Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-14 / 164. szám
6 Szolnoki Extra 1994. július 14., csütörtök 32 év az első és egyetlen munkahelyen Egy matematika-fizika szakos tanárnő a Tiszapartiból 1962-ben végzett Debrecenben matematika-fizika szakos tanárként. 32 évig tanított első és egyetlen munkahelyén, a Tisza- parti Gimnáziumban. A szolnoki önkormányzattól június 9-én, a városi pedagógusnapi ünnepségen vehette át a Művelődésügyi Minisztérium Pedagógia Szolgálat Emlékérmét. Dr. Gyuricza Béláné tanárnővel otthonában beszélgettem pályájáról, emlékeiről - az elmúlt 32 évről.- Első és egyetlen munkahelye volt a Tiszaparti Gimnázium. Miben látja a legnagyobb változásokat a 32 évvel ezelőtti és a mostani iskola, illetve a diákok között?- A diákok között nemigen van változás. Akkor is voltak rosszak közöttük, most is vannak. A diák mindig diák. Az iskolában viszont sok változást megértem, hiszen a Tiszaparti Gimnázium 1962-ben alakult, s mint új iskolában sok olyan újítást ki lehetett próbálni, amit régebbi iskolákban, mint például a Verseghyben nem lehetett. Nálunk valósult meg először például az öt plusz egy vagy a szakközépiskolai képzés - a Pálfy tőlünk vált le, s lett önálló iskola.-Mi az az öt plusz egy?- Akkoriban még hatnapos volt az iskolai hét, de a hatodik, politechnikai napon választani lehetett, hogy ki mivel szeretne foglalkozni: az autószereléstől kezdve a szabás-varráson át a műszaki rajzig mindent lehetett választani.- Ennyi év egyetlen munkahelyen . . . Soha nem érezte, hogy változtatni vagy váltani kellene?- Nem, soha. De hova is mehettem volna? Egy másik iskolába? Nem ... Én ezt szerettem, megszoktam az idők során. Pedig talán furcsa, mert középiskolás koromban nem pedagógusnak készültem. Én Debrecenben végeztem el a középiskolát, s mindig is úgy terveztem, hogy Budapesten, a Műszaki Egyetemen tanulok majd tovább. Műszaki érdeklődésű voltam. Otthon mindig én csináltam meg a kisebb javítási, villanyszerelési munkákat. De aztán azt mondták, hogy maradjak inkább Debrecenben, mert ott talán könnyebb lesz »bejutnom az egyetemre. Ez 19&7tben volt. Én pedig elvégeztem a debreceni egyetem matematika-fizika szakát, s tanár lettem. Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy megbántam-e, hogy ezt a pályát választottam, s ezen maradtam, azt felelem: nem. Nem bántam meg.- Ön éppen azt a két tantárgyat tanítja, amitől nagyon sok diák idegenkedik. Mi lehet az oka annak, hogy a matematika és a fizika „nehezen megy" a fejükbe?- A matematikánál szerintem az, hogy az alapokat nem ismerik meg igazán. Az óvodában, de még előbb is, amikor egy gyerek kapcsolatba kerül a számok fogalmával, meg kellene ismertetni velük a lényegét. Később, az iskolában, főleg a középiskolában alapok nélkül már nem lehet tanulni. Nehezen megy. A fizikánál pedig az lehet a probléma, hogy nagyon elméleti az oktatás. A mai diákok elméletet tanulnak, meg feladatokat oldanak meg. Nem kísérleteznek az órákon. Pedig a fizikában éppen a jelenségek az érdekesek. Emlékszem az én általános iskolai élményeimre ...- A családja mennyire támogatta Ónt ez alatt a 32 év alatt? Nagyon nehéz egész emberként helytállni tanárként, anyaként, feleségként.- Abszolút minden segítséget megkaptam tőlük. Az édesanyám rengeteget segített nekem a házimunkában, s a férjem is mindig támogatott engem.- A családban, mindenki műszaki érdeklődésű?- Nem, egyáltalán nem. A férjem, mielőtt nyugdíjba ment, a Héki Állami Gazdaság általános igazgatóhelyettese volt. A lányom orvos a kardiológián, a nagyobbik fiam építészmérnök - ő ott is maradt a budapesti Műszaki Egyetemen tanárként -, a kisebbik fiam pedig éppen most vette át a jogi diplomáját.- Most, az év végén, Ön is elballagott az utolsó osztályával. Mik a tervei, hogyan tölti majd a nyugdíjas éveket?- Égyelőre nem lehet lazítanom. Édesanyám súlyos beteg, s én most próbálom visszaadni neki aZt a rengeteg segítséget, törődést, amit hosszú évekig, évtizedekig ő nyújtott nekünk. De azért ha lesz egy szussza- násnyi időnk, s a férjem is lazít egy kicsit - ugyanis hiába nyugdíjas, még mindig rengeteget dolgozik, társadalmi munkákat is vállal -, akkor utazni szeretnénk.- Szabad idejében mivel foglalkozik szívesen? Már ha van egyáltalán . . .- Hát nem sok akad, de olyankor nagyon szeretek olvasni, főleg történelmi regényeket.- Megosztaná egy kedves emlékét velünk, ami az iskolához kötődik?- Hű, most nehezet kért tőlem. Rengeteg szép emlékem van. De talán egyet, amelyik nagyon meghatott, elmesélek: bankettet tartottunk egy osztályommal, s a vége felé elköszöntem tőlük. Ilyenkor a diákok alig várják, hogy elmenjen az utolsó tánár is, s indulnak valahova szórakozni. Ez az osztály viszont, az egész osztály - hazáig kísért engem ... Erre nagyon jó emlékezni. * * * Gyuricza tanárnővel még órákig lehetett volna beszélgetni. Talán az egész oldal sem volna elég, hogy mindent leírjak róla. Megismertem egy embert, aki rendkívül nyugodt, kiegyensúlyozott, derűs. Minden mozdulata és pillantása ezt sugallja. De ezt mutatja a lakása is, a lépcsőházban elhelyezett, virágtartókból alábukó gyönyörű virágok, a férje vadászszenvedélyének emlékei, a trófeák a falon, a három unoka vidámsága. Cs. Csáti Réka (Fotó: Bíró Tibor) Az egyik vet, a másik arat A szánalom és a kezet ökölbe szorító indulat hullámzik bennem. Hetven évét meghazudtoló szilárd, szálfaegyenes testtartással áll előttem. A nap már lassan visszanéz „az ég pereméről”, nemsokára nyugovóra kell térni, ő meg most indul a szolnoki mentetlenen lévő kertjébe. Kesernyésen mondja:- Ott, a kubik melletti telkemen termett zöldséggel egészítem ki a nyugdíjam - de látod, be sem érett a hagyma, felét máris felszedték. A maradék őrzésére megyek most. Bő negyvenévi, éjfélekig nyúló, egészségtelen nyomdászmunkájának ez a jutalma. Hetvenévesen sem nyugodhat esténként. Másképpen kellene ennek lenni! Nézem hajdan duzzadó izmainak maradékát, s aggódva kérdem:- S mi lesz, ha rád támadnak a tolvajok? Ő is tisztában van elillant erejével:- Legalább megmondom nekik, hogy nem szép dolog az, amit művelnek. Erre szokták azt mondani, hogy „na bumm, és akkor mi van?” S mi lehetne? Pontosabban szólva minek kellene lennie? Olyan állapot megteremtésének, melyben idős emberek nem kényszerülnének arra, hogy mindent kockáztassanak munkájuk gyümölcséért. Én is megéltem jó néhány évtizedet, de sosem hallottam olyanokat, mint manapság, hogy illetéktelenek learatnak tucatnyi hektáron termett gabonát, felszednek százötven mázsa burgonyát, az udvarokról kötnek el lovat, tehenet stb. stb. Szóval meglehetősen széles körű az a megállapítás, hogy az egyik vet, a másik arat. Emlékszem, a háború után a rendőrség az elfogott mezei tolvajok nyakába táblát akasztva végigkísérte őket a piacon, hogy minél többen rájuk ismerjenek. Manapság azt mondanák erre, hogy ez a személyi szabadság megsértése. És amit a tolvajok csinálnak, az mi? Mondhatná valaki: a tolvajokat most is büntetik. Igen, ha elfogják őket. De ki fogja el őket? Az egész szolnoki határban egy szem mezőőr vigyáz a rendre - pontosabban csak vigyázna, mert betegállományban van. Rendőrt pedig a mellékutcákon is ritkán látni, hát még a határban. Ilyen körülmények között mit lehet tenni? Mondani néhány ingyenélő, mások javait herdáló embernek, hogy „nem szép dolog az, amit művel”? Hiábavaló fáradozás ez, mert a mezei tolvaj olyan, mint az egyiptomi diák. Tudniillik: a hátán van a füle, ezért csak akkor ért, ha ütik. Ütni pedig nem szabad, mert az önbíráskodásnak minősül. Ilyen körülmények között nincs más választásuk a kisembereknek addig, míg a hatóságok nem hoznak hathatós intézkedéseket, mint botot ragadva ütni a mezei tolvajok - nyomát. Simon Béla V? -'Vi.*'-,' ' í X'% Az oldalpárt szerkesztette: Cs. Csáti Réka Vakáció panel módra Tombol a nyár, a vakáció kellős közepén tartunk. Sok szülő nem engedheti meg magának a drága utazásokat, s bizony a strandbelépő is sokba kerül. Úgy fest azonban, hogy a gyerekek minden körülmények között feltalálják magukat - igaz, néhányuknak ott lóg a kulcs a nyakában. Mint képeink is bizonyítják a lépcsőkorlát remekül megfelel csúszda helyett, sőt, a városszéli gazosban remek focipályát lehet felállítani. A könyvbarát fiatalok pedig még bevásárlás közben is képesek hódolni szenvedélyüknek - olvasnak még menet közben is. Képösszeállításunkat Korényi Éva készítette a Zagyva-parti és a Széchenyi-lakótelepen.
