Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-22 / 171. szám

‘J^ét í^ezemrmí, maffam varrtam! „Nevem Kiss Ilona. 1989-ben végeztem Nyíregyházán, a ta­nárképző főiskola földrajz-rajz szakán. Egyik hobbim olyan ru­hák készítése, amikben jól érzem magam. Szeretem, ha az utcán nem jön velem szembe ugyanaz a ruha. Általában természetes anyagokkal dolgozom. A pályázatra beküldött ruha fehér se­lyemből készült, hossza boka fölött 8 cm. Az eleje felső részét 4 részből, hátrészét 2 részből varrtam meg. A ruha könnyű felvéte­lét 45 cm-es húzózárral oldottam meg. Elején két hasíték talál­ható, az alsó részét 8 trapézból ráncoltam és illesztettem össze. Elnézést az amatőr felvételért!” Czakó Andrea írja Kenderesről: „Olykor-olykor előveszem az újságaimat, és kinézek belőlük valamilyen ruhát. Utána megve­szem az anyagot, s nekifogok a nagy munkának. Első „alkotá­som” egy szűk szoknya volt. Azóta már sok mindent varrtam. A képen látható nadrágkosztüm is saját szerzemény. A mellény há­tulja és a két eleje hegyesre végződik. A nadrág elejébe behajtá­sokat tettem, a szárát alul fokozatosan szűkítettem. Ez a legked­vesebb ruhám, melyet magam készítettem." Levelében feltett kérdésére válaszoljuk: természetesen visszaküldjük a fényképeket. Szponzoraink Játékunk egyik fődíját, egy Elnita típusú varrógépet a Varrógép Kft. ajánlotta fel. Kiss János úr, a kft. ügyvezető igazgatója a játé­kunkban részt vevő hölgyeknek ingyenes szaktanácsadást és be­mutatót is kínál. Helye: a kft. szakboltjának bemutatóterme (Szol­nok, József A. u. 34., telefon: 56/343-340). A Zanzart butik (Szol­nok, Sütő u. 9.) egy 5000 forint értékű ruhát, az Exkluzív parfümé­ria (Szolnok, Városi Művelődési Központ - Hild tér 1.) 5000 forint értékű parfümöt ajánlott fel egyedien gazdag kínálatából a leg­szebb alkalmi ruha készítőjének. További díjaink: Turcsányiné Bárány Andrea (Törökszentmiklós, Kossuth u. 154.) törökszent- mioklósi vagy Törökszentmiklós környéki, többbgyermekes pá­lyázónak kétezer forint értékben varráshoz szükséges kellékeket ajánl fel, a Stex Méteráru és Lakástextil Kereskedelmi Kft. (Szol­nok, Arany J. u. 15.) - a következő ruha anyagát biztosítja, az In­tegrál Bt. müholdvevőszakboltja (Szolnok, Nagy Imre u. 16.) - egy kézivarrógépet, Süti büfé (Szolnok, József A. u. 63.) 2000 forint ér­tékű házi süteményt, „Édes-Titok” Bt. cukrászüzeme (Szolnok, Eper u. 36.) - 3 ezer forint értékű dísztortát, Fodor István, Jászjá- kóhalma polgármestere 1-1 ezerforintos vásárlási utalványt ajánl fel a jákóhalmi pályázóknak. A Lampion Világítástechnikai Szer­vező-Fejlesztő Kft. (Szolnok, Tószegi u. 36.) egy ötágú, vörösréz csillárt, Barna Sándor (Video-Dekor Stúdió) egy mese-videokazet- tát, a Rövidáru-Fehérnemű Kisüzlet és Gombnagykereskedés (Mezőtúr, Földvári u. 6.) 1500 forintos vásárlási utalványt aján­lott fel. Az utalvány az üzletben váltható be, amellyel egy mezőtúri pályázót szeretnének jutalmazni. Továbbra is várjuk a felajánlott díjakat pályázatunkhoz! Subicz Annamária (balra lát­ható) Törökszentmiklósról ezt írja: „17 éves diáklány vagyok, a vendéglátó-ipari szakközépisko­lában tanulok. Sajnos a tanulás mellett kevés időm jut varrásra. A fényképen látható nadrágot és mellény szabású blúzt egy­aránt én készítettem. Mindkettő kiszabásában Burda-szabásminta segített. A nadrág 34-es méretre ké­szült, amely trapéz vonalú, gumis derekú, szárai térdig föl vannak vágva. A mellény szabású blúz 6 rész­ből áll, virágos flaue Hanyagból készült: elöl fekete gombokkal, hátul fekete selyemszalaggal ösz- szefűzve. Az eredeti szabásminta 36-os méretre szólt, de korrigál­tam a saját (34-es) méretemre.” Jerkovicsné Molnár Krisztina Nagykörűből: „Idén töltöttem be 24. évemet, van egy hároméves kislányom. Már általános iskolá­ban szerettem varrogatni, ami végigkísért a gimnáziumban is, de részletesebben a kislányom születése előtt kezdtem el. A szakmám egyébként bőrdíszmű­ves. A varrást magamtól, édesa­nyámtól és Annus Andrásáétól tanultam. Persze nagy segítőtár­sam volt a Burda c. folyóirat is. A ruhák szabásmintái - néha egy kis változtatással - mind a Bur­dából kerültek ki, ezért is nem küldöm el azokat. Lányomnak nagyon kevés bolti ruhája van. Szinte mindent var­rók neki: ingeket, nadrágokat, pólókat, bermudákat. Saját ruha­táram is így bővül, de varrók a család összes gyerekének is. Álta­lában maradékokból vagy hibás anyagokból készítek különböző darabokat. Elsősorban az egy­szerűségre törekszem, s arra, hogy a ruhák minél jobban ki- használhatók legyenek, s minél jobban párosíthatok a már meg­lévőkkel. A felső képen 9 éves keresztlá­nyom és a másfél éves kishúga látható, középen pedig az én kis­lányom. A keresztlányom szok­nya-mellény együttesét kará­csonyra készítettem neki. Lila düftinből és virágos flanellböl varrtam; a mellény bélelt, behú­zott gombokkal készült. Kislá­nyom blúzának gallérját berán­colt széles madeira helyettesíti, ujja vége gumizott. A másfél éves Rékán látható mellényke hátul gombos, bélelt. (A megemlített ruhadarabokat varrtam nekik.) A másik képen jómagam és a kislányom vagyunk láthatók. A kép az idén készült, a ruhák szin­tén. Magamnak vásároltam az anyagokat: a szürke pamutdzsör- zét talpas nadrágnak, a pöttyöset egy garbónak. Mikor kiszabtam, annyi maradt, hogy kislányom­nak, Zsófinak is ki tudtam szabni egy nadrágot és egy kis pólót. így készült az egyenruha. A szabás­minták a Burdából valók." Tóthné Ferenczi Ágnes Jászladányból ke­resztlánya és kislánya fényképét küldte el. Leve­léből idézünk: „Örömmel vettem a pályázatu­kat, és megragadom az alkalmat, hogy én is be­nevezzek. A kockás kabátot és nadrágot kereszt­lányom, Túri Agika viseli. A kabáthoz 1 m 140 cm széles anyag, ugyanennyi bélésanyag, 6 db patent és 1 m két centi széles gumiszalag szük­séges. A nadrághoz 90 cm-t használtam fel 150 cm széles anyagból. A zöld nadrágot kislányom, Alexandra viseli. Érdekessége az elején látható maci, ami úgy készült, hogy a vászont rávasal­ható közbéléssel megerősítettem, megrajzoltam a figurát, majd sűrű cikcakköltéssel végigvarr- tam a széleit és a belső vonalakat. A maci sze­mét és orrát kézzel hímeztem ki." „Szalai Juliannának hívnak, 19 éves vagyok, a szakmám sze­rint bőrdíszműves. Általában kedvtelésből, saját fantáziám segítségével varrók. Ez a ruha és a sapka is így készült, és én viselem.” Mihályi Józsefné Abony- ból: „Én a kislányom ruhái­ról készült saját fotóimat kül­döm el. Legszívesebben a Burdából veszem ki a sza­básmintát, és ezt variálom fantáziám szerint. Sehol sem tanultam varrni, csak kedvet éreztem hozzá, és megpróbál­tam. A képen 6fi éves kislá­nyom, Szilvia lila bársony­nadrágot visel, amit derékban gumi fog össze, elöl két zseb található, belül flanellal bé­leltem. A pamutpulcsi jó me­leg, bolyhos anyagból készült. A rávarrt kukacot készen vet­tem." Kovács Jánosné Újszent- györgyről: „Jelenleg itthon vagyok szociális járadékon, és hobbim a szabás-varrás. Már számtalan ruhát készítet­tem családomnak, barátaim­nak, s magamnak. A barna kétrészes kosztüm anyagszük­séglete 2,5 méter." Kovácsné elküldött még két szoknya-blúz összeállítást is, és mindegyikhez - a képen láthatóhoz is - szerkesztősé­günkben van a szabásminta. Az oldalt szerkesztette: Szabados Krisztina

Next

/
Thumbnails
Contents