Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-10 / 187. szám
1994. augusztus 10., szerda Kunsági Extra----Kunhegyes 7 S zent István napi rendezvények Mint korábban, ebben az évben is jónéhány érdekes esemény színhelye lesz augusztus 20-án a nagykun város, vagy a környéke. A rendezvények délelőtt tíz órakor kezdődnek: a szentmise színhelye a katolikus templom. Fél tizenkettőkor az ismerősöket, érdeklődőket, a SUZUKI barátokat kenyér- és csárdaszentelésre, piknikre várja Mester János az abádszalóki út melletti Mester csárdába. Délután öt órakor nyílik meg Párdi Mihály magángyűjteményéből az a kiállítás, amely szeptember 30-ig tekinthető meg a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtárban. A tárlaton sokszáz csiga, kagyló, értékes ásványok, ősmaradványok várják a látogatókat. Este hét órakor egy másik tárlat fogadja a kíváncsiskodókat. A címe: A közművelődés harminc éve Kunhegyesen és a városi művelődési központban lévő kiállítást dr. Horváth Attila, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat igazgatója nyitja meg. Ez is szeptember 30-ig kereshető fel. Este nyolc órakor a nemzetközi folklór fesztivál résztvevőinek Szelekovszky István mond polgármesteri köszöntőt. A kultúrházban tartott műsorban görög, török, olasz, kárpátaljai magyar csoportok, együttesek szórakoztatják a nagyérdeműt. Este tizenegykor pedig nemzetközi bál kezdődik, amelyik hajnali kettőig tart a városi művelődési központban. Egyéb, érdekes programok is színesítik ezt a jeles ünnepet, így augusztus 19-én este kilenctől medencebál várja a strandon a mozogni vágyókat. Itt a zenét az Androméda Old Boys szolgáltatja és, hogy a táncot meddig lehet ropni? A meghívó szerint: kifulladásig. Augusztus 20-21-én délelőtt kilenctől este hatig a strandfürdőben meghívásos strandröplabda-torna indul vegyes csapatokkal. A helyi együtteseken kívül lesznek résztvevők Debrecenből, Jászberényből, Budapestről és Szolnokról is. Végül, de nem utolsósorban augusztus 21-én, vasárnap délelőtt 9-kor a református nagytemplomban új kenyéri hálaadó istentisztelet kezdődik, amelyet úrvacsorával kötnek össze. A rendezvényekre, eseményekre tisztelettel, szeretettel várják a híveket, és minden érdeklődőt. Huszonötéves az Androméda Van-e aki nem ismeri Kun- hegyes-szerte ezt a nevet, hogy Androméda? A zenekar 1968. június 25-én alakult Parázsó trió néven. A gitáros Parázsó Imre, a szaxofonos Mándoki László, a dobos Nagy János lett. Még abban az évben csatlakozott hozzájuk Sós Károly orgonista, és felvették az Androméda nevet. 1970-ben a Kunsági Seregszemlén első lett a zenekar, majd rá egy év múlva az V. Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztiválon arany diplomás. 1971-ben rádiófelvétel készült róluk. Többször átalakult, változott az együttes: a régiek elmentek, helyettük újak jöttek, rövid ideig a tiszafüredi FŐNIX-szel is egyesületek. 1975-ben a Bergendi együttes előzenekaraként, országos túrán vettek részt, majd ugyanebben az esztendőben közös műsorban szerepeltek a Skorpió együttessel. Miért, miért nem, de 1977. augusztus 6-án, a sikerei csúcsán feloszlott az Androméda: többen befejezték a zenélést, mások egyéb szakmákban próbálkoztak. Kimondva, kimondatlanul azért nagyon sok embernek hiányoztak. Meg nekik, egykori zenészeknek is hiányozhatott a világot jelentő pódium, hiszen 1986-ban afféle nosztalgiából megalakult az Androméda Old Boys. Ők azok a régiek, akikért ma is fütyülnek, ovációznak. Talán csak a hajuk lett kevesebb és a meglévő szálakat festették ezüstösre az elsuhanó telek, őszök. De a szívük, a lelkesedésük a régi, és hívják is őket a fél megyébe. Jelenleg a régiek, az alapítók közül