Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-22 / 171. szám

8

Visszapillantó

1994. július 22., péntek

Jákóhalmi verses krónika a Jakab-napi búcsúról, 1790-ből

Néhány éve a „Jászberény és Vidéke” c. lap 1888. XII. 16-i számában találtam a 200 éves „Jászjákóhalmi verses krónika 1790-ből” rímbe szedett, mind tartalmában, mind nyelvezetében remek korabeli helytörténeti alkotást. Szerzője az utókornak szánta ismertetésre, közlésre, „beszéld magzatidnak” már akkor feljogosított.

1888-ban a szerkesztőség a krónikához rövid magyarázatot közölt. E sorokat bővíteni tovább. József császár célja egységes központosított német nyelvű birodalom létrehozása volt. 1784-től a birodalom területén - Magyarországon is - a hivatalos nyelv a német nyelv volt. Tízéves uralkodása alatt kiadott rendeletéi közül halála előtt kettőt nem vont vissza. Érvényben maradt a protestánsok és görögkeletiek szabad vallásgyakorlását biztosító türelmi rendelete és a jobbágyok szabad költözködését biztosító jobbágyrendelete.

A krónika 79 versszakban mutatja a kort. Szemléltetően leírja - sokakat megelőzve - Jákóhalma múltját, korabeli jelenét, tanácsát, vallásos vendégszerető lakosságát, a helységben, a Jászságban nagy eseményt jelentő búcsút. Emléket állít a jász bandériumnak. Minden versszaknak megvan a sajátos mondanivalója. A név szerint említett személyek munkásságáról külön tanulmányt lehetne írni.

A krónika szerzője, Rigó Ferenc plébános a Jászság szülötte volt. Hogy melyik helységből származott, nem hagyta ránk. 1798-ig volt Jászjákóhalma plébánosa. Ekkor Jászberény tanácsa javasolta, majd választotta a hívek lelkipásztorának, életpályáját itt fejezte be. 1808. XII. 31-i tanácsülésen jelentette Kállay

László főbíró, hogy „a Mennyei Felség Szeretett Kedves Lelki Pásztorunkat néhai Fő Tisztelendő Rigó Ferenc Apárurat ezen árnyék mulandóságbul az örökké tartandó boldogságra által szólítván”.

Major Endre jászárokszállási gyógyszerész, ő alapította 1851-ben Jászárokszállás első gyógyszertárát. Neki köszönhető, hogy a krónika a korabeli sajtóban megjelent. A kéziratot ő őrizte meg, és adta át közlésre a szerző halálának 80. évfordulójára, s biztosította ezzel fennmaradását.

A 200 éves krónika összességében olyan mű, mely a múltat, őseink korát, életük egy részét tárja elénk. A gyökereiket ismemi akaró utódok tisztelettel és hálával emlékezhetünk szerzőjére s arra, ki megőrizte számunkra.

Közreadta: Sugárné Koncsek Aranka

A Jászberény és Vidéke című lap 1888. december 16-i számából idézzük a verses krónikát

Major Endre árokszállási gyógyszerész úr szívességéből közüljük az alábbi 100 éves kéziratot, mely Rigó Ferencz jákóhalmi plébánostól származik. Le van benne Írva Jákóhalma s lakóinak ismertetése, az 1790-i jakabnapi búcsú, melyen a jászbandérium is megjelent. József császár 1781-ben egyéb vallási intézkedései közt a búcsúkat is eltörölte, de 1790-ben, miután a császár halála előtt összes intézkedéseit visszavonta, azok megtartása ismét lehetővé vált. Ekkor az első búcsút a jászságban Jákóhalmán tartották meg: ez a búcsú van itt leírva. Ugyané napon tartá Keresztély Ignácz székely származású pap is ott a primicziáját. A kézirat legérdekesebb részét a jász banda, vagy bandérium leírása képezi.

Bevezetés

Ezerhétszáz után kilenczvent számláltunk, mikor magyar világ hajnalára hágtunk, ország kincseinek nyerésén vigadtunk, rendek gyűlésétől törvényeket vártunk.

Akkor júliusnak köszöntő napján, hallgasd s örülj azon, a mi Jákóhalmán, történt a jászságnak éppen szive táján, beszéld magzatidnak, Istent magasztalván.

Jákóhalma múltja, fekvése, s lakói

Hogy jobb renddel folyjon szóm a történetről, végy előbb tudomást erről a helységről, mit olvasunk s hallunk vég eredetérül, megmondom, és ékes helyérül s népérül.

Első lakókövét e helynek kik teték, nem tudom, mert viszszás idők sokszor tépték, mint az egész hazát, ezt is vesztegették, régiség tábláját lopták s megégették.

De Zsigmond királyunk tanítja írása, hogy háromszáz esztendők előtt lakása volt ez magyar népnek, s kedves maradása, sók jeles férfinak volt itt dajkálása.

Fiskálist, perczeptort, nótáriusokat, nevelt eskütteket, comissáriusokat, jászságnak hadunk is vitéz hadnagyokat, és alacsonyabbszerű vitéz katonákat.

Termett itt olyan is, ki egy malomkövet, elvitt kezeszárán, és hosszú szál fenyvet talpra állított, más meg egy ló terhet -annyi szalmát kötvén, -akárhova eltett.

Régiek mondták e helyt arany almának, mert kedvire szolgált minden lakójának, tetejére épült szent Jakab halmának, honnét körül láthadd helységit jászságnak.

Küllőközepén van a jászok földének, de tisztaságra is nem enged más helynek, utczái s házai mind jelesek ennek, egy hite, egy nyelve, van itt magyar népnek.

Dicsekedhet e hely, tágos határival, földén emelkedett tetés halmaival, borral, búzájával, számos barmaival, sik mezőségével, Tama folyásával.

Főbb halma tetején, gyönyörű temploma, sok mértföldre néző, módos s erős tornya, az utasok szemét magára forgatja, dicséri munkáját, valaki csak látja.

Ha mind külső-belső részeit e helynek tekinted, láthatod kőképét sok szentnek, pázsitján a Krisztus kínszenvedésének említő jeleit: ritka mássa ennek.

Tetszett e hely hajdan egri főpapoknak, mert mihelyt kiverték szarvait a holdnak, sietve rendelék ide plébánusnak káptalan tagját, kit Márkovicsnak mondnak.

E században innét öten emelkedtek egri káptalanban, kik gondot viseltek, és népünk lelkére, tovább is mentenek, erdélyi püspökség mert jutott Zorgemek.*

Nézzed biráit és tizenkét tanácsát, tudnak kormányozni, mily nagy okossággal, köztük tanítványa alig volt múzsáknak, mégis borostyánját érdemlik Paliásnak.

Szent Jakab halmával, az ég tette e jót, hogy szép hire s neve, még soha meg nem holt, mert igaz hitében csorba soha sem volt, sok szerencsés napot tehát méltán számolt.

Jutottál úgy vélem már ismeretére, Jász-Jákóhalmának: tarts számot e helyre, vigyázz hát említett szép történetére, dicséretet te is, hogy adhass nevére.

A búcsú és a jász-bandérium

E helység szent-Jakab apostolt választá, mennyben pártfogóvá, kire ottan bizá, ügyét, hogy Istennél hasznosan folytatná, mire nem érkezhet. Ez az által adná.

Nyolcz nyáron ez ünnep köznap formán kerül búcsúk elbontója, mert elsőségben ült, bánkódva érezte népünk, hogy majd meghűlt régi buzgósága, melyben vígan merült.

De hogy most hajnala hasadt nemzetünknek, felderült napja a mai ünnepünknek, azért nagy örömet engedtünk szivünknek, szomszédink társai lettek örömünknek.

E nagy ünnepünkre jönnek minden helyről, hangos énekekre minden utczánk zendül, dob s trombita szóra, lakásunk megrendül, újult örömünkben köny szemünkből perdül.

Már nagyszámú sereg templomunkhoz tódult, egy örvendetes hir, legott hozzánk lódult, jön jász-bandérium, s éppen erre fordult ! kiáltják örvendve, s minden arra mozdult.

Helység plébánosa Bedekovics úrral,

Főbíró Túrák Pál, két nótáriussal, elejbek rándulnak, mindjárt két csézával, tisztelték azokat, köszöntő mondással.

A köszöntő mondást, alig végezhették,

Petthes András úrnak, feleletét vették, hogy: ebből Ciceró szól eztet úgy vélték, szavát körülállók, dicsérték s becsülték.

Azonban sok kocsik pompásan érkeztek, szomszéd helységekből, főbb rendűek gyűltek jákóhalmi pástra, hol szépen készültek, mindenek be felé rendibe szerkéztek.

Nemes Petthes András volt banda vezére, ez nagy Teréziának vala testőrzője, melyért van közöttünk holtáig nagy becse, de holta után is fentmarad szép neve.

Most nemes jászságnak ő a kapitánya, e név alatt jásznak igaz atyja, úgy szereti őket értök vérét ontja viszontag ő neki, jász is úgy hálálja.

Egek tartsátok meg ez urat közöttünk, hogy igaz szivétől vigasztalást vegyünk, bölcs kormányzása alatt megpihenjünk, minden napjainkban békességben éljünk.

A nemes bandának, vitéz kapitánya, volt Makó Lőrincz úr,kinek tudománya, nemesi virtusa, sok bölcs találmánya, jeleskedik assessori hivatala.

Skadronos kapitány volt az édes atyja, burkus vérben forgott ennek is a kardja,

Atillát vagy Lehelt, mutat ábrázatja, jász-nemzetünk őtet oszlopának tartja.

Nemes Bartály Ferencz úr volt hadnagyságban, kit Jászberény tisztel főbiróságában, ez oltalmaz minket, régi szabadságban, azért leszünk néki örök adósságban.

Sokat tűrt s szenvedett népünk szerelmiért, jött s ment költekezett hazafiaiért,

Istenem adj néki mindezekért nagy bért, ' tartsd köztünk végnélkül, s terjeszd e nemes vért.

Nemes vitézek név szerint ezek voltak,

Makó, Dózsa, Darázs, egyfelől állottak, másfelöl Anvander s Kiss Ferencz frontoltak, Ozoróczky Jánossal együtt tartottak.

Mente, dolmány, nadrág színében ég látszott, mindenikben ezüst sujtás csinált tánczot, süvegek tetején nagy kócsaktoll játszott, tiszt urak kalpagán,szemünk szinte tánczolt.

Villogott a vezér arany forgójával, tompitá szemünket, kövek sugarával, aranynyal hímezett réz buzogányával, magán s lován függő sok drágaságával.

Helységfelé osztán indul e gyöngy-sereg, véltem, hogy Absolont visel minden nyereg, sok ezer ifjú, látni jön és öreg, mindeniknek nyelvén, óh de szép az pereg.

Nemes banda előtt harsog a trombita, sokszor házak közül hangját visszahitta, török muzsika szó a nagyutczát vitta, ha ki félholt volt is, szemét, fülét nyitta.

Halál félelmében rettegő személyek, gyengén emeltetvén, utczákra vitettek, hogy e nagy örömet látták, könnyebbedtek, lakóktól a házak mind kiüresedtek.

Beszállón vitézség a helység házához, tanács is odagyült, mindjárt birájához, szivbeli köszöntést mondtak a bandához, örömest hajlongtak, szép hazafiakhoz.

Szólnak már harangok a magas toronyban, jelt adnak, hogy menni kell már a templomba,

Kétszáz évvel, de 100 évvel ezelőtt is illett szépen felöltözni a búcsúba. Az itt látható felvételt a jászberényi könyvtár bocsátotta randelkezé- sünkre. A század elején, jász népviseletben látható ez az ifjú pár.

e napot tartsuk meg nagy solemnitásban, óhajtják mindenek forró buzgóságban.

