Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-17 / 271. szám

1994. november 17., csütörtök

Szolnoki Extra

7

A fészek melege - Családportrék

Legyenek körülöttem az enyéim...

„Egyelőre a befogott kutvusokat kénytelenek leölni. Remélni lehet, hogy ez a kegyetlen módszer mihamarabb megszűnik, mert hamarosan felépül az állatmenhely, ahol az állatok új gazdára találhatnak. Éppen most kapta meg a városüzemeltetési iroda azt a határozatot a köztársasági megbízotti hivataltól, amely elutasítja a Thököly utcaiak kérelmét, akik tiltakoztak a menhelv utcájukban történő felépítése ellen. Ha az elutasító határozat ellen nem lesz fellebbezés, akkor minden akadály elhárul az építés elől, és jövő tavasszal már fogadhatják a - gyepmester által is bevitt - hűséges négvlábúakat.”

(Idézet az Új Néplap november 7-i, Megkérdeztük... rovatából.)

„Nem a kutyamenhely, csak a hely miatt tiltakozunk”

A kutyamenhely meglehetősen felkavarta az indulatokat városunkban. Pontosabban nem is a menhely ötlete, hanem a hely, ahol létesíteni kívánják. A kijelölt telep környékén lakók már több alkalommal írtak az illetékeseknek, a válasz azonban számukra soha nem volt kedvező. Úgy gondolták, hogy a másik fél, esetükben a lakók véleményét is érdemes meghallgatni és közzétenni, ezért kereste fel lapunkat Kecskés István, Zoltán Gyuláné és Márton József a lakók nevében, hiszen bárkit is kérdeztek meg, mindenki tiltakozott a menhely ottani felépítése ellen.- Anyám kétségbe volt esve: - Fiam, minden legyél, csak művész ne! (A férj.)- Azt szoktam mondani, hogy művész csak az legyen, akit nem lehet erről lebeszélni. Akit úgy kell rábeszélni ... (A feleség.)

Nyirkos, hűvös kinn az este, amikor a művésztelepen becsöngetünk Simon Ferenc szobrászművészhez. A műterem bejárata felől, velünk egyszerre érkezik meg az ifjabb generáció, s a legifjabb, az unoka.

Családjuk történetéről az immár 37 éve itt élő házaspárral kezdünk beszélgetni.

Simon Ferenc és felesége életének kapcsolódási pontja Hódmezővásárhely, ahol

1954-ben találkozott az eléggé különböző körülmények közül induló két fiatal. Rózsa vásárhelyi születésű, könyvek között nőtt fel. ’53-ban érettségizett, és az első évet végezte az egyetemen, irodalom szakon, amikor ’54 nyarán megismerte Simon Ferenc szobrásznövendéket a hódmezővásárhelyi művésztelepen.

A fiatalember sorsa másképp indult, az országnak ezen a helyén azelőtt nem is járt. Édesapjára úgy emlékezik vissza, akit minden érdekelt, egy feltaláló alkat volt - egy magyar Edison -, akinek a csodájára jártak. Édesanyjában megvolt a művészhajlam, s bár a kömyzeté- ben még a levegőben is benne volt a művészi ambíció, próbálta lebeszélni a fiát erről a pályáról. Hiszen ez egy gyanús egzisztencia, a szabad pályán nincs havi fix, nagyon sokan nyomorogtak akkor is.

De a háború is beavatkozott az indulásba. - ’43-ban hívtak be katonának - meséli -, vittek volna Németországba, amikor Szombathelyről visszafordultam, nem voltam hajlandó elhagyni az országot. Semmi biztató nem látszott arra, hogy életben maradok. Fogságban is voltam, akkor döntöttem el végérvényesen, hogy művész- A zöld szívesek tíz pontja között szerepel például az is, hogy nem bántanak semmilyen állatot és növényt; védnökségük alá veszenek egy fát vagy bokrot, és azt gondozzák. A tíz pont egyik alapvető része a „Ne szemetelj!” pont - mondta Kovács Tibor tanár. - Azt hiszem, mi is sokat tettünk azért, hogy zöld szívesek legyünk. Tavaly részt vettünk Pomázon az első tanári találkozón, de ott voltunk azon az országos zöld szíves rendezvényen is Lentiben, melyen a gyerekek is részt vettek.- Azt mondták, hogy ezeken a találkozókon beszámolnak az addig végzett munkákról és a tervekről. . .- Az idén is sok mindent tervezünk, s hogy ez kapcsolódik a zöld szívhez vagy nem kapcsolódik, az teljesen mindegy, mert a magunk egyszerű eszközeivel - tervekkel és fizipályára lépek. Az életemet úgy tekintettem, mint egy ajándékot. ’45 után én lettem a családfenntartó, de közben képeztem magam, szabadiskolákba jártam. ’49-ben nyertem felvételt a főiskolára. Nyaranta művésztelepekre jártunk, így kerültünk Hódmezővásárhelyre. A feleségemmel a búcsúesten találkoztunk először, ott ismerkedtünk össze,- Érdekes volt - mondja a feleség -, én mindenkit ismertem már addigra - volt egy diáktársaságunk, akik sokat jártunk oda -, csak őt nem. Életemben először mentem egy asztalhossznyit egy fiatalember után - mondja nevetve -, és abból is házasság lett. Még nem végeztem el az egyetemet, amikor megesküdtünk, ’56 nyarán.- Tudták rólunk, hogy mi vidékre akarunk letelepedni folytatja a férj - akkor pályáztuk meg Szolnokot. Azóta vagyunk itt. Itt kezdtük tulajdonképpen a pályát mindketten. A feleségem irodalom szakos tanár lett. Nekem elég küzdelmes volt az indulás, töméntelen sok munkát - társadalmit is - vállaltam ... Itt jön a kérdés: hogy lehet ezt csinálni, hogy közben család is legyen? Én olyan típus vagyok, aki igényli, hogy legyen otthona, családja, legyenek körülötte az övéi, és jól érezze magát köztük. Ha rajtam múlna, nekem nyolc gyerekem volna. De az élet nem olyan.

