Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-13 / 163. szám

1994. július 13., szerda 7 Az „ősrock”zenészei A Holt Költők vágyai A fesztivál előtti utolsó próbán Az elmúlt héten megrende­zett kétnapos Jäger sör- és rock­fesztiválon a mezőtúri zeneka­rok közül a Holt Költők is szín­padra lépett. A fiúk a versenyt megelőző hetekben naponta há­rom-négy órát próbáltak a strand területén.- Mióta zenéltek együtt, és honnan a névválasztás? - érdek­lődtünk a próba szünetében;- Mindannyian három, négy éve foglalkozunk zenével, de ebben a felállásban egy éve ját­szunk - tudtuk meg Gyalog Ri­chard szólógitárostól, aki a töb­bieket is bemutatta. Ének Csá- nyi Tamás, basszusgitár Kovács István, dob Gyalog Zsolt, dal­szövegek Rózsa Ferenc.- A Holt Költők nevet azért választottuk, mert nagyon sze­retjük a hatvanas, hetvenes évek zenéjét. Olyan blues stílusú rockzenét - mi „ősrocknak” ne­vezzük -, amilyet a Radics Béla, Jimi Hendrix, a Doors vagy a Led Zeppelin játszott. Közülük már sokan nem élnek, zenéjük viszont ma is élő.- Ilyen zenei feldolgozással vagy saját számotokkal verse­nyeztek majd?- Tizenöt dalunk van, melyek közül három a fesztiválra ké­szült. A szövegeket Rózsa Feri írta. Van közöttük olyan, ami versnek készült, aztán végül nóta lett belőle. De ennél jóval többet zenélünk, másfél-két órás bulikat tudunk vállalni. Az utolsó nagy fellépésünk a gye­reknapon volt a sportcsarnok­ban. Szívesen utazunk vidékre is, gondot a felszerelés jelent. Kezdjük „kinőni” a meglévő­ket, igazán már csak próbákra alkalmasak. Sajnos nincs szponzorunk, hogy támogatásá­val bővíteni tudnánk a felszere­lést.- A fesztiváltól mit vártok?- A tavalyin csak „megfigye­lőként” voltunk jelen, de azt éreztük, hogy igen éles volt a verseny. Ez az idén is így lesz, ennek ellenére megpróbáljuk. Még ha nem is sikerül az első három közé jutni, hátha felfi­gyel valaki a zenénkre. Vá­gyunk egy önálló kazetta meg­jelentetése, mely az anyagiak hiánya miatt egy darabig még vágy marad. Mint ahogy a pró­baterem is. A legtöbb zenekar­hoz hasonlóan, állandó gondot jelent számunkra a „hol is pró­báljunk?” Amíg tart a strand­szezon, addig a szabadban zené­lünk, de ősztől nem tudjuk, hol fogunk gyakorolni. A jó zenéhez, az új számok­hoz pedig sokat kell próbálni. És a Holt Költők jó zenét ját­szik, amit a fesztivál közönsége tapsával bizonyított. Még a kutyák is a sörfesztivál kezdetét várták Ne rongáld más tulajdonát! Bizonyára sokan egyetérte­nek velem, hogy a város talán legszebb utcája a Köztársaság út. A házak előtt gondosan nyírt gyepszőnyegek, sövények, vi­rágzó rózsabokrok, különböző díszfák, az ablakokban és erké­lyeken muskátlik pompáznak. Utóbbiakat még nem érte el az az értelmetlen vandalizmus, ami a kinti utcaképet hétről hétre elcsúfítja. A lakók tehetet­lenek. Egy-egy hétvégi diszkó után a szórakozásból hajnalban hazafelé igyekvők legújabb „szórakozásként” mások tulaj­donának rongálását tűzték zász­lajukra. Kerítésléceket tördel­nek, ablakokat, csengőket tör­nek ripityára. A dísznövényeket ritkítják, szétzúzott italosüve­gekkel