Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-18 / 194. szám

1994. augusztus 18., csütörtök ICörkép----hirdetés 5 „M indenki templomának mindenki segített” „Beszámoló” a Vártemplom felújításáról Szolnoki fotós a Mafosz Szalon egyik különdíjasa Kiállították Székely Aladár Ady-fotóit Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere az augusztus 30-án tartandó közgyűlésen számol be a Vártemplom re­konstrukciójáról. Tegnap dél­előtt fölkereste a Várplébá­nián Gacsári Kiss Sándor ka­nonokot, aki ismertette a munkák eszmei, szervezési, pénzügyi és kivitelezési hátte­rét.- Ez a templom nem csak a város templomlátogató polgára­inak fontos, hanem az egész vá­ros társadalmának. Ezen a he­lyen van az élő Szolnok élő gyökere - kezdte a kanonok. - Ezeréves múltra tudunk vissza­tekinteni ezen a szolgálati he­lyen. A templom a vallási és a polgári életben egyaránt sok jó gondolatnak volt a kezdemé­nyezője, s a jóakarat erősítője. A probléma akkor kezdődött, amikor egy padlástakarítás nyomán feltárultak a statikus hibaforrások. Rögtön szakvé­leményt kértem, amelyben megállapították, hogy a közút forgalma, közelebbről és kie­melten az autóbuszmegálló rongálta meg az épületet. Évente 36 ezerszer áll meg a busz a megállóban, ami alatt csatorna is van, így áttevődött a rezonancia a templomra is. Az egyház egyáltalán nem volt egy ilyen nagy munkára felkészülve - én hét év óta egy­folytában építkezem -, így a polgármester úrhoz fordultam egy hivatalos beadvánnyal, amely azután megjelent a ka­lendáriumban és az újságokban - az Új Néplap volt az első, amely az ügy mellé állt. Mivel ez a templom műem­lék, így közvetlen főhatósága az Országos Műemlékvédelmi Hi­vatal. Ők küldtek mérnököket, akik dokumentációt készítettek az épület állapotáról. Ekkor már a gyűjtés volt hátra. Még nincs készen a temp­lom, de 5 millió 700 ezer forint­nál járunk, amit ki tudtunk fi- Lzetni. A polgármester úr maxi­málisan segített erkölcsileg is és tevékenyen is - először azzal, hogy eltétette a buszmegállót, s a templom jobb megközelítése miatt aszfaltjárdát építtetett. A tervek birtokában a kivitelezés következett, amelyben a megye segített: pályázatot hirdetett a munkák elvégzésére, melyet a kunhegyesi Barbatus Kft. nyert el. A polgármester úr segítsége mellett meg kell említeni Boros Lajosnak, a megyei közgyűlés elnökének és Petronyák László pala helyett cserép fedi a tetőt. A csatornákat is kicserélték vö­rösrézre, s újra vakolták az épü­letet. Várhegyi Attila:- Egyetlen önkormányzatnak sincs olyan jellegű kötelezettsége, hogy az egyházat valamilyen mértékben is támogassa, hiszen az állami költségvetésből az egyházak kapnak támogatást. Ugyanak­kor a Vártemplom állapota szükségessé tette, hogy valami­képviselő úrnak a nevét, akik vállalatokat kerestek meg, s kér­ték azok segítségét. A munkálatok során ki kellett cserélni a tetőzetet, amelynek csapolásai a rezgések következ­tében szétcsúsztak. Kicserélték a szarufákat, s a teljes lécezést, lyen összeggel próbáljunk segí­teni, hogy a templom méltó­képpen megmaradjon. * * * A város közösségének mun­káját szeptember 10-én 16 óra­kor áldják meg a Vártemplom­ban. Cs. Csáti Réka Új Áldás - vallási hetilap hívőknek és nem hívőknek Próbaszáma augusztus 19-20-án jelenik meg, majd októbertől rendszeresen kapható lesz az új­ságárusoknál. A keresztény vallásoknak a mai magyar társadalomnak szóló mondanivalójáról, a kereszténység és kultúránk évezredes összefonó- dottságáról szól majd olvasóinak az új keresztény hetilap, az Új Áldás. Célja, hogy felülemelkedjen a felekezeti ellen­téteken és a pártcsatározásokon. Az Axel Springer Magyarország Kft. pécsi nyomdájában készülő hetilap nem „prédikálni” akar az olvasóknak, hanem velük együtt gondol­kodni, lehetőség szerint segíteni gondjaik megol­dásában. A szerkesztők szándéka, hogy kilépve a templom és a sekrestye falai közül bemutassák hívőknek és nem hívőknek mindazt a kulturális kincset, amit a kétezer éves kereszténység fel­halmozott A Fotó augusztusi száma olyan Ady-portrét is publikál, amelyet a nagyközönség mind­eddig még nem láthatott. A bu­dapesti Petőfi Irodalmi Múze­umban a ’77-es kiállítást köve­tően most ismét bemutatják Szé­kely Aladárnak (1870-1940) azokat a portréfotóit, amelyeket Ady Endréről és a környezetében élőkről készített. Jung Zseni lágy rajzú, finom fotóiban gyönyörködhetünk négy oldalon keresztül. A képe­ket abból a kiállításból válogat­ták, amelyet a fővárosban meg­nyitott új művészeti magángalé­ria tulajdonosa, Haris Éva első rendezvényeként „A Csend” címmel mutat be. A fotóriporteri hivatás, mint mágnes a vasat, vonzza a fiatalo­kat - írja Gera Mihály a Fotó Fia­talok rovatában. Ezúttal a Bálint György Újságíró Iskola fotóri­porteri szaktanfolyamán - ahol minden évben többszörös a túlje­lentkezés - idén végzett tizenkét fiatal fotós munkáival ismerked­hetünk. A szakma felkapja, megrágja és kiköpi őket - mondja a ’90-ben Torontóból hazatelepült Pocsai Alex, mint modell­ügynökség-vezető azokról a fia­talokról, akik a reklámszakmá­ban, a „világ legnagyobb hazug­ságában” akarnak érvényesülni. A cége által júniusban rendezett szupermodell-versenyen hatszá- zan indultak. A döntőbe jutott ti­zenöt modellből tízet a Pocsai ügynökség indította, így a nyer­test, Szőke Gitta 14 éves lányt is. Különösen cseng Dulovics Egy viszonylag kevésbé ismert Ady-portré Csinszkával. Jenő (1903-72) neve a fotó­szakmában. Legalább annyira ismert a művészetével kapcsola­tos - halála után is jellemző - gáncsoskodásokról, mint új érté­keket teremtő munkásságáról. Az ellenfény bravúros használa­tával iskolát teremtett. Könyve­ket írt, ötlete alapján kezdték gyártani a Dutó lágyító előtétet. Nevét viseli a Budapesten gyár­tott Duflex fényképezőgép. Fotó- történeti csemege a róla szóló írást olvasni. Az idei XI. Mafosz Szalon 514 fotójából 125 képet fogadott el a zsűri. A Veszprémi Egyetem au­lájában látható kiállításon falra került és különdíjat kapott a szolnoki Jászkun Fotóklub fotó­sának, Csabai Istvánnak egyik képe is. S.Cs.J. C + C & DISZKONT Szolnok, Százados u. 1. Tel.: 56/342-644 Melinda hajlakk 300 ml Melinda hajlakk 200 ml Sandra hajlakk 125 ml Daniella sampon 400 ml Daniella hajhab 250 ml Aranyozott divatékszerek, fényképezőgépek, színes filmek kedvező áron! 245 Ft helyett 221 Ft 162 Ft helyett 146 Ft 134 Ft helyett 121 Ft 184 Ft helyett 166 Ft 321 Ft helyett 289 Ft OLCSÓBB! Csak 199 Ft! Pamutzoknik gyermek és felnőtt méretben 105 Ft-tól 135 Ft-ig PALMOLIVE testápolók 400 ml 286 Ft AJAX klorin lemosó 750 ml 214 Ft CLOROX hypo (2 kg) 127 Ft ütő - fagyasztó kombináció (284) fagyasztóláda 200 lit hűtőszekrény 240 lit. ** fagyasztószekrény 120 HL 33.590 Ft 29 930 Ft PLUSSSZ pezsgőtabletták 87 Ft-tól 150 Ft-ig Trident rágógumik HALLS gyógycukorkák több ízben 35 Ft 54 Ft Nyitva tartás: H - P 8 -17 óráig, Sz. 8 -13 óráig JÁSZSÁGI HIRDETŐINK FIGYELMÉBE! Az Új Néplap jászberényi hirdetésfelvételi irodája augusztus 8 - 26-ig - szabadság miatt - zárva lesz. Augusztus 23-án 8-12 óráig ügyeletet tartunk, mely idő alatt hirdetéseiket fogadjuk. A jelzett időpontokon túl az (56) 424-924-es telefonszámon is feladhatja hirdetését. Kiadóhivatal Engedményes vásár a Szolnok ABC Áruházban augusztus 18-19-én, amíg a készlet tart! Várjuk kedves vásárlóinkat! FOOD-1NVEST Kereskedelmi Rt. Szolnok A8C Áruháza Telefon: 422-704 VÁRJUK a gyermekcipő szaküzletben Szolnok, Ady E. út- Jókai út sarkán.- Minden Siesta szandált vásárló 1 pár Bellinda zoknit kap ajándékba csütörtökön és pénteken.- Megérkeztek a színes edzőcipők, valamint 23-30 és 31-41-es j méretig a félcipők. Nyitva: H-P-ig 9.00-12.00,13.00-18.00, Szó. 9.00-12.00 óráig. BÁNFA KFT. AZ ÉPÍTKEZŐK, VISZONTELADÓK SZOLGÁLATÁBAN- fenyőfűrészáru, gömbfa- hajópadló, tetőléc- különböző típusú és méretű nyílászárók- kerti WC.-faház kedvező áron! Kiszolgálás: hétfőtől - péntekig 7.00-16.00 óráig Bánhalma asztalosüzem Telefon: 59/328-173, 328-175. Várjuk vásárlóinkat Best Bútoráruházban , Szolnok, Verseghy út 16. Telefon: 56/373-266 I Kínálatunk kárpitozott bútorok: franciaágyak, heverők, fotelágyak, fotelek, puffok, asztalok, kisszekrények és sarokgarnitúrák ! Barby ágyak 8.200 Ft-tól Akciós heverők 12.800 Ft-tól Áraink az ÁFÁ-t is tartalmazzák. Anyag- és méretválaszték igény szerint. j Szállítás rövid határidővel. Viszonteladókat is kiszolgálunk. Házhoz szállítást vállalunk | i Nyitva tartás: H-P-ig 10-18-ig, Szó.: 10-14-ig. ^ Várjuk Kedves Vásárlóinkat. * f----------------------------------> Klassz nyugati kilósruhavásár Szolnokon, a Ságvári Művelődési Házban (Szapáry út 23.) augusztus 19-én, pénteken 8.00-18.00-ig. Jó minőségű áruval (550 Ft/kg áron) várjuk kedves vásárlóinkat! i -58094/1H* , IOOD-INVEST KERESKEDELMI RT. SZOLfMOk Kínálatunk: Kristálycukor 50 kg lédig 75 Ft/kg Héra főzőmargarin 500 gr 94 Ft/kg Liga margarin Sió szűrt szőlő 1/1 i Finomliszt BL-551 kg Lipton jeges tea Clorox hypo 2 kg-os Gold Sztár 1/1-es üdítő 39 Ft/kg 59 Ft 33 Ft 81 Ft 138 Ft/kg 62 Ft *58837/1H* A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSASÁG a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONTTAL együttműködve az alábbi szakképesítést nyújtó tanfolyamokra várja a jelentkezőket: KISTELJESÍTMÉNYŰ KAZÁNFŰTŐ + KAZÁNFŰTŐ Képesít: (0-2116) és (2-12 t/ó) kazánok kezelésére. A képzés helye: KUNSZENTMÁRTON. Jelentkezni augusztus 31-ig lehet. Jelentkezés feltételei: általános iskolai végzettség, betöltött 17. életév, egészségügyi alkalmasság xxxxx KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÁSRA FELKÉSZÍTŐ (német nyelvterületre) Intenzív német nyelvi képzés + alapfokú számítógépkezelői képesítés. A képzés helye: SZOLNOK. Jelentkezni augusztus 31-ig lehet. Jelentkezés feltételei: lezárt szakmai végzettség, 2 év szakmai gyakorlat, 19-35. év közötti életkor, erkölcsi bizonyítvány. xxxxx GOMBATERMESZTŐ - VÁLLALKOZÓ A képzés célja: a gombatermesztés technológiájának, gyakorlatának megismerése, vállalkozási, kereskedelmi ismeretek elsajátítása. A képzés helye: SZOLNOK. Jelentkezni szeptember 15-ig lehet. A jelentkezés feltétele: általános iskolai végzettség, betöltött 17. életév. xxxxx JELENTKEZNI LEHET A MUNKAÜGYI KÖZPONT LAKÓHELY SZERINT ILLETÉKES KIRENDELTSÉGÉN. A hirdetésben szereplő valamennyi tanfolyamra átképzési támogatás igényelhető! Bővebb információt kérhet a TIT-nél: Szolnok, Baross u. 20. Telefon: 56/375-122,377-501 Fax: 56/376-515 *58871/1H* D®» Textil­es Szőnyegház Szolnokon, az Rely C. út 23. sz. alatt (a volt Tüzép-mintabolt helyén). Üzletünk a győri GRABOPLAST gyár mintaboltja, így 2 m széles pv<-padlókat csupán gyári áron kínálunk. Nexonil 970 Ft/m-ért Terrana 16/S 1.205 Ft/m-ért Terrana 01/S 1.640 Ft/m-ért ® '' ' ~ Ajánlunk még ragasztókat, pvc-szegélyeket, lemosható asztalterítőket és tapétákat. Varrodák, szabóságok, textilt felhasználók! Áruházunkban a méterárukat mennyiségtől> függően NAGYKERESKEDELMI áron vásárolhatnak í

Next

/
Thumbnails
Contents