Bandérium tehát kész minden pompára, megtestesült istennek szolgálatára, oltári szentségnek kün hordozására, mellé áll s kardot ránt oltalmazására.

Banda is mutatta villogó fegyverét, térdének s karjának furcsa sebességét, földre bocsájtotta kardjának a hegyét, szentség áldására imádta Istenét.

Jól hitte, hogy kenyér s bőrszín alatt Isten testével, vérével jelen vagyon itten, hitte, hogy világot megváltá e kincsen Krisztus, mert jósága határozva nincsen.

E búcsujárásban rendet ki nem szabtuk, ki hol, miként járjon, meg nem határoztuk, mégis hogy a papok s bandák rendét láttuk, mint rajzolták volna, rendet megtartottuk.

Honnét jöttünk osztán, tértünk a templomban, csoportos rohanás nélkül, szép izromban. beléptünk s vitézség mindjárt áll két sorban, nagy oltár két felin és szolgált azom ban.

Itt majd két óráig álltak a vitézek, véltük a hőséget ki nem állják ezek, de hogy ő előttük hidegek s melegek engednek, cselekszi vitéz természetek.

Ezért rendelték ezt régi királyaink, mellettek álljanak őrt kunok s jászaink, szolgálnának íjjal s karddal bajnokjaink, azért szabadságban legyenek honjaink.

Örvendj Jákóhalma, s készülj köszönetre a nemes bandához, ki téged ezekre egyéb jászok előtt s ily szép tiszteletre, méltóvá tett, vigyázz visszatérítésre.

A primiczia: vendégség: buzdító szó: befejezés

Óh szép halom ! benned mennyi solemnitást láthatsz ez egy napon, s mennyi vigasztalást, ugyan reád mérték egek a sok áldást, csak győzz mindenikért tenni hálaadást.

Nem győztél betelni bandád nézésével, már gyönyörködtettél más újabb örömmel, éltedben sem bírtál tán ily szerencsével hogy téged tisztelne, kispap uj misével.

Ezt is megengedték most egek tenéked hogy szent búcsúd napján ebben telnék kedved: hogy új pap közlene első áldást veled, kezdett örömedben, hogy ne lenne véged.

Ez ritka szerencsét velünk cselekedte Keresztély Ignácz úr ki most itt kezdette papsága zsengéjét s legelőször tette áldozatját s ünnepünket úgy szentelte.

Ez uj papot szülte erdélyi székelység, magáénak tartja ott lovag nemesség, papi számba tette ottvaló püspökség, tudománynyal tölté a pesti mindenség.

Egri pap-nevelő házban most lakozik, múzsák kies völgyén jár s kél mulatozik, magának s hazának hasznán fáradozik, magyar nyelvnek is jobb rendében dolgozik.

Alig futamodott hire körülöttünk hogy ő majd uj misét fog mondani köztünk, sok kedves vendége: azonnal tiszteltünk, a kivel szívesen együtt ünnepeltünk.

Uj papot vezető első próbájában, hogy hibát ne ejtsen iy nagy munkájában, tisztelendő Nagy Gábor úr, ki jászságban, tiszteltetik esperesi hivataljában.

Nemes vér nemző ezt Gyöngyös városában Egerben, Hevesen szolgált papságában, most Jász-Apátin van plebánosságában, mindenütt említik nevét szép áldásban.

Nagy szorultság volt itt az Isten házában künn is sűrűn voltak halom oldalban de hogy jöjj Szentlélek hangzott pap szájában megcsendesült minden, volt nagy hallgatásban.

Körül tekintettem összegyűlt népeket, öröm szemeimből facsart ki könyeket, láttam miként fűzte olvasó kezeket, néhol köny fáraszta szemeket s nyelveket.

Néha elmélkedve Istenhez gerjedtek, néha szóra kapván, szépen zengedeztek, mint kántortól haliák, akkép énekeltek, ezekben mennyei karokát követtek.

Szívvel, szájjal urát kívánja dicsérni,

Dáviddal, Ambrussal inkább akart nyerni, mint gondolatokban egyedül heverni, vagy korhely szemekkel a falakat mérni.

Ily szép buzgósággal viseltetett népünk, mig az uj pap szolgált áldozatot értünk, pedig mise közben beszédet is értünk, melyből mostaniak eleget érthettünk

Eztet Rimanóczy Ferencz úr folytatta, papság tiszteletét szépen megmutatta, hogy mindenkor, minden nemzet azt tartotta, ezzel soknak nyelvét jobbra tanította.

E tisztelendő úr most Fényszarut lakja, ott jász magyarságnak nevezetes papja,

Eger, Kassa, Szántó, jászok Apátija volt helye, s mindenütt jeles volt munkája.

Isteni szolgálat mig volt folyásában,

Orpheus, Amphion voltak nagy munkában, hegedűk, trombiták, sípok szép szólásban, füleink is zengtek dobok zúgásában.

Vége lön ezeknek, nép magából bástyát templom körül épít, fentartja homlokát, az uj paptól kíván és vesz kívánt áldást, ezzel ki-ki érzett szivében újulást.

Test táplálására onnét elszéledtek, lakosink utczákon széjjel tekintettek, kit elölkaphattak, gyorsan beszerzettek, mint módjuk engedte, mindent vendégeltek.

Színe a jásznépnek volt szép társaságban, a papokat együtt szives barátságban, egymást köszöngették régi jó szokásban, gondtól könnyebbedtek muzsika hallásban.

Mikor kezdte a nap hevét enyhiteni, nép ismét templomba kezdett összemenni, mindenek urának tiszteletet tenni, úgy végre honjába kivánt kiki térni.

Mikor aztán az ég sátort vont a földre, nemes vitézek is eredtek jobb kedvre, mert száraz báránybél lábukat lejtőkre gerjesztők sarkukat rendes ütésekre.

Voltak több dolgok is, melyekben tölt kedvünk, melyekben megújult lankadozott szivünk, fejenkint jegyezni de nem győzi kezünk, jobbára megírtam, a mi történt velünk.

Kedvelték az egek mi ünneplésünket, istenesen összesereglett népünket, mert e napon bőven áztatták földünket, sok szárazság után, s újiták földünket.

Már te Jákóhalma, mit mondasz ezekre ? javaslom, szemedet fordítsd az egekre, hálaadó szívvel és hajolj térdedre, áldd Istent, ki téged segített ilyekre.

Isten után köszönd nagyobb sz.Jakabnak, a kit mennyben tartasz hív pátronusodnak, visszatérő napján tiszteletét annak megadd, ezzel szerzesz nagy jókat magadnak.

Az új papnak is mondj szives köszönetét, ki új miséjekor megálda tégedet, áldd kormányzóját s a ki tett beszédet, és kik ide gyűltek, tisztelj mindeneket.

A ki e dolgokat foglalt versekbe, nem avatta magát a görög mesékbe, nem mindnyájan jártak a nimfás kertekbe kikért író tollát ereszté ezekbe.

Legfőbb oka ez volt, csekély munkájának, hogy mondott örömet a hazafiaknak, ezzel jelenthesse s szolgáljon azoknak, kik becsét emelték most Jákóhalmának.

Szerzőnek jászsághoz van kötelessége, mert attól származott élete s vérsége, Jákóhalmához is az a szövetsége hivatalja szerint, hogy ott van tisztsége.

Ha ki hibát talál, egy vagy másik helyen, onnét van, mert régi ujjakon nem megyen folyvást új vers Írás, azért megengedjen jóakaróimmal szerencsésen éljen !

Kelt Jász-Jákóhalmán, 1790-ik esztendőben, kisasz szony havának 14-ik napján.

Cecinit Franciscus Rigó par. Jákohalmensis Mpic.

*Ez a Zorger János volt az, kit a kiséri református lakosok 1700. évben a határra kihordanak, a matrikulákat elégették, a ki azután erdélyi püspök lett.