Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-23 / 172. szám
12 Irodalom — művészet 1994. július 23., szombat Bálint B. András: Libatöpörtyű- Hoztál-e, fiam?- Nem hoztam, Gyuri bácsi. Ma sem jött meg az áru. A hörgésszerű sóhaj, amelyet ágyszomszédom hallatott, alighanem a legmélyebb fájdalom kifejezése volt az egész baleseti sebészeten. Pedig hevertek itt betegek csigolyatöréssel, nyakficammal, csípőprotézissel - ám e pillanatban a hiány okozta kín elsöpörte valamennyiük szenvedését.- Ilyen az én szerencsém - nyögte az öreg. - Mindig az nincs, amit megkívánok. Egy hete a sarki hentesnél vettem húsz deka libatöpörtyűt. Kartörés miatt tartottak benn, túl voltam a műtéten, lázam lement, szabadon kijárhattam. Atöpörtyűből megkínáltam Gyuri bácsit, aki csak egy szemet kapott be, többet nem bírt, ágytálért csöngetett a nővérkének. De három nap múlva megkömyékezte a vágy.- Fiam, nem hoznál nekem is negyed kilót? Olyan aprót, pirosra sültet... Hoztam volna, de elfogyott. A hentes Mezőkovácsházáról rendelte az árut, érkezett is a hús, a baromfi meg felvágott minden második nap, csak épp a töpörtyű maradt el. Gyuri bácsi állapota válságosra fordult. Pedig az életveszélyről már rég megfeledkezett. Csonkolták a bal lábát, az amputáció helye beforrt, műlábat kapott, most csak utókezelésre és további vizsgálatokra rendelték be. Csontritkulás, reuma, érszűkület: minden baja volt. Hetvenkét éves elmúlt, ráért, halogatta az időt, nehogy haza kelljen mennie. A délutánt a politikának szenteltük.- Te elhiszed, hogy ezek miniszterek lopnak? - kérdezte egyszer, letéve az újságot. Épp a politikai alvilágról olvasott.- Hogy lopnak, azt nem.- Én sem - mélyedt maga elé. - Elég rendes fizetésük lehet. Szerinted mennyit keres egy miniszter?- Nem tudom, Gyuri bácsi. Talán százötvenezret.- Meg a mankópénzt - süvítette a festő Józsi a sarokból, akinek a bokáját hatalmas sró- fokkal fogták össze, miután részegen leesett a létráról. - Mindig sántít, amit mondanak. Röhögtünk.- Minden megeshet - filozofált Gyuri bácsi. - A hatalom el- aljasít. Bár a Fock Jenőről vagy a Lázár Györgyről nem tudom elképzelni, hogy lopott volna. Mindenük megvolt, és attól sem kellett félniük, hogy megbuknak a választáson. Létbiztonság volt, na. Az olyan vihákoknak is, mint ez a Józsi, meg a minisztereknek is. Én akkor a hadtápnál szolgáltam, tudod, és... Tudtam. Gyuri bácsinak mindig szerencséje volt. A hátországban rekedt, amikor tíz- és tízezer bajtársa esett el a Donnál. Az ostrom után az oroszok mellé rendelték, ötvenhatban akadémista volt, fölötte- sei parancsára fegyverhasználatra oktatta a Corvin közi felkelőket, uniformisban. Ezért előbb a forradalmárok, aztán a pufaj- kások akartak végezni vele. Megúszta. Párttag lett, mint minden hivatásos tiszt, de a párt számára pusztán a munkát jelentette, nem a mozgalmat. Később a hadtápnál szolgált, és egy alföldi városka kiegészítő parancsnokságáról vonult nyugdíjba, őrnagyi rangban.- Engem soha nem érdekelt a politika, én csak a hazát védtem.- Ki ellen, Gyuri bácsi?- Az mindegy. A hazát védeni kell. Békében is. Nekem Horthy és Kádár ugyanazt jelentette. Parasztgyerek vagyok, legszebb éveimet elvitte a háború, nincs szakmám, mi a fenéhez kezdtem volna? Benn maradtam tiszthelyettesnek, aztán jelentkeztem az akadémiára. Haj, szép idők voltak... Hirtelen fölélénkült.- Hallottad? Bemondta a rádió, hogy az Antall beteg. Négy-öt napos kezelésekre szorul. Mindenki tudja, de ha egyszer bemondták, nagy baj lehet. Ha nem bírja a munkát, ki áll a helyébe? Vagy új választásokat kell tartani?- Nem hiszem. De egyelőre még bírja.- Havonta új vért kap - sipította Józsi, aki biztos forrásokból értesül a nagyvilág eseményeiről. Alapító tagja a koravén nagyivók védegyletének, melyben állítólag megfordult a Roma Parlament néhány képviselője is. - A rákkal nem szabad vacakolni. Miért nem vonul vissza?