Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-19 / 273. szám

1994. november 19., szombat Nézőpontok 5 Szombati jegyzet Ede „Amit ő képvisel, az még mindig él, s én sze­rettem volna őt is életre kelteni” - mondta a mi­nap Szigligeti Ede szobrának alkotója. A hideg, hűvös kőalapon álló alakot meleg fémből, bronzból formázta - melegséget és életet su­gallva. A belső formai feszültség - a keresztbe tett lábak, a drapéria szinte élő hullámai - nyu­godt, szinte lezser pózt „eredményezett”. Azt hiszem, kevés olyan magyar tévénéző van, aki nem látta legalább egyszer Szigligeti Ede művének filmváltozatát, a Liliomfit. Azt a Liliomfit, amely a maga közvetlen, derűs, könnyesre nevettető módján a szerelemről szól. A szerelemről, amely - szülessen bár egyszerű komédiás és úrikisasszony, vagy pincérfiú és gazdalány között - örök. A szerelmet oly sokan megénekelték már, ki tehetségesen, ki kevésbé - de mindig őszintén. Mert a szerelem nem lehet hazug, szerelmet le­het ugyan szavakban hazudni, de hazugul érezni nem. Semmi nem fáj annyira, mint az a seb, amit kedvesünk szava üt, de mégis mi az, amit nem tudunk neki megbocsájtani? Legfeljebb azt, ha már nem szeret. Egyszer azt hallottam, hogy csak a szerelme­sek ismerik az örökké szó igaz jelentését, hiszen számukra azt jelenti: mindig emlékezni fogok rád. Azt is mondják, hogy a szerelmesek mindent rózsaszínben látnak. De tegyék a kezüket a szí­vükre: van annál jobb, mint rózsaszínben látni a világot s az életet? , Szóval sokan megénekelték már ezt az érzést, s mégsem vált üres, elcsépelt, agyonkoptatott frázissá. A Liliomfi is csak egy a nekünk, a mi szí­vünkhöz írott dalok közül, de lehet-e elfelejteni Darvas Iván hősi fáramászását, Krencsey Mari­ann kedves-szép arcát, a huncut mosolyú Rutt- kai Éva és a talpraesett Soós Imre kettősét, vagy a fergeteges humorú Dajka Margitot? Ebben a műben mindenki megtalálja a párját, még a mogorva nagybácsi is - s mi szívesen elhisszük Szigligeti Edének, hogy mindez meg­történhet. Talán senki más­nak nem volt annyi istene, mint a sze­relmeseknek. Sőt, a szív minden kis rezdülését más-más istenek, is­tennők óvták: Pitho, a szerelmi rábeszélés; Pot- hus, a vágy; Himerus, az epedés gráciája; Ta- eda, a nász istennője volt; Juno a házasságot vi­gyázta és még hosszan lehetne folytatni a felso­rolást. S mi földi halandók, akiknek a szerelme az égben köttettetik, itt, a földön éljük meg gyöt- relmes-szép, fájó-boldog perceit: megcsókoljuk szerelmesünket a Sóhajok-hídja alatt, átöleljük Kleopátra fáját - talán csalunk is, hogy összeér­jenek az ujjaink -, s tépkedjük a virág szirmait, szeret, nem szeret, szeret... Tesszük mindezt azért, mert hiszünk bennük, hiszünk a varázse­rejükben, igazmondásukban. A szerelem mítoszát a szerelmesek írják - önmaguknak. Tudta ezt Liliomfi, tudta ezt Szigligeti Ede, hiszen a boldog, jókedvű szerelem nyelvén szólt hozzánk. S talán éppen ezért „figyelte” tegnap oly megértőn a szobra a Szigligeti Szín­ház előtt azt az egymásba feledkezett párt is. Talán azt súgta nekik hangtalanul - csak az a férfi és az a nő hallotta -: „Nektek adom az örökké-tl”. Én hiszem, hogy teljesítette ígéretét. Álljon meg minden pár a szobor előtt, hisz ő teljesítheti a szív kérését. Legyen hát a szobor, Szigligeti Ede szobra e város szerelmeseinek féltője-óvója - mindenki Edéje. 0-4 öuh’ XLqJLä— Pénzt nem, de ígéretet adott az önkormányzat Kényszerhelyzet két kazán miatt A Petőfi Sándor Szakközép és Szakképző Intézetben Mint arról már hírt adtunk a múlt héten: a Petőfi Sán­dor Szakközép és Szakképző Iskola kollégiumából - mind­két kazán egy időben történő meghibásodása miatt - ki kel­lett költöztetni a diákokat. Lapunknak Hegedűs János isko­laigazgató az előzményekről, illetve a javítási munkákról számolt be a napokban. Optimális bébik a bababarát kórházban „Mindenekelőtt a következőket szeretnénk előmozdítani:- A fogyatékos emberek tiszteletét és megbecsülését.- Minden országban a közvélemény ráhangolását a fejlődési rendellenességek megelőzésére.- A megelőző szolgáltatások hozzáférhetőségét, beépítését az egészségmegőrző programokba... Meggyőződésünk szerint a gyermekek alapvető joga egészsé­gesen, tehát a megelőzhető rendellenességek nélkül szü­letni!!” (New York, 1994)- Szeptember hónapban - mint minden évben - próbafű­tést végeztünk iskolánk fiúko- légiumában is. Ekkor még nem tapasztaltunk semmilyen prob­lémát. Aztán eljött az a bizo­nyos nagyon hideg október 7-i nap, amikor már muszáj volt fű­teni. Elkezdtük az egyik kazánt fű­teni, s egy félórán belül leg­alább 50 liter víz elfolyt. Bein­dítottuk a másik kazánt, az pe­dig már a beindítás pillanatában folyt. Tönkrement kazánok, a megoldás: csere Persze kapkodtunk fűhöz-fá- hoz, kihívtuk a Flexo Tüzelés- technikai Kft-t. A cég munka­társai két nap, két éjjel dolgoz­tak rajta, majd kijelentették, hogy javíthatatlan. Érre kihív­tuk a Megamorv Kft-t - ők gyártották a kazánt 1984-ben - ők is megerősítették, hogy ezekkel a tíz éves kazánokkal már semmit nem lehet tenni, ki kell őket cserélni.- Korábban nem voltak prob­lémák a kazánokkal?- Az önkormányzatnak há­rom éve folyamatosan jelzem, hogy ezek a kazánok nem a leg­jobbak, alacsony hatékonyság­gal működnek, így például há­rom hetente elégett benne a rács, amit 8-10 ezer forintért kellett pótolni. Mivel a gázveze­ték az épületig kiépített, ezért jeleztem az önkormányzatnak, hogy 2 millió forintra lenne szükség a gázhálózat kiépíté­sére, s gázkazánok vásárlására.- Mit tudtak tenni azon a bi­zonyos október 7-i napon?- Dupla takarót és forró teát adtunk a gyerekeknek, majd a gondnokunk fadugókat préselt a lyukakba. Hegeszteni ugyanis már nem lehetett, annyira szét volt rohadva a lemez. Ezzel a kényszermegoldással azonban nem lehet kihúzni egy fűtési szezont. így aztán megint az önkor­mányzathoz fordultam, ahol a városüzemeltetési iroda is meg­erősítette, hogy javíthatatlan a hiba. S ami ezután következett, az egy kicsit fájó pontom lett, ugyanis az önkormányzat azt mondta, hogy pénzt ugyan nem adnak - mert nincs miből -, vi­szont 3 millió forint erejéig kö­telezettséget vállalnak, hogy a jövő évi költségvetésből ki lesz fizetve.- Akkor mi lett a megoldás?- Minden híreszteléssel ellen­tétben ez az iskola nem dúskál a pénzben, nincs annyi pénzünk, hogy 3 milliót egyszerűen át­csoportosítsunk. Két irányú fel­adatot kellett figyelme venni: az egyik a kivitelezés, a másik a gyerekek elhelyezése.- Kezdjük a kivitelezéssel.- Találtunk két olyan holland kazánt, melyek nagy biztonság­gal tudják az épületet fűteni, méghozzá hosszú távon, s hat év garanciát adtak rá. Kerestünk egy olyan tervezőt, aki nem a határidőt, hanem az időt nézi. Vele mindössze két hetes a kap­csolatunk, szerdán beadta a ter­vet a TIGÁZ-hoz. A terveket 100 ezer forintért, ugyanakkor a műszaki tanulmányokat ingyen készítették el. A kivitelezéshez nem csak megfelelő, megbíz­ható céget kerestünk, hanem olyat, amelyik beleegyezett, hogy a munkadíjat - körülbelül 1 millió forintot - január 31-ig fizethessük ki. Pénz nincs, ígéret van A kazánházat a mi gyereke­inkkel építjük át - ez is költség- csökkentő tényező ugyanis, hi­szen ez mintegy 300 ezer forin­tos munkadíjat jelent. A fiúk két műszakban dolgoznak, s jelen pillanatban úgy látszik, hogy hétvégére átadják a munkát. Ä kivitelezők jövő héten hétfőn kezdenek, s egy hét alatt be is fejezik.- Beszélgetésünk elején emlí­tette, hogy nagyon sokan segí­tették Önöket _...- A TIGÁZ, illetve Maijas Kornél üzemigazgató személy szerint rendkívül segítőkészen áll a dologhoz. Azon kívül, hogy segít meggyorsítani az ügyintézést, ingyen biztosítja a gázmérőt az iskolának. A ké­ményszerkezet béléscsővel való kiépítését ingyen végzi el az Unimax Légtechnikai Kft., s csak az anyagárat számolja fel nekünk. Ezek a támogatások rendkí­vül jól jönnek, de ennek elle­nére: az iskola minden anyagi erőforrását erre a munkára kell fordítanunk. Nagyon bízom ab­ban, hogy az új önkormányzat a mostani önkormányzat felelős­ségvállalását teljesíteni fogja.- A kiköltöztetéssel nem vol­tak gondok?- A kollégium épületében 186 fiútanuló lakik négy iskolá­ból. Miután ideiglenesen sem tudtuk megoldani a fűtést a munkálatok idején, ezért min­denképpen ki kellett költözniük. A nyakamba vettem a várost, s meg kell mondanom, hogy na­gyon segítőkész fogadtatásra ta­láltam a többi kollégiumnál. A környezetgazdálkodási szakközépiskola kollégiuma azt mondta, hogy bármilyen mó­don, de 15 gyereket fogadnak, ugyanígy a katonai kollégium­ban is fogadtak 15 tanulót. „A srácok nagyon nyugodtak” A lánykollégiumunkban megnéztük, hogy kik tudnának viszonylag nagyobb probléma nélkül bejárni. Az ottani tanuló­szobát, nevelőtanári szobát emeletes ágyakkal raktuk tele, így ott is 51 fiunk lakik - „her­metikusan elzárva” a bentlakó lányoktól, s a Gyermekekért Alapítvány is vállalt 18 főt. A többi gyerek - szüleikkel való egyeztetés után - vállalta, hogy átmenetileg bejáró lesz. Ha azonban bármi közbejön, ha valaki már nem tud bejárni, ak­kor a Sportcentrum által felaján­lott szükségférőhellyel is élni tudunk. A srácok egyébként nagyon nyugodtak, néha az az érzésem, hogy nem értik, ez a sok felnőtt miért csinál ekkora „ramazurit” körülöttük.- Mikor költözhetnek vissza a fiúk a kollégiumba?- Ha kitart ez a ritkán tapasz­talt összetartás és segítőkész­ség, akkor legkésőbb december 1 -jén a helyükre költöznek a ta­nulóink. De szerintem olyan jól ha­ladnak a munkák, hogy a jövő hét végén be tudjuk indítani a fűtést, és az azt követő hétfőn már költöztetjük is vissza a fia­inkat. Cs. Cs. R. Dr. Czeizel Endre, az op­timális családtervezés hazai atyja ez év áprilisában New Yorkban, néhány, fejlődési rendellenességekkel foglal­kozó kollégájával közösen fo­galmazta meg a kiáltványt, amelyből fent idéztünk. A fejlődési rendellenessé­gek következményei átlépik a kulturális, etnikai, politikai ha­tárokat, ezért'szükség lenne a legtágabb nemzetközi együtt­működésre. E kiáltvánnyal fordulnak a világ országaihoz, hogy egy világszövetséget hozzanak létre. Fontos, sőt a legfontosabb a családtervezők felvilágosítása és segítése abban, hogy egész­séges gyermekük születhessen. Szolnokon, a Hetényi Géza Kórházban, a már hetedik évébe lépett optimális család- tervezési szolgálat vezetője, Szalai Gyöngyi védőnő tájé­koztatott bennünket munká­jukról, valamint a kórház szü­lészeti osztályán megindult új kezdeményezésekről. Kivédeni a kivédhetöt A fejlődési rendellenessé­gek megelőzésére egy úgyne­vezett magzatvédő vitamint adnak a leendő anyáknak már a teherbeesést megelőző idő­szakban is, továbbá a terhesség korai szakaszában. A készít­mény tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomele­meket. Összetételénél fogva legtöbb esetben alkalmas a nyitott hátgerinc, koponyahiá­nyos rendellenességek, a nyúlajak és farkastorok, vala­mint a szív- és veserendelle­nességek kialakulásának meg­előzésére. A svájci cég által biztosított vitaminkészítmény hatékonysága bizonyított, fo­lyamatosan kontrollált. A szolnoki optimális család­tervező szolgálat kapcsolódik a fejlődési rendellenességek megelőzéséhez a genetikai ta­nácsadó működtetésével is, mely szintén dr. Czeizel Endre szakmai irányítása alatt áll. Itt jelenleg két orvos végzi mun­káját: dr. Mosonyi Attila és dr. Űri Szabó Károly.- Azt tapasztaljuk, hogy nem veszik eléggé igénybe a tanácsadást - mondja dr. Mo­sonyi Attila főorvos. Ennek igénye egy szűk rétegre korlá­tozódik, főleg a későbbi kor­ban vállalt szülések esetére. A 35 év feletti nőknek részt kell venniük a szűrésen, amely tel­jes biztonsággal kizárja a kro­moszóma-szinten jelentkező örökletes betegségeket. Persze nem az lenne a cél, hogy min­den megfogant terhességet szűrjünk mindjárt az első pil­lanatban. Abban az esetben vi­szont, ha kételyek vannak a családfán szülői, nagyszülői szinten - főleg egyenesági ro­konoknál -, szükséges lenne utánajárni az öröklődés esélye­inek. Pozitív családtervezést Talán még az egész­ségügyön belül sem kapott méltó helyet a genetika, pedig megkérdőjelezhetetlen, hogy a következő század tudománya. Amikor napjainkban egyre ke­vesebb gyereket vállalnak, nem lényegtelen dolog, hány­szor lesz terhes egy nő, és ab­ból hány gyereket szül. A családtervezéshez tartozik az is, hogy olyan időszakban foganjanak a terhességek, amikor a szülőpárnak az iga­zán megfelel. Pozitív család- tervezésre lenne szükség, hogy ne legyenek olyan terhességek, melyekről tudjuk, hogy meg fognak szakadni, hiszen erre most lehetőséget ad egy vi­szonylag liberalizált abortusz törvény. Az talán nem egész­ségtelen, hogy kitolódik a szü­lőképes Mtár, högy később vállalnak terhességet, amikor anyagilag megalapozottabban, érettebben, felelősségteljeseb­ben nevelhetnek gyereket. Célunk lenne az is, hogy meg tudjuk valósítani a há­romgyerekes családmodellt, de úgy tűnik, ez hosszú ideig csak az elképzelések síkján marad. Manapság már annak örülünk, ha két gyereket vállal egy átlag magyar család. Babaszoba és apák a szülőszobán Az egész szülészet kapcso­lódik egy másik programhoz is: szeretnének „bababarát” kórházat kialakítani, s ehhez a kezdeti lépéseket meg is tették. A gyerekágyas osztályon be­vezették az úgynevezett roo- mingin rendszert, ahol az édesanyák együtt lehetnek új­szülött gyermekükkel. Sokan élnek vele, gyorsan népszerű lett az anyukák körében. Most van folyamatban a Szolnokon újdonságnak szá­mító - noha az országban már régóta működő - apás szülések bevezetése is. Tanfolyam in­dult, ahol megfelelő módon felkészítik az önként vállalko­zókat az együtt szülésre. A részvételt lelkesen vállalták az orvosok, a szülésznők és a közreműködő védőnők. Igény szerint pszichológiai tanács­adásra is lehetőség van. Ez igazi csapatmunka, mindenki egyenrangú, nincs alá-föléren- deltségi viszony. Egy-egy tanfolyam három hét alatt zajlik, az apuka és az anyuka közösen vesz részt rajta. Szó esik terhességről, szülésről, terhességi kompli­kációkról, bemutatják a szülő­szobát, a műszereket, az átöl- tözködés módját, és hogy hol kell az apukának elhelyezked­nie. A terhestomán megtanul­hatják a megfelelő légzéstech­nikát, valamint relaxálnak, majd videofilmen nézhetnek végig egy tényleges szülést. A tanfolyamot a gyermekágyas szak megbeszélésével és az új­szülött-ellátás rövid ismerteté­sével zárják. A házaspárok a tanfolyamról igazolást kapnak. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülés sokkal simábban zajlik le, az asszo­nyok fegyelmezettebbek, jobb lesz a tejelválasztás, a kisba­bák nyugodtabbak. Az édes­apák is. Látják, hogy mi tör­ténik, jobban bíznak a szülész­nőben, az orvosban. Szalai Gyöngyi védőnő megfigyelte azt is, hogy az op­timális családtervezésben résztvevő házaspároknál még nagyobb az igény az apás szü­lésekre. Ám ez korántsem je­lenti azt, hogy ne jelentkez­hetne bárki együtt szülésre, ahol a terhesség a 27-32. hét között van. Részletes felvilá­gosítást a körzeti ápolónőktől kaphatnak. Bejelentkezni tele­fonon lehet a kórház Család- és Nővédelmi Tanácsadójá­ban, Szalai Gyöngyinél vagy Répási Lászlónénál. Áz osztály munkatársai mindenképpen azon munkál­kodnak, hogy az összes igényt ki tudják elégíteni. Hogy ne kelljen az asszonyoknak el­menniük máshová szülni, biz­tosítottak mindent, ami a csa­ládközpontú szülészetben a kor szintjén megvalósítható. Üdvözöljük városunk barát­kozni kész kórházát! -em­Műtermi randevú Cseh Tamással A 70-es évek közepétől szinte egy nemzedék nőtt fel a „Levél nővéremhez” című lemezen. A szövegírója Be- reményi Géza, előadói pedig Cseh Tamás és Másik János voltak. A sajátos hangulatot árasztó alkotás lenyomata volt a hatvanas évek ke- sze-kusza világának, ami időszerűségében napjaink­ban is helytálló lehet. Gon­dolom, ez adta az ötletet a több mint húsz évvel ké­sőbbi második „Levél" megszületésének. Szolno­kon a 9-es műterem rendez­vénysorozat látta vendégül a szerzőtrió egyik domináns alakját, Cseh Tamást a nagyszámú érdeklődő előtt, ami túlnyomórészt a tizen­éves korosztályt jelentette. A közelmúltban még szol­noki tanáremberként ismert Bérezés László faggatta a művészt hitvallásáról, kö­zelmúltjáról és terveiről. Cseh Tamás nem aggódó szülőként, hanem segítőkész bátyként kötetlen beszélge­tésen tárta fel életfilozófiá­ját, és segítséget próbált nyújtani dalain keresztül a változó világ egyre nehe­zebb megértéséhez. Kép és szöveg: Barna Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents