Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-28 / 228. szám

6 1994. szeptember 28., szerda Kunsági körkép A nívódíjas alkotó A legnemesebb fák használatára törekszik A napokban zárult Szolnokon, a Helyőrségi Művelődési Ott­honban az a kiállítás, melyet a tiszavárkonyi alkotótábor, a me­gyei népművészeti egyesület és a megyei művelődési és ifjúsági szolgálat rendezett. A berekfürdői Kocsis Lajos is ott volt a kiál­lítók között, s munkájára nívódíjat kapott; tükrei, törülközőtar­tója részt vesz az országos kiállításon. „Ezek a desszertes- és díszdobozaim” - mutatja Kocsis Lajos Öt évre ismét bizalmat kapott A bereki igazgatónő tervei Berekfürdő Szépül a fürdő A Település Ellátó Szol­gálat dolgozói kimeszelték a fürdőépületek belső helyi­ségét, az ősz folyamán fel­újítják a gyógymedence korlátjait is. Vásároltak egy új tangen- tor berendezést is, amelyre 80 ezer forint Karcagi Nagy Zoltán és Andy jótékony műsoros előadásain gyűlt össze. A pénzt a mozgássé­rültek gyógykezelésére gyűjtötték, s ezt adták át a fürdő vezetői részére. így az új berendezéssel a nagy lét­számú betegek kezelését is zökkenőmentesen tudják majd végezni. Aszfaltozás Idén közel 3200 négy­zetméter útalap készült el a településen. A Munkásőr utcában lakossági önerőből, míg a Nagy László, a Rad­nóti utca egy szakasza az önkormányzat anyagi tá­mogatásával jött létre. Az útalapok leaszfaltozásáról később döntenek. Gázépítés A Fodor József utcában gázvezeték-építéséhez kezdtek. Az 1,2 millió fo­rintos beruházást részben az önkormányzat, részben az ott lakók fizetik. Járdaépítés Még tart az önkormány­zat azon akciója, mely sze­rint ha a tulajdonos kifizeti a járdához szükséges sódert, a kavics árát, akkor a ce­mentet tőlük megkapja, s a TESZ dolgozói elkészítik a járdát. Idén így készült el a Munkásőr úton a járda, s a Kun Béla és a Váci Mihály út is. 1994-ben közel 700 négyzetméter járda készül el a településen. Kunmadaras Kossuth-ház A Bibó utca 1. szám alatti Kossuth-ház nyitva tartása: hétfőtől péntekig: 13-16 óráig; szombat-vasárnap: 11—12 óráig. Fogadóóra A falugazdász a község­háza fsz. 14. számú szobá­jában fogad kedden, szer­dán és pénteken 8-12-ig, valamint 13-16 óráig. Újraváltás A református egyház presbitériuma felhívja az Oktalan temetőben pihenők hozzátartozóinak figyelmét, hogy 1994. szeptember 30-ig jelentkezhetnek a lel- készi hivatalban a lejárt sí­rok újraváltásáért. A határ­idő után a rendelkezési jog az újra meg nem váltott sí­rok felett a temető fenntar­tóját illeti meg. A költségvetésről A képviselő-testület a 18/1994. sz. rendeletében foglalkozik a település első féléves költségvetésének alakulásával. A bevételek I. félévi összege 146 millió 870 ezer, a kiadásoké 117 millió 638 ezer forint. A képviselők szerint a költ­ségvetés ütemszerűsége jó, az év hátralévő részében is ilyen alapos gazdálkodást várnak az intézményektől. Tanfolyam Elkezdődött a gép­jármű-vezetői tanfolyam, amelyre még szeptember 30-ig lehet jelentkezni a művelődési házban. Az el­méleti oktatás kedden és csütörtökön 17 órától van. Az aerobic-tanfolyam is elkezdődik, melyre szintén várják a mozogni vágyó lá­nyokat, asszonyokat. Mint pályájáról elmondta, 1965-ben került az üveggyárba formaesztergályosnak. Az ott készült termékeknek hosszú éveken át ő készítette el a nega- tívját, amibe kiöntik. Ez teljesen más, mint a faesztergálás. Ezt csinálta 25 évig. Több híres formatervezőnek dolgozott a gyárban, mint pl. Suháné Son- kúti Katinak. Az üvegművészek is felkeresték, az általuk elkép­zelt formát ő több mázsás vizes bükkrönkökből faragta ki sza­bad kézzel. Amikor kész volt, visszatette a vízbe, hogy ne ve­temedjék el, s ekkor az üveg sem égeti ki. így lett faesztergályos. A fa­faragással és a díszműesztergá- lással először saját kedvtelésére foglalkozott. Ipari tanuló korá­Rácz Ferencné már 30 éve elkerült Kunmadarasról, de még mindig itt élnek nagyszülei, ro­konai, így amikor 3 évvel ez­előtt megnyitották Stereo mű­szaki kereskedésüket, sokan ismerősként üdvözölték a kis Vona lányt. A vállalkozásukról megtud­tuk, hogy 1990-ben nyitották meg Kunhegyesen, lakásukon az első boltjukat. Először csak híradás-technikai alkatrészeket árultak, majd ahogy kezdett be­indulni az üzlet, egyre bővítet­ték a választékot. Közel egy éve működtek már, amikor a kun- madarasi vásárlóik kérésének engedve, belevágtak egy új üz­let nyitásába Madarason. Mi­után a szervizszolgálat sem megoldott a községben, így az­zal is foglalkozni kezdtek. A kis üzletben most már műszaki cik­keket, kis háztartási gépeket, alkatrészeket, villanyszerelési dolgokat, híradás-technikai és szórakoztatóelektronikai gépe­ket is árulnak. Idén már harma­dik karácsonyukat kezdik itt, akkorra azonban már új helyre költöznek, hiszen tartós bér­letbe vették az önkormányzattól a parkban lévő félkész butikot. Ennek a befejezéséhez fogtak most hozzá, hogy a szezonra már ott várhassák a vevőket. A kunhegyesiekről sem feledkez­tek meg, ott is hamarosan szer­vizszolgáltatással állnak a lako­sok rendelkezésére. Jelenleg hatan dolgoznak a vállalkozásban, hiszen a Rácz házaspár foglalkoztat két tanu­lót és két szerelőt is. Kezdetben kevés magántőkével és hitellel tudtak elindulni. Szerencsére ban, a ’60-as években sokat járt a híres Tasi Józsefhez, aki még a párizsi világkiállításon is részt vett. Pályája során az első kiállítá­sára Okrösné Bartha Júlia ösz­tönözte 1984-ben. ’87-ben a képző- és iparművészeti kiállí­táson a zsűri elnökétől, Papi La­jostól vette át a nívódíjat. Itt ta­lálkozott azokkal, akik a későb­biekben figyelemmel kísérték munkáját. Az első sikerek önbi­zalmat adtak számára, s folya­matosan járt kiállításokra. Alko­tásai átmenetet képeznek a népművészeti és iparművészeti tárgyak között, hiszen az Ipar- művészeti Vállalatnál is zsűriz- tetett. Néhány díszdoboza egy frankfurti kiállításra is kikerült. Ekkor kezdtek felfigyelni rá, már túl vannak a visszafizeté­sén, de nagyon nehéz volt a negyvennégy százalékos kama­tot visszafizetniük. Mint a fel­eség megfogalmazta, naponta átélték a borotvaélen táncolás érzését. Mostanra azonban már elérték, hogy újabb beruházásba kezdhettek, ehhez azonban már kicsit könnyebben veszik fel a hitelt. Fiuk is itt dolgozott, jelenleg katonaidejét tölti. Lányukat „pótanyának” tekintik. Most végez a kisújszállási gimiben, de ő a „hadtápos”, aki a háztar­tást is vezeti. Nagyon szereti csinálni, s jól is végzi, így édes­anyja szerint jó feleség lesz, hiszen megvan az előtanulmá­nya a háztartás vezetéséhez. A boltban a falon „dicsőség­tábla” árulkodik arról, hogy itt mindenre figyelnek a kollégák. A piros és fekete pontok mellett Györfi Sándor szobrászmű­vésznek több száz plakett-tartót csinált. Többek között a nagy­kőrösi Arany János Múzeum­nak is dolgozott. Eddigi kiállí­tásai közül legbüszkébb a szig­ligeti nyár keretében megrende­zettre, melyet dr. Sántha József szervezett, hiszen ott több híres népművésszel együtt állított ki. így Szabó Mihály, Olajos Mi­hály, Hemző János, Tóth István, Tóth László is ott volt Karcag­ról. Mint faesztergályos, csak ki­sebb használati tárgyakkal (tá­lak, desszertes-, díszdobozok) foglalkozik, mert ehhez vannak meg a gépei. Távlati terveiben szerepel egy komolyabb beren­dezés megvétele is, de ez pénz­kérdés. Mivel a formatervezés­sel sokat foglalkozott, így por- celánfinomságúra készíti tálait is, amelyek már majdnem ipar- művészeti minőségűek. Mindig a legnemesebb fák használatára törekszik (diófa, platán, maha­góni), így járja a kerteket, s megvásárolja a szükséges mennyiséget. Zsűriztetett tálai közül már a tengerentúlra is el­jutottak. Most csipkeorsók ké­szítésével kezdett el foglal­kozni, mert az ország minden részéből van erre igény. Fafaragással csak a tiszavár­konyi alkotótáborban foglalko­zik. Baráti köre is a szakmából alakult, csak az a baj, hogy tá­vol vannak egymástól. Úgy ítéli meg, hogy nem lenne annyi megrendelése, hogy szellemi szabadfoglalkozású­ként az alkotásból éljen meg, s a jelenlegi műhely gépei sem al­kalmasak erre, nagy beruhá­zásra volna szüksége. Tervei között szerepel Bartha Andrással és Hemző Jánossal egy közös kiállítás megrende­zése. szarvashibát is lehet kapni a tár­saktól, persze azért mindenki a kis virágra vágyik, amely a di­cséret jele itt. így kapott szar­vashibát Zsó, aki ralizás közben törte össze a kocsit, vagy a tanu­lók, akik szintén hibáztak. Emellett azonban a piros pontok száma is egyre nő. Persze ha jo­gos volt a fekete pont, azért nem haragszanak, hiszen az figyel­meztet a következő alkalom­mal. A boltban vásárolt termékek beüzemelését, szerelését is el­végzik, melyet megkedveltek a madarasiak is. A tulajdonosok a tanulókat is fokozatosan az önálló munkára szoktatják, hi­szen rádiót, walkmant már ők is szerelnek. A vásárlókat pedig már karácsonykor új helyükön várják, ahol addigra elvégzik a villanyszerelési és gázvezetési munkákat. A berekfürdői általános is­kola igazgatójává ismét Ko­vács Andrásnét nevezte ki az önkormányzat. Az igazgatónő eddigi vezetői munkája során is kiemelt figyelmet fordított az önképzésre. 1990-től az al­ternatív testnevelés bevezeté­sével továbbképzési központ lett az iskola. Az utóbbi évek­ben számos pályázatot elké­szítő teamnek volt a vezetője, így kapták meg tavaly a „Mi­nőség elvét tudatosan vállaló iskola” kitüntető címet és a vele járó támogatást. Május­ban ősbemutatót tartott Su­lyok Gizella Pilletánc című könyvének bemutatásával, kipróbálásával. Pedagógiai munkája során az ének-zene tanítása dominált, történelmet 1-2 osztályban taní­tott. Harminc éve vezet gyer­mekkart, most az iskolai ének­Kovács Andrásné kart, de korábban több karcagi középiskolás kórust is irányí­tott., Most kérték fel a NAT ének tantervének a véleménye­zésére. Vele beszélgettünk a következő évek iskolai felada­tairól, céljairól. Mint elmondta, az iskolában továbbra is fontos feladat a mennyiségi ismeretek mértékét minél magasabb minőségi szin­ten megtanítani. Legalább eny- nyire fontos a diákok testi, lelki nevelése s a tiszta kifejezés­készség fejlesztése. Éppen ezért az intézményben továbbra is szükséges a nyelvtanulás lehe­tőségének a szélesítése, a szá­mítástechnikai alapismeretek elsajátíttatása. Ehhez az önkor­mányzat segítségével tavaly há­rom, idén két számítógépet vá­sároltak, így már harmadik osz­1994. február 23-án alakult meg a bereki általános iskolá­ban az iskolaszék. Elnöke Gálné Dévai Zsuzsa, titkára Székely László, jegyző Kovács Sándorné. Tagok: Perge Jó­zsef né, Fagyai Zsolt, dr. Faze­kas Miklósáé. Fontos feladatuknak tekintik az iskola tanulóinak rendszeres orvosi ellenőrzésen való részvé­telét, az iskola szervezeti és működési szabályzatának (SZMSZ) véleményezését - mondja Gálné Dévai Zsuzsa, akinek két gyermeke jár az isko­lába. Úgy szeretnének dolgozni, hogy mindenben segítsék a pe­dagógus munkáját, hogy neki még kevesebb problémája le­gyen, s többet tudjon a gyere­kekkel foglalkozni. Az elmúlt heti környezetvédelmi napon is ott voltak. Az üléseik rendsze­resek, hiszen sok olyan dolog jelenik meg a törvényben, amit véleményezniük kell, s ahhoz, hogy az ne okozzon fennaka­dást az intézmény munkájában, gyors döntésre, véleményezésre van szükség a fenntartó felé. A polgármesterrel, a képvi­selő-testülettel jó az együttmű­ködésük, maximális támogatást kapnak, így könnyebb az ő munkájuk is. A tanárok tehermentesítésére is törekszenek; hogy a hátrá­nyos helyzetű gyerekekkel töb­bet tudjanak foglalkozni. Mivel kicsi a falu, így a szülői gon­dokról is tudnak. Fontos, hogy a gyerek jól érezze magát az isko­lában, s előfordul, hogy a szülő a család gondjairól nem szíve­tálytól foglalkoznak a gyerekek a számítástechnikával. Kiemelt feladat lesz az idén a környe­zetvédelemmel való foglalko­zás is. A múlt héten tartották meg az első környezetvédelmi napot (vetélkedő, hulladékgyűj­tés, főzés) az idén. Mindehhez a vezetői tervek­hez a nevelőtestület képzett­sége, felkészültsége minden vonatkozásban garancia arra, hogy sikerüljön megvalósítani azt. A tárgyi feltételeket már nem ítéli ilyen jónak, de a jelen gazdasági helyzet még hosszú ideig nem teszi lehetővé az igény szerinti finanszírozást. Az épületek felújítására nincs pén­zük, hiába adott be pályázatot a karbantartási munkák elvégzé­sére, a tornaterem kimeszelé­sére - elutasították kérését. Az előadói terem bútorzata is 22 éves, ennek a cseréje is célszerű lenne... ez azonban ismét pénzkérdés. Az utóbbi két évben - a kép­viselő-testület anyagi támogatá­sával - olyan szakkörök is in­dulhattak, amelyek a kis iskola hátrányát, a művelődési lehető­ségek korlátozottságát oldja fel a gyerekek számára. A tehetséges tanulóknak a továbbiakban is teret ad a ki­bontakozáshoz, a versenyeken való induláshoz pluszfelkészí­tést kapnak a pedagógusoktól. A DSK-csoportok is szép eredményeket értek el a városi, területi bajnokságokon, többen bekerültek a Karcag városi vá­logatottba is. Ezt a későbbiek­ben is biztosítani kívánja az igazgatónő, az alsósoknak pe­dig az úszásoktatás hatéko­nyabb megszervezését tervezi. Az idei tanévben szeretne is­kolanévadót tartani, a Föld nap­ját fa- és virágültetési akciókkal ünnepük meg áprilisban. Emel­lett a már hagyománynak szá­mító (Mikulás, karácsony, far­sang, templomi koncert, gye­reknap, anyák napja, klubdél­utánok) programokat idén is megrendezik majd. Mint vezető, feladatának te­kinti a kiemelkedően jó munkát végző kollégák munkájának anyagi, erkölcsi elismerését. Biztosítani kívánja a pedagógiai szabadságot, önállóságot a munkába való betekintés jogá­nak fenntartásával. Tudja, csak a következetes, tisztességgel végzett munka hozhat ered­ményt. Ezt vallja magára nézve, s ezt várja el kollégáitól is. sen beszél a pedagógusnak, de könnyebben elmondja nekik, szülőknek. így tudnak közvetí­teni a szülők és pedagógusok között a gyerek érdekében a legapróbb dolgoktól kezdve a komolyabbakig. Munkájukat úgy szeretnék végezni, hogy a fenntartó (ön- kormányzat) is elégedett le­gyen, s be tudja építeni az ő ké­réseiket is a folyamatos mun­kába. Az iskolaszék köteles a ta­nuló által feltett - jogait érintő - kérdéseket megvizsgálni, és arra a megkereséstől számított 30 napot követő első ülésén vá­laszt adni. A szülő írásbeli ja­vaslatát is ugyanilyen határidőn belül kötelesek megtárgyalni. A szeptemberi évkezdés előtt az új törvény szerint módosítot­ták SZMSZ-üket, s az éves munkaterv elkészítésében is közreműködtek, s megfogal­mazták kérésüket az önkor­mányzat felé is, pl. a számítás- technikai oktatás fejlesztéséről, valamint a pályaválasztásnál a szülők kezdeményezésére pszi­chológiai vizsgálatok lehetővé tételét. Az elnöknő és az iskolaszék tagjai a továbbiakban is aktívan szeretnék képviselni a szülők, a gyerekek érdekeit, s figyelmmel kísérik az iskola állagmegóvá­sát, vagyonvédelmi és gazdál­kodási tevékenységét, az iskola rendjét, tisztaságát, a különböző versenyek lebonyolítását, isko­lai rendezvények rendezését; véleményt alkot a működéssel kapcsolatos kérdésekben. Kunmadarasi tájékoztató MÓDOSULT A HATÁRIDŐ. A település vezetői az önerős telefonfejlesztés kivitelezésére a szükséges megállapodásait a Matáv Rt. Debre­ceni Igazgatóságánál időben megkötötte. Az ere­deti megállapodás szerint a fejlesztés befejezésé­nek határideje 1994. augusztus 31. volt. A Matáv júniusban ismét lehetőséget biztosított újabb be­kötések igénylésére, így a póttervezés, költségve­téskészítés miatt elhúzódott a kivitelezés határi­deje. A májusi tervindító tárgyaláson az önkor­mányzat kérte, hogy olyan törzshálózat kerüljön kiépítésre, mely hosszú távon lehetőséget nyújt a további fejlesztésekhez. Ehhez a tartalék terhére 1,250 milliót biztosított az önkormányzat a Matáv részére. így a II. sz. gazdasági megállapodásban a teljes hálózat átadásának időpontja: 1994. október 15. Várhatóan ekkorra minden telefont igénylő lakásában megszólal a készülék. SZÜRETI BÁL. Október 1-jén 14 órakor kez­dődik a szüreti felvonulás a művelődési ház elől, melyen ott lesznek a tiszaszentimrei fiatalok is. Este 20 órától Kadlott-show, majd hajnalig tartó bál lesz. Az oldalt készítette: Daróczi Erzsébet Műszaki kereskedés és szerviz ti / A dicsoségtábla mindent elárul „Decemberben már itt várjuk a vevőket” Jól működik a bereki iskolaszék

Next

/
Thumbnails
Contents