Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-26 / 200. szám

NYUGDÍJASOK FÓRUMA Rendszeres átmeneti segély Példás gondoskodás az idősekről (12. oldal) AZ ÚJ NÉPLAP ABONYBAN Szolnok megyétől a Balatonig szállítanak Kártyás telefonok A téglagyár többet is tudna termelni (13. oldal) MA ISKOLAI TÉMÁK az 5.-7. oldalon Segélyszállítmány Szeged. Tegnap újabb se­gélyszállítmányt küldtek Szegedről Szabadkára, a Vaj­daságban élők megsegítésére. Három kamion vitte a másfél millió forint értékű rako­mányt, amely tartós élelmi­szereket, ruházatot, gyógy­szereket és tisztálkodószere­ket tartalmazott. Kommandósakció Szombathely. Komman­dósokat kellett bevetnie a Vas Megyei Rendőr-főkapitány­ságnak román határsértők el­len - akiket korábban fogtak el a nyugati határon, és a szombathelyi közösségi szál­láson helyeztek el -, mert el- barikádozták magukat, és az épület felgyújtásával fenye­getőztek - tájékoztatta az MTI tudósítóját tegnap dr. Tiborcz János rendőr őrnagy, a főkapitányság hivatalveze­tője. A románok azért tilta­koztak, mert az érvényes jog­szabályok szerint általában kitoloncolják őket. Vérhasjárvány Tordas. Hetvenhat gondo­zott és három dolgozó bete­gedett meg vérhasfertőzésben a fővárosi önkormányzat el­mefogyatékosokat gondozó tordasi szociális otthonában. Huszonegy beteget a székes- fehérvári, illetve a dunaújvá­rosi kórházban ápolnak. Cipők csomagban Budapest. Rosszul vezet­ték be Magyarországon a csomagküldő szolgáltatást a cipőkereskedelemben; a rek­lámok hamisak, a vevőket becsapják. Ezt állapították meg a Bőr-, Cipő- és Bőrfel­dolgozó-ipari Tudományos Egyesület vezetőinek tegnapi sajtótájékoztatóján. A szak­emberek elmondták: a mo­dem világban jól bevált a csomagküldő értékesítési forma, ám csak ott, ahol ezt tisztességesen művelik. Ötös karambol Szombathely. Öt külföldi személygépkocsi ütközött össze tegnap a 84-es főút Vas megyei szakaszán, a kelédi elágazásnál. A sorozatütkö­zés a kora délutáni órákban úgy történt, hogy egy hármas konvoj a Balaton felől ér­kezve leállt az útpadkán. Egy őket követő személygépkocsi vezetője beléjük rohant, s az egyik kocsit átlökte a szem­közti sávba, ahol az egy lakó­kocsit vontató személygép­kocsival ütközött. Az ötös ka­rambolnak két súlyos és két életveszélyes sérültje van; az utóbbiakat a mentőheli­kopter az ajkai kórházba szál­lította. Keleten eső Eleinte sokfelé várható is­métlődő eső, zápor, zivatar, néhol felhőszakadás. Majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet, és főleg keleten va­lószínű újabb csapadék. A szél északnyugatira fordul, és időnként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 17 és 22 fok kö­zött alakul. Intézkedések a hiány csökkentésére Kormányszóvivői tájékoztató A kormány a jövő hét elején egyeztetésre a szociális partne­rek elé terjeszti a pótköltségve­tési törvényjavaslatot, majd - az esetleges módosítások elvég­zése után - szeptember 9-én be­nyújtja a dokumentumot az Or­szággyűlésnek. A kabinet azt ajánlja, hogy állítsák helyre az idei esztendőre eredetileg terve­zett 330 milliárdos államháztar­tási hiányt. A pótköltségvetés ennek érdekében nettó 50 milli­árd forintos megtakarítást eredményező egyensúlyjavító intézkedéseket irányoz elő - je­lentette be Békési László tegnap Budapesten a kormány ülését követő tájékoztatón. A pénz­ügyminiszter hozzátette: e lépé­sek nélkül az államháztartás hi­ánya elérné a 400 milliárd forin­tot. Békési László a központi költségvetést érintő intézkedé­seket részletezve elmondta: a kormány a kiadási oldalon 37 milliárd forintos csökkentést, a bevételi oldalon pedig 13 milli­árdos növelést ajánl erre az évre. Rámutatott ugyanakkor, hogy néhány területen kiadás- növekedéssel is számolni kell. Példaként említette, hogy az idén a vártnál nagyobb lesz a mezőgazdasági termelés. A ka­binet a gabona biztonságos fel­vásárlására és értékesítésére 11 milliárd forintos többlettámoga- (Foly tatás a 2. oldalon) A rendőrségi vizsgálat is megerősítette: Tuska Jánost meggyilkolták Tegnapelőtt még csak „lapér­tesülések” szóltak az eltűnt férfi tragédiájáról, tegnap viszont már a hivatalos rendőrségi tájé­koztatás is megerősítette, hogy a