Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-29 / 281. szám

1994. november 29., kedd 7 Jászsági körkép Nyomdászból műanyagos Jobb gépek is lehetnének, de azok nagyon drágák Jászteleket Jászberény felé elhagyva az országúttól bal kéz felé áll két ház, bennük kis­üzemi élet zajlik. Műanyagipari termékeket gyártanak itt, ahol a nyomdász végzettségű Ivanics Balázs a főnök. A 44 éves férfi a Metál- plaszt Kft. vezetője. A cégalakítás története nem régre nyúlik vissza. Ivanics Ba­lázs Jászberényben dolgozott, az ottani téesz műanyagfröccs­öntéssel foglalkozó mellék­üzemágának volt a vezetője. Az ágazat pénzügyi nehézségek miatt leépült, de a férfi úgy vélte, vétek volna a még benne rejlő lehetőségeket kihasználat­lanul hagyni. Sógorával tár­sulva otthon nagy keservek kö­zepette továbbvitték a „boltot”. Aztán - 1987-ben - kisszövet­kezeti formában dolgozott to­vább egy barátjával, majd a Gépszolgból 4 éve Metálplaszt lett, mivel társával különváltak útjaik. Akkor vette meg a téesz- től a volt libatelep egyik épüle­tét, később a másikat. Ahogyan a Metálplaszt név is mutatja, fém- és műanyag-fel­dolgozással keresik kenyerüket. A fémrészleggel a fröccsöntés hátterét biztosítják maguknak, míg a munka zömét a műanyag­részleg adja. Ezen a téren sokré­tűek. Ipari és háztartási termé­kek készülnek gépeiken. Ko­rábban gyártottak az Orionnak, most Ikladra kézszárító-burko- latot meg a Lehelnek hűtőszek­rény-alkatrészeket és még sok egyebet készítenek, míg a ház­tartási cikkek közül a vödörtől a szemétlapáton, virágládán át a tálcáig, összesen tizenötféle cikket állítanak elő. Három műszakban dolgoz­nak, a munkások létszáma ösz- szesen huszonhárom. Sajnos nemigen tudnak fejleszteni, komolyabb gépeket venni - amelyekkel sokkal pontosabb munkát lehetne végezni -, már­pedig ezt várná el tőlük a meg­rendelő, de bizony hiába, ha nincs rá pénzük. Egy-egy új gép ára ugyanis az egeket veri. Ez a szakma olyan, ha van pénz, azt nem szabad kivenni belőle, ha­nem vissza kell forgatni. Kedvükre legózhattak Azt találták ki az alattyáni ál­talános iskolában, hogy Lego-építő versenyt kellene rendezni. Az ötlet megvalósítá­sához a falu szülöttéhez, Rabi Erzsébethez fordultak, aki Bécsben él és a Legónál dolgo­zik - meséli a történetet Dal- madi Tiborné iskolaigazgató. A Legótól kaptak is két ver­senyasztalt, amin 5-5 gyermek a kialakított alaplapokra építhette egy láda Legóból az elgondolá­sait. A versenyt előbb az osztá­lyok között rendezték meg, amelyen a legjobbak a buda­pesti Lego-kiállítást tekinthet­ték meg jutalomból. A verseny azonban ezzel nem ért véget, mert ottjártunkkor mérte össze a kilenc osztály egy-egy legjobb tanulója képzelőerejét és tudá­sát. A gyermekek (az elsőtől in­dulva): Fehér Regina, Háfra Edit, Varga Péter, Kökény Márk, Móczó Gábor, Józsa Fe­renc, Fekete Béla, Gulácsi Ro­land, Kállai Tibor. A vetélkedőn a legötletesebb, legszebben kivitelezett játéko­kat díjazták. A végső „össze­csapás” jutalmát szintén a Lego cég állta: a legjobbak értékes Lego játékokat kaptak. A kará­csonyi ajándék ezzel már meg is van nekik. És kik nyerték a nemes vetél­kedést? Az alsósok közül Háfra Edit másodikos, a felsősök kö­zül pedig Fekete Béla hetedikes alkotását látták érdemesnek dí­jazni a nevelők. Apáról fiúra „A magyar föld emlékeinek nem szabad nyom nélkül el­enyészni!” - ezzel a felkiáltás­sal rendezik meg immár ötödik alkalommal Jászkiséren a népi gyermekjátékok közösségi be­mutatóját. A kétnapos eseménysornak a művelődési ház ad helyet de­cember 9-10-én. A múltidézőn számtalan gyermek lép fel egyénileg és csoportosan. Jönnek helyből, Szolnokról, Jászszentandrásról, Zagyvarékasról, Jászladányból, Jászapátiból, Jászberényből, Újszászról, Jászárokszállásról, Mezőtúrról, Tiszafüredről, Kar­cagról, Tiszaszőlősről, hogy