Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-15 / 165. szám

A hasonlóság összefogó ereje Egy otthonos város Gazdaság Vállalkozás Üzleti ajánlatok Segíthetünk? Két kezemmel, magam varrtam! Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap V. évfolyam, 165. szám 1994. július 15., péntek 7.30 - Í7 óráig Szolnok, Kossuth tér I. i. sz. Irodaház * 56/424-024 Csúcstalálkozó Hóm Gyula, a hivatalba lépő kormányfő vezeti a ma­gyar delegációt a Közép-eu­rópai Kezdeményezés hét végi trieszti csúcstalálkozó­ján. Miként az MTI-nek a Külügyminisztériumban el­mondták: a trieszti konferen­cia nyitónapján, pénteken a magyar szakmai küldöttség vesz részt. Gazdasági növekedés Szinte minden nemzetgaz­dasági ágra kiterjedő növeke­dés kezdődött ez év első négy hónapjában. Az ipari termelés volumene 7 százalékkal ha­ladta meg a tavalyit, s a ter­melés növekedése elsősorban az ipari export bővülését eredményezte. Az export dol­lárban 5 százalékkal nőtt. A beruházások az első negyed­évben gyorsan emelkedtek. A lakossági fogyasztás viszont szinten maradt, annak elle­nére, hogy a reálbérek május végéig 7-8 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi azonos időszaknál. A lakossági meg­takarítások öt hónap alatt a múlt évi 90 milliárd forinttal szemben 135 milliárd forint­tal bővültek. A fizetési mér­leg hiánya május végén meg­haladta az 1,4 milliárd dollárt, valamint jelentős a külkeres­kedelmi mérleg deficitje is. Tandíj-kötelezettség A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete egyetért az­zal, hogy 1994 szeptemberé­től nem vezetik be az általá­nos tandíj-kötelezettséget az egyetemeken, valamint a fő­iskolákon, és úgy véli, a jö­vőbeni bevezetéséről is el­hamarkodott lépés lenne dön­teni. Az Európai Unió több országában ugyanis jelenleg nincs tandíj és azt tervezik, hogy 2000-re mindenhol megszüntetik - mondta Kis Papp László, az FDSZ elnöke az érdekképviselet sajtótájé­koztatóján. Meleg idő Gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és számítani kell szórványos záporesőre, zivatarra is. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 26-31 fok között alakul. A parlament rendkívüli ülésszakán Egész napos vita a kormányprogramról Horn Gyula: Ez a kormány nem fogja kioktatni a népet A parlament nyári, rendkívüli ülésszakán tegnap reggel kilenc órától estig a kormányprogram fölött vitáztak a képviselők. A több mint 160 oldalas dokumen­tum vitájához - amelyet a két koalíciós párt juttatott el a T. Ház tágjainak - Horn Gyula (MSZP) miniszterelnök-jelölt fűzött szóbeli kiegészítést. A politikus (akit erre az időre or­vosai megszabadítottak leg­újabb nyakrögzítőjétől is) 45 percig beszélt a program fő fe­jezeteiről, megvalósítandó ter­veiről. Beszéde elején köszönetét mondott a májusban leváltott kormánynak az idei választások tiszta lebonyolításáért s azért, hogy a második szabad válasz­tások idejét is békében élte meg az ország népe. Köszönetét mondott még Göncz Árpád köz- társasági elnöknek, aki úgy­mond nagy részt vállalt az el­múlt négy év konszolidációra törekvő erőinek támogatásában. Először a kormányprogram gazdasági helyzetértékeléséről szólt. Elmondta, hogy bár nem szeretné az előző időszakot bí­rálni, azt mindenkinek tudni il­lik, hogy az ország válságos gazdasági-pénzügyi helyzetben van, s 1993 eleje óta folyamato­san romlik az ország fizetési (Folytatás a 2. oldalon) A csapadékszegény nyár következtében továbbra is alacsony a folyók vízállása. A Zagyva szolnoki szakaszán száraz lábbal is át lehet kelni a folyómeder kövein, illetve a folyó közepén ülve is lehet horgászni. (Fotó: K. É.) Magánkézbe kerül a megye sütőipara Képzett képviselők az önkormányzatokban Kötetlen tanulás tutori segítséggel Döntően már kis- és középvál­lalkozások működésének kö­szönhetően kerül a kenyér és egyéb pékáru a megyei üzle­tekbe, igazolva azt az Állami Vagyonügynökség által meg­hirdetett stratégiát, miszerint a kívánatos versenyszellem kiala­kulásáért mindinkább növeked­jék a piaci résztvevők száma. Az FM és az ÁVÜ szellemi közösködése nyomán elsőként a megyében nyolc-tíz