Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-26 / 174. szám

1994. július 26., kedd 7 Jászsági körkép A barátnő és a munka jó hatása Fehér Imre Három egész két tizedről tor­názta fel magát arra szintre, hogy felvételi nélkül juthatott be főiskolára. Jó társaságba „keveredett”, ennyi az egész. Vagy mégsem? Azért volt itt valami más is. Például hogy tudta, csak munkával érhet el jobb eredményeket. Márpedig megtanult dolgozni. Odahaza, és ezt a szüleinek köszönheti. Fehér Imre 18 éves jászalsó- szentgyörgyi fiatalember a jászberényi Lehel Vezér Gim­názium 4. c osztályos tanulója volt idén tavaszig. Ma már, pon­tosabban ősztől a Budapesti Külkereskedelmi Főiskola kül­gazdasági szakának hallgatója. Imre ugyanis az országos kö­zépiskolai tanulmányi verse­nyen (OKTV) német nyelvből a kilencedik helyen végzett az idén, és így minden nehézség nélkül bejutott a főiskolára. Pedig igazából nem is a né­met volt a fő tantárgya, hanem a matematika. Németet csak első-másodikban tanult, majd középfokú nyelvvizsgát tett. Ezt követően saját szorgalmából képezte tovább magát, hogy ne­gyedik végére a felsőfokút is le­tegye. Harmadikban az OKTV-t is megpróbálta, de akkor nem sikerült, csak most. Abban, hogy németül ilyen jól tud, szerepet játszottak külső indíttatások is. Elsősorban az, hogy német barátnője van, aki itt tanult egy ideig a Lehelben. Ő „kényszerítette” rá, hogy megtanuljon ilyen jól. Vagy még egy: tavaly a Goethe Inté­zettől nyert egy tanulmányutat Németországba. Az országból összesen 14 diák tartózkodott kint egy hónapon át. Ez újabb lökést adott neki, hogy további szorgalommal ismerkedjen a némettel. Fokozatosan küzdötte fel magát arra a szintre, ahol most van: németből országos kilen­cedik, matematikából országos harmincegyedik. Szerénységére jellemző, hogy tanárait dicséri: németből Fekete Szabó Anikó, míg matematikából Magyar Géza oktatta. Mindkettőjükről nagyon jó véleményt mond Imre. A matektanárról pédául azt, úgy készítette fel a sráco­kat, hogy nem is féltek az érett­ségitől, a felvételitől. Ezek a feladatok már rutinszernek vol­tak számukra. Az évközi verse­nyeken is kiválóan szerepeltek az osztályból. Már csak ez is je­lentős húzóerő volt Imrének. Mint említettük, nem indult minden ilyen simán. Általános ötödikben 3,2-es átlaggal sze­rénykedhetett a fiatalember. - Matematikából elég gyenge vol­tam, irodalomórán is alig tud­tam olvsani. Csak későbbre, nyolcadikra fejlődtem fel és tűnt úgy, hogy van némi tehetségem a matekhez. Felvételiztem a Le­helbe a matematika szakra, és sikerült is oda bejutnom. Az osz­tályközösség aztán nagy húzó­erőt jelentett. Volt olyan osz­tálytársam, akit általánosban beraktak a gyenge képességű ta­nulók közé, aztán a Lehelben fi­zikából országos kilencedike t fa­ragtak belőle, és matematikából is nagyon jó. Vagy egy másik, aki Kolozsvárról jött, és itt mind a négy évben megyei első volt matekból. Ez a csapat húzta szinte az egész osztályt. Eleinte édesapámék féltettek is, hogy nem megy majd a tanu­lás. Azt mondták, egy évet ka­pok; ha nem sikerül itt gyökeret eresztenem, akkor átmegyek a szakmunkásképzőbe. Végül egy-két négyesem volt csak az ötösökön kívül. Az, hogy ilyen eredményket érhettem el, nagyban befolyá­solta az is, hogy nekem mindig dolgoznom kellett a nyári szüne­tekben. Szerintem kell, hogy ta­pasztalja valaki, mi is az a fizikai munka, mi is az a munkaszerve­zés, a csapatmunka, az összefo­gás. És ezeket átélhettem nya­ranta, amióta a családi hagyma­földön 6-7 éve keményen dolgo­zok én is. Emellé még van egy hold hagymaföldem nekem is az ikertestvéremmel, azon is pro­dukálni kell - vallja Imre, aki az „alagsorból” küzdötte fel magát a legfelső emeletre. Kis hely - nagy népszerűség Kiszolgálás közben Szinte már zarándokhelynek tűnik a Tamási Sándorné (Sallai Mária) által vezetett bolt Jánoshidán, annyi a betérő, mint egy szentélyben. Alig tudunk szóhoz jutni a kicsiny vegyes élelmiszer- üzletben, mindig van vásárló. Egy percnyi szünetben azonban meg­tudhatjuk, hogy Marika néni három éve nyitotta az udvari garázs­ban ezt az áruval megrakott boltot. Korábban a helyi ABC-ben dol­gozott, aztán úgy gondolta, inkább családon belül nyit egy saját áru­sítóhelyet. 1964 óta dolgozik a szakmában, vagyis nem kis tapaszta­lattal rendelkezik. Ennyi idő után már szinte a vérében van a szakma, de e megfogalmazás ellen ő tiltakozik. A környéken nem ő az egyedüli boltos, mégis sokan járnak hozzá. - Sokan ismernek még az ABC-bői, valamint elég sok idős is lakik a közelben, legalább nem kell messzire menniük, továbbá amit tudok, amit keresnek, mindent beszerzek - sorolja a nagy forgalom okait Marika néni. - Nem szeretem azt mondani, hogy nincs, mert az nagyon nehezemre esik - teszi hozzá. És tényleg van itt minden, ebben a piciny boltban. A vegyi árutól a papírárun át a zöld áruig minden van. Nem marad el a jégkrém, az előhűtött baromfi, a hentesáru sem. Napi szinten csak kenyér há­romfajta, péksütemény megszámolhatatlan van. Azt viszont éppen valamelyik nap számolta Marika néni, hogy legalább 30 céggel áll kapcsolatban. Három éve nem volt szabadságon. Már kissé fáradt is, de meg­állni nem lehet, ennek itt mennie kell. Most különben is bővítenék, egy komoly kis kőépület foglalja majd hamarosan magába a ga- rázsnyi üzletet. Amit azonban nem mondott Marika néni, de mindenképpen ide kívánkozik: az, hogy ekkora a forgalom, talán annak is köszönhető, hogy meglepően olcsóak az árak. Ezt a hírlapíró is tanúsíthatja, aki a boltban olcsóbban jutott hozzá néhány aprósághoz, mint egyes A volt katonatiszt talpraesett a polgári életben is Alapos javítás alatt egy vetőgép Jászapáti szélén áll még a régi malom, de már ez a malom nem az igazi. Régóta raktárnak használta a hadsereg, most meg üresen áll. Mihályi István a „parancs­nok” a birtokon belül. Szó sze­rint is lehetne venni, mert a 46 éves férfi több évig hivatásos katonaként ezen a telepen szol­gált. A régi malom a területvé­delmi ezrednek volt a raktára, és István volt a parancsnok. Egé­szen 1991-ig, amikor az alaku­lat megszűntével - 25 év szolgá­lat után - korkedvezményesen nyugdíjba helyezték. Azután bérbe vette idén a telepet. István mezőgazdaságigép-ja­vító bázist szeretne itt kialakí­tani. - Ugyanis a téeszekből sok rossz, használt gépet is kihoz­tak, amit most javítani, valamint az üzemképességüket biztosítani kell. Ezenkívül Németországból szeretnénk használt, de termé­szetesen üzemelő gépeket be­hozni, amit itt javítanánk fel és árulnánk - tervezi a jövőt han­gosan. Egyébként új gépek áru­sítása is szóba jöhetne a telepen. Ha valamely gépgyártó erre szánná magát, bátran jelentkez­het Istvánnál. írt is már egy cégnek, aki területet keresett, de még nem érkezett válasz leve­lére. Nem újdonság számára gé­peket szerelni, mert eredeti szakmája mezőgazdasági­gép-szerelő. Mindemellett me­zőgazdasági vállalkozó is. Húszhektáros legelőt bérel, amin 50 birkáját látja el eledel­lel, meg persze sertése és borja is van. Megy-e majd az üzlet? - Nem szakadtam el a szakmámtól meg Apátitól soha. Az emberek is­mernek, én is ismerem őket, tu­dom, mi a bajuk, hogy milyen időszakban mire van szükségük- bizakodik István. A malom épülete későbbi tervei között fontos helyet fog­lal el, de míg csak bérli, nem tudja az álmokat megvalósítani.- Addig nem is érdemes rá köl­teni. Viszont olyan állapotban van, hogy milliós beruházással lehetne csak felújítani ahhoz, hogy alkalmas legyen valamire. Elsősorban gabonatárolásra gondoltam. Az épületnek egy átka van: ingoványra épült, és akkoriban még nem szigeteltek. Csupa nedves az összes fal, amelyek viszont jó vastagok, és ennek köszönhető, hogy még áll az épület - mutat körbe a gazda. Ezért is üres, mert nem marad meg benne semmi. A malommal szembeni szere­lőcsarnokok egyikében Ikarus busz várja az indítókulcs elfor- dítását. Benne elöl asztalok és padok, hátrébb mosogató. Ez is Istvánék ügyes keze nyomán született. - Aratáshoz, répa-, paradicsom- és hagymaszedés­hez vonulnánk ki ezzel, hogy oltshassuk a szomját és csilla­píthassuk az éhségét a dolgo­zóknak azzal, amit a buszon majd kínálunk. Egytálételekre meg hűtött üdítőkre gondoltunk, hogy ezzel is könnyítsük a föl­dön való kintlétet - ismerteti a busz célját István, akiben buzog a vállakozói kedv. Csak egynek van híján: pénznek. / Epülget a Gecse-galéria Három fal már áll Végre egy kis csapadék esett a Jászságban, most szinte ez a leg­fontosabb. Hogy aztán az eső „növeszti-e” a Gecse-házat Alaty- tyánban, azt már nem tudni. Azért csak-csak halad az építkezés, bár hogy lesz-e elegendő forint ahhoz, hogy befejezhessék, azt nem tudni. A 94 éves Gecse Árpád mű- és kiállítótermének épülő ház teljes költsége a megyei önkormányzatot terheli. Eddig adott is az össze- aszalódott költségvetésével küszködő alattyáni önkormányzatnak 1,2 millió forintot. Ez minden bizonnyal kevés lesz, ebből valószí­nűleg csak tető alá lehet hozni a falakat. Pedig még kétmilliónál is többe kerülhetett volna az építkezés, de hogy a helyi gamesz emberei húzzák fel az épületet, így több száz­ezer forintot megspórolnak. Még pár százezer kell, és kész (lehet) a 14,3x5,5 méter alapterületű, tetőtérbeépítéses ház. Kívánjuk, hogy ezt még meg is érje az idős mester! Még ma is védőnő szeretne lenni Nem kevesebb, mint 33 évet töltött Jászfelsőszentgyörgyön védőnőként Bordás Anna. És nem elég ez a több évtized, de még ezt megelőzően pár évet Tiszapüspökiben is védőnőskö- dött. Áz idén 60 éves Anna néni Jászárokszálláson született, ma is itt lakik, édesanyjával. 1956-ban végzett Szegeden a Védőnőképző Intézetben, és az akkori rendszernek megfelelően helyezték Püspökibe. Négy év ottlét után véletlenül került szü­lőföldjéhez közelebb. Egy me­gyei értekezleten olyan mellett ült, aki szeretett volna elmenni Szentgyörgyről. így cseréltek. Sok-sok évnyi védőnőskö- déssel a háta mögött sem ment nyugdíjba 55 évesen, hanem még „ráhúzott”. Még most is szeretettel csinálná, ha nem kel­lett volna hazajönnie édesany­jához. Pedig egykoron nem volt könnyű a dolga. Évtizedekkel ezelőtt ugyanis nemcsak a cse- csemőkkeí, iskolásokkal, ha­nem egyéb beteg gyermekek gondozásával is foglalkoznia kellett. Sőt, volt, amikor a he­lyettes orvost helyettesítette. Kint is lakott. Éleinte albérle­tekben, aztán az egészségház- han. Szinte már családtagnak Bordás Anna számított a faluban. Barátságos emberek laknak ott, úgyhogy könnyen befogadták. Éjjel, nappal szolgálatban volt. Távoztával ez megszűnt, most Szentlőrinckátáról jár át egy védőnő hetente kétszer.- Már nem dolgozni, de me­gyek én majdnem minden má­sodik hónapban vissza, a barát­nőimhez. Még orvoshoz is oda járok - nevet Anna néni. Az egyszerű parasztgyerekből még híres festő is lehetett volna Pipacsokat ábrázoló csend­élet is díszíti Jászjákóhalma polgármestere előszobájának falát. A képet nem más, mint a helybeli Horváth István festette. Ä 71 éves Pista bácsi piciny házban lakik. Szívélyesen hív minket a szobába, ahol rengeteg kép lóg a falon. Akt-, táj- és önarcképek, csendéletek, akva- rellel, olajjal festettek, egytől egyig az idős ember alkotásai. Pista bácsi a közeli Kapitány­réten lakott egészen a háborúig. 1944-ben azonban bevonult, majd fogságba is esett. Német­országban töltött 9 hónapot, ami talán más volt, mint az 5-9 év­nyi szovjet málenkij robot. Már itt is felfedezték, milyen szépen fest. A foglyok között ügyes­ségi versenyt rendeztek - kele­ten is volt hasonló, csak azt túlé­lésnek hívták. Az elkészített tárgyakat kiállították. Pista bá­csi az összes jellegzetes magyar ételt lerajzolta, a fánktól a csir­kepaprikásig. Az ínséges idők­ben nyálcsorgató élményt nyújtó rajzok nagy hatást keltet­tek, és Pista bácsit ki is akarták vinni a lágerből, hogy csiszol­ják tehetségét. Ez ellen azonban tiltakozott, ő haza akart jönni. Ahogy erről beszél, talán mintha icipicit megbánta volna akkori elhatározását... Mi lehet Pista bácsi eredeti szakmája? - Nincs szakmám, parasztgyerek voltam. Huszon­négy hold földje volt apámnak. Vittek volna ingyen is tanítani, mert látták, hogy jól rajzolok, de nem lehetett, mert szükség volt rám a földön - emlékezik vissza a dolgos régmúltra. A té- eszkorszak után ma már ismét van saját földjük, de öregkorára való tekintettel a veje műveli. Kilenc-, tízéves kora óta fest a halk szavú bácsi. Ceruzát vett elő először, azzal rajzolt. Meg­magyarázhatatlan belső ösztön hajtotta. A tanyasi iskolában nagyon ösztönözték, hogy men­jen tovább tanulni, de hát nem lehetett. Be kellett érnie a nyolc általánossal. No, azért vitte többre is. Ti- szaföldváron a mezőgazdasági iskolában a könyvelést azért ki­tanulta. így lett főkönyvelő a téeszben, ami azt mutatja, nem volt buta ember Pista bácsi. Gyermekkorában a kapott színes ceruzákat mind elraj­zolta. Fokozatosan fejlődött. A jászberényi művelődési köz­pontban dolgozgatott, több éven át még szakkört is vezetett. Mindamellett a Berényi Műhely alapító tagja. Később már hív­ták is különböző alkotótele­pekre: Zebegénybe, Tokajba és Gyulára. A hűtőgépgyár vezére is támogatta, ahol a téesz után 20 éven át volt könyvelő. Teljesen autodidakta művész. Senkitől nem tanulta, hogyan kell festeni, mégis nagyon jól ért hozzá. Leginkább a portrét szerette. Rengeteget dolgozott korábban, csak az asztalán 500 tanulmánykép hever. Ma már nemigen fest. Kifelé menet a házból, a konyhafalon megsárgult papír látható bekeretezve. Áz írás azt tanúsítja, hogy Pista bácsi az Igazság Parasztíró Kör tagja volt a ’40-es évek közepén. Verseket írogatott a tavaszról, a nyárról, az őszről, a télről; az életről. Horváth István, képei egy részével Az oldalt írta: Tóth András Fotók: Mészáros János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents