Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-04 / 182. szám
12 Hírek----információk------érdekességek 1994. augusztus 4., csütörtök 1 994. augusztus 4., csütörtök Domonkos, Dominika napja Napkelte: 5.25 órakor, napnyugta: 20.14 órakor. Holdkelte: 2.26 órakor, holdnyugta: 18.01 órakor. Születésnaptár 160 éve született Heim Péter (Nagyszentmiklós), az önálló magyar posta megszervezője, a posta, távíró és telefon egyesített intézményének műszaki fejlesztője. Az ő vezetése alatt teremtették meg a városközi telefonösszeköttetést, szervezték meg a levélgyűjtést és -kézbesítést, egységesítették a postatarifákat. Eseménynaptár A Burkimi Köztársaság nemzeti ünnepe. A nyugat-afrikai terület a francia gyarmati uralom után 1958-ban Felső-Volta néven lett önálló köztársaság. 1960. augusztus 5-én kikiáltották az ország függetlenségét. 1983 augusztusában fordulat következett be az ország vezetésében, 1984. augusztus 4-én pedig nevet változtatott Felső-Volta; azóta Burkinai Köztársaság. Domonkos, Dominika Domonkos. Latin eredetű név, jelentése Istennek szentelt, védőszentje Szent Domonkos a prédikátor rend alapítója. Dominika. A Dominicus (magyarul Domonkos) férfinév latinos nőiesítése. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox és a görög katolikus naptárban hét efe- zusi szent ifjú vértanú. Kirándulás a Bánki-tóhoz A szolnoki Járműjavító Művelődési Házában működő „A kevesebb szebb” Klub 2 napos autóbuszos kirándulást szervez a Bánki-tóhoz augusztus 27-28-án, Szolnok - Bánk - Vác - Vácrátót - Szolnok útirányon át. Mivel mind az autóbuszban, mind a festői kömyzetben lévő Tó Motelben van még néhány szabad hely, szeretettel várják a nem klubtagok jelentkezését is. Bővebb információt a 376-205-ös telefonszámon szerezhetnek be az érdeklődők. Eltűnt egy szolnoki kislány A Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözését rendelte el Raffael Erzsébet szolnoki, Aranyi Sándor u. 10. szám alatt lakó kislánynak, aki lakásáról cigarettavásárlás céljából távozott el- július 31-én 03.00 óra körül- alkalmi leányismerőseivel. Azóta nem ment haza, keresése ez idáig nem vezetett eredményre. Személyleírása: kb. 150 cm magas, sovány testalkatú, kerek arcú. Haja barna színű és fiúsán rövidre vágott. Bőre világos, szeme barna színű. Ruházata combközépig érő zöld színű pulóver, melynek mellrészén NIKE felirat volt. A rendőrség kéri: a kislánynyal kapcsolatban bármilyen információ jutna tudomásukra, értesítsék arról a Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályát, az 56/372-222-es telefonszámon. A lakosság segítségét kérik A Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt rendelte el Moldovan Lulugi román állampolgár körözését, akit édesanyja a szolnoki vásárcsarnok területé > hagyott augusztus 2-án koldulás céljából, s este már nem találta ott. Az adatgyűjtés során megállapították, hogy a fiatalkorút késő délután a szolnoki MÁV-pálya- udvaron látták három román cigány nő és két cigány férfi társaságában. Feltehető, hogy úti céljuk Budapest volt. Az eltűnt személyleírása: kb. 125 cm magas, fekete színű, rövidre nyírt haja van, erősen kancsal. Mozgássérült, mindkét keze és lába korlátozottan használható, csak négykézláb tud közlekedni. Nem szellemi fogyatékos, magyarul beszél, írni és olvasni nem tud. Ruházata: világosbarna hosszú nadrág, fehér trikó, fején rózsamintás kendő volt. Nevezettről bármilyen információ jutna tudomásukra, kérik, értesítsék a Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályát az 56/372-222-es telefonon. Vásárok itt és ott Ma Vésztőn országos állat- és kirakodóvásár van. Pénteken Gyulán országos állat- és kirakodóvásár, Gyöngyösön és Hódmezővásárhelyen országos állatvásár lesz. Szombaton Békéscsabán, Jászberényben, Ócsán, Poroszlón országos állat- és kirakodóvásárt, Abony- ban országos állatvásárt, Füzesabonyban és Kecskeméten autóvásárt tartanak. Vasárnap Csongrádon, Gyomaendrődön, Lajosmizsén, Jászapátiban és Nagykátán országos állat- és kirakodóvásár, Békéscsabán, Cegléden, Gyöngyösön, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Kunhegyesen, Lajosmizsén, Nagykőrösön, Szentesen, Tiszakécskén és Törökszent- miklóson autóvásár, Mezőtúron a híres túri vásár (állatvásár nélkül!) lesz. Jövő szerdán Hevesen országos állatvásárt tartanak. Folytatódnak a munkák Szolnok. A városi szennyvíz-főgyűjtő csatorna építési munkái tovább folytatódnak. Ezzel kapcsolatban újabb forgalmi rend változás lép életbe. A Konstantin út Gábor Áron téri szakaszát teljes egészében lezárják. Ezzel egy időben a jelenleg egyirányú Kalász utca kétirányúsítva lesz. A változások mától, várhatóan szeptember 30-ig lesznek érvényben. Vízállások A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 541 cm, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 730 cm, duzzasztott, Kisköre-alsónál -298 cm, apadó volt, a víz 27,1 C-fo- kos. Szolnoknál -252 cm, változatlan, a víz hőfoka 26,7 C. A Hármas-Körös Kunszentmárton- nál -152 cm, apadó, a Zagyva Jászteleknél 119 cm, apadó. A 07 JELENTI Megütötte a rendőrt Hivatalos személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt indítottak vizsgálatot Farkas István jászapáti lakos ellen. Farkas augusztus 2-án este 8 óra körül megütött egy intézkedő rendőrt. A jászapáti rendőrőrs főtörzsőrmestere 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A magáról megfeledkezett garázdát a bűncselekmény elkövetése után megbilincselték, majd őrizetbe vették. Farkas ismert a rendőrök előtt, mivel korábban már többször volt büntetve erőszakos garázda cselekmények miatt. Körözött gépkocsit akart átíratni Pórul járt az a szolnoki férfi, aki a megyeszékhely rendőrkapitányságának igazgatásrendészeti osztályán akarta átíratni a frissen vásárolt autóját. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a Jászberényben vásárolt gépkocsi körözés alatt áll. Az autó motorszáma nem egyezik a forgalmi engedélyben lévővel. A rendőrség ezúton is felhívja azok figyelmét, akik gépjárművet vásárolnak, hogy minden esetben ellenőrizzék a forgalmi engedélybe bejegyzett adatokat a jármű motor-, illetve alvázszámával. Holtan találták a tarlón Augusztus 1 -jén délután Jászberény külterületén a Kossuth Téesz tarlóföldjén egy férfiholttestet találtak. A vizsgálat során megállapították, hogy az elhalt Koczka István Ferenc 47 éves jászalsószentgyör- gyi lakos. A rendőrség tisztázta, hogy bűncselekmény nem történt. Nyaralóbetörések Az elmúlt napokban négy nyaralóba is betörtek Jászapátiban. A hétvégi házakból különböző háztartási tárgyakat, elektronikai szórakoztató berendezéseket, valamint pénzt és élelmiszert vittek el az ismeretlen tettesek. A tulajdonosoknak 110 ezer forint kárt okoztak. Férfiholttest a Tiszában Augusztus 2-án este fél 8 körül a szegedi Vízi Rendészeti Rendőrőrs járőre a Tisza folyó 186. folyamkilométerének közelében a bal part mentén egy ismeretlen férfiholttestet talált. A rendőrségi vizsgálat szerint a halál valószínűleg 5-7 nappal korábban, vízbefulladás miatt következhetett be. Az elhalt személyleírása: kb. 165-170 cm magas, közepes testalkatú, 30 év körüli, sötét rövid hajú férfi, akin halványzöld alsónadrág volt. Fogdában a felbújtó Mint arról korábban már tájékoztatást adtunk, hétfőn este a Jászságban verőemberek támadtak meg egy családot és két személynek súlyos sérülést okoztak. A Jászberényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztály elfogta és őrizetbe vette Horváth Tibor 32 éves budapesti lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy a budapesti „gorillákat” felbújtotta és velük megverette testvérét, illetve annak családtagjait. Szabálytalanul előzött a kamion Augusztus 2-án súlyos közlekedési baleset történt a 44-es úton Cserkeszőlő külterületén. Nagy Zoltán 42 éves gépkocsivezető nyergesvontatójával Kecskemét felől Békéscsaba irányába közlekedett, és egy be nem látható útkanya- rulatban megpróbált megelőzni egy vontatót. Eközben összeütközött egy szemből érkező Honda típusú személygépkocsival. A személy- gépkocsi vezetője és utasa megsérültek. A két járműben keletkezett kár közel 1 millió forint. INNEN-ONNAN Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshaj tokra. Ma a 4-es főúton a megye- székhelytől Kisújszállásig, a 32-esen Szolnok és Jászberény térségében, pénteken, augusztus 5-én a 4-esen Szolnoktól Karcagig, s a 32-esen Jászberénynél lesz ellenőrzés. Üléseznek a képviselők Zagyvarékas. A község képviselő-testülete ma 18 órakor, a községháza házasságkötő termében tartja következő ülését. Ezen jelentést hallgatnak meg a népesség-nyilvántartás helyzetéről, a foglalkoztatási helyzetről, a munkanélküliség alakulásáról, s javaslatot tesznek a további feladatokra is. Előterjesztés formájában kerül a képviselők elé az önkormányzati tulajdonban álló lakások és helyiségek bérleti díjának megállapításáról szóló témakör. □ Mennyivel tovább? (Chicago.) A zsírmentes étkezés nem hosszabbítja meg jelentősen életünket - állítja egy amerikai orvostársaság, amelynek tagjai több éven keresztül elemezték az Egyesült Államokban és Kanadában közzétett egészségügyi statisztikai adatokat. Vizsgálódásuk eredményeként megállapították: a zsírmentes étkezés a férfiaknál 11 naptól 3 hónapig hosszabbíthatja meg az életet, a nőknél pedig 3 naptól két hónapig. A dohányzással már más a helyzet: azok a férfiak, akik abbahagyják a dohányzást és még egészségesek arra számíthatnak, hogy két és fél négy és fél a nők pedig két és fél három és fél évvel élhetnek tovább, mint ha nem szoknának le káros szenvedélyükről - vélik a kutatók. □ A sörön „csúszott el”. (Tokió.) A Japánt is sújtó szokatlan hőhullám lett a veszte egy besurranó tolvajnak Oszakában. A középkorú férfi egy 72 éves zongoratanár lakását akarta kirámolni egy éjszaka. Mielőtt azonban nekilátott volna, a nagy meleg miatt nem tudott ellenállni a kísértésnek, kivett a hűtőszekrényből két üveg sört, amit azon mód le is gurított. A zongoratanár azonban felfigyelt a konyhából jövő szokatlan zajokra, és kihívta a rendőrséget. A besurranó tolvajt - akinek bűnlajstromán két további betörés is szerepelt — őrizetbe vették. „Túl meleg volt” - vallotta a kihallgatás során -, és „teljesen megfeledkeztem, miért is jöttem”. A tanulság: aki nem tud ellenállni egy pohár sörnek, ne csapjon fel betörőnek. Guinnessrekordkísérlet A nyári napköziről Eltűnt a folyóban Augusztus 2-án a tiszavár- konyi szabad strandon eltűnt egy férfi a folyóban. Kereszti Miklós 50 éves budapesti lakos kislányával együtt úszott be a Tiszába, amikor a gyermek észrevette, hogy édesapja kapkodva szedi a levegőt. A kislány otthagyta, és visszaúszott a partra. Kereszti ezután elmerült a folyóban, és azóta nem került elő. A vizsgálat során kiderült, hogy a férfinek, aki a Dél-budai Népfőiskola csoportvezetője, szívritmuszavarai voltak, és rendszeresen szedett különböző gyógyszereket. * * * A rendőrség ismételten kéri a fürdőzőket, hogy a nagy hőségre való tekintettel különösen azok vigyázzanak, akiknek valamilyen betegségük van - ne ússzák át a folyót, és csak a kijelölt, engedélyezett strandokat használják. Újabb Guinness-rekordkísér- letre készül a székesfehérvári László István és Újházi László. A két sportember egy évvel ezelőtt a Rábaringen váltott vezetéssel nem egészen 16 nap alatt autózta le az Egyenlítő távolságát, 40.075 kilométert. Most az Omega MV6 típusú, 3000 köbcentis, 210 lóerős, automata sebességváltós szériakocsival akarnak 24 óra alatt 5 ezer kilométert megtenni. A rekordkísérlet szeptember 1-jén startol a Rábaringen. (MTI) Titkárnők beszélgetnek Az egyik: - Milyen csinos a mi főnökünk! A második: - Milyen szépen öltözködik! A harmadik: - És milyen gyorsan . . . BOTÁR Imre úton garázs eladó az első lépcsőház alatt. Telefon: 56/421-226. *57676/2K* LADA Samara 1500- as, 3,5 éves eladó. Telefon: 56/421-226. *57677/2K* AKCIÓ a KOTKODA baromfiboltban. Tyúk 149 Ft/kg, kakas 134 Ft/kg, pulyka alsócomb 149 Ft/kg, levescsont 79 Ft/kg. Várjuk kedves vásárlóinkat a Szolnok, Széchenyi-butiksor főút felőli részén. Nyitva: 8-18-ig. »56910/5K* A TIT augusztus 15-től SZÁMÍTOGÉPKEZE- LŐ - SZÖVEGSZERKESZTŐ tanfolyamokat indít! Jelentkezni augusztus 8-ig lehet! Szolnok, Baross u. 20.1. em. Telefon: 56/375-122, 377-501. *57776/2H* AUGUSZTUS 2-án, a Szent István híd környékén elveszett egy másfél éves, doberman kan kutya. Tetoválási száma: 1000. Magas jutalom a megtalálónak. Jelentkezni: Szandasző- lős, Vajda János 34. *57855/1K* A TIT NYELVISKOLA augusztus 15-én induló nyári nyelv- tanfolyamaira ezen a héten még jelentkezhet! ANGOL kezdő - újrakezdő (40 óra), ANGOL középhaladó, szintentartó (40 óra), NÉMET középhaladó, szintentartó (40 óra), NÉMET középfokú nyelvvizsgaelőkészítő (88 óra). Szolnok, Baross u. 20. I. em. Telefon: 56/375-122, 377-501. *57779/2H* Augusztus 8-a és 12-e között - a minimális létszámra való tekintettel - a gyermekek táborba, illetve onnan haza történő közlekedését csak helyi járatú autóbusszal tudják megoldani. A táborvezetőség kéri a tisztelt szülőket, hogy gyermeküket a vasútállomástól 7.40-kor induló 15-ös autóbusszal küldjék ki a táborba. A hazautazás ugyanígy, a 16.25-kor induló járattal történik. / Arak a nagybani piacon Burgonya (kg) 20-25,Tv paprika (kg) 40-65,Vegyes zöldség (cs) 20,Karfiol (kg) 55-60,Fejes káposzta (kg) 20,Kelkáposzta (kg) 25-30,Paradicsom (kg) 20-40,Uborka (kg) 20-30,Vöröshagyma (db) 20-30,Sárgadinnye (kg) 25,Görögdinnye (kg) 17-18,Körte (kg) 40-45,Alföldi Napló Szerda helyett csütörtökön - augusztus 4-én - jelentkezik ezen a héten az Alföldi Napló (TV2, 18.13), melyben Bálint Sándorra, a kiváló szegedi néprajzkutatóra emlékeznek egykori tanítványai, munkatársai, tisztelői, annak az emberi közösségnek tagjai, melynek néprajzi vizsgálatát és summázását feladatává, hivatásává tette. „A legszögedibb szögedi”, Szeged szentéletű tudós fia 90 éve született. Emléke előtt tiszteleg a mostani adás. A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 38-as mellékén mondhatják el hétköznap Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott Legyen holnap is az olvasónk! ti---------------:--------------------------------------------------;--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------J ÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Majnár József • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/371-681,45. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133