Janika, azaz Nagy János a dobos maradt meg. Mellete Hajdú Ferenc gitározik, énekel, Pólyák Csaba szaxofonon, basszusgitáron játszik, Kiss András orgonái, a prímás pedig Illés Lajos. Kérem, aki látni, hallani akarja őket, teheti. A zenekar a régi tagjaival augusztus 19-én a strandon, a medencebálon szolgáltatja a zenét. Előttük az utódzenekaruk, a Kirakat részvénytársaság szerepel. Nem tudok mást ajánlani: tessék eljönni, megnézni, meghallgatni őket. Sőt, ha nem sajog a derék, csak kicsit fáj a láb: talán még táncra is lehet perdülni. Úgy mint a régi, szép időkben, húsz, huszonkét éve tették.. . JÓZSI BÁ’A DINNYÉS. Valahol Garahalom környékén, az irdatlan határban találkoztunk egy emberrel. Úgy hívják, hogy Bene József és a 74. esztendejét tapossa. Messzeföldön híres dinnyés, és jelenleg is jónéhány kunhegyesi ó't bízta meg a termeléssel. Szerinte nem titok: a bicska nyelével meg kell ütögetni a görögdinnyét. Ha úgy kong, akár a csizmaszár, szedhető, vihető. Egyébként a színe is elárulja, az érett dinnye külső erezése, héja söté- tebb az érésben lévőnél. Próbálgattam a nagy táblákon en is, de egyik sem kongott úgy, mint a csizmaszár. Ugyanis világéletemben félcipőt, bakancsot hordtam, így fogalmam sincs miféle hangot ad az efféle lábbeli, ha az ember megpaskolja. TEJ BOLTBAN A SZALON. Helyesebben fogalmazva a város széléről a központba, az egykori tejbolt helyére költözött a SUZUKI szalon és itt fogadják az érdeklődőket reggel kilenctől este ötig. Jelenleg a kis hazánkban gyártott kocsi bármelyik változata megrendelhető itt: 905 ezertől kezdve a két és félmilliósig. Ha esetleg a kirakatban, akarom mondani a bemutatóteremben nem lenne, a vásárló reggel megrendeli, estére viheti is haza a kívánt típust és színt. Az ügyintézés mindenre kiterjedő, nem tudok hát mást mondani: tessék kipróbálni. Már akinek adódik ennyi forintja .. . A legszebb focista(lány) A képen látható ifjú szőke hölgy boldogan fogadja a gratulációkat, ami nem véletlen, hiszen a focitoma legszebb, leg- csinosabb résztvevőjének választották. 1977vjúlius 7-én született, és az USÁ-ban, Chicagóban él. Negyedikes középiskolás és van egy 19 esztendős bátyja is. A lány neve Nicole Forradó, ami nem kimondottan amerikai eredetű. Ez nem véletlen, hiszen ügyvéd édesapja kubai, az anyukája pedig skandináv. Úgy tűnik egyszem lányuk inkább a mamára ütött. Mellesleg tanárnőnek készül: hobbija a sport, a foci, a röplabda: szóval a testnevelés. Kisportolt alakú, és meglévő 172 centiéjéhez 60 kiló társul. Mellesleg életében másodszor járt Európában és korábban már volt Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Dániában és Németországban is. Tetszik neki ez a kis ország, meg a barátságos népe is, és ha lehet, jövőre ismét szívesen eljönne a következő tornára is. Mellesleg Nicole a csapatban csatárt játszik, és akik látták, elmondták róla: nagyon gyors. Ez kiderült az interjúból is, mert sietnie kellett átvenni egy csodaszép kerámiát. Amelyet legszebb focistalányként kapott a fiúk szavazatainak összeszám- lálása alapján. A volt munkásőr bázis ma szabadidő központ. Még pontosabban: B kategóriás turistaszálló és ebből kifolyólag a százhúsz személyes létesítmény jószerével egész nyáron foglalt. Hogy kik jönnek ide néhány napra lakni? A teljesség igénye nélkül az idei lista: otthont kapott itt az alkotótábor, azután Dorogról, Esztergomból, Dunántúlról rengetegen érkeznek egy-másfél hétre. Elsősorban azért, mert közel van Abádszalók, a tó, és az itteni szálláshelyek árai nem csillagászatiak. A gyerekeknek napi 200 forint, a felnőtteknek 250. De itt volt a felkészítő tábor a játékvezetőknek is, és ottjártunkkor pedig a Kun Kupa focistái népesítették be a helyiségeket. Augusztus hátralévő napjaiban sem lesz uborkaszezon, hiszen az abádszalóki népi játékok idejére állítólag már száz helyet kértek, kérnek a szervezők. A szőke, 17 éves Nicole Torradó boldogan fogadja csapattársa gratulációját, amelyet azért kapott, mert ő lett a torna legszebb lány focistája Kapósak a kerók A városházán hallottuk, hogy a településen változatlanul sokan nézik trombitának más kétkerekű drótszamarát, és nemes egyszerűséggel megfújják. Olykor a kocsmák, boltok elől, de bizony már arra is akadt példa, hogy a folyosóról tolták ki a kiskapun. Éppen ezért határozott úgy a rendőrség, hogy mindenképpen megnehezítik ami a tied az enyém is típusú elkötők munkáját. Ezért bizonyos, különböző számokat ütnek, gravíroznak a kerékpárba. Egyszer már volt ilyen, és tegnap megint el lehetett vinni a tu- lajdnosoknak féltett kétkerekűiket. A gravírozás egyébként ingyenes, és igény szerint, esetleg még lesz egy nap, amikor ismét fogadják számbeütésre a bicigliket. írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János és Imre Lajos I “'»’»míVii T Akad Hegyesen egy kocsma, kinn a város szélén, amelyik a hangzatos Cserepes nevet viseli. Ezt a helyet az önkormányzat a sportkörnek adta, így a haszon is az ebbéli ténykedést segíti elő. Ottjártunkkor éppen a nagybányai illetőségű 26 éves kapus, Gál Zoltán állt a pult mögött és szolgálta ki az aszályos torkú betérőket. Érdekességek a kupáról Immáron negyedik alkalommal adott otthont a város a Hungary Kun Kupának. Erre az augusztus eleji nagy seregszemlére, megmérettetésre nyolc ország száznegyvennégy csapata nevezett. A legfiatalabb résztvevő tízéves múlt, a legidősebb pedig tizennyolcon felüli. Tulajdonképpen az egész torna Szabó András direktor úr vállalkozásában szerveződött, bonyolódott. Hogy ebben a nagy-nagy munkában kik segítettek neki az átlagosnál is többet? így az AGK Kft. Kunhegyesről, azután a Középti- szavidéki Áfész, a Hydrogép Kft. Kunhegyesről, a Megyei Labdarúgó Szövetség, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Önkormányzat, a Kunhegyes város Polgármesteri Hivatala, valamint a helyi intézmények. Érdekességek, sajátos megfigyelések a tornáról. Az egyik az, hogy tengerentúlról, az Amerikai Egyesült Államokból hét csapat is érkezett. Volt közöttük fehér, fekete, mulatt, szóval képviseltette magát az összes bőrszín. Az amik kitűntek szervezettségükkel, azzal, hogy végtelenül sportszerűek voltak és komolyan vették a kupát. Női csapatok is akadtak, hiszen összesen a különböző korosztályosok között tizenhét együttes versengett. A nézők hiányolták az összecsapások után a lányok mezcseréjét. No, nem baj, majd jövőre. Remek szórakozásnak bizonyult a hízóvágás, amikor egy 180 kilós behemót jószág búcsúzott a kultúrház udvarán a moslékos vödörtől. Ennél nagyobb sikere csak a maradványaiból készített hurkának, kolbásznak volt. Tetszett a falusi lakodalmas, a tűzijáték is, amikor a petárdákat a templomtoronyból eregették légi útra. Végül egy kis statisztika: a töménytelen mérkőzést közel húszezer érdeklődő nézte végig, közöttük ötszáz külföldi. Jöttek focirajongók az USÁ-ból, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Finnországból. Legérdekesebb szponzoruk a spanyoloknak bizonyult, egy babagyár segítette őket. Ezért rengeteg csodaszép babát hoztak ezek a srácok ajándékba. Kapott belőlük jószerével mindenki, aki egy kicsit is akart. Abban már csak reménykedünk, hogy ez a nagyarányú babaszaporulat kilenc hónap múlva az események egyetlen színhelyén sem ismétlődik meg. Annak ellenére, hogy közvetlenek, aranyosak, jóvágásúak voltak ezek a kreol bőrű spanyol „gyerekek”.