kedden délután Szolnok külte­rületén talált halott férfi a Szol­nok kertvárosi lakos Tuska Já­nossal azonos. A 46 éves férfi egy hónappal ezelőtt az esti órákban távozott el lakásáról. A rendőrség nem­csak azonosította a holttestet, hanem az eddigi vizsgálatok alapján azt is feltételezi, hogy Tuska bűncselekmény áldozata lett. Az ügy vizsgálata tehát nagy erőkkel folyik tovább. A részletek tisztázása a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomo­zóira vár. A szolnoki Tiszamenti Vegyiművek lerakóját európai színvonalú módszerrel, résfal­lal veszik körbe, és egymáshoz csatlakozó 5x10 méteres műanyag fóliával bélelik ki. (Tudósításunk a 3. oldalon olvasható.) (Fotó: Mészáros) A megyeszékhely ad otthont a rangos eseménynek Nemzetközi konferencia a főkapitányságon Tegnap és ma rangos eseménynek adott, illetve ad otthont Szolnok városa, pontosabban a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság. „Tudományos kutatások és az európai rendőrségek modernizációja” címmel a Rendészeti Vezetőképző és Kutatóintézet az Országos Rendőr-főkapi­tányság támogatásával nemzetközi konferenciát szervezett 13 ország szakembereinek részvételével. hatékonyság mérésének lehe­tőségei” témaköröket jelölték meg a szervezők. A rendez­vény első napjának délelőttjét jobbára a hazai rendőri veze­tők és a tudományos élet kie­melkedő személyiségei „ural­ták” előadásaikkal. Ifjúsági Munkahelyteremtő Iroda Szolnokon Új szervezet a fiatalokért Tegnap délután Szolnokon, a városi művelődési központban megnyílt az ország első Ifjúsági Munkahelyteremtő Iroda Esély­javító Központja. A regionális centrumot az Agrár és Falusi If­júsági Szövetség (Agrya) or­szágos és helyi központja, va­lamint a Vállalkozó Társadalom Kultúrájáért Alapítvány hozta létre. Dr. Mikula Lajos, az Agrya Országos Szövetségének elnöke tartotta a megnyitót. Elmondta, hogy az IMI létrehozását a tár­sadalmi méretűvé váló munka- nélküliség tette szükségessé. Fő céljuk a fiatalok esélyjavító képzése; a vállalkozások indítá­sának segítése; a szakképesítés megszerzése. Az országban elő­ször indul ilyen kurzus. A vál­lalkozás alapja a Hope ’87, az ENSZ támogatásával működő nemzetközi szervezet anyagi segítsége. Három irodát alakí­tanak ki az országban. Megyénkben a munkanélkü­liek 23 százaléka pályakezdő. Helyzetük és esélyeik javítása érdekében szükséges a társa­dalmi segítség - fogalmazta meg a művelődési és ifjúsági szolgálat vezetője. Fontos szá- mukra a különféle szakmák, a vállalkozások természetének megismerése, hogy mindenki megtalálja a maga szerepét. A munkanélküliség kezelésében való közreműködésre, a meg­lévő és új ötletek megvalósítá­sára jött létre az iroda, amely nonprofit vállalkozásként kívánja segíteni a munkába lépő korosztályt. Az iroda be­mutatkozásán részt vett a nem­zetközi szervezet bécsi képvise­lője is. A tanácskozáson megjelen­teket elsőként Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere köszön­tötte, majd dr. Fazekas Attila ezredes megyei rendőr-főkapi­tány üdvözölte a résztvevőket. Mint elhangzott, a főkapitány­ság életében jeles napokként tartják számon a tegnapit és a mait, ugyanis ez idáig nem volt példa arra, hogy ilyen jel­legű rangos tudományos ese­Süleyman Demirel látogatása Göncz Árpád köztársasági el­nök meghívására 1994. szeptem­ber 5. és 7. között Süleyman Demirel, a Török Köztársaság elnöke hivatalos látogatást tesz Magyarországon - tudatta az MTI-vel tegnap a Külügyminisz­térium sajtóosztálya. Legutóbb 1989-ben, Ankarában találkozott a magyar és a török államfő. mény zajlott volna a városban, ahol a különböző országok rendőrségeinek elméleti és gyakorlati szakemberei for­málhattak véleményt a jövő rendőrségéről. A konferencia fő kérdései­ként a „centralizáció vagy de­centralizáció a rendőri szerve­zetekben”, a „közbiztonsági és bűnügyi rendőrség - egység vagy különállás” és „a rendőri A honvédelmi miniszter egyetért azzal, hogy a katonai szervezetek parancsnokainak partnerként kell kezelniük az érdekvédelmi szövetségek kép­viselőit, s egyúttal kifejtette: a Katonák Érdekvédelmi Szövet­ségének (KÉSZ) tekintélyét és súlyát növelné, ha minél több hivatásos katona csatlakozna