Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-30 / 203. szám

1994. augusztus 30., kedd Sport 11 Túl a harmincon jobb, mint valaha Danyi nem fért az Olaj koncepciójába Ellenben a törökszentmiklósi kézisekébe igen. Mikor Szolno­kon kezdetét vette a fiatalítási hullám, a legelső áldozatok közt épp Danyi Tibor szerepelt. Már-már a visszavonulás gon­dolatával kacérkodott, mikor jött Kocsis Lajos edző, és „be­dobta”, nem lenne-e kedve a TSE-ben folytatni. Tibi, aki élt-halt a kézilabdáért, igent mondott. Akkortájt még nem jegyezték a miklósiakat, de a já­ték kedvéért belevágott. Túl a harmincon, szaporodó ősz haj­szállakkal, továbbra is a régi. Mi az, ami miatt mégis életben maradt a vérzivataros évek so­rán? Igaz, nem egy „csatahajó” felépítésű, ám az észjárása túlnő gyakran még az NB I-en is. Sze­rettünk volna bepillantani, mi hajtja ennyi év után.- Valóban kacérkodtam a visszavonulás gondolatával, de úgy éreztem, nem lehet ki­hagyni ezt a lehetőséget, hogy újra „megmártózzak” az NB I-ben.- Lassan az utolsó előkészü­leti mérkőzésen is túl vannak, következik az előadás. Miként látja, megtettek mindent a siker érdekében?- A lehetőségekhez képest mindenki a szívét-lelkét kitette a felkészülés során. Igaz, a heti 4 edzés ezen a szinten már nem túl sok, de az amatőr státusunk­ból fakadóan csak ennyire futja.- Ha netán úgy hozza a sors, hogy búcsút intenek az elit osz­tálynak, továbbra is gyűrni fogja?- Két évet írtam alá, tehát ak­kor is folytatom.- Mi lehet a csapat erőssége, már csak azért is, mert a játéko­sok zöme a harmadik ikszet ta­possa?- Először is nem szabad en­gednünk, hogy lerohanjanak bennünket, mivel a csapatok többsége ezzel operál. Ha sike­rül lelassítani a tempót, akkor néhány gárda ellen már kereshe­tünk valamit.- „Éhgyomorra" Elektromos az első fordulóban.- Nem túl üdvözítő, de hát ez van. Jó lenne tíz alatt megúszni.- A harmadikban Mól Szol- nok-TSE. Igazi presztízscsatát láthatnak majd az érdeklődők, vagy netán szokványos bajnoki meccsről lesz szó?- Nem hinném, hogy bármi­féle presztízs is lesz. A papír­forma a hazaiak mellett szól, bár ez nem jelenti, hogy eleve feltartott kézzel lépünk pályára.- Nem vagyok biztos benne, hogy a miklósi szurkolók szám­szerűségben és hangerőben is alulmaradnak.- Régebben is nyilatkoztam: a szolnoki kézilabdának csak nézői vannak, komolyabb szur­kolótáborral a kosarasok ren­delkeznek. Ezért is bízom, hogy lelkes drukkereink legalább a hangerő terén nem maradnak alul.- Minden józan ember belát­hatja, rendkívül nehéz lesz az életben maradás, hiszen a kon­kurens csapatoknál vasvillával hányják a pénzt, míg a TSE sze­rény keretek közt, a sportág sze- retetével felvértezve vág neki a bajnokságnak.- Úgy érzem, a sztárcsapato­kat leszámítva lesz esélyünk, hogy sikerrel örvendeztessük meg Törökszentmiklós sport- szerető kövéleményét. S. L. Kispályás vízilabda wmm m labdarúgás Magyarul tanultak a szlovákok Mozgásba lendült a Szolnok városi kispályás labdarúgó-baj­nokság monstre mezőnye. A ti- szaligeti stadion pályáin négy csoportban, összesen 56 csapat lépett salakra. A másodosztály­ban már az első héten két fordu­lót rendeztek a versenynaptár zsúfoltsága miatt. Az I. osztályban a jó erőkből álló Nefag magabiztosan verte az újonc Kórház I.-et. A tavalyi bajnok Konstrukció ugyancsak simán gázolt át a MÁV Allo- másfőnökségen. A második vonalban, két for­dulót követően magabiztosan menetel a tavaly még premier ligás FC Aréna, valamint az ugyancsak bajnokesélyes APEH. A 3. ligában az idén nevezett új csapatok számára, úgy tűnik, szokatlan még a szervezett baj­nokság légköre, mert többségük megalázó vereséget szenvedett a „régi” tagoktól. Az öregfiúk csoportjában na­gyon bekezdett Solami egy 9-essel keserítette el a MÁV ál­lomásiakat. Eredmények: I. osztály - 1. forduló: Konstrukció Kft.-MÁV Állo­más 4-0, Nefag-Kórház I. 8-0, Pannon Petrol-Kilián 1-1, Dre- her-Thermotechnik 0-3, So- lami-Bercsényi SE 4-0. II. osztály - 1. forduló: FC Aréna-Szat-Unio 5-2, APEH- Nevada 3-1, Skála-Alpintech- nika 1-1, MRFK-Sasok 2-4, Trojka Kft.-Vízig Halak 2-1, Csabagyöngye-SZTE 0-6, Varga K. G.-Sólymok 3-5. 2. forduló: Sólymok-FC Aréna 3-4, Vízig Halak-Csabagyön- gye 2-3, Sasok-Trojka Kft. 0-1, Alpintechnika-MRFK 3-5, Ne- vada-Skála 0-6, Mix-APEH 2-4. III. osztály - 1. forduló: Bú­torgyár-Vad Banda 0-6, Sz. Kópék-Unicum 3-1, Konstruk­ció II.-Mont Kft. 0-9, Opel In- veszta-Tisza Mozi 10-0, Rotlau ’90-Bi-Ka 1-4, Kórház II.-FL Muffsoft 12-1, Lungo Drom- Öregharcsák 2-2. Szenior osztály - 1. forduló: Belvárosi SC-Hu-Mol 6-0, Járműjavító-Qualitat 2-2, Hő-stop-Konstrukció 2-2, So- lami-MÁV Állomás 9-2, Rá- kóczifalva-Vízmű 7-1, Trojka Kft.-Thermotechnik Kft. 1-1.-ua­A Komáromtól 100 kilomé­terre, északra fekvő Topol- csányban a szlovákiai felkelés tiszteletére évről évre rangos vízilabdatornát rendeznek. Idén a jeles ünnep az 50. évforduló­jához érkezett, ezért a 35 ezres lélekszámú kisváros vízilabda­klubja külföldi csapatok meghí­vásával tette az eddigieknél is rangosabbá a megmérettetést. Az eseményre Jan Bohat, a he­lyi pólóegyesület vezetője - aki egyben elismert nemzetközi já­tékvezető - meghívót küldött a Szolnoki Vízilabda SE-nek is. A Tisza-partiak 15 fős kerettel keltek útra. Nélkülözniük kel­lett a nemrég műtéten átesett Vargyast, valamint a munkahe­lyi elfoglaltság miatt távolma­radó Tóth Csabát. Az „öregek” pótlására Urbán Lajos tréner öt ifjúsági játékost hívott az utazó keretbe. A túrán próbaképpen két tatabányai pólós is szóhoz jutott, a balszélső Dubinyák Pé­ter és a jobb oldali védő, Tátrai Péter. Közülük az előbbi játé­kos válhat a csapat hasznos tag­jává, ha a felkészülésben utoléri Nem sokkal a sheffieldi vi­lágbajnokság után az öttusázás kedvelői ismét rangos verseny­nek lehetnek szemtanúi. Szep­tember 10-én, szombaton ugyanis a németországi Darm- stadtban bonyolítják le a Világ Kupa-sorozat döntőjét, amelyre 16 férfi és 16 női versenyző szerzett indulási jogot. Öröm­teli, hogy a magyar öttusázók közül hatan - három férfi és há­rom nő - is ott lesznek az elit­mezőnyben. A nemzetközi szövetség érte­sítése szerint a következő ver­senyzők vesznek részt a német- országi viadalon - férfiak: Martinék János, Kálnoki Kis Attila, Mizsér Attila, Dmitrij Szvatkovszkij, Alekszandr Ma- kejev (mindkettő orosz), Chri­stophe Ruer, Sebastien De- leigne (mindkettő francia), Pe­ter Steinmann (svájci), Gintaras Stachkevicius (litván), Andrej Szmimov, Szergej Korsun (mindkettő fehérorosz), Imre társait. A nemzetközi tornán az együttesek körmérkőzéses for­mában döntötték el a helyezé­sek sorsát. Az első összecsapáson az SZVSE 8-7-re bizonyult jobb­nak a Kassánál, majd a vendég­látó Topolcsányt verték 7-6-ra. A már nemzetközi porondon is bizonyító horvát Medvecsak Zagreb ellen egy 6-6-os döntet­lent sikerült összehozni. A záró­találkozón a szlovák bajnok, Novaki ellenében szálltak vízbe a szolnoki fiúk. A hatalmas harcban először Nagy Tibor hagyta el sérülten a medencét, majd egy összecsapást követően Lukács Dénes szaruhártyája re­pedt fel. Az idősebbek helyére beállí­tott ifik azonban óriási lelkese­déssel hozták a meccset, 12-10-re a Szolnok diadalmas­kodott. A bajnoki előkészülete­ket remekül szolgáló, a hibákat és a pozitívumokat is felszínre hozó mérkőzéssorozatot végül veretlenül a Szolnoki Vízilabda SE nyerte. Urbán Tiidemann (észt), Oliver Strangfeld (német), Vjacseszlav Duhanov (lett), Ivan Ortega (mexikói), Alessandro Conform (olasz). Nők: Köblő Emese, Füri Csilla, Kovács Irén, Éva Fjel- lerup (dán), Zsana Subinok, Je- lizaveta Szuvorova, Jelina Fe- nyina (mindhárom orosz), Bar­bara Boccolari, Emanuela Ga- bella, Federica Foghetti (mind­három olasz), Iwona Kowa- lewska, Anna Sulima, Dorota Idzi (mindhárom lengyel), Ca­roline Delemer (francia), Bar­bara Oltarjow (német), Ina Ha- rizanova (bolgár). A jövő hét szombatjának programja a következőképpen alakul: 7.30-8.15: női lövészet, 8.15-9.00: férfi lövészet, 10.00-12.00: női vívás, 11.30- 12.15: férfi vívás, 13.30-14.00: női és férfi úszás, 15.30-16.30: női lovaglás, 16.30-17.30: férfi lovaglás, 17.45-18.00: női fu­tás, 18.15-18.30: férfi futás. Öttusa Világ Kupa-döntő Németországban A lavina elindult Két héttel ezelőtt, a 9. Marlboro Magyar Nagydíj után már foglalkoztunk a Forma-l-es Benetton Ford-istálló körül zajló eseményekkel. Akkor arra a következtetésre jutottunk, ugyan nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél, de amíg be nem bizo­nyosodik Briatore úr csapatának bűnössége, nem szabad pálcát törni a világbajnoki cím felé robogó Michael Schumacher és társa, Jós Verstappen felett. Hiába rebesgették a jó! értesültek, hogy meg nem engedett „rajtgépet" szereltek a Benettonokba, hogy a gyorsabb tankolás érdekében szűrőt szereltek ki az arra használatos csövekből - a csapathoz közel állók szerint mindez csak rosszindulatú pletykának tűnt. Egészen vasárnap estig. A Belga Nagydíjat követően aztán robbant a bomba, Mi­chael Schumachert öt órával a verseny megnyerése után disz­kvalifikálták. A hivatalos indoklás szerint: „a műszaki előírá­sok megsértése miatt” kizárták, eredményét megsemmisítették. Az első három helyezett versenyautóját a szokásoknak megfele­lően ezúttal is tüzetesen átvizsgálták a FI A-ellenőrök, és a Be­netton Ford alján elhelyezett védőlemez vastagságát szabályta­lannak találták. Mivel afrancorchamps-i győzelemért járó tíz pontot a máso­dikként célba ért Damon Hill kapta, így ismét nyílt lett a ver­seny. A jelenlegi állás szerint ugyan a német fiú vezet (76) és az őt üldöző Williams Renault-pilótának csak 55 pontja van, de a listavezető két futamra szóló felfüggesztett eltiltása a napokban életbe lép - az sem elképzelhetetlen, hogy súlyosbít büntetésén a FIA -, s távollétében angol vetélytársa szinte teljesen ledolgoz­hatja hátrányát. Akkor pedig nagy valószínűséggel csak az utolsó viadalon, az Ausztrál Nagy díjon koronázhatják meg a Forma-1 idei királyát. (Géléi) Lehet, hogy éppen itt bütykölik a szerelők a Benetton Ford fenéklemezét? (Fotó: Mészáros) Edwin Moses visszatér? Mesterlövészek Mivel már négy fordulón vannak túl a megyei első osztá­lyú labdarúgócsapatok, itt az ideje, hogy a góllövőlista állását közzétegyük. Az utolsó „kör­ben” valóságos gólszüretet tar­tottak az együttesek, hiszen összesen negyvenhétszer kese­rítették meg a kapusok életét, ami több, mint ötös mérkőzé­senkénti átlagot jelent. Végre megszerezte első találatát a ta­valyi gólkirály, S. Nagy Zsolt (Kisújszállás), ám a jelek sze­rint még mindig messze van ta­valyi formájától. Néhány csatár egyszerűen képtelen volt hi­bázni a hét végén, Forgács (Me­zőtúr) és Tóth Gábor (János- hida) négyszer, Tóth Tibor (Tó­szeg) és Mérész (Újszász) há­romszor köszönt be az ellenfe­lek kapujába. Az élcsoport állása - 5 gó­los: Tóth G. (Jánoshida), For­gács (Mezőtúr), Bárány (Rá- kóczifalva), Szilvási, Mérész (mindkettő Újszász), 4 gólos: Deme (Jászapáti), Hídvégi (Kisújszállás), Határ (Kun- szentmárton), Tóth T. (Tószeg), 3 gólos: Mednyánszki (Jászbol- dogháza), Szabó Gy. (Szászbe­rek), Rimóczi, Vadkerti (mind­kettő Sz. Vegyiművek), Viola, Erdei (mindkettő Újszász), Horváth Besenyszög), 2 gólos: Mosonyi Cs, Mosonyi Zs. (mindkettő Alattyán), Erkán (Tószeg), Lóié F„ Babella (mindkettő Törökszentmiklós), Peszeki, Pintó (mindkettő Sz. Borovi FC), Tóth J., Molnár I., Kisnémeth (mindhárom János­hida), Mednyik (Jászboldog- háza), Aszalai (Kunszentmár- ton), Nagy Z. (Szászberek), Be- rényi (Besenyszög), Bállá A. (Tiszaörs). Kézilabda NB II., férfiak: Túrkevei VSE-Hódmezövásárhelyi Na­rancs SE 23-21 (13-7) Túrkeve, 250 n., v.: Okács, Demartik Túrkeve: Ratkai - Kará- szek 5, Nagy 4, Hollósi 5, Rácz, Vántus 8, Somogyi. Csere: Lukács 1, Dobra, Borsi. Edző: Takács Sándor. Hatalmas lelkesedéssel vetet­ték magukat a küzdelembe a hazaiak, és az első félidő végére tetemes előnyre tettek szert. Mivel erősen tartalékos felál­lásban fogadták hódmezővásár­helyi ellenfelüket a túrkeveiek, a biztos vezetés tudatában for­dulás után labdatartásra rendez­kedtek be. A hajrára ugyan megközelítette vendéglátóját a Naranc SE, de a hazaiak győ­zelme nem forgott veszélyben. Mai műsor Vízilabda: ifjúsági vil­lámtorna. Szolnok, Damja­nich uszoda, 9.00. Sokakat meghökkentett az amerikai Edwin Moses, a 400 méteres gátfutás egykori világ­bajnoka és világcsúcstartója. A 39 éves világhírű sportember ugyanis bejelentette, . hogy szándékában áll visszatérni a versenypályára. - Teljesen egészséges vagyok, a 400 gáton még mindig képes vagyok 48 másodperc alatti teljesítményt elérni. Biztos, hogy a fiatalok közül sokakat le tudok győzni - jelentette ki. Edwin Moses 1988-ban makacs hátsérülése miatt döntött a visszavonulás mellett. A gátfutás olimpiai és világbajnoka 1983-ban érte el 47.02 másodperces világcsú­csát, mely 1992-ig élt. - Bár két évet teljesen edzés nélkül töltöt­tem el, mégis úgy érzem, képes vagyok gyorsan formába len­dülni - nyilatkozta Moses. Csonka csapat, „egérszürke” három pont Vasárnap örömmámorban úszó török drukkerek éljenezték perceken keresztül Ceylant és Demirt. Okkal, a 30. szabadfo­gású birkózó-világbajnokságon Oztürk pénteki ezüstérme után (ez csalódást okozott a rende­zőknek, bajnoki címet vártak 82 kilós versenyzőjüktől) a sportág fanatikus kedvelői elkönyvel­hették: e fogásnemben megtar­totta hegemóniáját Törökor­szág. Igaz, a fontos pontver­senyt Arszen Fadzajev vezető edző dirigálásával Oroszország nyerte meg az isztambuli Abdi Ipekci csarnokban. A vasárnap befejeződött négynapos rendezvény volt az utolsó olyan vb, amikor még szabadon lehetett megfelelő erejű legénységet keresni. Most ugyanis kétszer Atlanta jön so­ron. 1995. augusztus 8. és 14. között a 31. vb következik, 1996-ban pedig az olimpia. A jövő nyári esemény kvalifikáló rendezvény. Akkor már kés­hegyre megy a csata, aki ugyanis nem szerez kvótát, az nem utazhat két év múlva az öt­karikás tusakodásra. Alapve­tően semmiféle átrendeződést nem hozott ez a világbajnokság. Az oroszok ugyan tartják ma­gukat az élen, ám klasszisaik előbb-utóbb kiöregednek, Fa- dzajevnek tehát mihamarabb megfelelő fiatalokat kell talál­nia. A váratlan megoldásaival operáló Irán ezúttal is bizonyí­tott, az viszont meglepő, hogy a mongolok, a dél-koreaiak, a ja­pánok és a kínaiak megtorpan­tak. Aligha véletlen, hogy Né­meth Sándor, a magyar váloga­tott szakágvezetője és Bállá Jó­zsef edző tárgyalásokat kezde­ményezett az irániakkal egy esetleges közös edzőtáboro­zásra; elismerve ezzel, hogy a román-szlovák közös készülő­dés nem sokat javíthat a magya­rok helyzetén. Ami Európát il­leti: hallatlanul megerősödött a német birkózás. Wolfgang Nitschke vezető edző a két arany- és egy bronzérem okozta örömében valósággal mennybe ment. A fogásnemben járatos ame­rikai kontinens képviselői közül Kanada mutogatta oroszlán- körmeit. Az Egyesült Államok favoritként elkönyvelt váloga­tottja látványosat, nagyot bu­kott: a tavalyi torontói 3 arany­érem után most világbajnok nélkül maradt. Tette mindezt 19 év eltelte után Bruce Bumett vezető edző legénysége. Utol­jára ugyanis 1975-ben, Minszk- ben fordult elő, hogy az „amik” nem szereztek aranymedált! Bumett szerint az egyenes kie­séses versenyforma nem jó, 1995. január 1-jétől éppen az ő javaslatukra módosítják újra a versenyszisztémát. Isztambul jelentős csillaghul­lást hozott. Á simán kiesők kö­zött akadt egy olimpiai bajnok (az amerikai Kevin Jackson), továbbá öt világ- és nyolc Eu- rópa-bajnok! Ebben az elemi erejű forgószélben a magyarok csonkának nevezhető gárdával „egérszürke” három ponttal zár­tak. Könnyen feledhető telje­sítmény! Mindjárt hozzá kell fűzni: a jövő sem sokkal bizta­tóbb. Igaz, a legjobb szabadfo­gású, a nemrég operált Dvorák László nélkül harcolt a gárda. Feltűnő: az 52, a 74, a 90 és a 100 kg-ban jelenleg nincs meg­felelően képzett válogatott ver­senyző.- Érzésem szerint sokkal reá­lisabb képet festhettünk volna erőnkről, felkészültségünkről, ha Óváry és Elekes nem sérül meg - fogalmazott Németh Sándor. Kvótaszerző esély szempontjából a technikailag feltűnően jól képzett Óváry neve emlegethető. A nehézsú­lyú Gombos is felveszi a ver­senyt a világ legjobbjaival, bár a dobogóig valószínűleg még hosszú az útja. A többiek? Aligha remélhető optimista jövő, hacsak nem indul el egy­fajta földindulásszerű fejlődés.

Next

/
Thumbnails
Contents