Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-04 / 260. szám
1994. november 4., péntek Hazai tükör 5 Százhúsz éves lesz jövőre a MÁV Járműjavító Férfikara Ezüst- és bronzdiplomával tértek haza A tiszafüredi gyermekotthon: város a városban „Szólj hozzám, hogy legyen mit szólnom.. Az 1875-ben alakult MÁV Járműjavító Férfikara október 27. és 30. között részt vett az I. nemzetközi Smetana kórusfesztivájon a cseh Litomysl városban. A kórus - melynek karnagya Rigó Éva - egy ezüst- és egy bronzdiplomával tért haza első nemzetközi megmérettetésükről. Fügedi Ándrásnéval, a MÁV Járműjavító Művelődési Ház igazgatónőjével a fesztiválról, a sikerekről beszélgettem.- Litomyslben, Smetana szülővárosában rendezték meg ezt a nemzetközi kórusfesztivált, melyen tizenhat ország körülbelül háromezer dalosa vett részt. Legnagyobb számban német és cseh kórusok voltak, de jöttek Argentínából, Izraelből, Olaszországból is. Magyarországot három kórus képviselte.- Hogyan kerültek ki erre a versenyre?- A fesztiválra előzetes nevezés után hanganyagot kellett küldeni márciusban, amelyet egy nemzetközi, szakmai zsűri bírált el. A hanganyag megnyerte a tetszésüket, hiszen megkaptuk a meghívót a fesztiválra.- Azt mondta, hogy a két diplomát más-más kategóriában nyerte el a férfikar ...- Összesen hét kategória volt: női, férfi-, gyermek- és ifjúsági kar, valamint egyházi, illetve egyéb kategória. A mi kórusunk - összetételéből adódóan - a férfikar kategóriában, illetve az • egyházi- kategóriában versenyzett. Szerencsére mindkét kategória versenyprogramját más-más napokon kellett bemutatni, így volt elég idő a próbálásra. A férfikari kategóriában ezüst-, az egyháziban pedig bronzdiplomát kaptak.- Milyen feltételek alapján kapják meg a kórusok az arany-, ezüst-, bronzdiplomát?- Az öttagú nemzetközi zsűri figyelembe veszi a művek nehézségi fokát, az előadás stílusát, az intonációt, a ritmikát, a művészi összhatást, az érzelmi telítettséget. Ezeket pontozzák, s meg van húzva a ponthatár a különböző diplomák elnyeréséhez. Csak érdekességképpen: a férfikar kategóriában senki nem kapott aranydiplomát.- Ön szerint mi lehet ennek az oka?- Talán az, hogy a legnehezebben összehozható kórus - Magyarországon is - a férfikar. Ha megnézzük, hogy hány női, vegyes, kamarakórus van, illetve mennyi a száma a férfikaroknak, akkor bizony láthatjuk, hogy a mennyiséget tekintve hátul kullognak a férfikarok.- Kikből áll a MÁV Járműjavító Férfikara?- A kórus magja - 30-35 férfi - a járműjavító tényleges dolgozóiból, illetve nyugdíjasaiból, családtagjaiból, valamint néhány középiskolás fiúból áll. Ez nagyon fontos a „fiatalítás” szempontjából. Ezért is van gond az országban a férfikarok számával: a mostani kamaszokhoz nem nagyon áll közel ez a műfaj, ez a zene.- Említette, hogy a kórus jövőre ünnepli 120. születésnapját. Mivel emlékeznek meg a jubileumról?- Egy hangversenysorozatot szeretnénk csinálni, és nem kampányszerűen, egyetlen előadást, amit pár nap múlva mindenki elfelejt. Tervezünk egy nívós jubileumi hangversenyt, amelyre szeretnénk meghívni magyar és külföldi férfikarokat: ez teljesen az anyagiakon múlik majd. Ha minden jól megy, házigazdái leszünk a VII. országos vasutas énekkari találkozónak is. Az országban 10-12 vasutas énekkar van, s háromévente mi vagyunk a házigazdái, szervezői ennek a találkozónak Szolnokon. Ezt a rendezvényt is szeretnénk beilleszteni a jubileumi hangversenysorozatba. Van még más tervünk is: a járműjavító környékén számos jellegtelen nevű utca van, s mi szeretnénk, ha valamelyik utcát elneveznék Dalárda utcának. A kérvényt már beadtuk a polgár- mesteri hivatalhoz.- Milyen tapasztalatokkal jöttek haza a fesztiválról?