- Egyedül neki van tekintélye a nép előtt - replikázott Gyuri bácsi. - Én nem vagyok az em- déef híve, de a kormányt, azt támogatom. Mindig. Ez nálam alapelv. Mint fáradt erőművész, kihúzta a paplan alól a kacsát.- Nem örülök az új rendszernek, de elfogadom. Jobban éltem a Kádár alatt. Rangom volt, pénzem, becsületem. Még a nyugdíj is többet ért. Taníttathattam a fiamat, pedig nem kaptam meg a szochazát, mint a sok senkiházi... De most azt mondom, ha már új rendszer van, támogatni kell. Főleg az első kormányt. Ki kell húzni a szarból, amit amazok ráhagytak. A csibész Németh Miklós - csikorgatta a fogát Jenő, a szén- lehordó. Őt porckorongsérvvel kezelték. - Húszmillárd dollárt vitt magával, mi meg itt rohadunk.- Húszmilliót.- Húszmilliárdot. Ezen elvitatkoztunk egy darabig. A délutános nővér kicserélte Gyuri bácsi kacsáját, és elvette Józsitól a sörösüveget. A kórtermet beragyogta az alko- nyi nap.- A hadsereget is hogy lezül- lesztették - váltott témát az öreg. Láttam a tisztavatást augusztus húszadikán, hát Isten bizony, ezek még a díszlépést sem tudják rendesen. Észre sem vettük, addigra már fölcsatolta a műlábát, feszes vigyázzban állt az ágya mellett. Botjára támaszkodva úgy odavágta a linóleumpadlóhoz az ép lábát, hogy csak úgy csattant.- így köll azt, ni! De persze hogy nem ösmerik az olyan katonák, akiknek civil a miniszterük. Tartalékos hadnagy vagy micsoda. Hát hogy jön ő ahhoz, hogy tábornoknak parancsoljon? Bolond világ ez... Hivatásos honvédség kéne - tódította Jenő. - Zsoldos hadsereg. Gyuri bácsi felfortyant.- Micsoda? És akkor mi lesz az ifjúsággal? Hol tanulják meg a mai fiúk, mi az emberség? Amúgy is puhány már ez nemzet. Mi lesz, ha lerohan minket valaki? Még egyszer bemutatta a díszlépést, és az ágyára ros- kadt.- Annak idején én voltam a legjobb lövész az ezredben. Meg az akadémián is. Mégse lett belőlem alezredes. Aludt egy sort, majd váratlanul felült.- Éhes vagyok. H ozták a vacsorát. Kockasajt, tea, szelet kenyér. Két perc alatt befaltuk. - Ha hazamegyek, töltött káposztát főzök. Dagadóval. Teszek bele füstölt csülköt is. Azzal az igazi. És sok-sok tejfölt, a tetejére meg szalonnát.- Nem kell diétáznia?- Kelleni kell, de mi a francot csináljak, ha kiéheztetnek. Az asszony is hozhatna legalább egy kis rántot csirkét. Hallgattunk. Tudtuk, hogy a felesége meghalt, egyedül él az öreg. Mérnök fia rá se néz.- Holnap megpróbálom a töpörtyűt, Gyuri bácsi. Talán hoznak.- Hát remélem is. De libatöpörtyű másnap, harmadnap sem érkezett. Engem hamarosan elbocsátottak, két hét múlva kellett visz- szamennem kontrollra. Előbb betértem a henteshez, és csodák csodája, volt libatöpörtyű. Gyorsan vettem fél kilót. Gyuri bácsi ágya üres volt, frissen húzva.- Az öregúr? - kérdeztem Józsit.- Elment.- Hová? Hisz járni sem tudott.- Tegnap összekapott az ügyeletes orvossal azon, hogy helyes volt-e a Varsói Szerződés feloszlatása. Gyuri bácsi szerint nem, mert most itt maradtunk nagy bizonytalanságban. A NATO meg úgyse vesz föl. Egész este ezen dühöngött, mígnem lámpaoltás után, éjféltájt leesett az ágyról. Agyvérzést kapott. Vacsora után még kérdezte, vajon kapsz-e ma libatöpörtyűt... A zsíros zacskót a hálószekrényre tettem, és megtapogattam a törésemet. Fájt. Baranyi Ferenc: Csoda A zingarói kék öbölben sokáig nézte arca mását, az elképesztő fényözön sem győzhette le a ragyogását. Megállt egy izzó sziklaszirten, tenger előtte és mögötte. Tetszéssel nézte őt az isten büszkébb volt rá, mint az öbölre. Ferenczes István: Vitézi ének A felcsíki táncokról Vörös a Hold, mint a rózsa, vérrel nyíló égi bomba felszippantott kardot, dolmányt, arcán szárad most a kapcánk, hej, legények, hej, vitézek meddig láttok, hova néztek, kantár nélkül, zabolátlan Európa kapujában, tűz-fenyőkkel nyírerdőben, derékig sziklamezőben medvehátú csontok vagytok, kőút felett lúdtalpaitok, rajta