Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-04 / 155. szám

Hungária Biztosító Kupa magyar ralibajnokság Lovaglás, megyei bajnokság, I. forduló Hullottak az autók, mint ősszel a legyek Idilli környezet - szolnoki győzelmek INVESZTA OPEL ASE SZOLNOK Túri Terepkerékpár-verseny Madarászék sikere Görkorcsolya Duna Kupa és OB Jászberényben Bajnoki címek és a hokipótló győzelmek Vasárnap Mezőtúron, a túr- kevei út melletti régi katonai gyakorlótéren rendezték meg az első Túri Terepkerék- pár-versenyt. A rendező Joker Klub - és a fáradhatatlan szervező: Mé­száros Iván - miután meg­vívta harcát a területen legel­tető gazdákkal, egy 520 méter hosszú pályát jelölt ki, me­lyen három kategóriában indí­tották el a versenyzőket. A családias vetélkedő Ma- darászéknak hozott igazi si­kert, mivel Nóra lányuk az I. kategóriában, Mária pedig a III.-ban lett győztes. A II. ka­tegória első helyén Kállai Jó­zsef végzett. A következő verseny vár­Akik részt vettek, kitűnően szórakoztak a természet lágy ölén hatóan szeptemberben lesz, a szervezők reményei szerint már épített pályán. Felvéte­lünkön a Madarász lányok: Mária és Nóra. I.L. „Családok Éve 94”, családok nélkül Nem véletlen a fenti cím, hisz a szolnoki milléri sportte­lepen megrendezett tömeg­sportversenyen csekély érdek­lődést mutattak mindazok, aki­kért rendezték. Pedig az elkép­zelés nagyszerű volt. Az egész­séges életmód kialakításához, a szabadidő hasznos eltöltéséhez szerettek volna egy alternatívát kínálni a rendkívül lelkes szer­vezők. A programokra nem le­hetett panasz, ugyanis az aszta­litenisztől a légpuskalövészetig szinte minden sportág képvisel­tette magát. Ennek ellenére - ki tudja miért - kevés család muta­tott részvételt a szanatóriumi környezetben lebonyolított eseményen. Akik ott voltak, nem csalód­tak. Köztük találtuk kedves is­merősünket Zahorecz Károly főhadnagyot - a J-N-SZ Létü Dandár sporttisztjét - és család­ját, akik a néhány tucat részt­vevő mellett remekül szórakoz­tak. Újra bebizonyosodott, nincs kihasználva a megyeszékhely talán legszebb díszletekkel kö­rülvett szabadidőcentruma, ahol kiválóan regenerálódhatna gyermek, felnőtt egyaránt. Alaposan próbára tette az időjárás a görkorcsolya negye­dik fordulójának résztvevőit. Az Érparton, a forgalom elől le­zárt 500 méteres körpályán, tűző napsütésben kellett a kü­lönböző kategória indulóinak teljesíteni a rövid és hosszútá- vokat. Kétszázötvennél többen neveztek, a magyarok a fővá­rost, Szombathelyt, Pécset, Ta­tabányát és természetesen a Jászság fővárosát képviselték. Rajtuk kívül osztrák és cseh versenyzők is elindultak. A jászberényiek - Belovai József és Móczó Erika tanítvá­nyai - bizonyítani szerettek volna. Nos, törekvésük sikerült, hisz a lányoknál, a juniorok kö­zött Huszár Ágnes, a kadett korcsoportban Huszár Éva, a gyermek 1 -es korosztályban Huszár Erika végzett az élen. A fiúknál ugyan ebben a kategóri­ában Kovács Ádám, míg a ser­dülőknél Farkas Olivér nyert. riáját, közülük Kovács Ádám és Szőke Csaba, valamint a máso­dik helyen végzett Nagy Mari­ann és Darázs Rózsa az össze­tett pontversenyben vezet. A többiek minimális különbséggel 2-3. helyeken állnak. A hátra­lévő két versenyen még minden esélyük megvan akár a végső győzelemre is. Szombaton egy új sportág első küzdelmeit rendezték. Ma­gyar sporttörténelmi pillanat volt, amikor a fővárosi Marczi Skate és a jászberényi görhoki csapat megkezdte első bajnoki mérkőzését. A vezető gólra nem kellett sokáig várni, a hazaiak sztárja, Palla Mirkó talált a fő­városiak kapujába. A folytatás­ban végig a vendégek vezettek, de a hazaiaknak sikerült kihar­colni a döntetlent. Mivel a tata­bányai Greksa-Rugó együttesét mindkét csapat megverte, a több ütött gól a jászberényiek