Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-30 / 230. szám
12 Múltunk —jelenünk 1994. szeptember 30., péntek Jásztelek I.: a legkorábbi lakóház az Alföldön Mintegy 9000 évvel ezelőtt az őskori Európában a termelő gazdálkodásra történő áttéréssel új korszak kezdődött. A ne- olitizáció elterjedésében, ebben a korai európai magas kultúrák alapjainak kialakítását meghatározó hosszú, térben és időben differenciáltan jelentkező folyamatban a kontinens délkeleti része úttörő szerepet játszott. A balkán-dunai zónában mutathatók ki először a Közel-Keleten és Anatóliában kialakult növénytermesztésnek, állattartásnak, az agvag- edény-készítésnek, a szövés-fonásnak, a kő csiszolásának és fúrásának legkorábbi nyomai. Az újkőkori életforma és technológia a fent említett terület közvetítésével terjedt tovább, gyökeresen megváltoztatva Európa középső, nyugati és atlanti részein a vadász-gyűjtögető középső kőkori (mezolit) népcsoportok létfenntartási viszonyait. A balkán-dunai régió volt a fejlődés motorja ebben a dinamikus korszakban (i. sz. 9-7. évezred között), melyet a kontinens egészének kulturális-gazdasági átalakításában játszott megkülönböztetett szerepe miatt „Old Europe” néven definiáltak. Az Alföld régészeti vizsgálatának kiemelkedő jelentősége van Európa neolitizálódása szempontjából, ugyanis „Old Europe” északi határa az újkőkor- ban e régió középső területén, Kőtelek magasságában húzódott. Ettől a határvonaltól északra alakult ki később a délről jövő kulturális impulzusok hatására az „Old Europe”-tól eltérő anyagi, technikai és etnikai bázison Európa egyik legősibb neolit kultúrája, a Dnyesztertől Hollandiáig húzódó vonaldíszes komplexum. A Kárpát-medence központi területein azonban a legutóbbi időkig hiányzott annak a mezolitikus őslakosságnak a hiteles régészeti forrásanyaga, amely képes lett volna az eddig eljutó neolit innovációk átvételére, és ennek következtében egy új kultúra kialakítására. A középső kőkori lelőhelyek hiánya a szóban forgó terület centrális vidékein olyan mértékű volt, hogy egyes kutatók „etnikai vákuumot”, a Kárpát-medence átmeneti kiüresedését feltételezték. Mivel ebben a kulcsfontosságú térségben a mezolitikum és a neolitikum összefüggései nem A Jásztelken feltárt házhoz hasonló a Smolinban kiásott lakóépítmény (K. Valoch 1985 után) ányzó mezolit periódus. A térségben folytatott további topográfiai kutatásoknak s a lelőhelyeken végzett régészeti ásatásoknak köszönhetően zárt rétegben, zavartalan települési viszonyok között jellegzetes mikrolit ipar, okkerrög, faszén, valamint nagy mennyiségű „konyhahulladék” (vad nagyemlős fauna csont- és fogmaradványai, illetőleg teknőspáncél, madártojás-, csiga- és kagylóhéj) kíséretében mezolit településeket tártunk fel. A Jászságban folytatott intenzív kutatómunka során az egyes középső kőkori lelőhelyeken a különböző korú kultúrrétegek azonosítása mellett kifejezett lakóépítmény nyomaira az elmúlt év augusztusáig nem bukkantunk. Ekkor azonban a Jászság centrumában, a közvetlenül az Ős-Zagyva zugában található Jásztelek I. mezolit lelőhelyen végzett ásatáson sikerült egy mezolit gödörházat megtalálnunk. A Kárpát-medencében ebben a korszakban ritkák a lakóépítmények, például Ausztriában, Szlovákiában, a Partiumban és Erdélyben még egyáltalán nem tudtak házakat kimutatni. A jászteleki objektum teljes feltárása ez év nyarán történt meg, melynek eredményeként meghatározhatóvá vált az Alföld legkorábbi, mintegy 7000 éves lakóháza. Az altalajba mélyedő, 5,20 méter átmérőjű, kör alakú lakóépítmény nyomai már közvetlenül a jelenkori humusz alatt láthatóvá váltak. A földbe mélyített ház tetőszerkezetét pedig a falnál ferdén kiásott lyukakba állított cölöpök