jártok, rajta háltok, gebeszellőn nyargalásztok, szíveteken nincsen páncél, imaszíjra fűzött a szél... Lassú ködök poroszkálnak, körbefognak, körülállnak, vérrel felkent janicsárok ütnek rést napvilágon Allah s Jézus verekedik, hitetlen a hívőn fekszik - csontra csontból várt raknak, hitnek, szónak, menedéknek, vasszívünkhöz nehezéknek... Hej, legények, marok népség, fegyverünk a meztelenség... Mégis, mégis bírni kell még! Csák Gyula: Veszedelmes mese Jó pár évvel ezelőtt baráti felkérést kaptam rendező ismerősömtől, hogy hozzunk létre közösen egy filmet. Előrebocsátotta azonban, hogy ő a politikai cenzúra minden éberségét ki akarja kerülni, ezért csakis olyan téma érdekli, ami semmiről sem szól - ahogyan ő mondta. Azt is közölte, hogy ő már kiötlötte ezt a „semmit”, ami pedig nem lenne más, mint Árgi- rus királyfi históriája. Ezt kell megírnom, ezt rendezi filmmé, s akkor garantáltan senki nem köthet munkánkba. Nekem is tetszett az ötlet, és nagy buzgalommal kezdtem az előmunkálatokhoz, azaz összeolvastam a tárgyról mindent, ami hozzáférhető volt. Azt eleve jól tudtam természetesen, hogy Argirus históriája szép mese egy minden akadályt legyőző hősről, de arra kutatás közben döbbentem rá, hogy ez nem honi mese, ahogyan korábban gondoltam, hanem évezredeket átívelő történet, nagy valószínűséggel a világ legszívósabb vándorhistóriája. Amint olvasmányaimból kiderült, valahol az ősi India szellemvilágában gyökerezik, onnan került át Ciprusra, majd az ókori Görögországba és Itáliába, s nyomvonalain haladva a Római Birodalomtól örököltén áradt szét Európában, és így jutott el Magyarországra is. Könnyen kideríthettem, hogy erre a mesére alapozódik például Csongor és Tünde, valamint a János vitéz., Árgirus meséje azonban nemcsak szívós, de rugalmas is, mert - úgyszólván - minden mondanivaló közvetítésére alkalmas. A legősibb időkben az ismeretlen világtól rettegők számára bizodalmast reményt nyújtó magyarázatként értelmezték, a későbbiekben olyan „szent beszély” lett belőle, amely csak papok és más szellemi arisztokraták féltett ismeretanyagaként létezett. Akadt idő, amikor úgy tekintettek rá, mint vitézeknek szóló, lelkesítő röpiratra. Jóval későbben a polgári gusztushoz igazított, pikáns történetként keringett, mint Szép Heléna története, és „leszivárgott” az alsó nép köreibe, és szétsúgdosott igazságtételként nyugtatott, avagy éppen lázított. Amikor mindezt előadtam filmes ismerősömnek, riadtan közölte, hogy felejtsük el az egészet, mert nem a „semmibe” nyúltunk, hanem olyan darázsfészekbe, amelynek a közeléből gyorsan menekülni kell! Akármilyen új értelmezést próbálnánk is adni a históriának, azon - akár zsebkendőn vér - átütne az eredeti, veszedelmes mondanivaló, vagyis a jó győzelme a rossz felett, és hát ki tudja manapság, hogy mi a ,jó” és mi a „rossz”?! Kiss Benedek: Az Úr szeszélye Hogy vártad a napfényt egész héten át, s alig utaztál el - ragyog, ím, a Nap. Csak bennem borong most. Vigaszt a bor sem ád, vágnám falhoz inkább részeg poharamat. A „plász” megéledt újra - nélküled. Szemérmetlen combok forralják a tengert, mint spirálunk a teavizet. Tüzel távolban egy gyöngyház bárka. Tegnap az ég sári ott, ma tenger - nagy céda mind a kettő, s halálosan oda vagyok értük, de most nem kell más gyönyör - most leiszom magam. Hiányzol, kedves, mint egy héten át neked hiányzott e késő verőfény. Borongok s bár vigaszt a bor sem ád: iszom, mert nem bocsáthatom meg másképp az Úr szeszélyét a halandók iránt! Szőke Kálmán: Kertvárosi képek Az égbolt fekete lepedőket lenget, a sarkon magány áll, bokor alatt sündisznó fél, sötét növényekkel horkolnak a kertek. A veteménysorokat szemüveges házak olvasgatják, kocsmából jövet hanyatt esnek az utcán a sárban. Az esőcsepp öccse nagyon messze kövek művésze, sziklák szobrásza, az ablak fölnéz a vadlibákra, sokáig verdes, verdes a szárnya. i ■o A
