Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-30 / 282. szám

1994. november 30., szerda Körkép 5 II li A tévé képernyője előtt A halál mindig foglalkoz­tatta az embert, mióta élet, ember van a Földön: a kettő, az élet és a halál szorosan egy­betartoznak. Az életről egyre többet tudunk, ha nem is ele­get, a halál azonban többnyire ismeretlen, ezért félelmetes is, beszélni is nehezebb róla. Van, akinek ez nem esik nehezére, s van, akit az serkent, hogy kö­zelebb kerüljön titkaihoz, misztikumához, ezért akár műsort szerkeszt róla. Mind­kettővel találkozhattunk az elmúlt héten. Megszólalt a gyilkos Az év interjúja is lehetne az a beszélgetés, amelyben olyasvalaki szólalt meg a ka­merák előtt, jelent meg élő va­lójában, akinek eddig a képer­nyőn csupán a fantomképét mutatták, az igazinak elkép­zelt, rajzolt változatát; aki eleddig elzárkózott a nagy nyilvánosságtól, csak olvas­hattunk róla, az utóbbi idők egyik leghírhedtebb gyilkosá­ról, aki úgymond hidegvérrel küldött embereket a másvi­lágra. Magda Marinko interjút adott, kivételeset, csak a Ma­gyar Televíziónak. Bravó, igazi szenzáció, mondhatnánk, ha valami eredetien új felfede­zésével szolgált volna e be­szélgetés, valójában azonban meg kellett elégednünk a már közismert tények személyes jellegű felelevenítésével. Igaz - ne legyünk szűkmarkúak az elismeréssel -, más dolog ol­vasni valamiről, megint más, ha a „legilletékesebbtől” hall­juk a tényeket; ha miközben elkövetett gyilkosságairól be­szél az illető, azonközben lát­hatjuk is arcának rezdülését vagy épp rezdületlenségét. S bár ami a tényeket illeti, semmi újat nem hozott a bör­tönben készített, nagy elővi­gyázatossággal körülvett in­terjú, valami meglepetéssel mégiscsak szolgálhatott: nem ilyennek ltépzélral? a többszö­rös gyilkost, sokkal taszítóbb- nak, sokkal rémesebbnek. Vol­tak pillanatai, amikor egysze­rűen gyöngédséget árult el - gyermeket, asszonyt sohasem ölt, vallotta, mert azok vétle­nek, és hogy gyermekszerető apa s anyaszerető gyermek -, így az elhangzottak ambiva­lens, vegyes érzelmeket is kelthettek a nézőben. Ha nem látta volna a furcsa mosolyt, a merev megátalkodottságot, mely a tekintet és az arc rezze- netlenségében nyilvánult meg, s hatott dermesztőén. Az az egykedvűség, ahogy Marinko a halálról beszélt, azokéról, akiket ő ölt meg, de a sajátjá­ról is, mely szerinte büntetésül reá vár, az végül is elszörnyül- ködtethetett. Mi van a halál után? Apropó, halál... Kepes And­rás is vele foglalkozott péntek este, s a három pont a címben azt is jelzi, hogy nem a végér­vényesség szándékával, ha­nem a továbbgondolás igé­nyével nézett szembe vele, mint ténnyel. Hogyan is le­hetne kimondani a végszót olyan kérdésekben, amelyekre a tudománynak sincs még vá­lasza, különösen pedig arra nincs, hogy megmondja, mi is történik az emberrel, miután a test biológice felmondja a szolgálatot. Vajon vége van-e ezzel mindennek, miként egyesek vélik, vagy pedig van folytatás, valami más,, ahogy megint mások gondolják. A halálon túli életnek vannak magyarázói, és léteznek ma­gyarázatok is, számosak. Hallhattunk róluk is e vitának szánt eszmecserében, melyben az ördög ügyvédjének szere­pét, a tagadásét, a pszicholó­gusprofesszor, Ranschburg Jenő látta volna el, ha ezúttal maga is nem vált volna bi­zonytalanná a mit tudok és mit higgyek dilemmájában. Ugyanis még a józan, tudós emberben is felmerülhet a gyanú: hátha mégis lehet benne valami, hogy tudniillik a testi halállal nincs még vége mindennek. De mi folytatódik és miképp? Hisz „onnan” még senki nem tért vissza, hogy elmondja, mi is történt véle. Bizonyosság nélkül mindez az elhiszem, a hit tartományába tartoznék - tartozik is. Nem volt meggyőző bizonyíték a műsorban vetített kisfilm sem, német kutató felvétele egy állí­tólag a halál utáni életből visz- szatért alakról, mely meg is szólalt, inkább tűnt ez csupán képzeletinek, semmint igazán valódinak. S a tudat különös működéséről is a klinikai halál állapotából újra életre térő személyek vallomásaiból tud­hatunk, hogy mi is játszódik le ebben a testen kívüli állapot­ban, amikor az illető mint egy alagútban, szinte végigjárja életét, amikor filmszerűen pe­reg le előtte mindaz, ami volt élete során. Csakhogy - merül föl a kérdés - a klinikai halál még nem az igazi halál, ha úgy tetszik, csupán előszobája an­nak. Arra, hogy „mi álmok jő- nek a halálban” (Shakespeare tette fel így a kínzó kérdést Hamletjében) arra nem szol­gálhatnak bizonyítékul a kli­nikai halálból visszatérők val­lomásai. Marad tehát továbbra is a bizonytalanság. A műsor után is, mely ugyan bogarat tehetett a fülébe azoknak is - valami talán mégis lehet benne -, akik eddig szilárdan hitték, hogy szó szerint kell venni a porból lettél, porrá leszel gon­dolatot. Különben nem véletlen, hogy a képernyő asztalára is odakerült e kérdés, a halál és az azöntúli esetleges élet, bármifajta legyen is az, hisz benne van a levegőben, egyre többet olvashatunk róla. So­káig szinte palackba volt zárva, ideológiai okokból. Most kiszabadult, csak el ne szabaduljon túlságosan szel­leme. Jó dolog ugyanis, hogy szűnik, enyhül rettegésünk egy halál utáni valamitől (megint Shakespeare), a nem ismert tartománytól, de nem volna szerencsés, ha a rohamosan növekvő, nyilvánosságokat ostromló kíváncsiság zsákut­cába vinné a gondolkodást. Nyomoz a kettős Halál után az életről, még­hozzá annak is egy bonyolul­tabb darabjáról, a manapság sokat emlegetett privatizáció­ról, mely nemcsak törvénysze­rűen jár együtt a mostani vál­tozásokkal, de ugyanakkor szülője sok, a gyors meggaz­dagodást kísérő gyanúnak is. Olyan „ügyeknek”, melyek nem tartoznak ugyan bíró­ságra, de az erkölcs ítélőszéke elé állíttathatnak: vajon csor­bát szenvedett-e a tisztesség? A televízióban született egy morális fórum, Az ügy, ame­lyen legutóbb, szombaton késő délután egy volt gazdasági ve­zető esete került terítékre, ügye, ténylegesen, miként is jutott hozzá az általa irányított Bajai Állami Gazdaság terüle­téből 400 hektárnyi termő­földhöz, s hogyan is sikerült kialakítania új gazdasági ma­gánbirodalmát az adott körül­mények közepette. Forró Ta­más és Havas Henrik mint „vallató” riporterek buldog­szorgalommal igyekeztek fel­tárni a részleteket, hogy pél­dául miként lehetett felszámo­lóbiztosa valaki annak a gaz­daságnak, melynek később maga is megvásárlójává lépett elő. Végül is kiderült: jog sze­rint a