a szövetséghez. Ez azért is fontos, mert mint megtudtuk, például Szolnokon három különböző katonai alakulatnál működik ér­dekvédelmi egyesület. Közülük csak a Hadkiegészítő Katonák Érdekvédelmi Egyesülete csat­lakozott a KÉSZ-hez. Keleti György honvédelmi Bár mindhárom jelzett té­makör korunk rendőrségének sokat vitatott kérdéseihez so­rolható, a legtöbb vélemény a „centralizáció-decentralizá­ció” problémájáról szólt. Elsőként dr. Felkai László ezredes, az ORFK hivatalvaze- tője - a rendőrség vezetésének álláspontját tolmácsolva - sora­koztatta fel érveit. (Folytatás a 2. oldalon) miniszter erről még szerdán be­szélt, amikor hivatalában fo­gadta a KÉSZ elnökségét, s egyúttal támogatásáról biztosí­totta a szövetség tevékenységét. A KÉSZ sürgette a katonák szolgálati viszonyára vonatkozó törvény és a honvédség belső életét meghatározó szabályza­tok elkészítését, illetve ésszerű­sítését. A tárcának és az érdekvé­delmi szervezetnek a nehéz gazdasági helyzetben csak egy célja lehet, mégpedig az, hogy a honvédség túlélje ezt a válságos időszakot, s az ehhez szükséges minimális gazdasági és jogi fel­tételeket biztosítani kell. Az SZDSZ csak teljes konszenzus mellett ért egyet Napirenden a Szolkom Rt. eladása Katonák érdekvédelme Növelni kell a tekintélyét Szolnokon a következő önkormányzati ülésen, augusztus 30-án napirendre kerül a volt kommunális vállalat, a Szolkom Rt. eladása. Azonban az előterjesztést tevő szabad demokraták csak akkor értenek egyet azzal, hogy a mostani önkormányzat hozza meg az erről szóló döntést, ha teljes egyetértés alakul ki az önkormányzatban a kérdést illetően. Vámügyi szakmai napok „Mi úgy gondoljuk, hogy bár szakmailag teljes mértékben elő van készítve a Szolkom Rt. pri­vatizációja, politikailag még­sem teljesen egyértelmű a dön­tés meghozatala” - fejtette ki kérdésünkre Fodor György, az SZDSZ megyei választmányi el­nöke. - Az eladásról szóló hatá­rozattal ugyanis hosszú távra meghatározza a mostani önkor­mányzat a városi köztisztasági és hulladékkezelési tevékenységet, kivéve a döntés lehetőségét az ősszel megválasztandó új ön­kormányzat kezéből. Ezért ha nem alakul ki teljes egyetértés az önkormányzaton belül, akkor a 200 milliós vagyon 51 százalé­kának értékesítési jogát át kell adni az új városirányító testület­nek. így foglalt állás az SZDSZ-frakció. A Szolkom Rt. privatizációjá­nak előterjesztése egyébként egy német ajánlatot támogat. Ez nemcsak a szolgáltató értékesíté­sét jelentené, hanem 100 milliós beruházással a hulladékhasznosí­tás megoldását is. A szabad demokraták azzal sem értenek teljesen egyet, hogy még a mostani önkormányzat határozzon a jövőben működő bizottságokról, a következő ön- kormányzat szervezeti felépíté­séről. E kérdésben - a polgár- mestertől elhangzott nyilatkozat­tal szemben - nincs teljes egyet­értés az SZDSZ részéről. Vé­leményük szerint a választások után felálló új testületnek kell döntenie ezekben a kérdésekben. Ilyen például a városigazgatói poszt felállításának Ugye. Ezzel kapcsolatosan az SZDSZ szá­mára kérdés, hogy miért van szükség egy új irányítói poszt létrehozására. Éz ugyanis kettős belső irányítást eredményezne a hivatalnál, s nem feltétlenül je­lentene megoldást a gondokra. Vámügyi szakmai napokat rendeznek Szolnokon szeptem­ber 5-én és 6-án a Helyőrségi Klubban. A rendezvény időszerűségét az adja, hogy az egységes euró­pai tranzitrendszerhez kell csat­lakoznunk, másrészt az egysé­ges vámáru-nyilatkozat a jövő év január elsejétől kötelező. Az Európa Unió és az EFTA-or- szágok között évek óta lehetsé­ges az áruk vámformalitások egyszerűsítésével történő szállí­tása. Ehhez kíván csatlakozni Ma­gyarország. Ennek feltétele az egyezményben meghatározot­tak szerinti garanciarendszer ki­alakítása és az egységes vám­áruokmány. Bár a törvény nem született még meg, a vállalkozókat érde­kelhetik a változások. Szó lesz a jövedéki törvény végrehajtásá­ról, a gépkocsik behozataláról, a szolgáltatásimportól és a vám- ügynökségről. A kétnapos rendezvényt Knoll Imre egyetemi tanár, a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke nyitja meg. / Európai színvonalon

Next

/
Thumbnails
Contents