Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-06 / 184. szám

6 Interjú----riport 19 94. augusztus 6., szombat Egy élet mottója: „Nem értem, de gyönyörű’ Az én kettőssége és a művészet: Esti Kornél Beszélgetés a film forgatókönyvírójával és rendezőjével Kosztolányi Dezső Esti Kornél című novellagyüjteményét vitte Filmre a szolnoki forgatókönyvíró Matuz János és a pesti ren­dező Pacskovszki József. Arról beszégettünk, hogy az akciófil­mek korában van-e igény egy lírikus, emberi filmre, s hogy mi­ért érezték úgy, hogy pont ezt a filmet kell megcsinálniuk. ízlik neki, akkor eszi. De ha ez­Emberek, napfény, víz, kánikula Avagy augusztus eleji strand-körkép Sellő a Tisza-partján, Rákóczifalva környékén- Az Esti Kornél forgató- könyve már 1991-ben elkészült. Miért csak most került sor a forgatásra?- Három évet kellett küzdeni, hogy ez a film elkészülhessen. Bekerült a könyv a széthullt és még helyét kereső filmkészítés rozzant gépezetébe. Akkoriban ezt az Objektív Stúdió prog­ramcsomagban ajánlotta a Nemzeti Kuratóriumnak. Volt egy központi alap, ahová min­den stúdiónak egy forgató­könyv-csomaggal kellett pá­lyáznia. Ezt elbírálta a kurató­rium, amelynek a tagjai között ott volt Lengyel László, Spiró György. Mikor az Objektív Stúdió vezetéséből kikerült Szabó István filmrendező, a stúdió elkezdte nem szeretni ezt a könyvet. Annak ellenére, hogy a kuratórium kifejezetten támogatta. Szerencsére a Simó Sándor által vezetett Hunnia Filmstúdió átvette a produkciót. Ezeknek a folyamatos változá­soknak volt köszönhető, hogy három évet kellett várni.- Miért pont az Esti Kornélra esett a választásotok? Miért éreztétek úgy, hogy ezt a filmet meg kell csinálni?- Az ötletgazda Bacsó Péter volt, akinek még a forgató- könyvíró-kurzusán ültünk főis­kolásként és ő mondta egyszer azt, hogy nagyon jó lenne az Esti Koméiból egy „Fellini Amarcord”-típusú, lágy, lírai, lendületes emlékezést írni. Azt mondtam magamban, nem is olyan rossz ötlet. Akkor végez­tünk éppen a Sellő félig a ha­bokból forgatókönyvével, és elmondtam Pacskovszkinak, hogy mit hallottam. Nem szólt rá semmit. Másfél-két héttel ké­sőbb lázasan keresett telefonon, hogy „úristen, fantasztikus és zseniális ötlet” - teljesen belel­kesedett. „Elloptuk” az ötletet, s megírtunk belőle egy lazább forgatókönyv-változatot, aztán én a feleségemmel leköltöztem Hajdúszoboszlóra egy üdülőbe két hétre, s ott megírtam a for­gatókönyvet. Ez volt 1991-ben. Ami engem az ügyben igazán érdekelt, az az volt, hogy na­gyon nehéz megírni ezt a dol­got, mert az Esti Koméi tulaj­donképpen egy „freudi” elbe­szélésgyűjtemény. A fiatal Koméiban lévő jót és a benne feltámadó rosszat Kosztolányi kivetítette egy másik énbe. Ez a fajta kettősség megy végig az elbeszéléskötetben: a jó és a rossz folyamatos „összecsa­pása”, ahogyan szerelmekben szeretünk és megcsaljuk azt, akit szeretünk; ahogyan dolgo­zunk és ahogyan elveszítjük a hitünket; ahogy az ölési vágy egyre inkább feltör bennünk; ahogyan a jó én és a balkáni én folyamatosan harcban áll.- Ezt ábrázolja a filmben a fiatal és az idős Esti Kornél egymásra vetített alakja ...- Igen, az idős Esti már any- nyira hívő, nincs meg benne az a fiatalkori buzgalom és lendü­let. Egy rezignált, megfáradt ember. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy 1903-ban játszódik a fiatal Koméi története - ami nem más, mint Koméi első útja az országon kívül: elmegy a tengerhez -, ezzel szemben az öreg Esti a gazdasági világvál­ság idején, harminc évvel ké­sőbb, 1933-ban utazik egy fel­olvasó estre egy hideg német városkában, ahol végül magá­nyosan hal meg egy szörnyűsé­ges szállodában, akkor egy tel­jes emberi életet kapunk. A fiatal Koméi története a szecesszió idejében játszódik, abban az utolsó európai korstí­lusban, amelyik még megpró­bálta széppé tenni az életet. Amikor még szép dolgok szü­lettek a világon, amikor még dí­szítettük a környezetünket, amikor még szép ruhákban jár­tunk, amikor még bennünk volt egy kicsikét a múlt század ro­mantikája. Ezzel szemben az ötven éves Esti a gazdasági vi­lágválságban él, amikor a pénz és a gazdasági szemlélet vég­képp eluralkodik a világon, amikor egy kicsit minden meg- savanyodik körülöttünk. Ez a kettősség az, ami na­gyon érdekel ebben a filmben. Ahogyan ez a világ szépen las­san ránk szorul. És nem látvá­nyosan, hiszen minden van, sőt egyre több is, új lehetőségek, anyagi jólét, gyarapodás ... És mégis - úgy tűnik, jóvátehetet­lenül - elveszítünk valamit.- A történetben az idős és a fiatal Esti Kornél története ösz- szeolvad, s az összekötő kapocs a vonat, ahol tulajdonképpen mindenkét történet játszódik.- A film két vonatút ellenté­tére épül. A fiatal Koméi Buda­pestről indul le a buja tenger­partra, az idős Esti szintén Bu­dapestről indul a hideg északra - s egy kis állomáson „találkoz­nak”.- A főszereplő ezen a közös állomáson ismerkedik meg az első szerelem érzésével egy szé­napadláson egy fiatal felszólgá- lólánnyal, akivel az idős Esti is találkozik harminc évvel ké­sőbb. De akkor már nem tud mit kezdeni az asszonnyal, az elmúlt érzésekkel . . .- Igen, ha fiatalok vagyunk, akkor Ígérünk. Akkor elhintünk, elvetünk emberekben bizonyos érzéseket, vágyakat. De amikor Esti harminc évvel később szembesül ezekkel a régi ígére­tekkel: elmenekül. Mert akkor ő már egy másik ember, egy meg­fáradt ember. Nincsen meg benne az a fajta hit, ami fiatal­korában éltette. De hadd kér­dezzek vissza. Olvastad a forga­tókönyvet. Láttál a filmből a vágóasztalon részeket. Szerin­ted milyen ez a film?- Azt hiszem, hogy olyan, ami hangulatot kelt.- Nem konzervatív-e ez a film?- De igen, a megoldása min­denképpen.- S szerinted miért?- Mert az Esti Kornélt nem lehet másképpen megcsinálni. Ezt nem lehet átrakni más korba, nem lehet modernül megfogalmazni, mert ha egy embert akar bemutatni, akkor azt csak lassú képekkel, nyugod­tan és elmélkedve lehet előadni.- Igen, de amikor hozzá va­gyunk szokva az amerikai tí­pusú filmekhez, ahol akciókat látunk, ahol állandóan történnek dolgok, ahol az agyunk erre a gyors tempóra áll rá ...- De az akciófilmekben nem a szereplő az érdekes, hanem a történet. Senkit nem érdekel, hogy a főszereplő mit miért tesz, illetve hogyan változik meg a személyisége az idők során. Egyszerűen felbosszantják és bosszút áll. De hogy igazán mi­lyen személyiségbeli tulajdon­ságok alapján teszi ezt, az sen­kit nem érdekel. Ezzel szemben az Esti Kornél azt akarja bemu­tatni, hogyan változott meg egy ember élete harminc éve alatt, s hogyan lett olyan ember, ami­lyen lett. Ezt csak ebben stílus­ban lehet megcsinálni. Pergő képsorokkal nem lehet bemu­tatni.- S ha te volnál a film for­galmazója, vagy elbírálója, nem dobnád vissza az alkotóknak azzal, hogy erre ma nincs keres­let? Hogy ezt a világon senki nem fogja megnézni?- Ez jó kérdés . . . De azt hi­szem, hogy nem. Ez a film nem a tömegízlést akarja kiszolgálni, nem is tudná. De tudjuk, hogy a budapesti Művész moziban tö­meg szokott összegyűlni, ha egy igazi „csemege” kerül műsorra. Tehát szerintem, annak a szűk rétegnek, akinek ez a film ké­szült, annak tetszeni fog.- A magyar filmgyártásra rá­eresztették az amerikai filmet, ezzel bennünket lényegében tönkre is tettek. Eleinte ezek az amerikai típusú filmek 65-70 százalékos nézettséggel futottak a mozikban, aztán mintha átlép­tünk volna egy ingerküszöböt, s ma már jó, ha 35-40 százalékos nézettséggel vetítik őket.- Szerintem ez tulajdonkép­pen teljesen normális reakció. Ha valamit megkóstol az ember, után csak ezt nyomják le a tor­kán, akkor hányingere lesz egy idő után.- Ha megfigyelted, akkor ezt már felfedezte Amerika is. Ba­csó Péter mondta, hogy '89-ben, amikor Hollywwoodban végig­nézte a stúdiókat, akkor az ame­rikaiak azt mondták neki: az eu­rópai film fantasztikus, ők soha nem tudnának ilyet csinálni. Ennek ellenére láthatjuk, hogy ma Hollywoodban európai fil­meket kezdenek el készíteni - emberi sztorikat írnak, megpró­bálnak pszichologizálni. Mint ha már nem volna elég, hogy minden percben felrobban egy olajfinomító, vagy helikoptert üldöznek tengeralattjáróval. Ez már nem elégíti ki az embere­ket. S ha már konzervativiz­musról van szó: ha ez a vád fog minket érni, akkor én ezt na­gyon szívesen fel fogom vál­lalni. Ami ebben a filmben elhang­zik, az része a mi életünknek is, csak legfeljebb nem vesszük észre. Mert harsog a világ körü­löttünk, mert dübörög az élet, mert bombázzák a képek az agyunkat.- Erre talán nagyon jó „bi­zonyíték" , hogy Fellini - aki stí­lusában hasonló filmeket rende­zett - nevét egy életre megje­gyezte a világ, de az akciófilmek rendezői nevét nem igen ismer­jük.- Igen, mert a jó filmek vala­hol tényleg jobbá teszik az em­bert. Kijön az ember a moziból, s nem azt érzi, mint a most diva­tos filmek után, hogy zsong a feje és elfáradt, hanem azt, hogy vállára tudná venni a világot. Az ember aznap este ünnepi hangulatba kerül. És úgy érzi, megkísérelheti azt - ami már lassan az én mániám is -, amit a fiatal Kornél is szeretne: nagy dolgokat tenni, észrevenni a szépet ezen a földön.- Az Esti Kornélnak két befe­jezése van: az egyik, amikor a fiatal Kornél eléri a tengert, a másik pedig, amikor az öreg Esti meghal egyedül egy szállo­dában. Mi volt a cél? A pesszi­mista, vagy az optimista hangu­lat felerősítése?- Egyszerre a kettő. Mert mindkét érzés azt jelenti, hogy az ember átkerül egy még soha nem látott állapotba. Az öreg át­lép a nemlétbe, a fiatalt pedig körbeöleli a tenger, a teremtés legnagyobb élő szimbóluma. Mindkét esetben egyfajta töké­letességbe lépett át, valamilyen megváltoztathatatlan nagy él­mény részese lehetett. A halál és a tenger, illetve az élet és a tenger a filmben egy és ugyanaz. Az egyik a tökéletes­ség felé induló lépés, a másik a befejezésé.- Miért változtattál meg né­hány apró részt az eredeti Kosz­tolányi novellákhoz képest a forgatókönyvbe? Miért lettek még jobban kisarkítva egyes je­lenetek?- Azért, mert Esti - és minden nagy művész - nagy csapdája az, amit talán egy másik példá­val lehet igazán megértetni: egy autóversenyen valamelyik autó felrobban, ég a vezető, ég a ko­csi - s közben a fotóriporter fényképez. Megörökíti a dolgot, s nem segít. A művészetben szerintem van egy ilyen fajta embertelenség, kegyetlenség. Közvetlenül nem avatkozik bele az életbe, hanem megörökíti azt. Ahogyan Esti is a végtelen­ségről ír verset, a létről és a nem létről filozofál, s magas szel­lemi szintre emelkedve magá­hoz öleli a világot - s nem segít, nem nyújt vigaszt a barátjának, akinek a rákos felesége haldok­lik. A művészet a napi életben tehetetlen. S amikor a napi va­lósággal találkozik, akkor albat­rosz a földön: saját szárnyaiban bukdácsol. Az idős Esti tulajdonképpen az egész vonatút során menekül egy művész életének állandó di­lemmája elől: rögzíti, az eszté­tika szférájába emeli az életet - amely mégis máshol van.- Talán az egész Esti Kornél életre lehet az a mottó, ami el­hangzik majd a filmben: „Nem értem, de gyönyörű". S ez vo­natkozik az életére, a kapcsola­taira. Cs. Csáti Réka A tiszaugi híd mellett hosszú homokos part nyújtózkodik. A szőke folyó az augusztusi káni­kulában az ugi oldalon lelassul, és fövényét ilyentájt nyolc- száz-ezer napimádó, lubickoló népesíti be. A part mellett két ifjú hölgy napozik. Varga Erika és Mán Tünde Tatabányáról érkezett.- Itt lakik a nagymamán - mondja Tünde. Nála alszunk, egy hetet töltünk itt. Napközben strandolunk, este diszkó lesz, oda készülünk.- Fiúk?- Már megbeszéltük velük a randit - nevetnek. Távolabb két hölgy levetette a fürdőruha felsőjét. Lehet-e fo­tózni kérdésre igen a válasz, de egy termetes asszonyság köz­bevág.- Nézni igen, de fotózni nem. Itt vagyok én helyettük... Hümmögünk és terjedelmi okok miatt eltekintünk ezen művelet­től. Fenn a fagyiárus, a 22 éves Szeli Ferenc csépai, negyedéves egyetemista.- Tizenegytől hatig kínálom az ötféle fagyit, egy gombóc 15 forint.-A fagy is mit szeret?- A szép lányokat, a sört, meg a vizet. Hál’istennek mindháromból akad bőven. Robogunk tovább Cserke- szőllőre. Noha lassan öt óra múlt, a strandon még mindig sok a vendég. Kozma Jenő léte­sítményvezető szerint ezer- négyszáz-ezerötszáz az átlagos forgalom. Az önkormányzaté a fürdő, és a jegyek árát az idén nem emelték. A felnőttek 85-ért, a nyugdíjasok, gyerekek 64-ért, délután 2-től 40-ért lu­bickolhatnak. Lehet itt kérni vízalatti sugármasszázst, ma­szírozást, pedikűrszolgáltatást, résziszappakolást. Aki szom­jas, negyvenért már korsó sört kaphat, és éhen halni se lehet, ha némi pénz kuncog a zsebben. Érdekes, hogy itt legtöbb a gye­rek, meg a nyugdíjas. Pestről, Pécsről, Győrből, ki tudja hon­nan. Végre találunk egy helybe­lit, Huszár Zsuzsa személyében.- Hetente egyszer jövök ki, most például a húgommal. Többre nincs idő, fóliázunk.- Szerinted mi hiányzik in­nen?- Szerintem? Egy nagyobb medence. Más jószerével min­den van, csak forint legyen. A parton szigorú tekintetű, kalapos úr. Rácz Attila úszó­mester.- Hogy lekopogjam, rengeteg a vendég, de eddig szerencsére, csak egy könnyebb sérülés volt.- Akad sok baj?- Mikor milyen nap van. Olykor ha valaki felönt a ga­ratra, el kell tanácsolnom a mély vízből.-Nős?- Igen, tíz éve.- Azért csak megkérdezem, milyen itt a szebbik nem?- Naponta lehetne válogatni közülük.- Mit szól ehhez az asszony?- Uram, hűséget fogadtam, nem vakságot.-Afürdóruci divat?- Egyrészes, kétrészes, ak­kora, mint az átlag nyugdíj. Olykor néhány hölgy leveszi a felsőt.- Szól érte?- Ugyan kérem, nem vagyok én ennyira kukacos! Rákóczifalvától bő négy ki­lométerre a községtől kacska- ringós földút vezet a vízpartra. Óriási susogó faóriások alatt sátrak. Mint kiderül, a lakói szolnokiak. Nagy György fele­ségestül a két lányával, illetve Pintér Ferencék a fiukkal. Tíz napot töltenek ebben a paradi­csomi, csendes környezetben. Hogy mennyibe kerül ez a más­fél hét, erre Nagyné Magdi így felel.- Tíz-tizenkétezerbe. De eb­ben benne van a zsibbasztó, azaz az ital ára is. Már néhány éve idejárunk.- Ki főz?- Mi, a két asszony felváltva. A fiúk meg előteremtik a tűzre­valót, rakják a bogrács alatt a tüzet.- Szúnyogok?- Kilenc körül támadnak, de egy óra teltével csend lesz.- A fiatalok?- Hol itt vannak, hol ott. Na­gyokat úsznak a folyóban, szó­val ez igazi vakáció.- Még két kérdés. Mikorra fő meg az ebéd?- Inkább estebéd ez, öt-hat körük- És, ha szabad kérdeznem, mi volt ma?- Körömpörkölt. Hát kérem, nem kimondottan kímélőkoszt. De aki belapátol belőle egy jókora tányérral, annyi szent, hogy reggelig ki­húzza. D. Szabó Miklós Fotó: Bíró Tibor Nem árt, ha az úszómester mindenre figyel Munkában Tiszaugon, Szeli Feri, a fagyis

Next

/
Thumbnails
Contents