Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-29 / 202. szám
4 1994. augusztus 29., hétfő ® A szerkesztőség postájából isi Amikor egy üzem és ezer ember sorsa forog kockán... A papírgyár újraindítása lassan csak álom lesz?! Még egy hét halasztás a papírgyár ügyében címmel, lapunk au- guszuts 25-i számában sajnálattal tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy a Szolnok Papír Rt. felszámolásáról 24-én döntött volna az ÁVÜ igazgatótanácsa, ám az ülést egy héttel elhalasztották. Tekintve, hogy egy régió gazdaságában meghatározó szerepet tölt be az üzem, s mintegy ezer embert érint az rt. újraindítása vagy végleges bezárása, a sorsuk iránti közömbösséget, huzavonát természetesen nem hagyhattuk kommentálás nélkül. A Papíripari Dolgozók Szakszervezetének szolnoki tagszervezete nevében Török Árpád e cikkünk megjelenése napján juttatta el hozzánk közlésre azt a levelet, amit az Állami Vagyonügynökség privatizációs kormánybiztosának, dr. Bartha Ferencnek címeztek, s amelyben ezt írják: Tisztelt Bartha Úr! Megdöbbenéssel és mélységes fölháborodással értesültünk arról, hogy az ÁVÜ IT a Szolnok Papír Rt. ügyében ismételten nem hozott döntést. Megerősödött az a hitünk, hogy ezen ügy csak nekünk, szolnokiaknak és ezen belül is a szolnoki papírgyártóknak fontos. Elgondolkodtató és megfontolandó számunkra, hogy a munkavállalóink létét meghatározó döntés érdekében a törvény biztosította minden lehetőséget használjunk ki. E témában mindeddig abban a reményben írtuk leveleinket, hogy a választások után ebben az országban a munkavállalók és munkanélkülivé váltak sorsa kiemelkedő fontossággal bír. Ügyünkben a mai napig elhalasztott, elodázott döntés sajnos nem ezt igazolja. Kérjük, hogy a papírgyár ügyében - egy meghatározott, el nem odázható rövid határidő kijelölésével - döntés szülessen. Halálos decibelek Egyre többen, egyre hangosabban panaszkodunk a megye- székhelyen és más városokban is a zajártalom miatt. Tiltakozunk, aláírásokat gyűjtünk a hangoskodók ellen, mégis ott tartunk: a nyári forróságban éjszakára be kell zárnunk az ablakokat, hogy némiképp csökkentsük a bennünket körülvevő utcai ricsajt, hangzavart. Mint tudjuk, a zaj az egyils^ legkárosabb környezetszennyezés, és az orvosok egyre inkább hajlanak arra: a zaj a környezetszennyezésnél is egészségrom- bolóbb. Talán sokan nem is tudják, hogy 60 decibel fölött megváltozik a vérnyomásunk, l()()-nál - állandó halláskárosodás mellett - idegrendszeri zavarok lépnek fel. Százharminc decibelnél már fájdalmat érzünk a fülünkben, s 170 az a határérték, amikor a vibráció, a zaj az élő szervezet halálát okozza. Tehát nem is annyira a halláskárosodással kell számolnunk, mint inkább fiziológiai, hormonális zavarokkal, amelyek jellemző tünetei az álmatlanság, az összpontosítás hiánya, a stressz, fáradtság. Mindez végül is érrendszeri, szív-, emésztési panaszokhoz, rendellenességekhez vezet. Tájékozatásképpen említem, hogy a fák levélzörgése mintegy 20 decibelnyi zajszintet ér el, egy csöpögő csap 35 decibelnyi zajt okoz; a porszívó vagy egy hangosabb tévé 60-70, az autóbusz 88, egy rockkoncert kb. 120, a pneumatikus kalapács 130, a sugárhajtású repülők 140 decibellel károsítják a környezetünket. Csoda-e hát, ha mindnyájan védekezni próbálunk a zaj ellen? Legtöbben az ablakok zárásával, majd szigetelésével kezdjük, de nagyon sokan emiatt a lakásukat is szeretnék elcserélni. Sokan lemondanak a gyaloglásról, különösen csúcsforgalomban, s hogy éjszaka pihenni tudjanak, altatót szednek. A megoldás persze az lenne, ha csökkenthetnénk a zajártalmat, főképp a mukahelyünkön és a közlekedésben. No és ott- "hon, a lakásunkban is,'ahól oly- ; kor búg aivkvezeték, a konyhában csasztuskázik az orosz hűtőgép ... Ehhez jön még a motorbiciklis aranyifjúságunk berregése a főutcán, a szolnoki Tisza-parton különböző módon és címen rendezett rockkoncertek zaja. Ez utóbbit tekintve, nem arra a megoldásra gondolok, hogy be kellene tiltani, hiszen helyes, hogy még akadnak közöttünk szórakozni, mulatni vágyó fiatalok. Mindössze a mértéket kellene megtalálni! Ha már az elavult gépeink, autóbuszaink, munkaeszközeink napközben ontják a zajt, és ezen nem tudunk változtatni, legalább éjszakánként kipihenhessük magunkat. Mindannyiunk egészsége, nyugalma érdekében próbáljunk csöndben, békében megférni egymás mellett. Erdei Péter Küldjön egy képet! Évek óta az Új Néplap olvasója vagyok, és mindig nagy örömmel nézem a beküldött, közreadott fényképeket. Én is tartogatok egyet, ami a fiatalkoromra emlékeztet: mégpedig a nagyiváni futballcsapatról készült 1955-ben, mikor a Kunma- darasi Állami Gazdaság csapata ellen 9:2-re győztünk. Az álló sorban - balról jobbra: jómagam, majd Balogh Kálmán, Kovács Ernő edző, Jónás András és Surányi Ernő. Középen: Kiss István, Czinege István, Balogh József és Soós Zoltán. Elöl: Ruskó József, Jónás Gyula és Virágh István. Petrovics Huba - Nagyiván A nagyiváni futballcsapat - 1955-ben, amikor 9:2-re győzött A 25. virágkarneválon és a „hídi” vásárban A jászsági mozgássérültek legutóbbi programjából szeretnék egy kis ízelítőt adni. Augusztus 20-án Debrecenbe, a huszonötödik virágkameválra látogattunk - kirándulásképpen, majd visszafelé útban betértünk a hortobágyi „hídi” vásárra. A debreceni rendőrkapitányság intézkedésének, munkatársainak köszönhetjük, hogy a bennünket szállító busznak olyan területen tartottak fenn parkolóhelyet, ahonnan - akár a buszból, akár mellette állva - jól láthattuk a virágcsodákat, a felvonulást. Felejthetetlen élmény marad számunkra az a pillanat, amikor a szebbnél szebb virágból font szent korona haladt el előttünk. A karnevál után a nagyerdei Rózsakért étteremben pihentünk egy kicsit, s egyben meg is ebédeltünk. Ezután, hazafelé tartva álltunk meg a hortobágyi „hídi” vásárnál, ahol ugyancsak sok-sok érdekességben, látnivalóban volt részünk. Kicsit elfáradva ugyan, de tele élménnyel, jó hangulatban tértünk haza a hosszú útról. A Jászberényi Aprítógépgyár vezetőségének, dolgozóinak az Új Néplap nyilvánosságán keresztül is szeretnénk megköszönni, hogy térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátották a gyár autóbuszát. Külön köszönet illeti Göblyös Tibort, a busz vezetőjét, aki segítőkész, emberséges magatartásával igyekezett olyan hangulatot teremteni, hogy a beteg embereknek ez a nap végig nagyon kellemesen teljen. További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk. Gerőcs József kultúros Jászapáti Ellopták a táncosok ruháit Mint azt Oravecz István olvasónk szerkesztőségünkben elmondta, a következő sajnálatos eset történt velük augusztus 20-án. Lánya és társai este - a szolnoki Mátyás Király Úti Általános Iskola népi táncosai nevében - felléptek a Tisza-parton, és előadásuk után ruháikat, ami az iskoláé, a Magyar utcában, a bank előtt parkoló pi- öilbsrj I5Ö-es'Lada kocsijába rakta, s miközben a tűzijátékban gyönyörködtek, profi módon kifeszítve a kocsi ajtaját, ellopták. A pótolhatatlan ruhakészlet: két piros rakott szoknya, hozzá fehéren hímzett román blúz, fehér, piros-kék csíkokkal hímzett kötény, fehér alsószoknya; egy kékfestő szoknya, rövid ujjú, kékfestő mellény, két cca. 2,5 m-es homok színű stóla, három piros, selyem hajszalag, egy selyem, macedón ruha (fehér szoknya, rádolgozott sötétzöld köténnyel, fehér blúz, rádolgozott sötétzöld mellénnyel); egy, a képen is látható blúz plusz szoknya. Azonnal feljelentést tettek a rendőrségen, de a tettesek nyomra- vezetésében ezúton is kérik a lakosság segítségét. Aki bármit látott vagy tud a ruhák eltűnésével kapcsolatban, közölje a rendőrséggel vagy az iskolával. A búcsúk hangulatát idézve A napokban, amikor unokáimmal az abonyi kis futballpá- lyán sétáltam keresztül, eszembe jutott, hogy valamikor, több évtizede, Szent István napján itt tartották a búcsút. Sajnálom, hogy ma ez a színes, eseménydús élmény kimarad az itt élő emberek, gyerekek életéből. Pedig ahol ma is él ez a hagyomány - például a szomszédos Törteién és számtalan községben, városban - ilyenkor jön össze igazán a rokonkáság, a család apraja, nagyja, s együtt ünnepelnek. Hetekkel előtte már készülnek az összejövetelre, meszelnek az asszonyok, és szinte versenyre kelnek a szomszédok, hogy az eseményre tiszta színbe öltöztessék a házakat, rend legyen a kertekben, az udvaron és az utcán. Amikor már ragyog az egész település, a sütés-főzés veszi kezdetét. Aztán az sem mindegy, a búcsúban ki milyen csinos, így hát a lányok-asszonyok ebből az alkalomból - ha tehetik - új ruhát is varrnak vagy vásárolnak maguknak. A búcsúk alkalmával sokszor új kapcsolatok, barátságok szövődnek, és az emberek legalább ezen a napon is búcsút intenek a búnak, szomorúságnak. Úgy gondolom, nálunk is lenne érdeklődés az ilyen esemény iránt, csak meg kellene szervezni. A hely adott, s bizonyára megtelne a tér árussal, kereskedővel, vendéglátó sátorral, a gyerekek szórakozását, örömét szolgáló hintával, egyebekkel. Úgy vélem, érdemes a búcsú megszervezésén, megrendezésén elgondolkodni, hiszen az önkormányzat nemcsak a lakosság szórakoztatásához járulna hozzá, hanem egy kis haszonhoz is juthatna. P. I. Abony Hamburger - Skála módra Kisunokám egyik kedvenc csemegéje a hamburger. Augusztus 18-án a szolnoki Skála Áruházban jártunk, ahol az orrunkat megcsapta a büfé felől áradó illat. Nosza, mindjárt jött a kérés: papa, vegyél nekem egy hamburgert! Mi sem természetesebb, kértem egy sima hamburgert - potom 71 forintért. A márványlappal borított asztalhoz ültünk, hogy a kis, ízléses tálkán lévő, ínyencségnek vélt eledelt az unokám elfogyassza. Igen ám, csak amint beleharapott, feljajdult, s mi több, az egyik tejfoga egyből kifordult. Hogy mi történt? Megrökönyödve láttuk, hogy a kétfelé vágott zsemle között egy kör alakú, kőkemény, megfejthetetlen szürkés anyagból készült, pogácsaszerű képződmény húzódik. Mindjárt reklamáltunk a pult mögött lévő kiszolgálóknál, s a válasz? - Teljesen igazuk van! Mi sem tudjuk, mi ez, hiszen mi is kapjuk! Javaslatom a Skála illetékeseinek a Mamfurgerle finom puha porhanyós húspogácsa helyett ne fogyaszthatatlan, rejtélyes anyagot tartalmazó, kőkemény korongot rakjanak a zsömlébe. Ha már mindenáron ilyen terméket akarnak értékesíteni, talán adják el a jéghokicsapat- nak. E. S., Szolnok Expressz - ajánlva Hittünk az adott szóban A fegyvemeki kistermelők súlyos gondját „Hat hónapja várják a hízók árát” címmel tártuk e rovatunkban a nyilvánosság elé - június 6-án, melyből kiderült, hogy a Szenteshús Kft. 1.400.000 forinttal tartozik a községben felvásárolt hízókért, öszszesen negyvenöt embernek. Á cég kereskedelmi igazgatója, Pádár Zoltán a dolgos, zömmel kis keresetű, kisnyugdíjas sertéstartóknak járó hátralékukra akkor azt a magyarázatot adta: éppen a fennmaradásukért küzdenek, hitelért kilincselnek, hogy a tartozásukat minél előbb kifizethessék. Pénzügyi nehézségeikkel kapcsolatban megemlítette: a központi intézkedés értelmében július végéig mintegy hatmillió forintot kell költeniük arra, hogy megfeleljenek a húsüzemekre kötelezően előírt egészségügyi, élelmiszer-higiéniai követelményeknek, mely a tartozásukkal együtt óriási terheltétek Mindemellett fontos kötelességüknek érzik, hogy a fegyvemeki kistermelőket kifizessék. Elismerte a fél éve húzódó tartozást, ugyanakkor hozzáfűzte, szabad felvásárlást folytatnak, így a pénzükre várók ne számítsanak a mindenkori banki kamattal növelt összegre. S akkor szavát adta, „garantálta”, hogy legkésőbb június végéig bárhonnan is megszerzik azt az összeget, amivel a fegyvernemeknek tartoznak. Közülük kérésünkre Izsóid Istvánék élethelyzetét külön méltányolták, nekik három napon belül postázták a leadott sertés árát. Hál’ istennek, hogy ennyit elértünk, mert most - miután végig figyelemmel kísértük a fejleményeket, a fegyvemeki emberek sorsát - keserű szájízzel, sajnálattal térünk vissza a témára. Ugyanis az adott szó, a határidő lejárta után a Szenteshús Kft. - jóllehet időhúzás gyanánt - ígéretet ígéretre halmozott, és a jószágtartókat a mai napig nem fizette ki. Először Pádár Zoltán, majd Király György, a kft. ügyvezető igazgatója pironkodva közölte szerkesztőségünkkel, hogy nem tudtak hitelt szerezni, s az általuk eladott hús-, húskészítményekért nekik sem fizetnek „ütemszerűen” a vásárlók; hogy több millióra rúg a kintlévőségük, amit nem tudnak behajtani. Nem akarnak csődöt jelenteni, és továbbra is becsületbeli kérdés, feladat számunkra, hogy az adósságaikat mihamarább rendezzék. Majd arról tájékoztatott, sikerült kapcsolatba lépniük egy ausztráliai céggel, mely finanszírozza majd őket, s júliusban hatmillió dollár befektetési összeget utal át számukra, melyről a nekünk is elküldött telefaxmásolat szolgált bizonyságul. Aztán újabb, reménykeltő ígéret következett, amit július 20-án foglaltak írásba és postázták a kistermelőknek. Az ügyvezető igazgató - az elnézést kérő sorok mellé - többek között azt írta, hogy amint megkapják az előzőekben említett összeget, késedelmi kamattal együtt fizetik ki a'tartozást. Csakhogy az Ausztráliából várt dollárból a fegyvemeki emberek a mai napig egy vasat sem láttak, pedig közülük többen is azért küszködtek a jószágokkal, hogy az árából meg tudják venni legalább a téli tűzrevalójukat. Lapzártakor a cég felelős vezetői közül egyet sem érhettünk utol, állítólag most devizabehozatali engedély után szaladgálnak ... Mint látjuk, a kistermelők a megélhetésükért, a kft. a fennmaradásáért küzd. De nem mindegy, hogy ki milyen áron! A türelmi idő lejárt, s érthető, hogy a pénzükre váró fegyvernek emberek követelésükkel a bírósághoz fordultak. így velük együtt nem tehetünk mást, mint hogy tovább reménykedünk: a közreműködésükkel talán megkapják a pénzüket. Végső fokon a kft. felszámolásával - ha lesz miből. Együttérzünk a károsult, becsapott kistermelőkkel, és őszintén sajnáljuk, hogy fáradságos munkájuk, a jószágtartással járó kiadásaik után ilyen szerencsétlen helyzetbe kerültek. Keserű tanulságként tehetjük fel a kérdés: a fennmaradásért folytatott küzdelemben már az adott szónak sincs becsülete?! A Vogézek vonulatai között Örömmel számolhatok be arról, hogy az idén nyáron - a Megyei Művelődési Központ szervezésében - mi, tizenkét Szolnok megyei középiskolás két hetet Franciaországban tölthettünk. A táborozozás lehetőséget nyújtott a nyelvgyakorlásra, barátok szerzésére s egy országrész, nevezetesen Elzász megye megismerésére. Aggódó szülők óva intő tanácsai és a művelődési központ igazgatója, Horváth Attila biztató szavai kíséretében indultunk útnak - július 21-én. Ha- genan városában már vártak bennünket, majd a német csapat megérkezése után Gérardmerbe utaztunk, ahol kempingben sátoroztunk. Egy kisváros és a közepén fekvő tó pihenésre, strandolásra, sportolásra egyaránt lehetőséget nyújt. Vendéglátóink igazán mindent megtettek annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. Az első héten a környék nevezetességeivel ismerkedtünk - kihasználva a kellemes időtöltés lehetőségét: kajakoztunk, szörföztünk, vitorláztunk, majd a sziklamászás következett. Az egész napos túrán a Vogézek vonulatai között, szakadékok felett gyalogoltunk, s gyönyörködtünk a tájban. Jártunk egy régies műhelyben, ahol a faforgács friss illatát szívhattunk magunkba, és láthattuk, hogyan készítik a facipőt. Aztán bepillatontottunk a város éjszakai életébe, és azt tapasztaltuk, az emberek szinte éjfélig az utcákon sétálgatnak, térzenét hallgatnak, vagy hangulatos presszókban ülnek. Egy hét után továbbutaztunk, és útközben megtekintettük Koe- nigsburg várát, majd egy majomrezervátumba, ragadozómadár-telepre látogattunk. Kulturális programként egy egész napot töltöttünk a környék legnevezetesebb városában, Stras- bourgban. Megnéztük a kated- rálist, az Európa Parlamentet, ahol a tanácskozóterembe is bemehettünk. A lobogó zászlók között büszkén fedeztük fel a miénket is. Végighajóztunk a városon, majd a régi negyedében ráleltünk egy magyar vendéglőre, a Tiszára. Az asztalokon kalocsai térítők, a falakon magyar vázák, kancsók, tányérok sorakoztak. (Megtudtuk, a volt magyar tulajdonosa már hazaköltözött.) A hátralévő néhány napot Gumbrechtshoffenben töltöttük, ahol a kézművesség is a programunkba került, így mindenki saját ízlése szerint készíthetett magának batikolt pólót. Búcsú- esténken az egyik francia lány családjánál voltunk. Itt adtuk elő humoros műsorainkat, ahol a divatbemutatónkkal legalább akkora sikert arattunk, mint az egyik este főzött paprikás krumplival. Hazainduláskor címet cseréltünk, s új barátainktól azzal váltunk el: jövő nyáron nálunk, Magyarországon találkozunk. Fehér Judit Új szász Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné A