évvel ezelőtt még abszolút monopolhelyzetet élvező Közép-alföldi Sütödék Vállalata „lebontása” kezdődött meg a maximum napi tíz tonna kapacitású kisüzemek eladásá­val. A döntést az is motiválta, hogy kínálatot teremtsenek a kisbefektetőknek. A megvételre pályázók ugyanis a kiírás szerint a teljes vételár feléig kárpótlási Szinte naponta „gyűrűznek be” lapunkba az indulatok, vélemények a csődhelyzetbe jutott megyei kórház részlege­inek - a válság megoldását szolgáló - tervezett átköltözte­téseivel kapcsolatban. Igaz ugyan, hogy a megyei közgyűlés már jó hónapja zöld utat szavazott a szervezeti vál­toztatásoknak, tudósítottunk is róla akkor, ám az érintett dol­gozói kollektívák, betegek, kör­nyékbeli lakosok mintha csak most ocsúdnának. Százak alá­jeggyel fizethettek, és egzisz­tenciahitelt is felvehettek. A pá­lyázati alapár valamennyi kft.-vé alakított kisüzem állami üzletré­szére 69 millió forintban összeg­ződött, míg a tényleges vételár - a túllicitáló ajánlatok miatt - 80,5 millió forint volt. Ebből 20,6 mil­lió forintot tett ki a vásárlók saját pénze, 50,4 milliót kaptak E-hi- telként, míg kárpótlási jegyből névértékben 8,5 milliót használ­tak fel fizetőeszközül. A kisüze­mek adásvételével a vállalati összvagyon 11,3 százaléka került új tulajdonosokhoz. A periférikus egységek után, most a második lépcsőben to­vábbi három áll értékesítés előtt, mert az ÁVÜ idevonatkozó újabb döntése szerint a jászberé­nyi, jászapáti és kunszentmártoni „kenyérgyár” szintén megve­írásával érkeznek tiltakozó leve­lek. Tegnap az újszászi pszichi­átriának a szolnoki utókezelőbe való átköltöztetésével egyet nem értő 105 környékbeli lakos petícióját közöltük. Naponta ír­hatnánk a riportokat, interjúkat. Teret is adunk - amennyire csak győzzük hellyel és energiával - a legkülönbözőbb vélemények­nek. így kell tennünk, mert a legteljesebb mértékben közügy az egészségügy. Az utca em­bere felelősökért kiáltva kér­dezi: hogy juthatott idáig a kór­ház? Miért nincs felelősségre hető. Mint Frey Ferenctől, a Kö­zép-alföldi Sütödék Vállalata igazgatójától megtudtuk: a vásár­lási feltételek egyelőre nem is­meretesek, mert az ÁVÜ-nél feb­ruár óta lendületét vesztette a magánosítás eltökélt szándéka, ám valószínűleg a kedvezmé­nyeket igénybe vehetik a pályá­zók. Amennyiben a három meg­hirdetésre kerülőt is értékesítik, a magánszféra hetven százalékkal részesedik majd a megyei piac­ból. Ehhez hozzátartoznak a ma­szek pékségek is. Ami a régióban egykor mono­polhelyzetet élvező vállalatot il­leti: maradék hét nagyobb üze­mét megtartva, Szolnoki Sütő­ipari Rt. néven gazdasági társa­ságként működik tovább, és részvényeit szintén meghirdetik eladásra. vonás? Egy biztos: a megye egészségügyének rendbetétele halaszthatatlan, „véráldozatok- kal” járó, széles konszenzust igénylő feladat. Tegnap olyan tanácsadó, se­gítő szakemberekkel beszélget­tünk a Hetényi kórház jelenlegi helyzetéről, akik a népjóléti mi­nisztérium megbízásából he­tente egyszer, illetve szükség szerint a megyei kórház vezető­ivel együttműködve igyekeznek úrrá lenni a felgyülemlett ne­hézségeken. (Folytatás a 2. oldalon) Országos, speciális távokta­tási program kezdődött az őszi, helyhatósági választáso­kon induló képviselőjelöltek felkészülésének segítésére. Ennek első mérföldköve a se­gítők, úgynevezett szaktuto­rok kiképzése. Tegnap vizsgá­zott le az első csoport húsz résztvevője - megyénket hárman képviselik - az egyhe­tes, Szécsényben rendezett bentlakásos tanfolyam zárá­saként. A program egyik ve­zetőjével, Gerő Péterrel, a Fő­városi Oktatástechnológiai Központ (FOK) igazgatóhe­lyettesével beszélgettünk az újszerű kezdeményezésről.- Több intézmény kapcsoló­dik a programhoz. Megnevezné őket?- A teljes program létreho­zója a FOK és az Önkormány­zati Akadémia. Az előbbi a tan­anyagot állította össze a Pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetem államigazgatási taná­rainak szakanyagai alapján, míg az utóbbi az anyagiakat bizto­sítja. A Magyar Népfőiskolái Társaság pedig a tutorképzésre vállalkozókat szervezte, irányí­totta hozzánk, akiket felvételi vizsgán szűrtünk meg.