirakatát, ahonnan 56 db ezüstözött gyűrűt, valamint más bizsukat tulajdonított el. A kár 40 ezer forint. Megverte az orvosnőt Néhány nappal ezelőtt nagy felháborodást kiváltó eset tör­tént a mezőtúri kórház gyer­mekosztályán, ahol az egyik ott dolgozó orvosnőt R. F. mező­túri férfi egy esetben ököllel ar­cul ütötte, amelynek következ­tében a doktornő sérüléseket szenvedett. A Lungo Dromot támogatják A Fidesz, az MDF és a KDNP Szolnok városi szervezete köz­leményt juttatott el hozzánk, amelyben kifejtik, hogy az ön- kormányzati választással egy időben zajló kisebbségi önkor­mányzati választáson a Lungo Drom jelöltjeit támogatják. Te­szik ezt mindazért, mert véle­ményük szerint a város önkor­mányzata és a Lungo Drom ér­dekvédelmi szervezet között jó munkakapcsolat alakult ki az elmúlt négy esztendőben és mert Farkas Flóriánban, a Lungo Drom elnökében olyan személyt ismerhettek meg, aki a kisebbség képviseletét a város érdekeivel összhangban volt képes képviselni. Télapó érkezik a sportcsarnokba Szolnok. A Contact Egyesület ifjúsági részlege szeretettel hívja a Széchenyi-lakótelep gyermekes családjait decem­ber 11-re, vasárnapra a Szé­chenyi Gimnázium sportcsar­nokában 14-től 16 óráig tartó vidám, zenés Télapó-rendez­vényre. Belépők ma délután, 15 és 17 óra között ingyenesen igé­nyelhetők az egyesületnél (Ma­lom u. 14.) Dr. Akszjonovics Igor orosz kiropraktikus (csontkovács) ortopéd orvos rendel F> GER1NCBETEGSEGEK GYÓGYÍTÁSA O VÉGTAG- ÉS IZÜLETI FÁJDALMAK GYÓGYÍTÁSA rí> FEJFÁJÁS MEGSZÜNTETÉSE O GERINCFERDÜLÉSES BETEGEK HATÉKONY GYÓGYÍTÁSA O MÚMIÓ (ŐSI NÉPI GYÓGYÍTÓSZER ALKALMAZÁSA) SZOLNOK, Helyőrségi Művelődési Házban Táncsics u. 5-9. Telefon: 56/370-703 1994. decemberi 3-16-ig i (keddtöl-péntekig) j: 7-töl -18 óráig Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villanhat a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma és december 10-én, szombaton Szolnoktól Karca­gig a 4-esen, valamint Jászbe­rény bel- és külterületén bünte­tik a közlekedési szabályokról megfeledkező autósokat. Függetlenek mutatkoznak be Szolnok. A város független polgármesterjelöltje, Rakonczai László mutatkozik be a Nyugdí­jasok Kulturális Egyesületének tagsága, tagszervezetei előtt a Szapáry u. 19. szám alatt. A ma 14 órakor, kezdődő közéleti eszmecserére szívesen látják a civil szervezetk képviselőit is.- Benson Vilmos független képviselőjelölt és a Demokrata Klub ifjúsága ma 20 órától a MÁV Csomóponti Művelődési Házába hívja a város és a 16. sz. választási körzet fiataljait. A rendhagyó zenés beszélgetésen fellép a Horsef... együttes is, a rendezvény bevételét a Vasutas Nyugdíjasok Amatőr Művé­szeti Csoportja országos talál­kozójának megrendezésére ál­dozzák. Falufórum Tiszasas. A Magyar Szocialista Párt községi szervezete ma 17 órától falufórumot tart a sport­csarnokban. A vendég dr. Orosz Sándor, a parlament me­zőgazdasági bizottságának ve­zetője lesz. □ Álmos autósok. (Washington.) Az álmos au­tósok legalább annyi balesetet okoznak, mint az ittas vezetők: egy tanulmány szerint a halálos végű balesetek harminc száza­lékát. Minden húsz amerikai közül egy okozott már balesetet a vo­lán mögött elbóbiskolva. „Ne az unalmas autópályát és a hosszú vezetést szidjuk, ha el- álmosodunk a volán mögött - mondta szerdán dr. Thomas Roth, a detroiti Henry Ford Kórház kutatója az álmos veze­tésről tartott tudományos kon­ferencián. - Inkább magunkat okolhatjuk amiatt, hogy nem vagyunk hajlandók bevallani álmosságunkat, sem pedig vál­toztam kevés pihenést biztosító életmódunkon.” Dr. Allan I. Pack, a Nemzeti Egészségügyi Intézet munka­társa elmondta: egy New York államban végzett felmérés sze­rint az útról letért járművek 82 százalékánál az álmos vezetés volt a fő tényező. Tárlat a szállóban Szolnok. Szőke Tibor festő kiál­lítása nyílik a Pelikán Szálló különtermében, a Pelikán Galé­riában ma 16 órakor. A tárlatot Kukri Béla, a Szolnoki Galéria Baráti Köre Kulturális Egyesü­let elnöke nyitja meg. Az alko­tásokat január 12-ig tekinthetik meg a művészetet kedvelő tár­latlátogatók. Kampányzáró beszélgetés Szolnok. Kampányzáró be­szélgetésre várja az érdeklődő­ket ma 17 órától a Tallinn mozi melletti Mopresszóba Fodor György polgármesterjelölt és a Tallinn városrész SZDSZ-es képviselőjelöltje, Semsey Sán­dor. Mindenki Mikulása Abádszalók. A Tisza-tó Ala­pítvány kezdeményezésére - a Freiburgi Német Karitász Szö­vetség önzetlen segítségével, a római katolikus egyház, a re­formátus egyház és a Nagycsa­ládosok Egyesülete segítő köz­reműködésével - Mikulás-estet rendeznek ma 14 órától, a helyi művelődési házban. A Mikulás vár benneteket, abádszalóki gyermekek, „le­gyen az álomból valóság ezen az estén mindenkinek, Isten szegényeinek, akik hisznek újra az égi szeretetben”. Az est létrejöttéért Szarka Tibor, a Tisza-tó Alapítvány kuratóriumának elnöke köszö­netét fejezi ki mindenkinek, akik önzetlenül segítettek a rendezőknek. Árak a szolnoki piacon Vásárnaptár Élő csirke (kg) Élő tyúk (kg) 200,­180,­Paradicsom (kg) Uborka (kg) 70-300,­120-200,­Szombaton Jászberényben és Vágott kacsa (kg) 300,­Vöröshagyma (kg) 30-50,­Vecsésen, vasárnap Albertir­Vágott csirke (kg) 240,­Fokhagyma (kg) 130-200,­sán, Kisújszálláson és Tisza­Tojás (db) 9-14,­Savanyú káposzta (kg) 60-70,­kécskén országos állat- és kira­Burgonya (kg) 35-50,­Szárazbab (kg) 160-240,­kodóvásár, Hevesen, Hódme­Sárgarépa (kg) 30-60,­Gomba (kg) 200-250,­zővásárhelyen, Kecskeméten, Petrezselyem (kg) 40-70,­Dióbél (kg) 450-600,­Kunhegyesen és Nagykőrösön Zeller (kg) 70-80,­Mák (kg) 300-400,­autóvásár lesz. Jövő szerdán Saláta (db) 15-40,-’ Naspolya (kg) 40-80,­Hevesen országos állatvásárt Jégcsapretek (kg) 70-140,­Alma (kg) 30-70,­tartanak. Karfiol (kg) 50-150,­Szőlő (kg) 70-250,­Fejes káposzta (kg) Kelkáposzta (kg) 30-40,­Körte (kg) Citrom (kg) 60-90,­45-60,­130-180,­Ismét Szieszta Karalábé (db) Sóska (kg) 10-30,­140-150,­Banán (kg) Narancs (kg) 68-98,­75-120,­Ma a szokott időben, 12 órától Zöldpaprika (kg) 100-350,­Mandarin (kg) 150-200,­ismét jelentkezik a műsor. Lesz játék, zene, részleteket láthat­nak a Pick-gála programjából. Fogyasztóvédelmi rovatukban a csomagküldő vállalkozások­ról lesz szó. Foglalkoznak lakberendezési tanácsadással, környezetvéde­lemmel, ufókkal. Vendégük lesz Szabó László, akivel a vasutassztrájkról beszélgetnek. A fotóművészet szerelmeseit Eifert János műtermébe kalau­zolják el. A Panoptikumra A Nyugdíjasok Kulturális Egyesületének titkára, Dénes Pál szervezte azt a színházláto­gatást, melyen ma közel száz jászberényi és szolnoki nyugdí­jas vesz részt. A fővárosba lá­togató csoport 15 órától a Nemzeti Színházban Molnár Ferenc vígjátékát, a „Panopti­kum” című darabot tekinti meg. MARKAKERESKEDES és SZERVIZBAZISi Telefon: 57/312-166. Fax: 57/311-770. Minden típus raktárról. § Karácsonyra készülődve A Szolnoki Repülő Dandárnál működő Katonák Érdekvé­delmi Szervezeténél is nagy a készülődés a karácsonyra. Tag­jaiknak 145 kis- és nagy gyer­meke kapott „KÉSZ”-csoma- got, melyben egy tábla csoki, 500 forintos vásárlási utalvány és egy üdvözlőkártya lapult. [ KERÉKPÁR-AKCIÓ! AKCIÓ! MMCiéf Mountain-bike kerékpárok nagy választékban, « kamatmentes részletre is! —---------■- Szolnok, Tószegi út 2. T: 56/370-311/409. A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 23-as mellékén mondhatják el hétköznap AKCIÓ a KOTKO­DA baromfiboltban! Egész csirke 189 Ft/kg, tyúk 169 Ft/kg, pulyka alsócomb 169 Ft/kg, 3-5 kg egész pulykák vására. Vár­juk kedves vásárlóin­kat a Szolnok, Széc- henyi-butiksor főút felőli részén! Nyitva: 8-18-ig. *56910/27K* ® MEG VISSZA­KAPJA ÁFÁ-JÁT! Komplett fürdőszo­bák, csaptelepek, bur­kolólapok, csempék. TERRAKOTTA Csempediszkont Szol­nok, Alma utca 36. (Martfűi út). Nyitva: hétköznap 10-18 órá­ig, szombat 8-13 órá­ig. *66858/2T* « AKCIÓS bőrkabátvá­sárt tartunk a karácsonyi vásár ideje alatt minden­nap, december 9-től 23- ig a szolnoki Városi Művelődési Központban 9.00-18.00 óráig. CSIZMAVÁSÁR folya­matosan december 23- ig Szolnokon, a Városi Művelődési Központ­ban. Nyugdíjasok részé­re szombaton és vasár­nap 10 % kedvezmény! Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! >t P « JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, I ^1^1 H/| | I Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére * terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/312-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/371-681, 45. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 *1

Next

/
Thumbnails
Contents