Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-10 / 265. szám

1994. november 10., csütörtök Szolnoki Extra 7 A fészek melege - Családportrék Az elveket néha föl kell adni Népművelő az Országgyűlésben Szemtől szemben Tóth Istvánnal „A gyökereink ... Apám is katonatiszt volt annak idején, ö Ti- szaderzsen nőtt fel. Édesanyám bajai, én Gyöngyösön születtem, és Pesten nevelkedtem. Feleségem debreceni, egyik fiam pesti, a másik kettő veszprémi. Jelenleg Szolnokon lakunk. Röviden: magyarok vagyunk.” Tizenöt év távlatából vissza­tekintve ugyan kinek alakult pontosan úgy az élete, mint ahogyan azt elképzelte? A Po- korádi házaspár azt gondolta, a fővárosban fog élni, és négy gyermeket szeretett volna. Ma három fiuk van, azt mondják, ennyi elég is. Szokott is lenni időnként „némi ricsaj”, a mennyezet még nem szakadt le, pedig olykor előkerül a focilabda is. Azután meg napokig csend van, ilyen­kor Legóban úszik a tetőtér is. A házban lakó hajadon hölgy, aki eredetileg három fiút szeretett volna, meg is jegyezte: most már megelégszik egy lánnyal is... Pokorádi László és Andrea ’78-ban ismerkedtek meg, és egy nap híján egy évre rá össze is házasodtak. László Szolnokra járt a Repülőműszaki Főisko­lára, Andrea akkor érettségizett. Egy év távházasság után Pestre .kerültek, ott született Laci, ez­után Veszprémben laktak, ahol Árpi és Marci született. A csa­ládfő ’86-ig a Budapesti Mű­szaki Egyetemre járt, ebben az évben kerültek Szolnoki»!. - Je­lenleg a Repülőtiszti Főiskolán tanít, a gyerekek megnőttek, a feleség pedig többéves gyes után újra dolgozni kezdett, a Hetényi Géza Kórház izotóp­laboratóriumában. A gyerekek kétévenként szü­lettek, s hiányzott a babasírás a harmadik után is, úgy megszok­ták. Nem is a kedv hiányzik a negyedik gyerek vállalásához, hanem ez már komoly anyagi felelősség, hiszen így is egyre nehezebb a megélhetés.- Nagyon kell szeretni a gye­rekeket annak, aki hármat mer vállalni - mondja az édesanya. Voltak elveink a gyerekneve­lésben - folytatja -, de menet közben feladtuk sorban mindet, mert mindegyik gyerek más. Csak akkor tudtuk meg, hogyan kell bánni velük pici koruktól fölfelé, mikor Marci megszüle­tett. Addigra tapasztaltuk ki a két nagyobb fiún. Marci ki­egyensúlyozott baba volt, és az is maradt. Rá semmi sem érvé­nyes, ami a másik kettőre. Árpád tipikus középső gye­rek. Sajnos, minden betegséget, bajt összeszedett. Le kell, hogy kopogjam, súlyos betegségéből kigyógyult, de vannak még fel­adatok ezzel kapcsolatban. Laci nyolcadikos, továbbta­nulás előtt áll, és „természete­sen” nem tudja, hová menjen. Matematika beállítódottságú gyerek, ezenkívül a fizika és a számítástechnika érdekli. ,-n Hetedikben megyei ötödik voltam matekból - mondja Laci. Faggatni próbálom, de csak annyit árul el, természettu­dományos pályát választana. Hobbija, hogy fizikafeladatokat old meg.- A pályaválasztásról annyit - mondja az édesanyja -, hogy a legkisebb gyerekünk már tudja, hová készül. „Barkács-középis- kolába” akar menni, ami nála a faipari technikumot jelenti.- Nagyon elevenek a fiúk - folytatja Andrea -, itthon tom­bolják ki magukat, mivel az is­kolában fegyelmezettnek kell lenni. Marci néptáncra jár. Árpi gyógytornára, aktívan egyikük sem sportol. Mindhárman a Má­tyásba járnak, Árpád ötödikbe, Marci negyedikbe. Egyikünk sem szerette volna, hogy egyik különóráról a másikra rohangál­janak, bőven elég ismeretet kapnak az iskolában. Meg ha egy felnőttet nézek, mennyi időt tölt a munkahelyén ... Nekik az a dolguk, hogy figyeljenek, hogy tanuljanak.- Milyen szülőnek tartják magukat? - kérdezem. - Szigo­rúak?- Nem! - tiltakoznak. Szerin­tem inkább engedékenyebbek lettünk - mondja Andrea. Árpi betegsége sok mindent megvál­toztatott ... Észrevettük, hogy nem jár rendesen, és a jobb kezét sem úgy használja, ahogy kellene. Orvoshoz vittük, kivizsgálták, de nem találtak semmit. Gyógy­tornára jártunk. Márciusban annyira leromlott az állapota, hogy tenni kellett valamit. CT-vizsgálattal derült ki, hogy agydaganata van, és sürgős mű­tétre van szüksége. Attól kezdve az életünkben ennek je­gyében zajlott minden. Maga a daganat eltávolítása sikeres volt, de az utána követ­kező időszak nagyon nehezen alakult, szövődmények léptek föl. Öt hét után hoztuk Szol­nokra, most Pesten már fölad­ták. Itt dr. Szűcs Sándor vál­lalta, pedig őszintén megmond­juk, hogy nagy a baj. A gye- rek-intenzívosztályon kezelték, az orvosok és a nővérek munká­jának köszönhetően három hét múlva itthon volt. Most normál osztályba jár, bírja a tempót, azt mondják, kü­lönösebb probléma nincs vele. Szívesen jár iskolába, és ez so­kat segített a javulásában.- Hogyan tovább? - kérde­zem.- Nagyon nehéz egy katona férj mellett tervezni. Mindenki végzi tovább rendesen a munká­ját.- ’90-ben védtem a doktori disszertációmat - mondja a férj -, most levelező aspiráns va­gyok a Tudományos Akadé­mián. Ez nagyjából a család jö­vőjét is meghatározza. Ugrálni nem nagyon tudunk az anyagi helyzetünk miatt. A kínálkozó lehetőségekkel próbálunk élni. * A nyarakról is meséltek. A többiről, mert az idei vakáció sajnos szűkre szabott volt, jó­részt a kórházban telt. De a nagymama háza Tiszainokán jövő nyáron biztosan újra meg­telik unokákkal, s a szülők is le­járnak olykor a csendes kis fa­luba, hogy jókora biciklitúrákat tegyenek a Tisza mentén, -em- (Fotó: Bíró Tibor) Sokat jelent a mosoly A tizenkilenc éves Keczkó Judit nem vallhatja eseményte­lennek eddigi életét. Vácon szü­letett, majd szüleivel Szolnokra, aztán Szegedre költöztek, végül ismét visszajöttek városunkba. Már kisebb korában is sok min­denben benne volt, mostanában pedig a kifutókon láthatjuk fo­tómodellként. Idén májusban kitűnővel vé­gezte el a felsőfokú manöken­képzőt. E vizsga legjobbjait hív­ták meg Pestre az „Őszi divat- napok”-ra, ahol fiatal iparmű­vészek munkáit mutatták be. Ám az igazi próbatétel csak ez­után következett. Egyik család­tagja unszolására benevezett a városban megrendezett szép­ségkirálynő-választásra - ekkor főként az elnyerhető díjak hatot­tak rá ösztönzően. Bár az előjelek nem voltak a legkedvezőbbek: a próbákon olyan csapnivalónak találta a koreográfiát, hogy a szüleit sze­rette volna lebeszélni a verseny megtekintéséről. Ráadásul a rendezvény kezdete előtt tíz perccel még sehol sem találta a cipőjét, így lázas kutatást foly­tatott a színfalak mögött. Ennek ellenére minden ragyogóan si­került. Azon az estén nagyon „ment” a mosoly, pedig az rendszerint hiánycikk. Talán éppen ennek köszönhető, hogy a zsűri és a közönség őt találta a legcsinosabbnak. Noha a ko­rona számára kicsinek tűnt, s szédült is a trónon, nagyon bol­dog volt. Azóta részt vett a Jászság szépe versenyen, ahol a rek­lámhölgy kategóriában utasí­totta maga mögé a mezőnyt. Nem csoda, ha a környezete rendkívül büszke rá. S hogy mit csinál egy manö­ken szabadidejében? Régebben sokat sportolt, a kosárlabda meg az evezés álltak hozzá a legkö­zelebb, de szeret korcsolyázni is. A természetet szintén ked­veli. Órákat képes eltölteni er­dőkben, csöndes vízpartokon, odahaza pedig kutyák, macs­kák, papagájok veszik körül. S akkor még nem beszéltünk arról a rengeteg növényről, amelyek bizonyítják, hogy mindezek mellett amatőr botanikus is. Ol­vasmányai főként szépirodalmi művek és kalandregények, no meg persze a divatlapok. A té­vében ugyancsak szívesen nézi a divatbemutatókat. Olykor pe­dig, ha úgy érzi, eljött az ideje, a zenehallgatásé a főszerep. Mivel cukrásznak tanult, imádja a süteményeket. Igaz, a szakmát nem gyakorolja, legfel­jebb otthon készít némi nya­lánkságot. Még jól emlékszik első tortájára, amely nagyon mutatós volt, de a családtagok túl édesnek találták, ezért bána­tában az egészet elfogyasztotta. A középiskolát jelenleg leve­lező tagozaton végzi. Amikor a jövőre gondol, számos elképze­lés vetődik fel benne. Régebben divattervező szeretett volna lenni, de ma már inkább a Kép­zőművészeti Főiskola felé ka­csingat. Tudniillik keramikus­nak készül. Emellett a fotómodellként történő szereplést jó kiegészítő tevékenységnek tartja, s bár a továbbiakban csak hobbi szin­ten művelné, valószínűleg még találkozunk vele a bájos, ifjú hölgyeket felvonultató verse­nyeken. Molnár G. Attila Az oldalpárt szerkesztette: Cs. Csáti Réka Országhatárokon átnyúló tapasztalat mondatja a hozzáértő­vel, laikussal egyaránt az oktatás, nevelés fontosságának elsőbb­ségét. Bármely irányú kitörés csak a kiművelt emberfők értő munkájával képzelhető el. Az oktatásügy válságban van - hang­zik gyakorta a sommás ítélet, s a megoldás egyre távolabb kerül.- Igazak-e a vádak, és van-e kiút? - tesszük fel az egyáltalán nem könnyű kérdést Tóth Ist­vánnak, az MDF megyei kép­viselőjének.- Azt gondolom, hogy ma hazánkban sok minden válság­ban van - válaszol a képviselő. A rendszerváltás után néhány évvel még nem lehetett mara­déktalanul felszámolni az előző évek, évtizedek hagyatékát. Ugyanakkor az is tény, az ezen munkálkodók, minden jó szán­dékuk ellenére, lehet, hogy nem mindig a leghatékonyabb meg­oldásokat választották. Válság­ban van a rendőrség, a gazda­ság, miért éppen az oktatásügy menekülne meg? Láthattuk, éveken át ment a háborúskodás a közoktatási tör­vénnyel kapcsolatban, a nem­zeti alaptanterv elkészítésekor. Néha méltatlanul is, hiszen úgy vélem, alapjában egy jó törvé­nyünk van, ami csupán kisebb módosításokra szorul. Ugyan­úgy, mint valamennyi törvény, amely az idő próbáján át műkö­dik. Módosításra, kisebb javítga­tásra valóban szükség lehet, de az egész újragondolását nem lá­tom indokoltnak. A történet ugyanis nem erről szól, hanem a pénzhiányról. Arról, ami a vál­ságot alapvetően megalapozza, irányítja.- Mennyire osztja meg, vagy hozza közelebb egymáshoz a bizottság tagjait ez a tagadha­tatlan tény?- Az Örszággyűlés oktatási bizottsága pártállástól függetle­nül olyan emberek együttmű­ködése, akik valamennyien érző, értő, az iskolák, a szakma minden problémáját ismerő emberek. Beállítódásuknál fogva ér­zelmileg is érintettek ebben a kérdésben. Mindenkiben ott van a szakma szeretete, a gyerekek iránt érzett aggódás, a szülők tisztelete. Tehát úgy gondolom, mikor az oktatásügyről születik egy döntés, az nemcsak szak­mailag és politikailag, de em­berileg is megalapozott. Az a szerencse ért, hogy Do­bos Krisztina, volt helyettes ál­lamtitkárral, a szakma komoly tekintélyével együtt képviseljük a Demokrata Fórumot, s így gyakran fogadják el a kormány- pártiak is módosító javaslatain­kat. Alapjában véve könnyű együtt dolgozni a képviselők­nek, hiszen mindannyian olyan közös ügyért dolgozunk, ami magánemberként is komoly fi­gyelemre tarthat számot.- Ez a gyakorlatban is meg­nyilvánul?- Számos javaslatunkat fo­gadták el, és jó néhányat utasí­tottak el úgy, hogy közben érez­tették, a nem politikus énjük egyetért vele. Valóban nehéz pártfegyelem alapján szavazni, közben vérző szívvel tudomásul venni a hely­zetet. Nem irigylem a mostani kormánypárti képviselőket. Eb­ben a nehéz gazdasági helyzet­ben, a pénzhiányos, pótköltség- vetéses állapotban mintha régi népi játékot játszanának. Azt, amelyben az ember nem tudja, melyik ujját harapja meg.- Van-e módja arra, hogy a bizottsági munkában hallassa szavát, esetlegesen „becsem­péssze” megyénk érdekeit is?- Miután ez az első évem, még nem alakult ki gyakorla­tom benne. De ugyanezzel a problémával küszködik maga a bizottság is, hiszen nem önálló munkát végez, hanem a kor­mány beterjesztéseit vélemé­nyezi. Különös tekintettel a pótkölt­ségvetésre vagy az expo körüli bonyodalmakra. Ezért talán még nem látványos a tevékeny­ségünk. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy nem is próbálkozunk. Alkotmánymódosítás, ön- kormányzati, választójogi tör­vény és még számtalan módo­sító törvényjavaslat szakmai vé­leményezése történik. Bizottsá­gunkban tanárok, művelődési szakemberek ülnek, akiknek jó része még ma is gyakorló mun­kavállaló. Magam is a Megyei Művelő­dési Szolgálat munkatársaként, naprakész kapcsolatokkal ren­delkezem, közvetlen informáci­ókkal a mindennapi gyakorlat­ból. Ezt természetesen felhasz­nálom a parlamenti munkám­ban, és soha nem felejtem el eközben a választópolgárokat, azokat, akik a megye képvisele­tében erre a posztra állítottak.- Melyek azok a legfonto­sabb feladatok, amiket hala­déktalanul meg kellene oldani az oktatás, a művelődés terén?- Hirtelen nem is tudok vála­szolni, hiszen annyira össze­függő, egymást feltételező, ki­egészítő terület mindegyik, hogy a rangsorolás nehéz. Ehhez még hozzájön az ed­dig nem is említett sport fel­adatköröm. Miután nagy való­színűséggel a megalakítandó sport albizottságban én fogom képviselni a Demokrata Fóru­mot, módom lesz ott is sző­kébb pátriám érdekeit közvetí­teni. Bár hozzáteszem, akik is­mernek, tudják, eddig nem sok közöm volt a sporthoz, csupán mint szemlélődő rajongtam érte. Most azonban ezzel az újabb kihívással is szembe kell nézzek. Úgy gondolom, nincs olyan feladat, ami elől érdemes lenne meghátrálni, tehát válla­lom. Készül a sporttörvény, s ahhoz, hogy egy egészséges, szabályozott világ alakuljon ki ezen a területen, szükség van erre. Mint amatőr labdarúgó és kedvtelésből sportolgató bízom benne, hogy sikerre visszük.- És megyénk, városunk ér­dekei? Lesz-e együttműködés a többi megyei képviselővel? Vagy megmarad a pártvonalak menti törés?- Meggyőződésem, hogy számos olyan lehetőség adódik majd, ami közvetlen hasznot hoz szűkebb lakóhelyünknek. Ilyenkor háttérbe szorulhatnak a politikai másként gondolkodás * akadályai, helyet adva a közös tevékenységnek. Ez nem napi nyolcórás munka, s mivel eddig is eléggé intenzíven éltem az életemet, ez a kemény, offenzív munka nem meglepetés számomra. Kemény évek után, kemény évek elé nézhetünk. Tudtam mit válla­lok, és teszem a dolgom. Bár a parlementi munka egy új di­menzió, bízom a feladatok megoldhatóságában. Csilléi Béla „Természettudományos hét”a Széchenyi Gimnáziumban Szemléletet formálni pénz nélkül is lehet Az iskolák fő feladata a tan­anyag megfelelő színvonalú el­sajátíttatása tanulóikkal. E köz­helyszerű mondat azonban va­lóban csak az oktatási intézmé­nyek alapfeladatára utal. Emel­lett még számos - és az intéz­mény jellegétől is függő -, gyakran önként vállalt feladat teljesítése is hárul az iskolákra, amellyel mind diákjaik sokol­dalú képzését, „épülését” szol­gálják. Azaz inkább csak szol­gálnák. A közoktatás jelenlegi hely­zetében ugyanis a legtöbb he­lyen az alapfeladatok ellátása is évről évre súlyosbodó gondot, növekvő terheket jelent, aligha meglepő tehát, ha egyre ritkáb­ban kapunk hírt a tananyag ok­tatásához közvetlenül nem - ám közvetetten természetesen igen - kapcsolódó, szakmai jellegű rendezvények tartásáról (hozzá­tehetjük: más jellegűekről sem). Az első számú ok a pénzhi­ány. A pénzé, amiből az oktatás egésze számára egyre kevesebb jut, olyannyira, hogy sok helyen már az iskola fenntartása, üze­meltetése is veszélybe kerülhet. Ezért különösen jó dolog arról hallani, ha valamelyik iskola a nehézségek ellenére vállalkozik valamilyen - fentebb hiányolt - program megszervezésére és lebonyolítására. Ezt teszi most a szolnoki Széchenyi István Gimnázium, ahol - a korábbi évek hagyományának folytatá­saként -, november 14-17-e között „természettudományos hetet” tartanak. Méghozzá ön­erőből. Nem vesznek igénybe rend­kívüli önkormányzati támoga­tást, de a gimnázium saját anyagi helyzete se kirívóan jobb egy átlagos középiskoláénál vagy a megyei átlagnál. Mi te­hát a „titkuk”? Nos, a saját erő­forrás, amit igénybe vesznek, az elsősorban nem „anyagi jellegű tőke”, hanem szellemi. Az a fajta „belső tartalék”, ami tulaj­donképpen adott bármely isko­lában, s amely nem más, mint tanáraik szakmai tudása, felké­szültsége, érdeklődése. Ami - a többség esetében — túlmutat a tananyag keretein. És amit - ha lehetőséget kapnak rá - a leg­többen szíves-örömest adnak át diákjaiknak. Sőt, másoknak is. A Széchenyi Gimnázium rendezvénye ugyanis nyitott, amelyre a szolnoki általános is­kolák szaktanárait és hete­dik-nyolcadik osztályos tanulóit külön is meghívták. Azon tantárgyak tanárairól van szó, akiknek szakjai a ren­dezvény témaköréhez kapcso­lódnak. A témakör kiválasztása cseppet sem véletlen a szerve­zők részéről. Nem az, mert a természettu­dományos világkép, szemlélet és gondolkodás - amennyiben azt a felnövekvő generáció megfelelően sajátítja el - talán a garanciája, de mindenképpen feltétele lesz a természet és tár­sadalom napjainkra lassan már visszafordíthatatlanná váló egyensúlybomlása megállításá­nak. És azért sem véletlen, mert e szemlélet kialakításáért az is­kola tanárai - mindenekelőtt a gimnáziumban már évek óta működő biológia tagozat lehe­tőségeit kihasználva - a rend­szeres, napi oktatómunka kere­tei közt is igen sokat tettek és tesznek ma is. Az, hogy most „nyitnak” az általános iskolák felé, nem csak azt eredményezheti, hogy eset­leg többen kapnak kedvet a ná­luk történő továbbtanuláshoz, hanem azt is, hogy azoknak is „rányithatja a szemét” a termé­szettel való alapvetően új vi­szonyok fontosságára, akik má­sutt - vagy középfokon sehol sem - tanulnak majd tovább. Ez sem kevésbé fontos, mint a tananyag színvonalas megta­nítása - vélik a gimnáziumban. És ez esetben még (külön) pénzbe sem kerül. Sz. P. A természettudományos hét programja ■ November 14-én 14.30-kor: Mi van a csapadékvízben? - Botka Lajos előadása. * * * November 15-én, 14.30-kor: Humánökológia, a tudományon túli tudomány - Kiss Zsuzsanna előadása. * * * November 16-án 14.30-kor: Az Univerzum fejlődése az ős­robbanástól az ember megjelenéséig - Deák László és Somogyi Tamás előadása. * * * November 17-én 14.30-kor: A Magas-Tátra csodálatos vi­lága - Túri Zoltán előadása.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents