Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-25 / 173. szám
1994. július 25., hétfő Sportextra íi Már a csapatkapitány (is) elkezdte Segítség a vállalkozóktól Krasznai semmit nem bíz a véletlenre Megmenekülnek a férfi röpisek? úgy néz ki, igencsak rettegnek a Szolnoki MÁV MTE kosárlabdázónői az alapozástól, mivel a center, Kurucz Anita mellett a csapatkapitány, Krasznai Krisztina is - Tóth Katalinnal egyetemben -'megkezdte a „hangolódást” az alapozásra. Igaz, csak 25-én startol a munka dandárja, de többen, a kellemetlen izomlázat elkerülvén, nekiláttak. A piros-kékek meghatározó játékosát hol is érhettük volna utol, mint a Véső utcai sporttelepen.- Mire fel ez a nagy neki ve- selkedés? Talán túlságosan „leeresztett” a közel két hónapos szünet alatt?- Szó se róla, kissé megviselt a hosszú szünet. Mivel, ha nincs rákényszerítve az ember az edzésre, könnyen visszaesik, amit akkor érez meg, mikor újra csatasorba áll. Egyébként is, mesterünk - Szalay Ferenc - mindenkinek a lelkére kötötte az évad után, hogy önszorgalomból tréningezzen, mert július végétől kemény munka vár mindenkire.- Valami szintet is rebesgetnek a jól értesültek.- Valóban, ez nem pletyka. Arról van szó, hogy már az első edzésen - „makszra” - lesz egy felmérés 3200 méteren, amelyen komoly időeredményeknek kell megfelelni.- Mi lehet ezzel a cél, hogy rögtön az első napon, minden átmenet nélkül leteszteljék önöket?- Az elképzelést jónak tartom, mely szerint a szünetben is rá legyünk kényszerítve a munkára. A legfőbb gond ugyanis, hogy a bajnokság végeztével többen is hajlamosak „leülni”, miután sokan a nulláról kezdik a felkészülést.- Tavaly ön kimaradt, épp az alapozás legkeményebb részéből. A „zuhanyhíradó'' szerint nem véletlenül időzítette a man- dulamütétjét arra az időszakra.- Hallottam erről, bár szemtől szembe, senki nem vette a bátorságot, hogy megmondja véleményét. Már hosszú hónapok óta bajlódtam a mandulámmal. A legnagyobb ellenzője én magam voltam, hiszen tudtam, ha kihagyom a felkészülés legkeményebb részét, azt én fogom megsínyleni pont a bajnoki mérkőzések alatt. Sajnos éppen akkorra forrott ki a betegségem, mely után már nem lehetett halogatni az operációt.- Ezek szerint ennek tudható be az elmúlt idényben mutatott -finoman szólva - hullámzó teljesítménye? Többen is válogatott kaliberű játékosként tartják számon.; Csak hát, ha valaki ilyen babérokra tör(ne), semmiképpen nem engedheti meg, hogy az egyik mérkőzésen 20-25 pontot, a másikon 5-6-ot termeljen.- Gondolom, hogy honnan fúj a szél mikor ezt említi.-Honnan?- Ez belső dolog. Na, folytatom. Minden bizonnyal közrejátszott a mandulám körüli hercehurca a rapszodikus teljesítményemben. De nem árt megjegyezni, a ’93/94-es bajnokságban 20-25 percekre voltam hitelesítve, holott az azt meg- előzőekben, szinte végigjátszottam minden mérkőzést. Idén ugyanannyit vártak el tőlem, mint anno. Ha én elszórtam a labdákat, letoltak érte, de ha más rendezett tűzijátékot, azt nem. Sokszor ez is kikészített.- Előfordult olyan, hogy nem érezte az edző bizalmát?- Többször is.- Térjünk át látszólag nyűgöd tab b vizekre. Alighogy elkezdik a felkészülést, máris - Kolozsváron - egy nemzetközi tornára lesznek hihatalosak. Mi az ön véleménye erről?- Őszintén?- Természetesen!- Labdát addig nemigen látunk, izomláztól fog sajogni minden testrészünk, ráadásul kőkemény csapatok ellen kell pályára lépni. Egyszóval fölöslegesnek tartom. Áz érem másik oldala, hogy nem biztos, jót fog-e tenni pszichésen, ha 40-50 pontokkal küldenek haza bennünket.- Ha már felmerült a csapat: miként látja az esélyeket az új közegben?- A sztáregyüttesek - Tungsram, Sopron, Szarvas, Pécs, Diósgyőr, BSE - ellen nem lesz keresnivalónk. Nekünk a többi ellenfélre kell ráállni. Remélem, kevésbé lesz rázós a bennmaradásunk, mint a feljutásunk volt. Jelenleg nem sokat lehet tudni a riválisok erősítéseiről, hiszen még mindenki oszt és szoroz. Az az igazság, a közép- és kiscsapatok nem képesek olyan nagy „halat” igazolni, aki jelentősen megdobná őket, mivel horribilis pénzeket kérnek egy válogatott szintű hazai, illetve külföldi jétékosért. Nos igen. Manapság már nem jönnek bagóért az úgymond sztárok. Mindenki szeretne egyre nagyobb hasznot húzni az újsütetű iparágból, aminek legtöbbször az a vége, hogy a tehetősek életben maradnak, míg a gyenkébbek lemorzsolódnak. S. L. Krasznai és Tóth (a labda csak dísznek van a képen) Sigei „betervezett” világcsúcsa Hazai pályán Sportág-népszerűsítő bemutató férfi tenisztorna helyszíne volt szombaton a Római Teniszakadémia. A Kékkúti Ásványvíz Kupáért négy meghívott páros vetélkedett, részben a Davis Kupa kerettagságra esélyes játékosok, részben tehetséges fiatalok kaptak és fogadtak el meghívást. Nyolc nyert gémre menő, úgynevezett projátszmákat vívtak a résztvevők, és kimondatlanul mindenki kíváncsian várta a Davis Kupára pályázók presztízscsatáját, amire a döntőben kerülhetett volna sor. Egy fiatal Vasas-duó azonban keresztülhúzta a számításokat, mert a 18 éves Lukács Iván és a 17 éves Pákay Péter nagyon bátor játékkal verte a sokszoros felnőtt bajnok Mar- kovits László-Köves Gábor kettőst. Főleg Markovits lógott ki a sorból gyenge formája miatt. A másik ágon győztes Noszály Sándornak és Lányi Andrásnak így nem várt ellenfél jutott a fináléban, ahol kidomborodott a nagyobb tudás. No és persze a Stuttgartban remekelt Noszály magasan kiemelkedett társai közül. Ezt egyébként a végén néhány kifejezetten bravúros megoldással bizonyította. Jól vizsgázott Márky Jenő pályája, a Római Teniszakadémia, amelyet méltán tartanak az egyik szóba jöhető helyszínnek a szeptember végi, Olaszország elleni Davis Kupa-találkozóra. Elődöntő: Pákay, Lu- kács-Markovits, Köves 8:5, Noszály, Lányi-Kisgyörgy, Keresztes 8:6. Döntő: Noszály, Lányi-Pákay, Lukács 8:5. Világcsúcsnak tapsolhatott péntek este az oslói Bislett stadion közönsége. A kenyai William Sigei (26:52.23 p) fantasztikus utolsó kört produkálva megdöntötte honfitársa, Yobes Ondieki ugyanitt egy éve felállított rekordját a 10.000 méteres síkfutásban.- A világrekordot beterveztem, de az idő engem is meglepett - nyilatkozta az 1.78 méter magas, 57 kilogramm súlyú katona a célba érkezése után. Sigei, aki eddig a mezeifutó-vi- lágbajnokságokon remekelt, 6.15 másodpercet faragott le a régi csúcsból. Pedig már Ondieki ideje is nyugodtan nevezhető fantasztikusnak, hiszen ő volt, aki a világon először teljesítette a 10 kilométert 27 percen belül. Hatezer méternél Sigei hátránya csaknem 4 másodperc volt a világcsúcshoz képest. Először kilenc kilöméternél volt jobb a részideje Ondieki rekordjánál, majd az utolsó kört 56.85 mp alatt teljesítve vehette át a győzelemért járó 10 ezer márkát, plusz a világrekordért a 24 ezret.- Tavaly gondoltam először A labdarúgó-világbajnokságon kiemelkedően szerepelt román válogatott vezéregyénisége, Gheorghe Hagi nem lesz a Barcelona labdarúgója. Noha a szerződtetés részletei korábban már olyannyira körvonalazódtak, hogy Hagi a kötelezően előírt orvosi ellenőrzés elvégzéséért utazott a katalán fővárosba, végül mégis kenyértörésre vitték a felek a dolgot. A hírek szerint két évre szóló 1 millió dolláros ajánlatot kapott a román arra, hogy megdönthetem a világrekordot — mondta Sigei, aki 5000 méteren is szeretne a világ leggyorsabb embere lenni. A 24 éves futót egyébként a magyar közönség is jól ismerheti, hiszen a Budapesten rendezett mezei- futó-vb-n védte meg világbajnoki címét.- Rendes futópályán nem kell olyan keményen edzeni - magyarázta Sigei a siker titkát. Ez a világcsúcs volt egyébként az 50. a Bislett stadion történetében. Az IAAF Mobil Grand Prix versenyen, amely a Golden Four elnevezésű versenysorozat első állomása is volt, Sigei rekordja mellett még négy számban született kiemelkedő eredmény. A nőknél az ír Sonia O'Sullivan egy mérföldön (4:17.25 p), az amerikai Gwen Torrence 200 méteren (21.94 mp), a férfiaknál a kenyai Wilson Kipketer 800 méteren (1:43.29 p), a burundi Venuste Nyongabo pedig egy mérföldön (3:48.95 p) érte el a világ idei legjobbját. Az egyetlen magyar induló, Zsigmond Kinga (58.70 m) gerelyhajításban a nyolcadik helyen végzett. karmester, akiért további 2.4 millió dollárnak megfelelő pesetát fizettek volna az olasz Brescia együttesének. A többórás barcelonai tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. Hagi a kerékasztaltól felállva így nyilatkozott az újságíróknak: Azért jöttem Barcelonába, hogy a szerződésben foglaltakat pontosítsuk, de ez közel sem sikerült. A klub vezetői megváltoztatták ajánlatukat, így nem jöhetett létre egyezség. Hagi tárgyalt, majd elbúcsúzott Közeleg a vég napja a Szolnoki Vegyiművek sportegyesületének életében. Augusztus kilencedikén a közgyűlés előreláthatólag kimondja megszűnését, így utcára kerülnek versenyzői. A műit héten a Nemzeti Sportban napvilágot látott a röplabdaszövetség elnökségének közleménye, miszerint nem tudja elkészíteni az első osztályú férfi bajnokság sorsolását, mert néhány együttes a határidő lejárta ellenére nem küldte el nevezését. Meglepetésünkre a Tisza-parti egyesület nincs köztük. Mivel az újságíró-iskolában azt tanítják, a téma az utcán hever, igyekeztünk nyitott füllel közlekedni a megyeszékhely sportolók vagy szurkolók által gyakrabban látogatott területein. Jártunk a szolnoki strandröplabda központjának számító Tiszaligetben, beszélgettünk egykori játékosokkal, s rendre két nevet hallottunk felemlíteni megmentőként: Sohn Jánosét, a Komplex EC ügyveztő igazgatójáét és Mézes Józsefét, a Thököly úti SKF csapágyüzlet tulajdonsáét. Szerettük volna mindkettőjüket megkérdezni, mi az igazság a híresztelésekkel kapcsolatban, de legnagyobb sajnálatunkra csak utóbbit értük el.- Sohn Jánossal együtt szívügyünknek tekintjük a fiúk sorsát - kezdte Mézes József. - Már tavaly is mi támogattuk az ország két legsikeresebb férfi strandröpladázó párosát, nem meglepő tehát, hogy a csapatot is igyekszünk kisegíteni a nehéz napokban. Azt azért szeretném hozzátenni, érthetetlen számomra. mennyire közönyösek a város egyik illusztris egyesületének sorsa iránt a szolnoki nagyvállalatok. Szikszói Ferenc (a jelenlegi egyesületi elnök) levélben vagy személyesen megkeresett szinte valamennyi számba jöhető üzemet, gyárat, de mindenütt elutasították. Pedig nem kellene valami horribilis összeg, hiszen eddig sem dúskált az egyesület. Véleményem szerint az anyagiakon kí„Jó szóval, akarattal is lehet segíteni” vül jó szóval, segítő szándékkal, akarattal is lehet támogatni valakit vagy valamit, de még qzt sem kapták meg a fiúk. Néhány vállalkozó barátommal végül úgy döntöttünk, az önkormányzat segítségével megpróbáljuk megmenteni a férfi szakosztályt. Az együttesben több diák és katona mellett csupán néhány játékosnak kell, kellett munkalehetőséget biztosítani. Ha minden igaz, a tiszaligeti sport- csarnokba költözik az új egyesület, mely továbbra is az első osztályban szerepelhet - hadarta el egy szusszra Mézes József. Úgy tűnik tehát, a férfi együttes sorsa rendeződni látszik. Kérdéses még a női röpisek és a megyei első osztályú labdarúgók sorsa. Nekik ki fog segíteni? (géléi) Zuhanás a csúcsra A hét végén fejeződött be az az egyhetes nemzetközi ejtőernyőstábor, amely a szolnoki sportreptéren került megrendezésre. Itt találkoztunk azzal a négy fiatalemberrel - Csizmadia László, Gerencsér Péter, Németh Péter, Bíró Péter -, akik már nemcsak lefelé törekednek - természetesen a zuhanásra gondolunk -, hanem fölfelé is, persze a ranglétrán.- Mikor kezdték az ejtőenyő- zést, és egyáltalában hogyan merült fel a versenyzés gondolata?- Valamennyien két-három éve ugrunk a Szolnoki Repülő Egyesület színeiben. A rutin megszerzése után valami újra, valami kihívásra vágytunk, így kezdtük el a négyes figurák gyakorlását Cserpák Csaba szakosztályvezető segítségével, akinek nagyon sokat köszönhetünk.- Hogy zajlik egy verseny, mi a követelmény?- Egy versenykiírásban a váltásokkal együtt mindig feltüntetnek legalább húszféle figurát. A kiinduló pózból következik az átrendeződés után az újabb figura, melynek végrehajtása egy pontot jelent. A cél, hogy harmincöt másodperc alatt a kisorsolt „mutatványokat” minél többször mutassuk be, miközben kamerásunk. Földvári Sándor felveszi a gyakorlatsort.- A kívülállók számára az ejtőernyőzés az egyik legdrágább sportnak tűnik. Miből sikerül fedezni a felkészüléshez szükséges anyagiakat? Hát, tényleg pénzéhes sportág a miénk. Egyetlen ugrásunk fejenként 650 forintba kerül, ám egyesületünk egy bizonyos határig téríti költségeinket. Ez az ugrásszám azonban nagyon kevés egy normális felkészüléshez, ennek legalább a duplájára lenne szükség. A többletmunka viszont már a mi zsebünk terhére megy.- Mi a helyzet a felszereléssel?- Egy komplett felszerelés ára 200 ezer forint. Ha tehetnénk, mi is kicserélnénk a sajátunkat egy jobbra, tökéletesebbre, ez azonban támogatók nélkül nem megy. Reméljük, találunk olyan vállalatokat, személyeket, akik fantáziát látnak a sportágban, s ernyőinken hirdetnek. Mivel elég nagy felüle- tűek, bármilyen felirat, ábra elfér rajta.- Mikor gyakorolnak, hiszen egyre ritkábban látni ugrókat Szolnok légterében?- Ez megint egy problémás kérdés. A mi ugrási magasságunk 4000 méter, ehhez egyetlen L^llO-es gép van, ez járja körbe az országot. így kénytelenek vagyunk a hétvégeken utazni.- A jövő tervei?- Szeretnénk elindulni szeptemberben a Hungária Kupán, de sajnos van egy „crashma- nünk”, azaz egy törött lábú emberünk - Bíró Péter -, akinek a helyettesét nem biztos, hogy lesz időnk betanítani. Az idő sürget, a körülmények nem a legjobbak, de a lelkesedés a régi. Szarvák Ildikó A táborban zajlott az élet PEPITA Lac Saint Point. A Tour de France kerékpáros-körverseny 20. szakaszának (208 km) legjobbjai: 1. Dzsamolodin Abduz- saparov (üzbég) 5:50:37 óra 2. Jan Svorada (szlovák) 3. Silvio Martinello (olasz) azonos idővel összetettben: 1. Miguel Indurain (spanyol) 98:54:35 óra 2. Pjotr Ugrumov (lett) 5:39 p hátrány 3. Marco Pantani (olasz) 7:19 p hátrány (Reuter) Róma. Miután tárgyalt az angol Coventry City vezetőivel Alexi Lalas, az amerikai válogatott labdarúgója, aláírt az olasz Padova együtteséhez.- Mindig az volt az álmom, hogy Olaszországban játsszak, ezért választottam a Padovát a Coventry helyett - nyilatkozta Lalas, aki az első amerikai játékos lesz az itáliai bajnokságban. (Reuter) London. Az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottjának megnőtt a tekintélye a várakozáson felüli vb-szereplés óta. Ezt jelzi, hogy a csapat meghívást kapott Angliába, ahol szeptemberben a Wembleyben Anglia ellen lép pályára. (ÁP) Sao Paulo. Országos szintű botrány tört ki Brazíliában a világbajnok labdarúgó-válogatott hazatérése után. A játékosok és szakvezetők ugyanis 17 tonna ajándékot - jórészt televíziót, mosógépet és videofel- szerelést - hoztak haza Amerikából vámmentesen. A politikusok és gazdasági szakemberek egy része most azt követeli, hogy a Romárióék - vb-arany ide vagy oda - essenek ugyanolyan elbírálás alá, mint a többi polgár, azaz fizessék ki az összesen kb. egymillió dollárra rúgó vámot. (APA) Winchester. Remekül szerepelt Csabai Péter, az Agárdi TC versenyzője az angliai kisvárosban befejeződött ITF világranglista-pontszerző teniszviadalon. A műfüves pályán rendezett tornán egyéniben nagy meglepetésre első, párosban pedig harmadik helyezést ért el Jákfalvi Béla tanítványa. Dortmund. A nemzetközi sakktoma hetedik fordulójának eredmémyei: Lékó Péter- Jan Timman (holland) döntetlen. Vlagyimir Jepisin (orosz)-Michael Adams (angol) döntetlen, Jeroen Piket (holland)-Christopher Lutz (német) 1:0, Artur Juszupov (német )-Alekszej Drejev (orosz) döntetlen, Viktor Korcsnoj (svájci)-Anatolij Karpov (orosz) 1:0. Az állás: Piket 5.5 pont, Adams 4.5, Timman 4, Karpov, Jepisin, Drejev 3.5-3.5, Korcsnoj. Lutz, Juszupov 3-3, Lékó 1.5 Bécs. Gerhard Berger nem túl optimistán nyilatkozott Ausztria Forma-1-es terveiről. Az autó- versenyző szerint, ha százszázalékos fordulat következik be gazdasági téren, és a politikusok is megfelelően támogatják a tervet, akkor is csak ötven százalék esélyt lát arra, hogy 1995-ben Forma-l-es futamot rendezzenek osztrák szomszédaink. (APA) München. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) döntése értelmében 1997-től már nem kora tavasszal, hanem ősszel rendezik meg a világbajnokságot. Az IIHF ezzel is elő szeretné segíteni, hogy az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) játszó hokisok ott legyenek a vb-n. A szövetség a lebonyolításban kisebb változtatást hajtott végre. így a két hatos csoportból ezután nem az első négy, hanem csoportonként az első három folytathatja az érmekért való küzdelmet, (dpa) Madrid. Luis Garcia, a mexikói válogatott csatára három évre a spanyol Real Sociedad együtteséhez szerződött. A 25 éves csatár az 1992-93-as szezonban 17 gólt szerzett az ugyancsak spanyol Atletico Madrid együttesében, de az elmúlt idényben sérülés miatt kevés játéklehetőséget kapott. így is 11 találat fűződik a nevéhez, ebből ötöt tizenegyesből szerzett. \ h 1