Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-08 / 211. szám
1994. szeptember 8., csütörtök 5 Kultúra „Zenebona” a szolnoki zeneiskola tanévkezdése körül A tanárokat a folyosón kell keresni Áldatlan állapotok ezek - mondja Ócsai László hegedűtanár a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában. Mióta ez az épület itt van, úgy tanítok, hogy termem sosem volt. De volt olyan is, hogy a felvételiző gyereket a függöny mögött tanították tavaly. Évtizede gondja ez a városnak, tenni ellene mégsem tudnak, vagy nem akarnak... ? A tanárok alapvetően békés emberek. A zenetanárok is. Türelmük azonban fogytán. A tanévnyitó utáni első óráikat terem nélkül tartották. Az erre a hétre szóló tanítás megoldódott. De mi lesz a jövő héttől?- Szegény gyerekek, nem tudták, hol találnak meg. Keressetek a folyosón. Nem mondhattam mást. Hiába kérdezik a szülők, mikor lesz ennek már vége? Ócsai Lászlónak idén 21 tanítványa van. Óvodáskorútól az érettségizőig. Van, aki vidékről jár be Szolnokra tanulni. Az elmúlt években tanított egy napot a Tiszapartiban, egy napot a Tallinnban, egyet a zeneiskolában, a negyediket pedig a Kodály általánosban töltötte.- Elég lenne egyeztetni a különböző iskolában, különböző órarend szerint tanuló gyerekek zeneóráit, s akkor itt van még ez az örökös tanteremgond. Szekrényem sincs. Az összes kottámmal kellene vándorolnom, hiszen más-más helyen, más-más tanulóval dolgozom. Beraknak egy általános iskolai tanterembe, ahol nincs zongora. A többi tanszéken sem jobb a helyzet. A vonóstrió olyan teremben gyakorol, ahol alig lehet kihúzni a cselló vonóját. A zongoristának olyan terem kell, ahol zongora van. A kamaracsoportoknak, a fúvósötösnek, a zenekaroknak nagyobb tér kellene. Az aulában, amit a Napsugár Gyermekházzal közösen használnak, csak korlátozott lehetőség van erre. Teremgondok halmozottan jelentkeznek a 750 tanulót foglalkoztató zeneiskolában, ahová 40 gyereket így sem tudtak már felvenni helyhiány miatt, míg 14-en várakozó listán vannak.- Tavaly óta már nem csak a tanári szobában, de az igazgatói irodában is tanítás van - sorolja Lénártné Cser Magdolna igazgatóhelyettes. Minden évben úgy indulunk, hogy nem tudjuk, hány termet, hány órától kapunk. De ekkora kutyaszorítóban, mint idén, még nem voltunk. Úgy indultunk neki a gyerekek fogadásának, hogy nem tudtuk, hová tesszük a tanárokat. A 13 saját tantermünk mellett a Kodály zenei általános zenetermeit és tantermeit használjuk évről évre. Idén szeptember 10-re ígérték, hogy valamiféle induló órarendet tudnak adni. Úgy nézett ki, a tavalyi termeinknek csak egy részét kapjuk meg. Kétségbeestünk. Kedden délután kettőkor kaptunk az első hétre ideiglenes elhelyezést, de a jövő héten ismét minden bizonytalan. Az igazgatónő szerint méltatlan helyzetben vannak hosszú évek óta, nemcsak a megyei és országos versenyeken kiválóan szereplő gyerekek, de az őket tanító zenetanárok is. A szétszórtság nem kedvez a zenetanításnak, a tanárok kapcsolattartásának. Az is gond: hiába kapnak tantermet fél egytől, ha iskolai elfoglaltságuk miatt nincs tanuló, aki órára jöjjön ebben az időszakban. Nem beszélve arról, hogy a Tallinn iskolába nem járhatnak zenélni a cukorgyártól, a Széchenyiről gyerekek. A Kassai iskola felajánlott két tantermet, ezek bérleti díja takarítással havi 5500 Ft lenne. Nem tudják megfizetni, nincs rá pénzük. Dr. Peténé Balázs Erzsébet, a Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola igazgatónője szerint a tanévkezdés úgy történt, mint a korábbi években. Ők legkorábban 6-án, kedden délután kettőkor adták át a zeneiskolának az első heti terembeosztást, ám a jövő héttől is biztosítják ugyanazt a teremmennyiséget, mint tavaly. Hangsúlyozta: a zeneiskola teremgondján az elmúlt évekhez hasonló módon segítenek, ám ez a probléma igazából a zeneiskola szűkös elhelyezése miatt áll fenn évek óta.-Hogyan ítéli meg, mennyire van magára hagyva a zeneiskola e gondjában a város részéről? - kérdeztem Lénártné Cser Magdolnát.- Azt mondják, ismerik, értik ezt a gondot, ám a megoldás késik. Nem volt szerencsés a gyermekházzal ez az intézményi összeházasítás, nem is igazán zeneiskolának alkalmas a ház, de boldogok lennénk, ha végre az egész épületet birtokolhatnánk. Nagyon sajnálom, hogy erre nem kaptunk lehetőséget eddig. Szerintem nem csak pénzkérdés ez az egész. Összefogás kérdése, hiszen a város zenei élete megérdemelne egy normális körülmények között működő zeneiskolát. * Kedden délután még a Réz utca 1. szám alatti épület emeleti körfolyosóján keresték egymást a zenetanárok, a szülők, régi és új növendékeik. A tantermeket biztosító segítő kéz ismét kinyúlt feléjük a szomszédos általános iskola jóvoltából. A szolnoki zeneiskola tanévkezdése körüli „zenebona” szerencsére nem csúcsosodott for- tissimóba. Ám egy tanév gyorsan elszalad. Simon Cs. József Sikeres pályázat Kocsán László átveszi a díjat (Fotó: Sárközi) A Jászsági Évkönyv Szerkesztősége az év elején vers- és novellapályázatot írt ki, amely nem várt sikerrel zárult. Negyven pályázó közel 150 alkotást küldött az évkönyv szerkesztőségének. Az értékelésre és az eredményhirdetésre kedden délután került sor Jászberényben. A zsűri elnöke, Kadosa Lászlóné főiskolai docens értékelésében kiemelte, hogy sok pályázó nagyon jó színvonalú munkával jelentkezett. A pályázók között nemcsak jászságiakat találunk, hanem miskolci, szolnoki, érdi toliforgatókat is. A díjazás sem első második és harmadik helyezést jelentett. Négy pályázó kiemelt díjban részesült, hat fiatal munkáit pedig megjelenteti az évkönyv. További 6 pályázót pedig könyvjutalomban részesítettek. A novellisták közül Wág- ner Gábor nyékládházi fiatalember teljesítménye emelkedett ki. Kocsán László jászberényi és Konkoly Éva szintén helybéli pályázó versei egyaránt jól sikerültek. Hasonlóan elismerték Varga Hajnalka jászberényi fiatal költeményeit. Pe- tercsák Andrea szolnoki gimnazista és Kedves Zoltán jászberényi főiskolás versei szintén említésre méltóak. Könyvjutalmat kapott Tímár Renáta, Lollók Andrea, Birkás Erzsébet, Hob- lyák Júlia és Farkas Péter. A zsűri és az évkönyv szerkesztősége ezúton is keresi a Kékvirág jeligéjű pályázót, aki adatait nem adta meg, ám munkája kiemelkedik a jók közül is. A szerkesztők reménykednek abban, hogy állandó irodalmi rovat szerveződhet a Jászsági Évkönyvben. Állattartók, viszonteladók, gazdaságok, takarmánykeverők KORPA AKCIÓ az Agrimill Rt.-nél! Takarmánykorpa ömlesztve Takarmánykorpa zsákos (30 kg) 750 Ft/100 kg + ÁFA 250 Ft/zsák + ÁFA Megbeszélés szerint a vevő telephelyére szállítva. Érdeklődni és megvásárolni lehet: Békéscsaba, István malom Telefon: 66/444 - 711 Békéscsaba, Északi tárház Telefon: 66/445 - 711 Orosháza, Malomüzem Telefon: 68/311 - 055 Szarvas, Malomüzem Telefon: 66/311 - 064 Gyula, Malomüzem Telefon: 66/463 - 172 Szeghalom, Malomüzem Telefon: 66/371 - 044 Kondoros, Keverőüzem Telefon: 66/388 - 166 Mezőkovácsháza, Keverőüzem Telefon: 68/381 - 211 Sarkad, Keverőüzem Telefon: 66/375 - 944 P UJ <0 >0 * 3 3 ái N </) Jk Agrimill Rt. Békéscsaba / Beszélgetés Eszes Mátéval Eszes Máté az utóbbi négy évben három novelláskötetet adott ki: Az én kis falum, az Advent és a Hajnali harangszó lapjairól sajátos hangú írót ismerhetünk meg. Sajátos az életútja is. írásainak művészi értékei, pályája rendkívülisége mellett még egy ok volt, amiért megkértük, hogy válaszoljon kérdéseinkre: Eszes Máté Tiszasülyön született, Jászapátin tanult, Jászberényben kezdett dolgozni, sok-sok szál köti tehát a megyéhez, s ezek a kötődések írásaiban is megmutatkoznak.- Kezdjük talán néhány nélkülözhetetlen életrajzi adattal!- Tiszasülyön születtem, 1941-ben. A családom legalább négy nemzedék óta ott élt, tehát őshonosnak számított. Polgárosodó parasztcsalád volt, a földművelés mellett kocsmát tartott fenn. Engem a szüleim gimnáziumba küldtek Jászapátira, ahol Bolváry Ödön tanár úr volt az osztályfőnököm. Különleges ember volt, máig nagy szeretettel és tisztelettel emlékszem rá. A gimnáziumból az Egyesített Tisztiiskola tüzér szakára mentem, aligha van Magyarországon olyan lőtér, ahol ne jártam volna. Úgy lettem azonban tüzértiszt, hogy sikerült megőriznem valamelyest civil mivoltomat is. A tanáraim között voltak olyanok, akik a lő- tereken minden fát, sőt bokrot külön-külön ismertek, annyira, hogy neveket is adtak nekik.- A bokroknak?- Azoknak is. Ilyeneket, hogy „Pisztoly” meg „Napóleon kalapja”.- A katonákat gyakran helyezik egyik városból a másikba, bizonyára sok helyen élt.- Jászberényben kezdtem a katonai pályafutásomat, majd Egerbe kerültem. Ott kezdtem kulturális munkával foglalkozni. Onnan visszajöttem Budapestre a főiskolára, akkor már Zalka Máté Katonai Főiskola volt a neve. Megszereztem mellékesen a matematika szakos általános iskolai tanári diplomát is. Pedig gyenge voltam matematikából, a gimnáziumban csak azzal voltak gondjaim. Bolváry tanár úr nem is akarta elhinni, hogy matematikatanár lettem, megnézte a diplomámat, azt gondolta, hogy ugratni akarom.- Pedig egy tüzértisztnek jó matematikusnak kell lennie.- Nem föltétlenül. Jól elláthatja a feladatát, ha bevág bizonyos sémákat.- Jól gondolom, hogy a katonai hivatás nem elégítette ki? Nem érezte jól magát?- A dolog nem ilyen egyszerű. A hadsereg sajátos, zárt világ, másféle közeg, amelyben az emberi kapcsolatok is mások, mint a civil életben. Engem vonz a rend, a fegyelem, szeretem az egyértelmű helyzeteket, kapcsolatokat. Nem éreztem magam rosszul a hadseregben, hiszen ma is benne vagyok. Csupán annyi történt, hogy fölfedeztem magamban a vonzalmat a kulturális munka iránt, de nem kellett választanom a hadsereg és a kulturális tevékenység között. 1976 óta ugyanis a Zrínyi Kiadóban dolgozom, s itt megtaláltam a lehetőséget a kettő összeegyeztetésére.- Az elmondottakból úgy látszik, nem készült tudatosan az írói pályára. Mikor és milyen módon érzett először késztetést az írásra?- A Zalka Máté Katonai Főiskolán kezdtem írni honvédségi lapokba, kezdetben csak apró híreket, tudósításokat, de ennek még nem volt köze az irodalomhoz. Később a kiadóban is még több mint egy évtized telt el, mielőtt novellaírásra adtam a fejem.- Mivel foglalkozott a kiadóban?- Szerkesztő voltam, eddig körülbelül százötven könyv került ki a kezem alól. Először emlékiratokat kaptam, többek között én szerkesztettem Zsukov, Grecsko emlékiratát, de nyugati szerzőkét, Montgomeryét és Eisenhowerét is. Később átmentem a szépirodalmi- szerkesztőségbe, amelyet akkor Zalka Miklós vezetett.- Lassanként közeledett a szépirodalomhoz...- Tényleg lassan . .. Elmúltam negyvenéves, amikor az első könyvem megjelent, s ez még nem szépirodalom volt, és nem is a Zrínyi adta ki. A címe: Híres bajvívások, hírhedt párbajok, a Népszava Kiadó jelentette meg 38 ezer példányban, és igen gyorsan el is fogyott. Ezután még mindig nem szép- irodalom következett, Örsi Ferenccel együtt írtunk egy kötetre való kémhistóriát. Örsi atyai jóbarátom volt, most temettük szeptember elsején Siklóson. Érdekes, hogy benne is megmaradt egész életére a hadsereg élménye. Egyébként, azt hiszem, az utóbbi évtizedek talán legjobb, klasszikussá vált ifjúsági regényét ő írta meg A Tenkes kapitányával. A belőle készült filmsorozatot tizennégyszer mutatták be a magyar televízióban, és negyvennégy külföldi tévé vásárolta meg. Csak mellékesen mondom, hogy mindezért összesen vagy hatvan-hetvenezer forintot kapott. De visszatérve az íráshoz, ezután életrajzokat dolgoztam föl színpadi előadásra, főleg katonákét, kis dramoletteket írtam Zalka Máté, Stromfeld Aurél és mások életének sorsfordító epizódjaiból. Közben azért már megjelentettem tárcákat, riportokat az ÉS utolsó oldalán, és glosszákat. így jutottam el a novellpíráshoz.- Mi adta ehhez a döntő késztetést?- Talán a düh. Megmagyarázom ... A kiadóban kézirathalmokon rágtam át magam, voltak ezekben jó és rossz írások, és persze olyanok, amelyekben jó ötleteket, jó életanyagot találtam, de a megírás ügyetlensége miatt nem lehetett elfogadni őket. Ilyenkor dühös voltam: miért nem írta meg jobban a szerző? A saját írásaim kezdetben így születtek, szinte más szerzők elvetélt művei he- !yett.,- Es miért pont novellák? Írhatott volna regényt, drámát...- A novella fegyelme vonzott: a lehető legkevesebb szóval a legtöbbet elmondani. így születtek a Z-füzetek sorozatában 1991-ben megjelent Az én kis falum című kötet írásai.- Nem érződik rajta az első kötetek kiforratlansága. A stílusa a korábbi, más jellegű írásokban csiszolódott, érlelődött?- Talán azokban is, hiszen ott elvégeztem azokat a stílusgyakorlatokat, amelyeken majdnem minden írónak át kell esnie a „zsengéi” megírása közben. De talán a szerkesztői munka még jobban hatott a stílusomra. Miközben más kéziratát olvastam, mérlegeltem, magam is tanultam belőle: mondatszerkesztést, mondatritmust...- Ha leír egy falusi jelenetet, melyik falu jelenik meg a lelki szemei előtt?- Két ilyen falu van: Tisza- süly, ahol 18 évig éltem, és amelyről még ma, itt Budapesten, a Lövölde téren is álmodom néha, és Nagybörzsöny, ahol hétvégi házam van, és amelynek 15 éve amolyan befogadott polgára vagyok. Azt hiszem, soha nem lettem igazán városi ember.- írásaiból szinte össze lehetne állítani egy falu több évtizedes krónikáját.- Ezek zömmel megtörtént esetek feldolgozásai. Érdekes viszont, hogy egyik-másik alakra Sülyön és Nagybörzsönyben is ráismertek. Ugyanarra az alakra.- Mit tervez a következő hónapokra, évekre?- Szeretném megírni családunk történetét. Nem regényben, inkább novellafüzérben. Ismert család volt a mienk Tiszasülyön, a nagyanyám igazi paraszti nagyasszony, ő volt a középpont, ő tartotta össze a családot. A kocsmában volt egy terem, ahol nyáron gabonát tároltak, télen meg színielőadásokat tartottak. Sok egér volt benne, s előfordult, hogy a ven- dégművésznő-primadonna sikítva menekült a színpadról, ha egyik-másik éppen arra sétált. De hát ez hozzátartozott a mulatsághoz. Kisgyerekként gyakran sündörögtem a kocsmapult körül, sok érdekes figurát lehetett ott látni, s a vendégek beszéde is máig visszhangzik bennem.- Gondolom, hogy olvasóként is főleg a realizmust, a realista műveket szereti.- Számomra Móricz prózája a nagy csoda. Egy-egy művét évek múlva újra előveszem, mert többször is el kell olvasni.- Vannak olyan vélemények, hogy Móricz ma már nem korszerű, s hogy a realizmusnak is leáldozott a napja.- Az anyám és a feleségem könyvtáros, sőt magam is szereztem ilyen képesítést. Érdekel a könyvek sorsa, mint kiadói embert is. Nos, úgy tudom, a statisztikák nem azt bizonyítják, hogy nem olvassák Móriczot és általában a realista szerzőket.- Az alakjai jellegzetes, ízes nyelven beszélnek, anélkül azonban, hogy népieskedne.- Móricz és mások rossz epi- gonjai kiagyaltak egy olyan „népiesch” beszédmódot, amilyet ép eszű falusi ember sehol sem beszél, s azt hiszik, ettől eredetiek. Nem nagyon foglalkoztatott ez a kérdés, írok, ahogyan fölidéződik bennem a falusi emberek beszédmódja. Azt hiszem, az ő beszédük sok embernek ma már azért kuriózum, mert szépen beszélnek magyarul. Ha pedig a szép beszéd kuriózum lett, az elég nagy baj. Bistey András Ajánljuk magunkat ^ DerkovitSIsmét lesz kulturális piac Óbudán ösztöndíjasok Az óbudai kulturális piacot ötödik alkalommal rendezik meg a hangulatos óbudai Fő téren és környékén, szombaton és vasárnap. Áz eseményen intézmények, egyesületek, neves színházak, rangos könyv- és hanglemezkiadók, művészeti csoportok ajánlják szolgáltatásaikat, kiadványaikat, illetőleg mutatkoznak be műsorukkal az Óbudai Társaskör „rendezvényén”. Az érdeklődőket szórakoztatja például a nyitónapon a Vasvári Tánckar, a Szárnyak, illetőleg a Tangram Színház, a Mix-Mozaik dzsesszegyüttes, a Bartók Néptánccsoport, a Budapesti Énekes Iskola, a Pódium duó, valamint a Los Ange- litos együttes. Bemutatkozik az Alfárium Nyelvstúdió, és vetélkedőt szervez a Tudomány Nyelviskola. Vasárnap pódiumra lép többi között a Bartók Néptánc Egyesület, a Gabrieli Énekegyüttes és a Balassi Consort, továbbá a Budakeszi Színjátszók. Derkovits-ösztöndíjasok munkáiból nyílt tárlat tegnap a Műcsarnok kiállítóházában a Palme sétányon. A „beszámolón” az ösztöndíjasok mindhárom évfolyama képviselteti magát: harminc alkotó munkái tekinthetők meg. A festmények, grafikák, szobrok az elmúlt év művészi törekvéseiről adnak áttekintést. A tárlat szeptember 25-éig látható a városligeti intézményben.