Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-29 / 281. szám

1994. november 29., kedd 5 Körkép Megoldás született: a sztrájk elmarad A közalkalmazotti rétegről sok mindent el lehet mondani, de hogy túlfizették volna bármikor is, azt aligha. Pedagógusok, egészségügyi szakemberek, a kulturális és közművelődési szférában dolgozók munkáját olyannyira természetesnek vesszük, hogy amikor érdekeikért szót emelnek és sztrájkról beszélnek, mindenki felkapja fejét. Azt senki sem vitatja, hogy jelenlegi helyzetük hovatovább tarthatatlan, a jövő pe­dig ... A legtöbb intézménynek már a bérek kifizetése is gon­dot jelent. Ilyen körülmények között pedig szinte lehetetlen a fenntartási költségeket is állni. A megvonás minden területen fenyeget. Az utóbbi napok és hetek történései és kijelentései, a „majdani” létszámleépítésekről szóló hírek pedig csak rontot­tak a helyzeten. Egészen a hét végi tárgyalásokig úgy látszott, amennyiben ke­rek asztal mellett nem találnak megoldást, marad a legvégső eszköz, a sztrájk. Az érdekegyeztetés azonban eredménnyel zá­rult. Több pontban kompromisszumos megoldás született. Pél­dául január elsejétől 8500 forint lesz az A/l-es bérszorzó. Ugyanakkor a társadalmi-gazdasági megállapodás érdekében, a tárgyalásokon részt vevő szakszervezetek - a kormány nagy megkönnyebbülésére - lemondtak a központi sztrájkról. Még a megállapodás megszületése előtt kerestük a választ arra a kér­désre, hogy maguk a főszereplők hogyan látják helyzetüket. Baráth Márta, történe­lem-magyar szakos tanárnő: Ha csak a sztrájk eszköze marad mint végső megoldás, én egyetértek vele, annak ellenére, hogy nem vagyok szakszerve­zeti tag. Katasztrofális az illet­ményalap összege is. Évek óta nem változik, jóval a létmini­mum alatt van. Legalább inflá­ciókövetőnek kellene lennie, amiből meg tudnánk élni, mert a mostaniból nem lehet. Főleg akkor, amikor két pedagógus összeházasodik. Az kész ön- gyilkosság. Az én fizetésem bruttó 25.600 forint. De ahhoz, hogy ennyit nettóban megkap­jak, rengeteget kell túlórázni. A JATE-n végeztem, nyolc éve tanítok. Most zajlott a per, ami­nek erdményeként visszasorol­tak F kategóriába, egyelőre vár­juk a pénzünket. Ha valaki tanár, akkor min­denki azt látja, bemegy az isko­lába fél nyolckor, és elmegy kettőkor. Csakhogy ahhoz, hogy órát tudjon tartani, az anyagot szinten kell tartani. Én például éjfél előtt sosem fek­szem le, mert vagy dolgozatot javítok, vagy készülök a más­napi órákra. Jóval több mint nyolc órát kell dolgozni na­ponta, és sokszor a hétvége is munkával teleik el. Kulcsár Balázs, általános iskolai igazgatóhelyettes: A tantestület egyetértett a sztrájkra való felhívással. Min­denkinek az a véleménye, hogy méltatlanul alacsony a pedagó­gusok fizetése és nyilvánvaló, hogy az egész közalkalmazotti réteg fizetése is. Méltánytalan­nak tartjuk, hogy nyolcezer fo­rint az illetményalap. Ugyanak­kor a kilencezer forintot sem tartanánk kielégítőnek. Amikor a közalkalmazotti törvény meg­született, arról volt szó, hogy a mindenkori minimálbér lesz az A/l-es szÉrzó. Ami minimális lépéstartást jelentett volna az inflációval. De hát erről szó nincs. A valóság jóval kiábrán­dítóbb. Nálunk például az átlag- fizetés 19-20 ezer forint. De na­gyon sokan vannak ez alatt. A fiatal pályakezdők bére, inkább éhbére nettó 15-16 ezer forint. Ami ma a létminimum alatt van. És ez nem sírás, ez sajnos a valós helyzet. Ennek ellenére a pedagógusnak megfelelő ruhá­ban kell megjelenni. Szakadtán nem lehet a diákok elé állni. Ugyanakkor a fizetésből nem­hogy ruházkodni, hovatovább családot eltartani sem lehet. Azzal mindenki tisztában van, hogy az ország nagyon nehéz gazdasági helyzetben van. En­nek ellenére nem lenne szabad így hagyni e réteget, mert már tűrőképesége határán van. Az iskola dologi kiadásairól annyit: kétmillió forintos hi­ánnyal zárjuk az esztendőt. Nem lehet tudni, hogy az ener­giaárak emelkedése és a beígért normatíva mennyire lesz szink­ronban. Feltételezések szerint ez is növelni fogja a hiányt. A működési feltételek egyértel­műen veszélyben vannak, oly­annyira, hogy fejlesztésről ál­modni sem lehet. Végül is, ha minden kötél szakad, marad a sztrájk, bár azt sem tartjuk megoldásnak. Ez megint csak a 22-es csapdája, hiszen tovább nehezíti a gazdaság helyzetét. Baczuk Mónika, óvónő: Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a pedagógusok lét­számát csökkenteni kellene, amikor az óvodában még min­dig harmincfős csoportok van­nak, ami ideálisnak a legke­vésbé sem nevezhető. A közal­kalmazotti réteg alulfizetettsé­gével mindenki tisztában van. Amennyiben a sztrájk jelentené a megoldást és ha bármit is el lehet vele érni, akkor természe­tesen egyetértek vele. Kántor Jánosné, óvónő: Ami mindenkit megdöbben­tett, az a létszámleépítésekről szóló hírek. Nagyon magasak a csoportlétszámok az óvodákban és az iskolákban is, amihez szükséges a jelenlegi pedagó­guslétszám. Nagyon nehéz helyzetben vannak az óvodák is, lassan a működésük is ve­szélybe kerül. Bérre és dologi kiadásokra nagyon kevés pénz jut. Új játékokat, a gyerekek foglakoztatásához szükséges eszközöket szinte lehetetlen megvásárolni. Egy szakképzett dadus, aki saját költségén vé­gezte el a 10-11 ezer forintos tanfolyamot, hasonló összeget visz haza havonta. Elvileg a tanfolyam elvégzésével maga­sabb kategóriába kerülnek. Azért elvileg, mert az ezzel járó pénzt csak kevés óvoda tudja kifizetni. Az én fizetésem 14 év után bruttó 26.300 forint, de egy pá­lyakezdő, főiskolát végzett fia­tal körülbelül bruttó 20 ezer fo­rintot kap. Hogy ez a megélhe­téshez nem elég, az biztos. Egyelőre hihetetlen dolognak tűnik, amit az ember a médián keresztül megtud. Egyetértek a követelésekkel, bár az illetményalap ezer forintal tör­ténő emelése sem megoldás. A dologi kiadások megvonása pe­dig merénylet az oktatás ellen. Pálinkás Györgyné, müve- lődésiközpont-igazgató: A pótköltségvetés 70 millió forintot vont el a volt szakszer­vezeti intézményektől. Ennek az az előzménye, hogy támoga­tásunk átkerült a Szabadműve­lődési Alapítványhoz. Tőle von­ták meg az összeget, ő termé­szetszerűleg megvonta intéz­ményeitől. A kérdés, hogy ez a 124 intézmény milyen lépéseket kénytelen megtenni, amennyi­ben ’94 november-decemberé­ben és ’95 januárjában nem kap működéséhez állami támoga­tást. 50 intézmény tervezi tevé­kenységének szűkítését, 36 in­tézménynél elkerülhetetlen a létszámleépítés, 63-an tervezik a tb- és APEH-fizetési kötele­zettségek, 49-en pedig a köz­üzemi díjak fizetésének szüne­teltetését. 24-en az ideiglenes zárva tartás mellett voksoltak, és 20 intézmény kezdeményezte felszámolását. A 70 millió fo­rint elvonása ilyen következ­ményekkel jár. A túlélési idő­szakban 18 intézmény tervezi, hogy eladja eszközeit, csök­kenti a munkaidőt, megemeli a terembérleti díjat és a belépője­gyek árát. Az intézményhálózat körülbelül 33 százalékot kap támogatás szintjén. Ami majd­nem semmi. Nem fedezi a bére­ket sem. Én nagyon tragikusnak érzem a helyzetet. Mi azt vállal­tuk, hogy nem szűkítünk tevé­kenységet, létszámcsökkentést sem tervezünk. Az 50 százalé­kos létszámleépítés már koráb­ban megtörtént. Viszont kérvé­nyezzük a tb- és APEH-fizetési kötelezettség és a közüzemi dí­jak szüneteltetését. Hitelfelvé­teli lehetőségünk nincs, mert a ház gazdátlan, nincs, aki kezes­séget válljon. A tetőt is egy nemzetközi bartercég tagjaként tudtuk helyrehozni. Mi nem kezdeményeztük az intézmény felszámolását, sem ideiglenes zárva tartását. De nagyon sú­lyos a helyzet. Az eddigi támo­gatás mindössze 40 százalékát kapjuk november-december hónapban. A korábbi 470 ezer­rel szemben - amennyi a havi támogatásunk volt - 240 ezer forintot kapunk. Hozzáteszem, a bér és ennek közterhei közel 700 ezer forint. A termek bér­beadásából próbálunk fennma­radni és pótolni a kieső össze­get. Én igazán nem szeretném azt, hogy be kelljen jelentkezni a tb-nél, mert nem tudunk fizetni. Nem akarjuk bezárni az intéz­ményt, amíg tudunk, fizetési kö­telezettségeinknek eleget te­szünk. A másik vonal a közal­kalmazotti sztrájk. Ezzel kap­csolatban teljesen egyhangú ál­lásfoglalás született, amennyi­ben lesz, részt veszünk benne. Szerencsére a központi sztrájk elmaradt. A merev ál­láspontjukat feladni kényszerült felek a tárgyalások további foly­tatása mellett voksoltak. -tbg­Életképek Dél-Franciaországból (1. rész) Ahol negyvenegyféle etnikum él egymás mellett A carcassonne-i épen maradt középkori vár Néhány napja érkezett haza egy küldöttség Dél-Franciaor­szágból, ahová megyei kapcso­latok kialakítása, együttműkö­dési lehetőségek feltérképezése céljából utazott. A meghívás Languedoc-Roussillon régió Regionális Sport- és Művelő­dési Irodájától - személy szerint Enmond Therond úrtól - érke­zett. A delegációval nyolcán utaztunk. Négyen Jász-Nagy- kun-Szolnok megyét képvisel­tük, négyen pedig a Magyar Művelődési Intézet küldöttei voltak. A térség, ahol jártunk - Lan­guedoc-Roussillon régió Dél-Franciaországban, a Rhone folyó és a spanyol határ között terül el. Északon a Francia-kö­zéphegység a természetes ha­tára. A régió öt megyéből áll. Középpontja Montpellier vá­rosa, mely egyben Herault me­gye székhelye is. A régió máso­dik legnagyobb városa Nar- bonne, Aede megye székhelye. E két várost és megyét azért is érdemes megjegyezni, mert re­mélhetően a jövőben - a kap­csolatok bővülésével - több megyénkbeli polgár jut el majd erre a szép vidékre. A régiónak a 18. századig sa­ját nyelve és kultúrája volt. Nagy különbség volt az akkori Franciaországban észak és dél között. A régióban, főleg a spa­nyol határ melletti megyében, erős a katalán hatás, máshol - például Sete kikötőjében és környékén - az olaszok betele­pülése érezhető az építészeten és az emberek mentalitásán is. Emellett nagyon sokan vándo­roltak be Algériából és más, volt francia gyarmatról. Most zömmel a marokkóiak jönnek. Az őslakosok mellett egyre in­kább érződik az ő hatásuk is. A régió központjában, Montpelli- erben, jártunk olyan városne­gyed ifjúsági és művelődési há­zában, ahol a népművelő 41 féle etnikum egymás mellett élésé­ről, annak közművelődési és szociális hatásairól beszélt. A régió gazdasága alapve­tően mezőgazdasági jellegű. Ipara soha sem volt jelentékeny, ma sem az, de annál fejlettebb a harmadik szektor: a szolgáltatá­sok szférája. A mezőgazdasá­gon belül kialakult egyfajta monokultúra. Régen a hegye- ket-völgyeket erdőségek borí­tották, a fákat a hajóépítéshez kitermelték. Majd ahogy növekedett a la­kosság száma, úgy növekedett a mezőgazdaságba bevont terület is. Mivel szinte mindenből ala­csony terméshozam jellemezte a köves vidéket, egyre inkább a szőlőtermesztés és a borászat terjedt el, s ma is ez jellemző a vidékre. 130 pinceszövetkezet működik a régióban. A tenger­parton a halászat volt a megha­tározó Sete város kikötője köz­ponttal. Az ágazat mára vesztett jelentőségéből. A régióban az utóbbi évtize­dekben átalakult a lakosság korösszetétele: a felnőttek kö­zött megnőtt a nyugdíjasok ará­nya, melyet a helybéliek azzal magyaráznak, hogy az északiak itt szeretik eltölteni nyugdíjas éveiket, s ide költöznek, ha nyugdíjba mennek. Montpel­lier-ben 214 ezer ember él. Ha a vonzáskörzet 12 települését is beleszámítjuk, akkor 350 ezren vannak. A város régi, híres egyetemi település. így nem csoda, hogy 60 ezer tanulója van, melyből 45 ezren nem helybéliek. Milyen e régió? A kitermelt fa miatt kopasz hegyei ellenére is szép. Gyönyörű a tenger­partja. Feledhetetlenül szép vá­rosai vannak, melyekben főleg az óvárosi részben csodálkozik a látogató a gótikát és a közép­kort idéző fenséges épületein, szívesen sétál a hangulatos par­kokban. .. E régióban található Franciaország egyik legszebb, épen maradt középkori vára (városállama), Carcassonne is. Kenyeres Sándorné (Folytatjuk) Már hajnal háromkor talpon van A nyugdíjas „csodabogár” A fenti jelzős szerkezet használatára előzetesen kértem enge­délyt Richter Lajostól. Mentséget nem is nagyon kerestem, hi­szen most is úgy érzem, hogy ez a kifejezés nagyon is találó ese­tünkben. Egyrészt azért, mert kötve hiszem, hogy van olyan ember Tiszaderzsen, ebben a kis faluban, aki ne ismerné a 73. életévét taposó Lajos bácsit, másrészt álljon itt az alábbi felsoro­lás választott funkcióiról: ő a tiszaderzsi Nemzeti Parasztpárt, a Földtulajdonosok Egyesülete, a Legeltetési Bizottság és Juhtár- sulás elnöke, és a sportkör tiszteletbeli elnöke. Mindemellett tagja a földkiadó bizottságnak, és hétvégeken sajátosan ízes stí­lusban ő küldi a megyei II. osztályú csapat mérkőzéseiről a tu­dósítást lapunknak. Nem hiszem, hogy gondolta volna felesége, Juliska néni, mikor élete párja 1983-ban nyugdíjba ment, hogy Lajos bácsi a jól megszolgált pihenés helyett még nagyobb fordulat­számon forgolódik majd a kö­zéletben, mint fiatalabb korá­ban. Először erről faggattam a galambősz hajú aktív nyugdí­jast.- Lajos bácsi! Felesége gyakran zsörtölődhet e miatt a felfokozott tempó miatt. No meg maga sem éppen a halk modo­ráról híres. Megszokta már az asszony?- Meg, meg, bár a sok ciga­retta miatt gyakran szokott mérgelődni. Hajnal háromkor felkelek, s miután megiszom a vizemet, a kávét, azonnal rá­gyújtok. Ezután már csak tejet iszok. Persze a bagó megy, mert ekkor intézem a válasz­tott funkcióimból adódó hiva­talos dolgaimat. Nem akarok dicsekedni, de kárpótlási ügyekben több mint száznegy­ven esetben segítettem az is­merőseimnek. Ez a „papír­munka” eltart reggel hétig. Ekkor etetem meg a bankái­mat. Huszonkettő van most be­lőlük, de lehet, hogy a bárá­nyok közül most leadok egy- párat. Ezután nyakamba ve­szem a falut. Elindulok a dol­gaimat intézni. Bemegyek az önkormányzathoz ... stb.- Nem állítom azt, hogy un­ják már, de azt mondták, hogy elég gyakori vendég ott mosta­nában. A hivatalban is olyan nagyhangú?- Hát...?! Néha igen, de aki ismer, az tudja, hogy én soha nem akarok senkit meg­sérteni, soha nem akarok sen­kinek rosszat tenni. Most kü­lönben a jelölőlistákat egyez­tettük.- Csak nem akar még képvi­selő is lenni? 73 éves fejjel már van elég funkciója!- Miért is ne? Többedma- gammal a jelöltek közül a Nemzeti Parasztpárt támogatá­sával én is indulok.- Tételezzük fel, hogy megvá­lasztják. Mit tartana a legfonto­sabb feladatának?- Hogy rend és fegyelem le­gyen végre ebben a faluban, mert az elmúlt években, a pol­gármester körüli hercehurca miatt az egész ország előtt le­járattuk magunkat.- Ennyi elég is most a politi­kából - kijelentésemre Juliska néni megértőén bólogatott -, úgy hiszem, jobb, ha a kétkezi elfoglaltságait vesszük sorba.- Tizenkét hektár földem van, 3 hektáron már elvetettem a búzát, a többi felszántásával pedig most végeztem. Tehát nyugodtan várhatom a tavaszt. Idén különben 50,4 mázsa bú­zám és 51,3 mázsa árpám volt hektáronként. Összesen 268 mázsát arattam belőlük. Csak a kukorica lett satnyább az aszály miatt.- Mi a parasztember legna­gyobb baja itt, Derzsen?- Jóformán lova és ekéje sincs, nemhogy traktorról, ve­tőgépről, kombájnról beszél­jek. így aztán kénytelen bér­munkában dolgoztatni, ami elég drága. Nekem ötezer fo­rintért szántottak fel egy hektár földet. A felvásárlási árak is nevetségesen alacsonyak. Ba­góért dolgozik, aki növény- termesztéssel, állattartással kí­ván foglalkozni ebben a falu­ban. Pedig legtöbbünknek csak ez jelentheti a megélhetést. Lajos bácsi, akiről már Moldova György is írt novel­lát, sajátosan ízes stílusában még jó sokáig traktált: az időt visszapergette egészen a má­sodik világháborúig, ahonnan hadifogolyként tért vissza. Szó esett ötvenhatról, majd a kon­szolidáció éveiről. A beszélge­tés akkor vált igazán oldot- tabbá, amikor nagy szerelme, a foci került terítékre. Az még hozzátartozik a felsoroláshoz, hogy a jó öreg több évtizeden keresztül volt a megyei focipá­lyák szigorú játékvezetője, amiért nem is oly rég, „arany­síp” kitüntetés után a megyei szövetség is elismerte munká­ját. Szóval nagyon gyorsan tel­tek a lapok a jegyzettömböm­ben, mégis meg kellett ígér­nem neki, hogy több részletre a későbbiekben visszatérünk. Most csak azt szerettem volna bebizonyítani, hogy La­jos bácsi „csodabogársága” - közéleti aktivitása, életkedve - mindenki számára példa értékű lehet. Még akkor is, ha hibázik néha a jó öreg ... P. M. Lajos bácsi, az elmaradhatatlan cigarettával

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents