Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-03 / 232. szám

1994. október 3., hétfő 7 Érdekességek ZAPATA GYERMEKEI. A Figaro munkatársai megtalálták a neves mexikói forradal­már, Zapata gyermekeit és leszármazottait. A népes család eddig az ismeretlen­ségbe burkolózva élt. Médiahangulat a szlovák választások előtt A parlamenti választások küszöbén Szlovákiában ismét fő­szerephez jutott a média. A médiafigyelők különösen a Vladimir Meciarról szóló cikkeket olvasták nagy érdeklődéssel. „Tomszk”, az elrettentő Meciart az elmúlt három év­ben kétszer váltották le kor­mányfői tisztségéről, ám ennek ellenére még mindig ő vezeti a politikusok népszerűségi listá­ját. Sokan vélekednek úgy, hogy Meciar és pártja, a De­mokratikus Szlovákiáért Moz­galom (HZDS) tevékenysége jelentősen befolyásolja majd Szlovákia jövőjét hazai és kül­földi szemmel nézve egyaránt. Az 1992-es választásokon elért győzelem után Meciar és csapata — egészen Meciar levál­tásáig - a médiumok reflektor- fényében tündökölt. A HZDS állítólag nyomást gyakorolt a közszolgálati televízióra és rá­dióra, hogy azok kedvezőbb színben tüntessék fel a pártot, mint amilyen az valójában. Egy kritikai hangvételű, kor­mánytulajdonú lap pedig kény­telen volt meneszteni főszer­kesztőjét. Meciart legutóbb március 11-én fosztották meg tisztségé­től, miután a parlament bizal­matlansági indítványt fogadott el ellene. Azóta mindenki árgus szemekkel figyeli, hogyan írnak a lapok a volt miniszterelnökről és pártjáról. Első „trónfosztását”, 1991 áprilisát követően Meciar ügye­sen kihasználta a sajtó, a rádió és a televízió adta lehetősége­ket: mártírként tüntette fel ma­gát, akit hatalomra éhes ellenfe­lei űztek el posztjáról. Egy jobb Szlovákiát ígérő op­timista előrejelzéseivel elhitette az újságírók és a lakosság nagy részével, hogy ő vezette a cse­hek elleni, nagyobb önállósá­gért vívott harcot. Nagyfokú nacionalizmusa különösen a te­levízióban, az ország talán leg­befolyásosabb médiumában Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1994. június 30-án döntött arról, hogy az Angolában tartózkodó ENSZ-megfigyelők megbízatá­sát ez év szeptember 30-ig meg­hosszabbítja. Egyidejűleg azonnali tűzszü­netre és a béketárgyalások mi­előbbi sikeres lezárására szólí­totta fel a feleket. Minthogy az angolai kor­mány már jóváhagyta a nemzeti megbékélést szolgáló indítvá­nyokat, a Biztonsági Tanács kö­vetelte az UNITA-tól (Nemzeti Unió Angola Teljes Független­ségéért), hogy 1994. július 31-ig fogadja el a békejavaslatokat, és tartsa tiszteletben az 1991-ben kötött tűzszüneti megállapodást, valamint az 1992-es választások eredményét. (Tűzszünetet 1991 májusában kötöttek Lisszabon­ban, miután a kubai csapatok el­hagyták Angolát.) A világszervezet UNAVEM néven ismert angolai megfigye­lőcsoportja, amely ellenőrizte az 1991-es tűzszüneti egyezség betartását, már 1989-ben meg­kezdte tevékenységét és eredeti­leg a kubai csapatkivonás elle­nőrzése volt a feladata. Az 1992-es választások után ismét mutatott jól. Hatalomvesztését követően, 1991 őszén, Merciar népszerűségi mutatója 85 száza­lékra kúszott fel. Az akkori időkkel ellentétben azonban ma nem élvezi az újságíró-társadalom támogatá­sát. A szlovák újságírók bizo­nyára rájöttek: Meciar becsapta őket, amikor a független Szlo­vákia gyors gazdasági fellendü­lésével kecsegtette őket. A médiafigyelők egy része úgy véli, hogy a szlovák újságí­rók - különösen a független la­poknál és a kereskedelmi rádió­adóknál - kezdik nem tudomá­sul venni Meciar nagyzolását. A közszolgálati rádió és televízió bársonyszékeiben azonban még Meciar hívei ülnek. A nyomtatott és az elektroni­kus sajtó gyakorlatilag minden politikai tanácskozásról hírt ad, függetlenül attól, hogy hír ér­tékű-e a találkozás. A gomba­mód szaporodó, illetve meg­szűnő pártok világában a hang­súly még mindig a személye­ken, és nem a politikai irányel­veken van. Amikor Josef Moravcik, Szlovákia jelenlegi kormány­fője és koalíciós kormánya ke­rült hatalomra, sokan azt remél­ték, hogy újraindul a médiabi­rodalom megfeneklett privati­zációja. Az elmúlt négy év során azonban többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült beindítani egy országos adásjoggal ren­delkező magán-televíziócsator- nát. A Meciart követő kormány egy területen lépett csak előre: megszakította kapcsolatait a volt kormányfőt dicsőítő Re­publika című újsággal, és elbo­csátották állásából Dusán Klei- mant, a szlovák hírügynökség fellángoló polgárháború Angola függetlenségének kivívása (1975) óta pusztítja a világ amúgy is egyik legszegényebb országát, ahol 1993-ban csak­nem félmillióan vesztették éle­tüket a járványok és éhínség, a véres konfliktus következtében. Az angolai béke érdekében kö- vetítő Egyesült Államok, Oroszország és Portugália (az egykori „anyaország”) 1993 jú­niusában egyértelműen az UNITA-t tette felelőssé, hogy az ország továbbra is véres harcok színhelye, (nem olyan rég Was­hington még az UNITA-t támo­gatta), mert ígéretei ellenére az UNITA nem volt hajlandó visz- szavonni fegyvereseit az elle­nőrzése alatt álló területekről. A BT 696-os határozata ér­telmében az angolai többpárti választásokkal 1992 novembe­rében lezárult volna az ENSZ-erők megbízatása. Mi­után azonban az UNITA - vá­lasztási csalásra hivatkozva - már a szavazás másnapján újra­indította a fegyveres harcot, s folytatódtak a véres összecsapá­sok, a világszervezet meghosz- szabbította kéksapkásainak mandátumát, mert - a főtitkár (TASR) igazgatóját, amely egé­szen a közelmúltig a kormány szócsövének tekintett vesztesé­ges újság kiadója volt. A kormány a hírügynökség támogatásával gyakorlatilag az adófizetők pénzét pazarolta. Ráadásul a szlovák törvények értelmében az állami vállalatok nem folytathatnak veszteséges tevékenységet, tehát a TASR jogtalanul adta ki a lapot. Az új kormány beszüntette ugyan az „elfogult” Republika kiadását, ám egy vállalat - amelyben Meciar pártja is érde­kelt - újraindította azt „Slo- venska republika” néven. Jan Smolec főszerkesztő sze­rint az egymás elleni áskálódás, a tisztesség hiánya és a korrup­ció lassan mindennapossá válik Szlovákiában. Ezért van szük­ség a szlovák érdekeket és a tisztességes, megvesztegethetet­len politikusokat támogató új­ságokra. A lap bizonyára elérte célját, hiszen egy nemrégiben készített közvélemény-kutatás szerint az újságolvasók 60 százaléka a „Republikát” olvassa. Az elkövetkezendő hetekben majd kiderül: Meciar valószínű győzelmének tudatában meg- birkóznak-e a médiumok a ne­héz feladattal, hogy eligazítsák a szlovák választópolgárokat a politikai pártok tengerében? Jóllehet Meciar népszerűsége a csúcsról már 26 százalékra esett vissza, még mindig na­gyobb, mint a hatalomból való kiszorítása előtt volt. így ő nap­jaink egyik legnépszerűbb szlo­vák politikusa. A mostani hétvégén megren­dezendő választások eredménye nyilvánvalóan az egész térségre kihat majd, ám nem titok, hogy a szlovák média - különösen a rádió és a televízió - sorsa dől most el. (Az „IPI report” alapján) szavaival - elképzelhetetlen, hogy a rosszabbodó katonai és politikai helyzetben kivonulja­nak Angolából a békefolyama­tot és a segélyezést felügyelő