szórják tele az utcát. De a parkírozó gépkocsikat sem kímélik. Mit lehet tenni elle­nük? A rendőrséget értesítették, a járőrkocsi sűrűbben keresi majd fel ezt a környéket. Szer­vezzenek „védelmi brigádot”? Ez önbíráskodásnak számít, nem lehet végső megoldás. Esetleg segítene, ha a fiatalok is odafigyelnének a rendbontókra. Kunsági Extra----Mezőtúr K ánikula kizárva Klimatizált nyáridő Az elmúlt két hét kánikulai hősége az emberek többségét igencsak megviselte. Ezért kü­lön felüdülésnek számított a 34 fokos kinti melegből belépni abba az irodába, amely kelle­mes hőmérsékletét a Gold Star típusú klimatizálóberendezés- nek köszönhette. A Klíma Ke­reskedelmi és Szolgálató Kft. e berendezések forgalmazásával, szerelésével, javításával foglal­kozik - tudtuk meg Fróna Mi­hály és Bíró Ferenc ügyveze­tőktől. Fő profiljuk az épületek klimatizálása, hűtéstechnikai rendszerek építése, karbantar­tása. Kis létszámú - hatfős - cé­gük az elmúlt évben közel 21 millió forintot forgalmazott. Az ország legtávolabbi részéről is kapnak megrendeléseket, amely gyors és megfelelő szakmai hozzáértéssel végzett munká­juknak köszönhető. Mint elmondták, egyre na­gyobb igény van a klimatizáló- berendezésekre, melyek ma már nem számítanak luxusnak. Ah­hoz, hogy a legszélsőségesebb időjárási viszonyok között va­laki megfelelően tudjon dol­gozni, tárgyalni, igénybe veszi szolgáltatásaikat. A távközlési központoktól kezdve, egészségügyi intézmé­nyekig, számítógépes rendsze­rekig, raktár- és hűtőházakig, magánlakásokig vállalják a be­szerelést, javítást. Megrendelőik közül egyre tötyb azoknak a száma, akik la­kásuk klimatizálásához veszik Ablak- és splitt klimatizálóberendezések igénybe szolgáltatásaikat. Ez köszönhető cégük üzletpolitiká­jának, annak, hogy elfogadható áron forgalmazzák berendezése­iket, mivel elsősorban a lakos­ságot szeretnék minél nagyobb számban megnyerni. Többfajta készüléket forgalmaznak, me­lyek a 20 négyzetméteres kisla­kástól az 1000 négyzetméteres raktárig hűt, fagyaszt, klimati- zál, tetszés szerint. Legismertebbek az ab­lak-klímaberendezéseik, de egyre keresettebbek a splitt be­rendezések is. Ezek megosztott készülékek, melyek a beltéri, elvont hőt a kültéri egységen keresztül adják le. Utóbbiak a legmegbízhatóbbak, energiata­karékosak, és igen esztétikus készülékek. De forgalmaznak mobil készüléket is, melyek la­kásokból hétvégi házakba, nya­ralókba könnyen szállíthatók és üzembe helyezhetők. Kétéves garanciával dolgoznak, és a nem általuk felszerelt berende­zések javítását is vállalják. Folyamatosan feltöltött rak­tárkészletükből bárkit kiszol­gálnak, és Földvári út 6. szám alatti irodájuk klimatizálása cé­gük ingyenreklámja. Töltelékárut is gyárthat Ecset helyett bárdot ragadott Az új termékeket gyártó berendezés egyik fontos része „Kell egy pálya!” Minarik Ede - megsze­mélyesítője Garas Dezső, a Régi idők focija című film­ben - mondotta volt: „Kell egy csapat!” A csapat, jelen esetben tekecsapat megvan, de tag­jai régóta mondják: „Kell egy pálya!” Méghozzá au­tomata, mivel ők a megye egyetlen