Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-03 / 259. szám
1994. november 3., csütörtök Hazai tükör 3 Olasz vacsoraest A firenzei Ristorante L’Al- pino és a szolnoki Ristorante Da Michele éttermek olasz vacsoraestet rendeznek november 4-én és 5-én este 19 órától. Mindkét alkalommal olasz mesterszakácsok szolgálnak fel kétféle - egyenként hatfogásos - menüt. A jóféle vacsorához természetesen aperitif és bor is tartozik. Hogy az estek során né csak az evés művészetének hódoljanak a vendégek, hanem Fortuna szerencseasszonynak is, az olasz vacsoraest vendégei között az olasz Demidoff Viaggi és a szolnoki Nádas Tours utazási irodák egyhetes, négyszemélyes apartmant sorsolnak ki tombolán Sardegna szigetére. Részletes tájékoztatót kérni és jelentkezni a Ristorante Da Michele étteremben lehet Szolnokon, a Petőfi út 6. szám alatt (telefon: 56/421-242). TELEVÍZIÓK NYUGATRA. A jászfényszarui Samsung az idén már nagy mennyiségben szállít az Európai Unió országaiba színes televíziókat. A 160 főt foglalkoztató üzem előreláthatólag 150 ezer készüléket gyárt az idén, melyből 100 ezret szállítanak az unió országaiba. -Mészárosod/ dolgoztak az újszászi rendőrök” Még a föld alól is előkerítették 1 •• •• •• A J 1 II •• II J a körözött bunozot Újabban a közbiztonság helyzetét a „szubjektív biztonság- érzet” minőségével is - azaz, hogy mit tapasztal a saját bőrén a lakosság - szokás jellemezni. A napokban egy újszászi polgár osztotta meg szerkesztőségünkkel lakóhelyének közbiztonságával kapcsolatos - ezúttal kedvező - tapasztalatait. Jól dolgoznak az újszászi rendőrök - újságolta. Régész muzeológussá avatása A közalkalmazotti törvény előírja, hogy frissen végzett, diplomás szakembereket egy évig csak szerződés alapján, gyakornokként lehet alkalmazni. Az újnak minősíthető törvény természetesen kiterjed a múzeumok munkatársaira is. Az előírt egy év alatt a gyakorlatban is tanúsítani kell a friss diplomás néprajzos vagy régész kollégáknak rátermettségüket, elhivatottságukat, le kell tenniük a jövőjüket jelentő „bizonyítványukat”. A szolnoki Damjanich János Múzeumban a napokban - elsőként az ország hasonló intézményei közül - a Múzeumi Tanács nyilvánosan minősítette Polgár Zoltán régészjelölt munkatárs egyéves gyakomoktevé- kenységét. Megállapították, hogy tizenkét hónapos munkássága idején hatékonyan gyarapította a megyéről szóló régészeti ismeretáhy'a|ót, míhdenekeJőtí az Árpád-korról . A 4-es számú fő közlekedési útvonal Szolnokot elkerülő szakaszának építése során két Árpád-kori falu maradványaira bukkant. Aktív szereplője volt a 3400 darab Árpád-kori, valamint azt megelőzően a jászalsószentgyörgyi, közel 25 ezer darab Zsigmond korabeli ezüstdénár feltárásának és megmentésének. Nevéhez fűződik - munkatársaival együtt - a nagykörűi ásatás, ahol Árpád-kori házak maradványait tárták fel, és folytathatnánk a sort. A szakértő „zsűri” igen értékes teljesítményét figyelembe véve, Polgár Zoltán hivatásos régészt muzeológussá nyilvánította. A ranglétrán előrelépő szakember a megyében marad, és továbbra is főként az Árpád korabeli kutatásokkal, ásatásokkal kíván foglalkozni. A héten a Jászberény mellett lévő homokbányában lát munkához, ahol bejelentés alapján tíz Árpád-kori sírt találtak; s nyomába ered a feltehetően meglévő további síroknak is. A téli időszakban, amikor nincs lehetőség ásatásokra, az eddig összegyűlt tekintélyes mennyiségű Árpád-kori leletanyag feldolgozását kezdi meg.-endrészA hegedűkészítő-mester Az idei Musikexpón a látogatók többsége nagy figyelemmel kísérte, hogyan készül a hegedű, a brácsa vagy ne adj isten, a cselló. Erős János hangszerkészítő kisiparos Győrben él és dolgozik családjával együtt. Miután megismerkedtem a szimpatikus mesterrel, elbeszélgettem vele.- Tudja, az én eredeti szakmám autószerelő és hegesztő - kezdi a mester. A gimnáziumi érettségi után műszaki főiskolát végeztem, ezt követően Budapesten, a Műszaki Egyetemen műszaki tanári oklevelet szereztem. Kilenc évet dolgoztam az NDK-ban, s ez idő alatt Frieder Schödel drezdai hegedűkészítőnél elsajátítottam a hangszer készítésének alapjait. 1981 -ben családunk végleg visszatért Magyarországra, azóta fáradozom vizsgázott hegedűkészítőként a hangzás és az esztétikai kivitelezés folyamatos tökéletesítésén. Ahogy elnéztem, hogyan formálódik Erős János keze alatt a hegedű, arra gondoltam: ha a megyében élne, olvasóinknak is bemutathatnánk a hegedűkészítés fortélyait egy képriportban. Mit tesz a véletlen:- Tudja, én Győrben lakom, de Szolnok megyeinek érzem magam - mondja. Tiszaföldvá- ron születtem, ott jártam iskolába, a testvéreim és rokonaim még ma is ott élnek. Évente többször is hazalátogatok. Ha van kedve, jöjjön el Győrbe, a műhelyembe. Ott meglátja, hogyan készül a cselló, a hegedű vagy a brácsa, de a különbséget is érzékeli majd a diák-, zenekari, művész- és szólistahangszer között. A látogatást megígérem, már csak azért is, mert én is Tiszaföldváron születtem. Kép és szöveg: Nagy Zsolt Idősek, szenvedélybetegek intézete nyílt Újszászon A felvétel a Musikexpón készült a mesterről, munka közben Új intézet működik az újszászi volt pszichiátriai osztály helyén. Mint az ismeretes, a községben korábban a megyei kórház pszichiátriai osztálya működött, amelyet Szolnokra költöztettek. Az így felszabadult épület sorsáról a megyei ön- kormányzat úgy döntött, hogy olyan szociális és rehabilitációs tevékenységnek ad . otthont, amilyen a megyében még nem létezik. Mint Szalóki Miklós megbízott igazgató elmondta, az új intézet önfenntartó. A központi állami költségvetésből a gondozottak létszámának megfelelően támogatást kap. Ezt egészíti ki a működési bevétel: a gondozásért személyenként havi 8 ezer forintot kémek. Az intézet több funkciót is elvállalt. Fő profilja a mentálisan leépült időskorúak gondoMartfű Korábban fizették vissza a kölcsönt Martfű idei, évi költségvetése több mint 402 millió forint. Az első félévben az egészségbiztosítási pénztártól és egyéb állami feladatokra még kaptak pénzt, így végül is több mint 420 millió forinttal gazdálkodhat az önkormányzat. Ebből az első félévben több mint 265 milliót költöttek el. Azok a bevételek, amelyeknek be kellett futniuk az ön- kormányzathoz, összességében kedvező képet mutatnak. Elsősorban a víz- és csatornadíj befizetése akadozik: itt vannak mulasztások. A helyi adókat is megfelelően fizették az első félévben. Azokat a feladatokat, fejlesztéseket, építkezéseket, felújításokat, amelyeket terveztek, végrehajtották, illetve ezek befejezés előtt állnak. A beruházások között elsőként említhető a ravatalozó, amelyet a napokban adtak át. Az idei tervek között szerepelt többek között a kábeltévé-hálózat kiépítése és fényjelző lámpák elhelyezése a Május 1. úti csomóponton. Ezenkívül költöttek még járda- és útépítésre. A városháza kivitelezési munkái is megkezdődtek. Az eddigi hónapok pozitív mérlegéhez tartozik, hogy az önkormányzat az év végéig szóló hitel-visszafizetéseinek eleget tett az első félévben, így jelentős kamatterhektől szabadult meg. Állami támogatást kaptak a cipőipari szakmunkásképző kollégium felújítására, a vízműgépház kialakítására és ivó- vízvezetékre, szennyvízcsatorna és derítő építésére.-pézása, akiknek ellátása a meglévő szociális otthonokban gondot okoz. Fogadnak időskorú szenvedélybetegeket is (elsősorban alkoholbetegeket). Terveznek kialakítani idősek számára egy általános szociális részleget. Rehabilitációs feladatuk is van. Segítséget szeretnének nyújtani rokkant- nyugdíjasoknak, egészségük helyreállításában és abban, hogy újra aktívak lehessenek, akár munkába is állhassanak. Az intézet 200 gondozottat tud ellátni - 95 munkatárssal, szakemberrel dolgoznak. Akik szeretnék igénybe venni ezt a gondozási formát, vagy hozzátartozójukat rászorultnak vélik, azoknak a helyi önkormányzatot kell felkeresniük. Az itt kapott beutaló határozattal lehet a/ intézetbe bekerülni. -péKaizer Imre századostól, az Újszászi Rendőrőrs parancsnokától érdeklődtünk, milyen események adhattak különös okot arra, hogy olvasónk munkájukról ilyen pozitívan vélekedjen. Áz elmúlt hónap, csakúgy, mint a többi, meglehetősen mozgalmas volt - tudtuk meg. Több körözött személyt fogtak el, rendőrkézre kerültek a szászbereki csirketolvajok is, a vadászokkal és a téesz képviselőivel pedig közös akciót szerveztek az orvvadászok ellen. Azt, hogy például egy jogerősen elítélt embert, akit már tárt kapukkal vár a börtön, nem is olyan könnyű megtalálni, az október közepén történt eset is hűen bizonyítja. A 34 éves zagyvarékasi férfit rablás miatt ítélték öt év szabadságvesztésre. Mivel a börtönben nem jelentkezett, ezért adtak ki ellene körözést. Lakhelyén persze hiába is érdeklődtek utána, ugyanis az együttérző családtagok, ha tehették volna, még a csillagot is letagadták volna az égről. Állításuk szerint semmit sem tudtak a keresett férfiről, egyszerűen otthagyta őket. A családi titoktartás ellenére az egyik - meglehetősen különös véget ért - rutinellenőrzés végül mégis eredményre vezetett. A rendőrök ismét a már sokat látogatott ház ajtaján kopogtak. Gyanús volt számukra, hogy odabentről férfihang szűrődik ki. Az igencsak sokára megnyíló ajtóban az asszony közölte, hogy változatlanul nem tud semmit a férjéről. A zsaruk. akik a válaszon egy cseppet sem lepődtek meg, nem tettek le szándékukról: kutatni kezdtek a bűnöző után. Amikor a konyhában az asztal mellé léptek és a padló különös módon kongott, már érezték, sínen vannak. Miután felszedték a könnyen mozdítható padlót, egy gödörre, a keresett férfi búvóhelyére bukkantak. A föld alól előkerített férfi nem tehetett mást, mint hogy a gondosan, már előre összekészített holmiját magához véve a rendőrök társaságában búcsút intsen hitvesének. A lefülelt csirketolvajokat a „különös kegyetlenséggel elkövetett” lopásaik tették a nyomozók számára emlékezetessé. A 15 csirkét úgy vitték el a zagyvarékasi téesz telepéről, hogy a szerencsétlen szárnyasoknak egyszerűen letépték a fejét. Erre állítólag azért volt szükség, hogy a tolvajok által megbolygatott madarak ne csapjanak a kelleténél nagyobb ricsajt, miközben hazaszállítják őket. Hasonló elővigyázatossággal bántak el a jászladányi malacokkal is. A jószágokat először kalapáccsal vagy fejszével fejbe kólintották, csak ezt követően szúrták meg őket, hogy kivé- rezzenek. Az állattolvajok között - akjk a főkolomposokhoz csapódva részt vettek az akciókban - több olyan polgár is akad, akik tisztességes munkával keresik kenyerüket. így szinte érthetetlen, hogy ezen elkövetők az élelemszerzés illegális módjával miért tették kockára jó hírüket és büntetlen előéletüket. h. r,v.--------X v-XS-tv...'........ . $SÍÍ«B«5S>> M - wm. y § CITADELLA MESEVEMT KÁRPÓTLÁSI JEGYEZHETŐ'. i : ' ****%£$* KÁRPÓTLÁSI JEGYE UJ ELETRE CSERÉLJE KÁRPÓTLÁSI JEGYÉT CITADELLA RÉSZVÉNYRE!- törzsrészvény: - elsőbbségi részvény: • készpénz nélkül • készpénzért • kárpótlási jegyéért 165%-ot • elsőbbségi osztalék adunk • visszavásárlási bankgarancia Mindkét értékpapír a befektetett összeg erejéig, de legfeljebb az összjövedelem 30%-áig ADÓALAP-CSÖKKENTÉSRE nyújt lehetőséget. A kárpótlási jegyek csak 3 évig kamatoznak Bővebb felvilágosításért forduljon az IBB Értékpapír Rt. (266-9135, 267-2579) és a City Broker (212-2798) munkatársaihoz. (Kérjük, olvassa el a hivatalos tájékoztatót!) Jegyzési helyek: City Broker Kft. Bp. II. Ady Endre u. 19., Bp. V. Ferenciek tere 10. (IBUSZ Központi Iroda); IBB Rt Bp. V. Vármegye u. 11-13.; AGROBANK Rt. fiókjai: Baja, Balatonfüred, Barcs, Békéscsaba, Beled, Budapest, Csurgó, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Fertőd, Gyermely, Győr, Kalocsa, Kaposvár, Kapuvár, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Keszthely, Kőszeg, Mátészalka, Mezőkövesd, Miskolc, Mór, Nagykanizsa, Pacsa, Paks, Pápa, Pásztó, Pécs, Sárbogárd, Siófok, Sopron, Szarvas, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szentgotthárd, Szolnok, Szombathely, Tata, Veszprém, Zirc; City Broker szervezésében a Dunaholding Hálózat: Baja, Békéscsaba, Debrecen, Hódmezővásárhely, Gyöngyös, Kalocsa, Kaposvár, Kecskemét, Orosháza, Paks, Pécs, Salgótarján, Sopron, Szarvas, Szeged, Szentgotthárd, Székesfehérvár, Tatabánya, Vác, Zalaegerszeg. K------------------------------------Kérem, kü ldjenek részemre bővebb tájékoztatást! tel.: ................................................................................................................................................ K érjük a kupont az alábbi címre visszaküldeni: IBB Rt. 1062 Budapest, Vármegye u. 11-13.