Azt sem tartom igazán szerencsés dolognak, hogy a műterem együtt legyen a lakással. A szobrászmunka olyan, hogy nem lehetek tekintettel. Ha zörögtem a műteremben, az behallatszott ide. Hogyha megpróbálok a „civil” világgal toleráns lenni, mostohán bánok a pályámmal. Ezt áthidalni nagyon nagy rugalmasságot igényel.- Nálunk egyformán fontos a munka meg a család - mondja a feleség. - Ha a hatvanas évekre emlékszem vissza, az nagyon nehéz időszak volt. Szükség volt arra, hogy legyen egy fix kereső a családban. Ez volt a

kai munkával, mert pénz szinte semmire nincs - sok mindent próbálunk megvalósítani. Most is ültettünk gesztenyemagter- méseket, amelyek tavaszra ki fognak hajtani. Ezt a megoldást egyébként mindenkinek tudom ajánlani, mert így nem kell facsemetékre várni, amik aztán vagy megérkeznek, vagy nem. Hozzánk tavasszal nem érkeztek meg.- Hogyan lehet a gyerekekkel, fóleg a lakótelepi gyerekekkel megszerettetni és tiszteltetni a természetet?- Nem kell nagy dolgokra gondolni, de az például alapvető, hogy az osztálytermeket mindig tisztán adják át a következő osztálynak - szerintem itt kezdődik az egész. Ugyanakkor, ha figyelték a bejáratunkat, látták, hogy a mellettünk lévő piac hulladéktárolója vagyunk időnként.

Az elemgyűjtésben a diákjapedagógus feleség. De én is nagyon szerettem, amit csináltam, szeretem most is. Kiderült, hogy nem tudok tanítás nélkül hosszasan itthon ülni.

Két gyerekünk lett. A lányunk, Magdolna ’57-ben született, úgyszólván meg sem száradt a diplomámon a tinta. Őbenne volt művészhajlam, művészettörténész lett belőle. Nagyon szereti azt, amit csinál, 10 éve a Kecskeméti Képtár - azaz a Cifra Palota - vezetője. Választásában benne van az otthona, főként az édesapja hatása.

Öcsi - a fiunk - gyakorlatiasabb, így választott pályát. Szabadon neveltük, nem vagyok híve az autokratikus nevelésnek. A gyereknek is van önálló akarata, neki is vannak elképzelései a világról...- A gyerek még kiforratlan - vitatkozik a férj. - A felnőttnek kell olyan többlettel, olyan életbölcsességgel rendelkeznie, amit átadhat mint hasznos útra- valót. A hiba ott van, amikor olyat kényszerítenek a gyerekre, ami tőle idegen. Amikor egy művészcsaládban mindenáron művészt akarnak belőle.

A fiunk még egész kicsi volt,

12-13 éves, amikor azért már kérdezgettük: mi szeretnél

lenni? Azt mondta: tengerész. Összenéztem az anyjával, megbuggyant ez a gyerek, hol van nekünk tengerünk? Ráhagytuk, legyen tengerész. Aztán láttam, hogy ez beleült a fejébe. Mondtam, hát jól van, édes fiam, nekem csak fehér lovon ne gyere haza! És akkor jelentkezett a Tengerhajózási Főiskolára, és egyből fölvették. Mindenfelé járt a világban, sokat volt távol.- ’79-ben kinyílt a világ előttem - mondja a fiatalember - de rájöttem, hogy ez is csak munkahely. Megfogadtam, hogy ha megházasodom, akkor abbahagyom. Közel egy évtizedet dolgoztam, akkor megnősültem. Katalin, a feleségem egyéni ügyvéd, most én vagyok gyesen a kétéves kislányunkkal, Flórával.- Az unokánknak nagyon örülök - mondja a nagypapa - és bár a fiam volt tengerész, és én itthon voltam, hazai vizeken, az életem nagyon viharos volt, több hajótöréssel. Ma a kisuno- kám az, akinek a jelenléte feledteti a megpróbáltatásokat, ennyi

örömöm van az életben.

* * *

És a kisunoka a műterem csendes szegletében áhítattal nyúl az agyagostálba, s a meghitt pillanatban csillogó szemmel nyújtja kezét az agyaggolyóért, amit a nagypapa gyúrt neki.

Kint ködös ugyan a novemberi este, de itt benn lehet, hogy valami csoda készül. - em - (Fotó: Imre Lajos)

ink országosan előkelő helyen állnak, hiszen tavaly például közel 80 kilogrammnyi elemet gyűjtöttek össze, s szállíttattuk el aszódra, a veszélyeshulla- dék-tárolóba.

Minden évben rendezünk környezetvédelmi vetélkedőket, totókat. Ezek azért jelentősek, hogy a gyerekek érezzék: fontos a környezet, és fontos a környezetvédelem. Nálunk a diákok együtt élnek az állatokkal, hiszen a tantermekben akváriumok, terráriumok vannak - a benne élő állatok szinte osztálytársak.- Említette, hogy nincs elegendő pénzük . . .- Ez sajnos nem csak a mi problémánk, hanem szinte minden iskoláé. Három éve szeretnénk eljutni például Dorogra, a műanyagégetőbe, de nem tudunk, mert nincs pénz buszra. A másik nagy szívfájdalmunk, hogy nincs biológiai szaktan- termünk. De ezek ellenére úgy próbáljuk a gyerekeket nevelni, s nem „csak” tanítani, hogy a környezetvédelem lényegét és tiszteletét megismerjék. Sőt, jövőre az ilyen érdeklődésű gyerekeknek külön első osztályt indítunk, ahol kiemelt képzés folyik majd részükre.- Először tavaly decemberben hallottunk arról, hogy Szolnokon létesülni fog egy állatmenhely, de akkor még nem volt pontos helymegjelölés - kezdte Kecskés István. - Aztán az év elején olvastuk a Tele- gráfban, hogy a Thököly úton lesz a telep. Kimentünk megnézni a helyet, s kiderült, hogy a lakásunktól körülbelül 200 méterre van.

írtunk Várhegyi Attila polgármesternek egy levelet, amire válaszolt, s márciusban tartottak egy utcagyűlést. A gyűlésen dr. Weszely Ferenc képviselő, az állatmenhely vezetője és az Állatmenhely Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Nyitrai Kálmán vett részt, s a lakókkal kölcsönösen próbálták egymást meggyőzni a maguk igazáról.

Mindez már azután történt, hogy a képviselő-testület megszavazta az állatmenhely létesítését* tehát a lakók kész tények elé voltak állítva. A sajtóból és a tévéből értesültünk, hogy lesz állatmenhely.

Visszatérve a gyűlésre, dr. Weszely azt mondta, hogy az építési engedélyeztetési eljárás folyamatban van. Felkerestük a városi tisztiorvosi szolgálatot és a környezetvédelmi felügyelőséget is, de ekkor már semmit nem tudtunk tenni. Aztán megkaptuk az építési engedély egy példányát, amit megfellebbeztünk.

„Kirekesztettek a döntésből”

Azt sérelmezzük, hogy a döntésekből minden szinten kirekesztettek bennünket. Egy telepről van szó, amit változatlanul állattartó telepnek tartunk, ahol - mint a köztársasági megbízotti hivatal válaszából kiderült - szolgáltató tevékenységet is kívánnak folytatni, pl. kutyakozmetikáról, de lovardáról is szó esett már.

Van Szolnok városának az általános állattartási szabályzata, amely szerintem nem emberközpontú, és van az országos építésügyi szabályzat. Ez kimondja, hogy lakó-, szállás-, üdülőépület telke és fertőzés- veszélyes telep, valamint szagos, bűzös tevékenységre szolgáló építmény, telep területe között legalább 1000 méter kötelező védőtávolságnak kell lennie.

Ez a távolság a Thököly úti lakásoktól 70-80 méter, a Seregély és Zöldfa úti lakásoktól 200-300 méter, de még a Szé- chenyi-lakóteleptől is csak 800 méterre van. A vita abból adódik, hogy az állatmenhely létrehozói azt mondják, hogy ezen a telepen nem „szagos, bűzös tevékenységet”, hanem szolgáltatást végeznek majd. A problémát az jelenti, hogy ezt a telepei nem lehet besuvasztani egyik kategóriába sem.- A képviselő-testület szerintem körültekintés nélkül szavazta meg a telepet. Talán még azt sem tudják, hogy hol van a Seregély utca, s milyen a környezete. Igaz, hogy ők még a helykijelölés előtt megszavazták az állatmenhely létrehozását - mondta Zoltán Gyuláné.

Büdös ellen fával védekezni?- Mi nem az állatmenhely ellen tiltakozunk, sőt az elképzelést támogatjuk - nekünk a helykijelöléssel van problémánk. A testület több helyszínt vizsgált meg, s ezt tartotta a legmegfelelőbbnek. Mert a telep működéséhez szükséges pénzt önkormányzati támogatás mellett vállalkozásból akarják finanszírozni (kutyakozmetika, lovarda). Ha az ő szemszögükből nézzük, akkor valóban jó helyen van a telep, hiszen helyben vannak a közművek, könnyen rájuk lehet csatlakoztatni, s közel van a Szé- chenyi-lakótelep is, a potenciális kereslet. A vállalkozás szempontjából fontos, hogy ne 5 km-re legyen a várostól a telep, hiszen oda már sokkal kevesebben fognak elmenni.- Saját tapasztalataink ugyan szerencsére még nincsenek, de ismerőseink elbeszélése alapján egy ilyen kutyamenhely igenis nagyon büdös. Igaz ugyan, hogy az építési engedélyen szerepel, hogy dísznövényzetet kell telepíteni a bűz ellen. Mi azonban egyáltalán nem látjuk biztosítottnak, hogy egypár fától és bokortól megszűnik a szag, ráadásul az uralkodó szélirány is pont felénk hozza az „illatokat”.

A kutyák száját nem lehet befogni

A terven 140 férőhelyesnek van feltüntetve a telep, de hogyan ellenőrizzük, hogy tényleg annyi állatot tartanak majd ott, s nem a dupláját? Ugyanígy a hangerőt: az engedélyen szerepel a maximálisan engedélyezhető hangerő, de ki fogja ellenőrizni és szabályozni, hogy ténylegesen annyi-e? A kutyák száját szerintünk nem lehet befogni.

Az is nagyon felháborító, hogy a határozatban csak 100-120 közelben lakó embert írnak, noha a mi számításaink szerint 1000-1200 embert érint a dolog. A Thököly, a Seregély, a Zöldfa, a Tücsök, Hangya út és részben a Széche- nyi-lakótelep lakóinak érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyták a döntésnél.

Szép az Állatmenhely Alapítvány célja, szép, hogy az önkormányzat anyagilag is támogatja, de mi örülnénk egy „Emberért” Alapíványnak is, vagy legalább a környéken lakók életkörülményeit is illene egy kicsit jobban ismerni. A Seregély utcából még gyalogjárda sincs a Thököly útra, az úttest lassan tönkremegy, ká- tyús, mert nincs rajta aszfalt- burkolat, noha az alap készítésébe mi is beszálltunk. Úgy érezzük, hogy ezt a területet mostohatestvérként kezeli a város, s hátrányos helyzetbe hozza az ott lakókat.

Nem szeretünk más zsebében kutatni, de érdekelne bennünket, az ott lakókat, hogy mennyibe kerül az állatmenhely felépítése, mennyibe kerül az üzemeltetése. Mennyi pénz van rá? Mennyit használt el az alapívány és mire? S végül: a menhely alkalmazott vezetője mennyit vett fel eddig?

Egy azonban biztos: nem nyugszunk bele, s a mostani döntés ellen is fellebbezünk.

Tegnap nyílt kiállítás a HEMO-ban Birizlo Gabriella keramikusművész műveiből. A kiállítás tulajdonképpen az „Év mágusa” I. szolnoki országos büvészverseny előrendezvé- nye. A keramikusnö ajánlotta fel az arany pecsétgyűrűt az év mágusának. (Fotó: K. É.)

A Zöld Iskola nem csak színében, de szívében is zöld

Akár egy fát is védnökség alá vesznek

Mint azt már lapunkban is olvashatták: az elmúlt héten a szolnoki Zöld Iskola adott otthont a zöld szíves tanárok II. országos találkozójának. Dr. Mezei Jánosnéval, Révészné Drávái Máriával, Török Judittal és Kovács Tiborral a találkozó apropóján találkoztam és beszélgettem, de ezen a beszélgetésen természetesen nem csak a rendezvényről, hanem az iskola mindennapjairól is szó esett.