Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-03 / 207. szám
6 Érdekességek----hirdetés 19 94. szeptember 3., szombat RITKA ÁLLAT. Kínában, most először mutatták be azt a majomfajtát, mely a panda macikhoz hasonló ritka állat. Az arany majom csak Kínában található, ritkán lakott, elhagyatott területeken, sűrű őserdőben. Nevét, csodálatos arany színéről kapta. Ritkán párosodik, a kínai tudósok szerint kihalófélben van. Most megpróbálják mesterséges körülmények között tartani és így elősegíteni szaporodását. FEB Fotó Utascsalogató a kínai taxikban Sajátos módját választják a vendégcsalogatásnak a kínai taxisok: a gépkocsi hátsó ülésén csinos fiatal hölgy várja a be- ülőt és ... kedvesen eltársalog vele. A hölgy az üres kocsiban a vezető mellett ül, majd ha a vendég beszáll, a hátsó ülésre pattan. A szolgáltatás olyany- nyira bevált, hogy Nancsiang- ban például a taxisok 20 százaléka már így csábítja az utasokat, akik közül jónéhányan nem is hajlandók beülni, ha nincs megfelelő hölgytársaság. A beszélgetésen kívül egyéb szolgáltatások is lehetségesek, de ez már helyszíni alku tárgya. A taxisok éjszakai fuvarjaikra azonban a hölgyek helyett inkább egy-egy izmosabb barátot, vagy családtagot visznek magukkal, akik a rablók ellen nyújtanak védelmet - írja a Reuter. (MTI-Panoráma) Megtámadták a polgári jogok hősnőjét Rosa Parksot, azt fekete bőrű asszonyt, aki 1955-ben nem volt hajlandó átadni ülőhelyét egy fehér férfinek egy alabamai autóbuszon, megtámadták lakásában és bántalmazták. A 81 éves asszonyt a polgárjogi mozgalom anyjának nevezik. 1955-ben az Alabama állambeli Montgomeryben letartóztatták azon a címen, hogy megszegte a feketékre vonatkozó törvényeket, amikor nem állt fel a helyéről egy fehér férfi felszólítására. Cselekedete az autóbusz vállalat elleni bojkottot váltott ki a feketék részéről. A tiltakozó akciót Martin Luther King vezette. A bojkottot minden nehézség ellenére folytatták 1956-ban is, majd pert indítottak a feketék jogainak védelméért. 1956 decemberében a feketék megkülönböztetését az autóbuszon alkotmányellenesnek mondta ki a bíróság.- Nem tettem semmi törvénybe ütközőt, amikor nem álltam fel egy fehér ember felszólítására. Akkor sem tanúsítottam ellenállást, amikor letartóztattak. Az idős asszony a támadás során zúzódásokat szenvedett. (MTI-Panoráma) KOPASZOK VERSENYE. 1957-ben rendezték meg első alkalommal a kopaszok versenyét. Ez a komikusnak ígérkezett vetélkedő mostanra nemzetközi versenyre változott. Elődöntők határozzák meg azt a 100 férfit vagy nőt, aki részt vehet a végső viadalon. Szeptember első vasárnapján lesz a nagy találkozó, akkor dől el, ki a legkopaszabb kopasz. FEB Fotó Űrhajó-üzemanyag az autókba? Az amerikai Lawrence Livermore laboratórium munkatársainak köszönhetően egyszer talán valóra válik az álom, és az autókat ugyanolyan üzemanyag hajtja majd, mint a mai űrhajókat és űrrepülőgépeket. A hidrogén alapú üzemanyag előnye, hogy nem szennyezi a levegőt, ami különösen a városokban fontos szempont. Égésekor ugyanis sem „üvegházi” gáz, sem széndioxid nem keletkezik. A levegőbe kerülő, szmogképződést elősegítő nit- rogénoxidok mennyisége pedig elhanyagolható. Mivel a hidrogén bárhol előállítható, megszűnhet az Egyesült Államok külföldi olajtól való függősége - állítják a tudósok. Amerikában elsősorban földgázból nyerik a hidrogént, amelyet aztán ammóniagyártáshoz, valamint űrhajó-üzemanyag előállításához használnak. Az Egyesült Államok évente harmincmillió jármű üzemeltetéséhez elegendő hidrogént termel, azaz a személyautók és kisteherautók egyötödét el tudnák látni az újfajta üzemanyaggal. A hidrogén ellen szól azonban, hogy előállítása sokba kerül és villamos energiát emészt fel. A kutatók jelenleg azt vizsgálják, hogy lehet-e hidrogént kivonni a szenet tartalmazó papír- és élelmiszer-hulladékból. A felmerülő kérdések közül a leglényegesebb egyelőre az, hogy milyen formában tárolják a járművekben ,a , hidrogént, amely könnyű és diffúz volta miatt kis mennyiségben is nagy helyet foglal el. A tudomány jelenlegi állása mellett a hidrogén lehűtött állapotban, nyomás alatt tárolható, vagy fémekkel hidridek képezhetők belőle. Legjárhatóbbnak egyelőre az űrrepülőgépeknél használatos üzemanyag-tároló cellák alkalmazása tűnik - jelentette a UPI. (MTI-Panoráma) AMATŐR VETKŐZÖK. Tokióban a DX-Kabukicho színház új attrakciót keresett, úgy vélte, hogy a férfiaknak elege van a hivatásos vetkőzök produkcióiból. A négy önkéntes fiatal naponta 20 000 yent kap, ezért négyszer napjában 15 percig keli vetkőzniük. Az amatőr sztriptízzel nagy sikere van a színháznak. FEB Fotó A MTESZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ támogatásával felsőfokú végzettségű mérnökök és üzemmérnökök részére KÖZGAZDASÁGI SZAKOKLEVELES MÉRNÖK CONTROLLING szakirányú képzést indít másoddiploma megszerzése érdekében. A képzési idő: 800 óra. A szorgalmi időszakban heti 5 nap 6 órában. A képzés teljes ideje: kb. 10 hónap. A modulrendszerű képzés a modulok elvégzése után tantárgyi vizsgákkal, majd diplomaterv írásával és államvizsgán való megvédésével zárul. Jelentkezni lehet a lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltségeken 1994. szeptember 9-ig. A felvételi beszélgetés időpontja: 1994. szeptember 16-án 9 órakor, a Technika Házában 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 4. Telefon: 425-524 Érdeklődni: személyesen vagy telefonon a Technika Házában, ill. a munkaügyi kirendeltségeken. •59801/1H- MTESZ Megyei Szervezete Államkötvény .»isAA-Jv yiiiLvf.wyíjjir; 1 \uA-J» l.'Ji r * ''f Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik taníttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vállalkozás beindításához. ________Államkötvény 1997/K________ A befektetők 1994. szeptember 5-9. között vásárolhatnak névérték alatt államkötvényt legfeljebb az 1994. augusztus 2ó-án tartott aukción kialakult átlagárfolyam (100.54%)+0,2 százalékponttal és az aukció értéknapjától felhalmozott napi kamatokkal megnövelt értékén a kijelölt forgalmazóknál. A vételár a névérték felett van és naponta emelkedik, mivel a kamatozás a kibocsátás napjától kezdődött. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/K 3 éves futamidejű (1994. augusztus 3. - 1997. augusztus 3.) értékpapír. A kötvény mozgó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama +1,75% kamatprémium. A kötvény első félévre érvényes (1994. augusztus 3. és 1995. február 3. közötti) kamata évi bruttó 26,55%. Törlesztés névértéken 1997. augusztus 3-án. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési időpontok: 1995. február 3. 1996. augusztus 3. 1995. augusztus 3. 1997. február 3. 1996. február 3. 1997. augusztus 3. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. ________Másodlagos forgalom________ A z Államkötvény 1997/K, mint az eddig kibocsátott összes Magyar Államkötvény, a futamidő alatt napi árfolyamon eladható és megvásárolható a tőzsdén és egyes forgalmazóknál. ___________Állami garancia___________ Á llami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. _____Külföldiek is vásárolhatják_____ A Magyar Államkötvény 1997/K sorozatát külföldiek is vásárolhatják. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: OTP Bank Rt. Szolnok, Szapáry út 31., Jászberény, Kunszentmárton, Karcag, Tiszafüred • MNB Jász-NagykunSzolnok Megyei Igazgatósága Szolnok, Magyar u. 8.