Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-29 / 255. szám

1994. október 29., szombat Riport----jegyzet 5 S zombati jegyzet fa Az APEH is ember Öltöny csokomyakkendővel, keménykalap­pal, lakkcipővel és aktatáskával - ilyennek áb­rázolják a humoristák, a karikaturisták az APEH emberét, az adóellenőrt. A figura termé­szetesen egy unszimpatikus alak. Kíviil-belül konzervatív, lehetetlen, elviselhetetlen. Ter­metre jelentéktelen. Az öltöny csokomyakken­dővel, keménykalappal, lakkcipővel és aktatás­kával mintegy szimbóluma szögletességének, a hivatali hatalomnak, az ügy iránti teljes oda­adásnak - viszont elfedi kicsiségét, jelentékte­lenségét. Az APEH-emberke merev, szögletes külleme nyilvánvalóan kemény, érzéketlen belsőt takar. 0 az, aki mint egy földön kívüli lény az embe­rek veséjébe - illetve pénztárcájába - lát. Rend­kívüli érzékkel megszimatolja és megtalálja az utolsó cincogó adózatlan fillért is a zsebünkben. Az edóellenőr kegyetlen és kíméletlen. Képes az utolsó csirkelábat is elvenni adó fejében a szerencsétlen kisnyugdíjastól. Célja elérése ér­dekében mindenre elszánt. Ha kell láthatatlanná válik, hogy a szintén láthatatlan jövedelmeket felderítse. Napokat képes rejtett figyeléssel el­tölteni. Követ, mint az árnyékunk, minden lépé­sünket figyelemmel kíséri. Akkor és ott jelenik meg, amikor és ahol nem számítanak rá. Vil­lámgyorsan és kíméletlenül csap le az adózó ál­lampolgárokra. Az eszközökben nem válogat. Behajt, ha kell büntet, börtönbe juttat - legszí­vesebben tán még likvidálná is a renitenskedő adózókat. Az APEH-emberkének ilyen hivatali feladat és mentalitás mellett természetesen nincsenek érzelmei sem. Nem érez sajnálatot, szánalmat, amikor a sápot lehúzza, legfeljebb kéjes örömet egy-egy adócsalás, vagy tévedés leleplezése után. Mivel állandó készenlétben áll és úton van, nincs magánélete sem. Nincs barátja, nincs családja, nincsenek gyerekei - hogy is teremt­hetne valaki emberi kapcsolatokat érzelmek nélkül! Ilyesmire talán nincs is igénye. Élete a munkája és élvezi, hogy rettegnek tőle, ahol csak megjelenik. A humor természetesen mindig túloz. Az azonban egy pillanatig sem lehet vitás, hogy a humornak nem kevés a valóságalapja - ez ese­tünkben sem tagadható. Mert senki nem gon­dolhatja komolyan, hogy az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nagy népszerűségnek ör­vendő intézmény az állampolgárok körében. Nyilván azért, mert - bár állami megbízatásá­nak tesz eleget - ő az, aki megrövidít bennün­ket, leveszi a sápot a keserves munkával össze­jött kis fizetésünkből, mellékállásunkból és mindenféle egyéb más jövedelmünkből. És az is igaz, hogy a hivatal emberei ellenőriznek ben­nünket, ha kell büntetnek, végrehajtanak. Felte­hetően nem kevesen vannak, akik fizetésnapon „imájukba foglalják” az adóhivatalt és embe­reit. Nem repesünk az örömtől, ha jön az adóel­lenőr, ha beidéznek bennünket az APEH-hez el­számoltatásra, vagy akár egy szúrópróba-szerű rutinellenőrzésre. Azokat pedig, akik még az APEH eszén is túljárnak, nem is érezzük igazán vétkesnek - sőt némi rokonszenvvel viseltetünk irántuk. Szó mi szó, szépen meglennénk mi APEH nélkül is. Elfogadnánk, ha a bruttó fizetésünket kapnánk kézhez és nem lenne