tartották sátorszerűen. Az építmény közepén, a járószinten egy tűzhely, a bejárattal szemben - közvetlenül a fal mellett - pedig egy hulladékgödör nyomai is megfigyelhetők voltak. A jászteleki gödörház jól párhuzamosítható a morvaországi Smolinban feltárt lakóházzal, de itt a feltáró régésznek nem sikerült az objektumban cölöplyukakat és tűzhelyet lokalizálni. Jásztelek I. lelőhelyen a feltárás során nagyobb mennyiségű pattintott kőeszközt, valamint gerinces és puhatestű állatmaradványt gyűjtöttünk. A kőeszközök között elsősorban vadászeszközök (nyílhegyek) és a mindennapi élet szerszámai (vakarok, vésők, fúrók) képviseltették magukat. A vadászott állatok között a domináns az őstulok, de emellett a gímszarvas és az őz is kimutatható volt. A kutya volt az egyetlen háziasított állatuk. A házban talált hal-, kagyló- és csigamaradványok arra utalnak, hogy az egykor itt élt népesség létfenntartásában a halászat és a gyűjtögetés fontos szerepet játszott. Jászsági kutatásaink alapján az Alföldön a mezolitikum új összefüggésben látható. A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy az Észak-Alföld is egyenrangú részese volt azoknak az őstörténeti folyamatoknak, melyek i. sz. 8-7. évezred között Közép-Európában zajlottak. A jászsági mezolit iparok és a vonaldíszes kerámia kultúrája közötti kontinuitás problematikájának megoldása azonban még tovoltak értelmezhetők, ezért az európai neolitizáció további folyamatát sem lehetett részleteiben meghatározni. A régészeti modell így adatok hiányában egészen a legutóbbi évekig meglehetősen hipotetikus volt. 1990 tavaszán azonban „Old Europe” határától közvetlenül északra, a Jászságban a szerzőnek Kerékgyártó Gyulával közösen folytatott terepbejárásain új őskori lelőhelyekre bukkantak. A régészeti anyag osztályozása és elemzése után pedig meghatározhatóvá vált az Alföldön mindaddig hivábbi kutatásokat igényel. Jászsági kutatásainkhoz az anyagi feltételeket „A Jászság ősrégészeti kutatásáért” Alapítvány, Mól Rt. Szolnok, Alföld-program Kecskemét, Tisza Klub Szolnok, OTP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága Szolnok, „Topán” Műanyag-feldolgozó és Szolgáltató Kft. Budapest, Pretext Kft. Jászberény, Jászberény Város Önkormányzata, Electrolux Jászberény, valamint a „Jászságért” Alapítvány Budapest biztosította. Kertész Róbert A Kengyel melletti telepásatások tavaszi eredményeiről Az utóbbi hónapokban, februártól kezdődően, folytattam a (Kengyel-) Baghymajor közelében található Kengyelpart I. lelőhely IV-VI. századi településének föltárását, amely már eddig is igen szép sikereket hozott. A terület déli és keleti fertályán próbálkoztam kutatóárkokkal házakra, gödrökre stb. lelni. Számos szonda bizonyult eredménytelennek, ám végül is - májusig - tíz keleti germán telepobjektum került elő: két földbe mélyített kunyhó, öt, illetve hat gödör, egy árok? és egy kisebb jelenség. Mindezek különösebb nehézség nélkül voltak besorolhatók az eddigi leletanyagból körvonalazható három időrendi csoportba. Ezen csoportokra bontva számolok be az emlékanyagról. A-csoport (egy hun kori - az i. sz. IV. század utolsó har- mada-negyede és az V. század középső harmada közötti időszak - gepida? település emlékei). A kibontott vermek majd’ mindegyike idetartozik - s úgy tűnik, hogy csak ezek. Kerek, egy-két méter közötti átmérőjű, különböző mélységű, egyszerű, hengeres oldalfalú és teknős aljú tárolóhelyek, ill. szemetesgödrök voltak, tele hamuval. Közülük az egyik igen érdekes: a méhkas alakú beásás fölső része olyan vastagon égett át, mint ami a kemencékre jelegyetlen ház, valamint gödör és árok nyoma? tartozik ehhez a korszakhoz. Előbbi leletei alapján szoros összefüggésbe hozható a csont-/agancsmegmunká- lással. Hozzávetőleg 3x3 méteres, „rendes” kétoszlopos építmény volt, a járószinten malomkövekkel, fenőkővel, egyéb kövekkel. Földje telis-tele volt agancsdarabokkal, forgácsok- kal-szilánkokkal, faragott lemezekkel. Föltehetően ehhez a leletcsoporthoz sorolódnak az apróbb vasszögecsek. Pompás kis együttesét gyűjtöttem a mázas kerámiának: a körülbelül Kengyel-Baghymajor-Kengyelpart I. Telepgödör a hun korból (A-csoport) Kengyel-Baghymajor-Kengyelpart I. Gepida ház-műhely vázlatrajza (B-csoport) féltucatnyi cserép egynémelyi- kén díszítés is megfigyelhető. Az említett, ovális gödör anyagában - többek között besimított díszű edénytöredékek és obszidián magkő mellett - szerepel egy kerek, pereménél ár- kolt-rovátkolt fehérfém?-vastü- kör? C-csoport (kis település a klasszikus gepida kor, a VI. század második és harmadik lemző. Pontosan nem tudni, miféle célt szolgált. A leletek sorából a kiemelkedőbbeket említem. Előkerült egy római provinciális típusú bronzfibula, néhány vastárgy, például karika/ karperec? és egy vasláncrészlet két szemmel. Találtam ólomtárgyat is. Fontosak az üvegek: két eltérő jellegű fragmentum látott napvilágot. A keramika reprezentatív darabja egy többé-kevésbé helyreállítható fazék, benyomkodott díszítéssel. B-csoport (a hun kor és a klasszikus gepida kor, az V. század középső harmada, illetve harmadik negyede és a VI. század első évtizedei közti periódus leletegyüttese). Csupán Kengyel-Baghymajor-Kengyelpart I. Korongolt, füles, védőperemes bogrács-üst - agyagvödörnek is mondható (C-csoport) negyedének évtizedeiből). Egy objektum, körülbelül 3,6-3,8 x 3,3-3,5 méter méretű, nyugatkeleti helyzetű, négyszögletes, egyszerű, illetve bizonytalan szerkezetű, földbe süllyesztett építményalapot bontottam ki, melyet beleástak egy korábbi (B-csoport) telepjelenségbe. A föltárás során igen bőséges tárgyi leletanyagot csomagoltam el. A keramikában természetesen először is a bepecsételt cserepeket kell említeni, valamint a besimított díszű edénytöredékeket. Szép példányai kerültek elő a fazekaknak, tálaknak, bögréknek, poharaknak, füles korsóknak, hombároknak, fedőknek. Különleges egy korongolt, szemcsés, szürke, fésült felületű, fülesbogrács-fragmen- tum: ismereteim szerint ez az edénytípus mindeddig alig fordult elő az V-VI. századi gepida emlékanyagban. Leletünk egyértelműen bizonyítja, hogy ennek a népnek is használnia kellett ilyen főzőeszközöket. A régészeti munkálatok a kitűnő lelőhelyen folytatódnak: nem lehet tudni pontosan, hogy a továbbiak során miként kerekedik, színeződik a településről máig kialakult kép. Cseh János Ásatás Nagykörű-Monostordombon A régészeti kutatás augusztus 8-án kezdődött. A domb legmagasabb részén három kutatószelvényt nyitottunk. Munkánkat nagyon megnehezítette a folyó által lerakott vastag iszapréteg, ami az évek során betonkeménységűre tömörödött, így csak lassan haladt a feltárás. Sajnos ezekben a szelvényekben nemhogy a monostor romjaira, de semmiféle leletanyagra sem találtunk. A helybeliek segítségével sikerült továbblépnünk. Többen azt állították (főleg az idősebbek), hogy az általuk vagy szüleik által talált téglák, cserépdarabok igaz, hogy ezen a dombon voltak, de egészen máshol, távolabbra a Tiszától, a dombhát nyugati részén. A dombháton húzott kutatóárkok igazolták a helybéliek elbeszélését. A nyugati oldalon nyitottunk egy kutatószelvényt, és az végre eredményesnek mutatkozott. A dombnak ezt a felét sajnos felhasználták az árvízvédelmi töltés építéséhez, először 1848-ban a Tisza egyik kanyarénak átvágásakor,. másodszor pedig 1934-ben, mikor magasították, „fejelték” a gátat. A nyugati oldalon ásott szelvényből már az első napon több leletanyag került elő, mint a megelőző három hétben összesen, és biztató volt a gép által megtalált sötét folt is. A sötét folt, ami az emberkéz által szántással vagy más beásással el nem ért bolygatatlan altalajban mutatkozott. Kibontottuk a fekete betöltést, és egyértelműen kiderült, hogy egy Árpád-korban épült házra találtunk. Következett a ház teljes felületének kibontása, kibővítettük a kutatóárkot, és megkezdtük a kőkemény iszapréteg lebontását. A mai felszíntől 50-60 centiméter mélységre megtaláltuk a ház betöltésének foltját - ha gödröt, árkot ásnak a földbe és azt betemetik, vagy az időjárás hatására betöltődik, akkor azon a helyen kevert lesz a föld, ami jól elválik a többi érintetlen résztől. A ház szabálytalan négyzet formájú, 4,5x5 méter hosszú. Az Árpád-korban általánosan elterjedt, félig földbe mélyített lakóháztípushoz tartozik. Az ilyen házakat 50-100 centiméter mélyen a földbe ássák, padlóját vízzáró anyaggal, többnyire agyaggal keményre tapossák. A tetőszerkezetük többnyire két szemben lévő oldal közepén leásott cölöpön nyugvó gerenda, melyet náddal, sással befednek. Ésetünkben másfajta megoldással éltek az építők, a ház belsejében a falaktól 1 méter távolságban 4 többé-kevésbé négyzet alakban álló cölöp tartotta a koszorúgerendákat, s arra építették a tetőt. A ház fala vesszőfonatra tapasztott sárból állt, amit szintén cölöpök tartottak, az erre utaló nyomokat kiégett tapasztásda- rabok formájában meg is találtuk, még mindig jól látszott a vesszőfonat helye. A ház keleti oldalán a Tisza felől volt a bejárat, amelynek tetejét két oszlop tartotta. Á bejárattól enyhén lejtett a padlószint a ház belseje felé. A bejárat megválasztását az uralkodó szélirány határozhatta meg, ami télen főleg északi és nyugati irányból fúj. A bejárattal szemben félig a ház falába mélyítve állt a boltozatos kemence, melynek erősen átégett, majdnem szabályos kör alakú, 1 méter átmérőjű sütőfelülete volt, boltozatának eredeti magassága 80 centiméter - 1 méter lehetett. Az eddig leírtak alapján a házat sok korszakba lehetne sorolni, hiszen az Árpád-kor előtt is építettek hasonló házakat. A leletanyag azonban egyértelművé teszi a kort. A jellemző lelet a cserépbogrács, amit itt csak töredékeikben találtunk meg. Alakja hasonlít a mai fémbográcsokéhoz, kerek fenekű, kissé befelé tartó oldalakkal, széles peremmel, a perem két helyen kiszélesedik, és át van fúrva, hogy ennél fogva lehessen a tűz fölé függeszteni. A kor jellegzetes tárgya az úgynevezett fenékbélyeges edény is, melynek alján domború minta - kör, kereszt, sokszög - van, egyes vélemények szerint ez műhely- vagy mesterjegy lehetett. Ä lakóház véleményem szerint a monostor szolgálónépeinek otthona volt, mivel korban megegyezik a monostor oklevelesen igazolható fennállásával. A pontos viszonyt a jövőbeni kutatásnak kell kiderítenie. Polgár Zoltán Az ásatás elsődleges célja a körűi monostor helyének megtalálása, alapító rendjének tisztázása volt. A monostor az Árpád-korban a tatárjárás idején pusztult el. Az azóta eltelt évszázadok kevés nyomot hagytak hátra, ami alapján el lehetett indulni. A kutatás a levéltárban, az oklevelek és térképek között kezdődik. Az első okleveles említés 1217-ből származik, s mivel a tatárjárás után nem említik, 1241-ben elpusztulhatott. A legutolsó adat Pesty Frigyes Helységnév- tárában található, melynek felméréseit a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben végezték, akkoriban még látszottak a monostor téglaromjai. A feltételezett hely a mai Nagykörű községtől északra, a Tisza árterületéből magasan kiemelkedő dombhát. Megerősítik ezt az 1791-ből és 1852-ből származó térképek, melyeken ugyanez a domb Monostordomb néven van feltüntetve, s a mai napig így is hívják.