- Az egyik legfontosabb: nem lehet leállni. Annyi nívós kórust hallhattunk, annyi fejlődnivalónk van még, hogy részt kell venni ilyen jellegű tapasztalatcserén, mint amilyen ez a fesztivál volt. Azt is mondhatom, majdhogynem létszükséglet kiutazni külföldre, talán éppen azért, mert úgy áll a magyar férfikari mozgalom, ahogy említettem. Azt is el kell mondani, hogy ez a kórus úgy kapta meg ezt a két minősítő diplomát, hogy márciusban kamagyváltásra került sor, és volt két hónap nyári szünet is. Ezek után érthető, hogy még többet ér ez a két diploma. S ide tartozik az is, hogy ez a férfikar még soha nem vett részt külföldön nemzetközi versenyen. Szerepeltek ugyan külföldön, de ez volt az első igazi megmérettetésük.- További tervek?- December 15-én részt vesz a férfikar a Szolnokon megrendezendő karácsonyi hangversenyen, december 16-17-18-án pedig Galántára utaznak a Kodály-na- pokra. Köszönettel tartozunk a Járműjavító Kft.-nek, hiszen nem sok olyan cég van, amelyik munkaidő-kedvezményt ad egy amatőr kórus tagjainak, ennek a cégnek viszont rendkívül pozitív a hozzáállása. Cs. Cs. R. Ujjééé! Új Jééé! Ha nyílik a November 4-én a Jászberény, Jákóhalmi út II. alatt megnyílik a Jééé Diszkont áruházlánc legújabb tagja! Kedvező árak, széles áruválaszték! (M) Mennyi! És csak ennyi! Jééé Diszkont. Jászberény, Jákóhalmi út II. A harmincas évek közepén magas rangú egyházi személyiség járt Tiszafüreden, a helyi lelkipásztor vendégeként. Látogatása során az egyik istállóban rábukkant egy fogyatékos fiatal fiúra, akit ruha nélkül, rácsok mögé zárva tartottak, ahogy a kiscsikóval szokták tenni. A rácsok alatt adták be az élelmet, s időnként kisöpörték az ürüléket. A látvány annyira megdöbbentette a tekintélyes látogatót, hogy elhatározta, otthont létesít a fogyatékos emberek számára. 1936 őszén, 25 ápolttal kezdte meg működését a Tiszafüredi Református Egészségügyi Gyermekotthon. Ma ötholdas park és konyhakert van körülkerítve a város központi részén. Város a városban. Kertészkednek, zöldséget, gyümölcsöt termelnek, sertést hizlalnak, önálló konyhájuk, mosodájuk van. Közel 100 alkalmazott, köztük 50 gondozó váltja egymást három műszakban, szeretetteljes gondoskodással körülvéve a 170 gondozottat, ök a gyerekek. Korukra való tekintet nélkül, a 4 évestől a 73 évesig mindegyik gyerek. A Tiszafüredi Református Egészségügyi Gyermekotthon nagy családjának gyermekei. Zita. Ötévesforma, fekete hajú, huncut szemű kislány. A látszat ellenére már kilencéves. Nem beszél, de kitűnően megérteti magát. Az egyetlen szó, amit használ: apa. Intelligenciáját jelzi, hogy állandóan rosszaságon töri a buksiját. Apró csínytevéseivel rendszeresen borsot tör a gondozók vagy a többi gyerek orra alá. Nappal szobatiszta. Szülei hosszas vívódás után adták intézetbe, s úgy tűnik, helyesen döntöttek. Ebben a környezetben a kislány képes a fejlődésre. Még megtanulhat beszélni. Egészséges nővére van. * Józsika. 15 éves, kedves arcú, élénk tekintetű kisfiú. Napjait tolókocsiban tölti. Későn nyíló értelmét gúzsba köti tehetetlen kicsiny teste. Ért, beszél, s egyszer talán - ha segítséggel is - járni fog. * Előd. 18 éves. Mondják, gyönyörű kisgyerek volt, hatalmas kék szemeivel és szőke fürtjeivel. Rengeteg verset tud, szőnyegeket sző, és minden érdekli, ami pörög. Naphosszat képes elüldögélni egy centrifuga mellett. Egyik különös szóvirága a „szi- várványos tütücsillag”, amely egy rég látott tűzijáték emlékét idézi. * Jenő. 20 éves, arcán még a pubertás tagadhatatlan jeleivel. Valaha iskolába járt, egészséges gyerekek közé, de a számára teljesíthetetlen, egységesen kötelező követelményrendszer agresszívvá tette. Mikor az otthonba került, gyűlölt mindent, ami az iskolára emlékeztette. Ma szépen ír, olvas, rajzol. A foglalkoztató (amolyan iskolaféle) gyöngye. Munkavégzésre és eszénél fogva a munka megkerülésére is képes. Gábor. 