jövedelemadó, áfa, meg adóellenőr. A hivatal viszont létezik, tevékenykedik. Egyelőre! Egyelőre, mert az APEH-emberke sokakat meglepve a napokban váratlanul nemet mondott a humoristák által ráosztott szerepre. Addig provokálták felülről, míg egyszercsak betelt a pohara. Mert neki is vannak idegei, a végtelenségig vele sem lehet pac­kázni. Mert az APEH is ember! Történt ugyanis, hogy a Pénzügy­minisztérium két milliárd forintot szándékozik be­vonni az Adó- és Pénzügyi Ellenőr­zési Hivatal költségvetéséből. Erre borult ki az APEH-emberke - és kipakolt. Elmondta, hogy hovatovább lehetetlenné válik helyzete, mun­kája. Elmondta azt is - és nem a humoristákra, hanem a Pénzügyminisztériumra célozva -, hogy nem ismerik jól azok, akik azt feltételezik róla, hogy nincsenek érzelmei. Igenis vannak, mint mindenki másnak! Tud szeretni, hara­gudni, örülni, szorongani, bánkódni. Mindenki tudomására hozta, hogy a közhiedelemmel el­lentétben családja is van, vannak gyerekei, ba­rátai és nem csak a munkahelyén érzi magát jól, hanem szerettei között is, sőt ott még jobban. Éppen ezért nincs kedve sokáig napi tizenkét órát dolgozni a kötelező nyolc helyett, elég volt az önfeláldozásból, a vak ügyszeretetből. Megtudhattuk az APEH-emberkétől azt is, hogy hány milliárd forint bevételtől esik el az államkassza, ha ő csak a kötelező munkaidejét dolgozza le. És ha valaki arra gondol, hogy a másfél műszakját tisztességesen megfizeti, az ismét téved: tavalyi átlagbére 31 ezer forint volt, az idei pedig 33 ezer - természetesen brut­tóban. Ebből lejön az adó, mert az APEH saját embereivel is „könyörtelen”. A borítékban tehát nem valami irigylésre méltó összeg marad. E tekintetben emberkénk perspektívája sem biz­tató: a hivatal költségvetésének mérséklése kö­vetkeztében 50 millió forint bérkeret is ugrik. Az alacsony fizetés tehát tartósnak tekinthető nála. Ilyen alacsony fizetésből persze nem telik öl­tönyre, csokomyakkendőre, lakkcipőre, legfel­jebb csak farmerre és pulóverre. Nem annak örül, hogy behajt, rajtakap, hanem annak, hogy egyáltalán meg tud élni. Remélem, senki nem néz az APEH fogadat- lan prókátorának. Sietek is leszögezni: nagyon nincs ínyemre, hogy a fizetésem keményen megnyirbálja az adóhivatal. Előfordul - mit is tagadjam -, hogy én is cifra jelzőkkel, illetem a hivatalt épületestől, számítógépestől. És helyze­temet ismerve nem is hiszem, hogy valaha is.az örömmel adózók táborába fogok tartozni. Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy az APEH-re már nem nézek annyira ferde szemmel a Pénzügyminisztériummal történt konfliktusa óta, mint azelőtt. Valahogy embe­ribbé vált szememben a hivatal. Az ott dolgo­zókat pedig jószerével sorstársaimnak nézem, akik teszik a kötelességüket legjobb tudásuk szerint és közben alig tudnak megélni. így hát a magam részéről megígérem, hogy ezután nem fogok adóellenőröket karikírozni. Szimpátiámért cserébe természetesen semmit nem kérek az APEH-től. írásomat azért - biz­tos, ami biztos - mellékelni fogom a legköze­lebbi adóbevallásomhoz. UMerr Gazdag programok az év hátralévő részében Mi újság kórusaink háza táján? Nemrégiben ülést tartott a megyei KÓTA, azaz a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ének- zenei