gyanúsításoknak semmi alapjuk, minden az adott lehe­tőségek kihasználásával tör­tént. A lényeget tekintve tehát: befejeztetett, de semmi el nem végeztetett. Mármint ami a dolgok morális oldalát illeti. Legfeljebb azt a felismerést erősíthette az ügynek e nyo­mozással felérő vizsgálata, hogy hézag van bizony a jog­ban, s ez a hézag oly széles, hogy ügyes ember bátran jár­hat ki-be rajta. Nem is be­szélve az ügyeskedőkről. Eb­ben a rámenős műsorban a két hajdan is együtt dolgozó ripor­ter régebbi rádiós szerepét kí­vánja láthatóan játszani, ami­kor is szintén rázós ügyek nyomába szegődtek. A szerep talán régi, a forma azonban már korántsem az. Ez az ügy sem vált a képernyőn erős ha­tású televíziós üggyé, megma­radt érdekes esetnek. Nem volt elég erő benne. Valkó Mihály Kis Petrovom, remélem, megbocsátja... Jelenet a Sybillből: a kormányzó (Kátay Endre) és a nép ... hogy én most viszont egy paradoxont bocsátók előre: az ön ifjonti, szeleburdi kalandját 1994-ben Szolnokon egy kissé túl komolyan vették, mégpedig azáltal, hogy egyáltalán nem akarták komolyan venni. Tudja, kis nyalka gárdahad­nagyom, ezek a mai színházak, kiváltképp, ha alapvetően pró­zaiak, úgy vannak már az ope­rettel, mint az okos lány a Má­tyás királyos mesében: ha ehhez a műfajhoz nyúlnak, hoznak is ajándékot, meg nem is. A hely­zetük ugyanis, akárcsak a maga kamerádjaié, ha egy csinosan vonzó szobalánynak csapják - par accident - a szelet: lehető­leg úgy csinálják, hogy az egész huszáros csínyt alkalomadtán le lehessen tagadni. Bevallom, én értem is őket, meg nem is. Ne lepődjön meg az előbbin, kis Petrovom, hiszen első talál­kozásunk óta annyi minden tör­tént, amiről ön nem tudhat. Többnyire meglehetősen zse- nánt dolgok. Mert nézze, mon lieutenant, miközben a maga téli kis kalandja szellemet nem túl megerőltetőén pergett a színpadon, egy, a fejemben örökösen gonoszkodó kohold azzal szórakozott, hogy sorra vette az ön históriájának lehet­séges negyedik felvonásait. Kis Petrovom, az ön számára a leg­kegyesebb változatok azok vol­tak, amelyekben ön pár évvel később elesik a Téli Palota vé­delmében, vagy még később hal hősi halált Wrangel vagy Gye- nikin tábornok urak seregében. Mert az a változat, mely ope­rettbe való lenne, hogy ugyanis önök majd a húszas években - két kétségbeesett fehér emig­ráns — összefutnak Sybill párizsi előszobájában a Nagyherceg­gel, hogy most már döntse el az öregedő díva, melyiküket haj­landó kitartani, nos az a változat igazán kegyetlen. Azt a ször­nyeteg variánst, hogy ön miként illeszkedett be aztán őszülő ha­lántékkal a szovjet társada­lomba, mint - mondjuk - az In- turiszt hotelportása, azt már em­líteni se merem, mert nem va­gyok annyira cinikus. Nézze, kis Petrovom, ne húzza föl az orrát, ne mondja azt, hogy hülye vagyok. Persze hogy tudom én jól, és az elő­adást létrehozók is tudják, hogy az ön útlevelét Seholországban állították ki, hogy ön Nagyher­cegestől-mindenestől csupán annyira orosz, amennyire ma­gyar a goulash nevű italtól megmárosodott tchikosh, aki fokosht vagy tchardasht vagy mi a csodát táncol szerelmi bá­natában tőlünk egy kicsit nyu­gatabbra. Tudom én jól, és azok is tud­ják, akik ezen az előadáson önt tetszhalálából feltámasztották, hogy ön is, meg Nagyhercege is egy olyan nagyhatalom katonái, melyet sem államcsínnyel, sem palotaforradalommal nem lehet destabilizálni, s amelyben kö­vetkezésképp nincsen rendszer- váltás. Önök a Szerelem Biro­dalmának lovagjai, s teljesen mindegy az, hogy annak csupán Álomrózsaszín Dandárjában szolgálnak. Önökkel éppúgy nem lehet csontig hatóan kuko- ricázni, mint ahogy nem lehet egy havazás paródiáját létre­hozni: önök egy természeti erőt invokálnak. És mégis, mégis... Nézze, mi kelet-európaiak vagyunk, bennünk az utóbbi néhány évtizedben lerakodott valami guanó, keményen, vas­tagon. Mi bizonyos helyszíne­ket, bizonyos évszámokat akkor is komolyan veszünk, ha nem akarjuk. Sőt, éppen azzal vesz- szük őket komolyan, hogy olyan nagyon akarjuk nem ko­molyan venni. Lássa meg: Vic­tor loan Frunza és Adriana Grand is kelet-európai, ők még Lebegy tábornok tiraszpoli csa­patainak és arzenáljának közel­ségével súlyosbítva, még ha nem is figyelnek az utóbbiakra. Mégis, mit gondol, kis Petro­vom, miért az a sok és picikét borzongató chagallos függöny ott a színen, amikor mindany- nyian tudjuk, hogy egy nagy­operetthez bőven elég középen egy pompás márványlépcső, amelyen alkalmas pillanatban a primadonna, hah!, aláereszked­het? Persze nem igazán Cha­gall, van benne Léger is, mert - maga is tudja - ez a darab pezs- gőmámorosan kettős látású. Két primadonnája, két hősszerel­mese, ellenpontként két komi­kus szerelmespárja van: egy fri- volan könnyed nyugati meg egy bumfordian szorongó keleti. Mintha Jacobi, Marton meg Bródy - avant la lettre - a Ró­zsaszínű Vasfüggöny embrioná­lis jóslatát akarták volna létre­hozni. Szóval a szolnoki színházban komolyan veszik a maga század eleji meg örök orosz mivoltát, kis Petrovom. Ami azt jelenti, hogy hárítva-megjelenítik ezzel kapcsolatos, nem egészen meta­fizikus szorongásaikat is. Értse meg őket, ha tudja! Mert abban a közönség is ludas. Ő is sok mindent hurcol magával olyan később szerzett traumáiból, me­lyekről ön bizonyára nem tehet. Például, számomra az ön Nagy­hercege abban a hosszú bőrka­bátban olyan, mint egy Luft- waffe-szoldateszka, s így na­gyon is értem én, hogy miért kellett a Kormányzó Tábornok urat rózsaszínű csizmába húzni, miért a sok karneváli tollas ka­lap, sziporkázó műhó, színes léggömb meg egyéb groteszk fintor. Hja, könnyű volt még 1914-ben igazi orosz mundérba bújtatni a kormányzó urat. Nos, persze, megkérdezheti, hogy miféle tudathasadásos századvég ez operettileg, hogy egyrészt visszanyúl az ön és Nagyhercege időtlenül naiv, pezsgőszalonspicces szép hava­zásaihoz, másrészt gondoskodik róla, hogy saját gomolygó rossz közérzetével, vaskos kaszár­nyahumorával cinikusan el is idegenítse, cinikusan ki is ka­cagja őket. Miért nem teremti meg erre a célra a maga operett­figuráit, színhelyeit és kaland­jait? Ne legyen igazságtalan, kis Petrovom. Kísérletezik ez a fin de siécle mindenfélével. Meg­csinálta a maga Evitáit, Miss Saigonjait, mindenféléit. Csak­hogy egy kicsit másnapos ez a századvég - ezt az állapotot bi­zonyára ön is ismeri. Van benne némi megbánás, le nem törlesz­tett adósság homályos sejtelme, fejfájás, önutálat és érzelgős reszketegség. Ez utóbbit titkolni igyekszik. Ügy érzi, hogy adós­ságot törleszt, amikor duettben elénekli, hogy illúzió a szere­lem. Mert ebben az állapotban, mely ahhoz képest, hogy illú­zió, elég vérfagyasztó tüneteket produkál, mi férfiak - és ez nemcsak nagyapáink borközien könnyes dalolásának utóhatása -, ha titokban és szégyenkezve is egy kicsit, Nagyhercegek va­gyunk; a nők pedig - és ez nemcsak nagyanyáink könnybe lábadt szemű, magányos éneké­nek utóhatása - Primadonnák, a Színpad Királynői, akik csak úgy eldobnak egy gárdahadna­gyot. Kis Petrovom, remélem, megbocsátja. Mert azért lássa be: igazi zene szól a zenekari árokból, Rák Kati szépen énekel, Ma­gyar Tivadar tud Nagyherceg lenni, Kátay Endre szívből és jóízűen komédiázik. A közön­ség pedig, kiállva a kissé elnyú­zott harmadik felvonás próbáját is, hálásan tapsol a végén. Mert jól szórakozott. Hogy még nosztalgiái okán sem hatódik meg annyira, amennyire nagyanyáink korá­ban meghatódhatott, nos ezt, a fentieket figyelembe véve, kis Petrovom, remélem, megbo­csátja. Éltető József (Fotó: Korényi Éva) Életképek Dél-Franciaországból (2. rész) A jobb létért Ez év májusában alakult meg Szolnokon a „Jobb Létért” Ér­dekvédelmi Egyesület Nagyhajú István elnök vezetésével. Az egyesület legfőbb célja a cigány emberek vezetőik felé el­vesztett bizalmának visszaadása. Tapasztalataik szerint egyes szer­vezetek vezetői elszakadtak a tag­ságtól, elvesztették a bizalmat. A Jobb Létért egyesület a kisebbsé­get nem csak- a cigányságban látja, hanem mindenkiben, aki a létminimum alatt él, vagy bármi oknál fogva rászorult a segítségre. Törekvésük, hogy a pánikhely­zetbe sodródott embereknek fel­mutassák saját értékeiket, hasznos tevékenységre késztessék őket. Ingerszegény környezetben neve­lődő óvodáskorú gyerekek ré­szére iskola-előkészítő tanfolya­mot terveznek indítani. A szolnoki Pletykafaluban az egyesület a rendőrséggel közre­működve polgárőrség felállítását tervezi. Terveik közé tartozik még egy egyhetes, jövő májusban Szolnokon megrendezett orszá­gos cigány művészeti napok tető alá hozása, illetve még ez év de­cemberében egy cigány kerekasz- tal-beszélgetés valamennyi szer­vezet képviselőjének bevonásá­val. Az egyesület május óta pénz nélkül működik, ezért természet­szerűleg minden adományt kö­szönettel elfogadnak. -scsj­Ha arra a kérdésre próbálunk választ adni, hogy milyenek a délvidéki francia emberek, a vá­laszunk tömören: szimpatiku­sak. Olyan emberek, akik már rég túl vannak a polgárosodás nem éppen könnyű folyamatán, s így öntudatos, autonóm sze­mélyiségek. A francia átlagpolgárt nem­igen érdekli a „nagypolitika”, a pártok csatározásai, a szak- szervezetek vívódásai. Viszont a saját környezetében élve, zö­mében aktívan tevékenykedik. Ami igaz a „nagypolitika” iránti közömbösségre, korántsem ta­pasztalható a város, a városrész, a falu, az utca, a szomszédság vonatkozásában. S mivel tud­ják, hogy nem a pártok oldják meg a helyi ügyeket, a helyi kö­zéletbe keményen beleszólnak. A legtöbb francia ember több helyi egyesületnek a tagja. A nehéz helyzetű fiatalokkal fog­lalkozó egyesületektől, a város- és természetvédőkön át a falu­házakat és a városokban az ifjú­sági és művelődési házakat mű­ködtető egyesületekig, nagyon színes az egyesületi élet. A franciák egyesületei ma is az 1901-es egyesületi törvény sze­rint működnek. A helyi egyesületek megyei szövetségi, azok pedig régió­szinten fognak össze, és orszá­gos szinten is képviseltetik ma­gukat. íme egy konkrét példa erre: Aege-Villes településen, ahol 350 lakos él, a faluházat helyi művelődési és sportegye­sület működteti. Ez az egyesület tagja az Aude Megyei Éaluhá- zak Szövetségének, az Aude megyei szövetség a Languedoc régió szövetségének, a régió­szövetségek alkotják a Faluhá­zak Országos Szövetségét. S ahogyan leírtam, valóban alul­ról építkezve alakult ki ez az egész szövetségi rendszer. Az egyesületek alapvetően az állampolgári szabadság, a köz­élet, a közszereplés tanulásá­nak és gyakorlásának a színte­rei. Egyik kísérőnk, Kohler Bemand mondta: az emberek egyre inkább észreveszik, hogy egy delegálásos demokráciában élünk. Ez nem elégíti ki a pol­gárokat, mert ők résztvételi de­mokráciát szeretnének kialakí­tani. Az egyesület arra is jó, hogy a szabad polgár is képvi­selve legyen, és részt is vehes­sen a folyamatokban. Franciaországban sem örök- életűek az egyesületek. Évente átlagban 50-60 ezer egyesület jön létre, de körülbelül ugyan­ennyi meg is szűnik. Náluk két személy elég egy egyesület megalakításához. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy Fran­ciaországban az egyesületeknek komoly presztízsük van. S mert az állam, a régió, a megye is fel­ismerte szerepük fontosságát, különböző csatornákon financi­álisán is támogatják az egyesü­leteket. A délvidéken a franciák mel­lett nagyon sok náció betele- pültje megtalálható. így az ön­tudatos francia polgár mellett ott él a volt gyarmatokról be­vándorolt afrikai - főleg algír és marokkói -, a katalán, az olasz, a cigány ... Ez a réteg még ke­vésbé önállósult. Nem is tehe­tik, mert mindennapi problémák kötik le őket: családegyesítési gondok, lakásproblémák, mun­kanélküliség. Nem kevés azok­nak a száma, akik még franciául sem tudnak. E lakossági réteg segítésére, munkához juttatá­sára, nyelvtanítására, a beillesz­kedés megkönnyítésére is szám­talan egyesület jött létre a régióban. Kenyeres Sándorné (Folytatjuk) > 4% i í/.-í. lusx költségbe Íj 111 h.TT\ ^ lakáshoz. hAzhoz. újt autó. _ hoz. hasznAlt autóhoz. vállalkozását finanszírozhatja. Vásároljon bármlti Magyarországon, de legalább 110.000 Ft-őrt "vagy akár 20-30 millió Ft-ért. I (1 millió Ft-nál 12.436,- Ft a havi törlesztés}^ lagánszemélyeknek. vállalkozóknak. Jogi tár­saságoknak vagy akár munkanélkülieknek f ‘ poligrupo ügyfélszolgálati iroda: Szolnok, Kossuth L. u. 18. kfts!.: 36/379 442 (Árkád üzletsor, a parkold felölt \ XvíIv.í: S 38, szombati! 12. 4 í'i, A JASZKUN VOLÁN Rt. ANYAGELLÁTÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ ÜZLETÁGA értesíti tisztelt vásárlóit, hogy 1994. december 1-én újra megnyitja Szolnok, Indóház út 15. sz. alatti AUTÓSBOLTJÁT Telefon: 56/379-625 Autóbusz és tehergépjármű alkatrészek Gumiabroncsok - Kamion szűrőbetétek - AGIP olajok Bosch termékek, hidraulika tömlők széles választékával várjuk ismét Önöket!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents