Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-14 / 242. szám

1994. október 14., péntek Sport íi Várhatóan hagyomány teremtődik ■■■■■■■■■■■■ Kormányvonaton a MÁV MTE bajnokai Atlétika Duatlon ■NHHHHHIi Ki gondolta volna néhány év­vel ezelőtt? A lefüggönyözött, kizárólag protokolláris célra használt kormányvonaton - me­lyen egykoron a legmagasabb beosztású államfők utaztak — az új „szeleknek” köszönhetően él­sportolók ejtik tiszteletüket. Nos, a MÁV budapesti üzlet- igazgátósága nem akármilyen huszárvágásra szánta el magát, hiszen a Szolnoki MÁV MTE idei ifjúsági és felnőtt országos bajnokait egy napra meginvi­tálta a fővárosba. Tóth Tamás ökölvívó, Kanyó Dóra, Oláh Judit, Molnár Mó­nika, Ölbaum Emese. Szekeres Judit és Biber Zsolt atléták mel­lett Hollóy Tamás, az egyesület ügyvezető elnöke, valamint Ko­csis István mesteredző - az atlé­tikai szakosztály vezető edzője - lépte át a „tiltott zónát”. A kormányvonat, mely hétköznapi társukkal ellentétben pontosan indult, hamar rabul ejtette uta­sait, nem véletlenül, mivel a tör­ténelmi levegő mellett az éltes járműhöz kapcsolódó megannyi legenda is fokozta a kíváncsisá­got. Természetesen a személy­zet készségesen állta a kérdések zuhatagát, ugyanis mint megtud­tuk: ők sem utazhatnak minden­nap eme műremeken. Már senkit nem lepett meg, mikor percre pontosan begör­dült a Nyugati pályaudvarra az egykori Kádár-vonat, ahol még mindig nagy tisztelet övezi az 1967-ben, kizárólag magyar szellemi és anyagi tőkéből ké­szült ezüstkék szerelvényt. A megérkezést követően újabb meglepetés fogadta az évad sikerembereit: Vizsy Fe­renc, a budapesti üzletigazgató­ság első számú vezetője - aki egyben a MÁV MTE elnöksé­gének tagja - a királyi váróban fogadta a küldöttséget, ahol Er­zsébet királyné, Nixon amerikai elnök, Hruscsov és több neves személy is tiszteletét tette. Vizsy A fehér asztal mellett a MÁV MTE legjobbjai foglaltak helyet úr röviden vázolta a „cég” nem túl rózsás helyzetét, valamint reményét fejezte ki, a sikerek el­ismerésének eme válfaja nem fut holtvágányra. A kötetlen be­szélgetés során igen hamar a labdarúgásra terelődött a szó a BVSC-vel kötött együttműködési szerződés kapcsán. A budapesti üzletigaz­gatóság vezetője kifejtette: a vasút célja a reklám, a legna­gyobb súllyal e téren a labdarú­gás nyom, ezért Szolnokon leg­alább egy osztállyal feljebb kell lépni a jövőben. Megtudtuk: a Magyar Állam­vasutak 250.000.000 forintot fordít évente az élsportra és a tömegsportra együttvéve. Nyolc egyesületet - közöttük a Szol­noki MÁV MTE-t - pedig meg­különböztetett figyelem övezi, ami a Tisza-parti megyeszék­hely esetében évi 12-15 milliót tesz ki, melyet negyedévenkénti „leosztásban” vehet fel a klub. A gazdag program a Közle­kedési Múzeumban folytatódott, ahol a „számyaskerék” legen­dája mellett az automobilok hőskorába is betekintést nyer­hettek a bajnokok. A városligeti kitérő után 14 kilométeres bu­szozás várt a kis csapatra, hogy újra vonatra szállhassanak. Am mintha Liliput országába csöp­pent volna az ember, mert a mé­retek sehogy sem stimmeltek. A válasz pedig kézenfekvő: a hű­vösvölgyi gyermekvasúton egy nosztalgiavonaton „találták” magukat hőseink. Az 1927-ben(!) gyártott szerelvény vagy az egykori úttörőszimbó­lum keltette légkör váltotta ki, nem tudni, de tény, szinte min­denkiben feltörtek a régmúlt emlékei. A legnagyobb sebek Kocsis Istvánban szakadtak fel, aki a kiskufélegyházi és TF-es éveken polémiázott, felejthetet­len anekdotákkal szórakoztatva környezetét. Az idő múlását a korgó gyomor jelezte leginkább, mely egy kiadós ebéddel „elhal- gatott”. A remekbe szabott jutalomki­rándulás megerősítette a szerve­zőket ama hitükben: érdemes a vasutas országos bajnokokat - tervek szerint - évente kétszer hasonló külsőségek mellett ju­talmazni. Bízunk benne, egyre hosz- szabb lesz az a szerelvény, mely magával viszi a Szolnoki MÁV MTE legjobbjait. S. L. Vasárnap Budapesten, a BHSE Tüzér utcai pályáján ke­rül sor arra a nemzetközi futó­versenyre, amelyet a Budapesti Atlétikai Szövetség és a Futa- pest Klub rendez meg a Sri Chinmoy támogatásával. A Sri Chinmoy Marathon Team-nek világszerte 200 szervezete van. Azok évente több mint 500 eseményt karolnak fel az egy- mérföldes futástól az 1300 mér- földes ultramaratonig. A SCMT szervezte 1987-ben, 1991-ben és 1993-ban a jelentős „Világ- békefutást”, amely a Föld 70 országára terjedt ki. A békeverseny kétmérföldes futás (3219 méter), amely a vi­lág különböző pontjain zajlik. Az eredményeket összesítik. Idén az ENSZ megalakulásának 49. évfordulója tiszteletére bo­nyolítják le az eseményt. A Tü­zér utcában előbb az igazolt férfi (10.15 óra) éi női (10.30) versenyzők, majd az úgyneve­zett nyílt kategória résztvevői (10.45) vágnak neki a távnak. Hűvös verseny Nágocson Mai műsor Kézilabda. NB I. férfiak: Mol KK-PMSC. Szolnok, Olaj-csarnok, 18.00. NB I/B, nők: JTKF-Sirok. Jászberény, 18.00. Kosárlabda. NB II., fér­fiak: Olaj II.-Medikus SE. Szolnok, Tiszaligeti Sport­csarnok, 18.30. Forma-1 A Ferrari-istálló vezetői visz- szavonták Nelson Piquet elleni feljelentésüket. Piquet ugyanis az­zal vádolta meg az olasz csapatot, hogy pilótájuk, Gerhard Berger szerződését illegális pénzek tisz­tára „mosására” használta fel. A rágalmazásért beadott feljelentést a Ferrari azért vonta vissza, mert Piquet hivatalosan is elnézést kért. Mahir Kupa A hét végén Mahir Kupa né­ven gyermek-labdarúgótornát rendeznek Szolnokon, a Mátyás király úti sporttelepen. A Ma­gyar Hirdető Szolnok Kft. szponzorálásával létrejött tor­nára nyolc csapat kapott meghí­vást a megyéből, ahol is 9-10 éves focistapalánták mérik ösz- sze tudásukat. Túl azon, hogy remek őszi szabadtéri „zár­órára” készülnek a rendezők, a díjak is önmagukért beszélnek. A vándorkupán kívül minden részt vevő csapat oklevéllel tér­het haza, ezenkívül az első há­rom helyezett együttes minden játékosa oklevél és érem díja­zásban részesül, valamint négy különdíj is odaítélésre kerül. így a torna gólkirálya, leg­jobb kapusa, legtechnikásabb mezőnyjátékosa és a legsport­szerűbb focistapalántája még egy-egy tárgyjutalmat is magá­énak tudhat az eredményhirde­tés után. A megnyitó vasárnap 14 órakor lesz, az eredményhir­detés pedig remélhetőleg „meg­előzi” az éj beálltát. Minden futballt szerető fel­nőttet s gyermeket szeretettel vár a Mahir Szolnok Kft. és természetesen a gyerekek! Szolnoki kispályás labdarúgás A kettő-kettő volt a sláger Ázsiai játékok Végeredmények: kerékpár: férfiak, pontverseny: Cho Ho Sung (Koreai Köztársaság) 44 pont, nők, 3000 méteres egyéni üldözőverseny: Wang Qingzhi (Kína) 3:46.752 p, ökölvívás: kislégsúly: Mansu- eto Velasco (Fülöp-szigetek), légsúly: Elias Recaido (Fü­löp-szigetek), pehelysúly: Somluck Kamsing (Thaiföld), harmatsúly: Yeom Jong Kil (Koreai Köztársaság), köny- nyűsúly: Tsuyoshi Yaegashi (Japán), kisváltósúly: Rey­naldo Galido (Fülöp-szige­tek), váltósúly: Nourian Szmanov (Kazahsztán), kis- középsúly: Kanatbek Csagata- jev (Kazahsztán), középsúly: Lee Seung Bae (Koreai Köz­társaság), tenisz: férfi egyéni: Pan Bing (Kína), férfi páros: Leander Paes, Ganrav Natekar (India), női egyéni: Kimiko Date (Japán), női páros: Kyoko Nagatsuka, Ai Su- giyama (Japán). I. osztály, 7. forduló: Konst­rukció Kft. - Solami 2-2, Nefag SE - Dreher 8-3, Kórház III. - Pannon Petrol 4-0, Épvillszer Kft. - Thermotehcnik Kft. 2-2, Bercsényi SE - Kórház I. 2-2, MÁV Állomás - Kilián 2-2. Az élcsoport állása: 1. Nefag SE 12 (41-13), 2. Konstrukció Kft. 11 (26-10), 3. Thermotehc­nik Kft. 9(18-14). II. osztály, 10. forduló: Áfész Skála - FC Aréna 2-7, Mix - Sz. Sólymok 1-2, APEH - Szat-Unió 6-1, Alpintechnika - Vízig Halak 2-1, Nevada - Szolnoki TE 2-3, MRFK - Varga K. Gimn. 6-1, Trojka Kft. - Csabagyöngye 4-0, szn.: Sz. Sasok. 11. forduló: FC Aréna - MRFK 1-1, Szat-Unió - Áfész Skála 2-4, Sz. Sólymok - APEH 4-1, Szolnoki TE - Mix 1-1, Vizig Halak - Nevada 1-1, Sz. Sasok - Alpintechnika 3-2, Varga K. Gimn. - Trojka Kft. 0-5, szn: Csabagyöngye. Az élcsoport állása: L FC Aréna 18 (47-11), 2. Áfész Skála 16 (40-8), 3. APEH 15 (30-12). III. osztály, 11. forduló: Konwex - Rot Blau ’90 9-2, Bú­torgyár - Opel Investa 0-3, Sz. Kópék - Konstrukció Kft. II. 2-2, Tisza Mozi - FL Muffsoft 8-1, Unicum - Lungo Drom 0-0, Vad Banda - Kórház II. 5-3, szn.: Bi-Ka. 12. forduló: Konstrukció Kft. II. - Bútorgyár 8- 1, Opel Investa - Konwex 2-3, Rot Blau ’90 - Vad Banda 1-2, Kórház II. - Unicum 5-2, Lungo Drom - Mont Kft. 9-3, Öreg Harcsák - Tisza Mozi 5-3, FL Muffsoft - Bi-Ka 0-7, szn.: Sz. Kópék. Áz élcsoport állása: 1. Sz. Kópék 21 (80-22), 2. Konwex 20 (53-11), 3. Konstrukció Kft. II. 19 (57-8). Senior osztály, 7. forduló: Stafírung - Thermotechnik Kft. 5-2, Belvárosi SC - Trojka Kft. 9- 0, Hő-Stop - Járműjavító 4-5, Solami - Rákóczifalva 0-4, MÁV Állomás - Qualität 1-5, Hu-Mol-Ko - Vízmű 8-0, szn.: Konstrukció Kft. Az élcsoport állása: 1. Bel­városi SC 14 (46-10), 2. Rákó­czifalva 12 (48-7), 3. Solami 12(30-9).-urbán­Dermesztő hideg, forró han­gulatú verseny és forró forralt bor várta a negyedik nágocsi duatlonverseny nézőit. A 738 lakosú dunántúli kis­község ebben az évben is na­gyon jó versenyt rendezett. Négy futamban 423 - közöttük 21 újszászi - versenyző állt rajthoz, akiknek nemcsak a hi­deget, hanem a somogyi dom­bot is le kellett küzdeniük. A futó-, de különösen a kerékpá­rospálya nagyon nehéz volt. Az egész napos rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődött. A látvá­nyosan berendezett (kerékpártá­roló, színpad, célkapu, célto­rony) községi sportpályáról a legkisebbek rajtoltak először. Ők 1650 métert futottak, utána 4250 métert kerekeztek, majd 1100 méter futással fejezték be a versenyt. Az újonc A kategóriában jól szerepelt Papp Eszter - különö­sen a kerékpározás ment jól neki - 25:53-as idővel 2. helye­zést ért el, 10. Barta Kata, 14. Fülöp Bea. A gyermek korcso­portok futamában százegyen indultak. A t„v 2300-10750- 1550 méter volt. 7. Nagy Zol­tán, 9. Tóth Gábor, 18. Sipos Péter, 21. Kocsis Gábor, 25. Újhegyi Tamás (Szászberek), 27. Bakos Dániel, 28. Sipos Norbert, 32. Borsos Ádám. A harmadik futamban, az ifjúsá­giak és a serdülők futamában (3550-20.750-2200 m) már igen jó kerékpárostudásra volt szükség. A mezőny eleje 70 km-es sebességgel zúgott le a 12 százalékos lejtőn, és kapasz­kodott fel ismét a dombtetőre. Ebben a futamban fölényesen Major József (Abony Fergeteg) győzött. Remélhetőleg Balassa­gyarmaton a diákolimpián a Jendrassik SZKI színeiben is­mét győzni fog. A szintén diá­kolimpiái csapattag, a széká- csos Jász Zsolt 12. helyezést ért el, 36. Joó Sándor, 37. Tóth László. A serdülők között 9. Szórád Szilárd, 12. Joó Zoltán, 18. Battyányi Ánikó. A felnőt­tek között 8. Battyányi Róbert A negyedik futamra, amely egyben a Digital-ranglista utolsó, mindent eldöntő futama is volt, összegyűlt a teljes ma­gyar élmezőny. 137-en vállal­koztak a 6850-31.600-3450 méter hosszúságú, nehéz pálya leküzdésére. A rajtig a ranglista versenyben Barta István (Új­szász) és Fazekas Attila (R+R Konstrukt) állt az élen, de mert az utolsó forduló kétszeres pon­tot adott, több versenyzőnek volt még esélye a ranglista élén végezni. Pesze ehhez Nágocson nyerniük kellett. így volt ez Lehmann Tibor (Supralux Küllő) esetében is. Aki az idén, amikor indult, szinte mindig nyert. A verseny a várakozás nak megfelelően kezdődött Lehmann azonnal az élre állt. Barta és Fazekas szorosan niö götte futott. A vezető hármas a futás végére egypercnyi előnyre tett szert. A kerékpározást Barta István kezte elsőként, Lehmann azonban gyorsan eléje vágott. A kerékpározásban az utolsó ki lométereken Emhő Balázs (Bp Honvéd) is megelőzte Barta Ist­vánt, aki aztán mezőny legjobb futóeredményével visszaélő zött, és másodikként ért célba (1:27:30). Ez egyben a ranglista második helyét is jelentette, nyolc fordulóból a legjobb hár mat figyelembe véve a ranglista versenyt a Nágocson is győztes (1:26:30) Lehmann Tibor nyerte. További újszászi ered mények: juniorok 30., Gyáírá István, felnőtt nők: 7. Kollái Anikó. Negyven éven felüliek nők: 2. Böröcz Mária, férfiak 7. Fehér János. Sötétedett, az eső is eleredt, mire az utolsó versenyző is célba ért. A nágocsi program koncerttel és hajnalig tartó duatlonbállal folytatódott. Ä duatlon-versenyévad a be­fejezéséhez közeledik. Az utolsó nagy versenyre, a duat Ion-diákolimpiára október 15-én Balassagyarmaton keni! sor! Fehér Kropkó rajtra kész Hawaii szigetén A négyhetes arizonai magas­lati edzőtáborozás után Kropkó Péter megérkezett a triatlon ős­hazájába, Hawaii szigetére, ahol október 15-én, szombaton kez­dődik az Ironman-viadal. Az ál- lóképességi sportok egyik leg­keményebb versenye 3.8 km úszásból, 180 km kerékpározás­ból és 42.2 km futásból áll, s en­nek teljesítésére 17 órát adnak a versenyzőknek. Az 1981 óta ha­gyományos Ironman-viadalon 35 ezren szerettek volna rajthoz állni, de csak 1500-an kaptak rá lehetőséget. A legfiatalabb in­duló 18, a legidősebb pedig már a 77. életévén is túl van. A ver­senyzők a Kailna-öböl 26 fokos vizében úsznak, s a fekete láva­sivatagon kerékpároznak keresz­tül. A futásnál a tűző nap és a 40-50 fokos hőség lesz a legna­gyobb ellenfél, az útvonal itt is érinti a sivatagot. Esélyes a finn Pauli Kiuru és az ausztrál Greg Wels, de győ­zelmi reményekkel vág neki a távnak a német Jürgen Zäck, az amerikai Ken Glah és honfitársa a hatszoros világbajnok Dave Scott. No és persze Kropkó Pé tér.- A rothi versenyen a világ harmadik legjobb idejét (8:03 óra - a szerk.) értem el. Az edző táborozásom is jól sikerült, saj nos azonban a jobb sípcsontom még mindig fáj. Hiába vagyok túl életem legjobb idényén, még mindig nagyon éhes vagyok a sikerre. Jövőre biztos, hogy nye­rek, de az sem baj, ha már idén is én fővök a legkevesebbet a na­pon - mondta a verseny előtt Kropkó József. A nagy hawaii hőségre a szer­vezőknek is alaposan fel kellett készülniük. A célban és a frissítő állomásokon négyezer rendező segíti majd a versenyzőket, akik az Ironman-viadal alatt 33 ezer narancsszeletet, 30 ezer süte ményt, 3 tonna banánt, 100 ezer liter vizet és 3 ezer liter kólát fo­gyasztanak. Családok Kézilabda NB II. m Tonya Harding ismét a jégen Bevehetetlen a földvári vár A bírósági ítélet alapján 160 ezer dolláros büntetésre és 500 órányi közmunkára ítélt Tonya Harding visszatérését fontol­gatja. A lillehammeri téli olim­pia előtt, a Nancy Kerrigan el­len elkövetett támadás kiterve- lésében részt vett amerikai mű­korcsolyázónő bemutató jellegű műsorokat tervez.- Azon töröm magam, hogy elfelejthessem mindazt, ami tör­tént. Örülök, hogy Nancy Ker­rigan végül is az ezüstéremig ju­tott - nyilatkozta az egykori vétkes és rivális, Tonya Har­ding. Harding újbóli szereplé­sével csak egy gond van: a port- landi bíróság megtiltotta, hogy elhagyja Oregon, Washington és California állam területét. Az idei téli ötkarikás játékokon nyolcadik helyen végzett mű­korcsolyázónő azonban Görög­országban és Japánban akar sze­repelni. Ahhoz, hogy mégis el­hagyhassa az Egyesült Államok területét, a rendőrség beleegye­zése is szükséges.- Imádok korcsolyázni. Nem akarok elszakadni kedvenc sportágamtól, s ezért szeretném ily módon folytatni pályafutá­somat - mondta Harding, akit az Egyesült Államok Műkor­csolyázó Szövetsége (USFSA) örökre kizárt soraiból. A meg­tépázott tekintélyű versenyzőnő így profi- és amatőrviadalokon sem vehet részt. kerékpároznak Kellemes családi program­nak ígérkezik vasárnap az a csa­ládi kerékpárverseny, melyet Szolnokon a Besenyszögi útnál rendeznek. A szervezők célja nem csupán a kerékpársport népszerűsítése, hanem a csalá­dok évének is tisztelegnek a rendezvénnyel. Nevezni kate­góriánként a helyszínen lehet reggel nyolc órától. Az első fu­tam pontban tíz órakor indul. Fontos tudni, hogy a legjobb általános illetve középiskolás csapat elnyeri 1994-ben a „Leg­jobb országúti kerékpáros is­kola” címet. Természetesen csa­ládi kerékpárosversenyt is ren­deznek, melyben a két szülő és csemetéjük összideje a mérv­adó. Mindenkit szeretettel vár a rendező városi kerékpáros-szö­vetség és a sportcentrum. Tiszaföldvár-Berettyóújfalu 32-23 (15-10) Tiszaföldvár, 250 n. V.: Nyári, Veszter. Tiszaföldvár: Baksa - N.Ko­vács 4, Szekecs, Csorba 6, Tóth 5, Abele 1, Lipka 2, Fehér 8, Vincze 6, Szorján, Borbély, Farkas. Edzó: Nemes Tibor. Berettyóújfalu: Kertész - Kucskár, Nagy 4, Kocsi 3, Ba­lázs, Szabó, Tornyi 1, Györfi Z. 2, Györgyi Gy., Szikszói 4, Vlies 9. Edző: Szikszói Sándor. Hétméteresek: 3/3, ill. 5/4. Kiállítások: 1, ill. senki. A mérkőzés földvári roha­mokkal kezdődött. Hat perc el­teltével már 5-0-ra vezetett a hazai csapat. A remek kezdés rányomta bélyegét a mérkő­zésre, hiszen a sportszerűen ját­szó Berettyóújfalu nem tudott lépést tartani Földvárral. A megnyugtató első félidő után márcsak a kihagyott ziccerek és a túlkombinált támadások adtak okot az izgalmakra. A jó csapatmunkát nyújtó Ti­szaföldvár a 9 gólos győzelmet jogosan könyvelhette el a mér­kőzés végén. A következő mérkőzésre szintén hazai környezetben ke­rül sor: Tiszaföldvár-Hódme- zővásárhely október 15-én, szombaton, 17 órakor. Martfűi VSE-Tornádó 12-23 (5-12) Martfű, 200 n., v.: Szűcs, Kómár Martfű: Tóth-Molnár 1, Karsainé, Mészárosáé 4, Cser- náné 3, Gálik, Tóvizi 1, Zolnai, Mitykó, Mihovics 3, Dóró, Ma­kainé. Edző: Horváthné Csor­dás Katalin Jól kezdtek a martfűi hölgyek a listavezető ellen. Zárt, fe­gyelmezett védekezésüknek kö­szönhetően a 15. percig egyen­rangú ellenfélnek bizonyultak, 4-4. Ekkor azonban megreme­gett a lányok keze, támadásaik­ból rendre az ellenfél indult, s rövid idő alatt négygólos előnyre tett szert a vendégcsa­pat. Az újabb sokkból már nem tudtak kikecmeregni a Ti sza-partiak, így az egyre maga­biztosabb vendégek hétgólos előnnyel várhatták a második félidőt. A folytatás már kiegyensú­lyozottabb játékot hozott, de a másodosztály éllovasa, tovább növelve előnyét, igazolta a pa­pírformát.

Next

/
Thumbnails
Contents