olyan NB Il-es szakosztálya, amelynek nincs még ilyen. Mivel egy automata pálya kiépítése nem kis pénzbe kerül - há­romszázezer forint plusz áfa -, ezért létrehoztak egy ala­pítványt. A tíz igazolt, NB Il-es já­tékos és a közel nyolcvan­fős, rendszeresen tekéző ré­szére Alapítványi Kupa címmel bajnokságot hirdet­tek. Harminchatan vettek részt ezen a fordulón, ahol egy-egy személy ötvenfo- rintos nevezési díjjal gyara­pította a pályaépítésre szánt összeget. Jelenleg ötven­kétezer forintjuk van a minimum négysávos, a sportpályán megépítendő automata tekepályára. Ősz­szel újabb városi versenyt terveznek, ahol már a höl­gyek nevezésére is számíta­nak. Jelenleg nincs női csa­pat a városban. Az egykori tagok férjhez mentek, csa­ládot alapítottak, és elma­radtak az edzésekről. Az új pálya mellett egy új női csapatot is szeretnének, ezért várják a tekét kedvelő hölgyek jelentkezését. Az őszi forduló után, már szá­mukra is átadnák azokat a díjakat, melyeket az elmúlt héten vehettek át a városi verseny és az Alapítványi Kupa nyertesei. Utóbbinál Tar Lajos, Egei Sándor és Simon Lajos érte el az első három helye­zést. Egei Sándor meg­nyerte a legjobb teliző és a legjobb 9-es címet, Polgár Károly pedig a legjobb táro­lónak lett „kikiáltva”. De a legtöbb üreset dobó és az utolsó helyen végzett ver­senyző is díjazásban része­sült. A jó hangulatú, birka­vacsorával egybekötött díj­átadáson a városi tekebaj­nokság eredményhirdeté­sére is sor került. Az egyéni versenyben Kiss Attila, Várhegyi Ernő, harmadik­ként pedig Tar Lajos és Si­mon Zoltán végzett. A csa­patverseny végeredménye: első az állami gazdaság, második a tűzoltók, harma­dik a Fémfeldolgozó Rt. Zuppán Zoltán tizenöt éve dolgozik a hentesszakmában, és közel négy éve, hogy megnyi­totta Achim úti üzletét. Azóta folyamatosan bővíti, növeli hű­tőkapacitását, és egyre több termékkel áll a vásárlók rendel­kezésére. Üzletében állandó jelleggel friss húst mér vevőkörének, amely köszönhető annak a vá­góhídnak, melyet az épület ud­varán alakítottak ki. Hetente há­rom alkalommal vágnak nem­csak sertést, hanem szarvas- marhát és birkát is. A tőkehús és házias jellegű parasztkolbász, disznósajt és szalámi mellett újabb termékekkel bővült az áruválasztéka. Hivatalosan megkapta azt az engedélyt, amellyel a városban elsőként olyan töltelékárukat gyárthat, mint a párizsi, virsli, Zala fel­vágott és turista szalámi. Mindezek megvalósulásához igen komoly beruházást vég­zett, megvásárolva azokat a nagy értékű gépeket, melyek fenti termékek előállításához szükségesek. A „próbagyártá­sokon” túl van, és már most komoly az érdeklődés e termé­kek iránt. Sok vevő nála vásárolja a hús mellé a savanyúságot, a vecsési káposztát, a fűszereket, száraz- tésztákat. Szeszes italt nem for­galmaz, üdítőket viszont - mint a húsoknál is - igen kedvező áron vásárolhatnak a hozzá be­térők. Akik közül nagyon sokan azért is felkeresik, mert szpon­zorálására bármikor számíthat­nak. Legyen az városi rendez­vény támogatása, sportszakosz­tály megsegítése vagy valamely klub, szakkör kirándulásához