együttesek és Karnagyok Egyesülete. A tanácskozáson értékelték a megjelentek az el­múlt időszak rendezvényeit és meghatározták az új évad feladatait. Baby sitternek indult, testőrök menekítették haza Szinte mindennap olvashatunk az újságokban olyan hirde­tést, amelyben magyar közvetítő cégek munkalehetőséget kínál­nak Nyugaton. A fiatal lányokat általában azzal csalogatják, hogy családoknál gyermekgondozói állás vár rájuk. A csábító ajánlatok mögött azonban olykor rémisztő valóság húzódik meg. A rendkívüli módon gazdag programból ezúttal kiemeljük, hogy a Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat rendezésében a napokban tartottak tovább­képzést a népdalkörök vezetői számára. Tanácsokat kaptak itt az ér­deklődők az új minősítésekre való felkészítéshez, népdal­csokrok összeállításához. November 5-én rangos ren­dezvény lesz Szolnokon: a Bar- tók-kórusok országos találkozó­jára az ad apropót, hogy immár huszonöt évessé „öregedett” a Szolnoki Bartók Kórus. A találkozón - mely egyúttal alkalmul szolgál majd a karve­zetők tapasztalatacsere jellegű továbbképzéséhez is - részt vesz az ELTE Bartók Béla Vegyes­kara, a budapesti MOM Bartók Béla Férfikara, a Pécsi Bartók Béla Férfikar, a Szegedi Bartók Béla Vegyeskar, és természete­sen az ünnepelt: a Szolnoki Bar­tók Kamarakórus. November 15-én tartják meg az énektanárok és karvezetők soron következő továbbképzé­sét, majd - még szintén novem­berben, 19-én - a Karcagi Vá­rosi Vegyeskar, a Szolnoki Ko­dály Kórus és a Jászberényi Pa- lotásy János Vegyeskar lép fel Cegléden az Éneklő Magyaror­szág díszhangversenyén. Ézen a rangos rendezvényen kizárólag a „Hangversenykórus”-fokoza- tot elért énekkarok vehetnek részt. Feltehetőleg Karcag városa lesz a házigazdája az ének-zene tagozatos általános iskolák kó­rushangversenyének: a rendez­vényt november 26-án tartják meg. Az élményt nyújtónak ígérkező koncerten a jászberé­nyi, karcagi, mezőtúri, szolnoki, tiszafüredi és törökszentmiklósi kórusok lépnek majd pódiumra. A december havi események mind-mind a „magyar kórusok napja” jegyében zajlanak majd. Harmadikén a Tiszaparti Gim­názium ad otthont a középisko­lás énekkarok hangversenyé­nek, tizedikén pedig népdal­éneklő versennyel folytatódik a gazdag és változatos program Szolnokon, az Eötvös József Általános Iskolában. Tizenharmadikán újabb to­vábbképzés lesz az énektaná­roknak és karvezetőknek, majd tizenötödikén - a szolnoki vá­rosháza dísztermében - a Szol­noki Járműjavító Férfikara, a Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara, a Tiszaparti Gimnázium Kodály Kórusa, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa, a Bartók Béla Kamarakórus és a Szolnoki Kodály Kórus ad ün­nepi hangversenyt. Másnap Jászberényben, Karcagon, Kis­újszálláson és Mezőtúron ün­nepük hangversennyel a ma­gyar kórusok napját. A hónap utolsó zenei rendez­vényeként a megyei népdal­éneklő körök országos minősí­tésére kerül sor Törökszentmik- lóson, a Városi Művelődési Központban. Az 1995-ös esztendő úgy­szintén gazdag programjaiból ezúttal három rangos rendez­vényre hívjuk fel a figyelmet: április 22-23-án lesz a fiúkóru­sok országos és nemzetközi ta­lálkozója, május 27-én a kóru­sok országos minősítése, míg június 24-én jubileumi hangver­senyt ad a Járműjavító - immár 120 éves - férfikara. Sz. J. A következő történetet egy édesanya mesélte el. Azért vál­lalta lánya kálváriájának nyilvá­nosságra hozatalát, mert abban reménykedik, hogy történetük gondolkodóba ejt néhány szülőt és vállalkozó szellemű gyereket, mielőtt „bedőlnének” a vonzó­nak tűnő hirdetéseknek. Nem akarta elengedni Az eset nyáron történt meg, de az anya még most sem tud indu­latok nélkül beszélni róla.- Általában azzal szédítik meg ezeket a lányokat, hogy ki­mehetnek Angliába baby sitter­nek, és ott, bár nem sokat keres­nek, de kapnak lakást, ennivalót, tehát ellátást, gyakorolják a nyelvet, és lehetőség van arra is, hogy tanuljanak. Az én lányomat is ez a tanu­lási lehetőség vonzotta. Tizenhét éves elmúlt, leérettségizett. Ta­lálkozott az egyik ismerős kis­lánnyal, aki Londonban végzett ugyanilyen munkát, és nagyon tetszett neki, jól érezte ott magát. Ajánlott egy szolnoki címet, akik hozzásegítették ehhez az ál­láshoz. A lányom fölkereste a megadott címet, ahol egy hölgy fogadta. Elmondta, hogy Lon­donba közvetíti ki, személyesen is ismeri azt a családot, ahová menni fog, mert korábban ő is volt ott baby sitter. Azt ígérte, hogy 30-40 ezer forintnak meg­felelő fizetést kap a gyerek és közben iskolába is járhat.- Mit szólt erre ön?- Nem örültem neki. Össze is vesztünk. A lányom érettségi után mindenképpen nyelvet akart tanulni, és egy lázadó kor­szakot élt, hogy hiába tanult, itt­hon nem lehet csinálni semmit. Nagyon csúnyán összevesz­tünk. Én valahogy megéreztem a bajt. Kiabáltam vele: „Értsd meg, hogy kurvát csinálnak be­lőled!” De ő üvöltött, hogy ki akar menni.- És ön elengedte.- El, mert két hónap múlva, amikor betöltötte a tizennyolca­dik évét, az engedélyem nélkül is kimehetett volna. Megvettük a repülőjegyet és befizettünk hate­zer forintot a közvetítőnek. Jött egy hivatalos papír a családtól, ahol várják a gyereket. De már ekkor gyanús volt, mert az ígéret Londonba szólt, de a papír már máshová. Tehát másik címre küldték a gyereket, mint amit először ígértek. A gondok már akkor kezdőd­tek, amikor kiment. Nem várta senki a repülőtéren, metróra kel­lett szállnia. Első nap felhívott és a telefonban elcsuklott a hangja: „Anya, ez borzasztó ami itt van, repedezettek a falak, csupa kosz minden, és egy néger családnál kaptam állást.” Kiderült, hogy London külvá­rosába küldték, egy nagyon le­pusztult környezetbe. Másnap én hívtam fel. Akkor is panaszkodott, hogy milyen gorombák, itt van az előző baby sitter, aki betanítja őt, de teljesen le van fogyva az a kislány. Kide­rült, hogy főznie is kellene, ho­lott a szerződésben erről nem volt szó. Felléphet a Music TV-ben Az első héten (amíg betanul) eléggé szabad. Ahogy megtud­tam tőle, működik azon a részen két vallási csoport, akik kifigye­lik az új lányokat, és az a felada­tuk, hogy maguk közé hívják őket, ha megtetszik nekik.- így járt az ön lánya is.- Igen, még meg is örült neki, hogy vannak ismerősei. A két lány, aki megkömyékezte őt, nagyon jól, divatosan öltözött. Meghívták a csoportjukhoz. El­vitték a szépen berendezett laká­sukra, ami tele volt szentképek­kel. Meghívták egy étterembe. „Kérj, amit akarsz, mi fizetünk”, - mondták. A lányom elment ve­lük Londonba, örült, hogy addig sem kell abban a nyomorne­gyedben lennie. Elvitték a Music TV-be, a stúdióba. Mivel előző­leg itallal kínálták (amiben fel­tehetően kábítószer volt) nagyon szédült, és nem emlékezett pon­tosan mindenre. De arra igen, hogy azt ígérték, csinálnak róla videoküpet, és ha jól sikerül, fel­léphet az MTV-ben. Valóban van ott egy olyan le­hetőség, hogy bárkiről csinálnak ilyen klipet és ha jól sikerül, ak­kor lehetőséget kap. Csak az a „szépséghibája”, hogy 90 ezer forint körüli összegért készítik el azt a felvételt. Mondták a lá­nyomnak, hogy írjon haza, kér­jen pénzt. Ezt valahogy úgy ad­ták be neki, mintha az ő érdemük lenne, hogy a lányom erre egyál­talán lehetőséget kap . . . Ha ellenkezel, megvernek-És a lánya írt haza.- Igen, de két levelet is kap­tam. Az egyik homlokegyenest ellenkezője volt a másiknak. Mert másodszorra már azt írta, hogy: anya, ez egy nagy hülye­ség ...- Nem akart kiszállni a lánya ebből a buliból?- De igen. Viszont a néger családnál lévő baby sitter azt mondta neki, hogy menj el ve­lük, ne mondj nemet, mert meg­vernek. Ugyanakkor találkozott az üz­letben egy lánnyal, aki azt taná­csolta, hogy hagyja ott ezt a né­ger családot, mert ő ismert egy magyar kislányt, aki hasonló­képpen járt, mint ő. Telefonált Budapestre a lánynak, és kide­rült, hogy valóban igaz a törté­net.- A jólöltözött „hölgyek" azonban újra eljöttek a lányá­ért.- Igen, és elvitték megint va­csorázni. Ott már fiúk is voltak, akik a lányom szerint úgy néztek ki, mint a stricik. Ő érezte, hogy valami olyasmi történik itt, ami nem rendes dolog. De azzal hi­tegették megint, hogy fölléphet az MTV-ben, hogy beiratkozhat egyetemre, és később Ameri­kába is eljuthat. De hozzátették, hogy ez csak azoknak adatik meg, akik benne vannak ebben a csoportban.- Nem próbált segítséget kérni a néger családtól, ahol lakott?- Próbált, de hát ez is olyan homályos. A férfi és a nő Lon­donban tanított középiskolában. Mindketten dolgoztak, mégis egy lerobbant negyedben laktak, a lakáson óriási tartozásuk volt. A házban nem volt rendes fürdő­szoba, mosdás után ki kellett merni az elhasznált vizet abból a kádszerűségből, amiben egyálta­lán meg lehetett fürödni. A férfi azt mondta a lányomnak, hogy ő nem segíthet, mert őt is megfe­nyegette ez a csoport. írjon haza az anyukájának, hogy ha tud, küldjön pénzt és akkor hazajöhet repülővel. Közben kiderült, hogy a csoportnak a tagjai be­mentek a férfi munkahelyére és megfenyegették, hogy ne avat­kozzon közbe, ha ők jönnek a lányomért és el akarják vinni. Lekötözték egy székre- És elvitték.- És elvitték megint. Minden alkalommal kábítószert adtak neki. Megtörtént az is, hogy a két lány lakásán lekötözték egy székre, és egy néger férfi meg akarta^ erőszakolni.- És ön közben, itthon, mit csinált?- El tudja képzelni, milyen lelkiállapotban voltam. Ráadásul a tévében akkor mutatták be azt a kislányt, aki szintén baby sit­téinek ment ki Angliába és el­tűnt. A lányom pedig egyre írta a leveleket, hogy csak hideg vizes csap van a lakásban, hogy a ru­hákat papírdobozban tartják. Látszott az írásából, hogy telje­sen meg van zavarodva. Csú­nyán, kapkodva írt.- Nem gondolt arra, hogy kimegy érte?- Hiába mentem volna. Az egy zárt világ. Ott rögtön kiszúr­nak mint idegent, kifigyelnek, megfenyegetnek. A rendőrök meg nem foglalkoznak velük addig, amíg nem történik bűn­ügy. Azon a környéken min­denki benne van valamiben, ká­bítószerben vagy lányok eladá­sában. Testőröket fogadott Én más megoldást választot­tam. Testőröket fogadtam, hogy menjenek ki a lányomért, és te­gyék fel a repülőgépre. Pedig akkor már megígérte a család, ahol lakott, hogy repülőgépre ül­tetik, de nem bíztam benne. Éreztem, hogy ki kell menni érte, mert tudtam, hogy másképp nem látom többet. Egy szombati napon vártuk haza, a néger férfi ígérete szerint akkor jött volna meg. De nem jött haza. A kisfiam az izgalom­tól belázasodott. Nem is tudom, hogy jöttem haza Ferihegyről. Úgy hajtottam, mint aki nem normális. Azt az éjszakát nem kívánom senkinek... Azért nem jött haza a lányom, mert a néger férfi kivitte ugyan a repülőtérre, de egy másik gép­hez, nem ahhoz, amelyikkel a lányomnak haza kellett volna jönnie. Aztán elrohant, otthagyta őt a repülőtéren. Mivel nem volt gép, a lányom ott aludt a repülő­téren. A vallási csoport tagjai vi­szont érte mentek, és visszavit­ték arra a bizonyos lakásra. Szerencsére akkor már kint voltak a testőrök, akiket én fo­gadtam fel. Ők megtalálták a lá­nyomat a lakáson, ahová mindig is vitték. Akkor is le volt kö­tözve. Persze a testőrök úgy lép­tek fel, mintha a lányom barátai lennének, akik éppen London­ban járnak, és meg akarják láto­gatni. Végülis a testőrök tették fel őt a repülőgépre, és így jött haza. Én vártam Ferihegyen. Amikor megláttam, az szörnyű volt. Úgy nézett ki, mint aki megzavaro­dott. A szeme össze volt szű­külve, körülötte lila foltok, az arca felpuffadva... Sokkos álla­potban volt, sokáig nem tudott aludni, csak feküdt, mint egy fa­darab.- Nem kereste meg azt a höl­gyet, aki kiközvetítette a lányát?- Kerestem, de hiába. Egysze­rűen eltűnt. A lakáson, amelyet irodának használtak, soha senki nem nyitotta ki az ajtót.- Mennyibe került önnek ez az ügy?- körülbelül 300 ezer forin­tomba. De itt még nem volt vége. Ugyanis ez a londoni cso­port nem hagyta annyiban a dol­got, eljöttek a lányomért.- Magyarországra?- Igen. A lányom hazajövetele után a vallási csoport két férfi­tagja fölkeresett bennünket a la­kásunkon. Nagyon jól öltözött fiatalemberek voltak. A mellü­kön viselték a csoport jelvényét, erről is meg lehetett őket is­merni. Szolnokra is utánajöttek- Nem akartak lemondani a lányáról.- Nem. Végül is jól néz ki, jól beszél angolul, intelligens, az arca nem kiélt, ha kiöltöztetik, nekik ő egy aranybánya lett volna. Folyamatosan rászoktat­ják a kábítószerre, persze, fizetni nem tudott volna, és akkor nem kerül ki a kezük közül.- Mondták, hogy mit akar­nak?- Angolul beszélgettek a lá­nyommal, én végül is nem értet­tem. De láttam, hogy az egyik férfi nagyon zavarba jött attól, amit a lányom mondott neki. A lányom úgy számolt be erről a beszélgetésről, hogy hívták ki, de ő azt mondta nekik, hogy hagyják békén, és különben is az édesapja rendőrkapitány. A történetnek itt volt vége. A lányom ma már egyáltalán nem beszél róla. De a lakásból min­den széket el kellett tüntetnem, mert nem tudja elviselni a látvá­nyukat sem. Paulina Éva

Next

/
Thumbnails
Contents