- Hogyan történik a távokta­tási szaktutorok képzése? Mit tanulnak, mi lesz a dolguk?- A tutorképzés egy - a hely- hatósági választásokra való fel­készülést segítő - tanulócsomag kiszolgálásához tartozik. Az anyag tíz munkafüzetből, szö­veggyűjteményből, kétkötetes kézikönyvből, hang- és video­kazettából áll. Ezek az anyagok a teljesség igényével kiterjed­nek az önkormányzati tevé­kenység sokféle részletére. A tanuló olyan tanári hátteret kap, amely segíti az anyagban való eligazodást, tanulást. Ezt a ta­nári munkát, amikor távoktatási szituációban segítjük a tanulást, tutori munkakörnek nevezzük. A tutorjelöltekből a tanfolyam elvégzése után okleveles szak­tutorok lesznek. A tanfolyam másfél hónapig tart, ez az egy­hetes része csak a bentlakásos, a többi kötetlen, önálló tanulással zajlik. Az országos szaktutorhá- lózat munkáját a népfőiskolái társaság és az önkormányzati akadémia koordinálja.- Érdeklődnek-e már a távok­tatási oktatócsomagok iránt a leendő képviselőjelöltek?- Annak ellenére, hogy az igazi ismertetőmunka csak au­gusztusban kezdődik, már több­ezres megrendelésünk van.- Van-e rá lehetőség, miután az oktatási csomag számos köz­jogi, államigazgatási, tehát közérdeklődésre számot tart­ható ismereteket tartalmaz, hogy a polgárok is bekapcso­lódjanak ebbe a távoktatási formába?- Sőt. Azt reméljük, nemcsak önkormányzati jelöltek, hanem állampolgárok, civil szerveze­tek is érdeklődnek majd iránta. A távoktatási csomagot a tutori hálózaton keresztül lehet meg­vásárolni. Ennek megtörténté­vel veszi kezdetét a hallgatói vi­szony. Minisztériumi tanácsadók a Hetényi helyzetéről Megkezdődött az adósságállomány csökkentése A svéd Malmö Brass Band együttes játékában gyönyörködhettek a fúvószene szolnoki kedvelői tegnap délután a Hild téren. Ma Abonyban, a fúvószene-kutatók világtalálkozó­ján is fellépnek. (Fotó: Korényi) Senki sem őrzi a Matáv-kábeleket? Ha könnyű, ráadásul még izgalmas munkával pénzt akarsz szerezni, menj el éjjel egy Matáv-telepre, lopj el a vezetékből pár métert, add el fusiban, és máris pénzednél vagy. Nyugodt lehetsz, a buli biztos, mert a kutya sem őrzi a telepet. Szó szerint ez áll a minapi esetekre is. A Matáv szolnoki telepéről pár nap alatt összesen 400 ezer forint értékben loptak el rézkábeleket. Az első esetet múlt pénteken fedezték fel. A tettesek 137 mé­ter, körülbelül 200 kilogramm- nyi, 4-4,5 centiméter átmérőjű kábelt loptak el, amelynek talán fele áll rézből. Ezenkívül a vé­konyabb kábeleket sem vetették meg, abból is felpakoltak úgy 300 kilónyit. A kár nem cse­kélység, 330 ezer forint. Mivel az üzlet így beindult, a tolvajok keddre virradóra is meglátogatták a telepet. Akkor 35 ezer forint értékben vittek el 31 méter kábelt. Hogy ne ma­radjon olyan sok leltároznivaló, tegnapra virradóra is elvittek ugyanennyit a hívatlan látoga­tók. A kár összesen tehát 400 ezer forint. Hogy hogyan hajthatták végre ezt a sorozatot a tolvajok? Úgy, hogy csak nyitott szemmel kellett járniuk a világban. Azt kellett csak észrevenniük, hogy van egy telep, ahol 180 centi­méter magas kábeldobokat tá­rolnak. És ha már dobok van­nak, akkor biztos van rajtuk ká­bel is. Hogy réz vagy alumí­nium, teljesen mindegy, min­denre van vevő. Aztán már csak azt kellett kitalálni, hogy őr- zik-e a telepet vagy sem. Es láss csodát, nem őrzik! Egy olyan telepet, ahol többmilliós áru­készletet tárolnak, egyáltalán nem őriznek. Még nyugdíjas éj­jeliőr sincs! így aztán tényleg könnyű dolgozni, pardon, lopni. A telep egyébként nem csak arról nevezetes, hogy nem őr­zik. Arról is, hogy soha nem is védték az ott tárolt anyagokat. Két éve ugyanis innen már több millió forint értékben elloptak kábeleket. (A tettest egyébként akkor elfogták.) Mielőtt a nagy kárértékű lopás meg nem tör­tént, még a világítással sém tö­rődtek az illetékesek: teljes sö­tétségben kellett tapogatózniuk a „szerencsétlen" tolvajoknak. Két év után tehát ismét lesúj­tott a sors. De most már mindezt megelégelték valahol odafönt a Matávnál, ezért más telephely után néznek . . .

Next

/
Thumbnails
Contents