bajnoki címét eredményezte. Csak a sötét középkor inkvi- zíciós módszereivel hasonlítha­tók össze azok a kínok, melye­ket az idei magyar ralibajnok­ság harmadik futamának részt­vevőinek kellett kiállni hétvé­gén Veszprém környékén. Kép­zeljék el: rekkenő hőség, 35 fok meleg - árnyék sehol - és iszo­nyatos por fogadta a párosokat az egykori harckocsipályán, Hajmáskéren. A helyiek szerint több, mint egy hónapja szemer­nyi eső nem hullott. Ez mind semmi ahhoz képest, amit a rajt után viseltek el a „szerencsét­len” versenyzők. Bukósisakban, állig felhúzott ruhában, szoro­san beszíjazva száguldottak vé­gig a 26 kilométeres távon. Nem túlzás, ha azt állítjuk, né­melyiküket az ájulás küszöbén kellett kivenni az autóból. Hiába nevezett 89 páros a fu­tamra, néhány „nagymenő” - Dudás, Topor, Túri, Konta - ismét hiányzott a rajtnál. Igaz, a közvetlen élmezőny tagjai va­lamennyien ott voltak, bár Fer- jáncz Attila csak „csotrogány” tréningautójával, egy öreg Lan­ciával tudott a startvonal mögé gurulni. Egy kellemetlen közjá­ték nehezítette az idei év meg­lepetéspárosának, a szolnoki Orosz-Szaniszló kettős dolgát. Két abszolút 11. helyük után ezúttal a 38-as rajtszámot kap­ták, s félő volt, lassúbb ellenfe­leik esetleg hátráltathatják őket. Beadvánnyal fordultak a ver­senybírósághoz, mely ezt köve­tően némileg módosította a rajt­sorrendet. Már a hajmáskéri lőtéren nyilvánvalóvá vált, csak tökéle­tesen felkészített négykerekű­vel, hibátlan versenyzéssel lehet „túl élni” a gyorsasági szakaszt. A túrkevei szabadidőközpont igazi Paradicsom gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Századfordulós uradalmi majort idéz a 105 hektáros terület, amelyen nyaranta nomád tábo­rokban vernek tanyát a helyi és a vendégségbe érkezett diákok. A csűr, istálló, gémeskút eredeti állapotában maradt, csupán a lakóépületből vált időközben tájház. Az istálló öt évvel ez­előtt ismét benépesült, hat szép ló „lelt otthonra” benne. Több évtizedes szünet után azóta van ismét lovasélet a településen. Az öt esztendő alatt négy íz­ben rendezték Túrke vén a me­gyéi bajnokság egy-egy fordu­lóját, az ötödiket sajnos elmosta a hirtelen jött égi áldás. Ezen a nyáron viszont igazán nem lehetett panasz áz időjá­rásra. Ragyogó napsütés fo­gadta a résztvevőket és az ér­deklődőket, akik teljesen körül­vették a pályát. Nyitószámként a kezdő lovak és lovasok versenyére került sor. A viadal érdekessége az volt hogy Beke Imre két lovat is megtilt. No nem egyszerre, ha­nem szép sorban egymás után. Előbb saját paripáját, Pavimen- tet sarkallta minél szebb futásra, majd vendéglovasként egy tö­rökszentmiklósi lóval, Fabu- lonnal versenyzett. Végül még­Beke Imre második és harmadik helyét is megduplázta sem ő lett az első, a szolnoki Gyuricza Péter Forintos nyer­gében ugyanis az összevetésben jobbnak bizonyult nála. Betétszámként a fiatal lova­sok játékos vetélkedése szóra­koztatta a nagyérdeműt. A Székfoglaló lényege az volt, hogy a körben poroszkáló gye­rekek a kolomp hangjára vil­lámgyorsan kerestek maguknak egy szabad széket. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy az ülőhelyek száma mindig eggyel kevesebb volt, mint a verseny­ben lévőké. Végül a túrkevei Deák Istvánnal - és Dáma nevű hátasának - jutott az utolsó szék. Ezt követően csikósbemu­tató, majd a helyi népdalkor műsora szerepelt a programban. A leglátványosabb szám, a díj­ugratás zárta a napot. Itt is szol­noki győzelem született, Szabó György nyert Revanssal, máso­dik S. Pap Jenő (Szolnok) ifivel, harmadik Beke Imre (Török- szentmiklós) Fabulon nyergé­ben, fivére, Endre Mesterdal­nokkal a negyedik helyen vég­zett. Augusztus 20-án újra sze­retettel várnak a rendezők min­den érdeklődőt a kettes fogat­hajtó viadalra. Schmucher nyerte a Francia Nagydíjat Hazai győzelem született a női felnőtt váltóban is. Azon kívül teljes sikert hozott' a gyermek 2-es és a mini kategória. Lencse Szilvia és Darázs Dóra nyerte a lányok, Darázs Péter és Szőke Csaba a fiúk viadalát. A Duna Kupa negyedik fordulójában Huszár Erika, Kovács Ádám, Darázs Péter, Lencse Lívia, Hu­szár Ágnes, Huszár Éva és Szőke Csaba megnyerte kategó­Ellentámadásba lendül a Marci Skate a sötét mezes Jászberény ellen Hullottak is az autók, mint ősz­szel a legyek. Oroszlánék 10 ki­lométer után fejtetőre állították Mitshubishijüket. Az Eszter­gom Rali győztese, ifj. Tóth a harckocsipályán utolérte Fer- jánczot, s az utolsó kilométere­ket a portól szinte vakon vezette végig. Oroszék a tőlük megszo­kott remek tempóban verse­nyeztek az első napon, s már-már úgy tűnt, mind össze­vont kategóriában, mind az ab­szolútban, ismét elérhető közel­ségbe kerül számukra a pont­szerzés, mikor váltójuk „meg­adta” magát, ezért feladásra kényszerültek. A másik két szolnoki duó, a Ferencz-testvé- rek, illetve a Tisza-Horváth ket­tős autója sem bírta a fokozott igénybevételt. Az abonyi Du- dinszki István azonban, „első versenyes” Suzukijával az NI-2-es csoport élmezőnyébe verekedte magát. Tulajdonképpen már a má­sodik nap reggelén fény derült a futamgyőztesre. Hiába hajrá­zott remekül ifj. Tóth, hátrá­nyát csak csökkenteni tudta Rangával szemben. Faragó András lőtéri „keringője” után örülhetett harmadik helyének, míg Ferjáncz Attila „ősöreg” Lanciájával is megelőzte Tóth „Gili” Ferenc Audiját. Du- dinszki ott folytatta szombaton, ahol pénteken befejezte. Suzu- kija az aszfaltos utakon ledol­gozta lőtéri hátrányát, s végül kategóriája 2. helyét szerezte meg. A futam krónikájához tarto­zik, hogy a nevezett 89 páros­ból mindössze 25 ért célba. A következő versenyre, a Buda­pest Ralira közel egy hónap múlva kerül sor, tehát sok ide­jük nincs a csapatoknak az au­tók helyre- pofozására. (Géléi József) Az Opel váltója megadta magát a rekkenő hőségnek A német MichaeLJschurna- cher’(Benetton-Ford) Werte a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság Francia Nagydí­ját, amelyet Magny-Coursban rendeztek meg. A második he­lyen a brit Damon Hill (Willi­ams-Renault), a harmadikon az Osztrák Gerhard Berger (Fer­rari) végzett. A 26 résztvevő közül csak 11 pilóta fejezte be a 72 körös, 306 km-es viadalt, a kiesők között volt a nagy visszatérő, a brit Ni­gel Mansell (Williams-Rena­ult), aki a 46. kör után kénysze­rült a verseny feladására. A Francia Nagydíj vég­eredménye, 72 kör a 4.25 km-es pályán: I. Michael Schumacher (német, Benetton- Ford) 1:38:35.704 ó, 2. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 12.642 mp hátrány, 3. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 52.765 mp h, 4. Heinz-Harald Frentzen (német. Sauber-Mercedes) 1 kör hátrány, 5. PierLuigi Mar­tini (olasz, Minardi-Ford) 2 kör h, 6. Andrea de Cesaris (olasz, Sauber-Mercedes) 2 kör h. A vb-pontverseny élcso­portja a 7. futam után: piló­ták: 1. Michael Schumacher 66 pont, 2. Damon Hill 29, 3. Ger­hard Berger 17, 4. Jean Alesi (francia, Ferrari) 13, 5. Rubens Barrichello (brazil, Jordan- Hart) 7, 6. Nicola Larini (olasz, Ferrari) és Martin Brundle (brit, McLaren-Peugeot) 6-6. Konstruktőrök: 1. Benetton­Új csillag a láthatáron: Mi­chael Schumacher Ford 66 pont, 2. Ferrari 36, 3. Williams-Renault 31, 4. Jor- dan-Hart 12, 5. McLaren-Peu­geot és Sauber-Mercedes 10- 10 ponttal. Áz egykori német gokart baj­nok, Michael Schumacher te­temes előnnyel vezeti a ver­senyt. Egyelőre 37 ponttal előzi meg a második Damon Hillt, 49-el a Ferrari istálló pilótáját, Jean Alesit. Ha így folytatja, hamarosan ő lesz a mezőny új csillaga. >

Next

/
Thumbnails
Contents