20 éves, ideiglenesen a gyermekotthon lakója immáron két éve. Szülei diplomások, húga egészséges. Ő autista. Aki nem tudná, hogy ez mit is jelent, annak szívesen elmeséli: „E betegség tünete az alkalmazkodóképesség nagyfokú vagy teljes hiánya, a finommotorikus mozgás inkoordi- náltsága, esetenként magas intelligencia ...” Gábor IQ-ja 125. Jól beszél oroszul, angolul és németül az anyanyelvén kívül. Érdekli az audio- és számítástechnika. Bizarr szóvicceket gyárt. Memóriája fantasztikus. „Ez az én szolgáin, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Leikemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált és nem lármáz és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádat nem töri össze, a füstölgő mécset nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki és nem törik össze míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön. Tanítására várnak a szigetek.” (Ézsaiás 42.) Ildikó. 27 éves. Valószínűleg a gyermekkorában elszenvedett családi impulzusoknak köszönhetően került intézetbe. Komoly nagylány. A betűvetés tudománya soha nem ment a fejébe, de szépen kézimunkázik, segít a kisebbek és a felsősök ellátásában, időnként postás. Ha az utcán vagy egy buszon elegyednék szóba vele, nem gondolnám, hogy ő is gyerek. * Emese. 21 éves, Ildikó barátnője. Sok dologban hasonlítanak egymáshoz. Intelligenciájának fokmérője, hogy szerepléskor izgul. Szerelmes, és jó barátnak elárulja, ki az a fiú. Ildikóval ellentétben családi háttere biztos, rendszeresen jár haza, kap levelet, csomagot, ami a legbecsesebb kapocs a külvilág és az intézet között a gyerekek szemében. Laci. 42 éves. Tolókocsis, de akaraterejét jelzi, hogy egyedül is képes járni. Nyelve akadozik, ám jóságával, kedvességével melegséget tölt mindenki szívébe, aki észreveszi őt. * Bontó. 53 éves. Régi gyerek itt. 1950-ben került ide mindenki Bontója. Érdeklődő, jó kedélyű, figyelmes, mindig mindenhol megtalálható. Szabadon mozog az otthon egész területén. A kintiek közül a legtöbben talán őt ismerik. * Tóni. 52 éves. Nélküle elképzelhetetlen a súlyos osztály élete, s Tóni is csak köztük érzi jól magát. Viszi a szennyest, hozza a tiszta ruhát, fürdetéshez cipeli a tehetetlen testeket, vagy csak ül és néz maga elé. Mindennap megkérdezi, mit vegyen majd fel a vasárnapi istentiszteletre, de végül ritkán megy el. Csak kapun belül képes elviselni a valóságot. Élete legnagyobb büntetése volna, ha nem dolgozhatna a „súlyoson”. * Olgica. 49 éves. Ő látja el a portási teendőket. Ott is lakik a portán. A betérő idegent könnyen megtéveszti, nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen melyik oldalhoz is tartozik. Gyakran panaszkodik fájó lábára. Hosszú évek óta nyitja és zárja a kaput. A kaput, a kinti és benti világ között. * Az intézet élén két éve egy fiatal, agilis diakónus áll. Nem ismer lehetetlent, ha a gyerekeiről van szó. Vallja, hogy mindenre lehet megoldást, sőt még anyagiakat is találni, csak a megfelelő helyen és kitartóan kell kopogtatni. Saját kisbuszuk, személygépkocsijuk van, amelyekkel kisegítő iskolába hordják az arra érdemes gyerekeket vagy kórházba a rendszeresen, illetve időnként rászorulókat. Mozgásterápiás szobát hoztak létre, ahol évtizedek óta zsibbadásra ítélt izmokat bírnak működésre, s ahol lehetőséget kaphatnak a legfiatalabbak még szunnyadó képességeik kibontakoztatására. Orvosi szobát, fogtechnikai laboratóriumot szereltek fel, s vérvételre sem kell már a városi rendelőbe menniük. Félnek a tekintetektől, a megjegyzésektől, ami egy-egy ilyen közszerepléskor éri őket. Amit csak lehet, megoldanak kapun belül. Mi, az úgymond normális emberek kényszerítjük erre őket. Pedig ők nyitott szívvel, tárt kapukkal várnak mindenkit, aki szeretettel megy közéjük. Nekik nincsenek előítéleteik a normálisok világával szemben.