népdalokat, népmeséket, mon­dákat, játékokat adjanak elő. A szervezők között van a jászkiséri Csete Balázs Helytör­téneti Gyűjtemény és Honisme­reti Szakkör, a helyi önkor­mányzat és a művelődési ház, a Jászok Egyesülete, a megyei honismereti egyesület, a műve­lődési és ifjúsági szolgálat, a pedagógiai intézet, valamint a szolnoki Damjanich János Mú­zeum. Mindkét napon a gyermekek játékokat készíthetnek, amiket haza is vihetnek. Kiállítás lesz a jászberényi Lampé-féle mézes­kalácsokból, továbbá kará­csonyra való díszekből. Összefogásban (lenne) az erő Csukavidék A jászfényszarui polgár- mesteri hivatalban futunk ösz- sze Rohoska Lászlóval, a he­lyi Béke Horgász Egyesület elnökével, aki a polgármester asszonyhoz, Győriné dr. Czeglédi Mártához jött pár perc beszélgetésre. Az 51 éves elnök ugyanis már nagy dolgokban „műkö­dik”. Jövőre csatlakozni sze­retnének a jászok világtalál­kozójának eseményeihez, ezt kezdték el már most szervezni. Talán Jászfény Kupa elneve­zéssel július 29. és augusztus 12. között egy napon nyílt, pénzdíjas horgászversenyt rendeznek. Hogy ez megtör­ténhessen, már most azon iparkodnak, hogy belekerülje­nek az év elején megjelenő or­szágos versenynaptárba. Kö­rülbelül 100 vendéget tudná­nak fogadni. Az egyesület jövőre ünnepli megalakulásának 20. évfordu­lóját. A 14 hektárnál valami­vel több vízfelületen halászati joggal, egy halnevelővel és 28 hektár zöldterülettel rendel­kező csoportosulás - bátran lehet mondani - messze föl­dön jó hírű. Csuka tekinteté­ben sokáig tartották az orszá­gos második helyet - erről is váltak híressé. Nemhiába tar­tozik az egyesület soraiba 170 felnőtt, 30-40 ifjúsági és 15-20 Rohoska László 14 év alatti tag. Ezenfelül na- pijeggyel átlagban évenként ezren keresik fel a város kör­nyéki tavakat, főleg az úgyne­vezett kalapgyáriakat. A Béke négy egyesülettel tartja a kap­csolatot, eggyel készülőben van az együttműködés. A tavak jó hírét természete­sen a kifogott halak mérete öregbíti igazán. Lássuk hát a medvét, pontosabban a hala­kat! A legnagyobb kifogott csuka 17 kilós volt (talán öt évvel ezelőtt), idén pedig már több, 10 kilón felüli ponty és 6-8 kilós amúr hagyta el kény- szerűségből életterét. A rekor­dot egy 26 kilós pettyes busa tartja; körülbelül három-négy hete fogták ki. Közeledik a tél, ez az idő­szak - a horgászok szerint - a ragadozó halak kifogásának kedvező ideje. Ha befagynak a tavak, sokan lelik örömüket a léki horgászatban is. Ha valaki kedvet kap a horgászathoz, az egyesület címére, a Zrínyi Miklós utca 6. számra címezze érdeklődő levelét, de té- len-nyáron van kint hivatásos halőr, aki napijeggyel tud szolgálni. Jászágó határában egy épület alapjait készítik elő a ködös időben. A dolgozók Jászárok- szállásra, Kóczián Zoltánhoz irányítanak, ő ugyanis a „fő­nök”, ő majd elmond mindent. Bár nem biztos, hogy itthon van, mert sokat utazik - mond­ják. Szerencsére azonban megta­láljuk Kóczián Zoltánt. Vendé­gei ellenére készséggel áll ren­delkezésünkre. Kiderül, az építmény terménytároló lesz, és 14 család építteti. Egy-egy táro­lórész 200 négyzetméteres, és ehhez járul két gépszín. Egy családnak 2 millió forintjába kerül a beruházás. Az építkezés fő szervezője Zoltán, sőt, a Magashatár elne­vezésű szövetkezet vezetője is. Több mint egy éve ugyanis a 14 család összeállt. Annak a terü­letnek a nevét adták a kollektí­vának, amelyen a földjük van. Az összbirtok 1200 hektár.- Óriási harc ezt a munkát végezni. Hárman szinte éj­jel-nappal ezzel foglalkozunk. Meggyőződésem, hogy ezt az ál­landó küzdelmet nagyon kevés ember tudná felvállalni - mondja Zoltán. Hogy mi ellen kell harcolni? A közösség ereje- A harc nagyon sokirányú. Egyrészt küzdeni kell a rende­zetlenség ellen, A törvények nem biztosítják azt a hátteret, amiben ma Magyarországon egy gazdálkodó működhetne, hiszen a tulajdonosokat arra kényszerítik, hogy magánvállal­kozóként tevékenykedjenek. Ez­zel szemben mindenütt a vilá­gon a szövetkezés az, ami egy közösséget előrevihet. Ez a bi­zonyos 24-es törvény a kárpót­lással földet szerzetteket meg­fosztja attól a lehetőségtől, hogy egy közösségben mint egy vállalkozás tudjon dolgozni. Ez azt eredményezi, hogy mi egy­részt magánvállalkozók va­gyunk, másrészt pedig a földek használatba adásával létrehoz­tunk egy közösséget, és megala­kítottuk ezt a szövetkezetei. A szövetkezés nagyon jó forma, hiszen ésszerűtlen meg­osztva dolgozni, ráadásul a gé­peket is egyenként beszerezni. Mi összefogtunk, de szükség volna szélesebb körben is ugyanezt megtenni. A gazdál­kodóknak sokkal inkább figye­lembe kellene venniük egymás gépparkját a településen. Jobban kellene támaszkodni egymásra. Be kellene vezetnünk a Nyugat-Európában bevált gépkörmozgalmat, ami a feles­leges beruházásoktól védené meg a gazdát. Ez hát a harc. A hiányzó pa­ragrafusok ellenében még sze­rencsénk, hogy az országban - szerintem - megyénkben dolgo­zott a legjobban a kárpótlási hi­vatal, de hasonlót tudok mon­dani a jászberényi földhivatal­ról is, ahol a szemünk láttára őszültek bele a dolgozók az ir­datlan sok munkába. Aztán az is szerencse, hogy a városban nagyon jó az együtt­működés a termelőszövetkezet és a gazdák között. A szövetke­zetből nem hordták el a gépeket árveréseken, és így a legfonto­sabb munkafolyamatokat el tud­tuk végeztetni. Nem volna kifize­tődő például nekünk kombájno­kat vennünk. A szövetkezet - példásan - azoknak is elvégezte a betakarítást, akik nem a leg­jobb viszonyban váltak ki tőlük. Az elmondottakat nem csak úgy légből mondta Zoltán. Ugyanis érti a dolgát, hiszen a Földművelésügyi Minisztérium kebelén belül működő Földtu­lajdonosok Országos Szövetsé­gének, illetve a helyi földtulaj­donosok egyesületének is el­nöke. A pénz gyarapít A kis magánszövetkezés bú­zát, fénymagot és napraforgót termeszen. - Nincs gond az el­adásukkal, sőt, ezekből a ter­ményekből minden mennyisé­gen túl tudtunk adni. Idén nagy, döntő áttörés is volt, amit nem a politika, a kormány rendezett, hanem az élet, mint a legna­gyobb rendező. Arról van szó, hogy egyes cégek felismerték, termeltetniük kell a gazdákkal, és ebből nekik hasznuk szárma­zik. Ezt csak úgy tudják meg­tenni, ha ehhez bizonyos anya­giakat is biztosítanak. Nem vár­ható el ugyanis, hogy valaki maga rendelkezzen ezekkel az összegekkel. Korábban rendkí­vül bürokratikusán lehetett csak a pénzhez hozzájutni, a bankok rengeteg nehézséget támasztot­tak, fedezetet követeltek, amivel nem rendelkeztek az emberek. Idén tavasszal egy váltó aláírá­sával sok esetben milliókat bo­csátottak rendelkezésre, amivel a termeléshez szükséges költsé­geket fedezni lehetett. A felvá­sárlások után újabb gépesítési hullám volt, és meggyőződésem, hogy ha a következő há­rom-négy évben hasonló időjá­rás lesz, akkor megerősödhet­nek a gazdák. Hát még ha összefognak! Mert én úgy vélem, nálunk az egyéni gazdálkodás is a szövet­kezés egy formáját kell, hogy magában hordozza. Ha termény eladásban, gépekben, területkihasz­nálásban nem veszik fi­gyelembe egymást a gaz­dák, a vállalkozók, akkor nem tudják megteremtem azt az eredményességet, ami feltétlenül szükséges. Ki kell hogy alakuljon egy jó szerkezet: kell egy nagy szövetkezet, ami annál jobb, minél erősebb, mert akkor biztosan tud szol­gáltatni, kell a magánvál­lalkozói réteg, akik egyre inkább figyelembe veszik egymást, akár laza, akár erős szövetkezésben, to­vábbá kellenek a kisterme­lők, akik intenzíven, kis te­rületen folytatják a terme­lést. Ez a hármas szerke­zet alakíthatja ki a ma­gyar mezőgazdaság új ar­culatát, ami erős és ver­senyképes lesz. Végered­ményben egy adott terüle­ten nagyobb összjövede­lem jön ki a hármas cso­port által, mint korábban. És ez a nagyobb összeg meglát­szik majd a település életében, hiszen többet vásárolnak az emberek. A több pénz hozzájá­rul a vidék lakosságának fel- emelkedéséhez. A föld értéke Döntő azonban még a vidék felemelkedésében az, amiről nagyon ritkán lehet hallani. Mégpedig: Magyarországon a vidék lakossága igazán magas életszínvonalat addig nem érhet el, amíg az a legfontosabb ter­melőeszköz, az a tulajdon, ami­vel nagyon sok vidéki rendelke­zik, a föld értéke nem éri el az európai átlagot. Gondoljunk bele, hogy Ausztriában egy hek­tár föld ára forintban 5-6 mil­lió. Márpedig ez komoly lehető­ségeket rejt magában, akár hi­telfedezetként, akár akkor, ha megszorul a gazda, hiszen egy csekély földterület eladásával több gépet vagy pedig egyéb ja­vakat tud beszerezni, ami az ő jólétét szolgálja. Míg az Európai Közösségbe belépünk, ezt addig a mostam alacsony - hektáronként 40-60 ezer forintos - szintet fel kell hozni. Arról is meg vagyok győ­ződve, hogy nagyon helyes lett volna, ha - szabályozott formá­ban, elosztva - kis százalékban engedélyezzük az ország terüle­tének kis részét külföldieknek eladni, akik egyrészt ezt az ár­felhajtó erőt „átvállalták” volna, másrészt új technológiát behozva nagyobb tapasztalato­kat szerezhettünk volna mi, ma­gyarok is tőlük. Zoltán egypár ötletét akár hasznosítani is lehetne, hiszen szó szerint ő itt a földön dolgo­zik (bizonyít) és nem fent, a magasban ... Kóczián Zoltán Tojásból a sok is kevés Majdnem háromezer tyúk leendő „munkahelye” Az alattyáni községházán kapjuk az információt, hogy ke­ressük meg az iskolában Vass Lajos tanár urat, mert valami nagy fába vágta a fejszét. Úgy is van, bár némi pontosí­tással. Vass Róbert, a tanár úr fia vállalkozik leginkább (igaz, az édesapjával közösen), még­pedig úgynevezett árutojás ter­melésére. A tojástermeléssel 23 éve foglalkoznak; hosszú éveken keresztül tenyésztojásokat ad­tak el. Aztán hogy az árutojás és a tenyésztojás közötti árkülönb­ség egyre inkább eltűnt, két éve teljesen átálltak a „közönséges” tojás termelésére. Időközben azonban az ezer tyúk napi 800 tojása kevésnek bizonyult, ezért a vállalkozás bővítését határozták el. A Me­zőgazdasági Fejlesztési Alapból (MFA) igényelt 1,7 milliós tá­mogatást fordították a célok megvalósítására. Építkeztek, berendezést vásá­roltak, hogy 2880 tyúk onthassa magából a napi kétezernél több tojást. A „nagyüzem” tavasszal indul, akkorra lesz adott minden feltétel. A szárnyasok takarmányozá­sát is saját kézbe vették. Eddig a jászberényi keverőüzemből ol­dották meg ezt, három hónapja azonban áttértek a saját keve­résre, éppen az MFA-ból kapott kölcsönből vettek háztáji keve- rőt. A tojókoncentrátumot a karcagi Purinától vásárolják. Kell is ám a tojás, mert - ahogyan a tanár úr mondja - hi­ánycikk az országban, nagy a kereslet iránta. Kiépített hálózat alapján kereskedők viszik el tő­lük a fontos élelmiszer-alap­anyagot, igazodva a budapesti nagybani piac árához, jelenleg 10 forintért darabját. Hazajön a „fiú” A jászok világtalálkozójára készül Jászfényszarun a pol­gármesteri hivatal is. A pol­gármester asszony örömmel közli, hogy a jövő év július vége és augusztus eleje között rendezendő találkozó apropó­ján hímeves művészt látnak vendégül a városban. A mű­vész neve Paul Penczner, aki még Penczner Pál néven hagyta el 1945-ben az orszá­got. Amerikában Memphis­ben telepedett le 1951-ben. Az 1916-ban Fény szaru­ban született művész már né­gyéves kora óta fest. Pencz­ner úr a Magyarság nevű új­ságban olvasott a találkozó­ról, és örömmel közölte leve­lében, hogy szívesen jön el szülőhelyére. Ebből az alka­lomból láthatók lesznek na­gyon szép festményei is. A kiállítás minden bizonnyal kedves színfoltja lesz a nagy eseménynek. Oldalkészítő: Tóth András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents