Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-11 / 188. szám

ÚJ BEVÁSÁRLÓ ÜZLETHÁZ SZÁSZÉKNÁL. Augusztus 12-én, vagyis hol­nap nyitja meg kapuit a legújabb „Szász” üzletház Szandaszőlosön, a Honvéd utcában. Fotó:Korányi Éva 1994. augusztus 11., csütörtök Szolnoki Extra Tűzveszély a gazosban A Pletykafaluban immár négy éve, hogy 44 telket köz­művesített az önkormányzat. Mint azt az ott lakók elmond­ták: pontosan négy éve annak is, hogy senki feléje sem néz a telkeknek, ahol immár ember­magas az elszáradt gaz. Ráadá­sul szívesen felkeresik ezt a ga­zost a cigarettázó, randalírozó fiatalok - óriási veszélynek ki­téve az ott lakókat. Elég egy el nem oltott cigarettacsikk ... Új beléptető rendszer a megyei rendőr-főkapitányságon Az ügyfelek érdeke az első A megyei rendőr-főkapitányság épületében immár három hete folynak a munkálatok, hogy a jövő héttől kezdve megújult for­mában, kulturáltan fogadhassák majd az ügyfeleket. Öhlbaum Zoltán őrnaggyal az itt kialakított, az országban egyedülálló be­léptető rendszerről beszélgettem.- Ez az egész átépítés telje­sen az ügyfelek érdekében tör­ténik, semmi öncélú dolog nincs ebben. Az már más kér­dés, hogy mivel ez az átalakítás megtörténik - a biztonságra is sokkal jobban fogunk ügyelni. Ezt az épületben dolgozók biz­tonsága érdekében, illetve az ügyfelek érdekében csináljuk. Ez az egséz terv a korszerűbb, kulturáltabb és gyorsabb ügyin­tézés miatt lett kitalálva.- Milyen változásokra szá­míthatunk, milyen újításokat „vezetnek” be?- Ez az új portál egyrészt go­lyó- és ütésálló üveggel fedett, másrészt a forgóajtó biztosítja, hogy egyszerre csak egy ember jöhessen be az épületbe. Ami­kor bejutnak, egy szállodai re­cepcióhoz hasonló építményt látnak majd gyönyörű kivitel­ben. Pszichológusok is részt vettek a kialakításában - egyébként az országban egydül itt dolgozik pszichológuscso­port -, így lett a belső tér meleg kék és zöld színű. A terveink szerint egy hölgy lesz az eliga­zító, s mellette egy objektumőr áll majd. Jelenleg két objektu­mőr lát itt el szolgálatot, mind­ketten rendőrök. A „recepciós” hölgy nyelvismerettel és számí­tógépes ismeretekkel is fog ren­delkezni. Reményeink szerint formaruhát kap majd, amin egy jól látható táblán lesz az arc­képe és a neve. Mind az eligazí- tók, mind az objektumőrök pszichológiai tréningen vettek részt, ahol elsősorban a kom­munikációval foglalkoztak.- Említette, hogy ez az új rendszer gyorsabb is lesz ...- Mondok egy példát, amivel jól „ábrázolhatom”, mit is jelent mindez. Tegyük fel, hogy va­laki bejön, és engem, vagyis Öhlbaum Zoltánt keresi. A hölgy ekkor beüti a számító­gépbe az „öhlb”-jelet - nekem elég speciális nevem van, nem igen fog a gép összekeverni senkivel -, s rögtön meg tudja mondani az érdeklődőnek, hogy bent vagyok-e az épületben, vagy sem. Ugyanis egy olyan kártyával lehet majd belépni, ami az itt dolgozó - tehát ebben az épületben - munkatársak adatait tartalmazza, vagyis bele lesz égetve az arcképe és rajta lesz az ujjlenyomata, neve, rendfokozata és beosztása is. Ezt a kártyát kell majd áthúzni egy nyíláson, amikor megérke­zünk, illetve amikor elmegyünk - ezt a számítógép pedig rög­zíti. No nem azért, hogy ellenő­rizzék a dolgozókat, hiszen az a jó, ha többet van kint az ember, mert akkor végzi igazán a mun­káját, ha területen van. Ez a rendszer arra alkalmas, hogy ha keresnek valakit, akkor nem kell telefonálni - ahol esetleg foglalt a vonal, s már tízen áll­nak sorba, hanem beütnek öt be­tűt, s meg tudják mondani, hogy ott van-e, akit keresnek.-A bejáratnál lesz-e még vál­tozás?- Igen, külön bejáraton jö­hetnek be az ügyfelek és az itt dolgozók. A munkatársak ugye a kártyával, aki pedig „idegen”, az kap egy kitűzőt „látogató” vagy „ügyfél” felirattal. A kettő közötti különbség az, hogy a lá­togató az épületben a büfétől kezdve bárhova mehet, míg az ügyfél csak az arra kijelölt helyre.- Van-e a megyében máshol is hasonló beléptető rendszer?- Olyannyira nincs, hogy az egész országban egyedülálló ez a megoldás. Az ötlet onnan jött, hogy az itt uralkodó állapotok már tarthatatlanok voltak, rend­kívül kultúrálatlan körülmé­nyek között történt a beléptetés. S ha már csinálunk valami újat, akkor olyat csináljunk, ami a jövőt vetíti elénk technikailag.- Mikor lesznek készen a munkálatokkal?- Hát, teljesen készen csak akkor, ha mindenki rendelkezik ezekkel a bizonyos kártyákkal. Ezeknek az elkészítése egyéb­ként folyamatban van, veszik rólunk az ujjlenyomatokat - természetesen ehhez mindenki­nek a beleegyezése szükséges a személyiségi jogok miatt.- S mikor lehet az új bejára­ton közlekedni?- Hétfőtől. A körülbelül há­rom hete tartó munkákra hétfőn tesszük fel a koronát. Cs. Csáti Réka (Fotó: Korényi) A fészek melege - Családportrék „Belül rendben legyen minden” Azt mondják, aki egyszer rosszul választott, másodszorra job­ban meggondolja. S ki tudja, a megfontoltságnak, a tapasztalat­nak, a nagyobb felelősségérzetnek köszönhető-e, hogy a „máso­dik” házasságok többnyire sikeresek lesznek. Persze, azt hi­szem, Bádonyiék nem ezen gondolkodnak, nem rágódnak a múlton, inkább a jövő felé néznek. A feleség, Bádonyiné Olasz Erzsébet kezd bele a beszélge­tésbe.- András és én ismerjük egymást már 26 éve, mert együtt jártunk általános isko­lába. Aztán nagyon sokáig nem találkoztunk, András Nagykő­rösre került, én Jászberénybe jártam. Csak amikor már mind a ketten elváltunk, akkor találkoz­tunk össze újra. így kezdődött. Nekem volt már két gyerekem, Andrásnak is egy. Az egész nagyon gyorsan tör­tént, és nagyon nagy szerelem lett belőle. Minden lebeszélés, féltés ellenére, a ’87. májusi ta­lálkozás után, szeptemberben már össze is házasodtunk. Egy évre rá született meg Zsófi, kö­zös gyerekünk. Amikor én el­váltam, a gyerekeim, Letti és Lacika még kicsik voltak, úgy érzem ez szerencsés is volt. Andrást tulajdonképpen úgy fo­gadták, mint apát.- Soha nem kértük tőlük, hogy hívjanak apának, ők kezd­ték egyszercsak - mondja And­rás. - Akkoriban gyakran jött hozzánk a lányom, ő persze apázott, talán ekkor ragadt rám.- Ő a tekintély a családban - folytatja a feleség. - Ő az, aki­nek egyetlen szavába kerül minden, nem úgy, mint nekem. De nagyon jó gyerekeink van­nak, megbízhatunk bennük, at­tól függetlenül, hogy sokat van­nak egyedül. Letti ötödikes, La­cika negyedikes volt a Széche­nyiben, sporttagozaton. Lacika nagyon komolyan focizik, diák­olimpiát nyertek a futballcsa­pattal. Zsófi még óvodába jár. Tizenegy évig tanítottam a Délibáb úti iskolában - meséli Erzsébet -, most főállású anya vagyok. A férjemnek is besegí­tek, mert vállalkozó, és egyedül nehéz lenne neki.- Én ’91 elejétől két és fél évig munkanélküli voltam - mondja András. - Végül is va­lahol szerencsés dolog is volt, mert pont akkor építkeztünk.- Az, hogy belekezdtünk abba az építkezésbe, az életünk egyik nagy próbálkozása volt - folytatja Erzsébet. - De próbál­koztunk mindenfélével, hogy a fizetésünket kiegészítsük. Pél­dául a nászutunk a hagyma­földre vezetett. Hagymáztunk, közben malacokat neveltünk apósomékkal közösen. Belefog­tunk a gilisztázásba is, ez úgy-ahogy bejött. Mindig volt valami fölkapott dolog, és azt csináltuk. És elkezdtünk épít­kezni, a lakást eladtuk a Szé- chenyin, albérletbe mentünk. Tudtuk, ahhoz, hogy a pénzt elő tudjuk teremteni, sok mindent vállalni kell. András anyagbe­szerző, én közös képviselő vol­tam. A társasházépítés minden nyűgét és borzalmát végigéltük.- Két év kőkeményen és in­tenzíven benne van az életem­ből - teszi hozzá András.- De a vége az lett - folytatja Erzsébet -, hogy mégsem érez­tük jól magunkat.- Mi nem panelgyerekek va­gyunk, kell egy kis zöld, ahol magunk lehetünk, ahol nyugodt szívvel leengedhetem a gyere­keket, tarthatok két kutyát, és otthon érzem magam — mondja a férj.- Úgy voltunk vele - foly­tatja Erzsébet - most még van bennünk egy kis fiatalos lendü­let. Eladtuk a lakást, újra albér­letbe jöttünk, és belekezdtünk egy családi ház építésébe. Min­denkinek külön szobája lesz, de nem lesz palotánk. Pontosan akkora kell, hogy elférjünk benne. Most ez előtt állunk. Közben a férjem már nem mun­kanélküli, hanem vállalkozó lett.- Tavaly májusban kezdtem itt a Pozsonyi úton ezt a bútor­boltot vezetni, novemberben az­tán át is vettem, és teljesen én viszem azóta — mondja a férj. — Vállalkozó lettem, de tulajdon­képpen kényszerűségből, és ne­héz dolog is, ilyen állami sza­bályzók mellett. De inkább ezt csinálom, mert itt én irányítom az életemet. Igaz, egyszer hopp, másszor kopp. Aki irigyli, an­nak azt mondom, próbálja meg. Dolgozni pedig muszáj. Ne­künk még mindenért meg kel­lett küzdenünk.- Nem kaptunk ingyen soha semmit - mondja Erzsébet. A szüléink erkölcsileg támogat­nak, és bármilyen problémával fordulhatunk hozzájuk. Viszont arra neveltek bennünket, hogy mindent magunknak teremt­sünk meg. Mi is erre próbáljuk nevelni a gyerekeinket. Min­dent megadunk nekik, de nem pazarlóan. Nekünk soha nem az volt fontos, hogy kifelé mutas­sunk. Hanem az, hogy belül rendben legyen minden. Azt hiszem, ezt úgy érjük el, hogy kompromisszumokat kö­tünk. Nagyon fontos, hogy ab­ban a pillanatban megbeszélünk minden problémát. És szintén fontos, hogy célokat tűzünk ki magunk elé. Ezeket véghez- visszük és kitartunk mellettük.- Itt kell élni a földön, nem álomvilágban - mondja András. - A céljainkat úgy választjuk meg, hogy meg is tudjuk valósí­tani. Nem is alhatnék nyugod­tan, ha nem fejeztem volna be, ha félbehagytam volna valamit. A feleségem is elvált, én is. Nagyon sok ember a válás után lezuhan a padlóra. Főleg a fér­fiak. De el kell kezdeni újból felépíteni valamit. Ez őrült ne­héz, de megoldható! Voltunk mi is kátyúban, ne­héz időszakok is voltak - anya­gilag, nem érzelmileg. Nem tu­dom aláírni, ha valaki elhagyja magát. Mi optimisták vagyunk. Hi­szen nekünk van három gyere­künk.-em­(Fotó: Bíró Tibor) Mackós dolgok - egykor és most A minap kibontottam a nevemre érkező levelet - egy csomagküldő szolgálat ajánlatát — amely egyébként bontatlanul a kukában landol. Ha már vagy ötvenszer én nyertem meg a milliós autót, lakást, lássuk, most mivel próbálnak meghódítani. Annak rendje s módja szerint átlapozom a kínálatot. Valami furcsa . . . Még'egyszer átlapozom. Pille cipő, „aranyos" teáskészlet, kis kés, nagy kés . .. Meg van! A csupa praktikus dolgok mellett ott vannak a macik. Olvasom: „jóéjszakát” mackók (ezek ikrek és a sötétben világítanak), alvó mackók (zenélő változatban is kapható, de akkor hogyan alszanak?), és állapotos panda, aminek annyi pandamacija lesz, amennyit elbír a pénztárcám. Kíváncsian elolvasom a macik ajánlatát a kép hátulján. Idézek egy mondatot: „Egyszerűen ellenállhatatlanok s gyermeke ölelő karjaira és barátságára várnak”. Visszafordítom a lapot, s a képeket nézegetem. Eszembe jut, hogy amikor kicsi voltam, volt egy macim. Csúnya, nagy maci volt - akkora, mint én és hiányzott az egyik füle (nyilván mindig azt megra­gadva vonszoltam mindenhova). Tényleg a barátom volt. Éjszaka, ha féltem, elsutyorogtam neki félelmeimet. Dédelgettem, megszidtam, pátyolgattam. Nagyobb lettem és a maci a húgomhoz került, az ő meghitt barátja lett. És itt vannak ezek a macik a csomagküldő szolgálattól. Csicsásán, világítóan, zenélőn, álmosan és terhesen. Ezek már nem is macik, csak árucikkek egy csomagküldő szolgálat kínálatában. Cs. A. A telefon esete a törplefonnal A történet hosszú évekre nyú­lik vissza, talán 20 évre, mert ismerősömnek közel ennyi ideig volt beadva telefonigény­lése. Annak rendje és módja szerint megvásárolta a 25 ezer forintos kötvényt, így más dolga nem volt, csak várni, várni, várni... Láss csodát, a Posta megkegyelmezett és a te­lefon is beköttetett. Ismerősöm, bár a vonalat és a telefont is megfizette, tudomásul vette: to­vábbra is a Posta, vagyis a Ma­táv tulajdonában maradnak. A bosszúság az új lakásba költözéssel kezdődött. Telefon ott is volt, működött is hibátla­nul, egészen addig a napig, amíg legafont (ezzel a szerkeny- tyűvel egy vonalon két készülék működhet) nem kötöttek rá. Et­től kezdve szinte kéthetenként lett „süket" a telefonja. Mit tesz ilyenkor az ember, bejelenti a hibát, másnapra várja a szerelő­ket, ám csodák csodája mire ha­zaér, ismét üzemképes a távbe­szélője. Az se baj, ha a fővonal számán, ami majdnem az övé, a legafon tulajdonosa van beje­lentve. A dolog itt be is feje­ződhetne, ha nem vált volna rendszeressé ez a "hol jó va­gyok, hol nem"- féle játék. Ettől kezdve jönnek a kérdé­sek: vajon milyen úton-módon kaphat valaki efféle telefonri­asztó szerkentyűt és hogyan kapcsolhatják a vonalára meg­kérdezése, tudta és - gondoltam - beleegyezése nélkül. De utánajárva a dolognak ki­derült, rosszul gondoltam. Én, mint mezítlábas honpolgár nem igényelhetek legafont, legfel­jebb, ha telefonigénylésem van, a Matávnak meg egy szabad le- gafonja. Ez így nem kerül többe, mint egy normál telefon­bekötés. Ám ha luxusigényeim kielégítéseképpen megvásáro­lom, az már 50 ezer forintra rúg. Mindenesetre a telefonos szak­ember szavaiból nyilvánvalóvá vált, ismerőseim továbbra sem tehetnek semmit, vétójoguk nem lévén, legfeljebb a mérget nyelhetik szaporán, ugyanis, bármennyire is furcsa a Matáv szabadon rendelkezhet a telefo­nokkal és a vonalakkal egy­aránt. Ugyanakkor „megnyug­tattak": a legafon felszerelése semmiképp sem érintheti hátrá­nyosan a fővonallal rendelke­zőket, kiváltképp a vonalat nem. Lehet hogy ez valóban így van, és az iménti csupán kivéte­les eset, nem tudom, de a törté­net igaz. Befejezésképp talán egy jó tanács minden telefontulajdo­nosnak, ha tehetik foggal-kö­römmel tiltakozzanak, nehogy bárki, bármit rákössön a vona­lukra, mert igaz a régi mondás: közös lónak túrós a háta. -bg-

Next

/
Thumbnails
Contents