Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-21 / 274. szám
1994. november 21., hétfő SportExtra 11 Cselgáncs, serdülő országos bajnokság A gyengébbik nem is erős volt A serdülő korcsoportú qsel- gáncsosok idei versenyévadjának egyik legjelentősebb állomásának, az országos egyéni bajnokságnak Esztergom adott otthont a hét végén. Mind a fiúk, mind a lányok mezőnye rendkívül sűrű, kiegyensúlyozott volt. Ahol a létszám engedte, egyenes kieséses formában zajlottak az összecsapások, máshol körmérkőzésen döntötték el a helyezések sorsát. A Szolnok Városi Sportiskola öt fiú judokája tervezte, hogy leteszi névjegyét az országos bajnokságon. Sajnos a leginkább esélyesnek tartott ranglista vezető, Farda Miklós három hete kezét törte, így kénytelen volt kihagyni a viadalt. Távollétében Kovács Imrére (48 kg) várt a feladat, hogy a hőn áhított érmet Szolnokra szállítsa. A kiváló ifjúsági sportoló, aranyjelvényes minősítéssel rendelkező cselgáncsos - idén összesen tíz érmet szerzett a különböző ifjúsági, serdülő nemzetközi és országos versenyeken - öt mérkőzéséből négyet Fekete Zsuzsi tavalyi aranyát idén ezüstre váltotta megnyert, egyet elveszített, ezzel a harmadik helyen végzett. Hnisz Dénes és Kiss Tibor (57 kg) egyaránt három győzelmet aratott és kétszer szenvedett vereséget, ezzel a legjobb nyolc között búcsúztak a folytatástól. Utóbbi védelmében azonban el kell mondani, torokgyulladása miatt az elmúlt hetet kénytelen volt kihagyni, ezért szemmel láthatóan erőnléti gondokkal küszködött a végén. Török Levente (57 kg) két veresége közt mindössze egyszer nyert, és ez kévének bizonyult a továbblépéshez. Majzik László (55 kg) csupán egyszer lépett tatamira, vesztett, és kiesett. A Szajol-Bodex Judo Klub szakvezetése Fekete Zsuzsa (32 kg) éremszerzésében bízott. A tavalyi „diák-A” magyar bajnok kislány új korosztályában és súlycsoportjában nem okozott csalódást, egy év kitartó, szorgalmas munkája után, remek teljesítménnyel ezüstérmet szerzett. Először Illyés Orsolyát (Beremend) kaszáló csípődobás utáni leszorítással verte, majd felemás bírói döntéssel vesztett Székely Gabriellával (UTE) szemben. Mukli Petrát (Paks) passzivitás miatt leléptették ellene, ezt követően pedig Illyés Anikót (Kaposvár) yuko értékű kaszáló csípődobással győzte le. Csemyánszki Éva egy győzelem mellett két vereséget szenvedett, ezzel hetedik, pontszerző helyen végzett. (G. J.) Női kézilabda NB l/B, Keleti csoport Izgalmas végjátékban szerzett győzelem Jászberényi TKF DSE-KÖVAC 21-20 (12-10) Jászberény, 150 n. V.: He- gyesi, Kisfalvi. JTKF DSE: ZSIBÓK - Pesti 2, Fekete 2, Farkas 1, Viczián 3/1, Debre 4, Szenczy 3. Csere: Gyarmati (kapus), KRISZTÓF 6. Edző: Ugrin György. Kiállítás: 10, ill. 0 perc. Büntető: 1/1, ill. 2/2. A lendületesen kezdő hazaiak Krisztóf és Debre találataival már a második perc végén kétgólos előnyre tettek szert. Lassan magára talált a fővárosi csapat, és a folytatásban igazolta jó hírét. A 8. perc elején Bereczki átlövése után 4-4-nél Ugrin mester kapust cserélt, de az első félidőben Gyarmati sem tudott igazán mit kezdeni a KÖVAC átlövőinek bombáival. Fej fej mellett haladt a két együttes egészen a félidő hajrájáig. A játékrész utolsó két percében 10-10 után a JTKF DSE játékosai összpontosítotak jobban, és Viczián, valamint Debre góljai jászberényi előnyt eredményeztek félórányi játék után. A második félidő elején úgy tűnt, Feketéék gyorsan döntésre viszik a dolgot, akár legutóbb a jánoshalmaiak ellen. Négy hazai gólra ugyanis egyetlen vendégválasz sem érkezett, s a 37. percben az addigi legnagyobb különbség - 16-12 volt a két csapat között. A remekül küzdő fővárosiak azonban nem adták fel, és Bátovszki, valamint Bereczki átlövéseivel ismét felzárkóztak. Komoly zavart okozott a hazaiak játékában, hogy Krisztófot a mezőnyben egy az egyben kifogták, nem volt, aki gólt lőjön. Hosszú ideig nem tudott ellenfele kapujába találni a jászberényi gárda, az 52. percben a KÖVAC egyenlített. Ekkor 18-18-nál született a mérkőzés gólja. Szenczy a bejátszást egy kézzel vette át, majd a másik kezébe varázsolta a labdát, s a következő pillanatban már a kapu bal sarkában pihent a játékszer. Közben persze húzták-vonták, de ez sem zavarta. Krisztóf hálószaggató góljával kettőre nőtt ismét a különbség, de 20-18 után is maradt még izgalom. Berey szépített, majd a kapufa segítette ki a második félidőben remekül védő Zsibókot. A másik oldalon viszont másfél perccel a találkozó vége előtt Kri“- szóf újfent betalált Baráth kapujába, s ezzel végleg eldőlt a két pont sorsa. Bátovszki már csak szépíteni tudott, s így a találkozót kettős emberhátrányban befejező jászberényiek értékes győzelmet arattak a jó játékerőt képviselő fővárosiak ellen. Szántai Dühöng a nemzetközi úszószövetség A Nemzetközi Úszó Szövetségben (FINA) nem örülnek annak, hogy az amerikai Chicago Tribune „kiszellőztette” a római világbajnokságon a női 400 méteres gyorsúszásban aranyérmet nyert kínai Yang Aihua doppingtesztjének eredményét. A B-próba elvégzésére ugyanis csak a napokban kerül sor.- Igen, az A-próba pozitív eredményt hozott - közölte Gunnar Wemer, a FINA főtitkára. - De a hír ilyetén tálalását nagyon szerencsétlennek tartom. A B-próbát még csak most fogjuk elvégezni. Addig senkiről sem lehet kijelenteni egyértelműen, hogy doppingolt. Wemer azt is elmondta, hogy levelet írt Allan B. Ri- chardsonhoz, az orvosi bizottság vezetőjéhez, és magyarázatot követel tőle. Az amerikai sportdiplomata volt ugyanis, aki állítólag a Chicago Tribune-t tájékoztatta. ■ - Öt teszt eredménye még nem világos, de Yang Aihua egyértelműen doppingolt. Efe- lől semmi kétség - jelentette ki Richardson. A FINA szeptember 30-án és október 9-én összesen 33 versenyzőt ellenőrzött Hirosimában az ázsiai játékok helyszínén. Az eredményeket Tokióban elemzik. Az ellenőrzöttek között vannak a kínai úszónők is, akik Rómában 12 aranyérmet nyertek. Amennyiben Yangnál a B-próba is pozitív lesz, a 17 éves úszónő kétéves eltiltásra számíthat. Kaszparovék Sabatini a másik döntős Döntetlennel kezdte meg szereplését a franciaországi Lyon városában zajló sakk Bajnok- csapatok Európa Kupája nyolcas döntőjében a Honvéd-Me- diflóra csapata. Az első összecsapáson nehéz ellenfelekkel szemben ülhettek asztalhoz a magyarok, hiszen a Bosna Sarajevo csapata olyan világsztárt is felvonultatott, mint a profi sakkszervezet (PCA) világbajnoka, Garri Kaszparov. A mérkőzés 3:3-as döntetlennel ért»- véget, s mivel a magasabb táblák eredményessége döntött, az éremharcban a bosnyákok voltak a továbbiakban érdekeltek. Az első táblán Almási Zoltán Kaszparov ellen vezette a világos bábukat, de időzavarba került, amit világklasszis vetély- társa ki is használt. Pintér József sötéttel ért el döntetlent Szokolov ellen, Horváth József és Nikolic párharca döntetlennel zárult, csakúgy, mint Tolnai Tibor összecsapása Azmajpa- rasvilivel. Az egyetlen magyar győzelmet Horváth Csaba érte el Kurajicával szemben, a hatodik táblán Petrán Pál osztozott a ponton Dizdareviccel, így lett 3:3 a végeredmény. A dekoratív argentin figyelni fog a csendes amerikaira A New York-i Madison Square Gardenben lebonyolították a női teniszezők Mesterek Tornájának másik elődöntőjét is. Ismert, a fináléban a 18 éves amerikai Lindsay Davenport biztosította elsőként a helyét, legyőzte a francia Mary Pierce-t. Az amerikai leány (a 7. kiemelt) az argentin Gabriela Sabatini ellen fog ütőt a döntőben. A dél-amerikai teniszezőnő az első, elveszített szett után beleerősített, és simán győzte le japán riválisát: A második elődöntő: Gabriela Sabatini (argentin)-Kimiko Date (japán, 8.) 4:6, 6:0, 6:3. Lejátszották a páros döntőjét: Gigi Fernandez, Natalja Zvereva (amerikai, fehéroroszj-Arantxa Sánchez-Vicario, Jana Novotna (spanyol, cseh) 6:3, 6:7, 6:3. Számos hozzáértő azt tippeli, Sabatininek könnyű dolga lesz Davenport ellen. A hazaiak teniszezőnője (második éve hivatásos versenyző) nemcsak azzal tűnik ki, hogy 190 centis magasságával férfiakra emlékeztető termetű, de hallatlan nyugalmával is.- Kedvelem a Virginia Slims-rendezvényeket mondta el a csendes amerikai. - Nincs olyan „felhajtás”, mint például az Egyesült Államok nyílt bajnokságán. Utóbbit kifejezetten utálom, hiszen egyfajta hajsza az. Órákat tölt el az ember, amíg a szállóból odaér a színhelyre; lökdösődés, tumultus, szenzációra vágyó újságírók...- Sabatini ellen mit vár?- Győzelmet. Novotna és Pierce után ő is verhető. Síbörze a szolnoki Ságvári Művelődési Házban Csak a pénztárca szabott határt A hidegebb évszak közeledtét mi más bizonyíthatná jobban, mint a téli sporttal kapcsolatos vásárok, csereberék sokasága? Nos - minden év hasonló időszakának megfelelően -, idén is síbörze keretében mazsolázhattak az érdeklődők, melynek a szolnoki Ságvári Művelődési Központ szolgált „menedékül”. Belépve az ódon falak közé, lép- ten-nyomon érdeklődőkbe botlott az ember, akik óriási választékkal találták magukat szemben. Sílécek, kötések, bakancsok, síruhák, használtak, újak, egyszóval volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Ráadásul a pénztárcához mérten lehetett vásárolni, hiszen különösen a többéves, ám jó állapotú sportfelszereléseket elérhető áron kínálták. A tehetősebbek sem panaszkodhattak, ugyanis súlyos tízezrekért már világszínvonalú Atomic, Head, Rossignol, Tyrolia vagy akár Fischer síléceket pécézhettek ki maguknak. Sőt, az igazán ínyencek síoktató videofilmeket is megtekinthettek, melyek különösen a testnevelőket ejtették rabul, akik már javában tervezik, szervezik a sítáborokat. Nos, a sláger még mindig a Tátra, azonban - az elmúlt év sikerein felbuzdulva - egyre többen választják Nagybányát (Románia), ahol a Magosa hegyen lévő, jól kiépített turisztikai központban 1994 telén is ezrek fordultak meg. Az iskolák képviselői gyakran jutnak tudathasadásos állapotba, különösen ami a felszerelések beszerzését illeti. Bérlés vagy inkább új sílécek vásárlása? Mindkettő mellett szólnak érvek, ám ha figyelembe vesszük, hogy három-négy éven belül megtérül az új, akkor talán mégis érdemes összehúzni a „nadrágszíjat”. Ellenben a bérlés hívei joggal kontráznak: miért vásároljunk újat, mikor a diákok - legtöbbje kezdő - hamar „tönkrevágják” a súlyos ezrekért beszerzett sporteszközöket? így nem marad más: mindenki legjobb belátása szerint cselekszik. A Szolnok Városi Sportcentrum ez évben is megállapodott az Euro-Elite Kft.-vei - mellyel a síbörzén is találkozhattunk ezért ’95. január 8-tól március 5-ig ismét - heti váltásokkal - Nagybányán síelhetnek a tanintézetek diákjai. Visszakanyarodva a síbörzéhez, szomorúan konstatáltuk, hogy futólécet csak elvétve kínáltak megvételre, pedig az asztallap simaságú Alföldön helyben lehetne alkalmazni. Az okok leginkább a néhány hétre korlátozódó havas idényre vezethetők vissza, azonban - bármennyire hihetetlen - kényelmi szempontok is közrejátszanak a karcsúbb lécek mellőzésében. Egyszerűen arról van szó, hogy komfortosabb a síelés alpesi változata, hiszen jóval nagyobb fizikai igénybevételnek vannak kitéve mindazok, akik önerőből kívánnak „közlekedni”. Nem lehetünk telhetetlenek, ezért annak is örülnünk kell, ha a téli hónapokból néhány hetet a környező országok (Szlovákia, Románia, Ausztria) lankáin töltenek el - lehetőleg családostól - a leghidegebb évszak szerelmesei. Nos, az idei szolnoki síbörze megfelelő választékot nyújthatott az érdeklődőknek, hiszen helyben, pénztárcához mérten vásárolhatott minden korosztály. Testépítő-világbajnokság Gerőcs, a magyar fecske Jégkorong NHL-katasztrófa Az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) rajtjának időpontja továbbra is kérdőjelekkel tarkított. A kollektív szerződés elkészítésének szándékával zajló egyeztető tárgyalások nem vezettek eredményre, csupán annyi tisztázódott, hogy ha egyáltalán sikerül elkezdeni a szezont, akkor is lényegesen kevesebb mérkőzésen lépnek majd jégre a csapatok. Az „NHL-katasztrófa” 48. napján úgy határoztak a liga vezetői, hogy minden együttes legfeljebb 30 alkalommal korcsolyázhat hazai jégre, és ugyanennyi összecsapást vív majd idegenben is. A tény azonban az, hogy eddig 267 mérkőzést halasztottak el az 1994/95-ös szezonban, és az érdekellentétek nem engedik látni az alagút végét.- Amennyiben januárig nem sikerül elkezdeni a küzdelemsorozatot, az NHL akár elmaradt- nak is nyilváníthatja a szezont. Különlegesen sürgető tehát a megegyezés, legkésőbb decemberben - nyilatkozta Gary Bettman, a liga elnöke. Kajak-kenus támogatás A főváros XI. kerületi ön- kormányzata érdekes módját választotta a sporttámogatásnak. Amint Bánhegyi Emil polgármester elmondta: a tervek szerint több millió forintért megveszik a Bp. Spartacus vízitelepét, amely kerületükben, a Vízpart utcában található. Végleges döntés a közeli napokban várható. Férfi kézilabda Éles József is helyet kapott a kézilabda-világválogatottban - derül ki a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) által kiadott kommünikéből. Az elit kézilabdásokból álló csapat december 21 -én vív barátságos mérkőzést Egyiptommal Kairóban. A világválogatott: Mats Olsson (svéd), Andreas Thiel (német) - kapusok, Éles József, Dmitrij Torgovanov (orosz), ír- fan Smaijlagic (horvát), Bjarki Sigurdsson (izlandi), Per Carlen (svéd), Nikolaj Jacobsen (dán), Öle Gjekstad (norvég), Valerij Gopin (orosz), Martin Rubin (svájci), Magnus Andersson (svéd), Jackson Richardson (francia) - mezőnyjátékosok. Ezen a héten Kínát veszik célba a világ legizmosabb férfiúi: az ázsiai ország ad otthont ugyanis az erősebbik nemet képviselő amatőr testépítők idei egyéni világbajnokságának. A nagy távolság és a nem kevésbé tetemes költségek miatt az egyre inkább „muszklisodó” magyar body-building jelesebb versenyzői közül csupán egy, Gerőcs Tibor lehet jelen a vb-n. A tavaly tavaszi budapesti Eu- rópa-bajnokságon a legnehezebbek kategóriájában bronzA papírforma tökéletesen beigazolódott. A 18 éves korú labdarúgók Európa-bajnoki selejtezői során a 15. csoport kör- mérkőzéses küzdelmét Anglia nyerte. A Wycombe-ból és Rea- dingből érkező eredményeket hiába várta a honi sportági vezetés, azokat ugyanis nem jelentették. Még szerencse, hogy Piski Elemér, a magyar ifjúsági futballválogatott szövetségi mestere ott volt a helyszínen. Haza- érkezte után tájékoztatatást adott az eredménylistáról. Ezek szerint: Anglia-Szlovénia 3-0 (2-0), Szlovénia-Lettország 2-0 (1-0), Anglia-Lettország 0-0. Piski nem ok nélkül „kémkedett” Albionban, Magyarország ugyanis Angliával küzd meg 1995-ben. A két összecsapás alapján jobbik gárda ott lesz a jövő nyári kontinensbajnoki Az amerikai Michael Moorer a jelek szerint elvesztette korábbi határozottságát. A nehézsúlyú profi ökölvívás WBA és 1BÉ világbajnoki címéért november 5-én Las Vegasban vívott ringcsata tizedik menetében a 45 esztendős honfitárs, George Foreman félelmetes jobb keze minden tekintetben lesújtóan hatott rá, mert kijelentette: a kiütéses vereség után nem veszi fel többet bokszkesztyűit. Moorer elkeseredése érthető volt, hiszen pályafutása addig töretlenül ívelt felfelé, áprilisban Evander Holyfield kihívójaként elhódította a két világ- szervezet bajnoki címét, és 35 profi mérkőzéséből egyet sem veszített el. Ezután érte a nagy meglepetés: a sportág még minérmet szerzett testépítő azóta egyszer sem állt nagyobb versenyen a nyilvánosság elé, mondván: minden erejével, elszántságával az 1994-es világ- bajnokságra készül. Most eljött a vizsga ideje. Nagy kérdés, milyen lesz a „bizonyítvány”, mennyire sikerül eredményesen helytállnia az - ígérete szerint élete csúcsformájával előrukkolni igyekvő - magyar izomóriásnak a világ nehézsúlyú amatőr body-buil- der kiválóságai között. döntőben, ahol nyolc válogatott érdekelt. A szövetségi edző azzal kezdte összefoglalóját, hogy várhatóan 1995. március 29-én (itthon kezdenek Tormáék), majd április hatodikán (ez a visszavágó napja) lép zöld gyepre gyepre a magyar válogatott. Az Éurópai Labdarúgó Szövetség (UEFA) e két terminust ajánlotta.- Szóban meg is egyeztem az angolokkal a két dátumról, de ahogyan az illik, ezt faxváltással vagy levéllel kell megerősítenie mindkét félnek - mondta Piski Elemér. - E két napon A válogatottunk Európa-bajnoki selejtezőt vív. Előnyös a helyzetünk, hiszen a klubok könnyebben adják majd ki az én játékosaimat is, lévén, hogy akkor az A együttes és az olimpiai válogatott ugyancsak mérkőzés elé néz. dig aktív legendája, a „kövér Buddhának” is becézett, tekintélyes súlyfelesleggel küszködő, annál felettébb kemény öklű lelkipásztor, George Foreman megtépázta dicsőségét. A 27 esztendős Moorer annak rendje és módja szerint összetört lelkileg és fizikailag, és bejelentette: visszavonul. Mielőtt azonban bárki végleges elhatározásként értékelte volna szándékát, menedzsere, John Davimos is „szót kért”. Nyilatkozatában kifejtette, hogy Michael Moorert igen megviselte a vereség, de ökölvívói pályafutásának befejezéséről korai lenne még beszélni. Davimos szerint hamarosan helyreáll Moorer lelki egyensúlya, és újra ringbe száll majd, hogy visszahódítsa a világbajnoki címet. És most jöhet Anglia! Moorer mégsem búcsúzik