ENSZ-katonák. (Számos eset­ben a segélyszervezetek külde­ményei sem jutottak el a rászo­rulókhoz, mert a fegyveres fel­kelők tüzet nyitottak az ENSZ-járművekre, szállítórepü­lőgépekre). Az ENSZ felkérésére 1991 júniusában hagyta jóvá a ma­gyar kormány magyar katona­tisztek részvételét az angolai vá­lasztásokat előkészítő UNA- VEM-kontingensben, és azóta változó létszámmal már több megfigyelői mandátumot teljesí­tettek a magyar ENSZ-katonák. Az ENSZ védnöksége alatt tíz hónapja folynak tárgyalások a zambiai Lusakában a hatalom megosztásáról vitázó Jósé Edu­ardo dos Santos államfő, az MPLA-Munkapárt elnöke, il­letve Jonas Savimbi UNITA- vezér közötti fegyveres viszály politikai rendezéséről, a polgár- háború lezárásáról. 1994. szep­tember elején az UNITA kö­zölte, hogy elfogadja az ENSZ valamennyi békejavaslatát. Az orosz flotta „rakétás új­szülöttje”, a múlt év decembe­rében vízre (víz alá...) bocsátott „Tomszk” kamcsatkai támasz­pontjára érkezett, és az Északi Flottától átiratkozott a Csen­des-óceáni Flottához. A atom­hajtóműves tengeralattjáró monstrum, amely négy év alatt készült el a szeverodvinszki ha­jógyárban, sarki vizeken, zöm­mel jég alatt, hétezer kilométert tett meg új rendeltetési helyéig. Itt Kamcsatka kormányzója át­nyújtotta Asztapov kapitánynak a távol-keleti félsziget jelképes kulcsát, és ezzel a hajó meg­kezdte szolgálatát: a mélyten­geri járőrözést, állandóan indí­tásra kész nukleáris töltetű in­terkontinentális rakétáival. Néhány hete, hogy az orosz Csendes-óceáni Flotta egy bot­rány után új prancsnokot kapott a 45 éves Igor Hmelnov - akkor még altengemagy - személyé­ben, aki szintén az Északi Flot­tától került a Távol-Keletre. A két esemény egyfajta válasz arra a vitára, amely a nyomasztó anyagi gondokkal küzdő orosz haditengerészetnél folyik az Északi és a Csendes-óceáni Flotta szerepéről és indokoltsá­gáról. Az orosz katonai sajtó szerint még mindig „atomelrettentési funkciót” ellátó két flotta közül az Északi rendelkezik a legmo­dernebb, Delfin és Tájfun osztá­lyú hadászati tengeralattjárók­kal, míg a Csendes-óceáni Flot­tánál zömmel a régebbi Navaga A NATO-főtitkári poszt nem egyidős az atlanti szövet­ség történetével - megalaku­lása után csak három évvel, 1952-ben hívták életre (első betöltője Lord Hastings Ismay volt). Időközben azonban a NATO legjelentősebb funckió- jává teljesedett ki, amely a nemzetközi protokoll normái szerint lényegében a minisz­terelnöki funkcióval egyenér­tékű. Sőt, éppen az elhunyt Wörner hatéves főtitkársága alatt - nem kis részben szemé­lyének, valamint felettébb erős hátterének köszönetően - poli­tikai súlya talán még ennél is tovább erősödött, kimondatla­nul is lekörözve nem egy ki­sebb tagország vezetőjének a befolyását. A NATO szervezeti rendje - a politikai súlytól függetlenül is - intézményesítetten is igen sok jogosítványt helyez a min­denkori főtitkár kezébe. Min­denekelőtt: elnöke a Szövetség legmagasabb szintű politikai döntéshozó fórumának, az Észak-atlanti Tanácsnak, le­gyen bár szó nagyköveti szintű (állandó képviseleti) ülésekről, vagy (általában félévenként egyszer) külügyminiszteri ta­nácskozásról. Értelemszerűen ő a vezetője a NATO és a volt Varsói Szerződés egykori tag­országait elsőként közös in­tézményes keretek közé fog­laló Észak-atlanti Együttmű­ködési Tanácsnak is. Emellett azonban ő az el­nöke a szűkén vett védelmi kérdésekkel foglalkozó úgy­nevezett Védelmi Tervezési Bizottságnak (szintén nagykö­és Delta I-IV osztályú tenger­alattjárók találhatók. A kérdés az, hogy az Északi Flotta, amelynek hajói 10 ezer kilomé­teres hatótávolságú rakétáikkal „lefedik” az északi félteke ösz- szes atom- és küszöbhatalmai­nak területét, egymaga nem elégséges-e az elrettentési fel­adatok ellátásához. A Delfin III-IV osztályú orosz tenger­alattjárók ballisztikus rakétái nem érik el két atom- és két kü­szöbhatalom területét, és az Egyesült Államok kontinentális területének egy részét sem. Egyszóval, az orosz Csen­des-óceáni Flotta válaszcsa- pás-mérési, azaz hadászati lehe­tőségei fele akkorák, mint az Északi Flottáé. Szovjet időkben szükség volt a távol-keleti „megtorló tarta­lékflottára” és annak katona­földrajzi, elhelyezésbeli előnye­ire, de azóta hihetőleg változtak az idők, és mind Moszkvában, mind Washingtonban elgondol­koznak a rakétás tengeralatt­járó-erők egyközpontú telepíté­séről, ami az Egyesült Államok számára az atlanti partot, Oroszország számára a Kola-félszigetet i Jemené. Ovcsarenko ellentengernagy, az orosz haditengerészeti szak- tekintély szerint 1991-ben a szovjet haditengerészetnek 62 atomhajtóműves tengeralattjá­rója volt, ezeken 940 rakétain­dító állással, a ballisztikus raké­tákon összesen 2804 nukleáris robbanótöltettel. Az ezredfordu­veti, illetve félévenként egy­szer védelmi miniszteri szinten ülésező testület), valamint a NATO nukleáris politikáját menedzselő Nukleáris Tervező Csoportnak is. Ugyancsak a fő­titkár a vezetője a Szövetség Nemzetközi Titkárságának, amelyet a tagországok képvi­selői alkotnak. Önálló döntési jogköre poli­tikai kérdésekben ugyan nincs, viszont a NATO-főtitkár tesz javaslatot a szövetség konzul­tációs témáira, mint ahogy ő felelős e konzultációk előké­szítéséért is. Ennek jelentősége - megintcsak - Wörner főtit­kársága idején különösen megnőtt, midőn a rendkívül határozott német politikus hal­latlan kitartással volt képes az egyes fővárosokban általa fon­tosnak vélt kezdeményezések érdekében „lobbyzni”. (Sokan egyértelműen Wör­ner nevéhez kötik, hogy a NATO a berlini fal leomlása után a korábbi szürke katonai szervezetből lényegesen ru­galmasabb, mozgékonyabb po­litikai szervezetté - is - vált, s hogy viszonylag időben volt képes az új világpolitikai hely­zetben új feladatok után nézni, illetve a kelet-európai orszá­gok felé az ismert módon nyitni. Mindez jól illusztrálja, hogy adott esetben milyen be­folyást érhet el a főtitkár.) Vitás esetekben joga van közvetíteni a tagállamok kö­zött, egyébként pedig a külvi­lág - nem tagországok, nem­zetközi intézmények - felé hi­vatalból képviseli a szövetség egészét. lóra mind Oroszország, mind az Egyesült Államok csak 18-20 ilyen hadászati tengeralattjárót szándékozik hadrendben tar­tani, ami érv az Északi Flotta csapásmérő képességének fo­kozása mellett, de nem jelenti az orosz Csendes-óceáni Flotta hagyományos erőinek visszafej­lesztését. A világon egyébként lassan négy évtizede építenek atom­tengeralattjárókat. 1955-től, amikor az amerikaiak átadták a tengerészeinek az első ilyen ha­jót, öt ország hajógyáraiban 464 különböző rendeltetésű atom-tengeralattjáró készült el, ennek több mint fele - 243 egy­ség - a szovjet gyárakban (Sze- verodvinszk - 123, Komszo- molszk - 56, Leningrád - 39, Nyizsnyij Novgorod - 25.) Orosz haditengerészeti króni­kák szerint ez idő alatt az Egye­sült Államok hét hajógyárát 179 atomhajtóműves tengeralattjáró hagyta el, a britek 24, a franciák 12, a kínaiak 6 ilyen „víz alatti cirkálót” bocsátottak útjára. A világóceánok fenekén - legalább és véglegesen - öt atom-tengeralattjáró nyugszik, az elsüllyedtek közül kettő ame­rikai („Thresher” és a „Scor­pion”), három szovjet (K-219, K-8 és a „Komszomolec”). Re­aktoraik teljesítménye Ovcsa­renko tengernagy szerint „ösz- szemérhető” Csernobil negye­dik blokkjával... Mindezek alapján a napja­inkban megfogalmazott elvá­rás a főtitkárral szemben, hogy rendelkezzék diplomáciai készséggel, csakúgy, mint kellő előrelátással - „képzelő­erővel és stratégiai koncepció­val”, ahogy az Atlantic News fogalmazott legyen egyaránt elkötelezett az amerikai (tran­szatlanti) kapcsolatok és a ke­let-európai párbeszéd folyta­tása felé, és tudjon minimum angolul és franciául, de lehető­leg németül is. Mivel a NATO-tagországok feltett szándéka a szövetség súlyának a megőrzése, ezért a mostani kiválasztásnál az is szempont volt, hogy lehetőleg „nehézsú­lyú”, azaz védelmi vagy kül­ügyminiszteri tapasztalatokkal rendelkező politikus legyen. Kialakult hagyomány, hogy a főtitkárt mindig európai tagor­szág adja, míg a NÁTO-had- erők főparancsnoka az Egye­sült Államokból érkezik. A megbízatás időtartamát a NATO alapokmánya nem rög­zíti, de a gyakorlatban általá­ban 4 éves periódus vált meg­szokottá, amely szükség esetén egy évvel meghosszabbítható. (Ez alól éppen Wörner esete képezett kivételt, aki újabb négy évre kapott mandátumot a tagországoktól.) Manfred Wömerrel együtt eddig hét főtitkára volt a NATO-nak: két brit (Lord Has­tings Ismay 1952-57, és Lord Peter Carrington 1984-88 kö­zött), két holland (Dirk Stikker 1961-64, illetve Joseph Luns 1971-84 között), egy olasz (Manlio Brosio 1964—71), és egy belga (Paul-Henrik Spaak 1957-61). Willy Claes szemé­lyében tehát a NATO történe­tének második belga nemzeti­ségű főtitkára költözhet majd be a Szövetség brüsszeli köz­pontjába. Fóris György Német Kampány TaIálékony jelöltek Miközben a többség hangzatos ígéretekkel, önmaga felmagasztalásával vagy adatok tömegét tartalmazó brosúrákkal próbál népszerűségre szert tenni, a német törvényhozásba bekerülni szándékozó jelöltek közül néhányan teljesen eredeti módszerekhez nyúlnak a választók meg­nyerése érdekében. A berlini szociáldemokrata Thomas Krüger teljesen pucéran fényképeztette le magát, azt hirdetve, hogy miközben mindenki a másik múltjával foglalkozik, neki nincs takargatniva- lója. Bár a kezét odatette, ahova a fügefalevelet szokták illeszteni. Az ugyancsak szociáldemok­rata Bernhard von Grünberg Bonnban riksát vá­sárolt, és munkaidő után szó szerint pedálozik a siker érdekében. A fotójával és a párt jelvényé­vel díszített riksán készséggel hazafuvarozza reménybeli választóit. A szabaddemokrata Margret Funke-Schmitt- Rink Wiesbadenben a fotójával díszített külön­böző tréfás tárgyakat ajándékoz. Pártjának egyik másik tagja, Dieter Thomae egy palacsinta­sütő-standot bérelt, és így nem csak szóval eteti választóit. A Zöldek színeiben induló Albert Schmidt Eichstadtben minden választási gyűlést gitáro­zással kezd, és jótékony célra ajánlotta fel a fel­vételeit tartalmazó CD forgalmazásának bevéte­lét. A kereszténydemokrata Rita Süssmuth, aki a most leköszönt Bundestag elnök aszonya volt, rangjához méltóan komoly toborzási módszert választott. Gyufásskatulya méretű minikönyv­ben kinyomtatta az alkotmányt, és ennek aján­dékozásával igyekszik elnyerni ismét a szavazók bizalmát. Lejár az ENSZ-megfigyelők megbízatása Angolában Pirityi Sándor A főtitkáré a legmagasabb poszt a NATO-ban Európai idő szerint csütörtök délután New Yorkban War­ren Christopher amerikai külügyminiszter hivatalosan is be­jelentette, hogy a NATO-tagországok Willy Claes belga kül­ügyminisztert választották Manfred Wörner utódjául a szö­vetség főtitkári tisztére.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents