Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-06 / 131. szám
1994. június 6., hétfő 7 Húszon innen----tízen túl P ogány József és Sárkány Sándor tanítványai Lendületben, megtört egyenesekkel Egy iskolában a ballagás idejére kiállítani - jó számítás. Több ember megnézi a képeket, mint ahány akarja. Ott lógnak a falon, az aulában. A Tiszaparti végzősei, anyukák, apukák, tanárok, vendégek nyüzsgése közepette akad egy-egy pillantás és szándék, amely a festményekre irányítja a figyelmet. Nekem az a dolgom, hogy megállják és nézzem. Füzesi Orsi műve, félreismerthetelenül Sárkány Sándor befolyása alatt. (Jobb oldali felvétel.) Az ifjú művésznő elképzelésébe beleillik az, hogy mindenki azt gondol a képről, és úgy indítja meg, vagy nem indítja meg, ahogyan az illető bámészkodónak jólesik. Rá van bízva. Szerinte például ebből valahol kivehető egy női mell. De ha nem, hát nem. A technika? A fehér foltok olyan hungarocell, amivel a műszereket óvják szállítás közben. Egyébként ami a festési stílust illeti, Hajdú Kata, a társ ifjú művésznő imitálja: Látnod kellene, micsoda mozdulatokkal hajítja fel a festéket a vászonra.” S tényleg, egy másik képen látszik is a lendület, a hanyag, de nem pontatlan és irányítás nélküli ecsetvonások. Orsi apukája egyébként sokkal jobban szereti a hagyományos képeket. Orsi készített egy portrét a dédnagymamájáról is, aki a legkitartóbb és leghűségesebb modellje volt, nagyon tetszett neki a dédunoka műve. Az aula másik oldalán Kata - szintén érettségi korban lévő leányka - képei. (Tőle a bal oldali rajzot közöljük.) - Tulajdonképpen a képek nagy része gyakorlás, vázlat. A rezignációs vonalakról talán annyit, Kata szereti megtörni az egyenest, a folytonost. Sárkány Sándor műtermében a legfurcsább anyagokat használják a festék mellett, úgy mint hamu, gipsz, tojás, fűrészpor, az előbb említett hungarocell. Való igaz, még csak tyúktollal nem találkoztam. Kata és Orsi Sutyihoz és Pogány Józsefhez járnak tanulni. Az egyiktől alapokat kell alapjaiban elsajátítani, anélkül, ugye, a képzőművészet alapta- lán bohóckodás lenne, míg Su- tyinál meghagyatnak kreativitásukban, nála dolgozni olyan, mint egy klubban jólérezni, épülni. Mindketten, mármint Kata és Orsi úgy gondolják, egy képnek felesleges címet adni. Nem is adtak egynek sem, amely támadás talán azok ellen, akik egy kiállításra érkezve először nem a képre, hanem a betűkre pillantanak, s ebből és a látottakból vonják le a végkövetkeztetést, s talán nem támadás, mert nagy szabadságot ad. BG Poénhegyek, hová legyek?- Hogy hívja a bakter a macskáját?- Tsz-tsz, tsz-tsz, tsz-tsz... „Nem az az élvezet, ha nincs semmi dolgunk: az az igazi, ha sok van, és mégsem csinálunk semmit.” Mary Wilson „Utálom a biztosítási ügynököket. Folyton azzal érvelnek, hogy egyszer meghalok. De ez nem igaz.” Stephen Leadtok Leselkedik rád száz veszély Nagymama összecsapja a kezét, anyukán úrrá lesz az ag- gódási láz, ha megtudja: az édes gyermek stopol. Pedig a nyár közeledtével a családfa mélyebb eredeztetü ágainak számolni kell az efféle érzésekkel, mert erről mi nem mondunk le. Spec, én biztosan nem. Felsorolhatnám az okokat, amiért nekivágok az útnak, de ezek nem igazi indokok. Úgyhogy hagyom őket jégbe hütve, a hűtőben, a hibernálás alól felol- daztatnak hozzávetőleg hatvan év múlva, ha majd a vágyott kandallóm előtt kötögetek, de az még odébb van. Meséljek inkább történeteket? Hogy egyszer beültem egy fogorvos mellé, és ettől megfájdult a fogam, vagy hogy Hevesvezeké- nyen másfél órát álltam az egyetlen nyilvános kút mellett, miután a vasútállomást kellett választanom, de a vonat sem járt gyakrabban . . . Vagy dicsekedjem el, hogy kivételes lebeszélő retorikára tettem szert kóborlásaim során a hajlandóságukban mutatkozó fétfiak előtt... És egyszer megállt nekem egy nagy fekete autó, olyan kormányhivatalnoki, nem, talán inkább olyan benyomást keltett, amivel az előkelő politikai foglyokat szállították a megfelelő helyre ..., de úgy konstatáltam, egy maffiózó ült benne, akivel szemben azt találtam legcélszerűbbnek, ha politizálunk, abban a legtöbb a disznóság, hadd beszéljen nyugodtan, lepel mögül, a drága .. . rmm m*' Megtanultam, két alapszabály van. Ad egy. Sötétedés után nem szabad kiállni az útra. Ad kettő. Messziről, de már nagyon messziről egyetlen dolognak szabad látszódnia a stoposon, hogy utazni akar, és nem más a szándéka. Például nem célszerű, ha egy lánynak kibu- gyognak az almái a blúzából, vagy frissen lebarnult popsija kidereng a húszcentis szoknya alól, ha a fiú hatnapos, borotvá- latlan arcéllel, beesett szemekkel rendelkezik és dagad a gázspré- től. Nem, csak úgy natúr. Utazni. Fiúktól hallottam, növel nem érdemes stopolni. Mert a nő nyafog, elfárad, nyűgös, éhes, szomjas, vagy ha mindezek nem, akkor biztosan ötpercenként a fiú emlékezetébe idézi, hogy már rég árkon-bokron túl lenne, ha nem vele lenne. Mondják a fiúk, olyan lány, aki nem esik bele egyik esetbe sem, olyan nincs. Mondják a fiúk. Mindazonáltal a felvevés a forgalommal fordítottan arányos. Minél több az autó, annál kevesebb áll meg, gondolván, ha ő nem, akkor majd a következő. De ha valami harmadrendű úton, késő délután álldogálsz, ahol a madár se jár, csak a fű nő, félóra múlva megjelenik az első négykerekű fecske, jó lelki- ismerettel nem zúghat el melletted, hiszen leselkedik rád száz veszély ... Fanny Túry Gergely: Pirkadat Megélezi a pengét, s a test apró vonalain- mint egy tollat a bársonyon - végighúzza. A tátongó rés levegőért kapkod. Fakó színe halálát sejteti. De egyszerre életre kap, s a sebes folyó, mely nyitott zsilipből árad, vörösre festi száját. A test kéjesen ellazul, majd a fájdalomtól összeborzad ... Az áldozat sikolya messze száll a csendben. A napfelkelt a látóhatárban megvetett ágyából. Példabeszéd arról, hogyan lehet elbaltázni egy évet, és hogy nem muszáj elbaltázni ugyanazt az évet Vettük hírét, a megye egyik gimnáziumában érettségiztek. Nem, pontosabban, ez még nem hír, mert ilyen nemcsak a megyében fordult elő, de ebben a gimnáziumban, esetünkben valaki puskázott. ígyen közelebb kerültünk a probléma lényegéhez, de még mindig nem ejtettük szerét a példabeszéd lényegének, hát nem csigázok tovább senkit. Puskázni többen szoktak, de nem mindenki bukik le. Ez az egyén viszont lebukott. Nevét fedje az idő és a titok örök homálya. Elég baja származott ebből így is, nem hogy még megosszam ezt veletek. Történt, hogy a magyar írásbeli elképzelhető tételeire tippelt, a tippek között Ady is szerepelt. Az öltöny - mert csinosan illik érettségizni - egyik zsebében ott lapult a tankönyv ide vonatkozó fejezete, s a dolgozatírás közben ez nem maradt olvasatlanul. A fiatalember azt mondta, puskázás közbén nem izgult. Talán ez volt a baj. Talán az, hogy egyáltalán puskázott. Mert a felügyelő tanár ezt észrevette. Esetünkben szereplő fiatalember érdeklődési körébe nem tartozik a magyar nyelv és irodalom, egészen másféle dolgok - a számok varázsa alatt él. Könnyedén akarta tehát kezelni a magyar érettségit, s összpontosítását a másik irányba fordítani, mert fontosabb lesz a felvételi. De így, a pótérettségi után egy év lóg a levegőben. Meg lehetett volna írni azt a dolgozatot úgy is, hogy nem ötös, csak hármas, felületes tanulás alapján, kiválasztani a hozzá legközelebb álló tételt, két oldalon keresztül bevezetni az irodalmi és lélek- és társadalmi viszonyokat, két alapgondolatra felépíteni a következő két oldalt, kibontani, kifejteni, megmagyarázni, további két konkrétumot megírni, amire az emlékezet még nem fáradt, és ügyelni a helyesírásra, a stilisztikára ... Nem ötös, talán csak hármas, két óra szellemi feszülés lett volna az ára annak az egy évnek ... Szerénységem nem tilt abban, hogy elmondjam, ha én a fiú osztálytársa lennék . . . Emlékezve az elmúlt néhány évre, amikor együtt töltöttük azokat az éveket, amelyek nem élesen, de élnek emékezetünkben, nem hazudtolnám meg, és kivennék magamnak néhány hét munkaidőt a nyári szünetből, és bezárnám a fiatalembert egy szobába velem, és a napjaink nem szólnának másról, csak irodalomról, ahogy Marcel Proust csinálta, egy szobába, ahová még a hang sem szűrődik be, belevetném magúnkat a nagybetűs irodalom rejtelmeibe, csak és kizárólag annak emlékére, hogy egy osztályba jártunk négy évig, átvenném vele tananyag gyanánt ezt a négy évet, nem beszélve arról, hogy még a barátja is vagyok ... KA SWEET SURPRISE - Egy édes meglepetés. Aznap délután, pontosan kedden, úgy öt óra körül, amikor Szolnok város pedagógusai ünnepelték magukat a tiszti klubban, egy zenei és táncos együttes - melynek László Imola a koreográfusa (felvételünkön) - részesítette a tanítókat egy édes meglepetésben... Az előadás kulcsa, amely nem hazudtolja meg a címet, az édes tánc és édes zene volt... (Fotó: Barna S.) Vers a vershez A valóság lebénult, Kinyújtózó kék léptek, Szemérmesen lüktető kés, Nedves, puha sikoly. Űzött tündér dobol, Vér - vörös rúzsfolt, virágszirmok hívnak, bárányfellegek reggel. Fáradt lábnyomát szeretem. A Látszatpusztítás: öröm, Fáradt esőcsepp a föld. Látnak! De soha - csoda, Jó - kő, dobbanó, Szemek, csillogók, Keserves, jég - égbolt. Megint - mellbimbó. Már - Végre. Újra Péntek 21 New Age (Új Korszak) következik be a város rockzenei életében, hiszen újra itt a Péntek 21. Nyilván annyiban változnak az idők, hogy nyár lévén a szabad ég alatti zeneélvezetet előnyben részesítjük a fedett ég alatti zenével szemben - erre a szervezők is gondoltak. Június 10-én a Csúcsú bár teraszán lép fel az első zenekar, a humorban überelhetetlen Vacuum Cleaner, utána az angol-amerikai Fuchsias Fall. A JAM helyet talált magának a városban ... Madarat tolláról, kutyát gazdájáról Szürke hétköznapjaim egyikén az isklából hazafelé tartottam, mint normálisan. De rögtön úgy döntöttem, hogy kihagyom a mai délutánomból a buszozást. Imgerenciám a gyaloglás iránt egyre csak nőtt, mivel az egész napomat az iskola nem túl kényelmes, kemény padjában töltöttem. Utam közben kóbor kutyákkal találkoztam. Az éhségtől nehézkesen vonszolták magukat, csontjaik zörögtek, ami nem csoda, mert manapság a kóbor kutyáknak nemhogy márkás kaják, de mócsingok is ritkán jutnak. Hát, ide jutottunk. Sőt, messzebbre is, mert nemcsak a kutyákkal, de állapotukat tekintve hasonló sorsú emberekkel is találkozhatunk az utcán. De akárhogy is nézem, rengeteg különbség van a kutya és az ember között. Alapvető: a kutyának négy lába van, az embernek kettő, a kutya ösztönlény, az ember meg értelemmel bír. Az ember alkalmazza valamire a kutyát, a kutya meg alkalmazkodik az embernek, így volt ez a kezdetektől fogva. Az eb volt már betanított vadász, kirakatszőr, házőrző, kiskedvenc, sok egyéb. Ennek megfelelően különbözőképpen tenyésztették a kutyákat, ami az ember fantáziáját dicséri. Viszont a kutyák egy része a házakon kívülre szorult. Otthontalanná, kirekesztetté vált. E szerepükben a járókelők undorral kerülik ki őket, megvetéssel néznek rájuk. S lehetséges, hogy nem csak a kóbor ebek, hanem az utcán kóborló emberek, koldusok iránt is ilyen viselkedést tanúsítanak egyesek. Az otthontalanság forrását (forrásait) talán nem tudjuk, nem is akarjuk tudni. Kicsit magunkba nézhetnénk - mi, emberek -, hiszen emberek vagyunk, nem? Odafigyelhetnénk magunkon, másokon kívül négylábú társainkra is, akik ebbe a világba születtek, hadd legyenek részesei is. A kutyák egy idő után gazdáikkal szemben elfogultan viselkednek, s ezért felismerhetővé válnak saját tulajdonságaink kutyáinkban is. Fekete Zsanett