anyagi támogatás. Mint elmondta, szerencsés­nek tekinti magát, hogy eljutott erre a szintre, amikor a hozzá segítségért folyamodókat támo­gatni tudja. És akkor sem esik majd kétségbe, ha esetleg az egész környék vegetáriánussá válik. Ekkor a bárdot majd korongecsetre cseréli, hiszen szobafestő-mázoló az eredeti szakmája. Munkában a vágóhídon Szabadságon A polgármesteri hivatal értesíti a város lakosságát, hogy a nyári szabadságo­lásra való tekintettel a hiva­tal ügyfélfogadása július 18-tól 29-ig szünetel. Fenti időpontban az anyakönyvvezető és a jár- latkezelő ügyfélfogadása zavartalan. Vízi show Augusztus 6-án fantasz­tikus vízi show műsort ren­deznek a mezőtúri strandon, amennyiben vállalkozók és a városi lakosságnak a se­gítségével sikerül az anyagi hátteret megteremteni. A szervezők kérik, hogy a le­endő táínogatók a polgár- mesteri hivatal 13-as számú szobájában jelentkezzenek. A show programja: 14 óra­kor megnyitó, majd ezt kö­vetően a Szolnoki Balett kánkánbemutatója. 14.15 órától kajakpóló-bemutató, -mérkőzés (magyar váloga­tott), 15.15-től szinkron- úszás-csapatbemutató (Bp. Honvéd), 15.30-tól vízi­labda-mérkőzés (szolnoki OB I-es vízilabdacsapat), 16.45 órától pedig páros és egyéni szinkronúszás. Alkotótelep Július 25-én 18 órakor nyílik a Takács-tanyán a XII. képzőművészeti alko­tótelep. Meghívott művé­szek: Győrfi Sándor, Bor- bás Tibor, Király Vilmos, E. Lakatos Aranka, Tala- masz Lajos szobrászok, Ba­logh Géza, Dudás Gyula - a Nagybányai Művésztelep tagja -, Fazekas Magdolna, Meggyes László, Székhelyi Edith és Váncsa Ildikó fes­tőművészek. Túri vásár Augusztus 7-én, a közös­ségi ház parkolójában és a színpadon gazdag folklór- programmal egészül ki a hí­res túri kirakodóvásár, me­lyet 14 órától a Túri Szabad­idő SE testépítő- és erőe­melő-bemutatója követ. A sportpályán 14 órától díjug­rató lovasversenyt és íjász­bemutatót rendeznek. Este 18 órától a szabadtéri szín­padon helyi amatőr zeneka­rok lépnek fel, majd a Coc- tail party zenéjével 20 órá­tól utcabált rendeznek. Az állatvásár helyszíne a honvédségi gyakorlótér lesz. Kiállítás Augusztus 5-én 16 óra­kor Ondovay Tibor plébá­nos nyitja meg Macskássy Izolda grafikusművész kiál­lítását a közösségi ház nagytermében. A művésznő híres köröndi fazekascsalád tagjaként Marosvásárhelyen született 1945-ben. Tanul­mányait Erdélyben, majd román ösztöndíjjal Ausztri­ában és Bulgáriában vé­gezte. 1968-ben diplomá­zott, és 1971 óta magyar ál­lampolgár. Selyemre festett alkotásai és selyemkollázs- képei mind Magyarorszá­gon, mind külföldön igen népszerűek. Legkedvesebb témái az ember, a ló és a növények, színei derűt és meleget árasztanak. Óvodák A város óvodái közül jú­lius 25-től augusztus 19-ig az alábbiak lesznek zárva: Kiss János úti, Kilián, Dó­zsa és Újlaki. A Tisza Ci­pőgyár óvodája a gyárhoz igazodva tartja a nyári szü­netet. Strandröplabda Augusztus 6-7-8-án Amstel strandröplabdaku­pát rendeznek a túri stran­don, melyre a nevezéseket augusztus 6-ig lehet leadni. Az oldalt írta és fotók: Czikkely Anna

Next

/
Thumbnails
Contents