Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-22 / 196. szám

II. Sinus streetballfesztivál Szolnokon Kerékpár, 38. tiszántúli körverseny „A mi utcánk ó de szép” A városi sportiskola, vala­mint a sportcentrum a tavalyi­hoz hasonlóan, idén is karöltve rendezték meg nagy sikerű utcai kosárlabdagálájukat. Az elő­adásnak nem is választhattak volna alkalmasabb helyszínt, mint az impozáns Szigligeti Színház előtti útszakaszt. A ne­vezéseket két kategóriában 18 éven felüli - 30 együttes - és azon aluli - 24 együttes - adták le a részvevők, hogy aztán öt pályán - a felnőttek a színház előtt, a fiatalok a Verseghy Gimnázium udvarán - megkez­dődjenek a selejtezők. A szabár lyok értelmében fél pályán 3-3 fős csapatok küzdöttek egymás­sal, 21 pontig vagy 21 percig felügyelő és nem játékvezető je­lenlétében. Körön belüli találat egy pontot, azon kívüli dupláját érte, saját lepattanót nem volt szabad ismét a gyűrű felé to­vábbítani csak abban az eset­ben, ha a támadó játékos újra a 6,25 méteres körön kívülről in­dította a következő akciót. A szolnokiakon kívül szép szám­mal jelentkeztek vidékiek. Tö- rökszentmiklós, Gyöngyös, Mezőtúr, Eger képviselői mel­lett Szabadkáról és Szlovákiá­ból is érkeztek vendégek. Isme­rős arcokat is felfedezhettünk, mint például a Fitting, a Kémé­nyek, á Legyek, a Hófehérke és a Három Törpe soraiban. Vár­hegyi Attila, a megyeszékhely polgármestere a Szalay-féle Sziszi-Kutya társaságot alacso- nyította (fél)szálfatermetével. Igaz, ők vélhetően Coubertin báró klasszikus megnyilvánulá­sát tartották szem előtt. A selej­tezők gyorsan követték egy­mást, az első páros mérkőzések után vesztesként távozók a vi­gaszágon nyertek oltalmat Szent István ünnepének dél­előttjén. A hidegcsomagos ebéd után - melyet jó néhányan ko­csijuk csomagtartójából halász­tak elő - már csupán két együt­tes várta a végjátékot. Hogy pi­henőjük hosszabb legyen, a rendezők hárompontosdobó és zsákolóbajnokságról is gondos­kodtak. Előbbi műfajban - a kö­rön kívülről, három különböző pontról kellett a gyűrűbe találni - a szolnoki Honhalmi Péter bi­zonyult a legsikeresebbnek, így őt koronázták meg, mint tripla­királyt. A 18 éven aluliak dön­tőjében a Black Magic és a Pri- bolisza csapott össze. A soro­zatterhelés mind a két együtte­sen nyomokban tetten érhető volt, így nem csoda, hogy 11-11-ig egymás hibájából éltek a csapatojc, A hajrá a .helyi sportiskola serdülőivel megerő­sített Priboliszának sikerült job­ban, elsősorban a kisebbik Sza- lay jóvoltából, akinek köszön­hetően a hazaiak 14-12-re nyer­tek, elnyerve vele a bajnoki cí­met. A felnőttek döntőjét a Ham- burger-Land vívta az Egri Csil­lagok triójával szemben. A pá­lyaválasztóról tudni kell, hogy „mellékesen” kétszeres Adi- das-streetballgyőztes és tavaly ugyanúgy hajszálnyival marad­tak le a dobogó legfelső fokáról, mint az idén. A pattanásig fe­szült légkörben 13-13-nál mu­tatkozott a kritikus pont. A já­tékidő végéhez közeledve sür­gőssé vált a dolog. Ekkor az eg­riek, egykori szolnoki és gyön­gyösi . kosarasokkal „felvér­tezve” - például a korábban .az SZTE-ben szereplő Pásztorral - csaknem szurkot öntöttek a szolnoki legénységre, akik 22-17-es vereségükkel ismét csak másodikként fejezhették be a küzdelmet. A győztes juta­lomból a Dunakanyar egyik ék­szerdobozába, Verőcemarosra utazhat, ahol a nemzetközi tá­borban néhány napos kikapcso­lódásuk során nyalogathatják sebeiket a Sinus-bajnokok. Zárásként a zsákolóbajnok­ság hozta ismét tűzbe a szép­számú kosárbarátokat.' A jelent­kezők közül Juhász_ Miklós mu­tatta be leglátványosabban gya­korlatát, kiérdemelve vele a zsákkirály címet. Az eredményhirdetést köve­tően a nyertesek és az őket kö­vetők, a szponzorok ajándékai­val-fáradtan, ám mégis boldo­gan térhettek haza. A jól sike­rült tömegsportnap élménye bi­zonyára mindenki számára em­lékezetes marad. Asztalitenisz, Szent István Kupa Wirth győzelemmel tért vissza Már a verseny kezdete előtt megszületett a Szent- István Kupa legnagyobb meglepetése: a negyedik alkalommal meg­rendezett viadalon első ízben indult a Statisztika csapata, s benne a két esztendő után' visz- szatérő Wirth Gabriella. Méltó ellenfélre akadt tehát a háromszoros címvédő Braun Éva, akinek azonban eZ alka­lommal nemigen ment a játék. Már a négy közé jutásért vívott csatában elvérzett a statisztikád Fazekas Mária ellen. Wirth el­lenben - ha nem is fénykorát idézően, de - biztosan menetelt a dobogó felé. A döntőbe jutá­sért aztán az erőviszonyoknak megfelelően már három Statisz­tika- és egy Postás-játékos küz­dött. Wirth csapattársát, Nagy Krisztinát, Fazekas a Postás versenyzőjét, Vachovcovát verte biztosan. A fináléban pc.- dig a május óta játszó Wirth Gabi diadalmaskodott. A férfiaknál a magyar rang­lista első tíz helyezettje közül csupán Pagonyi Róbert; és Bá- torfi Zoltán marádt távol, tehát igazán színvonalas versenyre lehetett számítani. Szolnokon soha nem látott mezőny gyűlt össze, amely ráadásul a craiova- iak és a szabadkaiak jóvoltából nemzetközivé teebélyesedett. Közel százan álltak az asztal­hoz, félő volt, hogy az első napra tervezett számokat eset­leg nem sikerül lebonyolítani. Végül mégiscsak „felszállt a füst”, azaz kiderült, hogy Né­meth Károly megvédte tavalyi elsőségét. Németh a Szlovákiá­ból »-„importált” kiskunfélegy­házi Vinit verte 2-1-re a döntő­ben. Mögöttük Holló Zsolt, il­letve a 42 (!) éves, szabadkai Mészáros végzett. Ő Harczi Zsoltot ütötte el a továbbjutástól előzőleg. A győztesek ebben az esztendőben a korábbi pénzdí­jak kétszeresét vehették fel az OTP Banknak, a H-Beton Kft.-nek és több vállalkozónak köszönhetően. Másnapra az utánpótlásko- rúak versenyei maradtak. Jász-Nagykun-Szolnok megye ezekben a számokban volt in­kább érdekelt, hiszen Molnár Attila és Hajdú Adrienn serdülő és. ifjúsági kategóriában indult. Adriennek sikerült jobban ez -hétvége, a döntő kapujában azonban megtorpant, végül a bronzéremmel kellett megelé­gednie. SZS Minden eddiginél népesebb mezőny gyűlt össze a Tiszaligetben Csapatban legyőzhetetlen a Cukorgyár Sűrű napokat éltek át a Szol­noki Cukorgyár kerékpárosai. Augusztus hónapban szinte egymást érték a rangosnál ran­gosabb versenyek, melyeken Harris Károly legényeinek ál­landó csúcsformát kellett hoz­niuk. A nyitányt még a július végi Tour de Hongrie adta meg, majd következett a felnőtt egyéni időfutam országos baj­nokság, a 100 km-es csapat-ob és a felnőttek országúti megmé­rettetése. Augusztus 17. és 20. közt pedig a 38. alkalommal ki-' írt tiszántúli körversenyre fi­gyelt a „drótszamarasok” egyre növekvő tábora. A négy megye - Jász-Nagykun-Szolnok, Bé­kés, Csongrád és Hajdú-Bihar - sportigazgatósága által támoga­tott viadalon tizenkét klub mint­egy nyolcvan kerekese taposta a pedált. A versenykiírás értel­mében a'következő esztendőben mindig onnan rajtol a mezőny, ahol az előző évben befejező­dött. Ezúttal Debrecenben, a jégpálya előtt csattant először a rajtpisztoly - még szerdán dél­előtt -, mikor is a 3000 méteres prológgal kezdetét vette a kör­verseny. A cukorgyáriak baj­nokhoz méltó teljesítménnyel utasították maguk mögé a ve- télytársakat, mögöttük az FTC-Stollwerk és az Agrimil Békéscsaba képviselői állhatták a dobogóra. Délután a Vekeri-tó körül bukkantak fel a bringások, 12Ö kilométer megtétele után Steig Csabát (Sz. Cukorgyár) in­tették le elsőként, mögötte azo­nos idővel Ollári Zsolt (Békés­csaba) és Árvái Attila (FTC) következett. A csapatverseny­ben hasonló sorrend alakult ki. Sok idejük nem maradt a pihe­nésre a. bicikliseknek, hiszen csütörtökön reggel Békéscsaba felé vették az útirányt. A rend­kívül kellemetlen szembeszél- ben majdnem egy órával hosz- szabb menetidőre volt szüksé­gük a kerékpárosoknak, mint az előző napi, közel azonos távon, az élmezőnyt alkotó Ollári- Bodrogi-Steig hármas azonos idővel ért célba. A szokásos kri­tériumversenyt ezúttal Csabán rendezték. A 900 méteres, rossz talajú körpályán, szakadó eső­ben sok volt a bukás. Ketten gyorsan megugrottak a mezőny­től - Árvái (FTC) és Prohászka Attila (Siófok) -, üldözőik nem is tudták ledolgozni hátrányu­kat. Pénteken délelőtt 20 km-es időfutamra került sor. A győztes ferencvárosi Bodrogi mögött három szolnoki fiú, Szabó La­jos, Csorvási Zoltán és Steig Csaba ért célba a leghamarabb. Még 19-én délután költözkö­désre szánta el magát a mezőny, Szegedre tette át főhadiszállását. A 89 km-es távot az egyéni in­duló, Gojic Dusán tekerte le a leggyorsabban, ám ehhez nagy­ban hozzájárult a cukorgyáriak észt idegenlégiósa, Suvi Toivo is, aki elnézte a célt, így csak másodikként ért be. A zárónapra, augusztus 20-ára maradt a Szeged-Szol- nok közti 130 kilométeres fu­tam. A cukorgyári befutóhoz vagy tizenöten kanyarodtak be egyszerre, végül kettős hazai si­ker született, nyert Steig Csaba, közvetlenül a nyomában Szabó Lajos, majd Cubric Radisa érke­zett. A csapatverseny végered­ménye: 1. Sz. Cukorgyár, 2. FTC-Stollwerk, 3. Postás. Egyéni: 1. Bodrogi (FTC), 2. Árvái (FTC), 3. Szabó L. (Cu­korgyár), 4. Csorvási (Cukor­gyár). Sprintverseny: 1. Csor­vási Zoltán (Sz. Cukorgyár). (géléi) A szolnoki befutó dobogósai (balról): Steig, Szabó, Cubric Abádszalók ismét bizonyított Játszottak a népek a fesztiválon Vajon ki a nyakasabb kun? (Fotó: Barna) Amilyen hosszú ideig tartotta magát a kánikula az abádszalóki öbölben, olyan hirtelen vará­zsolt hűvösségével ráncokat az időjárás a népi és sportjátékok nemzetközi fesztiváljának szervezői homlokára az elmúlt hét végén. Ám az már péntek este sejthető volt, hogy nekik aggodalomra nem lesz semmi okuk, hiszen a világ minden tá­járól Szalókra érkező vendégeik bizonyították, hogy a népi ha-, gyómányok felelevenítése, egymás játékainak megisme­rése a legbiztosabb garanciája a sikernek. Vincze Ferenc polgármester megnyitója után, 20.30-kor igazi nemzetközi show kezdő­dött el a szabadtéri színpadon. 'Baszk és török folklóregyütte­sek varázslatos produkciójához ráadást adott a tiszaszentimrei citerazenekar és a mindig vas­tapsot arató tiszafüredi táncosok Ki mit tud?-döntős csapata. Szombat reggel már érezhette minden vendég, hogy a szerve­zők egyik legsikeresebb ren- ydezvényük előtt állnak (idén harmadszor rendezték meg a já­tékokat). Kanada reprezentán­sait, Franciaország öt csapatát, a baszk és török küldöttséget a hevesi mazsorettek és az Eldo­rado Holding csikósai irányítot­ták a megnyitó helyszínére. 11 órakor kezdődött a késő délutánig tartó sportünnep, melynek verseny részét Rózsa András, a köztársasági elnök személyes megbízottja és dr. Kasuba János országgyűlési képviselő megnyitója után telje­sített a nemzetközi mezőny. A franciák vertikális nyilaik­kal igyekeztek lelőni a mi má­jusfánkhoz hasonló rúd tetején pompázó virágokat, a kanada­iak - miután bevezették a ma­gyarokat a baseball rejtelmeibe, kecses ügyetlenséggel igyekez­tek meglovagolni a hordópari­pát. Amíg a baszkok a szom­szédvár tekejátékain erősítették a mediterrán barátságot, addig a törökök békatáblán ügyesked­tek. Peregtek a bemutatók. Egymás erejét tették próbára a legények a kuntolásban, a Ki a legény a gáton? versenyre már szép számú nézősereg volt kí­váncsi. A népes mezőny rönk- hajításban, cölöpverésben, bó- lyakiemelésben és homokzsák­hordásban vetekedett a legerő­sebb ember címéért. Az ötezer forinttal együtt járó büszke cí­met végül az abádszalóki Antal József nyerte el, a második Bai József jutalma 3000, a harma­dik Erős Péteré 2000 forint lett. Az ünnepélyes eredményhirde­tésen a családi verseny győzte­sei, a hevesi Vágó család Rózsa Andrástól vehette át a kupát, amit a lengőteke-, patkódobó-, asztalitányér-, hollandkorong-, flamandteke-, francianyíl-, bé­katábla- és francianyfl-pályán szerzett legtöbb pontjával ér­demelt ki. Az egyéni verseny­ben Papp Csabáné bizonyította, hogy a gyengébb nemnek sem kell az ügyességért átmenni a szomszédba. Bár nem lejtett a hazai pálya, a szalókiak nem bíztak semmit a véletlenre, mert otthon tartották a települések között meghirdetett verseny ku­páját. A Somogyból érkező iga- liak lettek itt a másodikok, míg a jászárokszállásiak bronz­éremmel utazhattak haza. Az abádszalókiak ismét bi­zonyították, hogy a tömgsport- nak, a népi sportjátékoknak he­lye van a Tisza-tó nyári prog­ramjában. Helye, mert ahogy Vincze Ferenc polgármester zárszavában fogalmazott: a sport és a játék összehozza az embereket. Ha kell, a világ minden tájáról is! Percze A vertikális íjat Attila katonái is megirigyelhették volna

Next

/
Thumbnails
Contents