Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-06 / 209. szám

KÖRKÉP A környezet megtisztítása körültekintően történik „Nekünk ez üzlet, megtérülésre számítunk" Harmincöt éves pávakör Miniatűr tanyavilágot barkácsolt Magánosított tehenészet Úgy készül, mint a Luca széke Ez az öntöde talpon maradt, sőt, szépen fejlődik (6., 7. oldal) V. évfolyam, 209. szám 1994. szeptember 6., kedd Ára: 16,30 Ft APRÓHIRDETÉS Magyar-román külügyminiszteri találkozó Eladó a horti, a kisúji és és a cibaki gyáregység Karcsúsítás előtt a Szolnoki Mezőgép Rt. Török államfő látogatása Három napon át Magyar- ország vendége a Török Köz­társaság elnöke. Süleyman Demirelt Göncz Árpád ál­lamfő hívta meg. Miniszterek találkozója A visegrádi négyek honvé­delmi vezetői ma Pozsonyban találkoznak. A találkozón Pa- vol Kanis, a szlovák védelmi miniszter, Keleti György ma­gyar honvédelmi miniszter, Piotr Kolodziejczyk, a len­gyel nemzetvédelmi minisz­ter és a cseh védelmi minisz­terhelyettes, Jirí Pospilis átte­kintik és értékelik a visegrádi négyek eddigi tevékenységét. Hadgyakorlat Hódmezővásárhelyen, a Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár laktanyájában hétfőn ünnepélyes megnyitó­val kezdődött a Partnerség a békéért brit-magyar katonai kiképzés és gyakorlat. A Ma­gyar Honvédség történetében először fordul elő, hogy NATO-tagállam hadseregé­nek katonáival együtt gyakor­latoznak. Osztrák kapcsolatok Új helyzetet teremt a ma­gyar-osztrák kapcsolatokban Ausztria belépése az Európai Unióba. A tisztázásra váró gyakorlati kérdések is napi­renden lesznek Horn Gyula szerdai ausztriai látogatása során. Vízmegosztás Szlovákia a bős-nagyma­rosi beruházással ökológiai­lag elfogadhatatlan, túlhala­dott megoldást kíván Ma­gyarországra erőltetni. Olyan beruházásokat fizettetne meg, amelyek jelentős ökológiai károkat okoztak - mondta James Crawford. A nemzet­közi bíróság előtt a magyar kormányt segítő csoport ve­zetője úgy vélte: Szlovákia azért nem ismeri el az ökoló­giai károkat, mert az európai normáktól eltérő vizsgálati módszert alkalmaz. Elfogad­hatatlan, ahogy Szlovákia az ideiglenes vízmegosztáshoz viszonyul. Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékoz­tatása szerint az Ausztria Lottó 35. játékhetének nye­reményei a következők: Az egy darab hattalálatosra 30.326.513 schillinget fizet­nek. A 9 darab 5 plusz 1 talá- latos szelvényre egyenként 682.661 schillinget fizetnek. Az öttalálatosokra 23.039 schillinget, a négyesekre 502 schillinget, a hármasokra 37 schillinget fizetnek. Az egy darab dzsóker nyereménye 4.979.844 schilling. Meleg idő esővel Eleinte napos idő lesz, majd délutántól szórványo­san eső, záporeső, néhol ziva­tar is kialakul. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható. Akár már jövő év májusa előtt aláírható a román-magyar alap- szerződés, amit célszerű lenne összekötni Horn Gyula minisz­terelnök bukaresti látogatásával - mondta hétfőn, az egynapos magyarországi villámlátogatását záró sajtókonferencián Teodor Melescanu. Az alapszerződéssel kapcsolatban vendéglátója, Ko­vács László utalt arra, hogy a dokumentum szövegének 90 százaléka már készen áll, ám ép­pen a lényeget, a határok sérthe­tetlenségét és a kisebbségek vé­delmét illetően kell még előre­lépni. Melescanu külügyminisz­A jászberényi hűtőgépgyár több mint 40 éves történetének rekordtermelését produkálta augusztusban. Kompresszoros hűtő- és fagyasztókészülékek­ből 72 ezer darab hagyta el a szerelőszalagokat. A hosszan tartó kánikula, úgy tűnik, hosz- szan tartó piaci igényekkel pá­rosult. A gyár termékei iránt mind külföldön, mind belföldön jelentős kereslet mutatkozik. Ezek az igények további ter­melési csúcsokat jeleznek előre. Szeptemberben 69 ezer készü­léket kell elkészíteni. A negye­dik negyedéves rendelésállo­mány szerint átlagosan havi 50 ezer háztartási hűtőkészüléket kell produkálniuk. A szezonális igények jelentkezése már most előrevetíti a jövő évi termelés tervezésének fő pontjait. Az idei rekord teljesítéséhez külső munkaerőt vettek igénybe. A nyári szünetben a Melódiák szervezeten keresztül sok diák talált munkát a hűtőgépgyári szerelőszalagok mellett. A termékek jelentős része külföldön talál vevőre. Idén a Robbantanak itt, lövöldöz­nek ott, úgy tűnik, kellő rá­termettséggel, hisz az „ak­ciók” sikere - ahogyan ta­pasztaljuk - a hozzá nem ér­tésen nem múlik. Vajon hon­nan szerzik a merénylők a nem kimondottan a hétköz­napi élethez szükséges ismere­teiket? Az iskolákban min­denesetre nem a géppisz­toly és más robbanószerkeze­tek kezelését oktatják. A parlamenti őszi ülésszak első napján, tegnap a jelenlét megállapítása után Kóródi Má­ria (SZDSZ), az elnöklő alelnök először a képviselői indítvá­nyok, önálló javaslatok ismerte­tésével kezdte a munkát. így megint csak Torgyán József (FKGP) kapott először, sőt má­sodszor is szót, mivel két önálló képviselői indítványt nyújtott be a T. Háznak. Az elsőben par­lamenti vizsgálóbizottság létre­hozását javasolta a Magyar Köztársaság Országháza ellen a múlt hónapban történt robban­tásos merénylet miatt. Ezt a ja­vaslatát az Országgyűlés jelen­tős többsége - kétszázharminc- két képviselő - igen szavazattal fogadta el, a másodikat viszont, amelyben azt szerette volna el­tér mostani látogatásának egyik fontos eredménye, hogy vilá­gossá vált: Romániának nincs kifogása egyik kérdés rögzítése ellen sem az alapszerződésben. Ezzel kapcsolatban a magyar külügyminiszter leszögezte: Bu­dapest a maga részéről ismétel­ten kész deklarálni a határok sérthetetlenségét és a területi in­tegritás tiszteletben tartását. Ami pedig a kisebbségi jogokat illeti, az európai normákkal összhang­ban álló szavatolásuk folyamat­ként fogható fel, amelynek ki­emelkedő állomása lesz az alapszerződés megkötése. kompresszoros készülékekből mintegy 450 ezer darabot ren­deltek a határon túli vevők. Ez annak is köszönhető, hogy a nyugati országokban már csak freonmentes, korszerű készülé­keket fogadnak, és Jászberény­ben már kizárólag csak ilyene­ket gyártanak. Amennyiben a jelenlegi piaci tendencia folyta­tódik, akkor várhatóan túltelje­sítik az éves tervet. Kompresz- szoros készülékekből év végéig a 650 ezer is készülhet. Tavaly ilyenkor, de még az első negyedév során is súlyos gondjai voltak a gyárnak, meg­rendelés hiányában év végén bizony álltak a szerelőszalagok. A piaci igényekhez való gyors alkalmazkodási képesség meg­teremtése - belső átszervezés­sel, a termelés korszerűsítésé­vel, beruházások megvalósítá­sával - úgy tűnik, meghozta gyümölcsét. A hazai piacon is keresettek a jászberényi termé­kek, bár itthon is elég erős a konkurencia. A szezonális igé­nyek kielégítésére már jövőre is terveznek Jászberényben. Nyilván akadnak, akik az ön­képzés módszerét választják, bár kétségkívül ez elég bonyo­lult megoldásnak látszik. Sok­kal kézenfekvőbb kiképzési mód inkább a hadsereg, ahol minden egészséges magyar fia­tal megfordul és tanul. Tanulnak az ízig-vérig becsü­letes fiúk, de ott vannak azok is, akik alig húszéves korukra már eltöltöttek néhány évet a börtön rácsai mögött. A legrosszabb érni, hogy a parlament vitassa meg előzetesen azokat az alap- szerződéseket, amelyeket a kormány a szomszédos orszá­gokkal készül kötni, nem. Még három képviselői indítvány fö­lött szavazott a parlament: el­fogadta Tímár György (FKGP) mindkét javaslatát, miszerint vizsgálja meg az országgyűlési bizottság az elmúlt évek priva­tizációs ügyeit, valamint a köz­alkalmazotti végkielégítések körüli visszásságokat. Ugyan­így Gyimóthy Géza (FKGP) képviselői indítványát a mun- kanéküliség csökkentése tár­gyában. Az őszi ülésszak törvénymó­dosításokkal kezdte tárgysoro­zatát. Az önkormányzati képvi­selők, polgármesterek választá­Négy egységét hirdette meg értékesítésre az ország legna­gyobb mezőgazdaságigép-gyár­tója, a Szolnoki Mezőgép Rt. A nyilvános, egyfordulós pályázat során eladásra kínálják a cég horti, kisújszállási és cibakházi gyáregységét, valamint a már társasággá alakított török­szentmiklósi Emelőgépgyártó és -javító Kft.-t. Ä pályázat megszorítása, hogy az egységek csak kész­pénzért vásárolhatók meg, egyéb fizetési eszköz - kárpót­lási jegy vagy E-hitel - nem fo­gadható el. Á pályázók október esetben ez utóbbiaknak szinte továbbképzés a sorkatonai szol­gálat letöltése. Ebből a szem­pontból az sem mellékes, hogy azok a bűnök, amelyeket ko­rábban ezek a fiatalok elkövet­tek, többnyire vagyon elleni, va­lamint erőszakos, garázda jelle­gűek. Az alapkiképzés ideje alatt a katonáknak, így nekik is 120 órában oktatják a lövésze­tet, a robbantást és a kézigrá- (Folytatás a 2. oldalon) sáról, jogairól és kötelezettsége­iről, az ezzel kapcsolatos al­kotmánymódosításról Kuncze Gábor belügyminiszter expozé­jában elmondta, hogy a négy évvel ezelőtt munkához kezdett önkormányzatok tapasztalatai alapján van elsősorban szükség a módosításokra, valamint azért, mert az évek során több vitatható technikai, politikai kérdés nehézsége merült föl. A belügyminiszter elismerését fe­jezte ki az ország mintegy 25 ezer önkormányzati képviselő­jének és 3 ezer polgármesteré­nek azért a munkáért, amellyel megalapozták a demokratikus közigazgatást, s jelentősen fej­lesztették az irányításuk alatt működő településeket. (Folytatás a 2. oldalon) 10-ig tehetik meg ajánlataikat, a döntés a hónap végéig megszü­letik. Mint dr. Sziráki András, az rt. vezérigazgatója érdeklődé­sünkre elmondta: a karcsúsítás a többségi tulajdonos ÁVÜ és a hitelező pénzintézet, az OKHB közös érdeke alapján valósul meg, hogy a szolnoki gyártó to­vábbra is életképes legyen a kül- és belpiaci versenyben. A most meghirdetett kisebb egy­ségek ugyanis csak beszállítók, így a végtermékkészítő vonal épségben megmarad. A vár­ható tulajdonosváltás összesen Erőteljesebb hazai piacvé­delmet sürget a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Or­szágos Szövetsége (MOSZ). Az érdekvédelmi szervezet rámutat: a hazai termelők értékesítési le­hetőségei korlátozottak a beho­zatal növekedése miatt; a terme­lőkapacitások egy részét leállí­tották, valamint folyamatos a mezőgazdasági munkanélküli­ség növekedése. A MOSZ szakértői rámutat­nak: a legfejlettebb nyugati or­szágokban többszörös importvé­delmet élveznek, főként az ex­porttermékek, amelyekkel kiszo­rítják a magyar árukat a piacok­ról. Az érdekvédelmi szervezet ezért, figyelemmel a GATT uru­guayi fordulójának mezőgazda­mintegy négyszáz alkalmazottat érint. Áz egységekkel a Mező­gép a jövőben sem kívánja a kapcsolatot megszakítani, csu­pán üzleti alapon köt velük szerződéseket. Áz eladásból be­folyó összeget - ezért a kész­pénzes forma - a cég által fel­vett hitelek törlesztésére fordít­ják. Az rt. további sorsát firtató kérdésre a vezérigazgató azt vá­laszolta: a szolnoki központ, il­letve törökszentmiklósi és tó­szegi gyáregység alkotta társa­ságra a karcsúsítás után. lénye­gesen jobb kondíciókkal a pri­vatizálás vár. sággal foglalkozó egyezménye­ire, még ebben az évben vámszi­gorításokat javasol, ugyanis még az idén erre lehetőségünk van. Az élő marha jelenlegi 15 száza­lékos Vámtételét 47 százalékra, élő sertését pedig 59 szászalékra javasolják felemelni. Az élő juh esetében a 15-ről 50 százalékra, az élő baromfinál 44 százalékra, míg a kukoricáét 3 százalékról 50-re, az árpáét 3-ról 41 száza­lékra, a napraforgóét pedig 0-ról 30 százalékra szeretnék emel­tetni. Példaként hozzák fel, hogy az Európai Unióban a marhahús vám- és lefölözési tétele 244 százalék az Egyesült Európában, míg hazánkban e vám- és illeték­tétel is csupán 21 száza­lék. (MTI) Cc1AÍer*'*íeuJul ERESKEDELMI Kft / KÁRPÓTLÁSI JEGYET napi áron felvásárolunk az ideál-Szolnok Kereskedelmi Kft. i központi pénztárában. í Szolnok, Baross u. 6. A diákok is besegítettek Rekordtermelés a Lehelnél Aki nem tud lőni, robbantani, az majd itt megtanulja A haza védelmére bűnözőket is kiképez a hadsereg Piacvédelmet sürget a MOSZ Megkezdődött a parlament őszi ülésszaka Megszűnik a köztársasági megbízott intézménye „Csinnadratta” A HONVÉD EGYÜTTES a fenti címmel zenés katonai kabarét adott elő tegnap dél­után az 5. Jász-Nagykun-Szolnok Légvédelmi Tüzérdandár újoncainak. Mészöly Gáborral, az együttes dramaturgjával készült interjúnkat az 5. oldalon olvashatják. (Fotó: K. É.)

Next

/
Thumbnails
Contents