Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-24 / 225. szám

1994. szeptember 24., szombat Hazai tükör 3 I ülllill . :; : IIIIllli^Äipl MARTFŰI TORNYOK. Jól halad a martfűi katolikus templom tetejének építése. A na­pokban helyezték rá a tetőszerkezetre az átlátszó tornyot és a rajta lévő keresztet. Most már a toronyóra is mutatja a pontos időt. -Mészáros­Egy mosógép miatt „Nem bírom tovább.. „Nem bírom tovább ezt a mocskos világot. Én öngyilkos leszek. Nagyon megkeményedett ez a világ. Engem nem erre ne­veltek ...”- így fakadt ki tegnap egyik olvasónk, aki sérelme miatt te­lefonált szerkesztőségünkbe. Elmondta, hogy egyedül él és mozgássérült. Akármilyen ne­hezen is, de összekuporgatott 36 ezer forintot, hogy megve­gyen egy Hajdú automata mo­sógépet, mert nélküle nem tudna boldogulni. Örömébe rög­tön üröm vegyült. Az első két mosásnál minden ruhája zöld lett - a gépről ugyanis lejött a festék. Azóta is volt javítani­való a masinán. Legutóbb négy nappal ezelőtt jelentette be a Gelka Kft.-nél a legújabb hibát. Más szolgáltató céghez nem fordulhatott, hiszen a gép ga­ranciális, 9 hónapja vette olva­sónk. A Gelka Kft. meg is ígérte, hogy a szerelő felkeresi olva­sónkat. Az ígéret azonban négy napja tart, és a szerelő négy napja nem jön.- Én meg itt ülök a lakásban négy napja, és mindennap vá­rom. A boltba se merek elmenni bevásárolni, nehogy akkor jöj­jön. Közben orvoshoz is kellett volna mennem injekcióra, de azt is elmulasztottam a mosó­gép miatt. Nagyon fontos ne­kem ez a gép, mert ki van sebe- sedve a kezem, kézzel nem tu­dok mosni. Nem véletlenül szántam rá ennyi pénzt, pedig nem volt egyszerű összegyűj­teni. Nekem senki nem segít a munka elvégzésében, az a gép felér egy fél ápolónővel. Lehet, hogy azért nem jön a szerelő, mert sejti, hogy én nem tudok borravalót adni? Tegnap idete­lefonáltak, hogy most már jön, itt vártam, de hiába. Az ügyin­tézőnek meg hiába mondtam el, hogy én mozgássérült vagyok, azt mondta, hogy ő erről nem tehet. Pedig ő is bármikor lehet mozgássérült, mert érheti egy baleset, vagy a szerelőnek az édesanyja, a felesége is járhat úgy, mint én. Hát milyen világ ez, hogy egyeseknek mindent lehet? Olyan a világ, hogy eb­ben én már nem is akarok élni... Olvasónk érdekében felhív­tam a Gelka Kft.-t: vajon miért nem sikerült még eljutni pana­szosunkhoz? Kiderült, hogy a szerelő ígéretéhez híven aznap, amikor telefonon értesítették olvasónkat, este 6 órakor el­ment a megadott címre, de nem nyitottak ajtót. Talán nem hal­lotta olvasónk a csengetést... Nem lehet tudni, miből adódott a félreértés, de a kft. megígérte, hogy újra megkeresik olvasón­kat. Az ügyintéző hölgy szerint azonban a panaszosunk sem a megfelelőképpen viselkedett velük szemben. „Hallani kellett volna, ahogy beszélt velünk. Itt voltak az ügyfeleink, ők is hal­lották, hogy miket mondott. Megértem, hogy problémája van, de ezt talán mégsem kel­lene... Igaz, hogy mi az ügyfé­lért dolgozunk, szolgáltató cég vagyunk, de hát azért... Min­dennek elmondott bennünket.” Vajon miért nem tudtak a kedden bejelentett panaszra csü­törtök esténél hamarabb szere­lőt küldeni? Megtudtam, hogy a kft. két szerelővel dolgozik. Az egyiknek lerobbant az autója, tehát ő csak a szervizben tud ja­vítani. A másik szerelőnek pe­dig vidékre is kell járnia... Ezért húzódott el az ügy. Ha az ügy mögött megbújó kifakadásokat hallgatom, az az érzésem, hogy egy mosógépért talán túlzott ennyi indulat. Más­részt meg tudom érteni azt, aki­nek egy elromlott mosógép az utolsó csepp abban a pohárban, amelyiknek keserűséggel való megtöltéséről az élet nap mint nap „gondoskodik”. A folyton elromló új mosógép, a festékes ruhák, a szerelő elromlott ko­csija (ami helyett nem tudnak másikat adni), mind-mind azt mutatja, hogy nyugati színvo­nalú és gyorsaságú munkát vár­nak az emberektől - keleti kö­rülmények között. Hogy a fo­gyasztó még mindig kiszolgál­tatott, és a keresetekhez viszo­nyítva iszonyúan magas árért sem kap minőséget. És talán nem lehet csodálni, ha ilyen kö­rülmények között nincs türel­mük az embereknek egymás­hoz. Hogy a mindennapi prob­lémák között nem tudunk már tolerálni. Az emberek belső fe­szültsége nagy, a levegő olyan puskaporos, hogy egy szál gyu­fától robban... Valóban: milyen világban élünk? Paulina Éva A változás koráról Telefondoktor A szeptember 26-ától október 2-áig terjedő héten a Telefon- doktor a menopauzáról, vagyis közismert nevén a változás ko­ráról ad hasznos tanácsokat az érdekelteknek. Egyebek között elmondja, hogy a panaszok csökkentését elősegíthetik az egészséges életmóddal, a válto­zatos, kiegyensúlyozott táplál­kozással, amely előnyben ré­szesíti a kálciumban gazdag élelmiszereket, például a tej­termékeket. Ajánlatos a test- gyakorlás is, mert jó karban tartja a nők izomzatát, és meg­előzi a csontritkulást. Fontos az is, hogy sokat tartózkodjanak szabad levegőn, ne dohányoz­zanak, és tartózkodjanak a túl­zott alkoholfogyasztástól. To­vábbi felvilágosítást ad az Ál­lami Népegészségügyi és Tisz­tiorvosi Szolgálat a 132-33-54 telefonszámon, és amennyiben az érdekeltek arra kíváncsiak, hogy lakhelyük közelében hol van menopauzarendelés, akkor küldjenek saját nevükre címzett és felbélyegzett válaszborítékot a szolgálat Bp. 1390, Pf. 173. címre. (MTI) Kelendő a turistavaluta Augusztus vécéig 419 millió dollárt - mintegy 45 milliárd fo­rint értékben - váltottak ki valu­talapjuk terhére a magyar ál­lampolgárok, és ez csaknem 50 százalékos növekedést jelez 1993 hasonló időszakához ké­pest. A Magyar Nemzeti Bank­ban elmondták, hogy az előze­tes adatok szerint csak augusz­tusban 60 millió dollár volt az igénybevétel. A turistafőszezon három hónapjában - júniusban, júliusban, augusztusban - pedig több mint 200 millió dollárt.vá­sároltak a magyar állampolgá­rok évi 800 dolláros valutakere­tük terhére. Nyolc hónap alatt 1,5 millió alkalommal váltottak ki konvertibilis valutát, csak­úgy, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az egy alkalomra jutó dollárösszeg azonban a ko­rábbi nem egészen 200 dolláról csaknem 300-ra nőtt. Igaz, ta­valy még 350 dollár volt az éves keret. (MTI) Mostanság Egy kőkorszaki ötlet A siker mindig követendő példákat ad. A si­keres dolgok létrehozásához sokat kell tanulni, meg aztán szerencse is szükséges az ilyen vál­lalkozásokhoz. Gyakran hallom, hogy az üzleti élet résztvevői nyugat-európai vagy amerikai tapasztalatokat alkalmaznak. Sok állami és gaz­dasági vezető tett az utóbbi években tanulmányutat a világ magasabb életszínvo­nalú részén. A hazai televíziós csatornákon is sok behí­zelgő, szépen kivitelezett reklámot láthatunk. Hirtelen a piacgazdaság vállalkozási formái vet­tek körül bennünket. Állandóan azt szajkózzák, hogy megyünk Európába, no meg hogy elkezd­tük a felzárkózást az Európai Gazdasági Közös­séghez. Elkezdődött a számítástechnika bevo­nulása az élet minden területére. Kortársi szem­tanúi vagyunk az informatika világméretű for­radalmának. Már teljesen megfeledkeztünk ar­ról, hogy a primitívnek mondott, kőkorszaki kö­rülmények között élő emberek is értékes tapasz­talatokat halmoztak fel. Számomra úgy tűnik, hogy néhány hazai kereskedelmi vállalkozó azért felfigyelt ezeknek a tapasztalatoknak a használhatóságára. A busmanok a Kalahári sivatagban élnek, Af­rika déli felén. A néprajztudósok megfigyelték ezeknek a kőkorszaki világban élő embereknek a mindennapjait. A primitívnek mondott kis termetű bennszülöttek nagyon kietlen termé­szeti körülmények között élnek. Életük legfon­tosabb gondja a víz állandó hiánya. A sivatag néhány vizet tartalmazó növényéből, amelyeket jól ismernek, tudnak ugyan vizet nyerni, de ez létfenntartásukhoz nagyon kevés volna. A sivatagban és félsivatagban élő majmok a vizesgödrök és rejtett víztárolók környékét né­pesítik be. A busmannak csak a majmot kellene rávenni titka elárulására. A busman egy han­gyabolyt vagy más, kis réssel ellátott helyet ke­res. A résnek olyan szűknek kell lenni, hogy a majom mancsa nyitott tenyérrel beférjen, ökölbe szorítva beszoruljon. A résen a busman vadász egy darab sót dug be. A majom benyúl a sóért, a markába szorítja, és beszorul mancsa, így esik fogságba. A fogoly majom megeszi a sót, és néhány óra múlva olyan erős szomjúság gyötri, hogy elvezeti a póráz végét tartó busman vadászt ä titkos víztároló helyre. A vízfeltárás után a vadász tüzet rak és elfogyasztja a szom­jas majmot, majd saját szomját csillapítja. A primitívnek mondott vadász trükkje látszó­lag egyszerű, de ezért zseniális, a majmot sóval látja el, közben elfogja, elveszi tőle titkos víz­tartalékát, és végül az átvert majom roston végzi. Némelyik csomagküldő szolgálat, amelynek csak postafiókszáma van, reklámprospektuso­kat küld szét, és természetesen akadnak meg­rendelők is. A megrendelőknek elküldik a por­tékát, és ezen felül ajándékot küldenek. Ez rendszerint valamilyen női ékszer, úgy egy- vagy kétpálcikás nemesfémtartalmú, vagyis a céllövöldékben egy vagy két hurkapálcikán lógnak hasonlóak. A következő megrendelő- laphoz már egy névre szóló levelet mellékelnek, miszerint a címzett egy- vagy kétmillió forintot, esetleg személygépkocsit nyert, ha..., ha újabb meghatározott értékhatár feletti megrendelést küld, és azt utánvéttel kigyenlíti a postán. A vá­sárló a markában érzi a szerencsét, a milliók közelsége elvarázsolja, és rendel. Meg is kapja a katalógusban látható portékák silány árnyké­peit, silány lomok formájában. Bosszankodik, de nem tudja, hol keresse a csomagküldőket, az­tán szomorúan nyugtázza, hogy nem kevés pén­zétől megszabadították, számára haszontalan lomok ellenértékeként. Mostanság gyakran előfordul, hogy kőkor­szaki trükkökkel ejtik át a takarékosságra tö­rekvő vásárlót. De fő, hogy egyes pénzügyi szakemberek túllátnak a kőkorszak kezdetleges ötletein, és az antik római adóztatás módozatait kezdik tanulmányozni. Gambrinus Először Abádszalókon Nemzetközi alkotótábor a Malom fogadóban Abádszalók egyik sajátságos épülete, a Malom fogadó jelen­leg a megyei népművelők háza. Ádám József né, az épület veze­tője gondolt egyet, mi lenne ha nemzetközi képzőművészeti al­kotótábort szerveznének a pati­nás létesítmény falai közé.- Tettük ezt azért, mert azt szerettük volna elérni, hogy a település ezt az arcát is megmu­tassa. A művészek elhelyezé­sére, elszállásolására a fogadó ideális. Ezért az itt eltöltött két hétért egyetlen fillért sem fo­gadtunk el tőlük, magyarul a szállás, meg az étkezés ingyen volt. Viszont kértük az alkotók­tól, hogy két, itt befejezett abádszalóki tematikájú munká­jukat ajándékozzák a fogadó­nak.- Jövőre mit terveznek?- Azt, hogy folytatása követ­kezik. Mégpedig a Tisza-tó Alapítvány segítségével. Most is kaptunk támogatást erre a két hétre, és hadd említsem meg Szolnokról az OTP Bankot, a Népművelők Egyesületét, innen Abádszalókról a Panoráma Panziót és a Hubertusz Vadász- társaságot. Nem tartjuk fel a ház asszo­nyát, hiszen éppen akkor csöp­pentünk az alkotók közé, ami­kor a földszinti teremben itt ké­szült munkáikban gyönyörköd­hettek a betérők. A művészek közül először egy 65 éves fes­tővel Veresspállal váltottunk néhány szót.- Veress úr, így egybe írja a nevét?- Igen, mert idegen nyel­vekre jobban lefordítható. Ko­rábban Kolozsvárott főiskolán tanítottam, és tagja vagyok a Román és a Magyar Képző- és Iparművészek Társaságának.- Eddig hány kiállítást tudhat maga mögött?- Harminchármat, úgyhogy a munkám megítélni nem tudom, nem is a tisztem, de talán vala­mit letettem már az asztalra. Gvurkovics Hunor délről, Szabadkáról érkezett. Az ottani óvónőképző főiskola rajz-kép­Torok Sándor Veresspál (ahogy ö írja nevét) zőművészeti karának a docense.- Kikerülnek a kezem alól grafikák, akvarellek, de olajjal is festek. Tájképeket, elvonat­koztatott dolgokat, absztrakt, szimbolikus jellegűeket. Az ősi föld, életfa tematikájú alkotá­somból már hatvan darab ké­szült el.- Itt a szalóki két hét során milyen jellegű munkái szület­tek?- Akvarellek. Egyébként ahogy itt befejeződik a tábor, máris utazom tovább Kárpátal­jára, Munkácsra, újabb meghí­vásnak teszek eleget. Az egész tábor létrehozója, ha úgy tetszik, szellemi atyja Torok Sándor. Már jó néhány hónappal korábban felhívta a fogadó vezetője Ádám Sán- dorné, hogy szervezze meg nyárra ezt a tábort.- Végül is az itteni művészek az én baráti körömből kerülnek ki, és a huszonkilenc meghí­vottból tizennégy jött el. Mivel régóta ismerem őket, tudom, jó festők, grafikusok, akik bizo­nyos színvonalat képviselnek. Nem nézem le a dilettánsokat, az amatőröket, de reájuk nekem már nincsen időm. Akik végül itt kiállítottak, már bizonyítot­tak, és ez az abádszalóki lehető­ség szervesen kapcsolódik a többi bel- és külföldi tárlatok­hoz. Remélem, egykoron ennek is hagyománya lesz.- Ha jövőre felkérik?- Ismét megszervezem. Már csak azért is, mert jelenleg Deb­recenben élek, arról nem be­szélve, hogy eleim kunok. Ezért is vallhatom magamról: én ide hazajövök .. . D. Sz. M. (Fotók: Mészáros) 0MK: mi mennyi a munkaerőpiacon? Augusztusban 550 800 mun­kanélkülit regisztráltak, 124 ezerrel kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az Országos Mun­kaügyi Központ tájékoztatója szerint egy hónap alatt - 5700-zal csökkent a munkanél­küliek száma. A munkanélküli­ségi ráta - a gazdaságilag aktív népesség és a munkanélküliek aránya - idén júliusban 11,1, augusztusban 11 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 13 százalékkal. A csökkenésben meghatá­rozó szerepe volt annak, hogy a júliusi 30 ezres pályakezdő-be­áramlást követően augusztus­ban már fele ennyi, 14 600 pá­lyakezdő került nyilvántartásba. Csökkent a nem pályakezdők beármalása, csaknem négyezer­rel, számuk nem érte el a 29 ez­ret. A regisztrációból kikerülők száma a pályakezdőknél 6600 volt, a nem pályakezdőknél 42 300. A munkanélküliségi ráta a fővárosban a legalacsonyabb, 5,8 százalék. Győr-Moson-Sop- ron megyében 7,5, Pest megyé­ben 7,8, Vas megyében 8,1, Zala megyében 9,5, Somogy megyében 9,8 százalék. Válto­zatlanul a legrosszabb helyzetű területek: Szabolcs-Szat­már-Bereg megye 19, Bor­sod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye 16,7 százalék rátával. A hó végi zárónapon 187 400-an részesültek munkanél­küli-járadékban vagy pálya­kezdő segélyben. Az ellátásból kikerülők közül a jövedelem- pótló támogatást elnyerők száma augusztusban már elérte a 201 ezret. A nem pályakezdő regisztrált munkanélküliekhez viszonyított arányuk így már meghaladta a 42 százalékot, és Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Jász-Nagykun-Szolnok me­gyékben a nem pályakezdők több mint fele tartozik ebbe a kategóriába. (MTI) A szabadkai Gyurkovics Hunor is két munkáját hagyta a Malom fogadóra

Next

/
Thumbnails
Contents