Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-02 / 180. szám
2 1994. augusztus 2., kedd Körkép Sajtótájékoztató az Európa Házban A Diákszigeten mindenki ott lehet A nagyvilágban történt 50 éve tört ki a varsói felkelés Megemlékezések Lengyelországban Gyilkosság Belfast. Az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) emberei két protestáns lelkészt gyilkoltak meg vasárnap délután Belfastban. A két áldozat a város egyik utcáján sétált, amikor egy gépkocsi hajtott melléjük, és a járműből rájuk lőttek. Mindketten a helyszínen meghaltak. Az autót később megtalálták, a tettesek azonban nem kerültek a rendőrség kezére. Az AFP jelentése szerint a két lelkész közismerten elkötelezett híve volt annak, hogy Észak-írország maradjon Nagy-Britannia része. Csecsenföld nem tárgyal Groznij. A csecsen vezetés nem hajlandó tárgyalni Csecsenföld státuszáról a jelenlegi orosz kormánnyal - jelentette ki az AFP-nek Dzsohar Dudajev, az Oroszország területén lévő, muzulmán vallású köztársaság elnöke. Az interjúban Dudajev azzal vádolta meg Moszkvát, hogy csak az erőszak és a zsarolás nyelvén ért. Visszautasította viszont azt a moszkvai állítást, hogy Csecsenföldön üldözik a helybéli oroszokat. Felszámolt raktárak Moszkva. Oroszország Csendes-óceáni Flottája megkezdte a tengermelléki városok és települések közelében található fegyverraktárak felszámolását. A flotta vezetése 15 raktár kiürítését tervezi, amelyek bizonyos mértékben veszélyt jelentenek a környéken élő polgári lakosság biztonságára nézve. A legutolsó baleset az orosz Tengermelléken május 14-én következett be: No- vonyezsinszk település közelében á levegőbe repült egy lőszerraktár. Elrabolt kéksisakosok Nairobi. Az ENSZ küldöttséget menesztett a Szomália középső részén fekvő Beled Weyne városába, ahol szombaton Mohamed Farah Aidid Szomáliái hadúr harcosai megtámadtak és lefegyvereztek a békefenntartó erők kötelékébe tartozó zimbabwei katonákat. A delegációt, amely az incidens körülményeit igyekszik felderíteni, a kéksisakosok egyik egysége kíséri - jelentette az ITAR-TASZSZ. A Szomáliában szolgálatot teljesítő ENSZ-kontingens szóvivőjének közlése szerint a városban „meglehetősen zavaros” a helyzet. Ostromállapot Haitin Port-au-Prince. Ostromállapotot vezetett be hétfőn Haitin a szigetország ideiglenes államfője, Emile Jonassaint. A lépés válasz az ENSZ Biztonsági Tanácsának vasárnapi határozatára, amely felhatalmazást adott a nemzetközi beavatkozásra a haiti katonai rendszer ellen. Jonais- sant elnök - akinek rendszerét a nemzetközi közösség nem ismert el - üzenetében hangoztatta, hogy „a haiti csata készülőben van”. Az ország minden erejét felsorakoztatja, mert kemény harc lesz. Kolerajárvány Moszkva. Kolerajárvány tört ki Dagesztánban. Az Észak-Kaukázusban elterülő oroszországi köztársaságban már 175 beteget és 83 bacilusgazdát ápolnak. A rendkívüli helyzetekkel foglalkozó orosz minisztérium hétfői közleménye szerint az elmúlt hét végén kétszeresre növekedett a .betegek száma. A köztársaságban egészségügyi és járványellenes intézkedések sorát vezették be. Eurowoodstock címmel rendezik meg idén az óbudai szigeten azt a fesztivált, amely őrzi az eddigi diákszigeti hagyományokat, és nem felejti a huszonöt évvel ezelőtti, amerikai Woodstock-fesztivált. A szervezők, Müller Péter Sziámi, Gerendái Károly és Szekfű Balázs, mint tegnap délelőtt, a margitszigeti Európa Házban megtartott angol és magyar nyelvű nemzetközi sajtótájékoztatón hangsúlyozták, megkülönböztetett figyelmet fordítottak arra, hogy a különböző országok, a hazánkban élő kisebbségek és nemzetiségek kultúrájának, művészetének képviselői jelen legyenek augusztus Az APEH által tavaly és idén ellenőrzött 1374 olajtermék-importőr, -forgalmazó és -felhasználó vállalkozás közül nyolcszáznál állapítottak meg jelentős összegű eltitkolt adót. A vizsgált vállalkozások jogszabályellenes tevékenységükkel 12,4 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal illetékese az MTI-vel. A legnagyobb 6,45 milliárd forintos bevételkiesést a fogyasztási adó befizetésének elmulasztásával okozták a vállalkozások. Emellett nem fizettek be 2,96 milliárd forint értékű általános forgalmi adót és 1,81 milliárd forintnyi útalap-hozzájárulást. A büntetőeljárás alá vont vállalkozások nem egy esetben Újabb volt szovjet laktanya talált gazdára Székesfehérvárott. A város önkormányzata a Kincstári Vagyonkezelő Szervezettől megvette az egykori, úgynevezett lovassági laktanyát. Sztanekné Apai Gabriella városi főépítész az MTI érdeklődésére elmondta, a 11,3 hektáros területen fekvő, különböző nagyságú és rendeltetésű épületekből álló objektum hasznosítására tervet dolgoztak ki. A nagyobbrészt a század elején emelt épü(Foly tatás az 1. oldalról) Most nincs különösebb probléma a tiszai vízkivétellel, ha pedig tovább apad a folyó, akkor a régi - felújított - vízkivételi művet helyezik üzembe a VCSM-nél. Ez a sodorvonalon, a fenékről emeli ki a szükséges mennyiséget. Kaposvári Káz- mér mindehhez hozzátette: a vízmennyiség csökkenése a tisztítást nehezíti, ugyanis a szennyező anyagok mennyisége megnövekszik. A részvénytársaság által üzemeltetett strandok vizét az előírtnál sűrűbben cserélik, ami éjszakánként 2-3 ezer köbméter vizet jelent - tudtuk meg az igazgatótól. A víz minősége kedvezőtlen, különösen Szolnok alatt - erősítette meg az előbbiekben elmondottakat Kovács Gyuláné dr., a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatónője. „Mivel Szolnok szennyvize még mechanikai tisztításon sem esik át”, ezért a megyeszékhely alatti Tisza- szakasz vízminősége már fürdőzésre nem alkalmas. Kérik a lakosságot, hogy ezt figyelembe véve válasszák ki a strandolás helyszínét. Mint a Kötivizigtől megtudtuk, még nincs fürdési tilalom, de ha a vízhozam nem nő várható a bevezetése. 18-tól 25-ig a vendégek között. Ugyanakkor azt is fontosnak tartották, hogy a műfajok egyszerre, egymás fölé- vagy alárendeltsége nélkül, egymás iránti toleranciát tanulva mutatkozzanak meg. Göncz Árpád, a rendezvény résztvevőinek szóló, immár szórólapokon publikált levelében elmondta, hogy nagyszerű ötletnek tartja a Eurowoodstock megrendezését, mert a huszonöt évvel ezelőtti sem szólt egyébről, vagy inkább nem szólt kevesebbről, mint a szeretetről, az erőszakmentességről és a szabadságról. A szervezők eredetileg hét külföldi zenekart hívtak meg, köztük van a Jethro Tull, a Jefferson Starship és sorolhattíz-, sőt százmillió forintos értékben követtek el adócsalást, okirat-hamisítást, sértették meg a számviteli rendet. A fogyasztási adót be nem fizetők többsége háztartási tüzelőolajat - amely után ezt az adófajtát nem kell megfizetni - gázolajként értékesített. A hto-t gyakran savazással átalakították - többnyire rossz minőségű - gázolajjá. Előfordult, hogy a hto-t papíron tovább értékesítették, majd a vevőtől -- amelyről utólag kiderült, hogy nem is létezik - ugyanilyen mennyiségű gázolajat vásároltak. Áfa-csalást jellemzően úgy követtek el, hogy fiktív számlákkal visszaigényelték az áfát, vagy nem számláztak olajtermékeket, és így nem is fizették be az adót. Gyakran a társasági adó és a személyi jövedelemadó befizeletekben kulturális, szolgáltató-, kereskedelmi és vendéglátó-létesítmények kapnának helyet, az üres területen pedig kereskedelmi központot, vagy telepszerű lakásokat építenek. Áz egykori laktanya hasznosítási pályázatának kidolgozásával és kiírásával az önkormányzat a székesfehérvári Széphő Rt.-t bízta meg. A pályázatra olyan vállalkozók jelentkezését várják, akik készek a laktanyaszabványoktól eltérő, illetve hiA Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatónője arról is beszámolt, hogy tömeges kagylópusztulás tapasztalható a Tiszán. Véleményük szerint ez még csak a vízszint csökkenésének tudható be, azonban ettől függetlenül vizsgálatot kértek az ügyben. Ettől bebizonyosodhat, hogy nem parazita megjelenése az oka a kagylópusztulásnak. A Tisza mellékfolyóinak vízminősége is igen kedvezőtlen, a Zagyvának már szinte nincs is természetes vízhozama. A vizek minőségromlása nem csak a folyókon, hanem a holtágakon is jelentős mértékű. Az alcsi Holt-Tisza vízszintje az ökológiai határérték alá csökkent 30 centiméterrel, ami elindította a kékalgák elszaporodását. Ez azért is gond, mert a kékalgák emberre is veszélyes toxint termelnek. A felügyelőség többször kérte, hogy az alcsi holtág vízkivételezését tiltsák meg. A Kötivizig július 22-étől rendelt el vízkorlátozást, ez azonban csak a vízjogi engedéllyel rendelkezőkre kötelező. A lakosságra, illetve a kistermelőkre szankcióval kötelezővé nem lehet tenni, ehhez ön- kormányzati rendelet szükséges, melynek meghozatalára indítványt terjesztett be Kovács Gyuláné dr. E. Z. nánk. A The Byrds pusztán a költségek térítése ellenében, nyolcadikként jelentkezve kért fellépést. A rendezvény gerincét nyilván a zene adja, de lesz filmvetítés, a családok számára gyermekmegőrzés szakképzett óvónők segíségével, de lesz drogambulancia is. A szervezőknek nem állt szándékában a diákok pénztárcájának teherbíró képességéhez képest emelni az árakon, így 59 forint lesz egy korsó sör, 80-90 forint egy tál meleg étel. A részletes programot csak az utolsó oldalon, naponta áll módunkban közölni, mert olyan elképesztően gazdag. Akik a megyénkbeliekre kíváncsiak, megnézhetik a törökszentmiklósi HÁZ programjait is. tése is elmaradt, jövedelmeket titkoltak el. A nyolcszáz vállalkozás közül - melyeknél adómulasztást tapasztaltak - 261 esetében az adóhatóság már jogerős döntést hozott, összesen 2,8 milliárd forint adóeltitkolás ügyében. Szankcióként eddig 5,7 milliárd forint értékű bírságot szabtak ki: ebből 3,35 milliárd forint az adóbírság és 2,34 milliárd a késedelmi pótlék. Az ÁPEH-vizsgálatok tovább folynak, sőt a továbbiakban kiterjednek többek közt a kerozin-, a petróleum- és az or- sóolaj-beszerzők, -értékesítők és -felhasználók körére is. E termékekkel hígítva a gázolajat, sokan kikerülték a fogyasztási adó, az útalap- és a környezetvédelmi termékdíj befizetését. (MTI) ányzó, közműveinek közös felújítására, kiépítésére, valamint azok közös üzemeltetésére. A laktanya megvásárlásával egyébként a sóstói szabadidő- központ területének kivételével már valamennyi egykori szovjet katonai objektum gazdára talált Székesfehérvárott. Értékesítették a városban állomásozó hivatásos katonák lakásait, hasznosították a Seregélyesi úti laktanyákat, valamint a hajdani helikopterbázist. (MTI) A beszélt nyelvek szempontjából nincs egyenlőség az Európai Unióban: a legtöbben angolul, illetve angolul is tudnak, a második legbeszéltebb nyelv a német, a harmadik pedig a francia. Az Európai Unió legfrissebb felmérése alapján a közösség 12 tagállamában a 340 millió fős összlakossság 42 százaléka tud angolul. Németül 31, franciául 29 Több mint tizennégyezer tűzoltó és ezer tengerészgyalogos próbálja megakadályozni a több mint száz erdőtűz tovaterjedését az Egyesült Államok nyolc északnyugati, nyugati államában. A tíz nappal ezelőtt fellobbant tüzek eddig mintegy százötvenezer hektárnyi erdőt pusztítottak el, s a térségben feltámadt - egyes helyeken óránkénti 90 kilométeres sebességet is elérő - szél egyre 1944. augusztus elsején tört ki Varsóban a második világháború legdrámaibb felkelése. A hatvanhárom napig tartó véres küzdelemben kétszázezer ember lelte halálát. A hosszú ideig agyonhallgatott s ellentmondásosan megítélt történelmi eseményt a varsói vezetés most a legkiemelkedőbb dátumként, a lengyel nép hősies helytállásának példájaként kezeli. Az évfordulós megemlékezésre Lech Walesa államfő most elsőízben nemcsak az egykori Hitler-ellenes koalíció országainak képviselőit hívta meg, hanem a megbékélés jegyében Roman Herzog német államfőt is. A többnapos eseménysorozat csúcspontjára tegnap délután került sor, amikor is az egykori felkelőknek állított varsói emlékműnél a lengyel politikai és egyházi élet vezetői, a harcok túlélői, valamint a külföldi vendégek katonai tiszteletadás keretében rótták le keA boszniai szerbek tegnap nyilatkozatban közölték, hogy azonnal folytatni akarják a béketárgyalásokat a nagyhatalmakkal -jelentette a Reuter. A nyilatkozat szerint tárgyalni akarnak Bosznia területének az összekötő csoport béketervében meghatározott felosztásáról, amely a terv központi kérdését alkotja. A Boszniai Szerb Köztársaság azonnal tárgyalásokat szándékozik kezdeni az összekötő cso(Foly tatás az 1. oldalról) nő családjával korábban ott élt azon a birtokon, amelyet nem sokkal ezelőtt ismét sikerült visszakapniuk. Férjével azt tervezték, gazdálkodni fognak a tízholdnyi földterületen. Leginkább az asszony vállalta magára az ezzel járó munkát. Kora reggel biciklizett át Jánoshidáról. Összeszedte, majd - a már hetekkel ezelőtt elrendelt tűzgyújtási tilalom ellenére - meggyújtotta a gazt. Az előzetes orvosi vélemény szerint az idős asszony halálát százalék beszél. A német aránya Ausztria csatlakozásával természetesen tovább erősödik majd, s a 7 milliós gyarapodással 33 százalékra módosul a mostani 31 százalékos mutató. Jelenleg az EU lakosságának 24 százaléka anyanyelvi szinten tud németül. Ami a többi nyelv arányát illeti: az olasz 18, a spanyol 14, a holland 7, a portugál 3, a nagyobb területekre sodorja tovább a lángokat. A Chelan-tó üdülőkörzetének lakói után vasárnap a Seattle közeli Leavenworth lakosságát is ki kellett telepíteni, mert a Cascade hegységben szombaton fellobbant tűz - amely egy nap alatt hatezer hektárnyi erdőt perzselt fel - már elérte a kisváros külterületeit, porig égetve tizennégy lakóépületet. Az idei erdőtüzek évtizedek gyeletüket az elesettek előtt. A városban 17 órakor megszólaltak a szirénák, és néhány percre leállt a közlekedés is. Szergej Filatov, az orosz elnöki hivatal vezetője, Borisz Jelcin személyes képviselője már vasárnap megérkezett a lengyel fővárosba. Hétfő reggel óta Varsó vendége Albert Gore, az Amerikai Egyesült Államok alel- nöke és Roman Herzog német államfő is. Kora délután a Varsó repülőtéren leszállt John Major, brit miniszterelnöknek és René Monorynak, a francia szenátus elnökének gépe is. A magas rangú vendégeket a nap folyamán fogadta Lech Walesa államfő és Waldemar Pawlak miniszterelnök is. A hivatalos állami ünnepségek mellett több politikai szervezet független megemlékezéseket is tartott. Ezek némelyikén az egykori felkelők - és szélsőségesek - kisebb csoportjai tiltakozásukat fejezték ki a német, illetve az orosz vendégek jelenléte miatt. porttal a javasolt terv bizonyos vonatkozásairól, annak érdekében, hogy Bosznia területének felosztása teljesen megfeleljen a szerb félnek - olvasható a nyilatkozatban. Ha sikerül megállapodni a terven végzendő változtatásokban és az alkotmányos berendezkedésben - amely biztosítaná a Boszniai Szerb Köztársaság önrendelkezését - akkor a szer- bek készek elfogadni a tervet. füstmérgezés és égés okozta. A helybéliek tudomása szerint a helyszíni szemlét végző nyomozók megtalálták a halott nő kerékpárját. A járműre akasztott szatyorban pedig nyolcvanezer forintra leltek. Vajon miért vitt ki magával ennyi pénzt a pusztába az asszony? Azoknak, akik ismerték őt, és főleg a férjét, van elképzelésük erről is. Áz embert „iszákosnak” tartják, feltételezik, hogy felesége ezért nem merte otthon hagyni a nehezen összekuporga- tott pénzt. H. Gy. dán 2 százalékos részesedést mondhat magának a nyelvi palettán. Az angol túlsúlyát természetesen annak köszönheti, hogy két ország kivételével az összes EU-tagállamban az angolt oktatják második nyelvként az iskolákban. A két kivétel: Portugália — ahol a francia a második nyelv - és persze Nagy-Britannia, ahol a legelső. óta a legnagyobb pusztítást végezték szerte az Egyesült Államokban, augusztus első napjáig majd egy millió hektárnyi erdő és növényzet égett ki, ez tízszerese az előző évek pusztításainak. A mostani tűzoltás is követelt áldozatot a tűzoltók köréből: pénteken ketten meghaltak, amikor tűzoltó-helikopterük a hatalmas füstben eltévesztette az irányt, s a földhöz csapódott. A kár 12,4 milliárd forint APEH-ellenőrzések az olajforgalmazóknál és -felhasználóknál Megvette a székesfehérvári önkormányzat Lovassági laktanyában kulturális és kereskedelmi központ Ivóvízből lesz elég, a fürdést nem ajánlják PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA Nyelvek az Európai Unióban Angol, német, francia a sorrend Erdőtüzek az USA-ban Tíz nap alatt százötvenezer hektár pusztult el Feltételes „igen” a felosztásra A boszniai szerbek tárgyalni akarnak Halott asszony a leégett mezőn